nimphadora
Nvnap

 
Bejelentkezs
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Men
 
Chat
 
Hzi kedvenc

 

 
Lbadozs

Lbadozs

 

 

Perselus alig aludt valamit az jjel, mert nem gyztt egyik szobbl a msikba jrklni. Egyszer Lily homlokn cserlte ki a borogatst, mskor a fikat takarta be, mg Luciusra is rnzett az jjel, Narcissa szre sem vett semmit a dologbl. A szke frfi jobb hjn gy nzett ki, mint egy mmia. Lucius az egyik ktscserre flig flbredt.

 

– Hol vagyok? - krdezte ttovn.

 

– A lakosztlyomban, de ne breszd fl Cissy-t is kifradt, a fiad kint alszik, most mr biztonsgban vagytok.

Malfoy blintott, majd bal kezre nzett, amirl hinyzott a kisujja. Perselus azt vrta, hogy a frfi elkezd ordtani, de nem ez trtnt.

 

– Piszkosul fjt, de nem mondtam semmit. Nem trtem meg - motyogta maga elLucius.

 

– Narcissa mindvgig azt lltotta, hogy te vagy a legbtrabb ember a vilgon, s hogy belled semmit sem szednek ki. Igaza volt.

Lucius megejtett egy floldalas vigyort, majd felesgre nzett, aki ott kuporgott mellette az gyon.

 

– De most mr nem vagyok egsz ember… - suttogta mg mindig a nt nzve.

 

– Mr mirt ne lennl? Jobb lett volna, ha valami msik testrszed vgjk le? Akkor mg megrtenm a dolgot…

Lucius nagyot nyelt, majd gy dnttt ennyi beszlgets neki elg is. Perselus befejezte az tktst, majd magukra hagyta ket.

 

 

 

Kora reggel az els dolga az volt, hogy kertsen valakit a gyerekek mell, mivel neki mg Lily rit is meg kellett tartania. A baj csak az volt, hogy senkit nem tallt, aki elvllaln a dolgot. Egy gyerek mg rendben, na de hogy kett… Minerva rkat tartott, ahogy Remus is. Sirius megpattant a parancsnoksgra, Madame Pomfrey pedig a Szent Mungba tvozott utnptlsrt. A frfi gondterhelten nzett krbe. Narcissnak elg volt, hogy a frjt polja, Lily pedig mg mindig kiss betegnek tnt. A frfi elvett egy pergament, majd pr mondatot firkantott r, s elkldte a kandalln t. Gyorsan elsietett zuhanyozni, hogy mg azeltt kszen legyen, hogy a gyerekek felbrednek. Mire visszart, mr elmlt ht ra. Lily flig lve figyelte az alv csppsgeket.

 

– J reggelt! - ksznt a frfi.

 

– Neked is. Te Perselus, nem volt kicsit ers az az Altat bbj Albus rszrl? Ilyenkor mr fent szokott lenni - suttogta Lily.

 

– Ktlem, szerintem csak fradtak voltak. Amgy addig rlj, mg nyugton vannak.

 

– Te hova kszlsz? – krdezte a n laposakat pislogva.

 

– Ellenrzm a tantermet.

 

– Te j g! Nekem rkat kell tartanom - kapott szhez a n.

 

 

– Nyugodj meg, ma helyettestelek. Narcissa felgyeli Luciust, a gyerekekhez pedig jn segtsged az els kt rban. Azutn pedig mr itt lesz Pomfrey.

Lily azt sem tudta, mit mondjon.

 

– K… ksznm – hatdott meg Lily. – Na s ki jn felgyelni?

 

– Nymphadora felmentst kap a mai dupla bjitaltan all. - Lily azt hitte, menten meghal a nevetstl. – Ne nevess, nem volt jobb megolds.

 

– Te j g, ht tnyleg nem, ha a hres Perselus Piton bjitalmester hivatalos lgst engedlyez az rjrl - harapta be a szja szlt a n, mire Piton megrzta a fejt.

 

– Lehetetlen egy nszemly vagy.

Lily halkan flnevetett. A frfinak meg kellett llaptania, hogy a n sokkal jobb sznben van, mint elz nap.

 

– Tudom, Perselus?

A frfi odastlt hozz, majd leguggolt a kanap el, vrva, hogy mit akar a msik. Lily elszr zavartan lepillantott a padlra, majd vissza a frfira. Perselus kezdte egyre furcsbban rezni magt, azt hitte, elveszik a smaragdokban. – Perselus n… - kezdett bele a n.

 

– Igen? – krdezte a frfi.

 

– n… - fogott bele ismt Lily, m a hlszoba ajtaja kinylt, s egy meglehetsen kcos Narcissa lpett ki rajta. Perselus gy pattant fl, mintha megcsptk volna. Lily pedig idegesen trte fle mg hajt.

 

– J reggelt! Zavarok? – krdezte lmatagon a szke n.

 

– Nem, mr menni kszltem. Pomfrey olyan tz krl rkezik, addig csak ti vagytok. Dora jn segteni vigyzni a gyerekekre, n meg megyek rt tartani – darlta a frfi.

Narcissa pislogva nzett utna.

 

– Rendben.

 

– Ha hesek vagytok, hvjtok a hzimankat, majd k hoznak reggelit - ajnlotta a frfi, majd el is tnt az ajt mgtt.

Lily somolyogva fordult vissza a kandallhoz. Narcissa kvncsian sietett oda hozz.

 

– gy ltom, megzavartam valamit… - kezdett bele a szke n mosolyogva.

 

– , nem, semmi klnset. Egybknt, lehetne, hogy tegezdjnk? Kiss zavar ez a magzds - hadarta Lily elvrsdve.

 

– Persze. Na, de mi van kztetek? – kvncsiskodott a n.

 

– Tnyleg semmi. Perselus egy nagyon j bart, nem gyzm ezt hangoztatni.

 

– n pedig nem gyzm jra s jra megkrdezni. Nem akarok beleavatkozni, csak gy vlem, hogy Perselus is megrdemli a boldogsgot – Lily kikerekedett szemekkel nzett a msikra. – Lehet, hogy neked nem tnt fl, de Perselus nagyon szeret tged.

 

– Persze, hogy szeret, hiszen bartok vagyunk. - ellenkezett a n.

 

– n nem pont ilyen szeretetre gondoltam. Tudod, br idsebb vagyok Perselusnl, emlkszem, hogy milyen volt mindig a Mardekrban. Mikor a tbbiek gnyoltk, s Siriusk megszgyentettk, akkor sem csggedt, mert ott voltl neki. Perselusnak te voltl az egyetlen tmasza, aztn mikor mr nem tallkoztatok annyit, rajta is rr lett a magny…

 

Lily lehajtotta a fejt. 

 

– Nem gondoltam volna, hogy ennyire magnyos - vallotta be a n.

 

– Pedig az volt, de most mr jra itt vagy neki te. Jegyezd meg, Lily Potter, j hatssal vagy az emberekre. Nzz csak rm, n vagyok az l plda – vallotta be a szke n, mire Lily is elmosolyodott.

Kopogst hallottak, s Lily intett az ajt fel plcjval. Dora jelent meg, majd szlesen elmosolyodott.

 

– J reggelt! A tanr r azt mondta, mr bren vannak. n pedig elbb lejttem - hadarta a kislny mikzben kzelebb stlt.

 

– Ksznm, Dora, a segtsget!

 

– Igazn nincs mit, szeretek Harryvel lenni, aranyos baba.

Az emltett ekkor kezdte nyitogatni a szemt, s nagyot stott. Laposakat pislogva nzett krbe, majd mikor megltta Lilyt lekszldott a rgtnztt gyrl, s odatotyogott az anyjhoz. gy korn reggel mg neki is nehzkesen ment a jrs.

 

– Szia, kincsem, ht hogy aludt a baba? – krdezte Lily, mikzben flvette t.

Narcissa visszasietett frjhez, hogy leellenrizze annak llapott.

 

– Hmpf… - morogta a kicsi nem tl rtelmesen.

Anyja ebbl leszrte, hogy gyermeke mg flig alszik. Persze, ha flkelt, az egyik kveti a msik. A kis Draco pislogva lt fl, mikzben apr kezecskivel szemt drzslgette. Bgyadtan nzett krbe, nem rtve, hogy hol is van. Dora kihasznlta az alkalmat, s lehuppant a kicsi mell, aki rtetlenl nzett fl r. Szemei kikerekedtek, ahogy flfedezte a lny hajnak vltozst.

 

– Szia, n Dora vagyok, te pedig Draco, igaz?

A kicsi tovbb pislogott. Kisvrtatva megjelent az anyja, majd a ficska flkrezkedett.

 

– Szia, letem, mr itt vagyok.

Kzben a szobbl mocorgsra lettek figyelmesek. Dora tvette Dract, gy Cissy egyenesen a szobba rohant. Lucius flbredt, s sikeresen levert egy poharat az jjeliszekrnyrl. Szitkozdva prblt meg fellni.

 

– Lucius, azonnal fekdj vissza! – parancsolt r a n.

 

A frfi elszr fl sem fogta a dolgot, aztn belenyilallt a fjdalom a bordiba. 

 

– Hogy az a Merlin tka… azok a mocskok… hogy trne el mindegyiknek a lba ebben a pillanatban… - visszahanyatlott az gyra, s gy markolta az oldalt.

 

– n szltam. Mg nem vetted be a csontforrasztt, leghamarabb holnap kezdhetsz ugrlni – zsrtldtt a n.

A frfi jobbnak ltta, ha csndben marad. Narcissa szigor arccal tktzte a kezt, s a fejn lv hatalmas sebet. Lucius nem mert rnzni, a n pedig hiba fordtotta maga fel frje arct.

 

– Egy torzszltt lettem - suttogta, mire Cissy majdnem lekevert neki egy pofont. Helyette megragadta a frfi pizsama felsjt, s elre hajolva megcskolta. Lucius megknnyebblt, de ugyanakkor fel is jajdult, hiszen bordi mg mindig trttek voltak.

 

– Jaj, bocsss meg! Annyira aggdtam rted tegnap, azt hittem soha tbb nem ltlak.

 

– Szval rlsz, hogy itt vagyok? Mg gy is hogy… - mutatott a fejn lv ktsre.

 

– Lucius Malfoy, fllel vagy fl nlkl, n akkor is szeretlek. Szeretlek amilyen vagy, az a ki vagy, mert n ismerlek. Fejezd be ezt a kishitsget, vagy komolyan mondom nmt tkot szrok rd! – fenyegetztt a n, mire a frfi elvigyorodott.

 

– Mr el is felejtettem mennyire veszlyes tudsz lenni.

A n elnevette magt, majd kidugaszolta a csontforrasztt s odaadta a frfinak.

 

– Ezt meg kell innod.

 

– Tudom, de fj…

A kijelentsre a n elvigyorodott.

 

– Na,mi az, a hercegecske nem akarja bevenni a papit?

 

Lucius felvonta egyik szemldkt. 

 

– Kac-kac nagyon vicces… - azzal legurtotta a bjitalt. Ers ksztetst rzett, hogy kihnyja az egszet, de vgl sikerlt bent tartania. Eltelt pr perc, mg a n befejezte az tktzst, addig a frfi nem szlt semmit, de ltszott rajta, hogy valami baja van.

 

– gy ni, ksz is vagy - simtott vgig kedvese arcn Narcissa.

 

– Ksznm! hm, Narcissa, nem tudod, hogy… - krdezte a frfi, de inkbb flbehagyta a mondandjt.

 

– Igen?

 

– Semmi klns… - vlaszolta kiss szrakozottan a frfi.

 

– Lucius, ismerlek mr pr ve. Mi baj van?

 

– n… szval, merre van a… mosd?

Narcissa elmosolyodott.

 

– Gyere, segtek kimenni – sietett oda a n, mire a frfi tiltakozni kezdett.

 

– Nekem nem kell segtsg!

 

– Rendben, akkor hozok egy gytlat, mert innen fl nem kelsz nlklem, az biztos!

A frfi elhzta szjt, s beleegyezett, hogy felesge ksrje ki a mosdba. Mikor mr jra az gyban fekdt, felshajtott.

 

– Draco merre van? – faggatta felesgt.

 

– Dora vigyz r…

 

– Dora? meg kicsoda? – krdezte rtetlenl a frfi.

A n shajtott egyet, majd gy szlt:

 

– Dora, drgm, behoznd Dract?

Hamarosan meg is rkezett egy fekete gndr haj lnyka, akitl Lucius ltszlag frszt kapott.

 

– Te szentsges Merlin, pont gy nz ki, mint Bellatrix ennyi idsen! Mgis, ki vagy?

A lny, ltva a nem kvnt hatst, megrzta a fejt, s ismt vrsre vltott a hajszne.

 

– Oh, sajnlom, biztos nem voltam valami szvdert ltvny. Nymphadora Tonks, az desanym s Mrs Malfoy testvrek.

 

– Az g szerelmre, ma mindenkinek el kell mondanom, hogy tegezzetek? – mordult fl Cissy.

A lny bocsnatkrn nzett a nre, majd letette Dract az gyra. A kisfi dbbenten nzett vgig desapjn, majd elkezdett mszni fel. Persze Harry sem brta ki tudatlansgban, gy is tra kelt, s hamarosan megjelent az ajtban. Ltva az gyban fekv frfit, megtorpant.

 

– H a mumja! – kiltotta a kicsi, majd Dora mg bjt.

Lucius felvont szemldkkel nzett a gyerekre.

 

– Ennek meg mi baja?

 

– Szerintem csak megijedt, mert annyi ktszer van rajtad, mint egy mmin.

Dora flvette Harryt, mire a fi ismt alaposan tanulmnyozni kezdte a frfit.

 

– Mi tjtnyt?

Narcissa vett egy mly levegt.

 

– Harry, itt a frjem s Draco apukja. Gonosz emberek bntottk, s most megsrlt.

 

A gyerek lassan blintott, majd lekrezkedett az gyra. Odakszott is Drachoz, aki az apja bekttt kezt vizsglta. 

 

– Fl? – krdezte, mikzben egy ujjal megbkte a ktst.

 

Lucius egyre viccesebbnek tallta a helyzetet. Valahogy tetszett neki, hogy a gyerekek odafigyelnek r. 

 

– Igen, fj, de kaptam r orvossgot.

Draco Harryre nzett, majd vissza az apjra, s megtrtnt a csoda.

 

– Pa… papa fl?

Lucius azt hitte, belehal a boldogsgba, persze j rtelemben. A fia letben elszr szltotta gy, s ez mindent megrt.

 

– Draco… csak egy kicsit fj, de a papa ers.

A kisfi elmosolyodott.

 

– Papa elsz.

Lucius intett felesgnek, hogy jobb, ha most mr kiviszik a gyerekeket. Nem akart elttk srva fakadni, hiszen mg mindig volt Lucius Malfoy!

 

– Gyertek gyerekek, nzzk meg Lily nnit. Dora, segtenl?

A lny blintott, majd flnyalbolta Harryt s kisiettek a szobbl. Az ajt becsukdott, s Lucius egy csuksszer hangot hallatott. Narcissa tudta, most magra kell hagynia frjt.

 

 

 

Lily kvncsian nzett az ajt fel, majd mikor megltta az rkezket, elmosolyodott.

 

– Na mi trtnt?

 

– Semmi klns, Harry mminak nzte Mr Malfoyt, aztn arrl krdezgette, hogy fj-e neki a srls. Azutn Draco is megszlalt, s ki lettnk kldve… -

Lily szja ttva maradt. A kvetkez pillanatban a szoba ajtaja becsukdott, s Cissy jelent meg eltte.

 

– Hogy van? – krdezett r Lily.

 

– Jl, s rosszul. Az egjnak nem tett jt, hogy elvesztette az egyik flt s az ujjt. Viszont tllte, s ez j. Most egy kicsit magra kell hagyni, elgg felkavardtak benne az rzelmek. Ilyenkor jobb t magra hagyni.

 

– rtem, ht nem irigyellek titeket - shajtott fl a vrs haj n.

 

– Ne tedd, te rosszabbon mentl t.

Ahogy Cissy kimondta, mr meg is bnta. Lily tekintete elkdslt s gy nzett ki, hogy mindjrt elkezdi a srst.

 

– Ne haragudj, krlek! Olyan bolond vagyok - Lily leintette.

 

 

– Semmi gond, csak hozz kell szoknom. – Kzben Dora elvitte a kt ficskt a szoba msik felbe, hogy a kt n beszlgethessen. – Mr egy hnapja, hogy megtrtnt, de mg mindig fj - Cissy lelt mell. 

 

– Sajnlom, kedvesem.

 

– Ezen nekem kell tlesnem, senki nem dolgozhatja fl helyettem. Lassan… nagyon lassan, de sikerl. Mr nem gondolok annyit r, gy rtem, hogy a tragdira. Viszont mg sok id fog eltelni, mire fjdalom nlkl tudok visszaemlkezni r.

 

– Hidd el, sikerlni fog, s taln segtsged is lesz hozz.

Lily felkapta a fejt.

 

– Ezt meg hogy rted?

 

– Lily, te egy csodlatos fiatal n vagy. Biztos, hogy tallsz magad mell valakit, aki, ha nem is ptolja a frjed, de enyhti a fjdalmad.

Lily elhzta a szjt.

 

– Most Perselusra gondoltl, ugye?

 

Cissy kedvesen elmosolyodott. 

 

– Ht, nem tagadom, valamirt n mr gy nzek r, hogy hozzd tartozik.

 

 

– Nem rtem, hogy mibl veszed, hogy Perselus tbbet rez irntam bartsgnl - Cissy felkacagott. 

 

– Nos, mint tudjuk, Perselus elgg mogorva s magnak val, de veled mindig kedves s trelmes. Ha te bajba kerlsz, szinte pnikszeren rohan rted. Ha tehetn, a csillagokat is lehozn neked az grl.

 

– s velem alszik… - dnnygte Lily, mire Cissy szemei kikerekedtek.

 

– Hogyan?!

 

– Ne gondolj semmi rosszra. Csak nem tudok egyedl aludni, s ott aludt velem. Mikor egyedl voltam, olyan rossz volt, de megnyugtat, hogy ott van velem.

 

– Na ltod, ez is egy j plda.

 

– Viszont egy ujjal sem rt eddig hozzm! – tiltakozott a n.

 

– Szerintem nem is tenn, amg nem rzi, hogy elgg megnyugodtl mr…

 

Lily felhzta a lbait, s tkarolta ket. 

 

– Nem hiszem, hogy igazad van - tiltakozott mg mindig.

 

– Ht, j. Viszont azt ne felejtsd el, hogy a bartsg rk s rendthetetlen, de a szerelem ennl sokkal tbb. A szeretet mindennl ersebb, akr csodkra is kpes tle az ember.

Lily egy aprt blintott, majd kinyjtzott.

 

– Azt hiszem, n elmegyek s lezuhanyozom, meg felveszek valami normlisabb ruht. Addig itt hagyhatnm Harryt?

 

– Persze, hiszen van egy magn gyerekfelvigyznk - kuncogta a szke n.

Lily elmosolyodott, majd a kandalln t visszatrt sajt lakrszbe. Sietett amennyire csak tudott, hogy mielbb rendbe szedje magt. Kiss mg kvlygott, s mr elgg hes is volt, de nem akart a fia nlkl reggelizni. Gyorsan magra kapta a ruhit, s mr indult is vissza Perselus lakrszbe.   

2 hozzszls
Csak regisztrlt felhasznlk rhatnak hozzszlst.
Utols hozzszlsokjabbak 1 KorbbiakLegels hozzszlsok
2010.11.21. 14:56
LuSir2412

Nagyon tetszett! :P Remlem,Piton s Lily sszejnnek! :)

2010.11.04. 16:51
anei

Kedvelem Luciust, de nagyon. A fik tovbbra is tndiek. Remlem, Lily s Perselus kapcsolata is komolyabbra fordul majd! Kszi a frisset s vrom a folytatst!

 
Oldalajnls
 
Sajt rsaim
 
Msok rsai
 
Pontos id
 
Naptr
2025. Jlius
HKSCPSV
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
<<   >>
 
Hirdetfal

Nimphadora: Sorsdnt fordulat
13. fejezet
Egyelre felfggesztve de nem vglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazs
Lezrt szavazsok
 
Ltogatk
Induls: 2009-06-30
 

* Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. * Beugrós munkavállalók éjjel-nappal. *    *****    Elindult a Játék határok nélkül rajongói oldal! Ha te is szeretted a '90-es évek népszerû mûsorát, nézz be ide!    *****    Megjelent a Nintendo Switch 2 és a Mario Kart World! Ennek örömére megújítottam a Hungarian Super Mario Fan Club oldalt.    *****    Homlokzati hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    A PlayStation 3 átmeneti fiaskója után a PlayStation 4 ismét sikersztori volt. Ha kíváncsi vagy a történetére, katt ide!    *****    A Bakuten!! az egyik leginkább alulértékelt sportanime. Egyedi, mégis csodálatos alkotásról van szó. Itt olvashatsz róla    *****    A PlayStation 3-ra jelentõsen felborultak az erõviszonyok a konzolpiacon. Ha érdekel a PS3 története, akkor kattints ide    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran! Mese, mese, meskete - ha nem hiszed, nézz bele!    *****    Az Anya, ha mûvész - Beszélgetés Hernádi Judittal és lányával, Tarján Zsófival - 2025.05.08-án 18:00 -Corinthia Budapest    *****    &#10024; Egy receptes gyûjtemény, ahol a lélek is helyet kapott &#8211; ismerd meg a &#8222;Megóvlak&#8221; címû írást!    *****    Hímes tojás, nyuszipár, téged vár a Mesetár! Kukkants be hozzánk!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168    *****    Nagyon ütõs volt a Nintendo Switch 2 Direct! Elemzést a látottakról pedig itt olvashatsz!    *****    Elkészítem születési horoszkópod és ajándék 3 éves elõrejelzésed. Utána szóban minden kérdésedet megbeszéljük! Kattints    *****    Könyves oldal - egy jó könyv, elrepít bárhová - Könyves oldal    *****    20 éve jelent meg a Nintendo DS! Emlékezzünk meg ról, hisz olyan sok szép perccel ajándékozott meg minket a játékaival!    *****    Ha érdekelnek az animék,mangák,videojátékok, japán és holland nyelv és kultúra, akkor látogass el a személyes oldalamra.    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.