Hermione
A másnap reggel igencsak siralmasa indult, Harry olyannyira maga alatt volt, hogy még az ágyból sem dugta ki az orrát. Draco hiába könyörgött neki, hogy így csak megbetegíti magát, a lelki fröccs mit sem használt. Végül Remus elégelte meg a dolgot, és erőfölénye miatt vállára fektetve vitte le a fiút az emeletről.
- Remus! Tegyél le! Nem vagyok már kisgyerek! – kiabálta fölháborodva Harry, ám erre csak egy gúnyos megjegyzést kapott.
- Pedig egyáltalán nem úgy nézel ki. – Harry bepukkadt, és nem is szólt többet a férfihoz.
Piton a kiabálásra ébredt. Ugyan ágyában feküdt, de még rajta volt az előző nap viselt ruházata. Összeszűkült szemekkel nyitotta ki az ajtót, hogy megnézze mi ez a ricsaj, ám mikor meglátta a zsákként cipelt Harry, minden emléke beugrott. Olyan gyorsan csukta vissza az ajtót, amilyen gyorsan csak lehetett. Ám nem bizonyult elég fürgének, és Harry még láthatott egy apró rész a férfi talárjából.
Maga sem tudta megmagyarázni, hogy miért, de szívébe markolt a fájdalom. Újra hatalmába kerítette a magány és az elhagyatottság örökös érzése. Rekedt sóhaj hagyta el tüdejét, mikor Remus letette a földre. A férfi ugyan nem értette, hogy mi lelte a fiút, hiszen fél perce még makacsul ellenállt. Egyszer csak Harry felpillantott, és szembetalálta magát Remus szánakozó pillantásával. Hirtelen mozdulattal ölelte át a férfit, aki szorosan magához húzta.
- Ha szeretnél róla beszélni, én itt vagyok – bíztatta a fiút.
- Én… azt sem tudom, mit akarok. – Arcát belefúrta a férfi mellkasába, és úgy válaszolt. – Már hallom előre, hogy mi lesz ebből. A varázsvilág egyik fele félteni fog, a másik kiátkoz. Az a pár ember, akik régóta ismernek, pedig majd vígan lelkendeznek, hogy a Kiválasztott végre nincs egyedül, de ez nem így van. Még sohasem éreztem magam ennyire pocsékul. Egy apám meghalt, az emléke odalett. Van valaki, akihez tartozhatnék, de ő rám se tud majd nézni! – Remus tágra nyílt szemekkel figyelte Harry kifakadását.
- Ezek szerint te örülnél neki, ha ő megpróbálna lépni feléd? – tette fel a nagy kérdést a férfi.
- Nem, vagyis igen! Vagyis… nem tudom. Jó lenne valakihez tartozni, de ha csak kolonc vagyok az illető nyakán, akkor inkább egymagam maradok. Márpedig az eddigi viselkedéséből a másodikra tippelek. Sohasem kedvelt engem, és utólag teljes mértékben megértem az indokait. Ő nem fogja megpróbálni másként nézni a dolgokat, és akkor teljesen mindegy, hogy én mit gondolok. – Ekkor lépett be az ajtón Draco.
- Szia, na végre, hogy kikászálódtál az ágyból! – veregette hátba.
- Kösz az üdvözlést, de attól, hogy levered a fél tüdőmet, még nem lesz jobb. – Draco elpirulva kapta háta mögé kezeit, majd kínosan elmosolyodott.
- Gyerünk reggelizni! – javasolta Remus, majd elindult az emelet felé. Harry szorongva ült le az asztalhoz, hiszen sejtette, hogy hova is mehet öreg barátja.
Ahogy Perselus becsukta az ajtót, pár percre rá valaki kopogtatott. Remus lépett be rajta, és meglepetten látta, amint Piton az ágyon fekszik, és alvást próbál színlelni.
- Na, szép! Még rosszabb, mint Harry. Komolyan azt hitted, hogy elhiszem, még alszol?! – Remus vigyorogva közelítette meg Pitont, aki még mindig csukott szemmel feküdt. Már elérte a kezét, hogy befogja a férfi orrát, mikor Perselus idegesen felmordult.
- Ha megteszed, én kitekerem a nyakad, te bolhazsák.
- Látom, valaki harapós hangulatban ébredt. Biztos ez a sötétség tehet róla. – Odasietetett az ablakhoz, és széthúzta a függönyt. – Most kelj föl, menj el zuhanyozni, aztán gyere enni. – Perselus arcára olyan mérhetetlen utálat ült ki, amit csak a kifejezetten idegesítő diákjainak szokott tartogatni.
- Ne parancsolgass itt nekem, Lupin, nem vagy az apám, sem a barátom, se senkim. – A megjegyzésre Remus csak megcsóválta a fejét.
- Lehet, hogy neked senkid se vagyok, de van bennünk valami közös, mégpedig Harry. Úgyhogy most fogod magad, és letolod a feneked reggelizni. Ha tíz perc múlva nem látlak odalent, Merlin lássa lelkem, te leszel az első ember, akit megharapok.
A fenyegetés célba talált, így Piton morogva, de kikászálódott az ágyból, pár gyilkos pillantás után pedig elhagyta a hálót. Remus ekkor látta meg a festményt, ami még mindig a földön hevert. Szomorúan kellett bevallania magának, hogy a világ mennyire más lenne, ha akkor a képen látható pár együtt marad. Észhez térve leszaladt a fiúkhoz, akik már javában ettek.
- Nos, mit mondott? – kérdezte Draco kíváncsian.
- Zuhanyozik és jön. – A szőke fiú cinikus nézésére azonban folytatta. – Kellett egy kis ösztönzés. – Draco elkezdett kuncogni.
- Mit mondott neki? Megfenyegette, hogy megeszi, ha nem jön le? – Ám mikor Remus elsötétülő tekintetét meglátta, elszégyellte magát. – Bocsánat, én csak…
- Ne kérj bocsánatot, valóban ezt tettem. – Harry szája tátva maradt a megdöbbenéstől.
- Remus! Hogy lehet valakit ilyennel zsarolni! – kelt ki magából a fiú.
- Na, most tisztára anyád vagy. – Harry kissé visszafogta magát, de látszott rajta, hogy majd szétveti az ideg.
- Köszönöm a megállapítást, bár eddig mindig csak Jameshez hasonlítottatok… mindannyian. – A férfi arca megfeszült erre a megállapításra, és magában be kellett vallania, hogy a fiúnak igaza van.
Mindannyian annyira vissza akarták kapni barátjukat, hogy észre sem vették, Harry szöges ellentéte. Ekkor ért le Perselus is, és az arckifejezését lárva Draco feltételezte, hogy nem most lett kész a fürdőben. Valószínűleg az előbbi kis jelenetnek fültanúja volt.
- Jó reggelt – morogta, és közben helyet foglalt az egyik szabad széken Draco mellett.
- Már nem az, de köszönjük. – Harry undok viselkedése csak még jobban elkedvetlenítette Perselust. Remus határozott pillantása viszont azonnal helyre tette Harryt.
- Te jó ég, tisztára, mint egy család – sóhajtott föl Draco, mire mind a hárman felé kapták fejüket.
- Ezzel mire akartál célozni? – tette föl a kérdést Harry, amire a másik két férfi is kíváncsi lett volna.
- Ne vegye sértésnek senki, de most pont olyan volt, mint azokban az igazi családokban… mármint, akik szeretik egymást. Úgy értem, van egy apuka, jelen esetben Perselus, aztán van két gyerekük, jelen esetben mi, és van egy anyuka aki… - befejezni nem tudta, mivel Remus lesápadt, Harry kiköpte a sütőtöklevét, Perselus pedig elkezdett nevetni. A griffendéles fiú csodálkozva bámult a vele szemben ülő férfira.
- Még sohasem láttam nevetni – csúszott ki Harry száján, de a várt reakcióval szemben Piton nem lett ideges, ellenkezőleg. Higgadtan nézett körbe.
- Attól, hogy mindenki zsíros hajú denevérnek, vagy éppen halálfalónak hív, és pincében lakom, még nekem is vannak érzéseim. – A fiatalok ledöbbenve dőltek hátra a széken, míg Remus szélesen elmosolyodott.
- Ha már ilyen higgadtan tudunk beszélgetni… akkor csak szólok, hogy nekem el kell mennem. Perselus, estére megpróbálom megszerezni, amit tudok. – Elindult az ajtó felé. – Addig ne szedjétek szét egymást, Draco! – A mardekáros fiú fölpattant ültéből.
- Igen, uram?
- Vigyázz rájuk, ha veszekedni kezdenének, öntsd le őket hideg vízzel. – Perselus felhúzta szemöldökét, Harry pedig egy nyögéssel díjazta Remus elköszönését.
A reggeli csendesen telt, és végeztével Perselus elvonult a pincében lévő laborjába. Harry szótlan volt a nap hátralévő részében, és ezen az sem változtatott, hogy Dracóval elkezdték a párbajozást gyakorolni. Érzelmeit mélyen magába temette, és agyát is kiürítette, amennyire tudta. Draco egyszer sem tudta meghátrálásra kényszeríteni a fiút, és bő egy órás viaskodás után már lihegve rogyott a földre.
- Elég… elég lesz. Mégis, mit vettél be az utóbbi időben, Harry? – A fiú csak ekkor tért magához, és szinte föl sem fogta, hogy mi történt az elmúlt órában.
- Én nem tudom. Olyan… mintha nem is én lettem volna. Mármint én voltam, csak érzések és gondolatok nélkül. Félelmetes volt. – Észre sem vették, hogy az egyik emeleti függöny megmozdul. Perselus pihenésként fölsietett a szobájába, hogy kissé rendbe szedje magát, ám mikor meglátta a fiúkat odakint, nem tudta megállni, hogy ne nézze végig.
Ahogy végignézett Harryn, be kellett látnia, hogy valóban tehetséges, és valahol nagyon is büszke volt rá. Egyik percről a másikra a vörös macska ugrott föl az ablakpárkányra, és érdeklődve szemlélte a kint folyó harcot. A férfi önkéntelenül is megsimogatta az állatot, mire az hízelgően hozzádörgölőzött.
- Bármennyire próbálom, úgy érzem, a köztünk lévő fal sohasem fog leomolni. Hogy is omlana le, hiszen én építettem azt föl, Harryvel együtt. Sohasem tudok az az ember lenni, akinek ő szeretne, így talán jobb is lenne neki nélkülem. – A macska zöld szemei megvillantak, és keservesen nyávogni kezdett. Ekkor döntött úgy a férfi, hogy elég volt a bámészkodásból.
Már lassan sötétedni kezdett, mire Remus megérkezett. Mindegyikőjük legnagyobb meglepetésre most Hermione is vele tartott. A lány megszeppenten nézett hol Pitonra, hol pedig az őt fürkésző Dracóra.
- Professzor, itt van, amit eddig kerestünk – adta át a lány az ereklyét, és mellé a kardot is.
- Köszönjük, Ms Granger, akkor talán be is fejezhetnék, amit elkezdtek. – Hirtelen megfordult, és az egyik polcról előhalászott egy nyakláncot.
A horcruxokat letette a padlóra, és átadta a kardot Harrynek. A fiú idegesen markolta meg a markolatot, és egy határozott mozdulattal lesújtott rájuk. Fülsiketítő visítás, és valamiféle halovány szellem alak tűnt föl a repedéseken keresztül, de szinte azon nyomban el is tűnt. Draco megkövülten nézte az előbbi jelenetet, hiszen fogalma sem volt róla, hogy ez ennyire látványos lesz. Remus feszengve elindult az ajtó felé.
- Hermione, mennünk kéne, de azonnal. A hold mindjárt feljön, és akkor nem tudlak visszavinni. – A lány ijedten kapta tekintetét az ablak felé, ahol félig megpillantotta a fölkelő teliholdat.
- Lupin, gyere a pincébe. Ma már nem mész sehova! – Lesiettek, és a professzor elővarázsolt egy jó erős ketrecet, majd bezárta a férfit.
- Elég erős a ketrec? Nem akarlak megtámadni titeket – aggályoskodott Remus.
- Nem fogsz, ugyanis ezt megiszod. A Farkasölőfű-főzet egyik továbbfejlesztett változata – hadarta Piton. Remus nem is kérdezett semmit, csak kivette a gusztustalan löttyöt tartalmazó fiolát Perselus kezéből, és egy hajtásra kiitta mindet. Fintorogva adta vissza az üres kupát.
- Gusztustalan… - Piton erre gúnyosan elvigyorodott.
- Miért, mit vártál?
- Miben más ez a főzet az előzőtől? – tette fel a kérdést, ami igazán izgatta.
- A régi csak kiütött téged egész estére, de ettől magadnál maradsz, és ami a lényeg, szellemi képességeid teljes birtokában. – Remus arca megkönnyebbülést tükrözött.
- Köszönöm – suttogta, és már meg is kezdte az átváltozást.
- Akkor köszönd, ha tényleg beválik – szólt Perselus, majd kivonult a pincéből.
Az emeletre érve a fiatalok feszülten várták a fejleményeket. Harry idegesen járkált föl-le, Hermione pedig egyre csak a kinti sötétséget kémlelte.
- Jó hír, Lupin átváltozott, de úgy néz ki, észnél marad. Később lemegyek ellenőrizni. – A megkönnyebbült sóhaj, mely egyszerre szakadt fel a három fiatal tüdejéből, a férfira is hatott. – Ms Granger, jut eszembe, elszállásolom magát valahol. – Maga után intette a lányt, aki követte őt, ám Harry hangja megállította.
- Majd nálam alszik. Engem nem zavar, én meg alszom a kanapén. – A kijelentésre Piton nem szólt semmit, csak vállat vont, és fölment a szobájába.
Harry fölnyalábolt egy kisebb hadseregnek való élelmet, majd fölfelé irányította a lányt. Draco kérlelő tekintetét látva azonban megtorpant. Hermione is visszanézett, és meglepetésére a szőke mardekáros úgy ácsorgott a lépcső alján, mint akiben egy világ dől össze, ha itt hagyják.
- Harry… nem lehetne, hogy… - csúszott ki a lány száján, mire Harry elmosolyodva intett egyet a lent ácsorgó fiúnk. Draco lelkendezve rohant utánuk a lépcsőn, és vidámsága kitartott egész éjszaka.
.oOo.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége