A délelőtt mozgalmasan telt a kis házban lakók számára. A fiatalok igyekeztek minél hangtalanabbul szervezkedni, hogy a professzor tudjon pihenni. Harry folyamatosan azt bizonygatta Hermionénak, hogy a tanulás nem a világ közepe, és hogy néha kidughatná az orrát becses könyvei mögül. Draco jókedvűen figyelte a veszekedő párost, miközben csekély mennyiségű holmiját fölvitte az új szobájába.
– Ebből elég, inkább segítsetek nekem egy ágyat varázsolni! – szólt oda Harryéknek, akik kizökkenve előbbi eszmecseréjükből, most őt kezdték el bámulni.
Hermione felpattant, majd odasietett a szőke fiú mellé.
– Szóval? Milyet szeretnél? – kérdezte tőle, miközben odébb lebegtette az útban lévő kanapét.
Draco morfondírozott egy kicsit, majd vállat vont.
– Nekem mindegy, csak puha legyen és nagy! – a kijelentésre Harry elnevette magát.
– Akkor csinálj neki egy olyat, mint az enyém! – Hermione bólintott, majd egy szakasztott ugyanolyan ágyat varázsolt a padlásszoba másik felébe, mint Harry baldachinos ágya.
– Ez szép lett! Ügyes vagy Hermione! – dicsérte meg a lányt a szőke fiú, melynek végeredményeként a lány halványan elpirult.
– Ez csak egy kis bűbáj… – szabadkozott, majd a fal mellé állított kanapén foglalt helyet.
– A mi helyünk már megvan, most jön a tiétek. Valami tértágító bűbáj kéne, mert kettőtöknek elég kicsi az a szoba.
Harry szavait hallva a lány bólintott egyet, s lesétáltak, hogy odalent is mindent előkészítsenek. Draco régi szobáját, ahol mostantól a lányok fognak lakni, megnagyobbították, majd a már meglévő ágy mellé egy másikat varázsoltak. A falakat halványzöldre festették, és bűvöltek még egy ruhásszekrényt.
– Szerintem ezzel kész is vagyunk… – hadarta Harry, majd mikor a többiek nem figyeltek, az új ágyra egy szál fehér rózsát csempészett.
A szobarendezés után nekiláttak az ebéd elkészítésének. Hosszas tanakodás után, hogy Harry mit is készítsen, végül sikerült megegyezniük.
– Akkor ez marad, és nem! Nem érdekel, nem főzök többet! Akinek kell valami, az megcsinálja magának… – morogta a fiú, miközben igyekezett megőrizni maradék méltóságát.
– Bocs, Harry, de ez már természetes, hogy te főzöl – szaladt ki Draco száján.
Harry idegesen megigazította kötényét, amiben most úgy nézett ki, mint valami mugli tv műsor szakácsa, s fakanállal a kezében kezdett hadonászni Draco felé, aki lassan fetrengni kezdett a röhögéstől.
– Te csak ne nevess ki kisfiam! Majd akkor viselkedj így, ha te főzöl! – Hermione szeme sarkából egy könnycsepp csordult ki, s ő is vidáman kacagott a két fiúval együtt.
Aztán a nagy nevetgélést az ajtó halk nyitódása zavarta meg. Egy pillanatra mindenki feszülten fordult a hang irányába, majd Hermione szélesen elmosolyodva sietett a jövevények felé.
Ginny állt az ajtóban, s mögötte Remus sietett befelé a csomagokkal. Hermione a lány nyakába vetette magát, majd kis híján kiszorította barátnőjéből a szuszt. Ginny egy pillanatra megdermedt, mikor tekintete összetalálkozott a smaragdzöld íriszekkel, de sietősen rendezte vonásait, s nem tudta visszafogni kikívánkozó megjegyzését a kötényes fiúra.
– Csini a kötényed, anya is ilyet szeretett volna venni, de már elvitték a boltból! Esetleg nem te voltál?
Draco erre ismételten röhögésben tört ki, majd legurult a kanapéról. Hermione szánakozva sétált oda, hogy kezét nyújtva fölsegítse a szőke fiút.
– Draco, te egyre rosszabb leszel. – jelentette ki, majd Ginny holmijai felé intett.
– Gyere, segíts nekünk fölvinni, Harry most főzőcskézik… – azzal karon ragadta Ginnyt, aki szívesen maradt volna Harry közelében, de tudta, erre még éppen elég ideje lesz.
Fölsétáltak a szobába, s Draco a csomagokkal megpakolva követte őket.
– Köszönjük fiam… el is mehet! – kekeckedett Hermione, s hogy tetézze a helyzetet egy darabka csokit nyomott a meglepett fiú tenyerébe. Draco először értetlen arcán valami kárörvendő mosoly jelent meg.
– Fú, Granger, lesz ez még így se. Szerencséd, hogy Perselus a szomszédban alszik, különben már tollak borítanák a fejed… – Hermione egyik szemöldökét fölhúzva szólt vissza.
– Ezt vegyem fenyegetésnek, Malfoy?
Draco ártatlan arccal vállat vont, majd kisétált a szobából magukra hagyva a lányokat. Kifelé menet észrevette, hogy Perselus már megint megpróbál meglépni a szobájából. A lépcsőn akart leslisszolni, ami sérülései miatt elég nehézkesen ment neki.
– Ejnye-ejnye! Hová igyekszik Piton professzor? – kérdezte tettetett haraggal, majd a férfi hóna alá nyúlt, aki azonnal tiltakozni próbált.
– Semmi bajom, nem vagyok nyomorék! – mordult föl, de azért engedte, hogy lesegítsék az emeletről.
Harry amint meghallotta a férfi hangját, odasietett.
– Miért nem fekszel?! És még rám mondják, hogy nem bírok megmaradni a segg… – mondatát félbehagyta, mivel Piton szúrós tekintettel bámult rá.
– Mondták már, hogy nagyon ocsmányul beszélsz? - A kérdést azonban nem Harry, hanem Ginny válaszolta meg.
– Hiába mondtuk neki, hogy kissé fogja vissza magát, ő akkor sem tud megválni az alpári énjétől… – mindenki a lépcső irányába fordult, s meglátták a két lányt. Ginny kissé megilletődött, majd zavarán túllépve udvariasan köszönt a professzornak.
– Köszönöm, hogy itt lakhatok uram, és ígérem, hogy semmi gondja nem lesz velem… – hadarta a lány, majd furcsán nézte a kialakuló jelenetet. Harry átvette Dracótól Pitont, és odasegítette a kanapéhoz, majd egy takarót terített rá.
– Ha lehetséges, maradj nyugton, nem hiányzik, hogy felszakadjon a sebed. – a bizalmas hangnem, mely megütötte a lány fülét, furcsa volt a számára. Bár még nem kérdezett rá, de tudta, hogy valamiből kimaradt.
Miután Harry elkészült az étel előkészítésével, odasétált a férfihoz, s egy bögre illatos teát nyomott a kézébe. Piton dörmögött valami olyasmit, hogy „köszönöm, de nem vagyok nyomorék…”, majd belekortyolt az italba. A nappaliban ülve újratárgyalták a Ronnal történteket, ki-ki a saját véleményét hozzáfűzve az eseményekhez.
– Sohasem hittem volna, hogy pont ő tesz ilyesmit… hiszen annyira jó barátok voltak Harryvel – magyarázta Ginny, s közben szemei elködösültek.
– Ez sajnos nagyon hasonlít a mi történetünkre. – kezdett bele Remus.
– Egy barát, akiért az életünket is feláldoztuk volna, elárul minket. Akit szinte a testvérednek tartasz… egyszerűen cserbenhagy. Szomorú eset, de nem egyedülálló.
Remus hangja szomorú volt, s talán kissé reményvesztett is. Mára csak ő maradt egykori tekergők közül, s mostani élete is meglehetősen kilátástalan, tekintve betegségét, s anyagi helyzetét, ami csak tovább fokozta a problémákat.
– Ne siránkozz Lupin, ami megtörtént, megtörtént… ezen már nem tudsz változtatni. Gondolj a jelenre és a jövőre! – Perselus hangja tisztán csengett, ami meglepte a szobában ülőket.
– Perselusnak igaza van… – kezdett bele Harry. – Gondolj bele, hitted volna, hogy valamikor az egyik barátom Malfoy lesz? – Draco kelletlenül morgott egyet.
– Kösz… kedves vagy. – vetette oda.
– Ne haragudj, csak ez még mindig hihetetlen. – folytatta Harry.
– Egyébként, ha már a jövőnél tartunk, mi van Tonksszal? - Remus ekkor kissé mocorogni kezdett.
– Mi lenne vele? Jól megvan…
Ginny látva, hogy a férfi nem kíván erről a témáról beszélni, úgy döntött rákérdez arra, ami már egy jó ideje foglalkoztatta.
– Harry, lenne egy kérdésem. Mi ez a személyeskedés, és aggodalom a professzorral szemben?– mindenki döbbenten nézett a lányra. S Hermione nagyot a csapott a homlokára.
– Merlinre! Te még nem is tudod! Ginny, még nem tudja! – hadarta Hermione, s közben Harryre nézett. Ginny ide-oda kapkodta fejét, hogy végre meg is értsen valamit.
– Miről nem tudok?
– Nos, ez kissé bonyolult. Nemrégen kiderült, hogy a vér szerinti apám nem James Potter, hanem Perselus… csak most tudtuk meg mindketten, és eddig titokban tartottuk.
Ginny azt hitte leesik a székről. Meg kellett kapaszkodnia egy pillanatra, hogy felfogja, amit hallott.
– Akkor… te Piton vagy?
Harry feszülten ült a helyén, hiszen erről a dologról még ők sem beszéltek apjával. Perselus vette kezébe az irányítást, s így szólt.
– Ez korántsem egy átlagos apa, fia kapcsolat. Mindkettőnknek sok időbe telik, amíg egymáshoz szokunk. Amikor Harry majd úgy érzi, és készen áll arra, hogy a világ úgy ismerje meg, mint Pitont, akkor én segítek neki. De addig, ő továbbra is a Potter nevet viseli.
Harry rápillantott a férfira, majd kissé félszegen elmosolyodott. Még elég idegen volt számára a Piton név, hiszen annyi negatív élmény kapcsolódott hozzá. Viszont most már nem érezte helyesnek, hogy megtartsa a Potter nevet. Nagyot sóhajtott, s arcára gondterheltség ült ki. Ginny figyelmét fölkeltette ez a megnyilvánulás.
– Valami baj van Harry? – a fiú megrázta fejét, majd mosolyt erőltetett arcára.
– Semmi, csak elgondolkoztam… úgy érzem nincs jogom a Potter nevet viselni… – kezdett bele, de Draco közbevágott.
– Akkor vedd föl a Pitont! – Harry kétkedve nézett a szőke srácra, majd fáradtan térdére könyökölt, s arcát a tenyerébe temette.
– Az még nem megy. Mégis mit szólna a világ, ha megmentő „szent” Potterből, egyszer csak Piton lenne… Nem, ezzel még várni kell. Persze, ami késik, nem múlik, de egyelőre fogalmam sincs, mit tegyek.
Perselus valahol megértette a fiút, hiszen nagy döntés ez a számára, de ugyanakkor valami bolygatta belülről. Egy kis hang azt suttogta neki, hogy Harry igazából szégyelli őt. Bármennyire próbálta elhessegetni a gondolatot, az rendre visszafurakodott az agyába, s újabb sebeket ejtett, az amúgy is megviselt férfi lelkén. Arca kissé komorabbá vált, s már éppen vissza akart vonulni, mikor meghallotta Ginny halk suttogását.
A lány ott ült fia mellett, s halkan súgott valamit Harry fülébe. Eszébe jutott Lily, amint éppen így ültek a Roxfort könyvtárában, s a lány fülébe súgta, hogy mennyire szereti. Fájt az emlékezés, a soha vissza nem kapható boldogság, mely a nővel együtt kisétált az ajtón, csakhogy egy évvel később végérvényesen elhagyja ezt a kegyetlen világot. A lány szavai csak félig jutottak el fülébe, de ez ismét egy emléket hozott a felszínre.
– Rózsa… – csúszott ki a száján, s Harry megilletődve bámult a férfira.
– Öhm… igen, egy szál fehér rózsát tettem Ginny ágyára, de mi van ez… – aztán leesett a fiúnak, hogy Perselus is egy rózsát adott édesanyjának.
– Oh, már értem. Te is ezt csináltad… vagyis nem pont ezt, de… – Piton kikerekedett szemei jelezték, hogy fogalma sincs, miről beszél a fiú.
– Tudod, a napló… anya naplója. Abban leírta a rózsás dolgot…
Miután a férfin látszott, hogy kezd egyre kimerültebb lenni, Harry föltámogatta az emeletre. Perselus már alváshoz készülődött, és amikor fia visszatért, kezében egy bőrkötéses kis könyvet tartott. Odasétált a férfi mellé, majd helyet foglalt mellette. Rekedtesen szólalt meg.
– Ez… ez volt anya naplója. Azt hiszem ennek nálad a helye. Biztosan ő is így akarná… – átadta a férfinak a könyvet, majd lassan fölállt, s elindult az ajtó felé.
– Harry… köszönöm!
A fiú megállt, s lágyan elmosolyodott, ahogy elnézte a férfit. Azt a férfit, aki egykor kegyetlen, hideg s kiállhatatlan volt, most körbelengte valamiféle meleg, biztonságot adó aura. Talán a remény egy kis szikrája, hogy van még esélye a boldogságra. A fiú csöndesen kilépett az ajtón, magára hagyva a remegő kezű férfit, aki most készült utolsó búcsút venni kedvesétől.
.oOo.
Az emeletről lebattyogva jó pár érdeklődő szempárral találta szembe magát. Harry egy szó nélkül sétált oda a tűzhelyhez, s hogy leplezze kitörni készülő érzelmeit, nekilátott az ebéd folytatásának. Senki nem vonta kérdőre, hogy miért pucol, majd aprít össze kétszer annyi hagymát, ezzel kövér könnycseppeket gördítve végig egész arcán. Ginny oda akart menni, de a többiek megakadályozták ebben, mondván ez az ő dolga, neki egyedül kell megbirkóznia vele. A három fiatal fölsétált az emeletre, hogy ne zavarják tovább Harryt. Remus pedig elsietett, hogy segítsen Mollyéknak a költözésben.
.oOo.
Perselus megsemmisülten olvasta a naplót. Minden sor, minden szó és betű újra és újra szíven döfte, de akkor sem tudta abbahagyni, s tovább olvasta a lapokat. Úgy érezte belehal a fájdalomba. Ordítani tudott volna, őrjöngeni, de hang nem jött ki a torkán. A szerelme miatta halt meg, a fiának miatta kellett szörnyű körülmények között felnőnie, és még ő is tetézte a bajait. Minden az ő hibájából történt… s ekkor eszébe jutott valamit. A világ nem körülötted forog… jutott eszébe. Még ő maga mondta ezt pár hete a fiúnak. Régebben mindig Jameshez hasonlította Harryt. Olyannak állította be, amilyen igazából sohasem volt.
Harry lételeme, hogy hősködjön… de ugyanakkor én is ezt teszem. Inkább megvált a szerelmétől, csakhogy megvédje őt… én is ezt tettem. Mindig mindenért magát okolja… úgy, ahogy én teszem. És éppen olyan magányos, megtört és elhagyatott… mint én vagyok. – aztán egy másik gondolat kisöpörni látszott az előzőt.
– Nem, már nem vagyok. Hiszen már nem vagyok egyedül. Itt van nekem Harry. A fiúnak szüksége van rám. Nem temethetem el magam Lilyvel együtt. Nem húzhatom föl újra azt az átkozott falat! A fiamnak… a fiamnak szüksége van rám… és én mindent megteszek majd érte, erre megesküszöm!
Bár keze még mindig remegett, lassan kihúzta az éjjeliszekrény fiókját, s belecsúsztatta a naplót. Aztán erőt vett magán, fölkelt és felöltözött. Minden mozdulat, amit tett fájt, de nem érdekelte. Ezt Harryért meg kell tennie. Az ajtó halkan csukódott be mögötte, s ő maga csöndesen szedte lefelé a lépcsőket. A konyha felől halk neszezést hallott, így arra vette az irányt. Még mindig fájt a mellkasa, de a most eléje táruló látvány még inkább mardosni kezdte.
Harry zokogott, némán, hangtalanul. Vállai rázkódtak, s arcán patakokban folyt végig a könny. Perselus egy tétova mozdulatot tett felé, s mikor ezt a fú észrevette, megijedt. Zavarodottan törölte le könnyeit, de Piton megállította a kezét, csak azért, hogy saját kezével törölhesse le fia arcáról szenvedésének nyomait. Harry szája vészesen lefelé görbült, s már nem bírta visszafojtani, kitörni készülő érzéseit. Egy hirtelen mozdulattal átölelte a férfit, s annak mellkasába fúrta fejét. Perseuls önkéntelenül cselekedett, viszonozta az ölelést, hogy megvigasztalja fiát.
– Nyugodj meg… sss, már itt vagyok… kisfiam. - Gyengéden simogatta a fia hátát.
A férfi hangjával egyidejűleg egy kecses árnyék sétált végig a szobán, csakhogy apró lábain nesztelenül elhagyhassa a helyiséget. Lily szomorúan nézett végig szerettein, s tudta, az ő feladata itt ezzel véget ért. A vörös macska elhagyta a házat, s bevette magát a közeli erőbe, csakhogy ott ismét szellemként végérvényesen eltűnhessen.
.oOo.
---------
Látjátok ezt itt alul? Nem bűn ha írtok nekem pár szót, kifjezetten örülnék neki. Az írót a kritika élteti, ha nem kapok visszajelzést, nem tudom hogy érdemes-e írni...
Majd jo szokásomhoz híven a végén egy kisregénnyit kapsz Nimphadora, bárlehetaddigraa fejem a klaviatúrán fog landolni és csak ennyi lesz belőle : ndsiuvikouhaofjbaoooooooooash9gbrniobenldaskk
Szia!Még,hogy abba hagyni?Ezt ugye te sem gondolod komolyan.Én még mindig Imádom ezt a történetet.Ez a fejezet is nagyon jó volt.Komolyan olyanok mint egy jó nagy család.Ginny rendesen meglepődött azon,hogy Harrynek ki a vérszerinti apja de úgy tűnik,hogy jól fogadta.Ami Harry nevét illeti azt hiszem,hogy Harry azért lett ilyen mert még ő maga sem tudja igazán,hogy mit tegyen és bár úgy érzi nincs joga a Potter névhez mégis így került be a köztudatba és biztos vagyok benne,hogy nem azért nem akarja még felvenni az apja nevét mert szégyenli őt hanem a kiváltott reakcióktól fél.Szerintem Harry egyáltalán nem akar csalódást okozni az apjának mindössze túl hamar szakadt a nyakába megint minden.Egy dolog már biztos Harry nem is lehetne boldogabb attól,hogy van apja,hogy most már van családja hiszen ott van neki Perselus aki most igazán megmutatta,hogy bizony jó apja akar és az is lesz Harrynek aztán ott van neki Draco aki már olyan mint egy testvér ott van Hermione aki a legjobb barátnője és aki szintén olyan neki mintha a nővére lenne*úgy tudom Herm az idősebb*és ott van neki Ginny akit pedig nagyon szeret.Na és persze Remus akire mindannyian bármikor számíthatnak.Ezek szerint a macska az Lily szelleme volt és addig maradt amíg apa és fia meg nem tudta az igazat és végre megtörtént aminek már régen meg kellett volna történnie?Csak azért volt ott,hogy vigyázzon rájuk és segítsen nekik?Úgy hiszem igen.Miután látta,hogy végre olyanok ők ketten mint amilyennek lennie kell apa és fia közt egy kapcsolatnak szomorúan elbúcsúzott és elment.Elvégezte a dolgát mind ketten megkapták amire vágytak családot és reményt a boldog életre.Nagyon megható volt a vége.Köszönöm,hogy olvashattam.Ezentúl én itt hagyok neked kritikát mert a merin mindig várni kell mire felengedik.Az előzőt is itt olvastam csak akkor még nem volt itt ez remek kis hely.Kiváncsian várom a kövi fejezetet.Addig is pusz,mei.
Válasz:
meikém mondtam már, hogy imádlak? Komolyan, tőled mindig fölvidulok és lesz erőm folytatni. Te kellesz nekem ide XD és pontosan úgy van, ahogy mondod, nem mellesleg a történet már kész bár a végén még filózok, de lehet hogy hamarabb is jön majd a friss.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Komolyan, tőled mindig fölvidulok és lesz erőm folytatni. Te kellesz nekem ide XD és pontosan úgy van, ahogy mondod, nem mellesleg a történet már kész bár a végén még filózok, de lehet hogy hamarabb is jön majd a friss. 
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Most már csak azértsem írok hozzászólást ide
Majd jo szokásomhoz híven a végén egy kisregénnyit kapsz Nimphadora, bárlehetaddigraa fejem a klaviatúrán fog landolni és csak ennyi lesz belőle : ndsiuvikouhaofjbaoooooooooash9gbrniobenldaskk