A biztonságos ölelésben Harry hamarosan lecsillapodott. Már nem érezte olyan reménytelennek a helyzetet kettejük közt, és az, hogy Perselus fiának szólította, új erővel töltötte fel. Észbe kapva letessékelte apját az egyik fotelba, s egy újabb bögre finom teát adott a kezébe. Annyira boldog volt, hogy a férfi kezd megnyílni felé. Maga sem hitte volna, hogy valamikor a rettegett bájitaltan professzora képes lesz ilyen emberi megnyilvánulásra, főleg vele szemben. Tudta, hogy valahol még mindig Potternek tekinti őt a férfi, de ezt igyekezett korrigálni. Az ebéd hamarosan elkészült, s a házban terjengő finom illatokra már a többi fiatal is megjelent. Piton kissé feszülten ült az asztalnál, és mikor belegondolt, hogy ez a sok „gyerek” mind nála fog lakni, szinte alig kapott levegőt.
– Mindenkinek jó étvágyat! – kiáltotta Harry, majd szépen, lassan elkezdtek megebédelni.
Draco neveltetése ellenére folyamatosan beszélt, ami már kezdett fárasztó lenni. Végül Perselus megunta, és kissé leteremtette a fiút.
– Draco! Legalább öt percre hallgass el… köszönöm. – a megszeppent fiú lehajtott fejjel bámulta a tányérját, s kissé elkedvetlenedett.
Hiszen ő csak jól érezte magát, akkor ezzel mi a baj, gondolta. Aztán a mellette ülő Hermione oldalba bökte, mire ő kérdőn a lányra nézett.
– Ne vedd magadra, csak fáradt… – suttogta, s fejével a férfi felé mutatott, aki már alig tudta nyitva tartani a szemét. Harry észlelve a közelgő bajt, talpra segítette apját, s egyenesen fölvitte az emeletre.
– Most pedig maradj itt, és pihenj… – a férfi csak bólintott, majd a következő pillanatban már aludt is. Harry visszasietett a többiekhez, akik már kíváncsian várták őt.
– Mi történt vele? – kérdezte Ginny, így Hermione elmesélte neki a férfi kalandját Voldemorttal. A lány mélységesen megdöbbent, de valahol elégedettséggel töltötte el a tudat, hogy mindezt szerelme édesapja vitte véghez.
– Hát ennyi… és azóta ilyen fáradt. – fejezte be Hermione.
– Nem is a mostani sérülések a fő gond, hanem az, hogy Perselus eddigi életében többször állt a halál küszöbén, mint az egész auror parancsnokság együttvéve. Szerencsétlen, tele van sebhelyekkel, és ez egyre csak rosszabb lesz. Már nem fiatal, és a szervezete nem tud úgy regenerálódni, mint azelőtt. Emlékszem még, mikor Vol… szóval ő, visszatért. Akkor is hasonló állapotban volt, de mégis pár óra alatt rendbe jött. Viszont most… nem tetszik nekem. Gyorsan kifárad. Nem gyógyulnak megfelelően a sebei, és még mindig remeg a keze… – Harry idegesen tette le a villáját, majd haragosan nézett a szőke fiúra.
– Na idefigyelj! Lehet, hogy az apám már nem fiatal, és nem úgy gyógyul, mint régen, de attól még nem kell temetni! Az egyik legerősebb varázsló, akivel eddig találkoztam, mind a mágiája, mind az akaratereje példa értékű! Nem fogom hagyni, hogy az apám meghaljon! – mire befejezte már ordított, s kissé lihegett is.
Nem tehetett róla, de az, ahogyan Draco felmérte a férfi állapotát, nagyon nem tetszett neki. Draco ezután már nem szólt semmit, csak magába fordulva kanalazta az ételt.
.oOo.
A délután csendesen telt, Ginny és Harry a padláson beszélgettek, míg Hermione a szobájában olvasgatott. Egy idő után megunta a lapok bámulását, kinézett a nyitott ablakon. Ahogy a kertet csodálta észrevett egy ismerős alakot az egyik fánál. Fölismerte Dracót, de nem kiáltott oda neki. A fiú unottan lökdöste magát ide-oda a hintán, s látszott rajta, hogy valamin nagyon gondolkodik. Hermione úgy döntött kisétál hozzá, és megnézi közelebbről, hogy mi baja lehet a fiúnak. Az udvarra érve, már Draco is fölfigyelt a lányra, de továbbra is játszotta a mit sem sejtő áldozatot. A fiú feje le volt hajtva, így a lány nem tudott annak szemébe nézni. Leguggolt elé, és úgy bámult föl rá, nagy barna szemeivel. Draco kissé elpirult Hermione nézésétől.
– Miért lógatja az orrát, Mr. Malfoy? – kérdezte a lány.
– Csak úgy, nincs különösebb oka – vágta rá a srác. Hermione úgy döntött helyet foglal a fiú melletti hintán.
– Ezt nem hiszem el. Biztos van valami okod rá.
Draco elhúzta száját, s révetegen bámult a házra.
– Én nem tartozom ide…
Hermione meglepetten nézett a fiúra. Nem értette, hogy ez most miként jött ide.
– Ez a ház Perselusé és Harryé. Ők egy család, amibe én nem tartozom bele…
A lány már sejtette mi a fiú baja. Eddig ő volt az, aki rokonként tekintett a professzorra, most viszont itt van Harry, aki valóban Piton fia. Draco kirekesztettnek érzi magát, és Harry délutáni kirohanása egy cseppet sem segített a dolgon.
– Ne vedd komolyan Harryt, csak aggódik az apjáért.
Draco a lány felé fordult. Szemeiből csak úgy áradt a szomorúság, de volt valami sokkal ijesztőbb is azokban az acélszürke tekintetekben. Hermione először nem tudta mire vélni a dolgot, míg aztán rájött, hol látott már ehhez hasonlót. Megbabonázva érezte magát, és nem tudott szabadulni a tekintettől. Aztán kinyílt a ház ajtaja, és Harry lépett ki rajta… elég idegesen.
– Nem láttátok Lilyt? – kérdezte kétségbeesetten. Mire a két fiatal nemet intett.
– Miért? Eltűnt? – Hermione kipattant a hintából, s odasietett a fiúhoz.
Draco még mindig furcsán érezte magát, de még időben észhez kapott.
– Sehol sem találom. Meg akartam mutatni Ginnynek, de nincs a házban. – idegeskedett Harry.
– Nyugodj meg, biztos csak elcsavargott… – jött a lágy hang hátulról, majd Ginny is odasietett melléjük.
– Ha elhagyta a határvonalat többé nem talál vissza! – fakadt ki Harry, s közben idegesen pillantott az erdő felé.
– Nézd, lehet, hogy kicsit sétál, aztán visszajön. Az is lehet, hogy a házban van. – kezdett bele Draco is. Ám Harry egyre nyomasztóbban érezte magát.
– Ti ezt nem értitek… van benne valami… igazából nem is tudom, hogy mi. – motyogta Harry. Hermionénak sikerült a fa alá csalogatni a többieket, így most mind a négyen ott ücsörögtek és találgatták, hogy a macska hová tűnhetett.
– Mégis mit értettél a furcsa alatt? – Harry Ginnyre nézett, majd belekezdett a mesélésbe.
– Találtam egy könyvet a őrzőkről. Hermione szeme fölcsillant, és átvette a szót Harrytől.
– Igen, azt én is olvastam. Eléggé kétes egy könyv, de meggyőző. Az őrzőkről ír. Ők elhunyt boszorkányok és varázslók lelkei, akiknek még feladatuk van a földön. Segítik a rájuk bízottat, egészen addig… - Harry ledermedt, s óriásira tágult pupillával meredt a szemben ülő barna hajú lányra.
– Egészen addig, míg be nem teljesítik feladatukat. – fejezte be a mondatot. Fejét fáradtan tenyerébe hajtotta, és legszívesebben ordított volna. Tudhatta volna. Tudnia kellett volna!
– Tudnom kellett volna! Most már biztos, hogy ő volt… - motyogta maga elé.
– Ki volt ő, Harry? – a fiú reszketegen nézett föl a lányra, s remegő hangon válaszolt.
– Anya… - Draco döbbenten, Hermione hitetlenkedve, míg Ginny szomorúan nézett a fiúra, aki most leginkább meg akart halni.
– Miből gondolod, hogy ő volt? – tette föl az utolsó kérdést Ginny.
– Nem sokkal azelőtt került apához, hogy én idejöttem. Mindig ott volt, mikor elkezdtünk veszekedni, és… szétválasztott minket valamilyen módon. Aztán valahogy egymás felé terelt minket. Szerintem a félbehagyott dolga, a feladata mi voltunk. Minket kellett összehoznia apával, és ez ma délután teljesen sikerült. – keserűen felnevetett.
– Hogy lehettem ennyire vak? Még a külseje is olyan volt, mint anyáé, vörös haj és nagy zöld szemek. Kész röhej.
– Biztos vagy ebben, Harry? – Hermione még továbbra sem akarta elhinni, mindazt, amit hallott, de végül lassan ő is erre a véleményre jutott.
– Sajnálom, Harry… - suttogta, majd félénken Dracóra nézett. A fiú értve a célzást fölkelt, majd kezét a lánynak nyújtva elindultak befelé. Harry még mindig maga elé meredve ült, és nem akarta elhinni, ami történt.
– Már minden olyan jól ment… és erre elment. – hangja keserű volt, de Ginny mindvégig kitartott mellette.
– Nézd, Harry. Ha valóban édesanyád volt az, akkor most boldog, hogy ti egymásra találtatok. Ha valóban őrzőként volt jelen mellettetek, akkor tökéletesen teljesítette a feladatát, hiszen véghezvitte a lehetetlent… összehozott benneteket. Örülj neki, hogy itt volt melletted, még ha csak utólag tudtad is meg. Ginny szavai valamennyire megnyugtatták Harryt, ám még hátra volt a neheze. Mindezt el kellett mesélnie apjának, és félt, hogy ezt a férfi már nem bírja ki.
.oOo.
Perselus csak késő délután ébredt fel, és legnagyobb meglepetésére egy meglehetősen gondterhelt Harryt látott az ágya mellett gubbasztani. Szólásra nyitotta a száját, de a fiú szomorú arckifejezése visszatartotta. Tudta, hogy valami történt, hogy baj van, méghozzá olyan, ami nem helyrehozható, így csak hallgatott.
– Anya elment… - Perselus nem értette, hogy mit is akar igazából a fiú.
– Tudom, de ez már régen történt és… - Harry félbeszakította.
– Nem. Úgy értem Lily… a macska elment. Piton értetlenül nézett rá.
– Olvastam azt a könyvet az őrzőkről. Lily mindig olyan furcsán viselkedett, nem úgy, mint egy átlagos macska. Külsőre hasonlított anyára, utálta, ha veszekszünk. Mindig ott volt, ha rendeződött a helyzet közöttünk. Kicsit elhallgatott, majd rövidesen folytatta.
– Csak most gondoltam bele mindezekbe, és be kellett látnom, hogy van benne valami.
– Úgy érted, az volt a feladata, hogy… minket kibékítsen? - Harry bólintott, de Pitont ez még nem győzte meg.
– Szerintem ez elég valószerűtlen…
– Nem az. Lily mutatta meg a naplót…
Pitonba mintha villám csapott volna, s elméjébe betódult annak a pár percnek az emléke, mikor élet-halál közt lebegett. Lily kedves alakja, s szavai úgy hatottak most rá, mintha sokkot kapott volna. Ahogy belegondolt, már ő is elhitette a fiú állítását, és saját emlékei még jobban ezt sugallták.
– Most… csak most jutott eszembe, hogy ő is ezt mondta. Feladata van… ezek szerint, mi voltunk azok. – arcán keserű mosoly terült szét. Ha belegondolt, hogy Lily itt aludt vele, vigyázott rá éjszaka és Harryt is óvta, szívét ismét keserű fájdalom járta át.
– Sajnálom, hogy csak most jöttem rá… – motyogta a fiú, és Piton tudta, hogy e miatt is magát hibáztatja a kölyök.
Egy hirtelen ötlettől vezérelve megfogta fia karját, s szelíd erőszakkal maga mellé ültette az ágyra. Harry annyira el volt kenődve, hogy majdnem elkezdett sírni. Piton gyengéden elkezdte simogatni a fejét, majd átölelte.
– Tökéletesen hajtotta végre a feladatát… most biztosan boldog, hogy mi egymásra találtunk… – suttogta Harry fülébe, majd észre sem véve mit csinál visszafeküdt az ágyba, de ezúttal fia is odakuporodott mellé.
Harry ismét gyereknek érezte magát, és bár nem volt ilyesfajta emléke a szülőkkel kapcsolatban, mégis úgy érezte, ennek ilyennek kell lennie. Békésen egymás mellett, akár egy család. Még mindig emésztette magát Lily miatt, de a bánat és a tehetetlen bűntudat helyét fokozatosan átvette, valami belenyugvás, ami egyre inkább ránehezült a fiú elméjére. Harry olyannyira kimerült volt, hogy elaludt apja mellett.
Piton hosszasan figyelte fiát, s már sajnálta az elvesztegetett éveket, melyet Harryvel tölthetett volna. Elhatározása lelkében egyre erősödött, miszerint a tőle telhető legtökéletesebb apát fogja adni a fiú számára.
– Ő megérdemli, hogy boldog legyen, és te is… – hasított ismét a gondolat elméjébe. A szavak Lily hangján szóltak, s Piton egy pillanatra megdörzsölte a szemét. A falon lógó portré felől halk kuncogást hallott, majd valami fény villant, s immár Piton is álomba merült fiával együtt.
Álmában együtt volt Lilyvel, boldogan ücsörögtek a kinti fa alatt. Harry sietett feléjük azt magyarázva, hogy nem ért egy bájitalreceptet. Az álombéli Piton megcsókolta kedvesét, majd föltápászkodott, s elsietett a fiúval, hogy segíthessen neki az elkészítendő bájitalban.
Szia!Ez most nagyon életmentő fejezet volt.Majd belehaltam itt a nagy munkába mikor is láttam,hogy van új fejezet és micsoda fejezet volt.Teljesen meg vagyok hatódva.Valóban elég nehezen gyógyul most Perselus és hamar el is fárad de azt hiszem,hogy eddig még nem fordult elő olyan,hogy ennyire élet halál közt lebegett volna hiszen most csak és kizárólag Harry miatt tért vissza a saját testébe tehát érthető,hogy nem gyógyul olyan hamar mint azt várnák és persze Draco is aggódik ezért is mondta amit de ő nem tudhatja,hogy mennyire hajszálon múlt az,hogy Perselus végül is életben maradt.Ha nem lett volna ott a fia akinek nagyon nagy szüksége van rá akkor valószínűleg nem tért volna vissza.Draco minden jó szándéka ellenére is tovább fokozta Harry aggodalmát hiszen most már nem akarja elveszíteni az édesapját.Remélem Perselus hamar hozzászokik ahhoz,hogy ennyi gyerek veszi körül.Draconak pedig nem kéne igazán azt éreznie,hogy ő már nem tartozik oda.Hiszen ő is tagja a családnak végül is Perselus a keresztapja és neki mostmár tényleg csak ők vannak.Szerintem továbbra is maradjon ilyen mutassa ki vagy éreztesse Harryékkel,hogy neki nagyon fontosak és ha Perselus már jobban lesz és Harry sem fog ennyire aggódni akkor ő is észre fogja venni és előbb-utóbb ő is úgy fog tekinteni Dracora mint a testvérére*bár szerintem már most is úgy tekint rá*Végül is a testvérek között is vannak viták sőt náluk talán méginkább.Tehát azt gondolom,hogy emiatt nem kell aggódnia Draconak.Ami a macska az őrzők és Lilyt illeti nem hiszem,hogy bárkinek is hibáztatnia kéne magát azért mert nem jöttek r előbb,hogy a cica voltaképpen Lily szelleme volt és csak annyi időre maradt amíg apát és fiát egymás karjába nem terelgette.Viszont ahogy Perselus Harryvel bánt amikor elmondta neki,hogy Lily végleg elment az nagyon de nagyon megható volt komolyan megkönnyeztem.Ha egy kis időre is de újra kisgyereknek érezhette magát és végre megtapasztalhatta,hogy milyen is az amikor egy gyereket nagyon szeret a szülője és maga mellé fekteti ha bánatos,hogy így vígasztalja meg.Lelki szemeim előtt láttam ahogy ők ketten békésen egymás mellett alszanak végre olyan nyugodtan és szeretetben amit mindig is megérdemeltek.Nem kétlem,hogy Perselus mostantól a lehető legjobb apa lesz akit Harry valaha csak kívánhatott és Harry is olyan fia lesz Perselusnak amilyet pedig ő maga kívánhatott.Tehát az ő kívánságuk már teljesült.Az pedig,hogy ennyi időt vesztettek nem az ő hibájuk hiszen nem tudtak róla.De azt hiszem erre is találó az a mondás,hogy jobb később mint soha.Most bepótólhatják az elvesztegetett időt és most már úgy élhetnek mint egy boldog család.Tényleg nagyon szeretem ezt a történetet.Köszönöm feltuningoltál energiával.Imádom élevezet volt olvasni.Nagyon kiváncsian várom a kövi fejezetet.Imádlak,puszi,mei.
Válasz:
Huh nem is tudom, hogy mit írhatnék, talán azt, hogy köszönöm :D nagyon örülök nki, hogy ennyire tetszik a történetem. Attól meg külön ugrálok, hogy mindig ennyit írsz nekem. Tényleg tökre feldob, és úgy érzem van értelme beküldeni a ficeimet. Nagyon örülök, el se tudom mondani, hogy mennyire. Köszönöm!
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
nemsokára jön a következő...
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Szia!Ez most nagyon életmentő fejezet volt.Majd belehaltam itt a nagy munkába mikor is láttam,hogy van új fejezet és micsoda fejezet volt.Teljesen meg vagyok hatódva.Valóban elég nehezen gyógyul most Perselus és hamar el is fárad de azt hiszem,hogy eddig még nem fordult elő olyan,hogy ennyire élet halál közt lebegett volna hiszen most csak és kizárólag Harry miatt tért vissza a saját testébe tehát érthető,hogy nem gyógyul olyan hamar mint azt várnák és persze Draco is aggódik ezért is mondta amit de ő nem tudhatja,hogy mennyire hajszálon múlt az,hogy Perselus végül is életben maradt.Ha nem lett volna ott a fia akinek nagyon nagy szüksége van rá akkor valószínűleg nem tért volna vissza.Draco minden jó szándéka ellenére is tovább fokozta Harry aggodalmát hiszen most már nem akarja elveszíteni az édesapját.Remélem Perselus hamar hozzászokik ahhoz,hogy ennyi gyerek veszi körül.Draconak pedig nem kéne igazán azt éreznie,hogy ő már nem tartozik oda.Hiszen ő is tagja a családnak végül is Perselus a keresztapja és neki mostmár tényleg csak ők vannak.Szerintem továbbra is maradjon ilyen mutassa ki vagy éreztesse Harryékkel,hogy neki nagyon fontosak és ha Perselus már jobban lesz és Harry sem fog ennyire aggódni akkor ő is észre fogja venni és előbb-utóbb ő is úgy fog tekinteni Dracora mint a testvérére*bár szerintem már most is úgy tekint rá*Végül is a testvérek között is vannak viták sőt náluk talán méginkább.Tehát azt gondolom,hogy emiatt nem kell aggódnia Draconak.Ami a macska az őrzők és Lilyt illeti nem hiszem,hogy bárkinek is hibáztatnia kéne magát azért mert nem jöttek r előbb,hogy a cica voltaképpen Lily szelleme volt és csak annyi időre maradt amíg apát és fiát egymás karjába nem terelgette.Viszont ahogy Perselus Harryvel bánt amikor elmondta neki,hogy Lily végleg elment az nagyon de nagyon megható volt komolyan megkönnyeztem.Ha egy kis időre is de újra kisgyereknek érezhette magát és végre megtapasztalhatta,hogy milyen is az amikor egy gyereket nagyon szeret a szülője és maga mellé fekteti ha bánatos,hogy így vígasztalja meg.Lelki szemeim előtt láttam ahogy ők ketten békésen egymás mellett alszanak végre olyan nyugodtan és szeretetben amit mindig is megérdemeltek.Nem kétlem,hogy Perselus mostantól a lehető legjobb apa lesz akit Harry valaha csak kívánhatott és Harry is olyan fia lesz Perselusnak amilyet pedig ő maga kívánhatott.Tehát az ő kívánságuk már teljesült.Az pedig,hogy ennyi időt vesztettek nem az ő hibájuk hiszen nem tudtak róla.De azt hiszem erre is találó az a mondás,hogy jobb később mint soha.Most bepótólhatják az elvesztegetett időt és most már úgy élhetnek mint egy boldog család.Tényleg nagyon szeretem ezt a történetet.Köszönöm feltuningoltál energiával.Imádom élevezet volt olvasni.Nagyon kiváncsian várom a kövi fejezetet.Imádlak,puszi,mei.
Huh nem is tudom, hogy mit írhatnék, talán azt, hogy köszönöm :D nagyon örülök nki, hogy ennyire tetszik a történetem. Attól meg külön ugrálok, hogy mindig ennyit írsz nekem. Tényleg tökre feldob, és úgy érzem van értelme beküldeni a ficeimet. Nagyon örülök, el se tudom mondani, hogy mennyire. Köszönöm!