nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
A kezdetek

A kezdetek

 

 

Sirius álmában a Tiltott Rengetegben sétált, most nem volt sötét és nem kísértették őt a dementorok képei sem. Ahogy előrehaladt lába alatt néha megreccsent egy faág. A távolban valamilyen ezüstös fényt látott, ami fölkeltette érdeklődését. Elindult felé, majd odaérve döbbenetében térdre esett.

 

- Szia Tappmancs, hogy vagy? – köszönt rá a szellemalak. Sirius szemét dörzsölve nézte egykori legjobb barátját, amint szélesen rámosolyog.

 

- Ágas… te… te meg, hogy kerülsz ide? – csúszott ki a száján, majd még mindig kételkedve kinyújtotta kezét, ám az csak valamilyen hideg, ködszerű anyagot tapinthatott barátja helyén.

 

- Ne sajnáld, én már hozzászoktam, de most dolgunk van. – vette át az irányítást James, majd összecsapta két tenyerét, mire megváltozott körülöttük a helyszín. Immár a kastély falain belül voltak, pontosabban Harryék hálószobájában.

 

- Harry…

 

- Igen, tudom, hogy ki ő, na de most figyelj. Fontos küldetésed lesz, meg kell tanítanod nekik az animágiát, még szükségük lehet rá. Azon felül figyelj oda a főnixre… - hadarta James, miközben az alvó madarat pásztázta.

 

- Jó, de miért figyeljek a főnixre? Miért jöttél vissza? És hol van Lily? – azonban James fölemelte a kezét, majd elmosolyodott és a madárra nézett. Sirius csak akkor látta a férfit így mosolyogni, mikor feleségére nézett.

 

- Ó Merlinre… azt ne mond, hogy ő, Ő! – James felé kapta a fejét, majd csitítani kezdte.

 

- Psszt, ezért nagy bajba kerülhetek, az utat egyedül kell bejárnia, hogy visszatérhessen, de nem fog neki menni, hiába ügyes és okos, de egyedül nem sikerülhet. Senkinek sem mondhatod el, hogy ki is ő, különben megszűnik újra létezni. Én… elengedtem őt, bár még mindig szeretem, de tudom, hogy itt jobb helye van velük… és Pitonnal is. – Sirius tátott szájjal meredt barátjára. – Ne bámulj már, igen, fönt mindenről tudunk, de ha ő végre visszanyeri az alakját, akkor majd mindent elmond. A lényeg, hogy tanítsd Harryéket animágiára, de sietnetek kell, szeptemberig neki is meg kell tanulnia, csak így lehet esélye… - Sirius bólintott, majd valamilyen csilingelő hangra lett figyelmes.

 

– A fenébe, mennem kell, viszlát Tapmancs, remélem csak száz év múlva látjuk újra egymást! – Sirius még marasztalta volna, de a férfi alakja köddé vált. A férfi lihegve ébredt föl, takarója félig lelógott az ágyról, arca pedig verejtékben úszott. Magára kapta köntösét és elrohant a Griffendél toronyba. Szinte magán kívül volt, és csak látni akarta a szobát, és a főnixet is. A szoba csendes volt, épp mint pár perce, Harry mélyen aludt, Ronnal együtt. A főnix pedig összegömbölyödve feküdt Harry párnáján, akár egy fészken.

 

- Tényleg ő lenne? – tett egy bátortalan lépést a madár felé, de Ron ágya felől mocorgásra lett figyelmes, így inkább visszalépett. Nem akarta fölébreszteni őket, így elindult lefelé a hálóktól vezető lépcsőn, már a klubhelyiség közepén járt, mikor neszezésre lett figyelmes. A lányok hálókörlete felől egy álmos hang szólította meg.

 

- Sirius… mit csinálsz itt? Hajnali fél négy van… - azzal a lány ásított egyet. Haja kusza összevisszaságban omlott hátára, pizsama felsőjének pántja pedig lecsúszott válláról. Hermione a mindig minden körülmények között rendezetten megjelenő lány, most itt állt előtte, egy szál pizsamában, kócosan, és az álmosságtól laposakat pislogva.

 

- Neked aludnod kéne…

 

- Ahogy neked is, ilyenkor minden épeszű ember alszik. Egyáltalán mit kerestél Harryéknél? Ugye nem történt bajuk? – ijedt meg a lány, és tekintete azonnal élénkebbé vált.

 

- Nem, nyugodj meg… - kezét rátette a lány vállára, hogy az ráfigyeljen, persze ez nem volt túl jó ötlet, mivel Hermione csupasz vállát fogta, és valami furcsa, régen érzett dolog kezdett mocorogni a férfi gyomrában. Így hát olyan gyorsan engedte el a lányt, ahogy csak tudta. – Gyere ülj le és elmondom… már amennyit el tudok. – A lány bólintott, majd lehuppant az egyik fotelba, lábait maga elé húzta és térdére hajtotta fejét.

 

- Hallgatlak.

 

- Szóval… ne nevess ki. Volt egy álmom, Jamesszel beszéltem, először kint voltunk, aztán idebent… azt kérte tanítsalak meg titeket az animágiára, mert az életetek múlik rajta. Persze volt még valami… de ha netán igaz lenne, akkor nem akarom az illetőt bajba keverni. – A lány már nem értett semmit, csak azt, hogy animágiát kéne tanulniuk.

 

- És te meg tudsz minket tanítani?

 

- Persze! Nekem sikerült elsőre a többiek közül, és bármikor megtanítok rá bárkit. Akkor ha a többiek is benne lesznek, már ma el is kezdjük a tanulást.

– Hermione dadogva bámult a férfira.

 

- Hogy mi? Miért ilyen sietősen? Még át se tudtam nézni az anyagot, és így biztos nem fogom tudni megcsinálni… - Sirius halkan felnevetett, majd fejét csóválva leguggolt a pánikoló lány elé.

 

- Hé, te vagy a legokosabb boszorkány az egész Roxfortban, ha neked nem sikerül, akkor senkinek se. – A lány picit megnyugodott, de alsó ajkát még mindig idegesen harapdálta. Sirius látva, hogy mit művel a lány összeszűkült szemekkel nézett rá. – Ne harapdáld a szádat, csúnya szokás. Mi lesz, ha odaáll eléd egy fiú és meg akar csókolni, te meg teljesen szétrágod az ajkaid. – Hermione kipirult arccal nézett a férfira, ajkai pedig kissé elnyíltak a csodálkozástól. Sirius nem tudta megállni, hogy ne mosolyogjon a lány zavarán, és a benne bujkáló kisördög noszogatására odahajolt a lányhoz, majd egy puszit nyomott annak arcára. Hermione akaratlanul is felnyögött, ahogy a férfi ajkai a bőréhez értek, ez pedig hatalmas elégedettséggel töltötte el a férfit. Végül hátrahúzódott, majd fölállt.

 

- Nos, én megyek, hátha vissza tudok még aludni. Szerintem te is menj, egy fejlődő szervezetnek sok alvásra van szüksége. – Hermione még mindig nem tudott mit mondani, csak kikerekedett szemekkel bámult a férfira.

 

- Aha… - nyögte ki, majd elindult fölfelé a szobájába. Sirius szélesen vigyorogva sétált ki a helyiségből, és már tudta, hogy bizony szép álmai lesznek még reggelig.

 

 

Hermione már nem tudott visszaaludni, csak bámulta a plafont, és hallgatta barátnői szuszogását. Még magának sem vallotta be, de valahol nagyon is tetszett neki Sirius, valami vonzotta a férfiban. Persze józan esze most is közbeszólt, és vagy egy tucat érvet hozott föl, hogy ennek miért nincs semmi értelme.

 

- Nézzük: az apám is lehetne, már fiatalon is szerette a nőket, mindenkivel csak kötözködik, szereti játszani az eszét, eléggé sértődékeny… és ööö – viszont itt megakadt.

 

- Akkor most nézzük mi szól mellette: kedves, hihetetlenül tud szeretni, okos és érett… na jó, nem mindig. Meg persze nagyon vonzó is, és biztos tudja, hogy mi kell egy nőnek. – Ez volt az a pont, ahol olyan erővel csapta fejbe magát, hogy még Ginny is fölébredt.

 

- Aú…

 

- Te meg mit csinálsz? – kérdezte amaz álmosan

 

- Semmit, csak ütöm magam a hülyeségem miatt. – Glory laposakat pislogva ült fel az ágyban.

 

- Jó reggelt, mit folyik itt?

 

- Semmi, csak hülye vagyok, de ez mellékes. Sirius itt járt hajnalban, és üzeni, hogy akinek van kedve, annak megtanítja az animágiát, még ma elkezdjük, szóval gondolkozz el rajta Ginny, hogy mivé akarsz változni. – A vörös hajú bólintott, majd lassan elindultak lefelé reggelizni. A fiúk már lent várták őket, ami a lányokat eléggé meglepte.

 

- Ne nézzetek már így, Lily fölébresztett, elkezdett csipkedni, aztán meg rendesen bevágta a hisztit, mikor ott akartam hagyni a szobában. – Ginny fölnevetett, és megsimogatta a madár fejét.

 

- Úgy kell neked, Harry! – vetette oda Glory, és még nyelvét is kiöltötte a testvérére. Közben Sirius is odaért, és arcán széles mosoly terült szét miközben ránézett Hermionéra. A lány zavarában majdnem kiöntötte a töklevét.

 

- Vigyázz már Hermione! – mordult rá Ron, akinek szendvicsére löttyent az italból.

 

- Bocsi… - Glory gyanakodva nézett hol a lányra, hol pedig Siriusra.

 

- Na akkor, nem tudom, Hermione mennyit mondott, de ki akarja megtanulni az animágiát? – A kezek szinte egyszerre lendültek a levegőbe, kivéve Gloryét. Már javában folyt a reggeli, mikor Draco is megjelent az ajtóban. Már lényegesen jobban nézett ki, mint pár napja, de hangulata még mindig csapnivaló volt. Levágódott Glory mellé, és elmorgott egy köszönés félét az orra alatt.

 

- ’reggelt…

 

- Neked is, Malfoy. – Jött közvetlenül mellőle a válasz. A fiú egyik szemöldökét felvonva sandított oldalra.

 

- Látom bal lábbal keltél… - állapította meg a srác, mire kapott egy csúnya pillantást.

 

- Oh, Draco, ha van kedved, csatlakozz te is, megtanítom nekik az animágiát. – Sirius szavaira a fiú kezéből kiesett a villa. Majd úgy nézett Siriusra, mintha szellemet látna. -  Hahó, Draco… itt vagy még?

 

- Aha… vagyis igen. Ez most komoly? Tényleg megtanítod nekik?

 

- És neked is ha akarod, de gyorsan dönts, mert azonnal elkezdjük az alapokat, először csak a pálcamozdulatot, és a bűbájt, majd a koncentrációt és végül az átváltozásokat. Úgy készüljetek, hogy fárasztó menet lesz, szeptemberre egy csapat állatot akarok a helyeteken látni. – A fiúk vigyorogva folytatták a reggelit, Ginny elmerengve gondolkozott, míg Glory továbbra is néma maradt.

 

- Na jó, neked meg mi bajod? Nem örülsz, hogy tanulhatsz? – fakadt ki Draco, miután beleunt abba, hogy Glory úgy nézi a tányérján lévő ételt, mintha az ellensége lenne.

 

- Ugyan már, nekem semmi bajom, csak én nem veszek részt ezeken az órákon… - mordult föl, mire Sirius homlokára csapott.

 

- Bocsáss meg, Glory, teljesen elfelejtettem. Figyelj, mivel te már kitanultad, örülnék neki, ha segítenél nekem. Elvégre lássuk be… öt kezdővel elég nehéz dolgom lenne egyedül. – A lány még egy kicsit elhúzta a száját, majd rábólintott. Draco megállapította, hogy a lány nehezen viseli, ha valamiből kihagyják, és ezt jól bevéste az agyába.

 

 

Délutánra már mindenen túl voltak, Sirius megmutatta a pálcamozdulatot, a bűbájt, és át is változott előttük. Végül már csak az volt hátra, hogy ki mivé akar változni.

 

- Legyünk oroszlánok! – ugrott föl Ron, de a kellő ujjongás hiánya leülésre késztette.

 

- Valami olyan kell, ami nem feltűnő, és egy oroszlán itt Angliában eléggé furcsa jelenség. – Hermione szavaira csak bólintott, majd újra gondolkozni kezdett.

 

- Oké, én szerintem valamilyen madár leszek, mondjuk egy rigó. Az nem túl feltűnő, a világon minden felé megtalálható, elég kicsi és fürge, szerintem jó lesz. – hadarta Ginny, miközben ráfirkálta egy lapra a választott állatot. Draco összeszűkült szemekkel nézte a lapot, majd egyszerűen ráírt valamit. Harry kíváncsian megleste, majd hangos röhögésben tört ki.

 

- Görény? Ez komoly? Azt hittem azok után az összeset kiirtod… - persze ezután már mindenki a lapot bámulta és kacagva figyelték a srácot, amint kezd elvörösödni, na nem a szégyenlősség miatt.

 

- Befognátok végre? Igen is a görény egy tökéletesen megtervezett állat. Kicsi, gyors, és mindenhová befér, vagy akárhonnan meg tud szökni. – Harry végül rábólintott, és be kellett látnia, hogy van benne valami.

 

- Na akkor én meg maradok az egérnél, az is mindenhova befér, és eltűnik a szem elől… - vágta rá Ron, mire Glory szeme vészesen megvillant.

 

- Vigyázz Weasley, ne felejtsd el, hogy én macska vagyok miaúú… - majd játékosan karmolt egyet a levegőbe.

 

- Ha-ha, csak vigyázz, mert majd rád uszítok valakit. – vágott vissza Ron, majd sértődötten elfordult.

 

- Srácok, ne már… oké, akkor én jövök. Hát… ha fél évvel ez előttig kérdeztek, akkor azt mondtam volna, hogy egy szarvas… - Sirius szomorúan bólintott, hiszen tudja, hogy mire gondolt a fiú. – Most viszont gőzöm sincs. Talán szintén valami, ami repül, egy sas például vagy lehet, hogy egy… - de inkább elharapta a mondat végét.

 

- Egy micsoda, Harry? – lépett mögé Piton, aki érdeklődve hallgatta az eszmecserét. Eddig az ajtóban állt, mert nem akarta megzavarni őket. – Hallottam, hogy mire készülsz, Black. Kár, hogy előtte nekem nem szóltál… - mordult föl haragosan, majd Siriusra pillantott.

 

- Miért, talán te is tanulnál?

 

- Ó, nem csak ti tanultátok ki az animágiát… - suttogta szinte alig hallhatóan.

 

- Na, akkor mutasd meg, hogy mit tudsz… bár biztos valamilyen csúszómászó lesz belőled, esetleg egy denevér. – cukkolta Sirius a másikat.

 

- Tévedés, Black… - azzal előkapta pálcáját, és magára mutatott, alig pár másodpercre rá a helyén már egy nagy fekete macskaféle állt, de nem is akármilyen, hanem egy párduc. Fenyegetőn Siriusra mordult, és kilátszottak hegyes fogai.

 

- Na most megleptél, bár ez is megmagyarázza, hogy mi miért utáljuk egymást… . – Piton gyorsan visszaváltozott, majd megigazította ruháját.

 

- Az nem ettől függ, Black.

 

- De király, én is macska vagyok… és fekete, csak kisebb – lelkendezett Glory, és arcán látszott a tiszta őszinte öröm.

 

- Szóval, mit gondoltál ki, Harry? - A fiú tétovázott egy darabig, majd lehajtott fejjel kibökte azt az egy szót.

 

- Kígyó… - a teremben lévők egyszerre mordultak föl, és kezdtek el hitetlenkedni. Harry jelenleg inkább elbújt volna, mintsem hogy barátai szemébe kelljen néznie.

 

- Hát ez… ööö, de miért pont kígyó? – Sirius csak dadogni tudott, és értetlen fejjel várta Harry magyarázatát.

 

- Nem tudom, csak valahogy elvagyok velük. Ugye értem, hogy mit beszélnek, és számomra nem olyan idegenek, bár nem tudom, lehet, hogy csak Voldemort beszél belőlem… - a végén már azt sem tudta, hogy mit beszél, és a feje is egyre erősebben fájni kezdett. A következő pillanatban pedig elsötétült előtte a világ.

6 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.01.13. 23:19
mei

Szia drága!

Elég régen jártam erre és mikor végre idetalálok elakad a lélegzetem:)Rögtön két új fejezetet olvashattam.Eszméletlenül jók lettek.Oké tehát akkor most összekaparom magam,hogy értelmes véleményt mondhassak mindkét fejiről,ami nem lesz könnyű tekintve,hogy megőrülök a fájdalomtól.Utálom ha kijön a lumbágóm.Ráadásul az ideggyulladás miatt még lázas is vagyok,szóval igen jól kezdem az évet.:)Tehát Lily szenvedett és nem tudott mást tenni mint állandóan figyelni,hogy mikor mi van a családjával.Érdekes volt,hogy ők ketten már nem voltak szerelmesek egymásba,illetve James-ről ezt mondanám biztosan hiszen nem véletlenül féltékeny Pitonra és ragaszkodik annyira Lily-hez.Azt is jó volt látni tőle,hogy képes volt már elismerni,hogy Perselus sokkal jobban szereti Lilyt mint azt ő bármikor is hitte volna és amennyire ő tudta szeretni a nőt.Ez nagyon tetszett mert végre nem a bánó szavakat hallhattam a szájából amivel mindig Perselust illeti.Érdekes választás volt Lily-től,hogy egy főnix akart lenni de azt hiszem,hogy nem csak azért mert csodálatos madár hanem mert képes a könnyével gyógyítani amit rögtön meg is tett amikor végre találkozott a férfivel akit még mindig nagyon szeretett.Ahogy arra számítottam is Harry volt az aki segített a szegény főnixen és nem lepődtem meg,hogy Lily a fia párnáján hajtotta álomra a fejét.Egy kérdés:Mikor fog már Sirius és Mione összejönni?Nekem úgy tűnik,hogy Sirius már nem az a nőcsábász aki egykor volt és igen is tetszik neki Mio ahogy a lánynak is a férfi.Az animagia egy érdekes dolog és azok után,hogy Perselus is meg Glory is fekete nagy macska kiváncsi leszek,hogy Harry vajon mivé fog változni.Viszont remek mert így már három embertől ráadásul két felnőttől tanulhatnak ami sokat fog segíteni nekik.Azért nem kellett volna Harrynek szégyelnie,hogy kígyót választott hiszen neki sok köze van a kígyókhoz kezdve ott,hogy érti amit mondanak neki és egyáltalán semmi baj nincs velük.Csak azért utálják őket az emberek mert Voldemort a szolgálatába állított egy ilyen hüllőt,de ez nem jelenti azt,hogy bántani kéne az összes kígyót.Azért remélem egy ilyen szép függővég után hamar jön a folytatás mert megőszülök és lerágom a körmeimet,hogy mégis mi a fene történt megint Harryvel.A történet viszont fantasztikus és még mindig imádom:)Nagyon kiváncsian várom a kövi fejezetet.Addig is puszi,mei.   


Válasz:

Hát jujj de régen láttalak már erre! Merre jártál? Nekem gyógyulj meg gyorsan és ne legyél beteg! :D Ami Harry választott állatkáját illeti még semmi sem biztos... :P Ami Hermionéra és Siriusra vonatkozik (az még várat magára XD). Ami meg Lilyre az lassacskán kiderül. Tömören senkinek sem elsz könnyű dolga, és iszonyatosan meg fog szenvedni mindenki mindennel XD Hiszen ismerhetsz amin nem lehet csavarni, én még azon is tekerek párat. (Kész csoda, hogy én még átlátom a dolgokat...) Majd igyekszem föltenni egy újabb fejit. Holnap vizsgázom, de jövőhéten teszek föl újat. Addig is puszi, és gyógyulgass!

2010.01.13. 20:24
Fantasia

Mi van Harryvel????????


Válasz:

Fogalmazzunk úgy, hogy kicsit fáradt... de semmi vész XD

2010.01.13. 13:01
Denelind

Szia!

Nem hiszem eeeel!! Pont a legjobb résznél abahagyni. XD Kíváncsi leszek, hogy ezek után mi fog történni.
Kicsit meglepődtem, hogy James is megjelent egy kicsit, és szólt Siriusnak. ÉS hogy mindneki tanuljon animágiát... furcsa. XD De tetszett, hogy Draco a görényt választotta. Remélem mihamarabb kapunk új fejit. Szép napot!

Dency


Válasz:

Jaj, Dencykém XD hiszen már ismersz, hogy milyen alattomos, és kegyetlen vagyok. Kedvenc hobbim, hogy titeket húzhatlak egy-egy ilyen fejezettel

2010.01.13. 08:11
mia18

 Szia!

Nagyon jó lett megint a feji, de itt abbahagyni... szörnyű egy dolog!

puszi mia és nagyon várom a folytatást!


Válasz:

A kövi is jó lesz, meg az azutáni is és így tovább. Majd sietek föltenni a következőt :)

2010.01.13. 00:14
Tigrincs

Gonosz!

Pont a legjobb résznél abbahagyni...


Válasz:

Hát igen... (Jujj, de gonosz vagyok XD) na de megpróbálok hamarabb frissíteni :)

Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 | 2 KorábbiakLegelső hozzászólások
 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. December
HKSCPSV
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77