A főnix ereje

Mikor az igazgatói irodában lévő kandallón utoljára csaptak föl a zöld lángok, a többiek már az ajtóban sorakoztak. Glory kissé imbolyogva lépett ki a tűzből, majd meglepetten pillantott körbe. Ahogy körbefordul a szobában, azonnal megakadt a szeme a főnixen. Nem tudott ellenállni a késztetésnek, hogy oda ne menjen hozzá. Viszont mielőtt odaért volna, Harry megállította.

- Nem biztos, hogy jó ötlet. Elég szeszélyes, csak pár embernek engedi, hogy megsimogassa. – A lány picit elszomorodott, majd hátat fordított a madárnak, és odalépett barátaihoz.

- Akkor indulhatunk? – kérdezte Piton türelmetlenül, de mielőtt kinyithatta volna az ajtót, az igazgató hálójának ajtaja nyikorogva feltárult. Az öreg mágus arca szinte már halottsápadt volt, szemei elhomályosultak, de még föl lehetett fedezni bennük az örömöt, hogy ismét láthatja kedvenc griffendéleseit. Ahogy támolyogva eltántorgott az íróasztaláig, mindenki visszafojtott lélegzettel hallgatott. Végül az öreg egy halvány mosolyt erőltetve arcára megszólalt.

- Örülök, hogy mind itt vagytok… - tartott egy kis szünetet. –, mielőtt elmentek, gondolom szeretnétek tudni, hogy Glory hova pakolja le a holmijait… - a fiataloknak ekkor jutott eszükbe, hogy a lány, még nincs beosztva, így nem mehet velük a toronyba. Piton összevonta szemöldökét, és úgy nézett maga elé. Föl volt készülve rá, hogy a lánynak valószínűleg nála kell majd laknia, de úgy látszik, ezt a részt gyorsan átugorják.

- Akkor hát gyermekem, kérlek vedd le azt a régi kalapot a vitrin tetejéről, és hozd ide nekem… - Glory tétován indult el az ósdi kalap felé, majd mikor leemelte, az megszólalt.

- Lám-lám… még nincs Szeptember elseje, és máris dolgom akad? – Senki nem szólt semmit a megjegyzésre. A lány odavitte a kalapot az öregnek, majd az remegő kezével Glory fejére tette. Elsőre nem történt semmi. Viszont alig pár másodperccel azután, hogy a fejéhez ért a rongydarab, hirtelen megszólalt.

- Furcsa vagy nekem te lány… na várj csak, várj, már tudom is ki az apád! Minő meglepő dolog ez. A mogorva bájitalmesternek csak sikerült összehoznia egyet… vagyis, most veszem csak észre, hiszen éreztem már egyszer ilyet, nagyjából hat éve… de neeem, te nem lehetsz ő! Vagy tán mégis? Mi közöd Harry Potterhez gyermekem? – a lány csak meredt maga elé, és már előre félt a megjegyzésektől, amiket kapni fog barátaitól. Viszont legnagyobb megdöbbenésére azok úgy tűnt semmit se hallottak.

- Ne félj gyermekem, én csak az elmédhez szólok, és botor fülek nem hallhatják a hangom. Jól láttam én, és meg is lepődtem, de végül is ki tudja, talán jó sül ki belőle. Bátyádnak már mondtam egyszer, a Mardekárban sokra vinné. Kérdésem felteszem hát… hová mennél inkább, Griffendél vagy Mardekár? – a lány agya vészesen kattogott. Ha Mardekáros lenne, akkor többet lehetne az apjával, de távolabb a testvérétől, és a barátaitól… valamint nagyobb lenne a veszély rá, hogy lebukik és ezzel bajba sodor mindenkit. Valahol fájt neki, hogy ki kell mondania, de suttogva így szólt.

- Griffendél… - a süveg csak bólintott, majd hangosan fölkiáltott.

- Griffendéles lesz a szentem, pedig a Mardekárban éppoly jó helye lenne, de mit tehet a süveg, ha az ikrek még ebben is hasonlítanak… - hangja végül elhalkult, és visszasüppedt a feledés homályába, hogy legközelebb Szeptemberben szólaljon föl ismét. Az irodában állók nem szóltak semmit, csak furcsállva néztek a lányra.

- Most mi van? – bukott ki belőle a kérdés. Harry tért magához elsőnek.

- Semmi, csak… téged is a Mardekárba akart beosztani? – A lány bólintott, és Harry végül belenyugodott a helyzetbe. Piton ezzel ellentétben igenis bosszankodott. Tudta, hogy jó ez így, de valahol szerette volna, ha a lány az ő házába kerül…

- Akkor végre mehetnénk is, hogy mielőbb elkezdhessek dolgozni a laboromban… - morogta Piton kissé feszülten, majd a következő pillanatban már föl is tárta az ajtót, és elindult kifelé. A fiatalok tanácstalanul néztek egymásra, nem értették mi baja lehet a férfinak, ellenben Harry és Glory tisztán érezte a féltékenységet, mely a férfiből áradt. A torony felé menet Hermione szája szinte be sem akart állni. Ez némiképp idegesítette Gloryt, de ennek semmi jelét nem mutatta. Máskor pedig szerette, ha a lány mindenféléről mesélt neki, most viszont ideges volt… pontosabban nem ő, hanem Perselus. Elhatározta, hogy amint lehet, megkeresi a férfit, és rákérdez rosszkedve kiváltó okára. Amikor beléptek a klubhelyiségbe a portrélukon keresztül, a lány lélegzete is elakadt egy pillanatra. A sok vörös egyszerűen sokkolta. Bármerre nézett, mindenhonnan ez a szín köszönt rá vissza. Megdörzsölte szemét, és tétován Harryre nézett.

- Öhm… merre van a szobám? – kérdezte tétován, mire Hermione karon ragadta és fölráncigálta az emeletre. A lányok úgy egy órán keresztül nem is kerültek elő.

A szobába érve Glory elfoglalta az egyik ágyat, Hermionéval szemben.

- Az az ágy Parvatié… - Glory felvonta egyik szemöldökét, és nemtörődöm módon ráugrott az ágyra. Hermione feszengett egy kicsit, így rákérdezett a duzzogás okára.

- Valami baj van? – kérdezte a lánytól, mire az fújtatva rámeredt.

- Semmi, csak jóapám sík ideg és ez egy cseppet rám is kihat… - fáradtan megdörzsölte orrnyergét.

- Oh… értem, hát majdcsak megbékél, de egyébként mi baja lehet? – a kérdést maga Hermione sem gondolhatta komolyan, mindezek ellenére mégis kimondta.

- Szerinted? Kiderült, hogy van két gyereke, és belelátunk egymás érzéseibe, és ha mindez nem elég, a két gyerekből mind a kettő inkább a Griffendélt választotta a Mardekár helyett… bár másképp lenne… - észre sem vette, hogy ezt hangosan is kimondta, csak Hermione összeszűkült szemeire pillantva esett le neki, hogy talán valami rosszat mondott.

- Hupsz… - csúszott ki a száján ismét, mire Hermone karba tett kézzel nézett le rá.

- Na, mesélj csak nekem egy kicsit! – Glory nagyot nyelt, de végül belefogott.

- Hát… az a rozzant fejfedő eredetileg a Mardekárba akart osztani… - tartott egy kis szünetet. –, és igazából én is inkább odavaló lennék… oké, merész vagyok, és a barátaimért bármit megtennék, de nem tudom. Valahogy nekem ez az egész idegen itt. Nem tudom, hogy ha a Mardekár klubhelyiségébe léptem volna be, akkor is elfogott volna a hányinger vagy sem… - Hermione szomorúan nézett a lányra, majd leült mellé.

- Akkor mégis miért jöttél ide?

- Mert itt vagytok ti, és Harry, ott pedig senkit nem ismerek, és valószínű veszélyben lennénk, mind én, mind pedig Harry és Piton is – Hermione megcsóválta a fejét.

- Eldönthetnéd végre. – Glory fölhúzott szemöldökén elnevette magát.

- Hogy minek szólítod. Lehet, te észre sem veszed, de van, amikor apázod, máskor Perselust mondasz, és most meg Pitonoztad.  Ez egy kissé idegesítő. – Glory elmosolyodott, és be kellett látnia, hogy ez a helyzet már magában egy vicc.

- Igazad van, de egyelőre marad Perselus.

- Rendben, a problémádat pedig majd kezeljük az elkövetkező egy hónapban, ha mégsem, akkor kitalálunk valamit.

Harryék már nagyon ki szerettek volna menni a szabadba, de ezt még nem tehették meg. Perselus elkészített néhány bájitalt, melyet a fiataloknak meg kellett inniuk, így a mágialenyomatuk valamennyire megváltozott. A külső változtatásokat már előtte elvégezték, mire nagy nehezen kijutottak a parkba.

- De nagyon figyeljetek, senki ne maradjon egyedül, ha valaki betéved ide, és felőletek kérdez ragaszkodjatok a megbeszélt tervhez! Világos voltam? – Piton már így is ideges volt, de a gyerekek csak tetőzték hangulatát.

- Persze, nem csinálunk semmi feltűnőt… - vágta rá Glory, mire a többiek elvigyorodtak.

- El is várom… és még valami. Hagridnak egy szót se! – Az utasításra Harry felmordult.

- De hát Hagrid a barátunk. – jegyezte meg szemrehányóan.

- Igen, de még egy szájzárátok alatt is képes elfecsegni mások legféltettebb titkait… - vágott vissza Piton. Erre már Harry sem tudott mit mondani. Sajnos a férfinak igaza volt. Hiszen ők is így jutottak hozzá az információk többségéhez. Végül elindultak kifelé az udvarra.

Odakint már gyönyörűen sütött a nap. Ron és Harry azonnal a vízhez szaladtak, és már útközben elkezdtek vetkőzni. Ginny nem sokáig fogta vissza magát, és csatlakozott a fiúkhoz. A tó felől iszonyatos ricsaj hangjai szűrődtek föl a kastélyhoz, így az ablaknál üldögélő igencsak fáradt igazgató is örömtelien nézett végig a fiatalokon. Az ajtó lassan kinyílt, és Piton lépett be a szobába.

- Neked ágyban lenne a helyed. Mégis mit csinálsz? – kérdezte szemrehányóan az idős embertől. Az csak remegő kézzel kimutatott az ablakon. Piton odasétált és kinézett rajta. Ekkor látta meg a mólóról ugráló gyerekeket.

- És még azt mondták nem keltenek feltűnést… - morogta, majd karon ragadta Albust, és az ágyhoz vezette.

- Hagyd őket, gyerekek… - védte őket az igazgató, de csak egy mordulást kapott válaszul.

- Igen, gyerekek, de egy olyan világban, ahol a halálfaló körökben a húsz legkörözöttebb személy közt szerepelnek. – Az igazgató csak némán bólintott, majd behunyta szemeit.

- Haladtál valamit, Perselus? – a férfi megfeszült. Nem akarta ezt mondani, de sajnos rákényszerült.

- Sajnálom, de eddig semmi javulást nem sikerült elérnem. – hangja halk volt, és egy kicsit rekedt. Ha az igazgató szemei nyitva lettek volna, a fekete szemekben megbánást és szégyent vélt volna fölfedezni. 

- Ne sajnáld, fiam. Ez csak annyit tesz, hogy egy öregember végre megnyugvásra lelhet… - suttogta az öreg, mire Piton összeszorította száját. Nem akarta, hogy Albus meghaljon. Amint az öreg elaludt, ő visszasietett a laborjába, és ki sem bújt onnan másnap délig.

Harryék szinte az egész napot a tó mellett töltötték, és csak késő délután sétáltak föl a kastélyba. Nap közben senkivel sem találkoztak, bár ez nem volt olyan meglepő. Ami furcsa volt, hogy Hagrid sem volt semerre. Miután átöltöztek, és lementek a nagyterembe, ott már várta őket a megterített asztal.

- Végre kaja! – lelkendezett Ron, és azonnal rávetette magár egy csirkecombra. A lányok szörnyülködve nézték a jelenetet.

- Ez furcsa, most minden annyira kihalt. – jegyezte meg Hermione.

- Igen, és ráadásul még ő sincs itt… - beletelt egy kis időbe, mire Harry szavai értelmet nyertek.

- Oh… biztos a laborjában van. – vágta rá Ginny, majd nekiláttak az étkezésnek. Ezalatt Piton már a harmadik variációját készítette el a főzetnek, mely megmentheti az igazgató életét.

Az éjszaka folyamán több érdekes dolog történt. Először is, hogy a fiatalok valamilyen furcsa okból kifolyólag vacsora után már egy órával mélyen aludtak. Másodszor, hogy a Griffendél torony védelme a háromszorosára nőtt, ami azt eredményezte, hogy senki sem léphetett se be, se ki. A harmadik és egyben legfurcsább dolog, hajnali kettő körül következett be. Harry a többiekkel ellentétben nem aludt túl mélyen, így érzékelte a kastély körüli mágiaingadozást. Hirtelen ült föl az ágyban és odaszaladt az ablakhoz. Odakint sötét volt, de a növekvő hold fényében még látni lehetett egy fekete árnyat, amint a vadőrlak felé halad. A kunyhó most ki volt világítva. Harry feszülten figyelte a sötét alakot. Aztán a kunyhó ajtaja feltárult, és a kiáramló fényben egy négylábú állatot pillantott meg. Messze volt, de leginkább valamilyen farkashoz, vagy inkább kutyához hasonlított. Harry első gondolata az volt, hogy biztos Sirius az, de erről csakhamar letett, mivel a férfi nem hagyhatja el a házat. Bár élt benne a gyanú, hogy ezt keresztapja bármikor megszegné. Megpróbálta kinyitni az ablakot, hogy bejöjjön egy kis friss levegő, de az ablak nem nyílt ki.

- Mi a… beragadt… - morogta, majd pálcájáért nyúlt, ám a nyitó bűbáj egyszerűen lepattant róla. Harry idegesen indult el a portréluk felé, hogy aztán szentségelve forduljon vissza.

- Hogy a Merlin szentséges… szemét… aljas… hogy én mennyire gyűlölöm… - a hangoskodásra már Ron is fölébredt.

- Mi van? – nyögte ki álmosan.

- Semmi, csak az, hogy bezártak minket. – Ron fáradtan pislogott egyet.

- Na és? Éjszaka van… - Harry duzzogva vágta le magát az ágyra, majd úgy kezdte el fixírozni az ágyát fedő baldachint, mintha az tehetne mindenről. Ron nem zavartatta magát sokáig, alig fél perc alatt vissza is aludt. Harry jóval hajnali négy után tudott valamennyire elpilledni. A kora reggeli napsugarak keltették a társaságot. Harry kialvatlanul slattyogott le a lépcsőn. Szemei alatt óriási karikák húzódtak, melyek nem kerülték el a többiek figyelmét se.

- Te meg mit műveltél az éjjel? – csipkelődött Ginny, mire kapott egy „ha nem hagysz békén kora reggel, esküszöm többet hozzád se szólok…” pillantást. Ez elég is volt a lánynak, hogy egy jó időre elmenjen a kedve, mindenféle kedveskedéstől a fiú irányába. A fiú nyűgösségét csak tetézte, hogy a nagyteremben megint csak ők voltak, és a felnőttek, mintha soha nem is léteztek volna.

- Mégis hol a francban van már Piton? – kiáltott föl Harry reggelije végén.

- Nem hagynád ezt abba? Nem csak te vagy ideges, hanem már én is! – kelt ki magából Glory. Harry mit sem törődve a lánnyal, fortyogva otthagyta a többieket, és elindult fölfelé a lépcsőn. Nem is gondolkodott, hogy merre tart, csak azt vette észre, hogy egy kőszörny előtt áll.

- Csokibéka. – hadarta, majd a föltáruló lépcsőkön egyenesen fölment az igazgatói szobába. A kandalló előtt megállva, fogott egy adagot a hopporból, és a tűzbe dobta. Már várta a zöld lángokat, de nem történt semmi. Viszont a szoba másik feléből egy rekedtes, ám igen gyenge hang szólalt meg.

- Jó reggelt, Harry. A kandallót lezártuk… - a fiú már valamilyen epés megjegyzésen gondolkodott, mikor hátrafordult, és meglátta, hogy az igazgató milyen szörnyen néz ki. Szíve összeszorult a látványtól. Az öreg egy skót kockás plédbe burkolózva ült az egyik karosszékben, és egyre csak a főnixet nézte.

- Elnézést, nem akartam zavarni… - motyogta végül.

- Semmi gond, csak üldögélek még egy kicsit. – Harry legszívesebben felpofozta volna az öreget, a kétértelmű megjegyzései miatt.

- Uram, ne mondjon ilyeneket… - felelte, és keresett egy helyet a férfival szemben.

- Nem kell félni a haláltól Harry. Aki már olyan öreg, mint jómagam, már tudja értékelni a megváltást… - A fiú lesütött szemmel nézte kezeit.

- De ez akkor is igazságtalan, biztosan van valamilyen gyógymód. – vetette föl, majd reménykedve nézett az öregre.

- Van, csak már nem nekem. Az én óráim végesek, Harry. De nem bánok semmit. Szép életem volt, rengeteg baráttal, és annál is több izgalommal. – Harry szeme könnybe lábadt.

- De ez akkor sem igazságos!

- Ugyan mi igazságos az életben? Talán az, hogy anyák az életüket vesztik el, hogy gyermekeik megszülethessenek? Vagy, hogy ártatlan gyermekek szenvedjenek olyan bűnök miatt, melyekhez semmi közük? Nem, Harry. Az élet igazságtalan, és így is marad, ha nem teszünk ellene. – A fiú könnyeit törölgetve nézett föl a férfira.

- Oh… drága fiam, értem ne hullajts könnyeket, csak elszomorít. – Harry agyában mintha fény gyulladt volna. Tekintetét a rúdon ülő főnixre emelte.

- Uram, még tartson ki egy kicsit… - fölpattant, és elrohant az ajtó felé. Aztán visszaszaladt, és elkapta a méltatlankodó főnixet, majd azzal együtt elszaladt. Az út alatt a madár végig panaszosan rikoltozott.

- Bocsánat, de ez sürgős… te is meg fogod érteni. – mondta a madárnak, mikor már a pincében jártak. Megkereste azt az ajtót, mely Piton lakosztályához vezet.

- Evans. – suttogta, mire az ajtó feltárult. Odabent viszont nyomát se találta a férfinak.

- Uram! Merre van?! – az egyik oldalsó ajtó kivágódott, és egy eléggé fáradt férfi lépett ki rajta.

- Remélem jó okod van rá, hogy becsörtetsz a lakrészembe, Potter! – Harry megforgatta szemeit.

- Az igazgató haldoklik! – vágta rá, mire Piton csak elhúzta a szája szélét.

- Olyat mondj, amit még nem tudok. – válaszolta keserűen a férfi.

- Nem, félreért, egyre rosszabbul van, azt mondta már csak órái vannak hátra. – Piton lehunyta szemeit, és nekidőlt az ajtófélfának. Eltelt pár másodperc, mire kinyitotta a szemét.

- Értem. Akkor már nem tehetek semmit. – hangja tele olt keserűséggel.

- De igenis tehet. Nézze, elhoztam Fawkes-ot. – Azzal fölmutatta a rémült madarat.

- És én mit kezdjek vele? – tette föl a kérdést a férfi.

- A főnix könnye gyógyító erejű.

- Igen, tudom, de nagyon labilis anyag, nincs olyan bájital, amibe, ha beletesszük nem végződik robbanással. – Harry összeszűkült szemmel nézett rá.

- És nem lehet megoldani bájital nélkül? – a fiú elszántnak tűnt, így Piton nem gúnyolta ki a tudatlansága miatt.

- Mégis mire gondoltál? – leroskadt az egyik közelben lévő székre, és úgy várta a fiú magyarázatát.

- Hát… valamilyen pirula, gyógyszer… amit nem kell kotyvasztani. Nem is tudom, talán a főnix könnyét össze lehetne keverni valamivel, ami méregtelenítő hatású… Úgy tudom a bezoár mindennel elegyíthető. – A férfi bólintott, és egyre kíváncsibbnak tűnt.

- Igen, de ez még mindig kevés… legalábbis itt a fő gond a méreg maga. A gyógyító főzetek azután helyre teszik a többit. – javította ki a fiút, de Harrynek se kellett több.

- És mi van a mandragórával? – Piton szeme fölvillant.

- A mandragórát a mérgek közömbösítésére használjuk, de még nem próbálták ki főnix könnyel elegyítve. Maga a növény elég érzékeny, mint azt te is tudod, így eleve kizárták az ötletet, hogy a kettőt elegyítsék. – Harry izgatottan billegett egyik lábáról a másikra.

- Akkor próbáljuk meg. Veszteni valónk már úgy sincs, hiszen maga már föladta. – Piton szúrós tekintettel nézett a fiúra.

- Ezt meg nem halljam még egyszer, egy Prince sohasem adja föl. – Harry döbbenetében eltátotta száját.

- Úgy érti Piton… egy Piton sohasem adja föl. – javította ki Harry.

- Ccc nem, a Pitotnok gyáva és ostoba népség. Csak azért hordom apám nevét, hogy emlékeztessen rá, mit kellett átélnie anyámnak. – Harry aprót bólintott.

- Aha. Akkor megpróbáljuk? – Piton bólintott, majd fölállt a székről.

- Meg. Én elmegyek mandragóráért az üvegházba. Te addig bírd rá a madarat, hogy adjon egy pár könnycseppet. – Harry bólintott, a férfi pedig sietve elhagyta a szobát. Harry letette a kezében tartott madarat. Fawkes neheztelve röppent az egyik szék háttámlájára, és onnan kezdte el nézegetni a fiút.

- Nézd, bocsánat. Tudom, hogy nem szereted, ha tiszteletlenül bánnak veled, de értsd meg, meg szeretném menteni Dumbledore-t. – A madár oldalra döntötte fejét.

- Szükségünk van pár könnycseppre. Ha ez beválik, ő meggyógyul. – a madár elkezdett pislogni, majd trillázva énekelni.

- Azt hiszem már érted. – bukott ki Harryből, mire a magár rosszallóan belecsípett a kezébe.

- Aú, hé! Ez fájt. Nem nekem kell sírni, hanem neked. – A madár végül megerőltette magát és elkezdte potyogtatni a könnyeit, Harry pedig szorgalmasan összegyűjtötte őket egy kis fiolába. Mire Piton visszatért már volt egy szép kis adag a kezében.

- Te jó ég, Potter! Mit tettél a madárral? Tán elmesélted neki milyen szörnyű Weasleyvel aludni egy szobában? – Harry elhúzta száját, majd odaadta a fiolát.

- Ha-ha, nagyon vicces. Inkább lásson neki.

- Mi az, hogy lássak neki?! Talán lássunk! Én már túl fáradt vagyok, hogy egyedül dolgozzam, ezért itt maradsz, és segítesz. – Harry rémülten meredt a férfira.

- Hogy mi? De én mindent felrobbantok… tuti elrontom. Maga is mondta, hogy egy kész Isten csapása vagyok bájitaltanból! – visszakozott a fiú, miközben egyre hátrált.

- Nem lógsz meg, itt maradsz! Különben sem lesz olyan veszélyes, és most én is segítek. Ne kéresd már magad, told ide a segged! – végül már kiabált, és ez úgy tűnt hatott. Harry odaoldalazott az asztalhoz.

- Tessék, itt van egy bezoár, tedd bele egy mozsárba, és őröld porrá.

A fiú szó nélkül engedelmeskedett, és elkezdte a feladatot. Néha fölpillantott a férfira, aki teljesen beletemetkezett a mandragóra aprításába. Harrynek eszébe jutott mikor az üvegházban ilyen növényeket ültettek át. Már akkor sem voltak túl szimpatikusak, de most ez megváltozik. A bezoárt csakhamar sikerült megőrölni, így a fiú tétlenül nézte, míg a férfi dolgozik.

- Van a polcon egy ezüst üst, azt vedd le és önts bele vizet. – Harry megkereste az említett tárgyat, majd odavitte a férfinak.

- Most beletesszük a mandragórát, és teljesen pépesre kell főznünk. – magyarázta Piton szinte akaratán kívül. Harry megállapította, hogy ez most teljesen más, mint az órákon szokott. A férfi nem kiabált, nem szidta le mindenért, ehelyett magyarázott és türelmes volt.

- Mikor tesszük bele a bezoárt?

- Úgy egy óra múlva, addigra kellően elfő a leve és besűrűsödik a pép. Ha akarsz, elmehetsz, innentől már boldogulok egyedül is. – Harry nemet intett a fejével, és elkezdte pásztázni a labort. A polcokon bájital hozzávalók sorakoztak, kis formalinos üvegekben.

- Huh… ez meg mi a frász? – csúszott ki a száján, mikor egy elég bizarr valamihez ért tekintete. Piton odapillantott.

- Hogy az? Ne akard tudni. – Harry furcsállva nézte az üveget.

- Elég gusztustalan, de nem tudom kivenni, hogy micsoda. – magyarázta inkább magának, mint a férfinak. Piton az égre emelte a tekintetét.

- Rendben, te akartad. Azok ott hippogriff herék. – Harry elborzadva és kissé öklendezve fordult el a polcoktól.

- Te jó ég! Ezek meg mi a szent szarnak kellenek? – rosszulléte tisztán látszott arcán, és ezt Piton egyre inkább élvezte.

- Tudod, a magas hormonszint miatt elsősorban szerelmi bájitalokba szokták használni, illetve potencianövelő bájitalokba. – világosította föl a fiút.

- Ááááá inkább nem akarom hallani… - Piton már majdnem elnevette magát, mikor a fiú zöldülni kezdett.

- A mosdó a nappaliból balra a második ajtó. – Harry úgy szaladt, mintha pálcával kergették volna. Jó tíz perc elteltével került csak elő, és elég sápadtnak tűnt.

- Most már jobb? – kérdezte Piton a visszatérőtől, mire az csak bólintott. Úgy vélte ennyi kínzás elég lesz mára, így inkább leültette a kölyköt a nappaliban, míg nem lesz rá szüksége. Kezébe nyomott egy könyvet, ő maga pedig visszament a laborba, hogy felügyeljen a bájitalra.

Súgó 2 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2009.10.21. 19:45 mei Szia drága! Hm ez isteni lett.Úgy tűnik,hogy Piton nagyon is szerette volna ha legalább az egyik gyermeke a házába került volna és elkeserítette,hogy nem így történt.Főleg,hogy most már tudja mindkét gyereke kerülhetett volna az ő házába de inkább a griffendélt választották.Meg értem,hogy ez elkeserítő számára ráadásul még az igazgatón sem tudott segíteni.De úgy tűnik,hogy Harry igen csak jól használja a fejét,hogy ilyen szépen rájött arra,hogy még is miként tudnának segíteni az igazgatón.Szerintem Perselus nem csak kiváncsi lett,hogy mit fog kihozni a dologból Harry de talán egy kicsit büszke is volt rá hiszen eddig nem jeleskedett egyáltalán bájitaltanból most pedig nem csak egy megfelelő ötletet tudott az apja elé tárni de segíteni ott maradt.Gloryt is megértem,hogy miért nem akart a mardekárba kerülni és nem az apja miatt hanem mert nem akarta,hogy a bátyja az apjuk és ő maga veszélybe kerüljenek és az összes barátja mind a griffendélbe tartozik.Lehet,hogy ha anno Harry a mardekárba kerül akkor most Glory is oda akart volna függeltlenül attól,hogy a barátaik hova tartoznak.Bár kérdés,hogy akkor egyáltalán ők Harry barátai lettek volna-e.Hát őszintén kétlem.Nos kiváncsi vagyok,hogy sikerül-e nekik a bájital és meg tudják-e menteni az igazgató életét.Remélem,hogy igen.Élvezet volt olvasni.Imádom végig követni ahogy a zsémbes mogorva Perselus és Harryék szépen apránként kerülnek egymáshoz közelebb és változnak át az érzéseik gyűlöletből elfogadássá aztán szépen lassan szeretetté,hogy a végén a gyűlölt tanár diák kapcsolatból szerető és gondoskodó apa fia kapcsolat váljon.Köszönöm a mai friss részt.Nagyon jó lett.Kiváncsian várom a kövi fejezetet.Addig is millió sok puszi,mei. Válasz: Hát igen, sok minden másként alakult volna, ha Harry annak idején nem a Griffendélbe kerül... Tudom, hogy kicsit furcsán jött ki, hogy pont Harry ötletel, de valahogy mégis így tűnt helyesnek. A végeredmény pedig majd kiderül XDKöszi a kritikát imádlak

2009.10.21. 19:36 Fantasia Piton itt a végén eléggé gonosz volt. Válasz: Hát igen, de elvégre ő mégis csak Piton... XD