nimphadora - G-Portál

	Névnap

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Menü

	Chat

Házi kedvenc

Fogadd örökbe te is a kedvenced!

Báli forgatag

Harry nyugtalanul forgolódott a gyengélkedő egyik ágyán. Rémálma volt. Újra átélte az egész csatát, a barátja és az apja elvesztésének tévhitét. Nyöszörögve hánykolódott az ágyon, és csaknem sikerült fölébrednie. Aztán mikor ismét eljött volna a vég, hirtelen egy hideg kezet érzett a vállán, és felriadt. Lihegve és izzadtan meredt a sötétbe.

– Harry, én vagyok – szólt a hang, és már látta, hogy kinek köszönheti az ébredését. Neville ült az ágya szélén gondterhelt képpel.

– Oh…- nyögött föl Harry mikor leesett neki, hogy ki az.

– Rosszat álmodtál, gondoltam fölébresztelek – vallotta be a fiú.

– Kösz… rám fért. Rémes volt – suttogta Harry.

– Szívesen, hiszen mire való egy barát… főleg, ha olyan béna mint én – húzta el a száját Neville.

– Miért mondasz ilyeneket? – értetlenkedett Harry. Longbottom felsóhajtott, majd felemelte bekötözött lábát, és felmutatta a mankóját.

– Mert elég béna voltam, hogy rögtön az első ártást bekapjam, és ez miatt valószínű örök életemre bicegni fogok… - morogta. Harry teljesen elsápadt, és nekiállt bocsánatot kérni.

– Neville, kérlek ne haragudj. Ha tudtam volna, akkor… - ám a fiú leállította.

– Ne beszélj hülyeséget! Ha csak ennyibe került volna az egész háború, örömest odaadom az összes végtagom! – vágta rá elszántan. Harry teljesen megdöbbent a hallottakon.

– De hát, miattam sérültél meg…

– Nem, Harry, nem miattad, hanem mert figyelmetlen és béna voltam. Aki nem jó a harcban, nem menjen a csatamezőre… ennyi. Örülök, hogy vége lett, és mindenki jól van – mosolyogta a fiú.

– Tényleg sajnálom – suttogta Harry lehajtott fejjel. Neville viszont halkan kuncogni kezdett.

– Én nem sajnálom annyira. Mióta a Próféta megírta, hogy kik vettek részt a harcban, a Nagyanyám oda meg vissza van a büszkeségtől, ami már magában megérte. A másik viszont, hogy mióta itt fekszem annyi lány jár látogatni, mint még soha! – Harry elvigyorogott.

– Na, mesélj csak, kik voltak itt? – kíváncsiskodott Harry. Végre egy kicsit elterelte gondolatait a történtekről.

– Először is, itt volt Luna, hozott nekem egy „lidérc űzőt” ami amúgy szerintem egy álomfogó, de mindegy. Szóval meglátogatott és beszélgettünk. Aztán a következő aki meglepett Padma volt… - mosolyogta a fiú.

– Úgy érted Padma Patil a hollóhátból? – lepődött meg Harry.

– Aha, és képzeld, ha nem sérülök meg ennyire, akkor most vele táncolhatnék a bálon… - nyögött föl Neville.

– Elhívtad?! – tátotta el a száját Harry.

– Nem. Ő hívott el engem! De sajnos a Madam azt mondta, ha el is megyek, akkor sem táncolhatok… nem mintha tudnék, de Padma azt mondta, ő nem is szeret táncolni. Szóval, ha elég jól leszek, akkor bottal, de elkísérem – mondta vidáman Neville. Harry teljes szívből örült a fiú sikerének.

– Ez király. Na és a többiek? Hányan… haltak meg? – kérdezett rá végül.

– Tőlünk senki, viszont a halálfalók rendesen megjárták. Ahogy hallottam több mint ötvenen voltak, abból huszonkét halott, tizennyolc megadta magát, a többi viszont meglépett, de nyugi csak kis porszemek. Lestrange, a felesége és a testvére halottak. Mindegyikkel Sirius végzett

– suttogta Neville.

– Sirius? De hogyan? – értetlenkedett Harry.

– Hát… nem tudom mennyit láttál az egészből, de Sirius bekattant. Átváltozott kutyává és akár egy farkas átharapta a torkukat. Komolyan mondom azt hittem, hogy megőrült… - felelte. Harry elgondolkozva nézett maga elé.

– Lehet, hogy túl sok volt ez neki. Látta, hogy bajban vagyunk, és elszállt az agya – magyarázta Harry.

– Hát, nem tudom, de ezután tuti ismét kihallgatják majd. Viszont mi mind mellette tanúskodunk – jelentette ki a barna hajú.

– Kösz, ez rendes tőled. És… róla tudsz valamit? – kezdett bele Harry kissé feszengve.

– Nem sokat, de miután te… összeestél, ő teljesen megváltozott. Teljesen kibukott, azt mondják, érzelmileg és idegileg is összeroppant. Harry, nem tudom, hogy mit csináltál vele, de az nagyon ott volt. Amikor elvitték, akkor is olyan volt mint egy megtört öregember… komolyan majdnem sajnálni kezdtem – suttogta Neville.

– Csak szembesítettem az érzéseimmel – vont vállat Harry, majd visszadőlt az ágyra.

– Megyek, hagylak pihenni, majd holnap beszélünk.

– Kösz, Neville… mindent. Jó barát vagy – válaszolta Harry. Megvárta míg barátja visszabiceg a helyére, majd ismét álomba merült.

Másnap reggel arra ébredt, hogy valakik mászkálnak körülötte. Résnyire kinyitotta az egyik szemét, és meglátta, hogy az apja éppen őt nézi, miközben a Madam a hátát keni valamilyen kenőccsel.

– Szia…! - nyögte Piton, és arca összerándult mikor a gyógyító egy újabb adagot kent a

hátára.

– Szia! Hogy vagy? – kérdezte a fiú, miközben följebb tornázta magát. Perselus elfintorodott.

– Nézőpont kérdése… Voltam már jobban is, de ha a tegnapit vesszük alapul, remekül vagyok

– Harry megcsóválta a fejét.

– Na, Merlin ezért nem kér belőled – kuncogta, majd alaposan körülnézett a szobában. Látta, hogy Neville ágya mellett ott ücsörög az egyik Patil iker – sejtései szerint Padma –, és éppen Nevillet eteti. Ez ismét széles vigyorgásra késztette. Aztán tovább nézelődött, és meglátta Hermionét az egyik ágyon, amint valamilyen könyvet nézeget.

– Szia, Mio! – szólt oda neki, mire a lány boldogan elmosolyodott.

– Jó látni téged… - szólt vissza kissé könnyes szemekkel. Harry szíve szerint odament volna, hogy megölelje, de hát azt még nem lehetett.

– Hermione… köszönöm. Ha te nem jössz utánam, akkor lehet, nem térek vissza, és apa sem élne már… - Perselus ezt hallva felvonta a szemöldökét. Hermione zavarában teljesen elpirult.

– Én nem tettem semmit… - védekezett. Nem szerette, ha ok nélkül dicsérik.

– Nem én vagyok a hős, hanem te… - mondta a lánynak, mire az elkezdett sírni.

– Jaj, Harry… - szipogta. Padma Neville tanácsára gyorsan átment hozzá, és elkezdte vigasztalni őt. Ekkor kinyílt a gyengélkedő ajtaja és megjelent Remus, mellette Tonksszal.

– Á, itt „a férfi, aki legyőzte Voldemortot” és „aki újból túlélte” – vigyorogta, miközben odasétált Harryhez és egy hatalmas ölelést adott neki. – James büszke lenne rád… - jegyezte meg. Harry halkan kuncogni kezdett.

– Tudom, ő is mondta… - a kijelentésre Remus gyanakodva nézett rá.

– Ezt meg hogy érted?

– Meghaltam és találkoztam vele. Azt mondta, hogy büszke rám, és szeret, és megérti, hogy most már Perselust tekintem az apámnak. – Remus kissé elsápadt. Harry úgy vélte, jólesne egy kis bátorítás öreg barátjának, így hozzátett némi hazugságot. – Ja, és azt is mondta, hogy hiányoztok neki, és örülne már ha látna pár kis Lupint… - emelgette Harry a szemöldökét. Remus szeme kissé elhomályosodott, de kibírta, hogy ne bőgje el magát.

– Rajta leszünk a dolgon… most már semmi nem tarthat vissza – mosolyogta Nymphadora miközben megcsókolta Remust.

– Lupin… megtennéd, hogy nem itt szenvedtek? Valaki pihenni szeretne… - morogta Piton.

– Neked bármit, Perselus – adta meg a kegyelemdöfést Remus. Piton felháborodott képpel fordította el fejét, hogy ne kelljen rájuk néznie.

– Anyát nem láttátok? – suttogta oda Harry Remusnak.

– Nem, de megyünk és megkeressük. Biztos a szobájában lesz – találgatott Dora.

– Köszi. Ó, és ha látjátok Ginnyt, akkor küldjétek ide… - nézett rájuk reménykedve a fiú.

– Meglesz, Harry. Te viszont most pihengess – Remus és Dora még odaköszönt Hermionénak és Neville-nek, majd kisétáltak.

– Még több Lupint erre a világra? Bár jobb, mintha még több Tonks lenne… - révedt el Perselus. Harry összeszűkült szemekkel nézett rá.

– Miért, Pitonból lehet közel fél tucat? – kérdezett rá szemrehányón a fiú. Perselus nem értette, hogy mi baja, de nem is firtatta a dolgot. Harry pedig úgy döntött, hogy egyelőre még nem mondja el, mit is üzentek odafentről. Ha apja ennyire goromba a barátaival, akkor szenvedjen még egy kicsit…

Úgy fél órára rá, hogy Remusék elmentek,megjelent Ginny, és olyan vehemenciával vetette rá magát Harryre, mint aki ott helyben fel akarja falni. Perselus felvont szemöldökkel nézte őket.

– Már elnézést, de ez itt a gyengélkedő, nem holmi bordélyház… - szólalt meg, mire Ginny odafordult, és adott egy puszit a homlokára. Piton annyira meglepődött, hogy többet meg sem tudott szólalni. Persze ez Harrynek és Neville-nek is nagyon tetszett, és nem is rejtették véka alá a dolgot.

– Szeretlek… - suttogta Ginny.

– Én is. Anyát nem láttad? – kezdett el faggatózni a fiú.

– De, éppen Siriusszal beszélgettek a Nagyteremben – válaszolta a lány.

– Na és mekkora felhajtás van odakint? – Már nagyon szerette volna tudni, hogy mekkorára fújták föl az ügyet.

– Itt volt a Reggeli Próféta riportere, meg még vagy öt hetilapé. Mindegyik fényképekért és interjúkért kerget minket. Hála az auroroknak, ide nem tehetik be a lábukat, de azért még így sem túl biztonságos… ismered Vitrolt… - morogta Ginny.

– Nem kell bemutatni. Szóval, mi ez a hülyeség, amit Remus makogott nekem? „ A férfi, aki… - kezdett bele, de Ginny folytatta.

– …legyőzte Voldemortot”. Ez az új neved. Már nem vagy fiú, férfi lettél, Harry Potter Piton – vigyorogta a lány, miközben adott egy csókot szerelmének. Harry megemelgette a szemöldökét, jelezve, hogy ez a „férfi” megszólítás igencsak tetszik neki. Apja félig vigyorogva nézte őket.

– Na, te fene nagy férfi… most, hogy már nem kell többé harcolnod, hogyan döntesz? Mi lesz belőled? – Harry pedig ledermedt. Valahogy most tudatosult benne, hogy ő győzött. Túlélte…

– Én… nem tudom… nem gondolkoztam ezen, hiszen úgy volt, meghalok – vallotta be kissé zavarodottan. Perselus aprót biccentett, majd elkezdte sorolni.

– A jegyeid alapján mehetnél aurornak, vagy lehetnél tanár is, persze csak olyan tárgyakban, amikből jó vagy… vagy akár hivatásos Kviddiccs játékos… - morogta a férfi, miközben elgondolkozott a dolgon. Harry teljesen ledöbbent.

– Én? Játékos? – kérdezett vissza.

– Miért ne? Van hozzá érzéked, egy született tehetség vagy, Harry! - tapsikolt Ginny.

– Hát, ezt majd még megbeszéljük… azért a seprűlovaglás sem tart örökké… - vonta össze a szemöldökét Harry.

– Hát, ez vicces… Harry Potter, miközben az élet komoly dolgairól papol – jelent meg hirtelen Malfoy, oldalán Gloryval. A lány gyorsan adott bátyjának és apjának egy puszit, majd egy széket odabűvölve leült kettejük közé.

– Hála Merlinnek, hogy jól vagytok… - sóhajtott föl, és szorosan fogta a kezüket.

– Most már minden rendben lesz… - mondta Harry, de látta húgán, hogy nem ért egyet vele. – Hidd el, én már csak tudom… - mondta a lánynak nyomatékosan, mire az gyanakodva nézett rá. Harry úgy vélte ennyi nyugtatgatás bőven elég húgának, így újra becsukta szemét, és megpróbált pihenni egy kicsit.

A maradék két nap a gyengélkedőn gyorsan eltelt. Neville, Hermione és Harry végre kiszabadulhattak a falak közül és visszatértek a toronyba. A Griffendél kisebb bulit tartott visszatérésük tiszteletére a délután folyamán, de annak is hamar vége lett, lévén este még várt rájuk a Karácsonyi bál. A lányok elmentek készülődni, hiszen Harryék kijelentették, ha törik, ha szakad, ők bizony ott lesznek ezen a bálon. Hermione kissé tétovázott, hiszen ő nem mehetett nyíltan Siriusszal, de végül mégiscsak rávették arra, hogy menjen el. Úgy két órás készülődés után már mindenki gyönyörű ruhákban és fantasztikus hajkoronával büszkélkedhetett. A fiúk pedig elégedetten vezették le kedveseiket. Hermione kért még egy kis haladékot, hiszen ő a hezitálása után jóval később kezdett el készülődni mint a többiek.

– Menjetek előre, majd én is megyek – mondta a lány, és leült, hogy kifesse magát. Ginny húzta még az időt, de nem akarták tovább váratni a fiúkat így előre mentek. Hermione még húsz perc múlva is a tükörbe meredve nézte magát.

– Én nem vagyok komplett… - suttogta, azzal fölállt, és elindult lefelé. Hosszú ezüst selyem ruhája tökéletesen követte alakját. Haja egy kontyba volt fölfogva, amiből egy-egy tincs elöl kilógott. Nagy levegőt vett, és kilépett a klubhelyiségből. A bent lévők mind megbámulták, és ahogy lefelé ment a lépcsőn, egyre több szempár szegeződött rá. A lány igyekezett tudomást sem venni a bámészkodókról, és ezt szinte tökélyre fejlesztette, mire leért a földszintre.

Körbenézett, hátha meglátja a barátait, de ők már nem voltak ott. Lassan elindult befelé, mikor valaki utána kiabált.

– Ms Granger! – hallotta meg Sirius hangját. Zavartan fordult meg, és kikerekedett szemekkel nézett a férfira. Sirius direkt időzített így, hogy elég szemtanúja legyen az eseménynek.

– Ms Granger, ugye nincs partnere? - kérdezte tettetett kétségbeeséssel. Hermione pislogott párat.

– Ne… nem, professzor – nyögte ki. Sirius elmosolyodott.

– Ezzel megkönnyíti a dolgom, mivel az igazgató úr ragaszkodott hozzá, hogy a mai este én legyek a partnere, persze csak ha ezzel nem okozok problémát. – Hermione azt sem tudta, mit mondhatna.

– Nem… de miért mondott ilyet az igazgató úr? – kérdezett rá önkénytelenül.

– Nos, úgy vélem, hogy nem szerette volna, ha a kisasszony kísérő nélkül jelenik meg, és amennyire tudom, Madam Pomfrey is aggódott az állapota miatt, így egyedül nem vehet részt az estélyen… - Hermione tompán bólintott, mire Sirius odanyújtotta a karját neki. A lány tétován de elfogadta, és elindultak befelé a terembe. Persze a jelenlevő diákok közt gyorsan elterjedt a hír, miszerint „szegény Hermionénak elrontották az estélyét azzal, hogy kötelezték rá, Black professzorral menjen a bálba” Pedig ha tudták volna, hogy ezzel a lány legféltettebb álma vált valóra. Mikor már a teremben voltak mindenki őket figyelte. Így Dumbledore fogta magát, és intézkedett.

– Egy kis figyelmet kérek! – emelte föl a hangját, mire lassacskán elcsendesedett a társaság. – Köszönöm! Nos, mint tudjátok ez a mai nap különleges a számunkra, hiszen nem csak a Karácsonyt ünnepeljük, hanem az egész varázsvilág felszabadulását is. Éppen ezért mostantól egy új szabályt, vagy ha úgy tetszik, hagyományt léptetek életbe, miszerint az iskola legjobb tanulója nyitja meg a bált a tanári kar egyik tagjával. Ezennel kérném Ms Hermione Grangert és Black professzort, hogy fáradjanak előre… - Hermione alig bírta megállni, hogy ne mosolyogjon a kelleténél jobban.

– Sajnos ez az ünnep nem csak jót tartogat a számunkra. Egyik kedves tanárunk, Ms Dumbledore az ünnepek után végleg visszatér szülőhazájába. Szeretnénk neki megköszönni, hogy ilyen kitartóan helytállt, és segített nekünk mindenben. Nélküle… nagyon nehéz lett volna ez a félév. Kérem, tapsoljuk meg a professzor asszonyt… - Lily, aki a tanároknak fönntartott helyen foglalt helyet, most könnyekig meghatódott. Hát igen, eljött a búcsúzás ideje, legalábbis a diákoktól. Őket a mai este után már nem látja viszont. Szomorúan biccentett egyet a tapsoló tömeg felé, majd elsuttogott Albusnak egy „köszönömöt”.

– Most pedig nem maradt más feladatom, mint az, hogy az estére kijelölt párosunk megnyissa a bált. Sirius, Hermione… tiétek a táncparkett. – A diákok egy széles körben kihagyták a helyet a párosnak, és kíváncsian figyelték őket. Sirius mintha tíz évet fiatalodott volna a lány mellett, ami több diáknak is feltűnt. Aztán felcsendült a zene és ők elkezdték a táncot. Sirius végig gyengéden vezette a lányt, aki úgy siklott a parketten, mintha a lába nem is érné a földet.

www.youtube.com/watch

A szám második felénél már Dumbledore és Minerva is nekikezdtek a keringőzésnek, és őket a többi diák követte. Hermione úgy érezte, mintha egy álomvilágban lenne, és ő lenne a mesebeli hercegnő. Sirius idő közben közelebb vonta magához, éppen csak annyira, hogy testük összeérjen. Végig a lány arcát kémlelte, de Hermione a szégyenlőssége miatt nem mert ránézni.

– Hermione? – szólította meg a férfi. A lány rápillantott, mire Sirius elmosolyodott.

– Igen? – kérdezett vissza a lány, mert nem tudta, hogy miért szólította meg a másik. A szám végén Sirius az egyik asztal felé kezdte húzni a lányt, aki nem ellenkezett. Kihúzta Hermione előtt a széket, és megvárta míg leül, majd ő is helyet foglalt. Kissé zavartan kezdett el kotorászni az egyik zsebében, mire előkerült a pálcája. A lány értetlenül nézett rá, de válasz helyett láthatta a varázslatot. Sirius egy néma hangszigetelőt és kiábrándítót szórt magukra.

– Alapos… - mosolyogta a lány.

– Mindig az vagyok… na, jó, igyekszem az lenni – nevette el magát Sirius. Hermione közelebb akart húzódni hozzá, de Sirius felállt az asztaltól.

– Mi a baj? – lepődött meg a lány. Most már tényleg nem értette mire volt jó ez az egész, ha a férfi nem engedi közelebb magához. Aztán Sirius egyszerűen letérdelt elé, és Hermione szíve kihagyott egy dobbanást. A férfi a zsebébe nyúlt és elővett egy aprócska dobozt, majd felnézett a lány szemeibe.

– Hermione Granger… jobban szeretlek, mint az életemet. Egyetlen nő sem volt ilyen fontos nekem, mint amennyire Te… Veled szeretném leélni a hátralevő életem. Hozzám… hozzám jönnél feleségül? – kérdezte meg. Hermione szinte alig kapott levegőt, és csak kábán bólintott egyet. Végig mosolygott és a vigyor még akkor sem tűnt el a képéről, mikor Sirius az ujjára húzta a gyűrűt. A férfi megfogta a lány kezét, előre dőlt, és megcsókolta. Hermione élete talán legcsodásabb csókját kapta meg abban a pillanatban. Hihetetlenül boldog volt. Persze az önfeledt boldogság nem tarthat örökké, valaminek el kell rontania. Jelen esetben egy csapat griffendéles, akik fennhangon keresgélték Hermionét.

– Attól tartok vissza kell, hogy adjalak nekik… - suttogta Sirius szomorúan.

– Csak egy kis időre, azután ismét táncolunk, rendben? – kérdezett rá a lány.

– Persze, de biztos hihetek magának Mrs Black? – Hermione szeme felcsillant és egy újabb csókkal jutalmazta szerelmét.

– Ha nekem nem hisz, Mr Black, akkor senki másnak… - suttogta vissza. A férfi felsóhajtott, majd eltávolodott a lánytól, és feloldotta a bűbájokat. Hermione a következő pillanatban már ismét a Griffendél örvendező csoportosulásában találta magát. Harry boldogan ölelte magához a lányt.

– Hivatalosan is hagy mondjak köszönetet Hermionénak, a legjobb barátnőnek a világon… aki nélkül már az első tanévemet sem éltem volna túl. Igaz, hogy minden évben veszélyes helyzetekbe kerültünk… de csakis ennek a csodálatos lánynak köszönhetjük, hogy ép bőrrel megúsztuk. Köszönjük, Hermione… nélküled már legalább tízszer meghaltam volna, az fix… – vigyorogta Harry, majd átölelte a lányt. A griffendélesek pedig külön ajándékkal készültek erre a célra. Az ajándékot pedig Neville adta át személyesen, és bár még mindig mankóval járt, ez már egyáltalán nem zavarta.

– Hermione… soha életemben nem láttam nálad talpraesettebb és okosabb boszorkányt. Úgy véljük, hogy ha Griffendél Godric reinkarnálódott, akkor csakis benned születhetett újjá. Éppen ezért, fogadd el a nevünkben ezt a koronát… - mutatta föl a kis diadémot. Hermione szája tátva maradt, ahogy az összes többi lányé is. Neville megkoronázta őt, majd bemutatta.

– Mindenki tapsolja meg Lady Hermione Grangert, a legokosabb griffendélest, akit hátán hordott a föld. – Ismét üdvrivalgásban törtek ki, és a lány már végképp nem tudta megállni, hogy ne kezdjen el sírni. Harry és Ron ölelték át, hogy valamennyire megvigasztalják.

– Köszönöm… - szipogta, de többet nem tudott mondani. Ez jóval több volt, mint amit valaha is kaphatott volna tőlük. Sohasem érezte magát ennyire idevalónak. Átpillantott Siriusra, aki fölemelte a poharát tisztelgése jeléül.

Lily, ahogy elkezdődött a tánc, azonnal kereket oldott. Nem akart Perselus nélkül ott maradni, és mivel a férfinak még mindig a gyengélkedőn kellett maradnia, így egyenesen odasietett. Még a gyengélkedőn is tisztán lehetett hallani a zenét, így Perselus nem is tudott aludni, pedig keményen próbálta. Az ajtó nyitódására felkapta a fejét, és már csak reflexből is megragadta a pálcáját. Ahogy Lily közelebb ért, észrevette hogy mit művel a másik.

– Na de Perselus! Ha tudom, hogy pálcát irányítasz majd rám, akkor nem is jövök el hozzád – rótta meg a férfit. Piton a látványtól alig kapott levegőt. Lily olyan gyönyörű volt a zöld estélyiben, amilyet még nem látott.

– Elnézést… - nyögte ki, majd lassan felült az ágyban. A belső sérülései már meggyógyultak, de a külsők, melyek a legnagyobb felületen érintkeztek az átokkal, még mindig sebesek voltak.

– Nem tesz semmit. Nem bírtam ki odalent, fel kellett jönnöm hozzád – vallotta be a nő, majd odasietett a férfihoz és leült mellé az ágyra.

– Pedig igazán szórakozhatnál. Érezd jól magad – morogta a férfi kissé kábultan.

– Nélküled nem ugyanaz…

– Én amúgy sem táncoltam volna – vágta rá Piton.

– De ott lettél volna mellettem. Ha a bálon nincs Perselus, akkor nincs bál sem… - vette elő a gyerekesebb formáját a nő.

– Vicces… milyenek a gyerekek? – kérdezett rá kíváncsian.

– Csináltam jó sok fényképet, majd megnézed őket. Glory igazán csinos… bár ha meglátod a ruháját, utólag úgyis megbünteted. Harry nagyon kicsípte magát, kész felnőtt… - sóhajtott fel a nő.

– Te is nagyon csinos vagy – dicsérte meg Lily ruháját.

– Köszönöm – válaszolta a nő, majd fejét a férfi vállára hajtotta. Így ültek a sötétben egy ideig, majd Perselus parancsára Lily visszament fényképeket készíteni a gyerekekről. Perselus nem akarta, hogy az ő szenvedése miatt Lily lemaradjon bármiről is.

Mikorra visszaért, a bál már átcsapott valamiféle buliba. A diákok mind tomboltak, és a griffendélesek éppen Siriust ráncigálták befelé a tömegbe.

– Nem! Én nem tudok így táncolni! - ellenkezett a férfi.

– Dehogynem, Black professzor! – jött az ösztönzés Finnigantől.

– Öreg vagyok én már ehhez… - morogta a férfi, mire megjelent Hermione.

– A tanár úr nem öreg, és a mai estén az én párom, és mivel tudjuk, hogy a tanár úr egy úriember, nem fogja hagyni, hogy egyedül táncoljak egy csomó fiúval… ugye? – Na, ez használt. Siriust ezután körbevették a hetedéves griffendélesek, és még páran a többi házból. Mindenki kíváncsi volt rá, hogy hogyan találja föl magát a férfi. Sirius észrevette Lilyt az ajtóban, és kapva kapott az alkalmon.

– Áhá! Ott van Ms Dumbledore, kapjátok el! Ha nekem táncolni kell, akkor neki is! – kiabálta, mire a fél griffendél betámadta a tanárnőt. Lily köpni-nyelni nem tudott, de a tömeges támadás ellen nem tudott mit tenni, hát engedett. Vagyis Sirius már nem egyedül szerencsétlenkedett a táncparketten. Lily rögtönzött táncpartnerében fiára ismert rá, aki bőszen próbált neki megtanítani valamit.

– Harry, ez nekem nem megy! – tiltakozott a nő.

– Dehogynem! – vágta rá a fiú és igaza is lett. Pár perces szerencsétlenkedés után Sirius és Lily is tökéletesen utánozták a fiatalok mozgását. Persze azért türtőztették magukat, hiszen mégis csak tanárok. A buli egészen hajnali négyig tartott. Albus Dumbledore megállapította, hogy mióta a Roxfortban tanít, nem volt még egy ehhez fogható bál, az már biztos.