|
Draco kontra Alexei
A Malfoy kúriában tett gyors látogatás és felvilágosítás után mindenki hazatért. A gyerekeknek nem igazán tetszett a dolog, hogy hazakényszerülnek, de nem volt mit tenni. Dracónak pedig semmi kedve nem volt Voldemort fiával foglalkozni.
- Nincs kedvem odamenni… - morogta miközben Gabrielle a vacsora maradékát készült eltüntetni.
- Draco tudom, hogy nehéz ez neked. Viszont Hermione elmondásából én nem egy szörnyetegnek látom azt a fiút…
- Biztos csak jó színész. Az apja is az volt, ezzel hülyítette be az embereket, aztán még a csatlósait sem kímélte és kinyírt mindenkit! – hadakozott a férfi. Közben nem vették észre, hogy Heléna és Hermész ott ültek a lépcső tetején és hallgatóztak.
- Ha elfelejtetted volna, nekem nem kell bemutatni, hogy miket csinált Voldemort! A sógorom arcát egy életre elcsúfították. Megölték a szüleimet, engem megkínoztak, és csak a szerencsének, meg persze Perselusnak és Charlinak köszönhető, hogy ma itt vagyok. Tehát ha én túl tudom magam tenni a dolgon, szerintem neked is menni fog – adta ki a parancsot a nő, mire a férfi duzzogva kisétált az ajtón. A gyerekek már majdnem otthagyták a lépcsőt, mikor meghallották nagyanyjuk hangját.
- Mondani könnyű kedvesem, de tényleg megtennéd? Odamennél a fiúhoz minden ellenérzés nélkül? – Gabrielle nem szólt semmit.
- Ami történt megtörtént, Perselus és Hermione jó emberismerők. Ha ők bíznak a gyerekben, akkor nekünk is azt kell tenni, függetlenül attól, hogy az a fiú kinek a fia, és a szülei miket követtek el… - Cissy bólintott. A gyerekek itt már tényleg unalmasnak találták a hallgatózást így visszatértek szobáikba.
- Mi ez az egész? – kérdezte Hermész.
- Nem vagyok benne biztos, de mintha Voldemort fiáról beszélgettek volna… ha lehet tippelni a látottak után szerintem az a srác lesz a partról – magyarázta Heléna.
- De ő nem tűnt gonosznak… - látva nővére haragos pillantását folytatta. – Mármint oké, bunkó és bajba kevert minket, de nem olyan ősgonosz… tudod, mint akikről tanultunk. Úgy értem, te is meg én is olvastuk, hogy Voldemort miket művelt az emberekkel, hogyan kínozta őket, és hogyan tett tönkre mindenkit. Képeket is láttunk róla… Ez a fiú nem olyan. Nincs kígyópofája, lehet, hogy szemét, de nem olyan igazi szemét… szóval… Na már azt sem tudom mit akartam mondani – fejezte be Hermész.
Heléna megcsóválta a fejét.
- Öcsi, te komolyan mágusjogra kell, hogy menjél… Képes vagy védőbeszédet mondani azért, aki miatt bajba kerültünk…
- Te is tudod, hogy ez nem igaz. Az egészet Eileen kezdte azzal, hogy a labdával fejbe rúgta.
- Úgy tudtam Eileen a legjobb barátod…
- Az is! Ha kellene odaadnám érte a fél karom, de nem mindig értek egyet a dolgaival. Tudod ő pont olyan, mint Tony. Úgy értem, mind a ketten szeretnek balhézni. A különbség csak annyi, hogy míg Tony csak játssza az agyát, addig Eileen tényleg komolyan veszi ezeket a kis gonosz dolgait. Van benne egy kis hajlam a sötétség felé…
Heléna kikerekedett szemekkel nézett öccsére.
- Most komolyan, ki vagy te és mit tettél az öcsémmel? – kérdezte a lány, majd egy párnát nyomott öccse képébe. A két fiatal eszeveszett csatározásba kezdett.
Közben a parton álló házhoz megérkezett Draco. Odabentről nem sok fény szűrődött ki. Egy a földszintről, egy pedig az emeletről. A ház beengedte őt, ami eleve meglepte, de azért kopogtatott. Alig telt el pár másodperc, az ajtó kinyílt majd meglátta Dobbyt.
- Á Malfoy uram, Hermione asszonyom mondta, hogy jönni fog. Fáradjon beljebb…
- Jó estét, Dobby, hogy vagy mostanság? – A manó nagyot nézett, de válaszolt.
- Jól, Dobby jól van mióta szabad lett… – Draco érezte a burkolt célzást.
- Nos igen… Hol van a fiú? Vetek rá egy pillantást, aztán megyek is – válaszolta sürgetően a férfi.
- Tikky szól az Úrfinak! – ajánlkozott a kicsi manó, de nem volt szükség a segítségére mivel a lépcső tetején meglátott egy alakot. Draco kissé megfeszült, ahogy a fiú lesétált a lépcsőn.
- Ön bizonyára Draco Malfoy… - mondta tárgyilagosan Alexi.
- Igen, maga pedig Voldemort fia – direkt választotta ezt a szóhasználatot.
- Biológiailag sajnos, azt kell mondjam, hogy igen… - felelte a fiú összeszűkült szemekkel. Ez a fickó nagyon ellenszenves volt neki. – Nézze uram, itt vagyok, nem szöktem el, nem gyilkoltam halomra embereket és hullákat sem rejtegetek a konyhában. Azt hiszem erre volt kíváncsi, akár el is mehet… - Draco szemöldöke felszaladt.
- Jól felvágták a nyelvét!
- Elnézést a modortalanságomért, tudja kissé fárasztó napom volt… - mondta, de persze nem gondolta komolyan.
- Na persze… Valami Merlinverte okból nem csak Hermione, de Perselus is bízik magában. A két legjobb ember az egész varázsvilágban, ne rontsa el náluk… Ha elfogad egy javaslatot, próbáljon kevésbé pökhendi lenni… - A fiú csak morgott valamit.
- Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű…
Draco mikor meghallotta először agyon akarta átkozni a kölyköt, majd elvigyorodott.
- Gondolom a Mardekárba kerültél.
- Igen, bár én választottam. A süveg megzavarodott, három házat ajánlott fel…
- Hogy érti, hogy megzavarodott?
- Mit tudom én! Elsőnek a Griffendélt mondta, majdnem szívinfarktust kapott az igazgató a hallatán. Mondjuk nekem teljesen mindegy, hogy hova megyek. Aztán még mondta a Mardekárt és a Hollóhátat is… én pedig választottam.
- Hát legalább családban marad… - válaszolta hirtelen Draco, mire a fiú értetlenül nézett rá. – Ha igaz, hogy az anyád Bellatrix volt, akkor az unokaöcsém vagy… - Alexi még mindig pislogott.
- Ez most csak vicc, ugye?
- Nem, és csak hogy sokkoljalak, van egy másik unokanővéred is, az iskolában Lupin professzor felesége, aki metamorfmágus.
A fiú úgy tűnt emészti a hallottakat, ez már túl sok információ volt neki egy napra.
- Aha, biztos… - vonta meg a vállát. Draco keze már erősen viszketett, hogy lekeverjen egyet a másiknak.
- Hát rendben. Ne hagyd el a házat. A manók mindent megcsinálnak neked, ha gond van, velük üzenhetsz. Látom nincs valami erős védelmed a házon, mielőtt elmegyek, teszek rá párat…
- Köszönöm, de nincs rá szükségem – jelentette ki.
- Már hogy az ördögbe ne lenne! Te vagy Voldemort fia, jóformán az egész varázsvilágtól rettegned kéne! – Alexi felvonta a szemöldökét.
- Azt hiszi, nem tudom? – kérdezett vissza pimaszul.
- Komolyan mondom kölyök, neked nincs ki a négy kereked! – váltott át hirtelen tegezésbe.
- Nézze uram, tisztában vagyok a dologgal, de meg tudom védeni magam. Nem vagyok olyan ártatlan, mint amilyennek látszom. Engem születésemtől fogva csak a pusztításra tanítottak, és bár a halálos átkot még nem alkalmaztam senkin, higgyen nekem, meg tudom tenni.
- Te csak ne lövöldözz itt a halálos átokkal, mert személyesen rúgom szét a segged! – A fiú pislogott párat.
- Lehet egy kérdésem, uram?
- Mi lenne az?
- Mi a jó francért tegez, mikor én magázom, tudtommal nem engedtem meg… - Draco olyan erős késztetést érzett egy jó kis cruciatusra, mint még soha. Ez a gyerek az idegeivel játszott és tisztában is volt vele.
- Ó, bocsánat fenség, hogy egy olyan véráruló, mint én tegezni merészelte önt – hajolt meg.
- Ha már ilyen szépen kéri, megbocsájtom, most pedig elmehet… - gúnyolódott tovább a fiú. Draco vicsorogni kezdett és ha Dobby nem szól közbe valószínűleg megfojtja a kölyköt.
- Uraim, a vacsora tálalva. Malfoy uram is itt vacsorázik?
- Még csak az kéne… Nem, Dobby köszönöm én hazamegyek. Látom itt minden a legnagyobb rendben. Holnap benézek, ha gond van az úrral, szóljatok.
- Rendben, Malfoy uram, a viszont látásra – köszönt el a manó, és Draco elhagyta a házat. Dobby most Alexei-hez fordult.
- Ejnye fiataluram, most jól fölmérgesítette az urat… Ha így viselkedik nem fogják megkedvelni…
- Nem is kell, Dobby. Én tökéletesen elvagyok egyedül is, nincs szükségem másokra… - vetette oda, majd bevonult a konyhába, hogy nekilásson a vacsorájának.
A napok hihetetlen gyorsasággal teltek, na persze nem a szobafogságban lévőknek. Eileen egész idő alatt azon törte a fejét, hogy miként álljon bosszút.
- Szia, hugi, min töröd azt az okos kis buksid? – kukkantott be Tony a testvére szobájába.
- Helló, semmin… - Gyorsan elsüllyesztette a pergament, amire eddig írt. Bátyja, mint jó testvérhez illik, azonnal kiszúrta és heccelni kezdte.
- Csak nem szerelmeslevél? Add ide… - és kikapta a lány párnája alól a papírdarabot.
- Tony, ne csináld! Add már vissza! – ugrált Eileen, miközben megpróbálta visszaszerezni, ami az övé.
- Na, nézzük csak… - Alaposan végigolvasta a leírtakat, majd csúnya fintorba húzódott a szája. – Ugye tudod, hogy az életeddel játszol, ha ezt apa vagy anya meglátja, az RBF-ig nem teszed ki a lábad itthonról.
- Nem érdekel, vissza akarok fizetni annak a kis szemétnek… - morogta a lány, majd kikapta a papírt a másik kezéből.
- Na, jó, de ha már csinálod, csináld ésszel… - A lány kétkedve nézett a másikra.
- Csak nem be akarsz szállni? – hitetlenkedett.
- Még csak az kéne. Speciel én magasról teszek arra a kölyökre… igaz nem túl kellemes a tudat, hogy Voldemort kölyke odajár majd a suliba, de nem túlzottan érdekel. Amúgy meg csak egy ugyanolyan kis surmó, mint a többi. Viszont azt ajánlom vigyázz vele…
- Csak nem féltesz?
- Én? Soha!... Viccet félretéve, tényleg legyél óvatos. Ne packázz a kölyökkel fölöslegesen, mert te húzod a rövidebbet. Te is hallottad, amiket anyáék beszélgettek. Az a srác bár nem látszik rajta, veszélyes. Legalább olyan veszélyes, mint Dora néni, vagy mint Rémszem bácsi volt… - Eileen unottan felsóhajtott, de igazat kellett adnia bátyjának. Tényleg volt valami irtózatosan sötét a fiúban, viszont pont ez volt az, ami őt felpiszkálta. Meg akarta érteni, hogy mi az.
- Jó, nem megyek fejjel a falnak. Az amúgy is a griffendélesek kiváltsága. Egy mardekáros előbb átgondolja… aztán rohan neki, de izomból.
Tony megrázta a fejét. Halványlila gőze sem volt róla, hogy húga kire ütött, de egy biztos volt, szüleinek a lánnyal sokkal több bajuk lesz, mint vele.
- Jól van, Mardekár hercegnője. Húzok, amíg le nem bukok, hogy kislisszoltam a szobámból…
- Menj, nehogy bajba keverd fenséges alakomat… - intett a fiúnak az ajtó felé, majd lenézően végignézett rajta – te alantas szolga…
Tony szíve szerint most minimum agyonverte volna egy párnával.
- Na, várd csak ki, míg a suliban leszünk.
- Már alig várom… - morogta a lány, majd visszatért a könyvéhez. Akárhogy is gondolkozott a visszavágáson, mindig eszébe jutott, hogy ki is igazából a fiú. Tudta, hogy nem kéne feszegetni a határokat, de nem bírta ki, hogy ne csinálja. Valahogy élvezte, ha kihúzhatja másoknál a gyufát. Anyja sokszor mondta, hogy ebben nem rá hasonlít, viszont apja merőben tagadta, hogy rá ütött volna. Ellenben McGalagony professzor néhányszor mesélt neki az apjáról, hogy milyen volt kiskorában. Az idős boszorkány bár visszavonult, velük tartotta a kapcsolatot.
- Mit kéne kitalálnom? Valami olyat, amit soha a büdös életben nem felejt el… - Már kezdett körvonalazódni előtte a terv, bár voltak hiányosságai. A nagy gondolkodás közben kinyílt szobája ajtaja és anyja lépett be rajta.
- Szia. Csak nem tanulsz?
- De képzeld – válaszolta sértődötten a lány.
- Még mindig duzzogsz? – hitetlenkedett Hermione.
- Ja…
- Még csodálkozol rajta, hogy szobafogságot kaptál? Pedig most akartam elengedni a hátralevő idődet, ahogy a bátyádét is… - Eileen szeme összeszűkült.
- Nem érdekel…
Hermione sértődötten vonult ki a szobából. Idegesen trappolt le a lépcsőn, majd bevágta maga után a konyhaajtót. Szipogva kezdett bele a vacsora megfőzéséhez. Nem vette észre, hogy Perselus figyeli őt.
- Mi a baj? – kérdezte, miközben a nő háta mögé sétált.
- Semmi… - szipogta, közben megtörölte a szemét.
- A semmiért nem sír az ember.
- Nem értem őt… annyira megváltozott mióta elkezdett a Roxfortban tanulni…
- Ez minden gyerekkel így van.
- De ő miért lett… miért lett ennyire ellenséges? Hiába próbálok bármit is tenni, egyszerűen nem bírok vele. Ha én fehéret mondok ő feketét, ez… ez egyszerűen lehetetlen! – panaszolta a nő.
- Tudod, hogy majd minden rendbe jön – suttogta a nő fülébe.
- Nem tudom, Perselus. Ő annyira más… - Hermionét és Perselust annyira lekötötte a kis csevej, hogy nem tűnt fel nekik az ajtó mögött hallgatózó alak.
- Hogy érted ezt? – értetlenkedett a férfi.
- Már a többeknek is feltűnt… Remus is említette, hogy… Eileen kimondottan nagy érdeklődést mutat a sötét mágia iránt… - Perselus felszisszent.
- Ez még nem jelent semmit.
- De mi van, ha igen? Perselus… hiszen a Mardekárba került!
- Na és?! Én is odajártam, meg Draco is, és még rengeteg másik diák, akik nem lettek sötét mágusok! – tiltakozott a férfi.
- Félek, Perselus. Mi van, ha ő…
- Ha ő jobban hasonlít rám, mint kellene? – kérdezte a férfi kissé sértődötten.
- Nem! Perselus, nem erre… nem ezt akartam mondani!
- Jól van, bocsáss meg…
- Én csak félek, hogy rosszútra téved. Ő az én kislányom, a kicsikém… Merlinre, egy éve még csüngött a szavaimon. Együtt beszéltük meg a legújabb könyveket, és most… és most mi van? Elzárkózik tőlem, rám se hederít. El fogom veszíteni őt, érzem… érzem… - Hermione végleg elengedte magát és kitört belőle a zokogás. Perselus nem tudott vele mit tenni, csak átölelte és ringatni kezdte.
Az ajtó mögött lapuló lány most enyhe rémülettel az arcán sietett vissza a szobájába. Vajon igaz lenne? Tényleg sötét mágus lesz belőle? Ez annyira lehetetlen, de mégis… valahogy nem tűnik idegennek. – Megrázta fejét, levett egy újabb könyvet a polcról, majd felcsapta és olvasni kezdett.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Hú, egyre jobban megkedvelem ezt a ficet is. :) Kezd izgissé válni, nem mintha eddig nem lett volna az... Nagyon tetszet, mert Draco szerepelt benne! + Piton! Nagyon jó lett, szép volt Dora! Várom a folytatást.
Örülök, hogy tetszik :D lesz ez még sokkal izgisebb is és persze tele lesz váratlan fordulatokkal. XD