Palacsintás titkok…
Az utóbbi időben mástól se volt hangos az egész ház, mint hogy a két bájitalmester legszívesebben szétszedte volna egymást. A fiúk első terve, mi szerint kihozzák volt tanárukat a mélabúból, sikerrel járt. Csak egy apró tényezőt hagytak ki. Piton most még kötözködőbb és kiállhatatlanabb lett. A versengés napi szinten folyt a páros közt, ami pedig felettébb furcsa volt, hogy ez átterjedt a magánéletükre is.
Főleg Antonius járt a legjobban. Édesanyja próbálta őt óvni Perselus befolyásától, de minden hiábavaló volt. A férfi valamiért óriási hatással bírt a gyerek fölött, ami ismételten maga után vonta azt, hogy Piton sokkal emberibb és türelmesebb lett, mikor a gyerekekkel volt. A ház lakói titokban lesték, mikor robban szét a férfi egy-egy kiadósabb viháncolás vagy kergetőzés után, amit a gyerekek folytattak körülötte. Piton eleinte hátsó szándékkal közeledett, egyfajta pajzsként használva a gyerekeket.
Észrevette ugyanis, hogy amíg ők ott vannak körülötte, a többiek elkerülik. Ezt kihasználva inkább a kicsik oltalmazó körében maradt. Aztán ez is szépen változott, lassan élvezni kezdte a gyerekekkel töltött időt. Rendszeressé vált a meseolvasás, a különböző játékos tanulás. Piton soha az életben nem gondolta volna, hogy egyszer ilyen türelemmel fog tanítani, főleg nem négy éveseket. Hermione egyre idegesebben viselte fia rajongását a férfi iránt. Fel alá járkált a laborban egyre csak törve fejét.
.oOo.
- Harry most mondd meg! Mit csináljak? – A srác csak vállat vont, de belül majd szétvetette az öröm. – Ha így halad teljesen elveszi tőlem a fiamat! A nap huszonnégy órájából már így is alig tudok vele lenni, mert annyi a munka. Persze, amikor lenne rá idő, ő akkor is inkább vele van. Én ezt nem bírom tovább! – Ordítani szeretett volna, de itt még azt se lehet.
- Kérlek, nyugodj meg Hermione, nem lesz itt semmi gond! Piton csak barátkozik a gyerekekkel. Különben meg Antonius okos gyerek, nem fog téged otthagyni érte.
- Gondolod? – Harry ismét bólintott egyet. – Csak félek. Félek, ha megtudja, hogy ő az apja elveszi tőlem.
- Nézd, erre nem tudok mit mondani, csak azt, amit már két hónapja. Mond el nekik, joguk van tudni. – A lány elkezdett hátrálni. Tudta, mi lenne a helyes és mit kéne tennie, de mégsem tudta véghezvinni. Gyors léptekkel hagyta el a labort, majd a folyosón bele ütközött valakibe. Az ütközéstől mind a két ember a földön landolt. Kissé kóválygó fejjel nézett körbe, kinek is mehetett neki. Piton volt az.
- Ó ne! Ilyen nincs! Maga üldöz engem vagy mi?! – ordította a férfi képébe.
- Persze! Minden vágyam, hogy magával lehessek Granger – morogta maga elé, miközben feltápászkodott.
- Maga kicsinyes, álszent, szemét, senkiházi! Először tönkreteszi az életemet, majd rám sózza az összes munkát, hogy egy perc szabadidőm se legyen! Aztán elveszi a fiamat, aki már szinte meg se ismer, és állandóan magáról beszél! – A férfi minden szóval egyre hátrébb lépett, míg végül a falnak ütközött. Szégyellte bevallani, de most piszkosul félt a boszorkánytól. Furcsa érzés fogta el, mikor azokba a parázsló szemekbe nézett.
- Granger én… én nem akarom elvenni a fiát és bocsásson meg, ha mostanában hanyagoltam a munkát, de tudja, kissé kimerültem. – A lány kissé lehiggadva hátrálni kezdett.
- Bocsásson meg. Csak elragadtattam magam. Nem fordul elő többet. – Sietve tovább állt a házhoz tartozó kis kert felé. Piton még mindig a falnak támaszkodva nézett maga elé. Azon gondolkodott vajon hol és mikor láthatta, ezeket a szemeket?
Ismét eltelt egy hét, de a helyzet cseppet sem javult. A dolgok odáig fajultak, hogy a két ember már egy légtérben sem tudott megmaradni. Piton elhatározta, kevesebb időt fog tölteni Antonius közelében és többet a laborban, ám ez sem sikerült túl jól. Harry aggódva nézte az eseményeket, magában már régen lemondott arról, hogy összehozza őket. Most a legjobb az lett volna, ha el tudják viselni egymást.
Az egyik este értesítőt kaptak az igazgatónőtől, hogy másnap megbeszélés lesz, de a két bájitalmesternek otthon kell maradnia, mert annyi a megrendelés, hogy az egynapi kimaradás is súlyos károkat okozna. A ház lakói már előző este útra keltek. Teddy a nagymamájához ment, aki már éppen itt látta az idejét egy alapos babusgatásnak. Draco is álcázott küldetésen volt és csak délután ér haza. Így reggelre a házban nem maradt más, mint Antonius, Heléna, Hermione és Piton.
A fiatal boszorkány szinte egész éjjel forgolódott az ágyban, s már kora hajnalban fölkelt. Elhatározta, ha már fönt van, olyan reggelit készít a két kis rosszcsontnak, ami a kedvencük. Nekiállt tehát főzőcskézni. Piton furcsán ismerős illatokra ébredt, nem tudta hirtelen honnan, de nagyon jókedve lett. Fölkelt, magára kapta köntösét és elindult a konyha felé. Útközben a kicsik majdnem elgázolták a még mindig ásítozó professzort.
Mikor befordult a konyhaajtón furcsa látvány fogadta. Hermione állt a tűzhely mellett és serényen dobálta a palacsintákat a levegőbe. Persze a kicsik minden alkalommal hangosan nevettek. Hermione egy adaggal megfordult és a gyerekek elé tette az asztalra. Ekkor vette csak észre az őt bámuló férfit. Piton álmos, döbbent tekintetét látva elmosolyodott.
.oOo.
- Jó reggelt professzor. – Piton biccentett egyet.
- Granger ez itt az, amire gondolok? – közelítette meg óvatosan a tűzhelyet.
- Amennyiben palacsintára gondol, ez az. Esetleg kér? – nézett rá a férfira egyik szemöldökét fölhúzva.
- Hát én nem is… - hebegett egy sort.
- Ne kéresse magát! Üljön le! – terelte az asztal felé Pitont és egy nem túl nőies mozdulattal leültette. Fél perc múlva Piton elégedetten tömte magába a forró palacsintákat.
- Akár egy kisgyerek – kuncogott Hermione, s Perselus kérdő tekintetét látva folytatta. – Igen magára céloztam. Pont úgy eszik, mint a kicsik.
- Köszönöm a megállapítást Granger, de ezt a palacsintát máshogy nem lehet enni.
- Miért annyira rossz lett? – ijedt meg a lány.
- Nem! Dehogy, csupán utoljára kiskoromban ettem ilyet. Még az édesanyám készítette – hosszasan elgondolkozott. – Amikor palacsinta illatra ébredtem, azt jelentette, apámat legalább egy hétig nem látjuk.
- De hát ez nem jó! Inkább rossz dolog. – értetlenkedett a nő.
- Igen, annak rossz, aki egy boldog családban nő föl. Viszont egy olyanban ahol az apa iszik és… – Perselus halkított kissé a hanghordozásán, majd folytatta. - veri a családját, kész áldás. – Hermione megilletődve ült le a férfi mellé.
- Én nem tudtam. Sajnálom – hajtotta le a fejét.
- Semmi probléma – vonta meg a vállát. – már régen történt. Látja, valamilyen szinten jó is lehet az, ha valakinek nincs apja. – Tekintete a kisfiúra tévedt.
- Az ő apja nem ilyen. Hanem rendes és… - elharapta mondandóját, mikor Antonius kérdőn nézett rá.
- Még soha nem beszéltél az apuról! Most miért?
- Én se tudom, de ezt is kár volt. – Idegesen fölkel és elkezdett rendet rakni. – Ha ettetek, menjetek felöltözni! Nekem és Piton professzornak ma nagyon sok dolgunk lesz, de mivel nincs itthon senki, be kell jönnötök a laborba! – A két gyerek, ujjongásban tört ki. – Ne örüljetek annyira, tudjátok a szabályokat. Nem nyúlkáltok, dobáltok, mászkáltok, csak ha engedélyt kaptok rá! Világos?
- Igen! – De ahogy ezt kimondták már hűlt helyük volt az asztalnál.
- Nem veszélyes ez egy kicsit? – fakadt ki Piton.
- Ha a laborra céloz nem, mert megtanítottuk őket az alapszabályokra. Ha a titkolózásomra gondol az apja kilétével kapcsolatban az… az, biztos, hogy egyszer még nagyon fog utálni emiatt.
- Azt nem hiszem, okos gyerek. Meg fogja érteni, hogy miért cselekedett így.
- Ugyan már, nincs olyan ember, aki ezek után megbocsátana nekem.
- Annyira szörnyű nem lehetett az a fickó. – Hermione fáradtan dobta le magát a székbe és meredten nézett Piton szemébe.
- Maga mit szólna, ha egyik napról a másikra, mondjuk bejelenteném, hogy Antonius a maga gyereke? Biztos nem örülne neki. – Tekintetét belefúrta a férfiéba.
- Őszintén szólva én örülnék neki bármennyire is meglepő. De mivel tudtommal nem voltam magával, így teljességgel kizárt ez a tény. – Hermione kissé elhúzta a szája szélét.
- De ha teszem azt ő sem emlékszik rá, hogy velem volt?
- Olyan részeg ember nincs a világon Granger, aki magát el tudná felejteni. – Hermione kissé előre dőlt és kacéran nézett a férfira, aki döbbenetében levegőt is alig kapott.
- Na de professzor úr! Csak nem éppen azt adta tudtomra, hogy tetszem magának, mint nő? Különben meg, egy jó kis Exmemoriam mindent megold.
- Na persze maga meg az Exmemoriam! Vicces párosítás – nevette el magát a férfi, de bárcsak ne tette volna.
- Lehet, hogy nem nézi ki belőlem, de képes vagyok rá – nézett a férfi szemeibe és közben folytatta. – Ja, amúgy meg nem nézi ki belőlem, vagy esetleg nem emlékszik ilyen alkalomra? – Elégedetten nyugtázta, ahogy a férfi elkezd sápadni, pedig Pitontól ez nagy szó.
- Ezzel mire utal Granger? – pattant fel a székről és idegesen elkezdett járkálni.
- Én semmire, az már a maga baja, ha beleképzel valamit! – azzal otthagyta a kétségbeesett bájitaltanárt a konyha közepén.
.oOo.
|
Megnézném Perselus arcát, amikor megtudja,hogy ő Tony apja. És kiváncsi vagyok,össze fognak jönni vagy sem.
Hát az még a jövő zenéje. :D