1. fejezet
Az éjszakai levelezés

Az éjszakai égen a csillagok fényesen ragyogtak, mindent bevilágított a növekvő hold fénye. Lágy szellő fújdogált a nyári éjszakán, elsöpörve az emberek mindennapi gondjait. Egy csendes kisvárosi utcában állt egy békés és meglehetősen gondozott kerttel megáldott ház. Az épület lakói már mind aludtak, csak egy fiatal fiú volt még ébren. Hatalmas felelősség és megannyi veszély leselkedett rá minden sarkon. Harry Potter a Privet Drive-on lévő ház kis szobájában töprengett, hogy miként is oldhatná meg egyre sürgetőbb problémáját.

Több óriási változás előtt állt, tekintve, hogy alig egy hónapon belül betölti a tizenhetet és végleg el kell hagynia az addig otthonául szolgáló házat. Részben, mivel édesanyja védelme ekkor már érvénytelen lesz, és őt semmi sem fogja védeni Voldemort ellen. Ugyanakkor nem is szándékozott az előírtnál tovább ott maradni, hiszen rokonai is csak koloncként tekintettek rá. De nem akarta, hogy bajuk legyen az ő ott tartózkodásából. Másrészről, előtte állt még a nagy feladat, amit Dumbledore rábízott. Meg kell találniuk a horcruxokat minél előbb. Ideges volt, tudta mit kellene tennie azt is, hogy, a tétlenség megőrjíti, minél előbb szabadulnia kell.

A szobában fülledt meleg uralkodott, amit egyre nehezebb volt elviselni. Harry felkelt az ágyról, és kinyitotta az ablakot. Szétnézett a kis utcácskában, ami látszólag nyugodt volt ugyan, de tudta, hogy figyelik. Lassan megfordult és szétnézett a helységben: Szétdobált könyvek és tele írt pergamenek hevertek minden felé. Szomorúan nézett az iskolai ládájára - ami félig kipakolva állt -, és nagyot sóhajtott.

- Huh… Na erre se lesz szükségem… talán soha többé! - Egyre kellemetlenebb emlékek kezdték gyötörni, ahogy leült a ládája elé. A ruhák és pergamenek tetején egy fotóalbum hevert. Kezébe vette és elkezdte nézegetni. A mágikus képeken szülei és barátai voltak.

- Most igazán nagy szükségem lenne rátok… hiányoztok. - Mindezt olyan halkan motyogta maga elé, hogy azt rajta kívül senki sem érthette volna meg. Az albumot letéve tovább kutatott a talárok és mindenféle kacatok között. Lassan előkerült, amit keresett. Egy kis aranymedálos nyaklánc, benne egy cetlivel. Harryt mérhetetlen bánat és keserűség fogta el, hogy azon az estén hiába járták meg a poklot az igazgatóval, az mind a semmiért volt. Hiszen ez nem az igazi medál, hanem csak egy másolat, amit egy rejtélyes R.A.B nevű alak annak idején kicserélt. Elkezdte nézegetni a kis ékszert és gondolkodott:

- Nem sikerülhet igazgató úr… én nem leszek rá képes. Mindenkit elveszítek… mindenkit. Így nem lesz elég erőm harcolni ellene! - Keserűen felnevetett erre a gondolatra, majd folytatta.

- Ugyan miket is gondolok, hiszen ahhoz előbb még ezeket a szemeteket is el kellene intéznem, de fogalmam sincs, hol kezdjem a keresést. Talán Hermionénak lesz valami használható ötlete, de ehhez előbb még élve el kell hagynom ezt az elátkozott házat, és minél tovább halogatom annál veszélyesebb lesz. - Ekkor tudatosult benne a gondolat, ha a Rend tagjai jönnek érte a kijelölt napon annak biztos nem lesz jó vége. Voldemort sem hülye, és azóta az átkozott Piton biztos beszámolt neki a védelemről! Mérgelődött egy sort, de aztán lenyugodott. Az egyetlen, amit valamennyire becsült az árulóban az a higgadtsága volt, és ahogy mondják tűz ellen tűzzel.

- Na majd meglátjuk mit lép erre! - Azzal kezébe kapott egy pergament és írni kezdett barátainak. Ő már eldöntötte, nem várja meg a születésnapját a kivonulással. De erről azért valakinek tudnia kell, ha másnak nem, legalább a barátainak. Hiszen ha érte jönnek, több mint valószínű, hogy valaki megsérül, sőt odaveszik a művelet során. Nem akarta, hogy még egy ember élete az ő lelkén száradjon. Így is nehéz volt elviselnie a bűntudatot, amit érzett, és egyre csak mardosta a lelkét. A szülei, Cedric, Sirius, és végül Dumbledore. Erre megrázta a fejét és folytatta a levelet. Úgy kellett fogalmaznia, hogy csak barátai értsék. Ekkor beugrott neki, hogy még az iskolában a kicsik ezt játszották állandóan. Amolyan igaz/hamis játék, ami igaz az hamis és ami hamis az igaz. Hermione ebből tudni fogja!

Kedves Hermione!

Nem fogod nekem elhinni, amit írok, de muszáj lesz! Olyan jól érzem magam az otthonomban, hogy arra szavak sincsenek. Mindenki olyan kedves velem, szinte el sem hiszem, hogy háború van, minden olyan nyugodt.
Eszembe jutott az iskola, meg a kicsik azzal a hülye játékkal, amivel halálra idegesítettek téged. Na mindjárt eszembe jut… Igaz/hamis. Tudod, az eszement baromság, mindegy, én jót derültem az emléken. Szóval jól érzem magam, itt minden oké, olyannyira, hogy nem is akarok elmenni innen egy jó ideig. Maximálisan ki akarom használni az ittlétemet, bár azért ti hiányoztok. Tényleg mi van veletek? Remélem, megvagytok és minden oké KÖZTETEK RONNAL?! Ja igen, a múltkori leveledre válaszolva szerintem a legromantikusabb hely az együttlétetek megünneplésére valami szép táj. Teszem azt park, erdő vagy akár a tengerpart, de felőlem egy barlangba is mehettek. A lényeg, hogy együtt legyetek egy olyan helyen ahol már mindketten voltatok. Igaz kijárási tilalom van, és péntek estéig már nem tudtok valami eszement randi helyet kitalálni, így maradnak ezek. Na mindegy, szerinte tuti jó lesz, csak hagyd, hogy a MEGÉRZÉSEID VEZESSENEK, NE AZ ESZED! Nem fárasztalak tovább, ennyi elég is lesz. Amúgy ölelem Ront, és részletes beszámolót várok a „ randiról ”, mintha én is ott lennék, persze csak képletesen.(most röhögök, hogy milyen kétértelmű, amit leírtam)
Akkor vigyázzatok magatokra és a szülinapomon találkozunk!

Harry

Ui: Nem kell rajtam röhögni, tudom kicsit szentimentális vagyok, de ti mit várnátok tőlem? Ennyi tragédia után nekem is kijár egy kis romantika. Puszi a családnak, sziasztok.

Ui.i: Ron csukd be a szád! (igenis ilyen agyament vagyok és nem is szégyellem!)

Elégedetten végigolvasta a pergament majd baglyához lépett:

- Hedvig tudom, hogy késő van de, ezt sürgősen el kéne vinni Hermionénak az Odúba - Kedvesen megcirógatta a bagoly fejét, aki hálásan huhogott egyet és már emelte is a lábát.

- Rendben és még valami! Ha útközben elkapnak, ne izgulj a levél miatt, csak neked ne essen bajod! - Ezzel elengedte a madarat és ideges nézelődésbe kezdett az ablaknál. Számított rá, hogy a levelet elkapják, de az avatatlan olvasónak ez csak egy ömlengős, baráti, kiborulós, azaz átlagos levélnek tűnik. Ránézett az éjjeli szekrényén lévő órára, amin már elmúl éjfél. Fáradtan és idegesen feküdt le a helyére és lassan álomba szenderült.

A háztól nem messze pár sarokra sötét alakok vertek tábort, állandó megfigyelés alatt tartva a „Kis Túlélő.” Várták a kínálkozó alkalmat, hogy végre valami információhoz jussanak a Rend tevékenységéről. Éppen akkor készültek leváltani egymást mikor egy hóbagoly szállt el fölöttük. A sötét alakok kapkodva a szegény állat után eredtek, de annak még így sem volt esélye a menekülésre. Egy kábító átok telibe találta, és a halálfalók már rohantak is vele kis csapatuk vezetőjéhez.

A Privet Drive-tól mindössze két sarokra lévő kis családi ház már egy jó ideje fekete taláros emberek gyülekező helye, és a titkos megfigyelések színtere volt. Folyamatos váltásban, szinte mindenről tudtak, ami a ház körül történik, de felsőbb utasítás nélkül nem cselekedhettek. Egy bozontos kinézetű sötét alak szaladt fel az emeleti lépcsőn kezében a dermedt madárral, majd szabályosan dörömbölni kezdett az egyik szoba ajtaján. Bentről halk neszezés hallatszott majd nagy robajjal kivágódott az ajtó:

- Az ég szerelmére! Remélem, értékelhető híreid is vannak, mert esküszöm, most nem úszod meg! - mondta fenyegetően a hívatlan vendég fölé magasodva egy komor férfi.

- Perselus… - lihegte a férfi, aki a sok lépcsőtől alig kapott levegőt - itt van a bagoly, Potter baglya… elkaptam! - jelentette ki mindezt olyan nagy büszkeséggel, hogy ha a mogorva bájitaltan tanárnak tovább kellett volna néznie, menten elhányja magát.

- Ugye nem vártok gratulációt, ti szerencsétlen barmok! Remélem a madárnak semmi baja. Mert ha nem ér célt a levéllel együtt, akkor tudni fogják, hogy itt vagyunk!- gúnyos vigyor terült szét a képén - hmm… és abban nem lesz köszönet. - Hangja fenyegetően nyugodt volt, bár a férfi belülről majd szétrobbant az izgalomtól, hogy megtudjon valami újat. Gyorsan kivette a mozdulatlan állatot a másik kezéből, és visszaindult a szobájába, de mielőtt még becsukódott volna az ajtó visszaszólt a kint ácsorgónak.

- Mire vársz még Dolohov? Talán tapsra?! Tudtommal őrségben lenne a helyed, és te, amint látom, még mindig itt téblábolsz. - Ezzel elégedetten eltűnt az ajtó mögött.

- Te szemét, csak be tudjam egyszer bizonyítani, hogy áruló vagy. Akkor majd meglátjuk, ki fog nevetni a végén! - Morogta maga elé Dolohov, majd elindult visszafelé az őrhelyére.
Perselus Piton ezalatt óvatosan levette a kis levelet és egy pálcamozdulattal, kinyitotta.
Mohón falta a sorokat hátha ki tud valamit silabizálni a fölösleges és érdektelennek tűnő szavakból, de hiába. Bár tudta, hogy a levélnek fele se igaz, arra nem tudott rájönni, hogy mit eszelt ki a fiú.

- Mégis mi az ördögre készülsz Potter? Mit találtál ki már megint? - Ehhez hasonló gondolatokkal helyezte vissza a levelet 20 perc múltán, majd levette a bűbájt Hedvigről. Furcsa mód a madár nem repült el azonnal, pedig az ablak nyitva volt. Mielőtt odatotyogott az ablakhoz vetett egy utolsó pillantást Pitonra, majd meglepődve huhogott egyet.

- Ostoba madár! Menj már, amíg lehet! - Kezével óriásit csapott az előtte lévő íróasztalra, mire a kis postás folytatta veszélyes útját az Odú felé. A férfi még sokáig állt az ablakban és a sorokon gondolkozott. Nagyon jól tudta, hogy semmi sincs rendben az üzenet körül. Úgy döntött, mostantól jobban figyel a fiúra, hogy a kellő időben közbe tudjon avatkozni.

Ezalatt Hedvig céltudatosan repült a kijelöl és biztonságot jelentő házikó felé. Útja közben megannyi szántó, város és erdő fölött repült el bár ezekből az éjszakai sötétség miatt szinte semmit nem lehetett látni. Már hajnali háromfelé járt, mikor az Odú egyik emeleti ablakába szállt. Odabent két lány aludta békésen az igazak álmát. Hermione kopácsolásra ébredt. Mikor meglátta a hófehér baglyot az ablakban, úgy megrémült, hogy még az ágyból is kiesett. Gyorsan körbenézett, hogy szobatársa felébredt-e a zajra, de a másik ágy felől csak egyenletes szuszogást lehetett hallani. Kinyitotta az ablakot, és remegő kézzel leszedte a levelet.

- Jaj… remélem nincs semmi gond?! - suttogta az ideges kérdést a hóbagolynak. Azzal adott az állatnak egy kis vizet és egy kis bagolycsemegét, majd megsimogatta. Félve bontotta ki a levelet, és lassan olvasni kezdte. De nem jutott sokáig mivel Ginny ágya felől mocorgást hallott. Úgy döntött, átmegy a szomszéd szobába, és felébreszti Ront. Óvatosan kilopózott, és zaj nélkül nyitotta ki a kis szomszéd szoba ajtaját. Tekintete végigsiklott a fiún, akiről most félig lelógott a takaró. Megrázta a fejét, és ébresztgetni kezdte.

- Ron, Ron hahó ébredj… levelet kaptunk Harrytől - rázogatta a nyugodtan alvó srácot, aminek semmi eredménye nem volt egy morgáson kívül.

- Na jó, muszáj bekeményítenem - morogta és kaján vigyorral az arcán megszólat. - Von-Von drágám itt van a te kis Láv-Láv-od. - Örömmel nyugtázta az eredményt, ami abban nyilvánult meg, hogy Ron egy óriási csattanással kiesett az ágyból. Majd a fogókat megszégyenítő gyorsasággal felpattant és körbenézett. Hermione ekkor már nem bírta ki nevetés nélkül, de ez nem tartott sokáig.

- Hermione te megőrültél?! Az éjszaka közepén belopakodsz a szobámba… és a szívbajt hozod rám… Te nem vagy komplett! - Hőbörgött még egy ideig, viszont mikor a lány az orra alá dugta a levelet elhallgatott. Kérdőn Hermionéra nézett.

- Ez mi? - A lány már kezdte volna kioktatni, de ő megelőzte. - Oké, oké tudom hogy egy levél, de kitől?

- Harry írt, még nem tudtam az egészet elolvasni, de valami nincs rendben, ez biztos!

- Ezt meg honnan veszed? - kérdezte elkerekedett szemekkel, miközben a levelet olvasta. Amikor a „randi” részhez ért, olyan vörös lett, mint a Griffendél klubhelység. - Ó… már értem mire gondolsz! - Mikor már mindketten átolvasták legalább háromszor a levelet, tanácstalanul ültek fölötte.

- Szerinted, mit akarhatott azzal… szóval, hogy… izé…- de a srác már nem tudta kinyögni, amit akart, mivel a lány megelőzte.
- Ja, a randira gondolsz? Nem tudom, honnan vette. Hiszen ő pontosan tudja, hogy már nem érzek irántad semmit - Hangja folyamatosan halkult a végén pedig már csak suttogott. Mióta véget ért az iskola most először beszéltek ilyen témáról, és mi tagadás, elég kínos volt.

- Ohhh… akkor megnyugodtam… - sóhajtott egy óriásit Ron, mire a lány, kérdő tekintettel nézett rá. - Ja már én se vagyok beléd zúgva, és örülök hogy a barátom vagy. - Arcán őszinte öröm és megkönnyebbülés látszott, mire Hermione elmosolyodott, és folytatták a tanácskozást.

- Nézzük sorra, van e valami utalás… valamilyen kódra, amit ő használt?! - Töprengve nézték a levelet, mikor Ron váratlanul megszólalt.

- Fogalmam sincs mit akart ezzel a sok sületlenséggel? Például „Olyan jól érzem magam az otthonomban” vagy „Mindenki kedves velem” honnan szedte ezt a sok hazugságot? - Ekkor a lány hatalmasat ütött a homlokára és felkiáltott.

- Megvan! A kód! Hiszen le is írta. A játék, ami igaz az hamis, és ami hamis az igaz. - Már Ronnak is leesett, és elkezdték elemezni a szöveget, végül már csak egy kérdés maradt.

- Az rendben, hogy mit akar, de… mégis hova menjünk? - Tovább böngészte, a ronggyá olvasott fecnit, de a választ szinte azonnal meg is kapta.

- „valami szép táj, felőlem egy barlangba is mehettek, mintha én is ott lennék.” Hát ez az! A barlang ahol találkoztunk Siriusszal, mindhárman ott voltunk. Az időpont pedig Péntek éjszaka.

- Harry egy zseni, az már tuti. Csak az a kérdés hogyan jutunk el oda feltűnés nélkül. – suttogta Ron, majd egy gyors tanácskozás után írtak egy válaszlevelet Harrynek, és bagolyfordultával visszaküldték. Bár Hedvig már nagyon fáradt volt, hiszen egy jó kis hajszán már átesett az éjszaka, nem ellenkezett. Elindult haza gazdájához, lábán a levéllel melyet már annyira várt.

Odakint már világos volt, elmúlt hat óra mire a hóbagoly viszontagságos útja véget ért. A nyitott ablakon berepülve fáradtan leszállt gazdája mellé az ágyra, és kedvesen csipkedni kezdte, hogy az megszabadítsa terhétől. A fiú bágyadtan emelte fel fejét, és megsimogatta a madarat.

- Ügyes voltál Hedvig! Nagyon ügyes. - Aztán elvette a neki címzett pergament, és olvasni kezdte. Bízott benne, hogy barátai tudni fogják a rejtett célzásokat és segítenek neki. Lassan bontogatta a levelet, közben pedig felrakta szemüvegét, hogy lásson is valamit.

Drága Harry!

Nagyon-nagyon örülök neki, hogy jól érzed magad. Lehet, megfogadom a tanácsod a randival kapcsolatban, és elmegyünk valami sötét helyre. De sajnos ez jelen pillanatban csak a pince lehet, mivel TILOS elhagynunk a házat. Na mindegy, azért megpróbálom kihozni belőle a legjobbat. Amúgy Ron is elolvasta a levelet és IGEN, leesett az álla. Várom már a szülinapod, hogy végre velünk legyél, és együtt tölthessük az egész nyarat a Weasley családdal. Biztos szuper lesz, csak pihenés semmi más! Na jó, lassan befejezem, mert még éjszaka van, és aludni szeretnék. Viszlát Harry, és vigyázz magadra. Még itt van Ron, ő is írni akar valamit.

Szia HAVER!
Hé mikre buzdítod te a barátnőmet? Barlang, meg pince és sötétség, (most elengedtem egy kaján vigyort) még a végén rosszra gondolok. Én most megyek horpasztani, mert fáradt vagyok, és ki kell pihennem magam a nagy randiig. Várunk haver, addig is élvezd az életet, pihenj, napozz vagy tudom is én. Na jó, nem hülyülök, szia és vigyázz magadra, tudod: „lankadatlan éberség.”

Ui: Ne ijedj meg, Ron megivott valami hülye kotyvalékot, amit Fredék készítettek, és most félrebeszél! Amúgy várom már, amit Ron mondott, sötét, romantikus hely, „micsoda kaland” (most pirulok), puszilunk.

Hermione és Ron

Harry nagyot derült a frappáns levélen, tudta, hogy minden rendben lesz, mert barátai várni fogják a barlangban, és onnantól kezdetét veszi a kutatás. Ekkor még nem is tudta milyen kalandok elé néznek, és hogy a nyugodt út nem is lesz olyan biztonságos. Izgalmában már nem tudott visszafeküdni, így inkább elkezdte összepakolni a holmijait.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.