Érzelmek

Perselus első napi eredménye magasan verte az összes többi tanárét. Minerva büszkén sétált fel az emelvényre, hogy átvegye az iskola kitüntetését. Perselust nem igazán hatotta meg a dolog, hiszen őt nem érdekelte az ilyesmi. Őt egyedül az Arany Merlin díj izgatta, na meg persze hogy vajon mi lehet otthon. Be kellett vallania magának, hogy hiányzott neki a fia, és nemcsak ő. Az utóbbi pár hétben mióta Hermione feltűnt az életükben mintha egy kicsit elevenebbnek érezte volna magát. Ahogy ezen tűnődött, megkezdődött az estély. Már éppen le akart lépni, mikor is Minerva beállított egy nővel.

– Perselus, szeretném neked bemutatni Ms Justin Mendez-t, aki a Spanyol Szent Huan Boszorkányképző Iskola bájitaltan professzora – mondta elégedetten mosolyogva Minerva. Piton felvonta a szemöldökét, egyáltalán nem volt kíváncsi a nőre, és nem tudta, hogy Minerva mit akarhat tőle.

– Örvendek, Perselus Piton – állt föl végül és úriemberként hajolt meg a nő előtt. Az valószínűleg félreérthette Piton udvariasságát, mert az este további részében le sem akart róla szállni. A nő nem volt csúnya, sőt a természet igen bőkezűként bánt vele, és a tudása sem felszínes volt, de valami mégis hiányzott belőle, és Piton nem tudott rájönni, hogy mi volt az. Mikor éjfél körül Minerva és ő elköszöntek az asszony azonnal faggatózni kezdett.

– Nos, hogy tetszett Ms Mendez? – kérdezte somolyogva.

– Nagyon dekoratív… nem fűrészpor van a fejében – válaszolta Piton unottan.

– De? – kérdezett rá az asszony.

– Nincs de, ennyi. Miért? Mit vártál? Azt hitted rávetem magam, vagy megkérem, hogy legyen a feleségem? – mordult föl a férfi és láthatóan mélyen sértve érezte magát.

– Én csak azt hittem, hogy talán örülnél egy kis társaságnak. A kisasszony minden kritériumodnak megfelelt – nógatta Minerva.

Piton felhorkantott, hiszen azért ez kissé erős megjegyzés volt a másiktól.

– Még hogy, minden kritériumomnak… - morogta.

– Te mondtad egyszer, hogy a nő legyen okos, csinos, ne túl öreg, se túl fiatal, valamint érdekeljék a bájitalok, lehessen vele társalogni és szeresse a fiadat – sorolta az igazgatónő elgondolkodva.

– Igen, ezt mondtam… - sziszegte a férfi.

– Hát pedig ő mindegyik pontnak megfelelt. Csinos, hiszen elismerted, okos különben nem lenne itt, nálad tíz évvel fiatalabb, pont ideális, bájitaltant tanít… és szereti a gyerekeket – taglalta a nő.

– Az nem jelenti, hogy a fiam is szeretné – háborgott Perselus. Már éppen be akart lépni a szobájába, amikor Minerva megfogta a karját.

– Perselus, az egyetlen nő, aki majdnem minden pontban megfelel az ízlésednek ott van az orrod előtt, csak nem vagy képes felfogni azzal a konok fejeddel – szidta össze Pitont.

A férfi pislogott párat, majd kihúzta karját a nő kezéből.

– Nem tudom, miről beszélsz… - vágta rá reflexből.

– Nos ebben az esetben, semmilyen negatív módon nem érintene, ha Hermione egy kis idő múlva találna magának valakit… igaz? – nézett rá átható szemekkel.

Piton gyomra fordult egyet. Még a gondolatától is rosszul volt, hogy Hermione esetleg egy másik férfival akarna új életet kezdeni. A gondolatai arcára is kiülhettek, mert Minerva elégedetten vigyorgott, majd tovább állt saját szobájához.

Piton szinte egész éjjel fönt volt. Nem tudott elaludni az agyát ostromló hátborzongató rémképek miatt: Hermione amint kézen fogva sétál egy idegennel. Hermione amint gyertyafényes vacsorát fogyaszt valakivel, majd táncolnak is… Hermione amint egy idegen férfi megcsókolja őt…

Nagyjából ekkor döntötte el, hogy inkább fölkel és nem mereng tovább a dolgokon. A fölkelésig eljutott, de a gonosz kis alternatívák ott motoszkáltak az agya hátsó zugában és egy pillanatra sem hagyták békén őt.

Látta amint Hermione az oltár felé sétál, hosszú, hófehér ruhában, a kezében egy csokrot tartva. Szíve a képzelgésre, összeszorult. Nem akarta, hogy a nő esetleg – bárkihez is! – férjhez menjen.

– Meg fogok őrülni – suttogta maga elé elkeseredetten. Már tényleg nem értett semmit. Se magát, se Hermionét, se Minervát, sem a világot. Eddig tökéletesen elvolt egyedül – Lily emlékével – és a fiával. Akkor most, miért vágyik titokban Hermione társaságára, miért keresi őt folyton a tekintetével. Azt hitte, hogy amit Lily iránt érzett az igaz szerelem volt, már pedig ez nagyon is hasonlít rá, de valahogy mégis más…

– Szerelmes lennék? – tűnődött el a fürdőszoba tükör előtt állva. Alaposan végigmérte magát. Régebben, egy ilyen kínálkozó alkalmat, mint Ms Mendez nem hagyott volna ki. A nő szinte felajánlkozott neki az este folyamán, és ő csak ridegen, de nagyon diplomatikusan elutasította. Szívében úgy érezte, hogy ehhez nincs joga, mintha ezzel megcsalna valakit, aki számára fontos, sőt… fontosabb mindennél.

A tükörképe gúnyosan vigyorgott vissza rá, mintha csak ki akarná nevetni őt, hiszen már tudta a megoldást. Igenis nagyon kedvelte Hermionét, sőt… meg merte volna kockáztatni, hogy szereti őt, bár a szerelmet erős kifejezésnek tartotta volna. Szerelmes csakis Lilybe volt és kész. Belefáradt a saját magával való viaskodásba, úgy döntött lezuhanyozik.

Vagy fél órán át folyatta magára a vizet, mire valamennyire kitisztultak gondolatai.

– Még hátra van egy verseny – dörmögte, majd leült a bájitaltanos könyvei fölé, és úgy döntött, átnézi őket.

Röpke két órával később Minerva már türelmetlenül kopogtatott az ajtaján.

– Perselus, jó reggelt, hogy aludtál? – kérdezte kedvesen, de türelmetlenül.

– Alvásról szó se volt – mordult föl a férfi.

– Ó, pedig az izgalomtól még lehetett volna aludni – próbálkozott a nő.

– Nem lényegtelen, hogy mi miatt nem tudtam aludni? Menjünk a versenyre és aztán minél gyorsabban húzzunk haza – elégedetlenkedett a férfi.

Minerva csak rövidet biccentett, és elindultak a verseny helyszíne felé.

A versenyen mindenkinek húznia kellett egy bájitalt, amit el kellett készítenie. Kifejezetten nehéz főzetek voltak, de mégis 2 óránál több idejük egyikre sem volt. Piton a Sárkányhimlő kezelésére szolgáló bájitalt húzta. Felhorkant, hiszen ez egy – számára – egyszerű bájitalnak számított. A tíz versenyző közül egy azonnal kiesett mivel nem tudta fejből a receptet. További kettő rossz alapanyagokat választott ki. Még háromnak felrobbant az üstje. A maradék négy – amiben Piton is benne volt – elkészítette időre a főzetét. A bírák – akik neves bájitalmesterek voltak – megvizsgálták a főzeteket. Pitoné sokkal sárgább színű volt, mint kellett volna.

– Uram, miért ilyen sárga a főzete? – kérdezte egy idős mágus.

– Varangyepe helyett kígyóepét tettem bele. Ettől a főzetet, napi háromszori alkalom helyett, elég csak kétszer szedni, így a szervezet nem terhelődik túl a káros anyagokkal – mondta unott hangon a férfi. A bírák leellenőrizték amit Piton mondott majd elvonultak tanácskozni.

– Perselus, csak egyszerűen meg kellett volna főznie a bájitalt, nem újításokat kértek – morgolódott Minerva elégedetlenül.

– Én csakis a legjobbat készítem el – húzta föl az orrát a férfi.

– Ha e miatt veszítünk, én kitekerem a nyakát – morogta az asszony.

Fél óra múlva elérkezett az eredményhirdetés. Minerva összeszorított szájjal és ökölbe szorult kezekkel várta az eredményeket.

– Nos, a bírák egybehangzó véleménye szerint, a harmadik helyen Ms Justin Mendez végzett a Szent Huan Boszorkányképző Iskolából. – Az említett nő csábosan előre billegett és mikor lefelé ment még rá is kacsintott Pitonra. A férfi szíve szerint elküldte volna melegebb éghajlatra.

– A második helyen… A Durmstrand tanára Mr Michael Fischer végzett. – Az idősödő férfi boldogan sétált föl az emelvényre és belekezdett egy kisebb beszédbe. Piton alig bírta kivárni, hogy vége legyen az egésznek.

– Végül az első helyezést… Mr Perselus Piton kapta a Roxfort Boszorkány és Varázsló Képző szakiskolából, mert nem csak egy átlagos bájitalt, hanem rögtön egy feljavított változatot készített el nekünk. – Piton erőt vett magán és felsétált. Átvette az érmet és az oklevelet. Gyűlölte az ilyen „gyerekes” felhajtást. Minerva nagyon büszkén feszített mellette.

Amint lehetett Perselus lelépett, nem volt kedve diskurálni senkivel. Már régen összepakolt, és csak Minervára várt, mikor a nő bekopogott hozzá.

– Udvariatlanság volt így megszökni – pedzegette az igazgatónő. Piton csak megforgatta a szemeit.

– Nem szöktem meg, csak siettem összepakolni – vetette oda félvállról a férfi.

– Akkor talán indulhatunk, de előbb még nézzünk szét a piacon – ajánlotta McGamagony.

– Mégis minek? – értetlenkedett a férfi.

– Nem mindennap járunk Görögországban, vehetnénk valamit Nathanielnek és Hermionénak – tanácsolta.

Pitonnak is megfordult a fejében, hogy fiának vinnie kéne valamit, de a nőre nem gondolt.

– Miért vinnék Hermionénak bármit is? – tűnődött el.

– Mert vigyázott a fiára két napig… hálából, természetesen – vágta rá a nő.

Piton halványan elvigyorodott.

– Minerva, te nagyon mardekáros vagy néha – gúnyolódott.

Az asszony szája tátva maradt, mert ez volt a legdurvább sértés, amit csak hallott. Végül egymás mardosását későbbre hagyták és elmentek szétnézni az Athéni piacon.

– Perselus, ezt nézze meg – mutatott neki egy kis szobrot Minerva.

– Ez inkább magának tetszik – jegyezte meg Piton lenézőn.

Tovább nézelődtek, míg fiának talált egy vaskos könyvet, a Görög varázs mitológiáról. Már éppen egy újabb példányt akart venni, mikor tekintete megakadt egy nyakláncon, amiről egy zöld színű kőmedál lógott le.

– Mennyibe kerül? – kérdezte az eladótól. A boszorkány leírta egy papírra az összeget.

– Hogy mi? – lepődött meg Piton. Minerva is csatlakozott hozzá és ő is alaposabban szemügyre vette a nyakláncot, valamint beszélt az eladóval.

– Ez mágikus tulajdonságokkal bír, nem engedi a tulajdonosa közelébe azt, aki ártó szándékkal közeledik felé – magyarázta végül McGalagony.

– Így már érthető az ára – dünnyögte Piton. Úgy vélte, hogy nem árthat egy ilyen kis ékszer, legalább a nő nagyobb biztonságban fogja magát érezni a Roxforton belül is.

Végül kifizették az ajándékokat és elindultak a zsupszkulcsukhoz.

Hermione és Nathaniel későn keltek, így nem is ebédeltek. Helyette inkább elpakolták az előző napi kuplerájt, amit okoztak. Mimi már reggel összeszedte a fényképeket és a kandallóra tette őket.

A kora délutánt a tóparton töltötték. Hermione elcsodálkozott, hogy milyen nagy is a birtok, ha egy ilyen tó is elfér a partján. Nathaniel unszolására kiültek napozni, csónakáztak, sőt még pancsoltak is a vízben. Miminek is meghagyták, hogy ne készítsen vacsorát, mert a nőnek támadt egy remek terve. A ház mögött volt, egy nagy, szabad terület. A nő kis alakítgatás árán kialakított egy kis tábortűzhöz való területet. Néhány régi farönköt lebegtetett oda, téglákkal elkerítette a tűz helyét, majd Nathaniellel megrakták a tüzet.

– A szüleimmel csináltunk ilyet, mikor táborozni mentünk – mondta elmerengve a nő.

– Biztos jó lehetett – mosolyodott el a fiú.

– Mimi még sohasem csinált ilyet – taglalta a manó. Félt, hogy rossz vége lesz az ötletnek.

– Ne izgulj, nem lesz baj. Csak készítsd össze a hozzávalókat – mondta a manónak, aki engedelmesen elvonult a konyhába.

– Kéne egy kis zene – tűnődött el Nathan.

– Ha van varázsvevőtök, akkor hozd ide – tanácsolta a fiúnak, aki azonnal beszaladt a házba. Egy kisméretű „rádióval” tért vissza, melyet nagy nehézségek árán sikerült behangolniuk. Mire meggyújtották a tüzet, már lassan alkonyodott. A birtok határán lévő erdő fölötti eget bíborra festette a lenyugvó nap fénye. Hermione gyönyörködve nézte a csodás jelenséget.

– Ugye milyen szép? Apa is sokat nézi – mondta a fiú.

Hermione nem mondott semmit csak halványan elmosolyodott. Ez is olyasmi volt, amit senki ki nem nézett volna a férfiból, hogy képes gyönyörködni a naplementében. Sok olyasmit tudott meg róla mostanában, amiről mások még csak nem is álmodnak. Perselus – ahogy az utóbbi napokban magában hívta – szerette a természetet, imádott a fiával lenni, remekül tudott főzni és tökéletes úriember volt. A legjobban ez tetszett neki a férfiban. Ahogy így elmélkedett, a rádióban megszólalt egy lassú szám és Nathaniel ott termett mellette.

– Hermione, szabad egy táncra? – kérdezte a fiúcska, amivel kuncogásra bírta a nőt.

– Megtisztelne, uram – pukedlizett Hermione, majd elkezdtek táncolni.

Eléggé esetlen párosnak bizonyultak. Hermione utoljára negyedéves korában táncolt, a fiú pedig koránál és méreténél fogva, eléggé csenevész partnernek bizonyult. Már régen vége volt a lassú számnak, és egy - a mai slágerdalok közül – disco szám bömbölt a varázsvevőből.

Nathaniel össze-vissza ugrált és táncolt, így Hermione is kénytelen volt őt utánozni. Nagyokat kacagtak, a másik mozgásán. Hermione párszor meg is forgatta a fiút, aki szintén jókedvűen kacarászott. A vigadalom hangjait messzire vitte a szél.

Így történt, hogy mikor Perselus és Minerva a Prince birtokra érkezett nem a ház felé vették az irányt, hanem a hátsó udvarra.

– Szerinted mi folyik itt? – kérdezte Minerva, miközben a hang forrása felé sétáltak.

– Megmondtam, hogy ne szedjék szét a házat – morogta Piton. Kezdett feszült lenni, mert nem tudta, hogy mi is folyik az udvaron. Ahogy elérték a ház végét, és meglátták a tábortüzet, megtorpantak. Mimi vidáman billegtette fejét ide-oda, miközben valamit a tűzbe tartott. Hermione és Nathaniel önfeledten táncoltak és forogtak körbe. Minerva kissé kuncogni kezdett a látványtól.

– Úgy látom ez egy tábortűz – nyugtázta az igazgatónő.

– Ha nem mondja, magamtól nem jövök rá – válaszolt gúnyosan Piton. A szemét egy pillanatra sem vette le a párosról. Élete legcsodásabb dolgát látta, ahogy Hermione nyári ruhában, mezítláb táncolt a füvön, mellette pedig fia forog és nevet hangosan. A csodálkozásból Minerva hangja zökkentette ki.

– Megjöttünk! – kiáltotta el magát a boszorkány, mire a két táncoló megállt és kipirult arccal néztek a jövevények felé.

– Apa! – kiáltott föl örömében Nathan, majd apja karjába vetette magát. A férfi fölkapta és alaposan megszorongatta őt.

– Jó voltál? – kérdezte tőle komoly ábrázattal.

– Nagyon jól viselkedett – jelent meg Hermione mellettük.

Piton letette a fiát ás a nőre nézett. Hermione arca kipirult a mozgástól és kissé zilálva vette a levegőt. Piton körül egy pillanatra megállt az idő, mintha megbabonázták volna.

– Én… köszönöm, hogy vigyázott rá – kezdte rekedten a férfi.

– Semmiség volt, szeretek Nathaniellel lenni – bizonygatta Hermione.

– Nos fiatalság, én nem is zavarok tovább. Fáradt is vagyok, most hazamegyek – mondta Minerva. Hermione tétován lépett egyet hátra.

– Akkor én is megyek –mondta kissé határozatlanul.

– Ne menj! Még nem is nyársaltunk – nyaggatta Nathan. Piton a nőt figyelte és ő sem akarta, hogy most elmenjen.

– Ha van kedve, maradjon nyugodtan… - ajánlotta föl, de persze nem akart erőszakosnak tűnni. Nathan bőszen bólogatott és két kezét összetéve könyörgött a nőnek, hogy maradjon.

– Hát… ha tényleg nem zavarok, akkor maradnék – mosolyodott el.

Nathan fölkapta apja csomagját, és bevitte a házba. Piton pedig helyet foglalt a tűz mellett.

– Egyébként, mire készülünk most? – kérdezett rá kis hallgatás után.

– Nyársalni szeretnénk. Tudja nyílt tűznél sütögetünk, közben nevetünk és beszélgetünk – magyarázta Hermione.

– Ez nagyon muglisnak hangzik – dünnyögte Piton.

Hermione kikerekedett szemekkel nézett rá.

– Maga még sohasem nyársalt? – kérdezte döbbenten.

– Tudja varázslók között élek, mikor gyerek voltam, pedig örültem, ha két pofonnal megúszom az aznapot – morogta a férfi. Közben Nathan is visszatért.

Hermione vezetésével elkezdtek sütögetni. Pitontól nagyon messze állt az ilyesmi, de kész volt tanulni. Miközben sütögettek Perselus elkezdett mesélni.

– Az első nap unalmasan telt, megvertem mindenkit és első lettem – vont vállat Piton.

– És még csak nem is örül neki? – kérdezte kissé letaglózva Hermione.

– Tudja, akkor örülnék, ha tényleg erős ellenfelekkel szemben győztem volna, de… ott csak tesze-tosza balfékek voltak – magyarázta Piton.

– Minden esetre, a hölgyeknek biztos fölkeltette az érdeklődését – kezdte piszkálódva Hermione. Igazából nagyon nem akarta, hogy Piton bármilyen nő nemű egyeddel foglalkozzon, csak még azt nem tudta, hogy miért.

Piton ahogy meghallotta a célzást, rögtön félreértette.

– Minerva fecsegett? – kérdezte inkább magától, de a hatás elsöprő volt. Nathan hitetlenkedve meredt az apjára, míg Hermione iszonyatosan zavarban volt.

– Nem… én csak feltételeztem… hát beletrafáltam – nyögött föl a nő.

– Nos… semmi komoly – kezdte Piton, de érezte, hogy torkában gombóc nő. – Volt egy hölgy, akit Minerva mutatott be nekem…

– Kicsoda? – kérdezte háborogva és nagyon is ellenszenvesen Nathan.

– A Spanyol iskola bájitaltan tanára Ms Justin Mendez – mondta a férfi. Úgy volt vele, hogy jobb túlesni rajta minél előbb.

– És mi volt a gond a hölggyel? – faggatózott Hermione.

– Csak annyi… hogy nem az esetem – mondta egyszerűen a férfi.

– Ha ez az a Juliet Mendez akire én gondolok, akkor elég nehéz elhinni, hogy nem az esete – vetette oda Hermione.

– Ugyan miért? – hárított Piton.

– A hölgy még mikor harmadévesek voltunk, hozott néhány diákot az iskolájából egy tanulmányi kirándulás keretein belül. Nagyon szép nő, sőt tökéletesen néz ki, okos, és szellemes, van humorérzéke, kedves mindenkivel és szereti a gyerekeket… sőt a férfiakra nagy hatással volt akkor is – mondta különös hangsúllyal.

Piton nagyot nyelt, hiszen ő is találkozott a nővel, és élénken emlékezett a mélyen dekoltált ruhájára, bár akkor ezt nem így fogta föl.

– Nekem kissé… közönséges volt – mondta finomkodva.

– Ó, akkor nyílván nem szereti a könnyű zsákmányt, professzor – kuncogta Hermione.

– Pontosan! Én az olyan nőket… mármint az olyan nőt szeretem, aki nehezen megszerezhető – magyarázta a férfi, de egyre jobban belezavarodott a dologba.

– Ha találkozom ilyennel, értesíteni fogom – somolygott Hermione. Kissé megnyugodott, hogy a nő és a férfi közt semmi nem történt.

Már este tíz is volt, mikor Nathan elaludt az apjának dőlve. Perselus bevitte a házba és lefektette a fiát. Hermione még kint maradt nézegetni a csillagos eget. Már indult volna befelé, mikor Piton újra megjelent odakint.

– Azt hittem lepihent – mondta a nő meglepetten.

– Még nem vagyok álmos – hazudta. Naná, hogy álmos volt, de az évek során, megtanulta szabályozni saját testét, így még bírta egy kis ideig.

– Ebben az esetben, van kedve csillagokat nézni? – kérdezte izgatottan Hermione.

– Persze – vágta rá a férfi és leült a nő mellé.

Sokáig csendben kémlelték az eget, és nem szóltak egy szót se, majd Piton törte meg a csöndet.

– Köszönöm. – Hermione felé fordult. Nem tudta, hogy mit köszön a másik. – Köszönöm, hogy megtanított hogyan értsem meg a fiam, és hogyan szeressem őt. Maga nélkül Hermione még most is olyan lennék, mint mikor a Roxfortba jártak… Nathan pedig… ki tudja, milyen élete lenne mellettem – suttogta leverten.

– Perselus, maga jó ember, akivel sok rossz dolog történt. Megérdemli, hogy szeressék és szerethessen valakit. Nathan egyenesen imádja magát – mondta Hermione.

Piton kikerekedett szemekkel nézett a nőre. Most hallotta először a szájából, hogy a keresztnevén szólítja. Nem tudta megállni, hogy vissza ne kérdezzen.

– És te? – kérdezte rekedten. Már meg is bánta, hiszen ezzel nyíltan leplezte le magát a másik előtt. Egy gyors ötlettől vezérelve helyesbített. – Mármint, te hogy érzel irántam… a barátod vagyok? – kérdezte feszülten. Hermione alig akart hinni a fülének. Egy pillanatig el akart ájulni. Azt hitte Piton nyíltan szerelmet vall neki, aztán a férfi helyesbített és Hermione már átkozta magát, hogy reménykedni kezdett.

– A barátság jól hangzik… igen, azt hiszem, lehet róla szó – mosolyodott el halványan. Ugyan szíve mélyén nem ilyesmire vágyott, de több volt a semminél.

– Nagyszerű, akkor tegezz, ha kérhetlek – nyögte ki Piton, amire már jó ideje vágyott.

– Rendben… Perselus, de te is engem – viszonozta a nő.

Piton elégedetten elmosolyodott. Mintha az égen egy új csillag tündökölt volna föl, egy új reménysugár, hogy talán egyszer több lesz kettőjük közt puszta barátságnál.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.