Beköltözés

A délután további takarítással telt, de közben jött a hír Dumbledore-tól, hogy estére Rendgyűlést terveznek, mivel kaptak egy fülest néhány elszökött halálfalóról. A fiatalok már majdnem mindennel készen voltak, mikorra Albus és Mordon megérkeztek.

- Én mondom nektek lakberendezőnek kéne menni – ámuldozott az öreg.

- Megtettünk minden tőlünk telhetőt – mondta büszkén Harry. Pár perccel később megérkezett Mr Weasley, Bill, Kingsley és Remus is. Mindenki ugyan úgy meglepődött. Az első, ami mindenkinek feltűnt, hogy Mrs Black portréja nem rikácsol.

- Hova tüntettétek a vén banyát? – csúszott ki Remus száján.

- Mondjuk úgy, hogy utolérte a végzete – taglalta Harry.

- Minden esetre kiélhettük a rombolási kedvünket rajta… - vigyorogta Ron. Hát igen, a fiatalok először szétszabdalták, majd felgyújtották, leöntötték vízzel és még vagy fél tucat módon megrongálták a festményt, de az nem engedett és még mindig ott lógott a falon. Végül Lunának támadt azaz ötlete, hogy mi lenne, ha kirobbantanák azt a falrészt és a helyére egy üvegfalat tennének. Így gyönyörű kilátás nyílna a már szépen gondozott kertre.

- Ez hihetetlen – suttogta Remus, majd kíváncsiságtól vezérelve kinézett az üvegfalon. A kertben színpompás virágok nyíltak, volt néhány terebélyes fa, és az egyiken egy kis faház volt, ami meglepte a férfit. Azonban ami még jobban lesokkolta az a csöppnyi játszótár volt a kert végében.

- Harry… minek neked ennyi gyerekjáték? – kérdezte a férfi. Ezzel egy időben megjelent Tonks, aki sápadtan nézte Remus hátát. Ginny reagált a leggyorsabban és megpróbálta menteni a menthetőt.

- Harry már csak pár évig tanul és utána biztos lesz gyereke is, azt gondoltuk, hogy addig is olyan jól mutat ott a hinta meg a libikóka. Még mi is tökre élveztük mikor felültünk rá – magyarázta Ginny. Remus kétkedve nézett rájuk, de nem vitatkozott, mert észrevette a hátuk mögött álló Tonksot, amint már majdnem bőg.

- Dora – biccentett felé.

- Sziasztok… ez olyan aranyos… nekem is volt ilyenek mikor kicsi voltam – mesélte könnyes szemekkel. Remus már végképp nem értett semmit. Végül Albus behívta őt, így a fiatalok magukra maradtak Dorával.

- Nyugodj meg – suttogta Harry.

- Ez annyira gyönyörű, minden… pedig még csak a nappaliban vagyok – szipogta a nő.

- Igazából holnapra leszünk készen teljesen, így holnap délután várunk téged ide a csomagjaiddal – vigyorogta Harry. A nő tátott szájjal meredt Harryre. Az auror parancsnokságon már egy hete bejelentette, hogy szabadságra megy, és azóta a lakásában kuksolt. A szülei bár nagyon szerették őt, mégsem örültek neki, hogy egyedül is vállalja a gyerekét. Dora nem akart rájuk támaszkodni, ezért is ment egy albérletbe lakni.

- Nymphadora kedves, kezdünk – szólalt meg Albus, majd beinvitálta a nőt a nappaliba. Az ott elé táruló látvány szintén mellbe ütötte.

Az ablakokon súlyos aranysárga függöny keretezte, míg a falat kellemes zöld és sárga tapéta borította. Minden teljesen megváltozott. A nő csak döbbenten kapkodta mindenfelé a fejét és egyszerűen tátva maradt a szája.

- Tonks, szerintem még lesz elég időd nézelődni – morogta Mordon, mire a nő magához tért.

- Bocsánat, csak hihetetlen, amit itt véghezvittek – suttogta.

- Hát igen, Sirius büszke lenne rájuk – mosolyogta Remus. Azonban azzal, hogy megszólalt ismét eszébe juttatta Dorának, hogy ő is a helyiségben van. Ezután a nő alig tudott odafigyelni az eseményekre. Mire feleszmélt, már eldöntötték a sorsát.

- … ezért lesz Dora az új bájitalmesterünk – fejezte be Albus. A nő csak ekkor kapcsolt.

- Mi? Miért pont én? – csúszott ki a száján, de persze már leesett neki. Hiszen terhesen nem mehet csatába, na meg persze titkolni akarta az egészet és Albus kitalálta a legjobb megoldást.

- Sajnos Perselus halálával te vagy a legjobb bájitalkészítőnk… - mondta Albus ismét. Dora csak tompán bólintott, nem ellenkezett, ami fölkeltette Remus érdeklődését. Miután a gyűlésnek vége lett Albus még odahívta magához a lányt – persze úgy, - hogy Remus mindent halljon.

- Tudom, hogy nem valami jó neked, hogy bezárva kell lenned a házban… az auror parancsnokságon sikerült lerendezni a szabadságot? – érdeklődött az öreg.

- Igen – felelte röviden a nő.

- Nagyszerű! Biztos fájó szívvel váltak meg tőled… - pedzegette az öreg.

- Hát… tény, hogy nem repestek az örömtől – húzta el a száját Tonks.

- Minden esetre én nagyon köszönöm, hogy elvállaltad a megbízatást és hogy a szünet hátralevő részében vigyázol majd Harryre és Perselusra. Bár a Roxfort nagyon szép hely, de egy igazi otthon melegét nem pótolhatja… - dünnyögte az öreg. Tonks értetlenül nézett rá, de nem szólt. Remus viszont annál kíváncsibb volt.

- Dora ideköltözik és vigyáz majd Harryékre? – lepődött meg a férfi.

- Igen, valami baj van az ötletemmel? – kérdezte Albus ártatlanul.

- Hát nem biztos, hogy Dora a legjobb választás, ha gyerekekre kell vigyázni – csúszott ki Remus száján. A következő pillanatban több dolog is történt egyszerre. Dora könnyes szemmel kevert le egyet a férfinak, míg Harry egy jókora vödör jeges vizet zúdított a nyakába. Albus Dumbledore pedig olyan haraggal meredt a férfira, amitől még Voldemort is visszavonulót fújt volna.

- Úgy vélem Remus, hogy a gyűlésnek vége, így mehetsz is a dolgodra – mondta. Ez Albusnál felért egy „húzz innen a büdös francba te bunkó” kiáltással. Remus megpróbált bocsánatot kérni Dorától, de a nő már eltűnt mellőle és helyette Harryvel találta magát szembe.

- Lehet, hogy Dora szeleburdi, hogy naiv, hogy esetlen, hogy folyton megbotlik és hibákat követ el, de egyben biztos vagyok… ezek után ezerszer inkább rábíznám magam, vagy akár a gyerekem, mint rád, Lupin – Az utolsó szót jól megnyomta. Remus úgy érezte, mintha egy tőrt döftek volna a szívébe. Harry még sohasem volt vele ennyire ellenséges. Már megszokta, hogy kiabál vagy vádaskodik, de hogy ennyire rideg és közönyös legyen vele szemben… Nem bírta tovább, megfutamodott. A fiatalok dühösen és sértetten mentek vissza a kastélyba, hogy eltöltsék az utolsó éjszakájukat.

Harry már előző este összepakolta holmiját, hogy másnap ne kelljen ilyesmivel foglalkoznia. Perselus ugyan kelletlenül, de beleegyezett, hogy Harryvel menjen a házba. Albus megígérte neki, hogy bármikor visszamehet a kastélyba a hopp hálózaton keresztül. Így tehát reggel a két fiú az összezsugorított csomagjaival hagyta el a Roxfortot. Már csak az utolsó simítások voltak hátra. Friss virágok minden helyiségbe, néhány szoba falszínének kiválasztása.

- Dora szobája szerintem legyen lilás – ajánlotta Ginny. Végül kikötöttek egy lilás, rózsaszínes tapéta mellett. Neville segítségével újjávarázsolták a bútorokat, ugyanis a fiú ismerte a bűbájt, amivel egy bizonyos fából egy másikat lehet alakítani. Így a szoba már nem volt olyan komor, de nem is egy tini lány szobájának képét mutatta. Még tettek néhány virágot az asztalkára és a kandalló tetejére fölkerült pár fénykép: Harry és Tonks, Tonks és a lányok, Dora és a szülei, Sirius és a lány, valamint egy a rendtagokat ábrázoló kép is.

- Oké, most jön az én szobám – vigyorodott el Harry, majd elnyargalt a másodikra.

- Te miért a másodikon laksz? – értetlenkedett Ron.

- Azért, mert Dora is szeretne majd egy kis nyugalmat, így egy szint elválaszt minket, de még mindig kéznél vagyok, ha kellek – magyarázta a fiú, majd benyitott Sirius régi szobájába. A helyiség tele volt régi bútorokkal, amiket a padláson találtak. Neville itt is munkához látott, és pár perc elteltével minden bútor szinte újnak tűnt. Harry közben bordóra bűvölte a falat, majd elégedetlenül megrázta a fejét.

- Ez így nem jó… - morogta, és kipróbálta még a barna, a zöld és a kék változatot is, de valahogy egyik sem tetszett neki igazán.

- Miért nem jó a bordó? – faggatózott Ron.

- Mert nem egy bordélyban vagyunk Ron – felelte Harry nemtörődömül.

- De Griffendéles vagy! – akadékoskodott a srác.

- Ron, te fogsz itt lakni vagy Harry? – kérdezte Hermione.

- Harry… - felelte a vörös hajú.

- Akkor miért szólsz bele? – érdeklődött a lány.

- Hát de… - Ron csak hápogni tudott. Végül Harry egy hirtelen ötlettől vezérelve a falak egy részét feketére változtatta. A látvány magáért beszélt.

Miután itt is készen voltak Harry Perselusra nézett.

- A másik kettő közül válassz – mondta a fiúnak mire annak kikerekedett a szeme.

- Én válasszak? – döbbent meg teljesen.

- Igen, elvégre Te is itt fogsz lakni, szóval válassz – mondta még egyszer ellentmondást nem tűrőn Harry. Perselus felsóhajtott, majd alaposabban is szemügyre vette míg végül a Harryével szemköztit választotta. Valahogy neki sem ment a tökéletes szín eltalálása. Elsőnek a feketével próbálkozott, majd a zölddel, de volt ott kék és szürke is, míg végül a barnánál maradt. A lányok elégedetten néztek körbe a szobában, gyorsan segítettek a helyükre varázsolni a fiú ruháit és személyes holmijait. Pár perc alatt végeztek is.

- Szép lett – mosolyogta Hemrione, majd egy hirtelen ötlettől vezérelve rávetette magát a fiú ágyára.

- Te mit művelsz? – döbbent meg Piton. A lány igencsak jól mutatott azon az ágyon.

- Csak megnézem, hogy elég kényemles-e – vágta rá Hermione, mire Ginny és Luna is mellette kötöttek ki. Miután Perselus ágyát megszentségtelenítették a lányok, végre készen voltak.

Hermione vezetésével nekiláttak főzőcskézni, de mint kiderül Neville, Ron és a konyha egyenlő a katasztrófával. Ginny és Hermione még valahogy elboldogultak, de Harry és Perselus mindenkit meglepett. A két fiú úgy főzőcskézett, mintha mindig is ezt csinálták volna.

- Perselus, te honnan tanultál meg főzni? – kérdezte ámélkodva Neville.

- A nagyanyámtól… - válaszolta tömören a fiú.

- Na és te Harry? – kérdezte Luna, aki még nem tudott sokat a fiú családi helyzetéről.

- Hát… kénytelen voltam megtanulni. Vernon bácsiék nem igazán szerettek, ha azt mondom, hogy úgy éltem, mint egy házimanó, elhiszed? – kérdezte a fiú keserűen. Luna sajnálkozva lehajtotta a fejét.

- Bocsánat… - suttogta a szőke lány.

- Ne kérj bocsánatot, ez volt az életem… egészen addig azt hittem, hogy ez a normális, amíg meg nem ismertem Ront és a szüleit. Bár idegen voltam, mégis úgy bántak velem mintha az édes gyerekük lennék. A lényeg, hogy most már minden jó lesz – fejezte be a fiú és földobott a levegőbe egy palacsintát. Úgy egy órával később meghallották Dora hangját.

- Megjöttem! – kiáltotta el magát, mire mindenki odasereglett köré. Harry megölelgette, és a többiek sem hagytál puszi vagy ölelés nélkül.

- De jó, hogy itt vagy!

- Most már minden rendben lesz…

- Mindent előkészítettünk.

- Biztos tetszeni fog! – Hangzottak a megnyilvánulások. Szegény Dora alig tért magához a hirtelen jött rohamtól.

- Gyere megmutatjuk a házat – ajánlotta Harry, majd karon ragadta a lányt és sorra vették az összes helyiséget. Dora ámulva nézett körbe, minden nagyon tetszett neki, mikor pedig elértek a szobájához már levegő után kapkodott. Hihetetlenül tetszett neki a szoba.

- Te jóságos ég! Ez gyönyörű… és hatalmas – suttogta a nő. Mikor pedig meglátta a képeket ott sorakozni a kandalló tetején boldogan elmosolyodott.

- Köszönöm nektek – ölelte meg sorra a fiatalokat.

- Még ne köszönd – mosolyogta Hermione.

- Van még egy ajándékunk, reméljük, hogy tetszeni fog – mondta Harry, majd egy ajtó elé lépett, és kinyitotta azt. Dora szája elé tette a kezét és a könnyeivel küszködött. Egy gyerekszoba volt az, közvetlenül az övé mellett. A fala babakék, a bútorai pedig fehérek voltak. Az egész helyiség csak úgy árasztotta magából a nyugalmat és a pozitív energiát. A szoba egyik felében állt a kiságy, ami régen Siriusé volt. A szoba másik fele pedig tele volt játékokkal. Óriási plüss mackók, játék vonatok, labdák, építőkockák és persze mesekönyvek. Hermione és Ginny előkeresett a padlásról néhány régi babaruhát, amit még hordhatónak ítéltek meg. Szerencsére ezek portaszító bűbájjal voltak kezelve, így tökéletes állapotban megmaradtak. Most pedig ott sorakoztak a szekrényben és a komódban. Dora végignézve rajtuk könnyei közepette borult Harry nyakába. Beletelt jó néhány percbe mire meg tudott nyugodni. Végül levonultak az étkezőbe, hogy elfogyasszák a Harryék által kreált finomságokat.

A Black házban minden ment a maga rendezett és nyugodt módján. Harry általában vagy tanult, vagy a kertben heverészett, esetenként pedig Dorát pátyolgatta. Perselus megszállta a bájitallabort, végre gond nélkül kísérletezgethetett. Persze Harryék döbbenettel vegyes ámulattal vették tudomásul, hogy Perselus ugyan olyan jó bájitaltanból, mint „Piton”.

- Perselus, esetleg nem korrepetálnál egy kicsit? – kérdezte a másiktól. Piton úgy érezte a talaj kimegy a lába alól és a világ a feje tetejére fordul.

- Hogy mondod? – kérdezett rá, mert nem akart hinni a fülének.

- Tudom, apád biztos mesélt rólam, hogy elég reménytelen eset vagyok, de… kénytelen vagyok megtanulni. Nem tartozik a kedvenc tárgyaim közé és apád se könnyítette meg a dolgom, így amikor nem értettem valamit, inkább nem is kérdeztem. Általában ezért sikerültek félre a bájitalaim – vallotta be. Piton úgy érezte, hogy ideje egy kicsit rendbe hozni a dolgokat, így belement. Legnagyobb meglepetésére Harry – amikor nem kiabált vele, vagy nem idegesítette – egészen tűrhető teljesítményt nyújtott. Persze közel sem olyat, mint Hermione, de azért az órai munkájához képest jó volt. Dora sokáig nem találta a helyét, míg végül rá nem szánta magát, hogy ő akkor is megtanul kötni. Molly két egész délutánját áldozta rá, mire a lány megtanulta a mozzanatokat. A háztartási bűbájokkal mindig gondban volt. Most viszont sorra gyártotta a pulóvereket, sapkákat, sálakat és kesztyűket. Harrynek már volt egy zöld együttese, Perselusnak egy kék, a kisbabának egy fehér, míg neki egy lila összeállítása. A pulóverek valamivel nehezebbek voltak, de már azokkal is jól boldogult. Eddig egy darab készült el, egy aprócska kék kis kardigán volt.

Ami megnehezítette a nő életét, azok a hormonok voltak. Mázlijára a hányingere csak két hétig tartott, de most meg folyton álmos volt. Harryék nagyon figyeltek rá, hogy mit eszik. Még Perselus is úgy leste minden kívánságát, mintha az ő gyerekét hordaná a nő.

<<      >>

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.