Perselus fiát szorítva kuporgott a földön, és az előtte lévő hamukupacra bámult. Nem tudta fölfogni, nem értette. Úgy érezte, hogy feje szétrobban a benne felgyülemlett kérdésektől. Szeretett volna válaszokat kapni. Hogyan? Miért? Ám egy hang sem jött ki a torkán. Mikor Harry elengedte őt és Gloryhoz csúszott, a férfi is kezdett magához térni. A lány résnyire kinyitotta szemét, majd döbbenten nézett körbe.
– Mi történt? – kérdezte értetlenül, mire Harry a nyakába borult és úgy sírt, mint egy kisgyerek.
– Glory, sajnálom, de Lily… - kezdett bele Sirius, mire a lány arca elsápadt.
– Ne áruld el, Sirius, nem tudhatják meg! – tiltakozott a lány, aki nem értette a dolgot.
Hermione összeszedte magát és lekuporodott mellé.
– Az édesanyád leleplezte magát, és elment téged megmenteni…
– Hol van most? – kérdezte meg rekedten.
– Súlyosan megsérült… sajnálom, Glory, de a mamád meghalt.
Alány felzokogott. A javasasszony egy lebegőbűbájt küldött a lányra, majd a kandallóhoz vezette.
– Albus, a többit már a gyengélkedőn elintézem. Azt ajánlom, hogy mindenki jöjjön le utánunk, és vegyetek be egy-egy nyugtató főzetet. Mindenkire ráfér – azzal eltűnt a kandallóban.
Albus odasétált Perselus mellé, majd felhúzta a földről.
– Te tudtad… - suttogta a bájitaltanár.
– Igen, de nem mondhattam el senkinek, ahogy a többiek sem… Perselus vegyél be egy nyugtatő főzetet,aztán elmesélünk mindent.
Piton reszkető térddel indult el az ajtó felé, de lába megrogyott. Sirius és Harry egyszerre kaptak utána, ami már magában is furcsa jelenet volt. Harry sem volt sokkal jobb állapotban, így kénytelen volt elengedni az apját, helyét pedig Draco vette át. Ő maga leült egy székre és kábán bámulta a földön lévő kupacot. Hermione lépett oda hozzá, majd szelíden felhúzta és elindultak a gyengélkedő felé. A diákok furcsa mód most nem lézengtek a folyosón. Hermione gyanította, hogy ebben Minerva keze van, de most mind hálásak voltak ezért. A gyengélkedőhöz érve Perselus már összeszedte magát annyira, hogy egyedül lépjen be az ajtón. Bár még mindig reszketett, megpróbálta leplezni érzéseit. Odasétált lánya ágyához és elborzadva nézett végig rajta. Glory még mindig tiszta vér volt.
– Poppy… hogy van? – kérdezte rekedten.
– Még nem tudok biztosat mondani…
Draco sétált melléjük, majd egy széket húzott oda Perselusnak, hogy leüljön. Ő maga az ágy mellé kuporodott a földre, és megfogta a lány kezét. Glory felé nézett és ismét könnycseppek folytak végig az arcán.
– Miss Piton, meg kell tudnom valamit… - kezdett bele a javasasszony. A lány kábán bólintott. – Mondja kedvesem, mit tettek magával? Megerőszakolták? – kérdezett rá nyíltan, amitől Perselus behunyta szemét, Draco pedig olyan képet vágott, mint aki mindjárt hányni fog. Glory ezt észrevéve halványan elmosolyodott.
– Nem… csak Bellatrixtől kaptam egy kis ajándékot… nem tudom, hogy milyen átok volt, de abból amit mondott, nem sok jóra következtetek… - Apja félbeszakította.
– Mit mondott?
– Hogy én legalább már nem ellek több fattyat a világra… - kacagott fel keserűen a lány, mire mindenki arca elsápadt.
– Te szentséges Merlin… - hüledezett a gyógyítónő.
– Nyugodjon meg, ez semmiség, nekem amúgy sem lehetne gyerekem… - kezdett bele a lány, mire mindenki értetlenül nézett rá.
– Hogyan? – csúszott ki Draco száján.
– Alig voltam három éves, mikor az egyik boltban magamra borítottam az egyik polcon lévő bájitalokat. Azok olyan jól elegyedtek egymással, hogy szépen sterilizáltak… - válaszolta teljes nyugalommal.
– Merlinre – hajtotta le fejét Piton.
Harry odalépett melléjük, majd megszorította a lány kezét.
– Sajnálom… én olyan rohadt önző vagyok, mindig csak magamra gondoltam és közben még egy ilyen dolgot sem tudtam meg rólad… szégyellem magam – vallotta be a fiú.
– Nem kell, én már elfogadtam. Most inkább… - szipogta a lány, mivel ismét eszébe jutott édesanyja.
– Perselus, kérlek, most egy kicsit hagyjátok pihenni, este visszajöhettek hozzá…
Piton bólintott, nem volt kedve veszekedni. Lehajolt, adott a lányának egy puszit, majd felállt a székről. Harry hasonlóan cselekedett és követte apját. A többiek szó nélkül hagyták el a termet, egyedül Draco maradt még ott a lánnyal.
– Mr Malfoy, ha kérhetem, ön is távozzon… - kezdett bele a nő, mire Draco védekezőn fölemelte a kezét.
– Rendben csak még pár szó…
A nő beleegyezett, majd elsietett pár bájitalért.
– Menned kéne… - kezdte a lány.
– Tudom, én csak… azt szeretném mondani, hogy rám számíthatsz mindenben. Meg fogom bosszulni azt amit veled tettek, még ha nem is emiattnem lehet majd gyereked…
A lány bólintott. Draco megölelte őt, majd ő is távozott.
Eközben Lily, főnix alakjában átlépett a másik világba. James szomorú képpel fogadta, a nőt.
– Ne lógasd a csőröd, legalább ők jól vannak… - próbálta meg vigasztalni a nőt. A főnix megrázta a fejét, majd megpróbált átváltozni, de nem ment neki a dolog.
– Lily kedves, ne is próbálkozz vele… - hallották meg az ismerős hangot.
– Merlin, én már próbáltam vigasztalni, de itt csökönyösködik nekem… - panaszolta a férfi.
– Úgy vélem, meg is van rá az oka, hogy így tegyen.
Lily megpróbált ismét visszaváltozni, de nem sikerült neki.
– Miért nem változik vissza? – értetlenkedett James.
– Mert ő most nem emberként, hanem főnixként halt meg… - dünnyögte Merlin.
James felvonta a szemöldökét.
– Merlin, én nem értek valamit…
– Mond csak, fiam.
– A főnixek sohasem halnak meg… csak újjászületnek – ahogy kimondta szélesen elvigyorodott, főleg mikor meglátta Merlint, ahogy bőszen bólogat.
– Igen, James, jól mondod, a főnixek sohasem halnak meg… - mosolygott az öreg, majd magához vette a döbbent madarat és a tóhoz indult vele.
Lily,lepillantva látta, hogy mindenki Glory ágya fölött ücsörög, és teljesen kétségbeesettek. Kérdőn nézett az idős mágusra.
– Nos, Lily kedves, sajnos megszegted a szabályt és elárultad magad, így vissza kellett jönnöd ide. Viszont ha úgy vesszük, félig sikerrel jártál, ami azt illeti, Perselus nem mondta ki hogy szereti Lisát, de már közel állt hozzá. – James közbeszólt.
– Ha nagyon kitekerjük a dolgot, akkor kimondta… - Merlin összeszűkült szemekkel nézett rá. – Most mi van? Kimondta, mikor leszedték a bilincset… és maga mondta, hogy úgy is közel volt hozzá… - Merlin egy intésére a férfi inkább leült.
– Nézd, Lily. Jamesnek igaza van, de ez így túlzottan nyakatekert… viszont mivel főnixként haltál meg, lehetséges lenne, hogy visszatérj – a madár hevesen csapkodni kezdett. – Várj, még nem mondtam végig… sajnos nem maradhatnál ott sokáig. A mester egyetértett vele, hogy mivel ismét másért áldoztad föl az életed, kaphatsz egy kis haladékot. Szilveszterig visszatérhetsz, de csak addig, és utána visszatérsz hozzánk örökre…
A madár lehorgasztotta a fejét. Nem tudta mit tegyen, ha most visszatér, még egy kicsit velük lehet, még egy kicsit szerethetik egymást… de aztán még fájdalmasabb lesz az elvárás. Már majdnem eldöntötte, hogy nem megy vissza, mikor James közbeszólt.
– Lily, gondold át. Nézd, ha én tehetném… még ha csak egy napra is visszamehetnék, visszamennék. Ők is megértenék, hiszen szeretnek téged… Biztos vagyok benne, hogy nehéz lesz tőlük elválni, de ti mind erősek vagytok. Nektek menni fog…
Merlin elégedetten elmosolyodott.
– Nos, mit választasz? – kérdezte végül, mire a főnix felröppent a magasba. – Én is így gondoltam… - Merlin széttárta a karját, majd tapsolt egyet és a főnix eltűnt.
Dumbledore az íróasztala mögött ült és gondterhelt arccal nézegetett egy régi fényképet. Ezen Lily feküdt az ágyon, és karjában tartotta mindkét gyermekét. Ez volt az egyetlen és utolsó kép róluk így együtt. Fáradtan oldalra sandított Fawkes ülőrúdjához, aminek aljában egy hatalmas tálca volt, rajta egy kupac hamuval. Sem Harry sem pedig Perselus nem jöttek még a hamvakért, így Albus jobbnak látta, ha ott hagyja őket. Fawkes a fejét forgatva nézte a kupacot, ami Albus figyelmét is felkeltette. A következő pillanatban megjelent egy kormos kis fejecske a hamuban, ami nagyokat pislogva kezdett el csipogni. Albus olyan gyorsan rohant oda, ahogy öreg kora engedte, majd kiszedte a madárfiókát a koszból.
– Lily… - suttogta az öreg, majd tenyerében odavitte az asztalhoz. Albus nem volt benne biztos, hogy ez a főnix valóban Lily lenne-e, vagy csak egy egyszerű madár.
– Lily, te vagy az? Ha te vagy az változz át…
Ám a fióka csak áttotyogott az asztalra a férfi kezéből.
– Nem tudsz? Nincs elég erőd? Kérlek, valahogy jelezz, hogy nem csak az öregség játszik velem és valóban te vagy az… - az öreg már szinte könyörgött.
A fióka körbenézett, majd meglátta az asztalon heverő fényképet, melyen Lily és a gyerekei voltak. Albus feszülten figyelte a madarat, aki most elkezdte csipkedni a fényképet, majd csőrébe fogta, és vonszolni kezdte. Albus elvette tőle, majd rámutatott Harryre.
– Őt akartad mutatni?
Semmi reakció. Aztán rámutatott Lilyre, mire a főnix csipogva ide-oda kezdett szaladgálni az íróasztalon, miközben csupasz szárnyaival csapkodni kezdett. Albus szívéről hatalmas kő esett le.
– Merlinre, de hát hogy? Oh, te ezek szerint még nem tudsz átváltozni? Vagy már nem is fogsz? – aztán észbe kapott, hogy túl sok kérdés ez egyszerre. - Rendben, nézzük csak. Ha igazam van, érintsd meg a jobb kezem, ha pedig nincs, akkor a balt… - a főnix bólintott.
– Tehát… te vagy Lily, igaz? – jobb kéz érintés.
– Jó. Át fogsz tudni változni? – ismét jobb kéz érintés.
– Remek! Van elég varázserőd? – bal kéz érintés.
– Értem. A koroddal előre haladva, mármint a főnixével nő majd a varázserőd? – jobb kéz érintés.
– Mondd, most már végleg itt maradhatsz?
A főnix megérintette a bal kezét. Albus arca elkomorult.
– Sajnálom… - bal kéz érintés.
– Nem kell? De hát ez annyira tragikus… Meddig maradhatsz?
A madár nem csinált semmit, ezért Albus elővett egy naptárat. Lily odatotyogott, majd megkereste az év utolsó napját és rábökött csőrével.
– Tehát a dátum maradt… nincs rá mód, hogy mégis maradhass?
A madár visszatért az idős mágus bal kezéhez.
– Szóval nincs… Szóljak erről Harryéknek?
A főnix nem mozdult, úgy tűnt tanácstalan, végül megérintette az igazgató jobb kezét.
– Jó. Akkor azt hiszem, az lesz a legjobb, ha leviszlek Gloryhoz, biztos kíváncsi vagy, hogy mi lehet vele. Neki elmesélem a dolgot.
Fölvette a madárkát, és elindult a gyengélkedő felé. Belépve egyedül Gloryt találta ott, aki felriadt a közeledésére.
– Igazgató úr… - nyöszörögte, majd megpróbált felülni.
– Maradj csak gyermekem. Hoztam neked egy ajándékot… - a lány kíváncsi arckifejezését látva szétnyitotta tenyerét, majd letette a kicsi főnixet a lány hasára. Glory döbbenten nézte az aprócska madarat.
– Ő kicsoda?
– Ó, hát ő egy főnix, alig pár perce született újjá, és valami furcsa oknál fogva Lily fényképét kezdte el piszkálni…
Glory arca hitetlenkedve felragyogott.
– Anya… anya, te vagy? – a főnix csipogott egy sort.
– Igen, édesanyád az, ebben biztos vagyok. Viszont van egy rossz hírem, nem maradhat itt örökre. A maradási dátum ugyanaz, és egyelőre nem tud átváltozni.
Glory szomorúan vette föl a madárkát.
– Mégis mikor tud majd átváltozni?
– Úgy vélem, hogy olyan egy-másfél hónap. Elég nagynak kell lennie a főnix testének, hogy ő is átváltozhasson. Ez nem könnyű és nagyon sok mágiát igényel. Ennek a kis madárnak egyelőre szinte semennyi sincsen…
– Értem. Apáéknak elmondhatom… vagyis előbb el kéne mondanom az eredeti indokokat.
– Igen, az jó lenne. Ha gondolod, idehívhatom őket…
Glory bólintott, Albus pedig elsietett, hogy szóljon az érintetteknek. Fél óra múlva és egy kisebb harcot megvívva Poppy ellen, már mindenki ott tömörült az ajtó előtt.
– Glory, minden rendben? Albus üzent értünk… - sietett oda hozzá az apja.
– Persze, üljetek le, mert ez hosszú lesz. El kell mesélnem, hogy anya miért volt itt, és miért nem szólhatott róla senkinek.
Mindenki döbbenten állt, majd kerestek egy ülőhelyet.
– Glory, még pihenned kéne, ezt később is… - kezdett bele Sirius.
– Nem, Sirius, anya is így akarja… - a férfi nem értette a dolgot.
– Rendben… - suttogta Perselus, aki eléggé ramatyul nézett ki.
– Tehát, anya kapott odafönt egy lehetőséget, hogy újra kezdje. Állat alakjában visszajöhetett, hogy később emberré változva megpróbálja véghezvinni a küldetését.
– Milyen küldetést? – szakította féle Harry.
– Más alakját fölvéve, meg kellett hódítania apa szívét…
Perselus már fogta a fejét.
– De hiszen ez badarság! – tiltakozott a férfi, de valahol érezte, hogy igaz.
– Mindegy. Tehát főnix alakot választott, Harry pedig megmentette, mikor úgymond lepottyant az égből. Nem mondhatta el senkinek, hogy ki is ő valójában, mert akkor automatikusan visszakerült volna oda…
– Hova? – kérdezett rá Harry, mire Glory az égre emelte tekintetét. – Oh… nem szóltam.
– Tehát, nem szólhatott, de James, álmában meglátogatta Siriust, és arra kérte segítsen Lilynek, hogy animágiát tanulhasson.
– Ezért kezdtetek el ti is tanulni, hogy ne legyen feltűnő a dolog – magyarázta a férfi.
– Szóval, anya éppen gyakorolt, mikor te apa bementél Siriushoz, és enyhén ócsárolni kezdted a madarat… mire ő megsértődött és elment. Akkor nem is láttuk egy ideig. –
Mindenki csúnyán nézett a férfire.
– Ne nézzetek már így! Honnan a francból kellett volna tudnom?
– Nyugi, Piton, senki sem hibáztat – szólalt meg Sirius, mire Hermione végigsimított a karján.
– Végigmondhatom? Köszi… tehát anya már föl akarta adni, mikor valahogy sikerült emberré
válnia. Sirius talált rá az erdőben, és hozta be a kastélyba. Ezután találkozott az igazgatóval, aki már tudott róla, hogy ki is ő. Aztán… előttünk is lebukott, mert rájöttünk, hogy ki is ő igazából. Én ideges voltam, mert már akkor úgy nézett rád, hogy egyszerűen viszketett tőle a tenyerem – vallotta be a lány, mire apja halványan elmosolyodott. – Megsértettem őt, ő pedig Siriushoz jött panaszkodni. Egy elejtett szó miatt Hermione kikombinálta a dolgot, és ő lebukott.
Harry mély levegőt vett.
– Na jó, még hányan tudták? És ők egyáltalán miért tudhatták? Nem úgy volt, hogy senki sem tudhatja?! – kezdett ideges lenni Harry.
– Harry! Nézd, tudom, hogy most dühös vagy, amiért te nem tudtál róla, de anya nem mondhatta el senkinek! Mi is magunktól jöttünk rá és minden egyes alkalommal a frász jött ránk, hogy a következő pillanatban eltűnik…
Harry elhúzta a száját.
– Harry, figyelj, ez komoly. Én belopóztam a lányok után, hogy megnézzem mit beszélnek állandóan a tanárnővel, és a vége az lett, hogy Glory majdnem megölt… - vallotta be Draco.
– Már te is?! – fakadt ki Perselus, és már úgy volt vele, hogy föláll és elmegy.
– Ne, Perselus! Tényleg nem tehettünk mást, láttad mi történt mikor előttünk megmutatta, hogy ki is igazából… Úgy volt, hogy segítünk neki abban, hogy te végre észrevedd, és ez által ő itt maradhasson és ne kelljen visszamennie – Perselus idegesen megfordult.
– Mégis, mit értetek el a nagy titkolózással? Lily halott! Már évek óta halott! – kiabált a férfi.
– Nem! Anya nem halott! Itt van… - mutatta föl a lány a kezében pislogó kicsike madarat. Harry kétkedve nézett rá.
– Ez lenne ő? Akkor változzon át! – siettette Harry.
– Nem lehet, ameddig elég nagy nem lesz hozzá a főnix teste. Úgy egy hónapig még így kell maradnia. A gond az, hogy mindössze Szilveszter éjjeléig maradhat velünk. Úgy vélem, amolyan kárpótlásként kapta, amiért ismét feláldozta az életét egy olyan emberért, akit szeret… - magyarázta Dumbledore.
Piton dühös tekintettel mérte végig az ártatlan madarat.
– Engem ugyan nem érdekel, ha most azonnal el is tűnik. Számomra Lily Evans meghalt tizenhat évvel ezelőtt, és ez nem fog változni… - azzal felpattant és kirohant a gyengélkedőről.
Glory kétségbeesve nézett Siriusra, aki megrázta a fejét, jelezve, hogy inkább hagyják most.
– Harry, te mit mondasz? – kérdezte végül rekedten a lány.
A fiú zavartnak tűnt, és nemlegesen megrázta a fejét.
– Ezt még át kell gondolnom. Az a valami a kezedben, nem az anyám… legalábbis nem tudok rá úgy nézni. Adjatok időt… kérlek – azzal ő is felállt és kisétált.
Glory elvesztve minden reményét, sírásban tört ki.
– Most mi lesz? – szipogta a lány.
– Édesanyád tisztában volt vele, ha kiderül a titka, akkor ez lesz. Perselus nagyon büszke ember, és nehezen nyeli le azt, ha valamiből kihagyják, főleg… ha az olyan valaki, akit szeret.
– Albusnak igaza van. Piton egy csökönyös szamár, de kétség sem fér hozzá, hogy előbb-utóbb megbékél, és akkor minden rendben lesz. Harrynek meg nem adok egy napnál többet, és meg fog keresni téged, és Lilyt is – nyugtatta Sirius.
– Köszönöm… - suttogta a lány, majd érezte, hogy lassan lecsukódnak a szemei.
Annyira fáradt volt, hogy észre sem vette mikor a kicsiny madár az ágyon elindult Albus felé, aki fölvette őt.
– Most mindenkire ráfér a pihenés. Úgy vélem, Lilynek jó dolga lesz Fawkes mellett. Ha úgy tetszik, ő is kiélheti végre a szülői ösztöneit… További szép estét mindenkinek - mondta az igazgató, majd visszatért az irodájába.
Nagyon jó kis fejezet volt, örülök, hogy Lily nem halt meg véglegesen és visszatérhetett volna, de reméltem, hogy most már örökké és nem kell többet szenvedniük. Megértem Harryt és Perselust, amiért időre van szükségük, hogy megértsék, átgondolják a helyzetet.
üdv
chris
Válasz:
Örülök, hogy tetszett a fejezet, igyekszem mindig jól alakítani a dolgokat a végén. Hát majd most is kiderül, hogy mennyire lesz jó... XD
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Szia! Nagyon tetszik a fejezet, de kár, hogy Lily csak szilveszterig maradhat!
Nem vagyok én annyira gonosz... majd kiderül a végén :P