|
Költözés
Sirius elindult fölfelé az ósdi, nyikorgó lépcsőkön. Minden mozdulatára a korhadt deszkák fáradtan recsegtek léptei nyomán. Elnézte a szinte semmilyen színű, csupasz falakat és elgondolkodott.
- Vajon milyen lehetett itt élni? – töprengett. Lassan kezdte magában összerakni a képet Pitonról. Körvonalazódott benne a férfi gyermekkora, a hallottak és az elmúlt évek tapasztalata alapján. Sohasem látta őt szép, új ruhákban. Mindig mindenkivel távolság tartó és gúnyos volt, de ezt biztos azért csinálta, mert el akarta űzni maga mellől a kíváncsiskodókat. Neki sem volt könnyű élete. A családja megvetette, mindig is kilógott közülük, viszont legalább fizikailag nem bántalmazták.
Felért a lépcső tetejére és jobbra fordult, arra, amerre Piton mondta. Egy jobb napokat látott öreg ajtóhoz ért, és bekopogott rajta. Pár pillanattal később a már látott házimanó nyitott ajtót és szúrós szemekkel nézte a jövevényt.
- Mr Black, az úrfihoz jött? – kérdezte védelmezőn.
- Igen, beszélni szeretnék Harryvel – mondta a férfi, de elég nehezére esett normálisan kommunikálni az előtte álló apró lénnyel.
- Bemehet, de ne bántsa az úrfit… - a manó már szinte fenyegetőzött.
Sirius megadón bólintott és belépett a szobába. Elsőnek a falak színén ütközött meg.
- Mintha a Griffendélben lennék – nyögött föl látva a bordó festéket.
Harry először nem értette, hogy ez miként jön a szobájához, majd leesett neki.
- A szín miatt? Perselus varázsolta ilyenre. Kipróbáltunk néhány színt, de ez volt a legjobb – magyarázta.
Sirius most végignézett a fiún, aki az ágyon ült és valamilyen könyv volt előtte. Odasétált hozzá és rámosolygott.
- Nagyon hasonlítasz apádra, csak a szemed… az édesanyádé – mondta a férfi.
Harry szomorúan elmosolyodott.
- Én nem sokat tudok a szüleimről… - vallotta be szégyenkezve. Black kihasználva a lehetőséget faggatózni kezdett.
- Piton mit mesélt róluk?
Harry azonnal beszámolt az eddigi tapasztalatairól.
- Azt mondta anyával barátok voltak, de apát nem szerette és titeket se, és ti sem szerettétek őt. Sokat veszekedtetek… ami rossz dolog – jegyezte meg rosszallóan. – Azt is mondta, hogy apáék au… aur…
- Aurorok? – kérdezett rá Sirius.
- Igen, aurorok voltak, és a gonosz varázslókat üldözték, és hogy Voldemort ölte meg őket. – A név hallatán Sirius arca megrándult.
- Ez így igaz… Folytasd csak – noszogatta a fiút.
- Azt mondta, hogy apáék nagyon szerettek engem, és hogy hősök voltak – mosolyodott el. Sirius meglepetten nézett rá. Nem gondolta volna, hogy Piton ilyesmiket mond egykori ellenségéről.
- Ez mind igaz. Na és miket szoktatok csinálni Pitonnal? – érdeklődött tovább, közben elhelyezkedett Harryvel szemben az ágyon.
- Hát sok mindent. Voltunk vásárolni, meg itt is takarítottunk, és elvitt Ronékhoz. Ők nagyon jó barátaim lettek! Aztán elkezdett tanítani, már tudok egy csomó betűt leírni és elolvasni is – mesélte büszkén.
Sirius összevont szemöldökkel nézett Harryre.
- Te még nem tudsz írni és olvasni? – döbbent meg.
Harry nem szerette mikor valaki így kiakad, elvégre nem ő tehet róla, hogy nem úgy nevelték mint a varázslókat.
- A mugik közt még ezután kezdtem volna az iskolát… - magyarázta meg.
- Ó, értem… és most itthon fogsz tanulni vagy magántanárod lesz?
- Oda fogok járni ahova Fred, George, Ron és Ginny is, meg még néhány másik gyerek – mesélte lelkesen.
Sirius elmosolyodott, hiszen a fiú teljesen megfeledkezett a távolságtartásról és hevesen gesztikulálva magyarázott neki.
- Akkor nem fogsz unatkozni – állapította meg.
- Egyébként sem unatkozom. Mindig van valami érdekes. Biciklizem a birtokon, vagy Albus bácsival játszom, meglátogatom Hagridot vagy Ronékat. Vásárolunk Perselusszal, tanulunk vagy segítek neki a laborban – hadarta szinte egy szuszra.
- Ez érdekes… ezek szerint kedveled őt – mondta kissé kelletlenül.
- Igen. Tudod ő az első, aki rendes volt velem. Kedves és türelmes, ápol, ha beteg vagyok és megnyugtat, ha rosszat álmodom, betakar este, nem kiabál velem és megvéd. Nem ver meg, mint a többiek, vett nekem egy csomó mindent, segít tanulni, mesél nekem. Ő jó ember, csak nem hiszi el magának, hogy ő jó. Nagyon szomorú… sok rossz történt vele, elmesélte nekem, de én buta voltam és kifecsegtem. Most biztos utál, amiért elárultam a titkát – szomorodott el. Siriusnak eszébe jutott a pár órával azelőtti látogatás Mr Westnél.
- Szerintem… nem haragszik rád – jegyezte meg Sirius. Bár nehezére esett úgy vélte muszáj megnyugtatnia Harryt.
- Az jó lenne. Képzeld, rendez nekem egy szülinapi bulit! Lesz lufi, torta és gyerekek is. Nekem még sohasem volt ilyesmim – mosolyodott el ismét.
- Igen, de most biztos jó móka lesz. Apropó, én is jöhetek a buliba? – kérdezte vigyorogva a férfi.
Harry kissé tanácstalan volt, de végül rábólintott.
- Igen, de ne veszekedjetek Perselusszal. Az olyankor rossz nekem… - vallotta be.
- Megígérem, hogy megpróbálok jó lenni, és nem veszekszem fölöslegesen vele – ígérte meg.
- Becsületszavadra? – nézett rá komoly képpel Harry.
- Becsületszavamra – bólintott Black.
- Köszönöm. Téged még nem ismerlek, de… valahogy érzem, hogy fontos vagy nekem. Vannak emlékeim, hogy játszottál velem és átváltoztál kutyává – mesélte elmélázva a fiú. Sirius gondolt egyet felállt, majd a következő pillanatban már egy jókora fekete kutya állt a szoba közepén. Vakkantott párat, mire Harry felkacagott. Persze Perselus felrohant a szobába, hogy mi történik és ott találta Harryt, amint egy nagy fekete kutya nyalja végig az arcát.
- Fúj… ez undorító – nyögött föl, majd kifordult a helyiségből.
Sirius azonnal átváltozott és dühösen nézett a becsukódó ajtóra, míg Harry hangosan felkacagott. Black nem értette, hogy a gyerek min nevet ennyire.
- Mi olyan vicces? – faggatózott.
- Csak Perselus arca… Nem… nem gondolta komolyan – kuncogta még mindig vidáman. Sirius persze kételkedett abban, hogy a fiúnak igaza lenne, szerinte ez szimpla rosszindulat volt a másik részéről. Valami nem hagyta nyugodni és muszáj volt rákérdeznie.
- Miért hívod Perselusnak, mikor Weasleyéknél apának szólítottad?
Harry döbbenten nézett a másikra. Azt hitte ez nyilvánvaló.
- Hát mert mindenki úgy tudja, hogy az apukám és előttük nem hívhatom Perselusnak. Ő azt mondta, ha kettesben vagyunk úgy hívom ahogy szeretném – felelte.
- Tehát ha kettesben vagytok, nem kell apának szólítanod.
- Nem kell, hacsaknem annak szeretném hívni – helyesbített Harry.
Siriusnak nem tetszett a dolog.
- De Piton sohasem lesz az apád. A te apád James Potter volt - kezdte feszülten.
Harry szeme összeszűkült, már kezdett elege lenni a dologból.
- Tudom, hogy ki az apám, tudom, hogy szeretett és meghalt értem. Tudom, hogy jó ember volt, ahogy anya is, de most már egyedül vagyok. Perselus még ha parancs miatt is, de elvállalta, hogy vigyáz rám. Mióta az eszemet tudom ő az első ember, aki nem úgy nézett rám, mint egy koloncra… Ha idővel megszeretem, és pedig meg fogom szeretni őt, akkor apának fogom hívni, és ha ez lesz úgy is fogom gondolni, hogy ő az apám! Sirius, kérlek…Ő vigyáz rám, nekem sokat jelent és lehet én is neki – próbálta elmagyarázni hogy mit is érez. Sirius, amilyen aprónak és törékenynek látta a gyereket, annál nagyobbat csalódott az ítélő képességében. Ez a fiúcska lehet, hogy fizikailag gyenge volt, de a szívében és a lelkében megingathatatlan. Szégyenkezve hajtotta le a fejét. Itt volt ő, lassan, de biztosan közeledett a harminchoz és egész életében, amit szabadon töltött mást sem tett csak másokat szekírozott. Erre itt van egy a gyerek, aki még csak hét éves, és úgy kioktatja, mintha maga Albus Dumbledore irodájában lennének. Komolyan elgondolkodott rajta, hogy mi keresni valója van ott.
- Én, azt hiszem most megyek. Sajnálom… sajnálom, ha gondot okoztam neked. Majd… meglátogatlak – mondta lehajtott fejjel.
Harry haragudott a férfira. Hiába próbálta neki elmagyarázni, hogy neki igenis fontos Perselus az mégis rendre szemét módon viselkedett vele, neki viszont ez nem tetszett.
- Rendben. Szia – köszönt el a fiú, majd beletemetkezett a könyvébe.
Sirius úgy érezte mintha tőrt döftek volna a szívébe. Sohasem érzett fájdalom hasított ismét a lelkébe. Talán elvesztette a fiú bizalmát. Talán örökre búcsút mondhat James egyetlen gyermekétől, és ezt csakis magának köszönheti…
A földszintre érve ott találta Pitont, aki bőszen csomagolta a nappaliban lévő ingóságokat.
- Már mész is? Azt hittem órákra bennragadtok – jegyezte meg Perselus csodálkozva.
- Utál – húzta el a száját Black.
- Nem utál, de ha megharagudott rád biztos valami olyat tettél, ami neki nem tetszett, majd megbékél.
- Téged ócsároltalak, és hogy nem te vagy az apja, hanem James, és te sohasem leszel az apja… Elég rosszul fogadta – vallotta be elkeseredve.
Piton nem tudta, hogy mit kezdjen a másikkal.
- Nézd, én már az árvaházban elhatároztam, mikor megláttam Harryt a törött kezével, hogy a fiú kedvéért megpróbálom. Az ő gyermekkora bár másként, de nagyon hasonlít az enyémhez. Őt is verték a rokonai, ahogy engem. Őt is piszkálták a gyerekek, ahogy engem is, és megszégyenítették, ahogy ti engem annak idején. Harry azt hiszem, ezért véd részben engem, mert tudja, hogy milyen az mikor valaki bántja őt – taglalta.
- Hogy fordulhatott ez elő? Petunia bár mugli, de Lilyt szerette – szörnyülködött el Black.
- Nem tudom, de már megfordult a fejemben, hogy kipróbálok rajtuk néhány hatásos mérget, amitől szenvednek pár órát – morogta a bájitalmester miközben beletett néhány könyvet a dobozba.
Sirius kissé elvigyorodott.
- Tehát tényleg kedveli Harryt – állapította meg.
- A születésnapi bulijáról értesítsetek, majd akkor meglátogatom, hátha jobb kedve lesz – mondta végül Black.
- Rendben, valószínű az új házban tartjuk csütörtökön. A pontos kezdésről majd szólok.
- Rendben. Akkor megyek is. Vigyázz rá – figyelmeztette Pitont.
- Nem áll szándékomban mást tenni – jelentette ki Piton. Némán néztek egymásra pár pillanatig, majd Sirius felnevetett és kisétált az ajtón. Piton értetlenül meredt az ajtóra.
- Ennek meg mi baja… - nézett utána, de végül úgy döntött, hogy az egész nem fontos. Még pakolgatott odalent egy kicsit, majd felsétált az emeltre a fiú szobájába.
Harry az ágyán feküdt, fejét a párnája alá dugta, mintha csak a világ elől akarna elrejtőzni. Perselus megvakarta a fejét, nem igazán tudta, hogy miként kezdjen hozzá a dologhoz.
- Harry… Ó, azt hittem itt van, de biztos odakint lesz az udvaron – tűnődött el hangosan. Harry ugyan mocorgott, de nem különösebben reagált a dologra.
- Kár, pedig meg akartam neki mondani, hogy holnap reggel beköltözünk a házba, és délután elmegyünk a csoporttalálkozóra a jövendőbeli osztálytársaival – dünnyögte.
Harry kissé kikukucskált a párna alól és kíváncsian figyelte a férfit, aki éppen az ablakon bámészkodott ki.
- Ott lesznek Ronék is? – kérdezte Harry.
Perselus megfordult és meglepettséget színlelve nézett a fiúra.
- Ó, hát te itt vagy? Észre sem vettelek – jegyezte meg.
- Nem vagyok kisbaba, tudom, hogy láttál – morogta a fiú.
Perselus úgy érezte, hogy leiskolázták. Direkt idiótát csinált magából, csakhogy a gyereknek valamivel jobb kedve legyen, erre tessék. Tényleg hülyének nézik.
- Harry, a keresztapád mondott dolgokat, és még fog is mondani, de én nem kezdem el szidni. Igyekszem vele kijönni a kedvedért. Tehát örülnék neki, ha te is megpróbálkoznál ezzel. Ő nem az ellenséged, szeret téged, bár kicsit furcsán mutatja ki – vakarta meg a fejét.
- Már biztosan utál – vont vállat a fiúcska.
- Nem utál, csak ő is össze van zavarodva. Tudod, ahol eddig volt nem éppen egy szálloda. Egyedül volt egy koszos, hideg és szűk cellában. Ráadásul mindig dementorok kísértették, így még a boldog emlékeit is elvesztette egy idő után. Megkeseredett, de akar téged. Jóvá akarja tenni, hogy nem lehetett melletted. Hidd el, ha nem kerül börtönbe most boldogan élnél vele – fejezte be a férfi.
- Gondolod? – kérdezte a kisfiú.
- Biztos vagyok benne – simított végig Harry haján.
A fiú elmosolyodott, majd hirtelen átölelte a férfit, ezzel teljesen meglepve őt.
- Én örülök, hogy te találtál rám – suttogta mosolyogva a gyerek egyenesen a férfi mellkasába.
Perselus úgy érezte, hogy szíve nagyot dobban, mintha egy öreg motort ismét működésre bírtak volna. Talán igaza lesz Mollynak és Albusnak, a fiúnak rá, neki pedig a gyerekre van szüksége a teljes gyógyuláshoz.
Másnap már kora reggel indulásra készen voltak. Perselus előző este mindent összepakolt, amire csak szükségük lehet. Mr West küldött egy listát, hogy milyen bútorokat szándékozik a házban hagyni. Piton már meg sem lepődött, hogy a berendezés nagy része ottmaradt nekik. Mikor ott jártak volt szerencséje körbenézni, és örömmel látta, hogy az egész ház szépen berendezett, nem túl giccses, de mindenképpen elegáns volt. Bár azt eldöntötte, hogy kissé átvariálja a ház belsejét, tekintve, hogy az még egy nagy családnak is bőven elegendő lett volna.
Harry izgatottan lépkedett Perselus mellett az új házuk felé. Az öreg Mr West éppen a hátsó kertben sétálgatott.
- Mr West, jó reggelt! – szaladt oda hozzá Harry.
- Üdvözöllek, Harry. Látom pontosak vagytok – jegyezte meg mosolyogva.
- Jó reggelt, uram – köszönt Perselus is.
- Jó reggelt. Nos, minden készen van. Az unokám még tegnap éjszaka megérkezett, így már én is elkészültem. Éppen most ment el az átvételi papírokért a Minisztériumba – mesélte az öreg.
- Ez nagyszerű. Tudja, szeretnénk még egy kicsit rendezkedni, mert Harry délután találkozik először az előkészítő csoportjával, és a tanítójával – magyarázta a férfi.
- Ó Merlinre, milyen régen is volt, hogy a fiam elkezdte az előkészítőt. Drága kedvesem mennyire aggódott azon a napon, de a világért se mondta volna ki. – Perselus türelmesen hallgatta a soha véget nem érő történetet Mr Westről és a feleségéről. Valamilyen szinten átérezte az öreg helyzetét. Hiszen ő is elvesztette, akit szeretett.
Ahogy ezen merengett, Harry elkezdte húzogatni talárja ujját, mintha megérezte volna, hogy a férfi most eléggé nehéz pillanatokon megy át. Lassan Mr West unokája is megérkezett. Egy Perselusnál néhány évvel idősebb férfi jelent meg előttük.
- Á, bizonyára ön Mr Piton és Harry, ha nem tévedek – nyújtott kezet.
- Igen. A nagyapja volt kedves és elmondta, hogy már elkészültek a papírok.
- Igen, itt is vannak. Talán menjünk be a házba, hogy aláírhassuk – tanácsolta.
Mind a négyen bementek a házba és leültek a nappaliban. Perselus gyorsan átfutotta, majd nem sokat teketóriázott, azonnal alá is írta. Mr West átvette az előre megbeszélt összeget, és kezet ráztak.
- Köszönöm, hogy a ház jó kezekben lesz. Hálás vagyok érte – mosolyogta az öreg.
- Biztosítom, hogy gondját viselem a háznak, olyan lesz, mintha még mindig itt élne – mondta Piton.
Az öreg hümmögött valamit, majd még utoljára szétnézett a házban, és végül útnak indult unokájával, hátrahagyva a kék házat.
Perselus kissé elveszettnek érezte magát. Ez már az ő háza volt. Sohasem akart ekkora házat, ő úgy volt vele, hogy eléldegél, amíg lehet a Roxfortban, illetve a Fonó soron. De mióta Harry vele van, minden megváltozott.
Kezdeti zavarát Harry lelkesedése oldotta fel. A kisfiú végigszaladt az egész házon, és ugrándozva nevetgélt. El sem tudta hinni, hogy ebben a gyönyörű házban élhet.
- Ez fantasztikus! – szaladt vissza a férfihoz.
- Igen, valóban csodás egy ház.
- Melyik lehet az én szobám? – kérdezte izgatottan.
Perselus vállat vont, még ő sem látta az összes helyiséget.
- Nézd végig és válaszd ki. Aztán átalakítjuk olyanra, amilyen tetszik neked – ajánlotta fel. Harry sorra vette az emeleti szobákat. Abban biztos volt, hogy csakis az emeleten szeretne szobát. Végigjárták mindegyiket, míg végül Harry megállt a lépcsővel szemközti előtt.
- Ez jó lesz – jelentette ki.
A szoba minden bizonnyal vendégszoba lehetett, mert elég visszafogottan volt berendezve. Egy ágy, szekrény és egy fotel, semmi több.
- Biztos vagy benne? Ez nem a legnagyobb szoba – vakarta meg fejét Piton.
- Biztos. Ez tetszik – mosolyodott el Harry.
Perselus ráhagyta a dolgot és elkezdték átrendezni a helyiséget.
Nagyjából egy óra alatt végeztek is. Perselus ugyan próbálta rávenni Harryt, hogy színezzék be a falakat, de a fiú ellenkezett.
- De ez így jó – jelentette ki.
- De ez így unalmas, nem?
- Nem, ez tökéletes.
- Ahogy akarod – egyezett bele a férfi.
Átalakította az ágyat és a fotelt, majd bűvölt a szobába még egy szekrényt és néhány polcot, na meg egy íróasztalt. Harry nem győzte kapkodni a fejét. Mindig is imádta nézni, ahogyan a professzor varázsol, vagy bárki más varázsol.
- Így jó lesz? – kérdezte Perselus, mikor befejezte.
- Nagyon – mosolyodott el Harry, majd egy ugrással az ágyon termett.
Perselus felvont szemöldökkel nézett rá. Ez merőben szokatlan dolog volt a fiútól. Mióta ebben a házban voltak, a gyerek teljesen feloldódott. Piton sejtette, hogy nem marad sokáig olyan csendes és visszahúzódó, mint ahogy megismerte. Valamilyen szinten nem is bánta, hogy a fiú kezd megnyílni, így talán könnyebb dolga lesz a társaival szemben. Albus volt olyan kedves és áthelyezte Bingit a házimanót Perselus tulajdonába. Elvégre egy gyerekkel sok bajlódás van, és fontos, hogy minden nap háromszor is friss étel kerüljön az asztalra. Piton ezt sem bánta, úgy vélte, hogy így sokkal könnyebb lesz, és legalább lesz aki felügyeljen Harryre, amikor neki dolga lesz.
- Piton gazdám, készen van a vacsora. Bingi tálalhat? – kérdezte a manó.
- Persze, Bingi. Már jövünk is – szólt oda, majd elindult Harry keresésére.
A fiú éppen az ablakon bámult kifelé. Szívesen kiment volna felfedezni a birtokot, de nem mert kimenni. Tudta, hogy a vérfarkasnak vége, de akkor is félt.
- Harry, kész az ebéd. Gyere enni – szólt rá.
- Jó – sóhajtott fel. Perselusnak ez nem tetszett. Ez olyan szomorú sóhajtás volt, vagy inkább vágyakozó.
- Na, ki vele, mi a gond? – faggatózott, közben már helyet foglaltak az asztalnál és nekiláttak az ebédnek.
- Nincs semmi – rázta meg a fejét.
- Na persze, hazudni csúnya dolog, nem mondták még? Látom, hogy bánt valami – pedzegette Piton.
Harry elkezdte turkálni az ételt, és párszor kinyitotta a száját, hogy belekezdjen. Perselus igyekezett türelmes lenni, de eléggé nehezére esett a dolog. Végül Harry mégis megszólalt.
- Félek kimenni. Tudom, hogy butaság, de akkor is félek – húzta el a száját.
- Értem. Mit szólnál hozzá, ha kapnál valami olyan amulettet, mint a Weasley gyerekeknek van? Csak mondjuk egy kicsit felturbózott változatban – ajánlotta.
Harry kikerekedett szemekkel nézett rá.
- Az jó lenne – nyögte ki.
- Rendben, akkor amint lesz egy kis időm, meglátom, mit tehetek az ügy érdekében – válaszolta.
Ezután már csöndben folyt az étkezés. Harry elment átöltözni, és Perselus is megkönnyebbült. Azt hitte más valami baj van. Sejtette, hogy nem lesz könnyű újra visszaadni a biztonságérzetét. Viszont mindent meg kell próbálnia az ügy érdekében. Ő is elsietett átöltözni, elvégre mégsem mutatkozhatott olyan öltözetben Harry új tanítója előtt, mint akit egy temetésről szalajtottak.
Megállt a szekrénye előtt, amibe Bingi pakolt be neki, majd elhúzta szája szélét. Nem igazán volt más ruhája a feketén kívül. Végül megbűvölt egy inget, hogy világoskékre változzon és már készen is volt.
- Harry, igyekezz! El fogunk késni – figyelmeztette a fiút.
Ahogy a nappaliban várakozott, valahogy olyan hiányérzete támadt. Talán hiba volt megvennie a házat. Elvégre az egy egész családnak is elég lett volna, ők pedig csak ketten voltak. Már pedig Perselus nem is álmodozott saját családról. Nem mintha túlzottan kereste volna a boszorkányok társaságát, de azok sem igazán keresték az övét. Persze nagy ritkán felkeresett egy-egy boszorkányt, hogy könnyítsen pillanatnyi kellemetlenségén, de ez mind jelentéktelen volt a számára. Így aztán nem is gondolkozott családalapításról. Most viszont úgy érezte, hogy valami hiányzik az életéből, a házból. Talán a nevetés, vagy hogy egy nő legyen a közelében? Nem tudta volna megmondani. Mikor gondolatmenetében ide ért, Harry megjelent az ajtóban és várakozva nézett rá.
- Elkésünk - sürgette.
Perselus halványan elmosolyodott, és magát átkozta ostoba gyengesége miatt. Ugyan mihez kezdene egy nővel, és már különben sincs egyedül, itt van Harry.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Siriust jól kioktatta Harry, de meg is érdemelte.
Köszönöm a frisst!