Harry nélkül

 

Lily eleinte ugyanolyan ügyetlen volt a laborban, mintha csak Harry próbálkozott volna a bájitalfőzéssel. Keze még mindig nem voltak elég gyakorlottak, és a pálca használata is okozott némi fönnakadást. Perselus viszont türelmes volt, ami nagy szó, tekintve, hogy milyen volt az óráin. Lilynek mindent eltűrt volna. Még az sem zavarta, hogy Black a temetős nap óta minden nap ott koslatott náluk.

 

- Én mondom, Harry napról napra nagyobb lesz – vigyorogta Sirius, ahogy a tanuló fiúcskát nézte.

Lily csak halványan elmosolyodott, nem kommentálta a dolgot.

 

- Apropó, a hétvégére elvihetem magamhoz? Holnap érte mennék a suliba, és utána hozzánk – ajánlkozott a férfi. Lily kissé bizonytalan volt.

 

- Nem is tudom, egy egész hétvége talán egy kicsit sok lenne. Viszont, ha Harry is akarja, akkor pénteken nálad alhat, és szombaton hazahozod – egyezkedett a boszorkány.

 

- Nos, mit szólsz, kishaver? Van kedved nálam aludni holnap? – fordult most a gyerekhez a férfi.

 

- Rendben – mosolyodott el Harry, majd gyorsan visszatért a házi feladatához.

Sirius elégedetten dőlt hátra a fotelben. Azonban a várttal ellentétben – ami az lett volna, hogy Lily őt és Harryt figyeli – a nő az ablakot pásztázta. Ez így ment vagy két percig, mire Black megszólalt.

 

- Miért bámulsz kifelé?

 

- Hogy? – kérdezte a boszorkány zavartan.

 

- Úgy bámulod az ablakot, mintha a világ legérdekesebb dolga lenne odakint. Pedig csak egy ócska gyárkéményt lehet látni – morogta Sirius kissé sértetten.

 

- Ne haragudj, csak elbambultam – hazudta a nő.

 

Lily éppenséggel azon mélázott, hogy vajon mikor ér vissza Perselus. A férfi már reggel elment, hogy valamiféle üzletről tárgyaljon valakivel. A valaki történetesen egy gyógyítónő volt, és ez bosszantotta Lilyt.

 

- Biztos? Mármint, olyan furcsa vagy – pedzegette Black. Sejtette, hogy Lily Piton miatt feszült, de azt nem tudta, hogy miért.

 

- Persze… miért, mi más oka lenne a viselkedésemnek? – kérdezte tettetett sértettséggel a boszorkány.

 

- Nem is tudom, csak furcsa. A távolba meredsz, lesed az ajtót meg az ablakot, és Piton nincs itthon. Nevezz nyugodtan paranoiásnak, de nekem úgy tűnik, hogy őt várod – vetette oda a férfi.

 

- Én… rendben, igazad van, de csak azért, mert már reggel elment, és lassan sötétedik. Nem tudom, hogy hol kódorog – morogta Lily kissé idegesen.

 

Az óra lassan elütötte a hetet, és Sirius már indulásra készen állt, mikor nyílt az ajtó, és megjelent Piton. Valami furcsa volt rajta, Perselus mosolygott.

 

- Merlinre, veled meg mi történt Piton? Úgy vigyorogsz, mint akinek összejött valami – röhögte Sirius. Harry értetlenül nézett rájuk, Lily pedig a könyökével oldalba legyintette Sirius.

 

- Fogd vissza magad – sziszegte Blacknek.

 

Perselus kissé meglepetten állt a páros előtt. Black szenvedő arca és Lily bosszús tekintete csak növelte értetlenségét.

 

- Mégis, merre jártál? – fakadt ki Lily.

 

- Dolgom volt – válaszolta Perselus, de az arcáról már lelohadt a kezdeti mosoly.

 

- De ilyenkor kell hazajönni? Az bezzeg hidegen hagy, hogy kiizgultam a lelkem miattad – háborgott a nő. Sirius ide-oda kapkodta a fejét.

 

- Lily, már ne is haragudj, de nem vagyok gyerek, és te nem vagy az anyám. Nem tartozom neked elszámolással – válaszolta kissé sértődötten Piton.

 

Lily már látványosan kezdett vörösödni, jelezve, hogy igencsak felment benne a pumpa. Harry közben érdeklődve figyelte a kialakulófélben lévő perpatvart.

 

- Hát ez… – hápogott a nő mérgében.

 

- Pitonnak igaza van? – kérdezte Sirius, inkább magától, mint Lilytől. Perselus most értetlenül meredt Blackre.

 

- Végre valamiben egyetértünk – vigyorodott el.

 

- Sirius, már te is kezded? – sopánkodott Lily, miközben karját keresztbe fonta maga előtt, ezzel is jelezve, hogy ennek nem lesz jó vége.

 

- Már bocsi, Lily, de Piton nem a fiad, nem a férjed, de még csak nem is a pasid, így nem kérheted számon, hogy merre járt – taglalta Black.

 

- A számból vetted ki a szót – bólintott rá határozottan Piton.

 

- Ti ketten – sziszegte a nő, miközben mutatóujjával fenyegetőn bökdöste a két férfi mellkasát. – Ezért nagyon megfizettek – szűrte a fogai közt, majd sarkon fordult, és elviharzott.

 

- Ez egész jól ment – állapította meg Black.

 

- Jobb lett volna, ha nincs is gond egyáltalán.

 

- De még örülhetsz, hogy ennyivel megúsztad. Lily borzalmas, mikor féltékeny… – ki a száján. Sirius már bánta, hogy ezzel előhozakodott. Piton persze egy pillanat alatt lecsapott az elejtett információ morzsára.

 

- Hogy mit mondtál? – kérdezte sürgetőn.

 

- Semmit – hazudta Sirius, hátha mentheti a helyzetet, de tévedett.

 

- Azt mondtad féltékeny? De hát, mégis, mi a Merlin búbánatára? – kérdezte alig hallhatóan.

 

- Nem mire… kire: – válaszolta Sirius.

 

- Na, ezt fejtsd ki bővebben – sürgette Piton, és a szobája felé kezdte el taszigálni Sirius. Blacknek nem igazán volt kedve cseverészni a másikkal, de hát egyszer ezen is túl kellette esniük. Rájött, hogy ahhoz, hogy ne veszítse el a keresztfiát és Lilyt, valamennyire „jóban” kell lennie Pitonnal. Amint az ajtó bezárult, nyomban kínvallatás alá vetették.

 

- Miért mondtad ezt? Honnan veszed? Lily mondta, vagy célzott rá? – faggatózott Piton. Sirius elégedetten elvigyorodott.

 

- Látom, még mindig odavagy érte – gúnyolódott.

Piton küldött felé egy lesajnáló pillantást.

 

- Most nem erről van szó.

 

- Aha, persze. Szóval ő nem mondta ki nyíltan, de eléggé pipa volt, hogy azzal a nővel töltötted a napod – mesélte el Black.

 

Perselus nem tudta, mihez kezdjen az új információval. Tehát Lily féltékeny volt, mert ő egy másik nővel töltötte a napját. Ez mindenképpen új megvilágításba helyezte kettejük kapcsolatát.

 

- Most min agyalsz? – szakította félbe Sirius a gondolatmenetét.

 

- Hogy vajon mi ütött Lilybe.

 

- Mi más? Ragaszkodik hozzád, és bár engem baromira irritál, hogy netán veled akarna lenni, Merlin látja lelkem, nem teszek keresztbe – vallotta be kelletlenül Black.

Perselus döbbenten nézett rá. El sem tudta hinni, amit hall.

 

- Te is megőrültél – állapította meg.

 

- Nem, csak megjött az eszem. Elvégre, te mentetted meg őt és Harryt is. Segíteni akartál, persze mi nem hallgattunk rád, és meg is jártuk. Albus mutatott pár emléket Harryről, hogy milyen volt, mikor hozzád került. Szép munkát végeztél. A kissrác egészséges fizikailag és lelkileg is, jól tanul, és bár furcsa számomra, de boldog melletted. Lily is rohamosan gyorsan fejlődik. Pár hónap, és tökéletesen jól lesz. Az egyetlen, ami bánt, hogy ezek nem miattam, hanem miattad vannak, Piton. Így tehát, ha nem akarom elveszíteni őket, akkor normálisan kell veled viselkednem, remélem, értékeled az erőfeszítéseimet, mert piszkosul nehezemre esik – hadarta el szinte egyetlen levegővétellel.

 

- Azt hiszem, ideje lesz fegyverszünetet kötnünk. Lilyvel kapcsolatban még egyáltalán nem vagyok biztos, hogy mit érez, de a fiút, Harryt, megkedveltem – ismerte be.

 

- Hát… nekem már ennyi is elég. Tudom, hogy nem vagy egy gyenge varázsló, és ha kedveled Harryt, akkor meg is védenéd bármitől, nekem pedig ennyi elég. Apropó, mi volt a csajjal? – kérdezte kajánul vigyorogva.

 

- Milyen csajjal? – értetlenkedett Piton.

 

- Hát, akivel ma voltál. Csinos? – faggatózott Black.

 

- Csinos, amennyire egy hetven éves boszorkány lehet, a közel száz kilójával – válaszolta Piton.

 

- Úúúúú, furcsa az ízlésed – borzongott meg.

 

- Mielőtt totál idiótát csinálsz magadból, gondolkozz. Semmi közöm ahhoz a nőhöz, pusztán segít a kutatásomban a Farkasölőfű-főzettel kapcsolatban.

 

- Úgy érted, a vérfarkas kór gyógyításán agyaltok? – lelkesedett föl Sirius.

 

- Igen. Az én eddigi főzetem lesz az alapja a továbbfejlesztett változatnak. Ő is elkezdett egy főzetet, de az övé nagyjából olyasmi, mint egy antibiotikum a mugliknál. Közvetlenül a kórokozót támadja, csak az a baj, hogy az egész folyamat olyan agresszív, hogy az egészséges sejtek is elhalnak tőle.

 

- Már haltak bele? – kérdezte ijedten Sirius.

 

- Nem, mert mugli módszerekkel dolgozik, a betegektől szövetet vesz, és azokon kísérletezik.

 

- Hála Merlinnek, már azt hittem, Remusból laborpatkány lesz – sóhajtott föl megkönnyebbülten Sirius.

 

- Ami azt illeti, Remus jelentkezett elsőnek nálunk. Vele beszéltük meg a dolgokat. Ha már elég biztonságos lesz a főzet, akkor ő veszi be elsőnek – jelentette be.

 

- Hogy mi? Most azonnal megyek, és kinyírom azt a felelőtlen állatot – lázongott Sirius.

 

- Azért ne bántsd nagyon, ma alaposan megszenvedett, jó sok vizsgálaton esett át.

 

- Rendben, de azért megkapja a magáét. Azt hiszem ideje mennem. Holnap a suliba én megyek Harryért, és elviszem magamhoz. Majd csak szombaton hozom vissza.

 

- Jó, de vigyázz rá, és ne etesd tele édességgel, mert attól rosszul lesz – figyelmeztette Piton.

 

- Komolyan, olyan vagy, mint egy apa – gúnyolódott Sirius.

 

- Baromira vicces, na, húzz innen Black, amíg szépen vagyunk – mutatott az ajtó felé Piton.enterSirius vigyorogva köszönt el Harrytől, és már ott sem volt.

 

Perselus még pár percig morfondírozott azon, hogy mit tegyen, végül elhatározta magát. Megpróbálja kiugrasztani a nyulat a bokorból. Elindult fölfelé az emeletre, mintha mi sem történt volna. Lily szobájának ajtaja nyitva volt, ő bekopogott, de engedélyt nem kapott a belépésre.

 

- Lily, bejöhetek? – kérdezte.

 

- Azt hittem, hogy az engedély hiánya nyilvánvaló – bosszankodott a nő.

 

- Most meg miért haragszol? – tettette az értetlent.

 

- Én nem tudom, csak… miért kellett egész nap odalenned? – kérte számon.

 

- Nem voltam oda egész nap, hiszen már itthon vagyok – felelte Perselus, miközben lassan besétált. Nem volt kedve úgy veszekedni, hogy egy félig nyitott ajtó választja el őket egymástól.

 

- De akkor is…

 

- Lily, mi bánt? Az, hogy sokáig voltam távol, vagy az, hogy volt velem egy nő is? – szögezte neki a kérdést. Lily úgy tett, mintha meg se hallotta volna.

 

- Egyébként is, mit tudtatok ilyen sokáig csinálni?

 

- Szerintem ezt nem akarod hallani – kezdett bele Piton. Lily már-már kétségbeesetten nézett rá.

 

- Csak nem „úgy” voltál vele? – rémüldözött.

 

- A helyzet az, hogy voltunk… hárman voltunk – dünnyögte Piton. Egyre jobban élvezte Lily megbotránkozó arckifejezését.

 

- Merlinre, ez borzalmas! Inkább ne is folytasd – hüledezett a nő.

 

- Én szóltam, hogy nem vagy rá kíváncsi, de te erősködtél.

 

- Ez már perverz! Undorító.

 

- Hát így belegondolva, tényleg eléggé perverz volt a szituáció, és voltak undorító részei is. Például mikor… –kezdett bele, de Lily leállította.

 

- Elég! Fejezd be!

 

- Jól van, csak te kérdezted az elején – védekezett Piton.

 

- Mégis, hogy voltál képes… velük, én azt hittem, hogy te engem... hogy mi… – dadogta a boszorkány.

 

Piton úgy érezte, hogy ennyi bőven elég volt neki. Halványan elmosolyodott, és belekezdett.

 

- Ez furcsa, hiszen te zárkóztál el ettől, de ez lényegtelen. Mielőtt túlzottan elragad a fantáziád, csak tisztázni szeretném. A gyógyítónő, akivel találkoztam, és a napom együtt töltöttem, a nagyanyám lehetne. Kivételes tehetség a mugli genetika és a mágia vegyítése terén. A farkaskór ellenszerét kutatja, és úgy gondolta, hogy segíthetnénk egymásnak. Az ominózus harmadik fél pedig Lupin volt. A perverz és undorító pedig az, amikor a közel hetven éves boszorkány rácsapott Lupin hátsójára – fejtette ki bővebben.

 

Miután befejezte, Lily először elsápadt, majd elvörösödött. Élete talán legkínosabb helyzetébe keverte saját magát. Piton arcáról viszont nem lehetett lemosni a vigyort. Miután Lily egyszerűen nem tudott megszólalni, úgy döntött elég a kínzásból, és szépen csöndben – egy árva szó nélkül – kisétált az ajtón. Még sohasem érezte magát ennyire magabiztosnak semmiben. Mintha értelmet kapott volna az eddigi létezése.

 

Lily ezzel szemben úgy érezte magát, mintha egy kínzáson esett volna át. El sem tudta hinni, hogy olyasmiket mondott a másiknak azok után, hogy eldöntötte, szó sem lehet ilyesmiről. Kénytelen volt elgondolkodni azokon, amiket Sirius mondott. Vajon tényleg féltékeny lenne? Ezek szerint szerelmes lenne Perselusba?

 

- Azt biztos nem – rázta meg a fejét, miközben maga elé motyogott.

 

Szerelmes biztos nem volt, viszont szerette Perselust. És ez már nem csak amolyan baráti szeretet volt, ebben biztos lehetett.

 

Bő félóra múlva sikerült annyira erőt vennie magán, hogy kidugja az orrát a szobájából. Persze Perselus sehol sem volt. Trixi csak annyit mondott, hogy valamilyen bájitalon dolgozik, és kihagyja a vacsorát. Aznap már nem is találkozott vele.

 

Perselus reggel elvitte Harryt az iskolába, és utána egyenesen a Szent Mungó laborjába hoppanált, hogy folytassák a kutatást. Lily reggel próbált vele beszélni, de ő direkt elterelte a témát. Hogy pusztán merő rosszindulatból, vagy valami másért, maga sem tudta megmondani. Egyszerűen jólesett egy kicsit kínoznia a másikat. Talán a lelke így nyert nyugodalmat a sok szenvedésért, hogy most a másik is vezekel egy kicsit.

 

Azonban sokáig nem húzhatta a dolgot, délben kénytelen volt hazamenni. Elvégre Black elviszi délután magához Harryt, és Lily nem maradhat egyedül. Pláne, hogy Trixi is pont most ment vissza a Roxfortba a hétvégére. Így tehát kissé kelletlenül és idegesen, de hazasietett.

 

Lily már ott várta az asztalnál, szépen megterített és – bár még mindig nem volt tökéletes szakács – megfőzte az ebédet.

 

- Szia – köszönt rá kissé lelkesebben a kelleténél a boszorkány. Perselus, mint aki csapdát sejt nézett körül a helyiségben.

 

- Szia. Black volt már itt? – faggatózott Piton.

 

- Igen, elvitte Harry táskáját – válaszolta kedvesen a nő.

 

Perselusnak a hátán is felállt a szőr ettől a túlságosan is kedves és tökéletes Lilytől.

 

- Látom, sikerült főznöd – dünnyögte Perselus az asztal fölé hajolva.

 

- Nem lett a legjobb, de azért ehető.

 

- Biztos jó lett…

 

A kínos csend, ami kettejük közé akart telepedni, vészjóslóan lebegett körülöttük. Lily agya folyamatosan kattogott, hogy vajon milyen témát hozhatna elő.

 

- Milyen napod volt? – kérdezte az első dolgot, ami eszébe jutott.

 

- Tűrhető – felelte szűkszavúan a férfi, miközben helyet foglalt az asztalnál.

 

- És a kutatás? – próbálkozott újra.

 

- Még nem sokra jutottunk.

 

- Értem,… akkor talán együnk – ajánlotta a boszorkány.

 

Megítélése szerint a helyzet ennél rosszabb már nem is lehetne. Az egész helyiségben mást sem lehetett hallani, mint a tányérok és kanalak csörömpölését. Az egyre idegesítőbb helyzetet tovább rontotta az étel íze, ami igencsak nívón alulinak bizonyult Trixi kosztjához képest. Perselus viszont bátran tűrte a megpróbáltatásokat. Észrevette, hogy Lily két falatonként mindig rápillant, és várja, hogy mit fog reagálni. Egyszerűbb lett volna felállni, és sürgős munkára hivatkozva bezárkózni a szobájába – és talán ezt is kellett volna tennie – de nem tette. Ott maradt, és várta az elkerülhetetlent.

 

- Perselus, beszélnünk kell – jött a vékonyka hang. A sors előbb megtalálta Pitont, mint ahogy a férfi szerette volna.

 

- Rendben, de mégis miről? – Ez volt az utolsó halvány próbálkozása, hátha sikerül másfelé terelnie a szót. A dolog nem jött be.

 

- A tegnapról. Mármint arról, ahogy viselkedtem és… amit mondtam. Én…

 

- Nem kell magyarázkodnod, az csak azért volt, mert ideges voltál – vágott közbe Piton.

 

- Nem! Kérlek, hagyd, hogy végigmondjam! Én nem értem saját magam. Eddig tudtam, hogy szeretlek téged, mint a barátomat, de most ez már nem biztos. Mármint, nem vagyok szerelmes, de… nem tudom megfogalmazni – pánikolt be a nő.

 

- Nem vagy belém szerelmes, de nem úgy szeretsz, mint barátodat – mondta érzelemmentes hangon a férfi. Mintha csak ő lenne a boszorkány pszichológusa.

 

- Igen. Még nem vagyok tisztában az érzéseimmel. Sokkal tartozom neked, szeretlek, de ugyanakkor itt van a múltam, a fiam és James, meg az egész varázslóvilág, és én pedig nem tudom, hogy mit tegyek – panaszolta.

 

Perselus gondolta, hogy nem lesz egyszerű ez a nap, de hogy ennyire bonyolulttá váljon, azt még ő sem gondolta volna.

 

- Mit szeretnél, a véleményemet, mint férfiét, vagy a véleményemet, mint barátét – kérdezte.

 

- Jöhet mind a kettő.

 

- Rendben. Akkor a baráti véleményem az, hogy van időd, gondold át alaposan. A külvilággal nem kell foglalkoznod, a közvetlen környezeted pedig megbízik az ítélő képességedben.

 

Lilyt ez kissé megnyugtatta.

 

- És a férfi véleménye?

 

- Az már nehezebb. Őszinte leszek, és a nagyobb részét már amúgy is tudod. Szeretlek Lily, és mindig is szeretni foglak, történjen bármi. Életem legostobább cselekedete az volt, mikor azt mondtam neked a tóparton. Az életem semmit sem ért nélküled. Engem nem érdekel, hogy mások mit mondanak, sohasem érdekelt. Dumbledore is belátta, hogy talán mégsem vagyok reménytelen. Black pedig ma azt mondta, hogy bár nem rajong az ötletért, de nem ellenzi, ha mi… nos, ha mi összejövünk – fejezte be.

 

Csak állt ott, és meredten nézet őt. Sirius valóban ilyesmit mondott volna? Egyszerűen hihetetlennek tűnt a számára. Persze, ez egy kicsit megkönnyítette a dolgát, de még mindig nem volt biztos magában.

 

- És Harry? – kérdezte tétován a boszorkány.

 

- Bevallom, az elején idegesített, hogy Potter fia, nehezen láttam meg benne, hogy a te fiad is, sőt, sokkal inkább a tiéd. Bár külsőre az apja, de a jelleme a tiéd. Sohasem kötődtem senkihez rajtad és anyámon kívül, de úgy érzem, hogy nagyon rossz lenne, ha nem lenne a közelemben. Azt hiszem, megszerettem – vallotta be töredelmesen.

 

Lily arcán megjelent egy óvatos kis mosoly. Mintha csakis erre várt volna egészen eddig. Kételyei még mindig voltak, és James emléke is lépten-nyomon felbukkant lelkében, de már jobban domináltak a Perselus iránti érzései.

 

Piton csak várt, hogy mit fog lépni a nő. Látta a mosolyt, de nem akarta elbízni magát. Hallania kellett, hogy mit válaszol a másik. A másodpercek, amíg csönd uralkodott kettejük között, óráknak tűntek a számára, és kínzó lassúsággal vánszorogtak. Mígnem aztán Lily kinyújtotta a kezét a másik felé. Perselus le volt dermedve, nem tudta, most mit kéne tennie. Óvatosan megfogta a puha kezet, és belenézett a másik zöld íriszébe.

 

- Perselus, azt hiszem, hogy… hogy talán megpróbálhatnánk. Úgy értem, hogy… furcsán hangzik, hogy ismerkedjünk, hiszen már ismerjük egymást, de talán ez lenne a legcélravezetőbb.

 

Piton alig merte elhinni, amit hall. Ezek szerint, nem utasították vissza, nem lökték el. A gyomra összeszorult, és a szíve hevesen vert. Már majdnem kiugrott a bőréből, de végül türtőztette magát.

 

- Ami az ismerkedést illeti, neked nagyobb a tapasztalatod a kapcsolatok terén – kezdte óvatosan.

 

- Hát az egyetlen kapcsolatom Jamesszel volt, ez nem olyan óriási dolog – értetlenkedett a nő.

 

- Ez még így is eggyel több, mint ami nekem volt – vallotta be kissé ironizálva a férfi.

 

- Perselus Piton, ha most azt mondod nekem, hogy te még szű… – kezdett bele rémüldözve a nő, de Pitonból kitört a nevetés. Beletelt pár percbe, mire összeszedte magát.

 

- Bocsánat… nem, nem vagyok szűz. Pusztán komoly kapcsolatom nem volt – mondta.

 

- Akkor megnyugodtam – öltött nyelvet Lily.

Perselus akaratlanul elmosolyodott. Eléggé furcsa volt ez a beszélgetésük, de mégsem érezte magát kényelmetlenül tőle.

 

- Tehát mivel kezdjük? Beszélgessünk, vagy menjünk el valahova?

 

- Azt hiszem, ha itthon vacsorázunk kettesben, az is megfelel. Közben beszélgethetünk – ajánlotta a nő.

 

- Rendben, ez nem tűnik olyan veszélyesnek – egyezett bele Perselus. Mindketten alig várták már azt a bizonyos vacsorát, és az azt követő beszélgetést.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.