Mindennek vége
Perselus majdnem elbotlott futás közben, annyira nem figyelt oda, hogy hova lép. Sirius kutyaként hamar beérte őt, és így futottak tovább.
– Hallasz valamit, Black? – kérdezett rá futás közben Perselus, de Siriusnak már válaszolni sem volt ideje, hiszen saját szemükkel láthatták, hogy a fiúk tűz alá vannak véve. Perselus felelőtlenül elordította magát.
– Harry! – kiáltotta, mire több halálfaló is elkezdett rá átkokat szórni, így be kellett húzódnia az egyik fa mögé. A falu felől érkező aurorok már tűz alá vették a feléjük eső halálfalókat, de nem bírtak közelebb kerülni Harryékhez. Neville, amennyire tudott, feltápászkodott és harcolni kezdett. Harry hirtelen úgy érezte, mintha minden elhalkulna körülötte, csakis Voldemortra figyelt. A Sötét Nagyúr meghagyta szolgáinak, hogy Harryvel csakis ő végezhet, így a fiú bátran kilépett barátai közül. Nem félt, nem rettegett a haláltól. Olyan nyugalom ült ki arcára, mint még soha. Voldmeort látva azt az arckifejezést, mintha kissé megrettent volna. Tétován hátrébb lépett párat, de nem hagyta abba a támadást a fiú ellen.
– Úgyis meghalsz, Harry, a nyomorult barátaiddal és a családoddal együtt! – kiabálta Voldemort, miközben egy késátokkal megsebezte Harry vállát. Csakhogy a fiú fel sem szisszent. Mintha nem érzett volna fájdalmat. Perselus, látva, hogy fia egyre távolodik a többiektől és Voldemorttal csatázik, egyszerűen begőzölt. Pár jól irányzott átokkal leterítette az őket sakkban tartó két halálfalót, és előre rohant. Időközben már Lilyék is bekerültek a látóterükbe, így történt, hogy Bellatrix áttért rájuk. Lily nem vette észre, hogy a lányok szorosan a nyomában vannak, és velük együtt harcolnak. Lestrange bedühödve rájuk rontott pár emberével, és a legkülönfélébb átkokkal bombázta őket. Glory még idejében félreugrott egy hátráltató ártás elől, de Hermione nem volt ilyen szerencsés. A lány megbotlott és egy kőbe beverte a fejét.
Ahogy a lány elterült a földön Ginny felsikított, Sirius pedig halálra vált arccal nézte kedvese mozdulatlan testét. Már nem tudta, hogy mit tesz. Semmi sem számított a számára. Visszaalakult kutyává és átvágtatott a csatatéren, egyenesen Bellatrix felé. A nő döbbenetében mozdulni sem tudott, így Sirius egyenesen a torkának ugrott. Bellatrix kapálózott, ütötte, rúgta a kutyát, de az nem engedett. Sirius agyára leszállt a sötét köd, és teljesen kifordult magából. Legalább két késátkot kapott az oldalába, mire elengedte a nőt, de az addigra már csak üveges tekintettel és vérző nyakkal hevert a földön élettelenül. Voldemort ezt észrevéve még beljebb kúszott az erdőben. Megpróbálta maga javára fordítani a dolgokat.
– Add fel, Harry, és a barátaid megúszhatják… Longbottom lehet, hogy soha többé nem tud majd járni, és ez csakis miattad lesz. A kis sárvérű pedig már holtan fekszik a földön… - Harry, mint aki álomból ébredt, oldalra kapta a fejét és meglátta Hermione élettelen testét. Ginny görnyedt barátnője fölé és keservesen sírt. A következő pillanatban Voldemort egy átokkal kilökte Harry kezéből a pálcáját, és kettétörte. Ismét felkacagott, majd a fiút vette célba.
– Most pedig kénytelen leszel végignézni, hogyan ölök meg mindenkit, aki valaha is fontos volt a számodra… - Harryben kezdett újjáéledni az a fájdalom, amit a látomása után érzett. Nem akarta elhinni, hogy Hermione meghalt, Sirius pedig teljesen megőrült. Voldemort hirtelen más felé mutatott a pálcájával, és Harry tudta, hogy valaki meg fog halni körülötte.
– Az ott a sárvérű anyád, igaz, Harry? Csoda, hogy miként élte túl, de nyugodj meg, másodjára nem fogja… bár lehet, nem a halálos átokkal kéne támadnom, hiszen elképzelhető, hogy immunis rá, ahogyan te is… - taglalta a férfi. Harry egy kicsit megrázta a fejét, majd szeme sarkából meglátta, ahogy apja odaér a többiekhez, és Hermione mellé térdelve vizsgálni kezdi őt. Voldemort ismét felröhögött, majd ajkai némán formálták meg az átkot. Harry tudta, hogy ez nem a halálos átok lesz, de legalább olyan végzetes. A következő pillanatban egy sárga színű csóva indult el Perselusék felé. Harrynek csak annyi ideje volt, hogy felordítson.
– Apaaaaaaaaaaaaaaaaa! – kiáltotta torka szakadtából, mire a férfi fölkapta fejét és észrevette, hogy az átok Lily felé tart. Nem gondolkozott, felpattant, derekánál fogva megragadta a nőt és elfordította. Így már Perselus állt az átok útjában, ami hatalmas erővel csapódott be a férfi hátába. Lily elfehéredett arccal figyelte, ahogy kedvese szája sarkából folyni kezd a vér, szemei fennakadnak, és ájultan hull le a hóba.
Harry légzése egyre gyorsabb lett, ahogy látta az átok eléri apját, és ő a földre esik. A fájdalom elemi erővel hasított belé, mintha saját hátába kapta volna az ártásokat. Kezével görcsösen belemarkolt a földbe, arca eltorzult és levegő után kapkodott. Sohasem érzett fájdalom kezdte el belülről mardosni, minden lélegzetvétel nehezére esett. Hang nem jött ki a torkán, és nem tudott megmozdulni. Csak ült ott, meredten bámulva, ahogy apja körül a hó elkezd vörösre váltani. Lily keservesen zokogott, Glory pedig már önkívületi állapotban szórta az átkokat mindenkire, aki csak a közelébe akart menni.
A halálfalók többsége már elesett, voltak, akiket Dracóék intéztek el, és olyanok is, akiket az aurorok. Sirius egy újabb ember torkát harapta át éppen és már indult volna a következőért, mikor Remus rávetette magát és visszatartotta. Az egész olyan volt, mintha lassított felvételt nézett volna végig. Teljes csend lengte körül, az eddig süvöltő ártásokból semmit nem vett észre. Az aurorok most Voldemortot vették célba, de ő könnyedén hárított minden átkot hatalmas pajzsot húzva maga köré, amibe bevonta Harryt is. Harry tompán érzékelte csak a sötét mágus hangját.
– Most pedig, Harry Potter, a csatánk véget ért… jó ellenfél voltál, de velem szemben kevés…
- suttogta Harrynek, miközben közelebb sétált a fiúhoz. Az aurorok és a Rendtagok a pajzs köré gyűltek és próbálták feloldani a varázslatot, de nem sikerült neki, így csak tehetetlenül figyelték, ahogy a Sötét Nagyúr egyre közelít Harryhez. Harry hirtelen vett egy mély levegőt, mintha idáig nem jutott volna elegendő oxigénhez. Szemeiből kicsordult az első könnycsepp és úgy meredt Voldemortra.
– Fogalmad sincs róla, hogy micsoda szenvedést okozol az embereknek… - suttogta Harry, miközben fél térdre ereszkedett. – Elképzelésed sincs arról, hogy mit éreznek, hogy mit érzek ÉN? – kezdett egyre hangosabb lenni. – Hány családot tettél már tönkre?! Hány embert öltél meg csakis azért, mert neked nincsenek érzéseid, sem becsületed?! – üvöltötte. Arca eltorzult a dühtől, mellkasa egyre jobban emelkedett és süllyedt. A mágia hirtelen örvényleni kezdett körülötte. Voldemort értetlenül nézett rá, majd meglátta Harry kezében Albus Dumbledore pálcáját.
– Mit keres az nálad?! – rémült halálra a mágus.
– Lehet, hogy nem tudlak megölni… de akkor is érezni fogod a fájdalmat, amit okoztál, ha belehalok is… - sziszegte a fiú párszaszóul. - Adfectus mitto! – suttogta a fiú, majd Voldemortra célzott és elindult felé az átok. A mágus hiába emelt maga köré pajzsot, az semmit sem ért ellene, mivel ez nem ártó szándékú varázslás volt. Voldemort megdermedt, Harry érzései egyszerre rohamozták meg. Boldogság, öröm, remény, csalódottság, félelem, fájdalom, gyötrődés, bűntudat. Ó igen, a bűntudat volt a legerősebb az összes közül. Voldemort felordított, majd a fejéhez kapott, mint aki megpróbálja meggátolni hogy az érzések a fejében legyenek. Keze remegni kezdett, ahogy a térdei is. Aztán hirtelen térdre rogyott, és a pálcája kiesett a kezéből.
A következő pillanatban több dolog is történt. A védőpajzs, ami körülvette őket szertefoszlott, de senki sem mert megmoccanni. Nem tudták, hogy a fiú mit csinálhatott, de látványos eredménye volt, hiszen Harry állt és Voldemort a földön térdepelt.
– Mit tettem… MIT TETTEM?! - üvöltötte Voldemort teli torokból, és elködösült szemmel nézett Harryre, akinek már az orra is vérzett.
Aztán hirtelen erős szél támadt, és az erdő felől furcsa sikításhoz hasonló hangok kezdtek közelíteni. Egy egészen közelről jött, majd megjelent egy szellemalak ami Voldemort felett kezdett el lebegni, és eltűnt a testében. Ezután ismét jött még egy, a kastély felől és hasonlóan cselekedett az előzőhöz. A harmadik pár másodpercre rá Roxmorts felől jelent meg, és sikítva tűnt el a Sötét Nagyúr testében. Harry továbbra sem engedte le a pálcáját, kitartott, bár már nem volt teljesen önmaga. A benne lévő horcrux ki akart törni, de mivel annyira összeforrtak, csakis úgy tehette meg, ha Harry lelkét is szétszakítja. Hirtelen egy velőt rázó sikítást hallottak, majd Harry teste megfeszült és felemelkedett pár centire a föld felé. Harry kezéből kiesett a pálcája, és ezzel egy időben a benne lévő horcrux is távozott testéből, vissza eredeti gazdájához.
Harry teste a földre hullt, szemei fennakadtak. Pont úgy festett mint egy halott, de Voldemort sem volt sokkal jobb állapotban. Lélekdarabjainak visszatértével visszanyerte saját valóját, és egy reszketeg öregember képében vacogott a földön. Elsőnek Dracóék kapcsoltak, odarohantak Harry mellé és pálcát fogtak a Sötét Nagyúrra. Voldemort azonban már teljesen ártalmatlan volt. Saját belső démonjaival küzdött. Miután Harry érzései által visszanyerte a sajátjait, lelkiismerete és elméje nem bírta el tetteinek súlyát és egyszerűen összeroppant. Az aurorok tétován és még mindig félve közelítettek felé, de Draco parancsszerű kiáltására észhez tértek.
– Fogják már el Merlin szerelmére! – üvöltött rájuk, mire az aurorok kötöző átkokkal elfogták Voldemortot. A pálcáját pedig ott helyben eltörték. Glory sírva rohant oda Harryhez és térdelt le mellé. Kétségbeesetten kezdte el puszilgatni bátyját, de az nem reagált.
Ekkor megérkeztek a gyógyítók, akik elsőnek Piton látták el, majd jöttek a könnyebb sérültek. Sirius visszaváltozva Hermione mellett maradt, bár szíve szerint Harryhez is odament volna. Lily, miután a gyógyítók elküldték, odasietett Harryhez. Futás közben el is esett, de ez nem érdekelte, rohant tovább fiához.
– Harry! – kiáltotta már messziről, de válasz nem jött. Egy gyógyító térdelt Harry teste fölött, és vizsgálgatta. Glory Dracóba kapaszkodva nézte bátyja élettelen testét. Mikor Lily odaért a gyógyító már végzett.
– Harry! Harry drágám… hogy van?! – kérdezte szinte hisztérikusan a gyógyítót, mire az csak megrázta lehajtott fejét.
– Sajnálom, asszonyom, de Mr. Potter nem élte túl… megmentett mindnyájunkat, ezért örökké tisztelni fogjuk őt – mondta a gyógyító, mire a közelben álló összes ember lehajtotta a fejét, hogy tisztelegjenek „a férfi, aki legyőzte Voldemortot” előtt. Lily nem tudta elhinni, hogy a fia hallott. A sokkhatás és az események miatt egyszerűen elájult. Draco karon ragadta a zokogó Gloryt, míg McGalagony segített Lilynek visszajutni a kastélyba. Ron sokkot kapott húgát próbálta meg a kastély felé terelgetni, de a lány nem akart mozdulni Harry teste mellől. Ekkor érkezett meg a levél Albus Dumbledore-tól, hogy Harry Potter testét szállítsák Roxfortba, hogy ott majd végső nyughelyére tehessék.
A varázsvilág örült, de nem olyan felszabadultan, mint kellett volna. Harry halála rányomta a bélyegét az egész társadalomra. A hír futótűzként terjedt el egész Angliában, sőt, még külföldön is. Mindenhol gyászolták Harryt. A gyengélkedőn helyezték el a sérülteket, így Madam Pomfrey-nek nagyon sok dolga volt. Neville lábát viszonylag gyorsan ellátta, bár úgy nézett ki, hogy a fiú már sohasem fog tökéletesen járni, és botra lesz szüksége.
Hermione fejsérülése sem volt olyan súlyos, mint azt mindenki hitte. Mikor a lány magához tért, azonnal kérdezősködni kezdett a többiek felől, de a gyógyítónő mélyen hallgatott. Hermione sírógörcsben tört ki, mikor McGalagony elárulta neki a történteket. Sirius nem volt mellette, Harryvel volt odalent az alagsorban. Nem tudta magára hagyni a fiút, még ekkor sem. Kutya formájában hevert Harry mellett az asztalon, és halkan nyüszített.
Ginny háromszoros adagnyi nyugtató után kidőlt, így végre Ron is elkezdhette gyászolni legjobb barátját. Olyan hihetetlen volt számára az egész, hiszen Harry győzött. Legyőzte Voldemortot, de mégis halott. Sírva ölelte át húga testét, aki ekkor már mélyen aludt. A vigasztaló kezek nem várt embertől érkeztek felé. Parvati ült le mellé és ölelte át őt, hogy ne legyen teljesen egyedül. Ront nem érdekelte, hogy ki az, vagy mit akar, csak sírni akart, és meggyászolni Harryt.
Glory sokkos állapotban ült apja ágya mellett, Dracóval az oldalán. A fiú megpróbálta őt felvinni a szobájába, de Glory nem akart elmozdulni. Nem akarta, hogy apja akkor menjen el, mikor ő nincs mellette. Mert Perselus Piton is haldoklott. Az átok több helyen átszúrta a tüdejét, és egy a szívén is átszúródott. Már csak órák kérdése volt, és a férfi elhagyja az élők világát. Lily szobormerev arccal nézett Perselusra. Nem érzett semmit, mintha elvágták volna.
Harryt azóta sem tudta megnézni, magát hibáztatta a történtek miatt. Mind Perselus, mind Harry miatt. Hiszen ha Perselus nem rántja félre, akkor most jól lenne, hiszen neki már amúgy is mindegy! Pár nap és úgy is meghalt volna! Akkor miért? Miért kellett ezt tennie szerelmének? Miatta fog Glory egyedül maradni. Harry meghalt… Perselus is meg fog, és ő is… lánya pedig egyedül marad, mint a Piton család egyetlen túlélője. Ugyan milyen élet vár majd rá? Sirius biztos vigyáz majd rá, de akkor is…
– Glory, menj, és pihenj le… - tanácsolta Draco, akinek a szemei szintén vörösek voltak.
– Nem hagyom itt… itt akarok lenni, mikor… - szipogta a lány és megfogta apja kezét. Perselus nem volt magánál, semmit sem fogott föl a körülötte zajló eseményekből. Hermione a mellettük lévő ágyon gyengélkedett, és próbálta meg összeszedni magát.
– Az nem lehet, hogy Harry… - nyögte ki újra és újra. Egyszerűen nem tudta felfogni. Aztán hirtelen Siriust kezdte el keresni.
– Hol van Sirius? – kérdezte Minervától, mire a nő megdöbbent.
– Nem tudom, drágám, de miért érdekel ez most? – Minerva nem tudott a Hermione és Sirius közti kapcsolatról. Dumbledore jelent meg az ágyak végében, alakja megtört és hihetetlen öreg volt.
– Sirius lent van Harrynél, Hermione… - mondta szinte alig hallhatóan. A lány értetlenül nézett rá.
– Hogy hol van? – kérdezett rá ismét. Valahogy nem fogta föl elsőre a dolgot.
– Harry testét az alagsorban helyeztük el, amíg… a szertartást el nem végzik – válaszolta ismét az öreg. Hermione felült az ágy szélén, majd fölvette papucsát és lassan felállt.
– Odamegyek – mondta határozottan és Minerva hiába próbálta meg visszatartani, a lány hajthatatlan volt. Lily érzelemmentesen nézett utána, nem sírt, már nem voltak könnyei. Csak várt, de hogy pontosan mire, azt ő sem tudta. Glory ismét sírni kezdett, ahogy nézte Hermione távolodó alakját.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
asszem kinyírtam Harryt. XD Majd elválik, hogy Pitonnal mi lesz...
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Jaj, te csajszi! Szinte az egész fejezetet végigbőgtem! Ugye nem ölöd meg őket végül? Valahogy muszáj megoldanod, te nem szoktál ilyen gyászos végeket írni! Köszi afrisset és várom a mielőbbi folytatást!
Most miért?
Már többen mondták, hogy a Happy End az olyan snassz XD hát most vittem bele egy kis "életet". Amúgy hétvégén jön a friss. :)