nimphadora - G-Portál

	Névnap

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Menü

	Chat

Házi kedvenc

Fogadd örökbe te is a kedvenced!

Családi légkör

Az ünnepi vacsora vidám hangulatban telt. A felnőttek beszélgettek, míg Draco és Harry azzal foglalták el magukat, hogy melyikük tud több csoki pudingot szétkenni a terítőn. Miután megvacsoráztak mindenki elindult a saját lakrésze felé. Lucius alig várta, hogy láthassa felesége arcát, amint az kibontja az ajándékát. Harry addig erősködött míg Perselus beadta a derekát és nála kezdték el az ajándékbontogatást. A kisfiú csillogó szemekkel fogadta az ajándékokat. Ott volt a Siriustól kapott gyerekseprű, a Lilytől kapott játékok és nem utolsó sorban a gyerek bájitalkészlet. Lily nem állta meg kuncogás nélkül, ahogy Perselus bőszen mutogatni kezdet a kisfiúnak, hogy hogyan kell használni a játékot.

– Perselus, szerintem Harry ehhez még kicsi – mondta a nő.

– A bájitalfőzést nem lehet elég korán kezdeni – felelte Piton. Harry megfogott két üvegcsét és az üstbe öntötte, mire abban szivárványszínű folyadék kezdett el kavarogni. A kisfiú vidáman kacagott és tapsikolt örömében.

– Na látod! Tetszik neki! – bizonygatta Piton.

– Na persze… gyere te bájitalmesterek gyöngye, bontsd ki az ajándékod – kuncogta a nő, majd a másik kezébe nyomott egy dobozt. Piton kissé zavarban volt, hiszen ő csak egy embertől szokott ajándékot kapni, még pedig Albustól. Arról nem is beszélve, hogy az ő ajándékai mind használhatatlanok voltak. Izgatottan kezdte el bontogatni a csomagot, amiből kisvártatva egy elég ritka bájitalos könyv került elő. Arra a megállapításra jutott, hogy ez még a régi életében sem volt meg neki.

– Nagyon szépen köszönöm. Igazán tetszik és… hasznos is – mondta mosolyogva. Lily boldogan kacarászott tovább. Perselus végül elővette a Lilynek szánt ajándékot. A nő kíváncsian vette el a kis dobozkát.

– Ez a tiéd. Boldog karácsonyt – suttogta a férfi még mindig zavartan.

– Köszönöm szépen.

Lily elkezdte kibontani a dobozkát. Egyszerű csomagolás volt, csak egy sima zöld papír, rajta egy arany szalaggal. A nő mikor kihámozta a dobozt a csomagolópapírból, kinyitotta. Hirtelen levegőhöz sem kapott.

– Perselus ez… ez… hihetetlen! – habogta. A férfi véve a bátorságot kivette a nyakláncot a dobozból, felállt és Lily elé lépett.

– Feltehetem a nyakadba? – kérdezte Piton.

– Perselus, ez biztos nagyon drága volt… egyáltalán honnan volt rá pénzed?

– Nem lehetne, hogy csak simán elfogadd és ne kérdezősködj? – mordult föl a férfi.

– De ez akkor is túl drága…

– Igazad van, nem volt éppen olcsó, de életet mentett. Ez volt az a zsupszkulcs, ami kihozott minket a csapdából. Az áráról elég annyi, hogy életem végégig törleszthetek érte Luciusnak – mondta nemtörődömül. Lily csak megcsóválta a fejét és végül beletörődött. Harry boldogan játszadozott hol a seprűvel, hol pedig a bájitalkészlettel. Azonban volt egy sokkal érdekesebb játék is.

– Pelsi paciiiiiiiii – vinnyogta a fiúcska miután megivott egy nagy bögre kakaót.

– Hogy mit szeretnél? – érdeklődött Piton.

– Pacizni moszt! – mondta a kicsi. A férfi tekintetét a plafonra szegezte és rimánkodott, hogy legyen már vége a napnak. Lily nézte végig, ahogy a bájitalmester négykézlábra ereszkedik és megvárja, míg a kisfiú a hátára mászik. Néhány kör után a kanapé körül már kezdte átérezni, a lovak helyzetét. Harry folyamatosan az oldalát rugdosta, és bár nem volt benne sok erő néha igencsak eltalálta a bordáit.

– Gyí paci gyí – kiabálta a kicsi önfeledten. A vigalomnak Lily vetett véget, mikor a falióra este tízet kondult. Harry álmosan integetett Perselusnak, ahogy beléptek a tűzbe. Piton amint egyedül maradt megkönnyebbülten rogyott le a fotelba.

– Merlinre, hogy lehet ilyen fárasztó? – tette föl a költői kérdést magának.

Lily átöltöztette a fiát, majd ágyba fektette. Nem kellett sokáig hadakozni vele. A sok izgalom és a bőséges vacsora együttesen megtették a maguk hatását. Harry pár percen belül már mélyen aludt. Lily is lefeküdt aludni, de valahogy mégsem jött álom a szemére. Az elmúlt nap járt a fejében. Hogy mennyire jól megértették egymást Perselusszal. Az, ahogyan Harryvel viselkedett. Ismét átpörgette agyán a beszélgetésüket. Lassan, de egyre biztosabban kezdett körvonalazódni az elhatározás benne, miszerint ezzel a férfivel újrakezdhetne mindent.

Másnap reggel mindenki úgy rohangált mint pók a falon. Minerva már hajnalban elsietett a fiához és az unokáihoz. A többi tanár is hazament. Mivel egyetlen diák sem maradt a Roxfortban, ezért kivételesen csak Albus és a jelenleg ott lakók maradtak az ódon kastélyban. Lucius és kis családja is felkerekedett – persze a kandallón át – hogy felkeressék Andromédát és családját.

Már a megérkezésük is eseménydúsra sikeredett, mivel Lucius enyhén beverte a fejét a kandalló szélébe.

– Aú! – jajdult föl a férfi. Narcissa gyorsan odafordult és szemügyre vette a sebet, de csak egy kis púpot látott.

– Sziasztok! Bocsáss meg Lucius, tudod mi nem vagyunk olyan magasak mint te – felelte Androméda.

– Semmi gond – felelte a férfi, majd átestek a szokásos ölelgetős puszilkodós részen. Ted, Nymphadora édesapja még mindig kissé feszélyezve érezte magát Lucius társaságában, de a gyerekek igyekeztek oldani a feszültséget. Draco a nagynénje engedélyével mindent leverhetett, ami a kicsinek nagyon tetszett.

– Meda, lehet, hogy ez nem a legjobb ötlet – aggodalmaskodott Cissy.

– Húgocskám, hidd el, minden gyereknek kell egy kis tombolás – kacsintott rá testvérére Andorméda.

– Hát, ha te mondod…

– Na és milyen a Roxfortban? – kíváncsiskodott Ted.

– Elviselhető. Legalább biztonságban vagyunk – dünnyögte Lucius.

– Hát igen. Zavaros idők ezek, de nagyon jó, hogy ti is velünk vagytok. Apropó, Siriusról van híretek? – faggatózott Meda.

– Ó, Sirius jól érzi magát, nem tudom, hogy mennyire emlékszel a barátjára Remusra, de most nála lakik a Roxfortban.

– Igen, Remus Lupin… a vérfarkas – húzta el száját Meda.

– Mi a gond? – értetlenkedett Lucius.

– Csak annyi, hogy Dora másról sem beszél, mint róla. Lupin professzor így, Lupin professzor úgy – lázongott Ted. Látszott rajta, hogy sérti büszkeségét, hogy lánya ennyit áradozik egy férfiról, aki nem ő.

– Lupin rendes alak. Bevallom nekem is voltak előítéleteim, de mostanra beláttam, hogy tévedtem. Tisztességes, és őszinte férfi – taglalta Lucius. Felesége olyan elégedett volt a hallottaktól, hogy azonnal megcsókolta.

– Fiatalság – kacagott föl Ted.

– Mintha mi olyan öregek lennénk, drágám – csípett az oldalába Androméda. Dora és Draco viháncolva kergetőztek a nappaliban. A kisfiú visítva kacagott föl mikor a lány elkapta és csikizni kezdte.

– Nymphadora szívem, elég lesz – kérlelte az édesanyja. A lány duzzogva hagyta abba a kisebb kínzását.

– Anya, nem lehetne, hogy csak simán Dora legyek? – kérlelte.

– Sajnálom, de a neved Nymphadora, és ezen nem szándékozom változtatni. Különben sem értem, hogy miért vagy ennyire finnyás? – bosszankodott Meda.

– Mert nem téged hívnak Nymphadorának… – feleselt a lány.

– Mondtál valamit? – kérdezte az anyja tettetve, hogy nem hallotta mit is mondott a lánya.

– Semmit, anya – válaszolta műmosollyal Dora. A délután további részében még sokáig beszélgettek. Előkerült néhány fiatalkori kép Cissyről és Medáról. Fölemlegették az iskolás éveket és még Bella is szóba került. Sajnálkoztak testvérük viselkedése miatt, és próbálták megérteni, hogy miért alakultak így a dolgok.

A férfiak inkább a kviddicsről beszélgettek, na meg persze a politikáról. Ted egyre jobban fölengedett Lucius közelében. Már nem volt olyan karót nyelt mint pár órája. A szőke ex–mardekáros pedig kezdett ráébredni, hogy azok a sztereotípiák, amik alapján megvetette a mugli származásúakat merőben tévesek. Végül késő estig maradtak, Draco el is szenderedett mire hazakeveredtek.

Eközben Remus szobájában nagy csata dúlt – több szempontból is. Remus, aki telihold lévén ismét átváltozott vicsorogva figyelte Sirius és Aurora kártyapartiját. Sirius megpróbált csalni, amit az ízig–vérig becsületes vérfarkas nem tűrhetett szó – vagyis vonyítás – nélkül.

– Neked meg mi bajod? – kérdezett rá Sirius értetlenül.

– Szerintem mondani akar valamit – felelte Aurora. Remus – a farkas – az orrával Sirius karját kezdte el bökdösni.

– Remus, hagyj már békén – nyavalygott Black.

– Valami itt bűzlik nekem – kezdett bele kétkedve a nő. Hirtelen elkapta Sirius karját, akinek az ingje ujjából előcsúsztak a lapok. A férfi nagyot nyelt és tettetni kezdte az ártatlant.

– Nahát, hogy kerültek ezek ide? – kérdezte, meglepetést színlelve.

– Marha vicces… Így nem játszom veled – sértődött meg a nő.

– Jaj ne legyél már ilyen, megígérem, hogy normálisan játszom… naaaaaaaa! Még egy zoknit sem vettél le, ez milyen póker már? – hisztizett a férfi. Aurora felsóhajtott, majd Remusra nézett.

– Mindig ennyire hülye volt, vagy az állapota az évek előrehaladásával arányosan rosszabbodni fog? Csak mert ha rosszabbodik, jobb ha még időben megszabadulunk tőle, mielőtt teljesen a nyakunkra nő – taglalta közömbös hangon a nő. A nagyra nőtt farkas prüszkölve mordult egyet jelezve tetszett neki a beszólás és egyetért az előtte szólóval.

– Kikérem magamnak! Én teljesen normális vagyok ellentétben veletek – vádaskodott Sirius.

– Akkor új játékot javaslok, felelsz vagy mersz.

– Az olyan dedós – hisztizett Sirius.

– Emelje föl a kezét, illetve mancsát aki benne van a játékban – Aurora és Remus jelezték tetszésüket, így Sirius le lett szavazva.

– Első kérdés. Remus, voltál már szerelmes? Felelsz a kérdésre vagy mersz? – kérdezte Aurora.

– Remus nem tud válaszolni – dünnyögte Sirius.

– Remus, felelsz jobb mancs, csinálod bal mancs – adta az ötletet a nő.

– Ez így hülyeség – tiltakozott Sirius, közben Remus a felelést választotta és bőszen ugatni kezdett.

– Ezt igennek veszem, de majd a pontos személyt behatároljuk, ha kissé emberibbé válsz – mosolyogta Aurora.

– Na és most mi lesz? Mert én nem tudok farkasul, és nem értem Remus kérdését…

– Remus, te majd holnap kérdezel, tessék, te jössz Sirius, kérdezz! – adta parancsba a nő. Sirius összedörzsölte a tenyerét örömében.

– Hány férfival feküdtél már le? Felelsz vagy mersz? – vigyorogta Black. Aurora megbotránkozva meredt a másikra.

– Te rohadt perverz vagy!

– Vigyázz melyiket választod, mert még tudok perverzebb is lenni – fenyegetőzött Sirius. Mivel a nő nem akart fél méternél közelebb kerülni a másikhoz és sejtette, hogy Sirius valami ilyesmit fontolgat a fejében inkább válaszolt.

– Felelek. Három srác volt – vágta rá végül. Sirius szeme kikerekedett.

– Három? Ezt nem hiszem el, egyet még esetleg, de azt is nehezen, na de hogy három?! Tuti kamuzol – hitetlenkedett a férfi.

– Pedig igaz. Tomas volt az első, fél évig jártunk… tizenhat voltam. Aztán Mateo a Francia cserediák az egyetemen, akkor voltam tizennyolc, de vele nem jártam – merengett el. Sirius úgy tűnt teljesen le van taglózva.

– Ki volt a harmadik? – csúszott ki a száján a kérdés.

– Adam, ő – vigyorodott el a lány és kissé el is vörösödött. – Hát ő tényleg nagyon rendes volt velem. A gyakornokság alatt ismertem meg, hét hónapig jártunk, de micsoda hét hónap volt – ábrándozott el a lány. Sirius már–már sértőnek érezte ezt a fajta ömlengést.

– Tudod mit? Ez mégsem annyira jó játék – vágta rá, fölpattant a földről, majd berohant a fürdőbe. Aurora értetlenül nézett hol az ajtóra, hol pedig a hátán fetrengő Remusra, akinek szemlátomást nagyon tetszett a jelenet.

Perselus szobájában minden olyan békés volt. Lily és ő a kanapén üldögéltek és a régi időkről beszélgettek mikor még kisgyerekek voltak.

– Emlékszel mikor tízévesen nálunk töltötted a karácsonyt? Tuni mennyire ki volt akadva miatta… – kuncogta Lily.

– Hát persze, a legjobb karácsonyom volt – mosolyodott el Perselus. Lily tudta, hogy a másiknak milyen nehéz gyerekkora volt, és hogy az otthona koránt sem volt tökéletes, sőt még csak elviselhető sem. Tisztán emlékezett rá, mikor harmadikosok voltak és a karácsonyi szünetre hazautaztak. Elfelejtette odaadni Perselusnak az ajándékát, így karácsony másnapján átszaladt hozzájuk. Az ajtót egy nagyon dühös férfi nyitotta ki és mikor megtudta, hogy az ajándék a fiának lesz egyszerűen kikapta a lány kezéből, a földre dobta és rátaposott. A lombikkészlet, ami benne volt recsegve tört apró darabokra. Később Lily megtudta, hogy az eset után Perselusnak eltört az orra és két bordája, mert az apja úgy megverte. Rossz volt erre visszaemlékezni.

– Min töprengsz? – kérdezte Perselus.

– Csak az apád jutott eszembe, és hogy mennyit kellett szenvedned miatta – suttogta. Közben Harryt nézte, aki halkan szuszogott kettejük közt a kanapén. A kisfiú Perselus lábát használta párnának és az ujjacskáját szopva merült mély álomba.

– Ne foglalkozz vele, én sem teszem jó ideje – vont vállat a férfi.

– Perselus, kérdezhetek valamit? – kíváncsiskodott a másik.

– Attól függ…

– Hát, csak arra lennék kíváncsi, hogy hogyan töltötted a karácsonyokat a régi életedben? – Perselus felsóhajtott. Ez is olyan dolog volt, amire nem akart emlékezni.

– Többnyire itt voltam a Roxfortban, a szobámban. Nem jártam el sehova, de Albus mindig gondoskodott róla, hogy egy–egy kötelező bálon vagy vacsorán részt kelljen vennem. Persze számomra ez mindig szenvedés volt, de megtettem, mivel a kötelességeim közé tartozott. Utána viszont ki sem lehetett mozdítani a szobámból. Nem kellemes emlékek ezek, de nem is a legrosszabbak – válaszolta színtelen hangon. Lily szomorú volt, és eldöntötte innentől kezdve minden más lesz. Nem hagyja, hogy ez újra megismétlődjön Perselusszal.

– Van egy ötletem, mit szólnál hozzá ha holnap kivinnénk Harryt az udvarra? Szánkóznánk és korcsolyázhatnánk a tó befagyott részén – ajánlotta föl vidáman a nő. Perselus szívesebben maradt volna a jó meleg és elzárt szobában, de a nő reménykedő arcát látva rábólintott.

– Rendben… – Még beszélgettek egy órát, majd Lily elvitte aludni Harryt.

Karácsony utolsó napja mindenkinek váratlan meglepetést okozott. Az éjszaka folyamán majdnem fél méter hó esett így mindent vastag hóréteg borított. Ám nem ez volt a legmeglepőbb. Albus karácsonyi meglepetése egy rögtönzött téli vidámpark volt, óriási jégcsúszdával, hó kunyhóval, mászókákkal, és jégpályával. Reggeli után az igazgató kiterelt mindenkit az udvarra, furcsa módon nem volt olyan hideg, de a hó mégsem olvadt el. Albus meghívta az egész Weasley családot, Tonksékat, a Longbottom házaspárt Nevillel. A gyerekek önfeledten szaladgáltak a hóban, csúszkáltak, szánkóztak. Sirius kutya alakot öltve futkározott a gyerekekkel. Charlie és Bill rávették Remust, Luciust, Siriust és Pitont, hogy hógolyó csatázzanak. Legnagyobb meglepetésükre még Dumbledore is kivette részét a harcból. Mikor aztán egy eltévedt hógolyó fejen találta Aurorát a nők is fölvették a kesztyűt. Kialakult a nemek szerinti harc, bár az eredmény nem volt kétséges, mivel a férfiak majdnem kétszer annyian voltak mint ők, így sajnos a lányok elég csúnyán kikaptak. A csodás délelőttöt egy fejedelmi ebéd zárta végül amit a nagyteremben fogyasztottak el. A gyerekek unszolására még néhány órát maradtak. A kicsik játszottak, míg a felnőttek beszélgettek. Longbottomék nem győztek hálálkodni Perselusnak azért amit értük tett.

– Nem tettem semmi érdemlegeset – válaszolta a férfi, mikor már vagy harmadjára köszönték meg neki.

– Ne beszélj hülyeségeket Piton, sokat tettél. Megváltoztattad az életünket. Ha igaz, már pedig Dumbledore szerint igaz amit mondasz, akkor a régi életünk igencsak szar volt – dünnyögte Sirius, aki már megint belekortyolt a likőrbe.

– Sirius, túl sok az a pia, nem gondolod? – aggodalmaskodott Aurora.

– Miket beszélsz? Egyszer védem Pitont és az sem tetszik nektek? Hát mit mondott?! Lilynek hallottnak kéne lennie, Harrynek árván kéne senyvednie annál az idegesítő mugli családnál, Piton emberi roncs lenne, Remus szintén, én meg cellában sínylődnék néhány dementor társaságában. Nem beszélve Alicékről, akik… szóval szintén elég ramatyul lennének. Ki tudja hány embert mentettél meg azzal, hogy változtattál – taglalta Sirius.

– De lehet, hogy más szempontból rossz irányba változtattam. Igen az emberek akiket felsoroltál élnek és itt vannak, de vannak jó néhányan rajtuk kívül akiknek most nem kéne itt lennie. Aurora például sohasem tért vissza Angliába, de amit hallottam róla, hogy vezető kutató lett az egyetemen és született két lánya, boldog volt ott abban az időben. Viszont azzal, hogy most ez történt és visszatért lehet, hogy a csata közben megsérül, netán meg is hal. Nem megy férjhez ahhoz a férfihoz így nem lesznek gyerekei, tehát valahol az ő életét elrontottam – vallotta be Piton. Aurora feszengve fordult oda Pitonhoz.

– Lehet jobb lett volna, ha ezt nem tudom meg, de nem haragszom. Sokakat megmentesz, és én még csak nem is ismerem azt akivel mindezt elértem volna. Aztán ki tudja? Lehet, hogy még visszamegyek és kicsit megkésve ugyan, de elérem ugyanezeket – pedzegette a nő.

– Minek mennél vissza? – háborgott Sirius.

– Miért talán maradjak itt? Mégis minek? Amerikában hallottad, vezető lehetnék, szép családdal, és tökéletes férjjel – darálta a nő. Molly szélesen elmosolyodott és beszállt Sirius kínzásába.

– Sirius, ha ennyire szeretnéd ezt a kislányt, miért nem embereled meg magad és kéred meg hogy menjen hozzád feleségül? – mindenkire kiült a döbbenet még Siriusra is.

– Hogy mi?!

– Ugyan már, nem vagyok sem vak sem bolond. Tisztán látom, hogy odavagy Auroráért. Én láttam miket műveltél még fiatalabb korodban, és tudok szinte minden nőügyedről, de egyszer sem voltál ennyire féltékeny mint most.

– Ez hülyeség! Különben is, nemet mondott! – vágta rá dühösen Sirius, amivel általános nevetés tört ki mindenkiből. Aurora vörösödve vonta kérdőre a másikat.

– Sirius, mikor kérted te meg a kezem?

– Hát a múltkor… – Aurora elgondolkozott, majd leesett neki.

– Sirius, akkor totál részeg voltál és éppen beájultál – vetette oda Aurora.

– Nem unjátok még a veszekedést? Olyanok vagytok, mint egy szerelmespár – húzta őket Remus.

– Oké, akkor térjünk vissza a „nagy” világváltoztatásra, mi lehet még olyan rossz? Mi változhat meg? – kérdezte Black.

– Hüm, jó kérdés. Például olyanok halhatnak meg, akik régen éltek vagy néhányan meg sem születnek majd mivel a szüleik nem jönnek össze vagy mással jönnek össze. A barátságok nem jönnek létre, vagy változnak…

– Ezzel mire célzol? – értetlenkedett Lily.

– A múltban Harryt a barátai Ron és Hermione segítették végig a csatákon, részben miattuk tudta túlélni. Harry és Draco utálták egymást. Draco elsőben nagyon gőgös és beképzelt volt, becsmérelte Ront a családja és az anyagi helyzetük miatt, de Harrynek ez nem tetszett, így nem fogadta el Draco barátságát, ezért is került a Griffendélbe – Sirius felhördült.

– Miért, azt ne mond, hogy amúgy a Mardekárba ment volna?!

– Már pedig a süveg mind a két házat felajánlotta neki, de ő a Griffendél mellett döntött, mivel Ron is oda került.

– A mi kisfiunk – érzékenyült el Molly.

– Még mindig nem értem mire akarsz kilyukadni – pedzegette Lily.

– Csak arra, hogy jelen állás szerint Draco és Harry gyanítom barátok lesznek, és megeshet, hogy Harry a Mardekárba kerül majd, de az is hogy Draco kerül majd a Griffendélbe – Lucius nagyot nyelt.

– Azért remélem ennyire nem változnak meg a dolgok – aggodalmaskodott.

– A másik, ami aggaszt Ms Granger…

– Granger? Ő meg kicsoda? – kérdezősködött Alice.

– Ő egy mugli születésű boszorkány, Harry és Ron legjobb barátja. Hermione Granger hosszú évtizedek óta a legeszesebb, legleleményesebb boszorkány akit hátán hordott a föld. Meglepetésre Griffendéles lett és nem Hollóhátas. Viszont a tudásvágya miatt Ronnal nagyon nem jöttek ki az elején és pár hónapig nem is beszéltek egymással, végül egy trollos incidens miatt barátkoztak össze…

– Á, már értem. Szóval attól tartasz, hogy most elmarad a nagy egymásra találás és a kislány egyedül marad? – találgatott Remus.

– Tömören igen. Kétlem, hogy a lány is változna, mivel a muglik közt nő fel, de a fiúk változni fognak, ahogy az események is, és félek, hogy a barátságuk nem jön létre, amit így bevallva igazán sajnálnék. Furcsa ezt mondani, hiszen miattuk rengeteg pontot tudtam mindig levonni – merengett el Piton.

– Azt hiszem ezzel még ráérünk akkor foglalkozni, mikor elkezdik az iskolát – ajánlotta Albus.

– Igen, igaza van, egyelőre koncentráljunk a jelenre – javasolta Arthur. A beszélgetés pedig komorabb témára váltott, miszerint még mindig nincs meg az utolsó horcrux, pedig a helyét már nagyon is sejtették.