Öt év múlva

Perselus Pitont egy mogorva, goromba, megkeseredett és arrogáns alaknak tartották. A kollégái sajnálták, a diákok féltek tőle, a szülők pedig lenézték sötét múltja miatt. Már négy éve tanított a Roxfortban. Négy éve, hogy megkezdte új életét – ami szinte semmiben sem különbözött előző nyomorúságos létezésétől. Azóta a nap óta nem lelt nyugodalmat, és hiába próbálkozott, semmi sem tudta csillapítani a lelkében dúló bűntudatot. 

Az egyetlen, amit – ha mondhatjuk úgy – szeretett ebben az életben, az a nyári szünet volt. Ilyenkor csak elvonult a Fonó sori házába, kísérletezgetett és igyekezett láthatatlan lenni az egész világ számára. Mély megnyugvással töltötte el a tudat, hogy ilyenkor még az igazgató sem traktálja túlzottan. Persze az öreg minden nyár elején megpróbálkozott azzal, hogy őt valamilyen úton módon kizökkentse a már hagyománnyá vált önsanyargató depresszióból, de sohasem járt sikerrel. Így aztán egy idő után Dumbledore is felhagyott a hiábavaló próbálkozásokkal.

Perselus most is otthon ült a nappalijában és a Reggeli Próféta legújabb számát olvasta. A címlapon a Gringotts legújabb nagyszabású üzletkötéséről lehetett olvasni. Persze ez Pitont nem igazán érdekelte. Gyorsan el is lapozott egyenesen a hetedik oldalra, ahol megtalálta azt, ami őt igazán izgatta. Az idei évi bájital konferencia díjnyertes főzeteinek listája. Türelmetlenül kereste a főzetét, de azt sehol sem találta.

- A fene essen beléjük – morogta és dühösen a földre vágta az újságot. Már két éve hiába próbálkozott előterjeszteni a farkasölő főzetet, valamiért mindig visszadobták. Első alkalommal az volt az indok, hogy még nem tesztelte elég személy. A mostani alapján pedig már nyilvánvalóvá vált számára, hogy nem is igazán a bájitalával van gond, hanem sokkal inkább magával az Ő személyével.

Unottan kelt föl és sétált át a konyhának csak erős jóindulattal mondható helyiségbe. Ott egy közepes méretű üstben valamilyen zöldes bájital fortyogott. Piton fölé állt és belenézett az üstbe. Miután párszor megkavarta, eloltotta alatta a tüzet és hagyta, hogy a folyadék magától kihűljön. Nem sietett sehova, elvégre nem várta senki.

Végigsétált a sötét nappalin és vetett egy kósza pillantást a helyiségre. A ház még mindig úgy nézett ki, mint a szülei idején. Sok fájdalmas emlék kötötte ide… jobban mondva inkább csak a fájdalmas emlékek. Viszont ennek ellenére, nem akarta eladni a házat. Úgy érezte, hogy ha itt marad, akkor valamennyire vezekel azért a sok rosszért, amit eddig cselekedett. Magát vádolta az édesanyja halála miatt, majd Lily halála miatt is. Ahogy visszagondolt a karjaiban tartott ernyedt testre, kirázta a hideg. Már majdnem öt éve történt, de álmaiban még mindig előjött az a bizonyos éjszaka. Minden ilyen alkalommal könyörög, hol Dumbledore-nak, hol Voldemortnak Lily életéért… de mindegyik ugyan úgy végződik. Átlép Potter élettelen teste fölött, felszalad a lépcsőn, ahol meglátja a félig lerombolt szobát. A földön pedig ott fekszik Ő. Valahol az agya hátsó szegletében tompán észleli, hogy a gyerek sír valahol, de ő csakis Lilyt látja. Lilyt, ahogy aléltan fekszik a földön, arcán nyugodt mosoly terül el. Perselus lehajol hozzá és próbálja keltegetni, de a nő nem ébred föl.

Az ilyen álmok után általában dupla adag bájitalt szokott bevenni, ami kiüti őt annyira, hogy tudjon aludni még pár órát és ezalatt az agya teljesen kikapcsoljon. Áldatlan állapot ez, ami nem akar szűnni fölötte.

Piton észbe kapva megrázta a fejét és tovább indult a fürdőszobába. Megnyitotta a csapot és bevizezte az arcát. Ahogy a koszos tükörbe belenézett egy megtört ember képét látta maga előtt. Csakis ilyenkor engedte meg magának azt a luxust, hogy levegye a kőszívű maszkot és utat engedjen a benne dúló mérhetetlen fájdalomnak. Ezt az oldalát senki sem ismerhette és nem is akarta, hogy megismerjék. Nem volt szüksége senkire, se családra, se barátokra, sem megértésre vagy együttérzésre. Dumbledore szánakozó pillantásaitól pedig egyenesen rosszul volt. Bármennyire is titkolta érzéseit, az öreg valahogyan mindig belelátott. Megtörölte az arcát egy törölközőben és elindult vissza a nappaliba, hogy folytassa az olvasást.

Ahogy lehajolt az újságért valami szokatlan, de nem ismeretlen hangra lett figyelmes. Valaki kopogtatott. Rossz sejtése volt, így megragadta pálcáját és elindult az ajtó felé. Egy újabb kopogtatás jött, de ő nem felelt. Viszont most a kopogás mellé egy hang is társult.

- Perselus, tudom, hogy itthon vagy – jött Dumbledore hangja.

- A fenébe – morogta Piton dühösen. Nem tehetett mást, ajtót kellett nyitnia. Olyan lendülettel tépte azt föl, hogy még Albus is hátrált egy lépést.

- Szabadságon vagyok, mit akar? – kérdezte durván.

- Tudom, hogy szabadságon vagy, pusztán lenne egy kérésem… de talán jobb lenne ezt odabent megbeszélni – kezdte az öreg, majd beengedte saját magát a lakásba. Odabent kíváncsian nézett körbe, akár egy gyermek a játékboltban.

- Mit akar? – sürgette őt Piton.

- És hol marad az illem? – lázongott az igazgató.

- Teszek az illemre, ez az Én házam és Én most szabadságon vagyok – szögezte le.

- Tudom és van is miatta bűntudatom, de csakis benned bízhatom, hogy józan ésszel felméred a helyzetet – kezdte az öreg. Perselus rossz érzése egyre csak fokozódott. Már reggel óta ott motoszkált benne a lehetőség gondolata, hogy talán jobb lenne fel sem kelni.

- Ki vele. Mit akar? – sürgette a másikat. Dumbledore ismerte már pár éve a fiatal férfit és tudta, hogy a modora mögött azért van egy érző szív – bár igaz jó mélyen, több rétegnyi ónüst alá zárva – amiben ott a jóság csírája.

- Lenne egy kérésem. El kéne menned egy családhoz. Kaptam egy bejelentést, miszerint az egyik gyermek furcsán viselkedik és most hirtelen a karja is eltört – taglalta Albus.

- Ezt az ügyet miért nem a minisztériumi dolgozók végzik? Tudtommal ők felügyelnek a mugli származású boszorkányok és varázslók mágiakitöréseire – vetette oda dühösen Piton.

- Ez így is van. Csakhogy ez nem holmi mágiakitörés miatti sérülés – mondta komolyra fordítva a szót az igazgató.

- Gondolja, hogy bántalmazták a gyereket? – kezdett el érdeklődni Piton.

- Igen, megvan rá az esély…

- Akkor meg miért nem egy gyámügyeset küld a nyakukra? Mit tehetnék én? – értetlenkedett.

- Nagyon is sokat. Más azonnal elvenné a gyermeket a családtól, pedig lehetséges, hogy csak egy ostoba baleset miatt történt az egész…

- Én viszont le tudom ellenőrizni őket… világos – vágta rá türelmetlenül Piton. Sejtette, hogy ismét ki akarják használni. Nem volt kedve mindenféle gyerekeket istápolni. Ő nem szerette a gyerekeket!

- Megtennéd, hogy elmész és leellenőrzöd? – kérdezte már-már könyörögve az igazgató.

- Egy feltétellel! Ha utána leszáll rólam és nem látom a nyár hátralevő részében – morogta. Albus mit tehetett volna, belement.

- Rendben, nem zaklatlak, ha ezt a dolgot elrendezed – mondta.

- Mi a cím – kérdezte Piton türelmetlenül. Minél előbb szeretett volna túlesni a dolgon.

- Little Whinging, Privet Drive 4-es szám – felelte kissé bizonytalanul az öreg. Perselus nem ismerte a környéket így fogalma sem volt róla, hogy éppen kikhez küldték.

- És a család neve? – faggatózott tovább.

- Dursley – mondta az öreg, majd távozni készült. Pitonnak ismerős volt a név, de nem tudta, hogy honnan.

- Gondolom mugli öltözetben menjek – pedzegette.

- Igen, az egy mugli környék, célszerű lenne – taglalta az öreg. Közben már kiért a ház elé.

- Amint megnéztem, szólok önnek.

- Nagyszerű, várom az információkat. Viszont látásra Perselus – köszönt el az igazgató és már ott sem volt. Piton morogva csukta be az ajtót. Hát csak nem úszta meg. Bármi más feladatról lett volna szó, biztos, hogy visszautasítja. Viszont azt még ő sem tűrhette, ha egy gyereket bántanak. Emlékei közt felsejlett édesapja képe, amint szíjjal közelít felé. Vett pár mély lélegzetet és elindult a hálószobája felé. Az emeletre vezető lépcsők recsegve adták jelét, hogy valaki közlekedik rajtuk. Piton ezt is megoldhatta volna egyetlen bűbájjal, de nem akarta. Ez így volt jó, a ház olyan volt mint ő maga, sötét, elhagyatott és szomorú.

Beérve a szobába kinyitotta a szekrényét, amiben a talárjai lógtak. A felső polcon összehajtva hevert egy sötét farmer, amit leemelt onnan. Az ingjével nem bajlódott, úgy vélte, hogy a fekete tökéletesen megfelel az alkalomra. Még magához vett némi pénzt aztán útnak indult. Nem tudta, hogy pontosan hol is van a megadott cím így a leg kézenfekvőbb megoldást választotta a Kóbor Grimmbuszt.

Beletelt pár percbe mire a járat megérkezett. Fölszállva megvette a jegyet és megadta a címet. Még helyet sem tudott foglalni és máris indultak. A busz úgy száguldozott az úton, mintha egyetlen mugli jármű sem lenne rajta. Perselus szeretett repülni, imádta a sebességet, de ettől a fajta hullámvasúttól még neki is fölkavarodott a gyomra. Főleg mivel az előtte ülő idős boszorkányból eléggé furcsa szagok áradtak, amit leginkább a macskaalomhoz lehetett hasonlítani. Már éppen azon volt hogy nem túl diszkréten, de megkéri az öregasszonyt, hogy kezdjen valamit magával, mikor a busz lefékezett.

- Little Whinging, Privet Drive. A 4-es szám a saroktól vissza kettővel. További szép napot – mondta a kalauz. Piton magában megjegyezte, hogy: ez a nap már csak szebb lehet, amint leszáll… majd ruganyos léptekkel lesietett a buszról. Még jóformán a lába rajta volt az alsó lépcsőfokon mikor a busz bezárta az ajtót és eliramodott.

- Hogy az a Merlin… - morogta Perselus. Mindig is utálta az utazás ezen formáját, de most nem tehetett mást- Hálát adott Merlinnek, amiért visszafelé már nem kell a buszon szenvednie.

Még mindig kissé émelyegve indult el a megadott irányba. Elnézve az utcát mindent tökéletesnek talált. Szép házak, gondozott kerttel, az udvarokon gyerekjátékok, hinták és kutyaházak. Tökéletes környezet a gyerekek számára. Ahogy elérte a 4-es számot első pillantásra mindent rendben talált. A hátsó kertben két gyerekre lett figyelmes, egy kövér fiúra, és egy eléggé sovány gyerekre, aki a földön térdelt. Nem tudta, hogy vajon mit játszhatnak, minden esetre úgy tűnt a kisebbiknek nem nagyon tetszik.

- Dudly! A mamád nagyon mérges lesz ha nem ültetem el a virágokat – panaszolta a földön térdeplő fiúcska. Piton látta, hogy a gyerek egyik keze be van gipszelve, míg a másik tiszta mocsok a földben való ásástól.

- Annál jobb, akkor legalább ma sem eszel semmit – vihogta a Dudly nevű gyerek. Piton összevont szemöldökkel nézte a jelenetet. Nem úgy tűnt, mintha a két gyerek testvér lenne.

- Dudly kérlek – könyörgött a fiúcska, de a másikat nem hatotta meg. Sőt, a kicsi minél inkább be akarta fejezni a munkát, a másik annál gonoszabb volt vele. A vége pedig az lett, hogy a már elültetett virágokat kitépkedte és eltaposta, aztán visítva rohant a házba.

- Anyaaaaaaaaaaaaaa! Harry összetépte a virágokat! – kiabálta, mire a házból egy rikácsoló nő hangja hallatszott ki.

- Hogy mit csinált már megint az az átok? – aztán már látta is a nőt. Ereiben meghűlt a vér. Bár már évek óta nem látta ezt az arcot, ezer közül is fölismerte volna, Petunia volt az, Lily nővére. Ami pedig egyet jelentett azzal, hogy a fiú akit a nő éppen jól felpofoz Lily fia.

Perselus úgy érezte, hogy még a lélegzete is elakad. Első sorban rosszul volt még a gondolattól is, hogy neki Potter fiával kell foglalkoznia, más részről elborzadva figyelte, ahogy Petunia felpofozza a gyereket, aki ráadásul egy szó nélkül tűrte az egészet.

Nem tudta mit tegyen. Úgy érezte messze kell menekülnie a helytől és az emlékeitől. Sarkon fordult és elindult vissza a buszmegállóba.

- Ezért Dumbledore megfizet – sziszegte dühösen. Már elhaladt a ház mellett mikor meghallotta a fiú hangját.

- Sajnálom Petunia néni… ígérem nem taposom össze többé a virágokat - mondta szipogva a fiú. Hirtelen megtorpant. Teljesen ledöbbent attól, ahogy a fiú viselkedett. Hiszen nem tett semmit és mégis ő kér bocsánatot.

- Még szép hogy belátod, te kis selejt. Szerencséd, hogy befogadtunk, ruházunk… Csak várd meg amíg Vernon hazaér – fenyegetőzött, majd beráncigálta a gyereket a házba. Piton sejtette, hogy odabent még néhány pofon elcsattant, de még mindig nem tudta magát rászánni, hogy bemenjen a házba. Ahogy ott állt, egy középkorú nő hirtelen megszólította.

- Perselus Piton? – kérdezte tőle, mire a férfi megdermedt.

- Igen, ismerem önt?

- Arabella Figg vagyok. Albus Dumbledore kérésére élek itt, hogy felügyeljem a kis Harryt. Ugye miatta jött? Végre elviszik innen? Szegény fiúnak pokoli élete van itt… - panaszolta az asszony.

- Én… még nem tudom – mondta Perselus határozatlanul.

- Oh… jöjjön be hozzám egy teára, akkor mesélhetnék a fiúcskáról – ajánlotta az asszony. Piton jobb híján belement a dologba. Még mindig jobb volt, mint az utcán lődörögni céltalanul. Mrs Figg háza pont a 4-es számúval szemben volt. Odabent rend és tisztaság uralkodott, de ugyanakkor minden hemzsegett a macskáktól. Miközben az asszony kiöntötte a teát, Piton elmerengve bámult ki az ablakon.

- Döbbenetes, hogy az ember hogy képes így viselkedni a saját rokonaival… - mondta Arabella.

- Nem ő az első – vetette oda Piton dühösen.

- Tudom, de szomorú. A fiú elvesztette a szüleit és úgy él a saját rokonainál mint egy házimanó. Bár jól titkolják nekem van néhány szemem és fülem a házuk környékén – mondta az asszony miközben megsimogatta az egyik macskáját.

- Úgy érti a macskák kémkednek önnek? – kérdezte kissé szkeptikusan Piton.

- Lehet, hogy kvibli vagyok, de értem a macskákat és látom amit ők látnak… amellett Petunia hangja még két utcával arrébb is hallható, ha kiabál, nem beszélve a drága férjéről.

- Tehát maga értesítette az igazgatót a fiú kartöréséről? – faggatózott.

- Oh, igen, de ez már csak rutin volt. Szegény Harryt jóformán azóta verik, hogy megérkezett a házba. Viszont Albus eddig többnyire szemet hunyt a dolgok fölött és azt mondta, hogy támogassam a gyereket ha kell.

- Ezek szerint rendszeresen verik és dolgoztatják – morogta Perselus.

- Dolgoztatják, megalázzák, verik és éheztetik. Sőt be is zárják. A fiú szobája a lépcső alatti gardróbban van – fejezte be a nő. Piton elborzadva meredt a nőre. Egyszerűen nem tudta fölfogni, hogy Petunia hogy képes a saját vérével így bánni. A másik amin kiakadt, hogy Albus évekig eltűrte ezt a viselkedést.

- Azt hiszem ideje lesz körülnéznem náluk… - morogta, majd megitta a maradék teáját és elindult.

- Remélem elviszi tőlük a gyereket, bárhol jobb lenne neki, mint itt – hadarta az asszony türelmetlenül.

- Majd még elválik. Viszont látásra Mrs Figg – köszönt el, majd átszaladt az úton. A ház előtt már ott állt egy autó. Gyanította, hogy ez biztos Petunia férjének autója lesz. Alig ért el az ajtóig mikor már hallotta, hogy egy férfi odabent teli torokból üvöltözik és valaki – a hang után ítélve – a fiú sír és jajgat. Nem tétovázott tovább, egyszerűen bekopogott. Kisvártatva odabent csönd lett és az ajtó kinyílt. Petunia állt előtte. A nő halál sápadt arccal meredt rá.

- Te?! Te meg mit keresel itt? – hüledezett.

- Jó napot Mrs Dursley. Egy kis ellenőrzés az igazgató úr részéről. Úgy hallottuk, hogy a fiúval nem bánnak valami jól, sőt még a karja is el van törve – mondta hidegen a férfi. Ekkor már Petunia mellett megjelent a férje is, akinek a feje talán még sohasem volt ennyire vörös.

- Mit akar? – kérdezte dühösen.

- Látni Harry Pottert – jelentette ki Perselus és választ sem várva besétált az ajtón.

- Nem hívtuk be! – förmedt rá Vernon.

- Nem is kértem engedélyt – mordult föl Piton. Közben alaposan körbenézett. Odabent a tv előtt ült a Dudly nevű fiú és éppen egy hatalmas tábla csokoládét tömött magába. Piton undorodva nézett a gyerekre.

- Piton, nem tudom, hogy mégis milyen alapon vádaskodsz. Mi jól bánunk a fiúval, etetjük, ruházzuk, van fedél a feje fölött – sopánkodott a nő.

- Biztosra veszem… nos, hol van? – faggatózott. Vernon értetlenül kapkodta a fejét ide-oda.

- Petunia drágám, honnan ismered ezt az alakot? – faggatózott.

- A húgom barátja volt… - vetette oda a nő. Perselus vett egy mély levegőt.

- Akkor maga is olyan különc, mint a kölyök meg az idióta szülei? – faggatózott gúnyosan Dursley.

- Ha arra céloz, hogy varázsló vagyok-e, igen. Varázsló vagyok és van pálcám, nem mellesleg rengeteg átkot ismerek, ami nyom nélkül képes szenvedést okozni… szóval, hol a fiú? – követelte türelmetlenül Perselus. Petunia feszengve lépett oda a lépcsőhöz és nyitotta ki a lakattal lezárt ajtót. Perselus hitetlenkedve nézte, ahogy a sötét kis lyukban ott lapult a híres Harry Potter.

- Édes Merlin… - suttogta alig hallhatóan. Harry rosszabbul nézett ki, mint gondolta. Az a pár perc, vagy óra, amíg ő Mrs Figgnél volt teljesen betett a gyereknek. Harry bal szeme körül egy monokli éktelenkedett, vérzett az orra, felrepedt a szája és még ki tudja milyen sérülése volt. Perselus arca elkomorult, ahogy leguggolt a fiú elé. Harry tétován emelte föl a fejét és nézett a férfira. Piton szeme kikerekedett, ahogy meglátta a fiú zöld szemeit, Lily szemeit. Viszont abban a tekintetben semmi öröm nem volt, csakis mélységes bánat és szenvedés. Perselus úgy érezte egy pillanatig, mintha tükörbe nézne. Végül kinyújtott a kezét a gyerek felé, hogy kicsalogassa onnan.

- Gyere, nem lesz baj – biztatta. Harry tétován nyújtotta ki koszos kezét a másik felé. Szégyenkezve a földet pásztázta. Perselus kisegítette őt, majd a szabad fénynél is alaposabban végigmérte. Harry sokkal kisebb és gyöngébb volt, mint a kortársai, ez biztos jele volt az alultápláltságnak.

- Mond csak, hogy szerezted a sérüléseid? – faggatózott a férfi. Harry félősen Vernon bácsira nézett.

- Elestem… - hazudta vékonyka hangon.

- Mr Potter, ha hiszi, ha nem én varázsló vagyok és megvan rá a megfelelő eszközöm, hogy kiderítsem, ha valaki hazudik – mondta Piton. Harry kikerekedett szemekkel meredt rá.

- Varázsló? – csúszott ki a kérdés Harry száján.

- Micsoda ostobaság… még hogy varázsló – morogta Dursley. Perselus bosszúsan emelte föl a pálcáját és mutatott rá egy csokor virágra, mire azok elhervadtak. Petunia ijedten, míg Vernon szájtátva nézte a jelenséget. Harry ezzel ellentétben izgalommal vegyes kíváncsisággal nézte a másik kezében tartott pálcát.

- Ez csak egy kis varázslat volt. Tehát vagy elmondod őszintén vagy kiszedem belőled és a többiekből, de az lehet fájni fog – taglalta Perselus. Harry úgy tűnt mérlegel, majd összeszedte minden bátorságát és beszélni kezdett.

- Az én hibám volt… veszekedtem Dudlyval és a virágok tönkre mentek. Sok pénz volt és Petunia néni mérges lett, megbüntetett aztán jött Vernon bácsi és visszabeszéltem és… megbüntetett – mondta a fiú nemes egyszerűséggel.

- Látja! Még ő is beismeri, hogy az ő hibája volt. Ez egy átokfajzat kölyök, a legrosszabb fajta, csakis a baj van vele – hadakozott Vernon.

- Milyen kár, hogy az egész jelentnek szemtanúja voltam, Mr Dursley. Azt hiszem, Harry nem maradhat magukkal, másik helyre kell vinnem. Mindamellett most elvégzek rajta egy látlelet vizsgálatot, amit majd benyújtunk a Mágikus Gyermekvédelmi Hivatalhoz. Azt hiszem, felköthetik a nadrágjukat… a gyermekbántalmazás mindkét világban bűnnek számít, mindamellett a varázsló társadalomban ez a fiú amolyan hősnek számít – még ha nem is tett érte - így méginkább előtérbe kerülnek majd. Én mostantól a saját testi épségem miatt aggódnék, Mr Dursley… Tudja, Mr Potternek rengeteg fanatikus rajongója akad odaát – fejezte be önelégülten Piton. Úgy tűnt az egész Dursley család sokkot kapott a hallottaktól. Még Dudly szájából is kiesett a falat.

Harry még mindig nem értette az egészet, bár örült, hogy elviszik onnan. Nem érdekelte, hogy ki az a férfi, vagy mennyi igaz abból amit mond, egyszerűen megfogta a kezét jelezve, hogy készen áll az indulásra.

- Petunia pakolj össze a gyereknek – utasította Piton az asszonyt. A nő feszülten dobált össze néhány ruhadarabot, de még egy kisebb szatyorra való sem gyűlt össze.

- Nesze, és soha többi ne halljak rólatok – vetette oda a nő. Piton bólintott, ő is hasonló jókat remélt. Viszont nem bírta ki hogy ne jegyezze meg.

- Azt még elfogadom, hogy a fiad veri őt, mert talán féltékeny vagy irigy. Azt is elfogadom, hogy a férjed bántja, hiszen nem a saját vére, de hogy Te… Lily a húgod volt, a testvéred. Ő bízott benned annyira, hogy rád bízta a fiát és te mivel háláltad ezt meg? Sanyargattad és megaláztad a gyereket és vele együtt Lily emlékét is. A húgod forog a sírjában – fejezte be. Petunia csak elfordította a fejét jelezve, hogy nem hajlandó többet mondani. Piton elindult az ajtó felé és Harry engedelmesen követte őt. Vernon még utánuk kiabált valami elég csúnyát, mert Petunia felvisított, de őket már nem érdekelte a dolog.

Mrs Figg már várta őket kint a háza előtt így Piton arrafelé vette az utat. Az asszony elborzadva nézte a gyereket.

- Merlin bocsásson meg nekik, amiért ilyet tettek – dünnyögte és beljebb tessékelte a kettőst. Piton jobbnak látta, ha még most rendbe hozz a gyereket mielőtt így végigmegy vele a fél városon.

- Mrs Figg, ön is varázsló? – kérdezte Harry miután Piton teketóriázás nélkül elővette a pálcáját és valamit csinált a feje fölött.

- A szüleim azok voltak, de én kvibli vagyok… sajnos bennem nincs annyi varázslat mint Mr Pitonban – mesélte a nő bosszúsan.

- Tényleg, a bácsit hogy hívják? – érdeklődött a gyerek. Úgy tűnt nem nagyon hatja meg hogy az arca fel van dagadva.

- Perselus Piton vagyok – felelte a férfi. Még mindig nem tudta mit kezdjen a gyerekkel. Elvégre ő James Potter fia, annak a férfinak a fia, aki pokollá tette a gyermekkorát.

- És a szüleim is varázslók voltak? Vernon bácsi azt mondta, hogy apám alkoholista volt anyám meg egy… - kezdte, de elhallgatott.

- Mi volt anyád? – kérdezte Piton megkövülten.

- Hát azt mondta, hogy egy ribanc volt, de én ezekez nem hiszem el. Emlékszem rájuk… csak képekben, de emlékszem. Anya mosolygott és átölelt, finom virág illata volt. Apa játszott velem és sokat nevetett – mesélte a fiú. Pitont ismét elkapta a hányinger. Sízveszerint most átment volna és leátkozta volna az egész Dursley családot.

- Anyád rendes boszorkány volt, szerette a férjét és téged is – válaszolta Piton.

- És apa? – kérdezte Harry és várta a megnyugtató választ.

- Apád… nem voltunk jó barátok, sokat veszekedtünk, de azt kell, mondjam téged és anyádat nagyon szeretett. Azért halt meg hogy titeket védjen – felelte végül. Úgy tűnt Harrynek egyelőre ennyi is elég. Közben a fiú szeme körüli duzzanat múlófélben volt és a felrepedt száján is összeforrt a seb.

- Most mit csinál? – faggatózott Harry. Pitont egy kicsit kezdte idegesíteni ez a sok kérdés.

- Az orrod gyógyítom meg, de koncentrálnom kell, tehát ne zavarj, hacsaknem olyan orrot akarsz, mint nekem van – mondta Piton mogorván. Harry ijedtében csuklott egyet, de nem szólalt meg. Nem volt olyan szörnyű a férfi orra, de azért a gondolat mégis ijesztő volt Harry számára.

- Ha rendbe hozta Harryt, egyenek egy kicsit mielőtt elindulnak – ajánlotta az asszony és már előre odakészített néhány szendvicset és süteményt. Piton amint végzett a fiúval még egy tisztító bűbájt is küldött rá, hogy ne legyen annyira koszos. Harry azonban még ezután sem nyúlt az ételhez, de a gyomra panaszos korgása igencsak árulkodott.

- Miért nem eszel? – faggatózott Piton.

- Szabad? – kérdezte a férfit. Perselus ismét meglepődött, de igyekezett palástolni érzéseit.

- Egyél, de szépen lassan – mondta Harrynek, aki elvett egy szendvicset és vidáman falatozott. Piton azt hitte a fiú majd befalja az egész tálcát, de azon az egy szendvicsen kívül semmit sem evett. Ez aggasztotta a férfit, és eldöntötte, hogy majd kivizsgáltatja a gyereket. Végül elköszöntek Mrs Figgtől és kiléptek az udvarra.

- Most hoppanálni fogunk. Kellemetlen érzés lesz, fogj erősen – mondta a gyereknek. Viszont mivel Harry egyik keze törött volt, így inkább amellett döntött, hogy felnyalábolta a fiúcskát, ami meglepte Harryt. A következő pillanatban pedig már ott sem voltak.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.