Piton másnap iszonyatos fejfájásra ébredt. Amint megpróbált felülni, csillapíthatatlan hányinger lett úrrá rajta. Forgott vele a szoba, és akármennyire is szerette volna, hogy elmúljon, a forgás egyre csak gyorsult. Valahogy erőt vett magán és kibotorkált a mellékhelyiségbe. Onnan csak jó félóra elteltével támolygott ki. Rögtön az egyik szekrény felé vette az irányt, ahol a másnaposság elleni bájitalokat tartotta. A fiókban kotorászva meg is találta, amit keresett.
- Na végre – nyögött föl, s egy hajtásra elnyelte az üvegcse tartalmát. Kisvártatva megrázta fejét, majd a fürdőbe sietett, hogy felfrissítse magát. Ahogy a zuhany alatt állt, emlékezetébe bevillant pár emlékkép tegnapról. Először Albus gondterhelt arca, majd Harry, amint kiossza őt, később egy sokadszorra újratöltött pohár, melyben valamiféle aranyszínű folyadék lötyögött. Aztán odakint szakad az eső, ő megbotlik egy halom kukában, Blackék berángatják a házba és…
- A francba… - csak ennyit tudott kinyögni, hiszen felsejlett előtte, hogy elkezdett sírni a két ősellensége előtt. Fejét önkénytelenül is a hideg csempéhez nyomta, majd szép apró ütemes veregetéssel próbálta meg áttörni a falat. Mikor kissé lehiggadt, kievickélt a fürdőből, felöltözött; erőt vége magán és jelenleg a föld alatt legalább két méter mélyen lévő méltóságán; és kisietett a lakrészéből, egyenesen a konyhába.
Szerencséjére odabent senkit nem talált, ám ez az áldott állapot nem tartott sokáig. Sirius jelent meg az ajtóban, és őt nem sokkal később Remus követte.
- Oh, Piton, látom már jobban vagy – kuncogta a férfi, amint meglátta a bájitalmester karikás szemeit.
- Marhára vicces Black – morogta amaz, majd helyet foglalt az asztalnál.
- Nektek muszáj kora reggel veszekednetek? – sóhajtott föl Remus.
- Nem én kezdetem, ő szólt be először – mutatott gyerekesen Pitonra Sirius.
A férfi csak felhorkant.
- Black, ha gúnyolódni akarsz, akkor nyugodtan meséld el mindenkinek a tegnap estét, úgy is azt fogod tenni. – hangja egészen halk volt.
- Veled ellentétben én nem kürtölöm szét, ha valaki nyomorultul érzi magát. – Piton egyik szemöldökét felhúzva nézett rá.
- Mire ez a nagy jóság, Black? Mit akarsz tőlem? Kellene valami? – Sirius a gyanúsítgatásra felpattant az asztaltól, majd magából kikelve kezdett el kiabálni.
- Na ide figyelj Piton, én tőled nem akarok semmit ezen a büdös világon, maximum annyit, hogy szállj végre magadba, és kicsit gondolkodj el azon, ami tegnap történt. Van két gyereked az ég szerelmére, ráadásul mind a kettő csodálatos. Mialatt te részegre ittad magadat, addig Glory ágyban töltötte betegen az egész napot! Annyira megviselte ez az egész, hogy rosszul lett, erre te valahol iszogatsz egy kocsmában! Elhiszem, hogy csalódtál Lilyben, az igazgatóban, utálod a helyzetet, hogy átvertek, de nem tudsz ellene mit tenni. Fogadd el, és legfőként figyelj oda a gyerekeidre. – Piton megkövülten ült a széken, és meg sem szólalt. – Én csak annyit akarok, hogy próbálj meg emberibb hangon szólni hozzájuk és egyáltalán… nem hülyének nézni őket. Fogalmad sincs mekkora áldás ez a két kölyök… fogalmad sincs én mennyire örültem volna, ha kiderül, hogy az enyémek… - hangja folyamatosan halkabb lett, míg végül elhalt. Piton mocorogni kezdett ültében.
- Hogy van a lány? – kérdezte kissé sután.
- A lánynak van neve Perselus, Glorynak hívják, ha elfelejtetted volna. Egyébként már jól van, Sirius ápolta tegnap és persze… - hadarta Remus, ekkor toppant be Hermione.
- Jó reggelt. – Körbenézett a három férfin. – Vagy inkább kellemes gyásznapot, mi van itt, beköltözött egy dementor? – Hermione minden próbálkozása hiábavaló volt, a légkör továbbra is ugyanolyan fagyos maradt.
- Szia Hermione, hogy van Glory? – kérdezte Sirius akin látszott, hogy eléggé zaklatott állapotban van.
- Már jól van, tegnap estére nagyjából elmúlt minden tünete… - A három férfi értetlenül nézett a lányra, s már rá akartak kérdezni a dologra, mikor egy kissé sápatag, de annál mosolygósabb Glory toppant be az ajtón.
- Jó reggelt. Mi lesz a reggeli? – kérdezte vidáman, de az üres asztalt meglátva elkomorodott. – Megint lekváros kenyér… fúj. – Sirius csak kissé később tért magához a kábulatból.
- Glory, hallom jobban vagy már, de mi ez a tünetes dolog? Talán beteg vagy? – faggatta idegesen a lányt, miközben keze egyre jobban szorította a szék háttámláját.
- Hát… szóval, igen. Beteg vagyok, már egészen kiskoromtól kezdve. A tünetek, amiről hallottatok… - Itt jelentőségteljesen Hermionéra nézett, aki próbálta magát minél kisebbre összehúzni. - …eléggé széles skálán mozognak. Hidegrázás, szédülés, hányinger, láz, ájulás és még sorolhatnám, eddig csak ennyi volt…
- Mi az, hogy eddig csak? És mitől jönnek elő ezek? És nekem miért nem szóltál? – háborgott Sirius.
Piton furcsának tartotta ezt a jelenetet. Igen Black sokkal jobb apa lenne, mint ő. Ő azt se tudja, mit mondjon vagy kérdezzen a lánytól, sőt még a nevén se képes őt hívni. Szánalmasnak érezte magát, s legszívesebben elbujdosott volna szobájába.
- Nyugodj meg Sirius, én már hozzászoktam, amúgy meg a tegnapi után azt hittem nyilvánvaló. A sokktól vagy idegességtől jön elő, és persze akkor mikor átveszem Harrytől… - a mondat másik felét már csak suttogva mondta, de Pitonnak ez szemet szúrt.
- Átveszi Pottertől? – a mondat akaratlanul csúszott ki a száján, ám a lány úgy nézett felé, mintha még sohasem látta volna.
- Először is, ne magázz, ha lehet, mivel ha másként nem is, de biológiailag az apám vagy. A másik pedig, hogy Harry és nem Potter! – kelt ki a lány magából.
- Miért szerinted örülne ha Pitonnak hívnám?! – szállt vele szembe a férfi.
- Nem. Sőt valószínű előbb menne Voldemort elé, minthogy nevet változtasson, én csak azt akarom, hogy ne Potternek hívd, hanem legalább Harrynek. Könyörgöm, olyan rohadt nehéz ez? – fakadt ki a lány, és egy könnycsepp készült kibuggyanni a szeméből. Harry erre érkezett meg, mikor látta milyen állapotban van testvére, azonnal a védelmére kelt.
- Mi a fészkes fene folyik itt? Nincs jobb dolgotok, mint egy beteg emberrel veszekedni?
- Nyugodj meg Harry, mi csak beszélgettünk. – magyarázta Remus.
- Ja és a puszta beszélgetéstől kezdett el sírni mi? Ha ti nem bírjátok fölfogni, hogy Glorynak a legkisebb megrázkódtatás is a halálát okozhatja, akkor inkább visszaküldöm Amerikába, és majd ha vége ennek az egész háborúnak, én is utána megyek!
Sirius és Piton egyszerre fordultak a lány felé. Meghalhat? Ez járt mindkettőjük agyában.
- De mi történt? Vagyis, miért van ez az egész? – nyögte ki Sirius, végül a lány válaszolt.
- Tegnap beszélgettünk Harryvel, mivel nekem már kiskoromtól ilyen „rohamaim” vannak, a nagyi, vagyis a nevelőanyám vezetett egy füzetet. Átnéztük és rájöttünk, hogy a spontán rosszulléteim azok mind ugyan akkor voltak, mikor Harryvel történt valami. Ilyen volt anyáék halála, vagy negyedévben mikor az a dög visszajött. – magyarázta a lány, mire mindkét férfi álla a padlón koppant.
- Ezek szerint te átérző mágus vagy? - makogta Sirius.
- Nem Black, ez nem átérző képesség, csak annak egy halvány formája, ami az ikrek közt áll fönn. Nem hiszem, hogy másra is képes lenne ezt átirányítani. Az átérzők még a fizikai fájdalom enyhítésére is képesek. – Sirius úgy nézett ki, mint ahogy Hermione szokott egy-egy jóslástan óra után.
- Na, nem mondod komolyan Piton. – morogta, majd terelgetni kezdte a fiatalokat. – Menjetek, üljetek le, vagy menjetek föl, aztán valamit összedobunk reggelire. – Az egyöntetű sóhaj a férfi tudomására juttatta, hogy nem jó ötlet, ha ő készíti el a reggelit. Remus megkegyelmezett rajtuk, majd vonakodva ugyan, de magával rángatta Pitont is.
- Perselus, ha segítenél, az igazán jó lenne. – A professzor elég nehezen kapcsolt, de odament a tűzhelyhez, s elkezdték a reggeli előkészítését. Néma csöndben dolgoztak, míg Sirius a fiatalokkal a nappaliban beszélgetett. A nagy kanapén ült középen, egyik oldalán Glory, a másikon pedig Hermione foglalt helyet.
- De szép lenne az élet, ha mindig ilyen gyönyörű nők vennének körül! – sóhajtott Sirius.
Remus meghallva ezt, felnevetett.
- Akár csak régen, igaz Tappmancs? Az iskolában is mindig így nézett ki, csinos lányok tömkelege üldözte őt.
- Azért ez nem volt így.
Piton felhorkantott.
- Persze nem volt így mi? Egy kezem nem is elég rá, hogy megszámoljam, hányszor kaptalak rajta amint épen az egyik félreeső sarokban enyelegsz egy vagy netán több lány társaságában.
– Piton szája gúnyos mosolyra húzódott, majd így szólt. – Igaz ezért rendesen vesztett is a házatok néhány pontot. – Hermione tátott szájjal kapkodta a fejét hol a mellette ülő férfira, hol a tűzhelynél álló Pitonra.
- Sirius, nekem volt igazam, te perverz vagy. – Ezen már Harry is nevetni kezdett, s Hermionén kívül senki sem vette észre a férfi zavarát. Black meg se szólalt, és ilyen még nem fordult elő.
- Mielőtt újrakezditek a verekedést, mint ahogy minden egyes alkalommal, mikor Siriust ilyenen fogtad, inkább együnk. Kész a reggeli! – kiáltotta Remus, mire mindenki az asztal köré gyülekezett. A reggeli viszonylagos nyugalomban telt, ami eddig példa nélküli volt.
Szia drágám!Ez is egy fantasztikus fejezet lett.Azt hiszem eme kis kedves történeted legalább akkora nagy kedvencem lesz illetve lett mint a Titkok.Igazán igyekszel,hogy tényleg megszerettesd velem Siriust.Bár még mindig néha elviselhetetlen ha Perselussal beszél azért az jól észre vehető volt,hogy igen is örülne neki ha Perselus végre összeszedné magát és elkezdene magába nézni hiszen van két csodás gyereke és még a kiabálás ellenére is elismerte,hogy megérti Perselust amiért ilyen helyzetbe hozták és eltitkolták előle,hogy nem hanem két gyermek édesapja lett.Azt hiszem,hogy Sirius már elkondolkodott azon,hogy nem volt helyes amit diákként tettek Perselus ellen főleg úgy,hogy nem is tudtak róla semmit és tuladonképpen ők maguk okozták,hogy ennyire megkeseredett és magányos lett.Azért ez már elég nagy lépés tőle és nincs kétségem afelől sem,hogy ennek a változásnak bizony nagyon sok köze van Remushoz.Végül is ő már diákként sem helyeselte amit Sirius és James tettek bár tény,hogy nem is szólt semmit.De azt hiszem,hogy ennek köszönhető,hogy ő jobban ki tudott jönni Pitonnal.Szomorú látni,hogy mennyire kis hitű Perselus főleg mikor az apaság jut eszébe.Siriusnak azért van könnyebb dolga mert más az alaptermészete de azért Perselus is megdöbbent azon,hogy Glory akár meg is halhat.Azt hiszem ebben a történetben is ösztönösen jön majd elő belőle az apa.Ő nem az a tipus aki megtudja,hogy van két gyereke és rögtön elkezdi úgy is kezelni őket.Ehhez nála több idő kell először el kell fogadnia,hogy vannak gyerekei és nem is kicsik rögtön két kamaszt kapott.ahogy a két kamasz sem tudja csak úgy elfogadni,hogy ki az apjuk hiszen egyformán makacsok.De míg Glorynak könnyebb ezt elfogadnia hiszen nem volt neki olyan sok rossz tapasztalata a férfival kapcsolatban addig Harry akkor fog erre rájönni ha valami történik és majdnem elveszti akkor fog igazából rádöbbeni,hogy nem akarja elveszeteni az apját ha már kiderült,hogy van neki.Ráadásul biztosan sokat fog majd segíteni neki az amit előtő éjjel látott,hogy a férfinek is vannak érzései és neki van ami kegyetlenül tud fájni csak nem akarja ezt kimutatni.Nos azt hiszem nem lesz könnyű és biztos,hogy sok sok veszekedés lesz még de együtt képesek lesznek megoldani és áthidalni a problémákat.Ehhez pedig Siriusnak sokat kell majd segítenie és nem csak az egyik félnél hanem a két gyereknél főleg Harrynél és Perselusnál és ebben Remus is segíteni fog neki.Legalábbis remélem.Viszont a mai fejezet nagyon jó lett.Köszönöm a frisst és nagyon de nagyon várom a kövi fejezetet.És ugye tudod.... Puszika,mei.
Válasz:
Hűha, ez is egy remekbe szabott kritika, köszönöm. Na de elárulok neked valamit... már 22 fejezet kész... és viszek majd bele egy nagyon nagy csavart, amit remélem szívesen fogadtok (már készül, hogy páran törlik a kedvencektől) nem, nem nyírok ki senkit, csak kicsit változtatok a... helyzeten. de addig még van jó pár fejezet ami nagyon hasonlít a mostanihoz. Örülök, hogy írtál, és igyekszem majd a folyamatos feltöltéssel. Ó és mei imádlak
Ez is jó kis feji volt.
Köszi, igyekeztem :D