Esély
Már több mint három hete volt, hogy Lily, a főnix, elhamvadt, majd újra föltámadt. Ezalatt rengeteg minden történt, többek közt kiderült, hogy Harry Potter nem is Potter, hanem Piton. A kezdeti fellángolás, ami az ügy körül volt, kezdett lecsillapodni, már nem jött naponta több tucat levél, nem keresték őket állandóan újságírók. Minden visszatért a régi kerékvágásba, vagyis Harry bénázott bájitaltanon, mire Piton morogni kezdett vele, csakhogy:
– A fenébe, Mr Piton, látom maga semmiből se tanul. Tíz pont a Griffendéltől – morogta a férfi, miután a Harry üstjében lévő zöld massza felrobbant, és beterített vele mindenkit.
– Sajnálom, uram - motyogta Harry. Hát, ezt biztos nem szüleitől örökölte, hiszen mind a kettő jó volt bájitaltanból.
– Büntetőmunkára jön este hatra – közölte a professzor, mire Harry feje a padon koppant. Már tudta mi lesz a büntetése, újra meg kell főznie ezt a bájitalt, és Piton úgy fog neki magyarázni, mint valami idióta ötévesnek. Perselus előszeretettel alkalmazta ezt a fián, mert tudta, hogy ez a stílus jobban bosszantja, mintha veszekedne vele. Glory ellenben ismét tökéletes volt.
– Ms Piton, kiváló munka, tíz pont a Griffendélnek.
Hát, igen, Glory kezdett oszlopos tagja lenni a vörös háznak, rendszeresen szerzett pontokat, még Pitontól is. Két vetélytársa volt csak, Draco és Hermione, bár Hermionét senki sem múlhatta felül. Piton már messziről kiszúrta a főzetét, és csodák csodájára értékelte azt.
– Ms Granger, megdöbbentő, de ez tényleg magáért beszél, ezt el is küldjük a Szent Mungónak, hogy használják föl. Tíz pont a Griffendélnek – jutalmazta meg a lányt.
Hermione nem tudta, hogy elrepüljön, vagy sikítson. Draco eközben szintén kitűnő bájitalára kapott tizenöt pontot. Glorynak ez nem tetszett.
– Tanár úr! Draco főzete miben jobb az enyémnél? – kérdezte az apját, mire az meglepődött.
– Semmiben, Ms Piton.
– Akkor miért kapott több pontot? – faggatózott a lány.
– Nos, mivel ő az egyetlen épelméjű mardekárosom, kénytelen vagyok vele kompenzálni az ön teljesítményét, kisasszony. Tudja, a házam csúfos vereség elé néz, ha a kviddics meccset nem nyerjük meg.
Glory álla a padlót verdeste.
– De hát ez igazságtalan! – fakadt ki a lány, mire Harry felmordult.
– Üdv a világomban, szokj hozzá. Nincs kivételezés, hacsaknem mardekáros vagy – morogta Harry az asztallapnak.
Piton felvonta a szemöldökét.
– Mr Piton, egy hét büntetőmunka.
Harry felnyögött, és már majdnem sírás közeli állapotban volt. Ez rosszabb volt, mint bármi eddig. Inkább vállalta volna be, hogy Piton leordítja a fejét, mintsem eljátssza vele, a „kisfiam, csalódtam benned” színjátékot. Amint az órának vége lett, mindenki kivonult, egyedül Harry maradt ott és látott neki a takarításnak. Ahogy az ajtó bezárult, Piton előkapta a pálcáját, és el akarta tüntetni a koszt.
– Ne! – kiáltott föl Harry.
– Mi a baj, csak segíteni akarok – magyarázta Piton.
– Tudom, de… nem lehetne, hogy egy kicsit olyan legyen mint régen? Úgy értem, igen a nevem, Harry Potter Piton, de néha „Potterezhetnél” is. Mondjuk, ha valamit elrontok, akkor „Potterezz” mint régen. Esküszöm, hiányzik a kiabálásod, hogy mindenért morogsz velem, még a kegyetlenkedés is hiányzik! – magyarázta Harry.
Piton pislogott párat, majd felsóhajtott.
– Rendben…, Mr Potter, ajánlom, hogy öt percen belül ragyogjon minden, vagy még két hét büntetőmunkát kap! – fenyegetőzött a férfi, mire Harry elvigyorodott.
– Ó, mennyei hang, köszönöm, hogy újra hallhatlak - vigyorogta Harry, mire apja megcsóválta a fejét.
– Gyerünk,Potter, nem érünk rá egész nap!
Azzal Harry nekilátott a takarításnak.
Lily eközben már szépen tollasodott, és legalább háromszor akkora volt,mint mikor újjászületett. Fawkes gondoskodása megtette a magáét, Lily kirobbanó formában volt. Akárhányszor találkozott Harryvel, mindig egyre biztosabb lett a dolgában, ami a gyermekeit illeti. Fájt a szíve Perselusért, hogy ne fájt volna, de a gyerekeire is gondolnia kellett. Most már csak miattuk élt. Miután Harryék elmentek, és egyedül maradtak Gloryval az ő régi szobájában, megpróbált átváltozni. Glory, látva az erőlködést, azonnal rászólt.
– Ne, még túl korai! – figyelmeztette, de Lilyt ez nem érdekelte, tovább próbálkozott. Újra ember akart lenni. Összeszorította csőrét, és úgy koncentrált. A következő pillanatban pedig már ismételten önmaga volt, szokásos ruhátlan formájában. Glory boldogan ölelte át, az sem érdekelte, hogy az anyja pucér.
– Ezek szerint sikerült? – érdeklődött Lily, majd meglátta fedetlen testét. – Kicsim, örülök neked, de ha nem gond felvennék valamit - suttogta a nő, mire Glory azonnal hozott neki egy köntöst.
– Jaj, anya, miért kellett azt tenned, Harryék kihoztak volna onnan - nyafogott a lány.
– Te sem gondolod komolyan, hogy csak úgy otthagytalak volna - mordult rá a nő.
– Tudom, és köszönöm! Ha gondolod, visszahívom Harryt, egy kis lógás nem árt meg neki - javasolta a lány, és már intézkedett is. Átrohant Dracóhoz, hogy a fiú szóljon Harrynek, de legnagyobb döbbenetére Harry ott volt.
– Hé, nem ér csak úgy berontani! Mi lett volna ha éppen valami „olyat” csinálok? - morgott Draco. Glory elvigyorodott.
– Hát, az cikibb lett volna, ha a bátyám segítő kezet nyújt hozzá.
Harry prüszkölve röhögött fel.
– Na megállj csak! – morogta Draco bosszúszomjasan, majd szöget ütött a fejében a kérdés. – Amúgy miért is jöttél?
– Meg akartalak kérni, hogy szólj Harrynek, anya ismét önmaga.
Harry azonnal fölpattant, és átnyargalt a szomszéd szobába. Lily ott ült az ágyon, és a nyíló ajtóra meredt. Harrynek, amint belépett, a szája is tátva maradt, zilálva közeledett édesanyja felé, aki kitárt karokkal fogadta őt.
– Anya - nyögte Harry, mikor elérte a nőt, és végre átölelhette.
– Kisfiam…, az én kisfiam – szipogta Lily meghatottan.
Harry olyan szorosan ölelte az anyját, hogy félő volt, a nő megfullad. Végül nagy nehezen elengedte őt, és úgy kezdte el tanulmányozni.
– Pont olyan vagy, mint amire emlékszem. Mármint, mikor Siriusnál vigasztaltál, nem az a sikítós, emlék.
Lily felsóhajtott.
– Merlinre, el sem hiszem, hogy ilyen nagy lettél. Gyertek ide, te is Draco!
– Á, én inkább húzok, ez most egy családi pillanat, majd holnap beszélünk – mondta a fiú, és kislisszolt az ajtón.
Harry még mindig hitetlenkedve nézte az anyját.
– Olyan fiatal vagy - szörnyülködött el.
– Na köszi, még szép, fiatalon haltam meg – öltött nyelvet Lily, amivel kicsikart egy mosolyt.
– Én tényleg sajnálom, ha én nem vagyok, akkor… - szabadkozott a fiú.
– Ilyesmi meg se forduljon a fejedben! – állította le Lily.
– De bűntudatom van, hogy csak két hónapig lehetsz itt, pedig te tényleg megérdemled az életet, és ráadásul apa is olyan makacs - húzta el a száját.
– Két hónap hosszú idő – mondta a nő, miközben átölelte mindkét gyermekét.
Hosszasan beszélgettek, és már túl késő volt, hogy Harryék visszamenjenek a hálókörletükbe, így mind a ketten Lily mellett maradtak. Sokáig beszélgettek és meséltek, míg végül egymást ölelve aludtak el az ágyon.
Másnap Draco fütyörészve indult el reggelizni, kivételesen jól aludt, és gyanította, hogy ennek Lily átváltozásához is van némi köze. Ronnal összefutott út közben, aki azonnal Harryt kezdte el keresni.
– Nem láttad Harryt? – kérdezősködött a vörös hajú.
– Tegnap este… nem ment vissza a hálókörletébe? – érdeklődött.
– Nem, biztos lement Pitonhoz, akart vele beszélni valamiről – vont vállat Ron.
Persze ők nem tudták, hogy a férfi a nyomukban van, és mindent hall. Ahogy a fiúk befordultak volna a Nagyterembe, Piton elkapta Draco karját.
– Hol láttad Harryt tegnap? – faggatózott a férfi.
– Neked is jó reggelt, Perselus! Egyébként Lisa szobájában. Ha nálad nem volt, akkor valószínű ottmaradt - vont vállat Draco.
Piton morgott valamit, majd elengedte a fiút, és eliramodott a lépcsők felé.
– Ennek meg mi baja? – nyögött föl Ron.
– Gőzöm sincs, de alaposan meg fog lepődni, ugyanis Lily tegnap visszaváltozott – mesélte a szőke.
– Ez király! Bezzeg nekem senki sem szólt róla - duzzogott.
– Ne húzd már a szádat, Weasley, én is csak onnan tudom, hogy Harry nálam volt, mikor Glory bejött hozzám és őt kereste – válaszolta.
– Tök mindegy, akkor is kihagyva érzem magam - morogta durcásan a vörös.
Végül leültek reggelizni. A mardekáros fiú látványa a griffendéles asztalnál már megszokottnak számított. Sőt, mostanra a többiek is hozzászóltak néhanapján. Főleg, mióta puszta kézzel verte be Blaise képét. Ezzel szerzett pár jó pontot a griffendéles fiúknál.
A másik különös dolog az volt, hogy Draco egészen összebarátkozott Neville-el. Eleinte csak amolyan tiszteletköröket futottak „Jó reggelt!”, „Hogy vagy?”, „Milyen órád lesz?” és ehhez hasonlók. A fordulópontot egy ősi aranyvérű hagyomány fölemlegetése jelentette, mikor is Neville megkapta a családi címerrel jelzett pecsétgyűrűt a nagyanyjától. Draco kissé irigykedve nézte az aprócska ékszert, és elhúzott szájjal gondolt vissza rá, hogy az övé még mindig ott van valahol apja ujján, és soha nem is fogja látni. Valahogy elkezdtek beszélgetni a ceremóniáról, és a felelősségről, ami ezzel jár. Ezután magától értetődő volt, hogy amikor Harryék nincsenek a közelben – vagy inkább Glory –, akkor együtt múlatják az időt. Mióta Neville Dracóval lógott, sokkal magabiztosabb lett, amire a többiek is fölfigyeltek. Röviden, Draco jó hatással volt a fiúra, és fordítva is.
Perselus kissé feldúltan száguldott Lily szobája felé. Dühös volt a fiára, amiért nem a hálókörletében töltötte az éjszakát. Nem kapott engedélyt, hogy egyedül legyen egy szobában! Az ajtó elé érve megtorpant, biztosra vette, hogy a jelszó még él, így megpróbált visszaemlékezni rá. Ahogy eszébe jutott, elsápadt. Biztosra vette, hogy Albus direkt ezt a jelszót adta Lilynek. Gyorsan megrázta a fejét, nem akart a nőre gondolni. Mióta kiderült ez az egész, és hogy Lily még itt van csak madárként, folyamatosan járatta az agyát, hogy mit kéne tennie. Rengetegszer került olyan helyzetbe, hogy már majdnem föladta, sőt egyszer még a gyengélkedő ajtajáig is eljutott, mikor tudta, hogy Lily ott van Glorynál, de végül megtorpant.
Nem látta értelmét a dolognak, hogy újrakezdjen valamit egy olyan nővel, akit már több mint egy évtizede eltemetett. Csak még több fájdalmat okozna vele mindenkinek. Eleget gyászolt már, így úgy vélte, ha távol marad a nőtől, akkor talán nem lesz annyira szörnyű, amikor ismét el kell mennie. Albus próbálta meggyőzni őt, hogy ez nem helyes, ahogy Harry is. Csakhogy mind a kettőt szépen lepattintotta. Észrevette azt is, hogy a lánya sokkal kimértebben és merevebben viselkedik vele szemben, mióta így cselekszik, de úgy vélte, ezt az árat kell fizetnie azért, hogy később könnyebb legyen. Hiszen a gyerekeinek is nehezebb lenne, ha látnák a szüleiket boldogan, majd látnák őt, amint már a halál után epekedik a szeretett nő hiánya miatt. Nem, ezt nem engedheti meg, semmi esetre se! Megrázta a fejét, és kimondta a jelszót.
– Feltámadás – azzal lenyomta a kilincset és belépett. Odabent félhomály volt, valaki behúzta a függönyöket, de nem teljesen, így mikor az ágyra pillantott látta, hogy nem csak a fia fekszik rajta, hanem a lánya is, sőt… Ő is ott volt. Ismét emberi alakban, és olyan gyönyörű volt, olyan nyugodt, és Ő, Perselus Piton sajgó szívvel fújta ki a tüdejében rekedt levegőt. A nő látványa elemi erővel hatott rá, szeme égni kezdett, a sírás kerülgette, mardosta a bűntudat, a keserűség amiatt, hogy ő most nem fekszik ott mellettük. Talárja ujjával törölte le a kicsorduló könnycseppeket. Szégyen vagy sem, sírni kezdett, némán, hangtalanul zokogott. Mikor már a lábai is föl akarták mondani a szolgálatot, le kellett ülnie az egyik fotelbe. A fejét tenyerébe hajtotta és úgy zokogott tovább. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el, de hirtelen egy kezet érzett a vállán.
Harry ébredt föl elsőnek, amint meglátta a fotelban ülő alakot meg akart szólalni, de az anyja megállította. Harry érdeklődve nézett Lilyre, aki szomorú tekintettel figyelte a magába roskadt férfit. Kikászálódott Glory és Harry közül, majd óvatosan odasétált Perselus elé. Tétován nyúlt a férfi válla felé, és kissé megremegett mikor megérintette. Perselus megdermedt ijedtében. Tudta, hogy lebukott, és félt megnézni, hogy ki kapta rajta gyengeségén. Ahogy lassan fölnézett meglátta szerelme lágy vonásait, majd észrevette, hogy a gyerekei is őt nézik. Lily megköszörülte a torkát és így szólt:
– Gyerekek, menjetek reggelizni, szeretnék beszélni apátokkal.
Harry azonnal fölpattant, magával rántotta Gloryt is, és már ott sem voltak. Perselus feszülten ücsörgött a fotelben és kereste a menekülési útvonalat.
– Nekem is órám lesz, mennem kell – hadarta, és fel akart állni, de Lily szabályosan visszataszította őt a fotelbe.
– Előbb meghallgatsz!
Perselus tátott szájjal nézett a nőre, erre a csodás teremtényre, akit hamarosan újra el kell hogy veszítsen. Tompán bólintott, hogy hallgatja.
– Sajnálom, hogy hazudnom kellett, kezdve onnan, hogy Harry a te fiad, hogy Glory létezik. Azt is sajnálom, hogy gyáva voltam kiállni az érzéseim mellett,és magam előtt is szégyelltem bevallani, hogy mindvégig te voltál életem szerelme. Gyáva voltam, de valamiért odafönt mégis megbocsátottak és visszaküldtek, másodszor is. Perselus, könyörögve kérlek, ne rontsd el. Ne tedd ilyen nehézzé az ittlétem. Annyira szeretnélek átölelni, beszélgetni veled - szipogta a nő. – Nem kell, hogy testi kapcsolat legyen köztünk, hiszen olyat nem kívánhatok tőled, csak legyen olyan mint régen. Ne nézz levegőnek, könyörgöm! –
Perselus nagy nehezen összeszedte magát.
– De hamarosan elmész, és én belepusztulok a fájdalomba, ha engedek neked. Azt hiszed én nem vágyom rád? A hangodra, az illatodra, az érintésedre? Hiszen állítólag mindent láttál odafentről, akkor tudod, hogy a poklot éltem át a halálod után, sőt még mostanában is! Képes lennél kitenni ennek újra? – hitetlenkedett a férfi.
– Nem… én csak. Szerettem volna, ha szép emlékeid lennének rólam, és nem olyanok, amik idősebbek mint a gyerekeink. Szeretnék veletek közös emlékeket. Igazad van, ha igazságtalannak és irigynek tartasz, hiszen én továbbra is láthatlak majd titeket fentről, ti viszont itt maradtok. Perselus, hát nem lenne jó, ha olyan emlékeid lennének rólam, amiben mosolygok, együtt nevetünk, és szeretjük egymást? – kérdezte a nő. Arcán kövér könnycseppek futottak végig.
Perselus nem bírta nézni a nő szenvedését, de nem is akart ilyen könnyen belemenni a dologba.
– Ezt még… át kell gondolnom. Sajnálom, de számomra ez sokkal nehezebb, nevezd önzőségnek, de így érzem. Adj egy kis időt!
– Időt? Perselus, ez az, ami számomra luxus! Két hónap… már csak két hónapom van rá, hogy élvezzem az életet a családommal, azokkal akiket szeretek, veletek. Veled! Minden elvesztegetett óra olyan fájdalmat okoz számomra, mint Bella átkai, amikkel másodjára haltam meg, rosszabbak mint Voldemort halálos átka! Kérlek, ne tedd ezt, ne kínozz tovább! Ha úgy véled, hogy nem akarsz tőlem semmit, még szép emlékeket sem, akkor nem zavarlak tovább, csak mond ki nyíltan, és megígérem békén hagylak.
Perselus mélyen a nő szemébe nézett. Látta benne a szenvedést, a vágyat, a kétségbeesést, és még vagy ezer különféle érzelmet. Szíve vadul vert, és agyában folyamatosan az dübörgött: „Menj bele!”. Végül nem bírva a túláradó érzéseivel egyszerűen átkarolta Lily derekát és a nő mellkasába fúrta fejét. Úgy ölelte át, mint gyermek az anyját. Azt tudta, hogy ennél többet vétek lenne megengedni maguknak, de még így is lehetnek közös szép emlékeik. Lily boldogan simított végig Perselus haján, és közben elégedetten mosolygott.
– Köszönöm, Perselus – suttogta, és egy puszit nyomott a férfi fejére, aki ismét zokogásban tört ki.
Albus a festmények segítségével jól értesült a dolgokról, így rögtönzött segítséget kért Hermionétól, hogy ugorjon be Piton helyére az első két órában a csoportjukhoz. A lány majdnem elájult a felkérésre, de a többiek bíztatták. Dumbledore minden tanári joggal felruházta a lányt, így akár pontokat is vonhatott le a többiektől. A hetedéves Mardekár-Griffendél csoport zavarodottan fogadta a lányt. Nem értették a helyzetet, de látva Pansy beszólásának eredményét, mindenki lehiggadt.
– Na mi van, srávérű? Csak nem te akarsz nekünk dirigálni? – kérdezte tőle, miközben felült a tanári asztal tetejére.
Hermione megelégelte a dolgot.
– Pansy, ülj vissza a helyedre, és moderáld magad, vagy kénytelen leszek pontokat levonni - fenyegetőzött a lány.
– Ugyan már! Te, pontokat levonni? – fintorodott el a lány.
Hermione megköszörülte a torkát.
– Ms Parkinson helytelen viselkedése miatt tíz pont a Mardekártól!
Hallották, ahogy a pontszámláló megcsappant tíz ponttal. Pansy hitetlenkedve meredt Hermionéra.
– Ilyen nincs!
– De van, és ha nem akarsz még többet veszíteni, ajánlom, hogy a tananyagra figyelj. Tehát a mai órán a… - és Hermione belekezdett élete első órájába.
Perselus a második órára már visszaért, de hallva a lány irányítását, és tanácsait inkább kíváncsian meghúzódott a háttérben Lilyvel együtt, és úgy figyeltek. A lány éppen Neville üstje fölött állt.
– Neville, hányszor keverted meg és merre?
A fiú visszaemlékezett.
– Háromszor, és balra – válaszolta.
– Na ez a gond, ki tudná kijavítani? – kérdezett rá, mire Millicent keze a magasba lendült.
– Millicent? – szólította föl.
– Kétszer balra és kétszer jobbra. Ezt még én is tudom - mondta gúnyosan, mire Neville el akart süllyedni az asztal alá.
– Semmi vész, Neville, csak figyelj kicsit jobban. Ne görcsölj rá, én nem eszek embert… Millicent, majdnem kaptál tíz pontot, de a beszólás miatt, csak öt lesz belőle - a mardekáros lány döbbenten nézett rá.
– Ez komoly? Kapok öt pontot? – hitetlenkedett.
– Igen, de miért ilyen meglepő? – kérdezett vissza Hermione.
– Mert mardekáros vagyok?
Hermione felsóhajtott.
– Már bocs, de én nem kivételezek. A jó választ pontozom, a helytelenért és a beszólásért pedig pontokat vonok le, ennyire egyszerű.
Ezen többen pusmogni kezdtek.
– Fiúk, lányok, ha lehet, inkább a főzettel foglalkozzatok! Ha valaki felrobbant valamit, az legalább öt oldalas házi dolgozatot ír az órán megfelelő viselkedésről.
Ezután mindenki átment kisangyalba, és úgy dolgoztak, mint az álom. Perselus tátott szájjal meredt a lányra.
– Ezt hogy csinálja? – kérdezte Lilytől, aki mellette kuncogott.
– Már én is mondtam neked, türelem. Ha nem ordítod le a fejüket, magyarázol, nem akarod megölni őket minden hibájukért, akkor másként állnak hozzá – magyarázta a nő. Még megvárták az óra végét, mielőtt Perselus bevonult volna.
– Oké, aki készen van a felcímkézett fiolát tegye az asztalra. Draco, Glory, a ti főzetetek nagyon jól sikerült, tíz-tíz pont a házaitoknak, valamint vigyétek föl a gyengélkedőre a kenőcsöt. Ha Madame Pomfrey úgy találja megfelelő – már pedig miért nem találná annak, akkor felhasználja.
Mindenki pakolni kezdett, az üvegcséket pedig egyesével vitték ki a tanári asztalhoz.
– Harry, ez egész jó, szerintem megér egy Várakozáson felüli, bár jegyet a tanár úr fog adni. Neville a tiéd is megfelelő lett, ez is megér egy Elfogadható. – Aztán megjelent Monstro. – Monstro, felülmúltad magad!
A fiú kicsit elvigyorodott, majd eszébe jutva, hogy azért az ellenségre mégse kéne vigyorogni, csöndesen elvonult. Ahogy az utolsó fiola is a helyére került, Piton előmerészkedett.
– Nos, hogy ment, Granger professzor? – kérdezte a lánytól, mire az a füle tövéig elpirult.
– Szerintem egész jól, bár a tanár úrnak kell eldöntenie. A minták az asztalon vannak, engedelmével,én megyek a következő órámra. Viszontlátásra!– azzal már ott sem volt. Lily is odasétált az asztalhoz, és szemügyre vették a mintákat.
– Ezek tényleg egész jók. Még Longbottom, és Monstro is jól teljesített. Belőlük maximum az elfogadhatót néztem volna ki. Úgy vélem, Granger megérdemel egy kis jutalmat. Harminc pont a Groffendélnek!
Lily csilingelő hangon felnevetett, mire Perselus elmosolyodott.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Télleg. Ha Harryék szülei mindketten jó bájitalfőzők, akkor Harry miért ien béna? Ahelyett, hogy segítene a fiának, mindíg piszkálja. Dehát ez ő.