Aurorok

Perselus az éjszaka közepén arra ébredt, hogy bár takarója a földre csúszott valami mégis beborítja mellkasát. Szemeit kinyitva észrevette a mellkasára boruló tűzvörös fürtöket, majd a kezet, mely átkarolta őt.

- Lily… - ugrott be neki, majd halványan elmosolyodott. Furcsa volt úgy ott feküdni a nővel, hogy még csak hátsó gondolatai sem lehetnek. Persze lehettek volna, de valami érthetetlen dolog miatt, amit mások tisztességnek neveznének, meggátolta ebben. Úgy érezte nem teheti meg, hogy többet érezzen a nő iránt, puszta barátságnál, mert azzal elárulná a másikat. Pedig minden vágya az volt, hogy megcsókolja. Ahogy gondolatai ismét a „rossz” irányba terelődtek képzeletben jól felpofozta magát. Végül magára erőltette az alvást, hiszen még volt pár óra reggelig.

A másnapi ébresztő is eléggé hatásos volt. Sirius szabályosan betörte Lilyék ajtaját, mire Piton úgy ugrott ki az ágyból, mintha az élete múlna rajta.

- Piton, az igazgató keres… és szerencséd, hogy ilyen gyorsan kipattantál az ágyból. – Sirius haragos tekintetét látva úgy döntött, ő ehhez még túlfáradt, így nem áll le veszekedni egy csökkentelméjű alakkal.

- Jól van, Black. Köszönöm az ébresztőt, azonnal ott vagyok – morogta még mindig kómásan. Lily, aki eddig hallgatott, visszahúzta őt az ágyba.

- Sirius, miért kell elvinned a párnám? – háborgott sértődötten.

- Na köszönöm, a párnának is van önérzete, most pedig megy, mielőtt valami nagyon csúnyát mondana. – Perselus felállt és eltűnt a kandallóban.

- Mégis mi volt ez? – vonta kérdőre Sirius. A nőt.

- Miért minek látszott? Megkértem, hogy aludjon velem, hogy ne kapjak idegösszeroppanást a kimerültségtől.

- Na ja, csakhogy James helye még ki se hűlt… - vetette oda a férfi, de meg is bánta amit mondott. – Bocsáss meg nem úgy…

- Hagyjuk, igazad van. Nem áll szándékomban kikezdeni sem Perselusszal, sem mással, csak pihenni akartam – válaszolta a nő szomorúan.

- Tényleg bocs, tapló vagyok, de ha gondolod én is alhatok veled… - Lily egyik szemöldökét felvonva nézett a férfira.

- Na persze, éjszaka meg arra ébrednék, hogy nagyban taperolsz… kösz, de én egy olyan valakivel akarok aludni, akiről tudom, hogy van önkontrollja. – Sirius megjátszott sértettséggel kivonult a lakosztályból.

Az igazgatói iroda már dugig volt az ügyeletes aurorokkal, mire a két gyanúsított megérkezett.

- Jó napot… - köszöntek mind a ketten, majd helyet foglaltak a számukra fönntartott székeken. A miniszter gyanakodva mérte végig őket, majd így szólt:

- Haladjunk, Albus, nem érek rá egész nap.

- Oh, kedves barátom, az a röpke fél óra már nem tesz semmit. Akkor talán áruld el, hogy milyen vádakat hoztál két tanárom ellen is. – Albus összefonta ujjait, és úgy nézte a másikat.

- Bár teljesen fölösleges, de azért elmondom. Remus Lupin bejegyzett vérfarkas, és mit a törvény kimondja nem vállalhat nyilvános posztot, már pedig az iskolában való oktatás annak minősül…

- Egy pillanat, megindokolnád, hogy a törvény miért is tiltja ezt? – vágott közbe Albus.

- Most akartam rá kitérni. Mivel vérfarkas veszélyt jelent a gyerekekre amikor teliholdkor önuralmát vesztve pusztítani kezd…

- Pontosan a kulcsszavak az „önuralmát vesztve” viszont van egy jó hírem, ez mostantól nem fog megtörténni – a miniszter kétkedve pásztázta Remust.

- Na és hogyan oldják meg ezt a… problémát?

- Egyszerű, Perselus föltalált egy bájitalt, ami ártalmatlanná teszi a vérfarkasokat teliholdkor, de ezt inkább fejtse ki ő – a miniszter érdeklődve kapta oda a fejét.

- Hallotta, magyarázza meg!

- Nos, a bájital egy elég bonyolult főzet, pontosan telihold előtt kell meginni. Az alany, ezen esetben Lupin átváltozik, de úgymond… szelíd marad. Olyan lesz, mint egy idomított pudli. Pitizik, visszahozza az ágat, és hanyatt vágja magát, egy kis has vakargatásért. – Remus felnyögött, ahogy belegondolt.

- Ez igazán érdekes, ezek szerint nem is kell elzárni őket? Leszíjazni, vagy ketrecbe zárni?

- Nem, nem szükséges, viszont egy alap szintű zárbűbáj elég hozzájuk. Ártalmatlanok, és a főzet nagyban megkönnyíti az átváltozás utáni sokkot is.

- Érdekes, és mennyire biztonságos ez a főzet?

- Amennyiben én készítem el, semmi probléma nem lesz, ellenben ha más próbálkozik vele, elképzelhető, hogy a szer hatástalan lesz…

- Nagyon kecsegtető, amennyiben a főzet beválik, kérem a receptjét, Albus – jelentette ki.

- Sajnálom, de ez ügyben a tulajdonossal kell beszélned, és az nem más, mint Perselus – a miniszter összeszűkült szemekkel nézett Pitonra.

- Akkor térjünk át a maga dolgára, Perselus Piton, magát Halálfalónak titulálták, szeretnénk látni az alkarját.

- Semmi szükség rá, ott a bélyeg, nem is tagadom, halálfaló voltam, de megváltoztam és beláttam, hogy a rossz oldalon foglaltam el helyet.

- Ebben az esetben, le kell, hogy tartóztassuk… - Albus fölemelte a kezét.

- Várjanak egy kicsit… miért sietsz annyira? Igen Perselus hibázott, de ki nem az ő korában. Tizenéves fejjel az ember sok butaságot követ el, főleg olyan helyzet után… -

- Milyen helyzet? – faggatta a miniszter.

- Oh, ez eléggé magánjellegű, ha lehetne, hogy a tisztelt aurorok kifáradjanak… - az említett alakok szájukat húzva ugyan, de kisétáltak a helyiségből. – Köszönöm. Hol is tartottam?

- Hogy fiatal és meggondolatlan volt – hadarta a miniszter, akin látszott, hogy már nagyon mehetnékje van.

- Tényleg, akkor folytatnám. Eléggé rossz családi háttérrel rendelkezett szegény fiú, az édesanyját alig két évvel előtte vesztette el, és a szívszerelme pedig mást választott. Hát kérdezem én, melyik ifjú nem borulna ki egy ilyen után.

- Akkor is, ott volt az apja… - Perselus dühös lett, de átvette Albus játékát, tekintve, hogy más lehetősége nem volt.

- Az apám, egy mugli volt, aki gyűlölte a mágiát, rendszeresen vert engem és anyámat. Anyám nem használta ellene a pálcáját, mert szerette, erre az apám mit csinált? Eltörte a pálcáját, és halálra verte az anyámat. Mikor jött a levél, hogy anyám meghalt, és apám elbujdokolt nem tudtam mihez kezdeni, de volt egyetlen támasztékom. A legjobb barátom… aki sajnos botor módon megbántottam – a miniszter nyelt egy nagyot.

- Nem úgy volt, hogy a szerelme?

- De, csak ezt nem akartam elárulni. Szóval miután elvesztettem őt is, nem láttam más kiutat, minthogy beálltam Voldemort csatlósai közé – a zömök férfi fölszisszent.

- Ne mondja ki a nevét!

- Aki fél a névtől, az fél magától a dologtól, ezt ne felejtsd – oktatta ki Albus, mire csak leintették.

- Igen, elismerem nehéz élete volt, és ezért csatlakozott hozzá, de a beavatáshoz akkor is ölni kell, mégis tudja, hogy kivel végzett? – Perselus ettől a kérdéstől fél igazán.

- Tudom… az apámmal. – A miniszter elborzadt. – De ha őszinte lehetek nem érzek bűntudatot. Amikor megtettem csak az járt a fejemben, ahogy anyám ott fekszik a halottasházban, összevert arccal és testtel. Tudja, jobb híján nekem, egy alig tizenöt éves gyereknek kellett azonosítania a halott anyját. El tudja ezt képzelni? – Perselus tekintetében annyi fájdalom ült, amit Albus még sohasem látott.

- De akkor is ölt… ezért bűnhődnie kell.

- Szerintem pedig már megfizetett érte… - szólalt meg Remus. – Van, hogy a hibáinkért előbb fizetünk, s csak aztán követjük el őket. Sőt van, hogy csak megfizetünk, holmi hibák nélkül. Mit árt a világnak egy kisgyerek, akit megmar egy vérfarkas, vagy mit árt az a gyerek, akit az apja naponta megver és porig aláz? – a zömök férfi úgy nézte az asztallapot, mintha az tehetne mindenről.

- Nézzék, aláírom, maguk tényleg nem azok, akiknek hittem önöket, de ez akkor is kevés. Az újságnak és a polgároknak egyaránt bizonyíték kell.

- Akkor van egy jó ötletem. Mit szólna ehhez? Tisztázták a felhozott vádakat, és ártatlannak ítélték meg őket. Remus, mint nagy tudású tanár maradhat, mindamellett részt vesz a bájital tesztelésében, és egy kutatójuk rendszeresen ellenőrizheti az állapotát. Perselus elkészíti a bájitalt, és vezeti a fejlesztéseket, mint a varázsvilág iránti vezeklése jeléül. Mindamellett ragaszkodom hozzá, hogy többé ne zargassák őket a múltjukkal. Oh, és, hogy biztosak legyünk a szer működésében, tudtommal, van egy távoli unokahúgod… - A miniszter nagyot nyelt.

- Albus, ezt nem hozhatod nyilvánosságra.

- Nem is állt szándékomban, de mit szólnál, ha ő is tesztelhetné a főzetet? – a férfi elgondolkozott, majd bólintott.

- Rendben, de Pitonnal kapcsolatban vannak fenntartásaim.

- Ha gondolja, leteszem az igazgatónak a megszeghetetlen esküt… - vetette oda Perselus, mire a miniszter elsápadt.

- Maga képes lenne rá?

- Miért is ne? Én tudom magamról, hogy többé nem állok Voldemort talpnyalói közé, hacsaknem kémkedni kell, de az mostanra már lehetetlen. – Úgy tűnt ez meggyőzte a férfit, aki sietősen előkapott két tekercset.

- Nem kell az az eskü, de írják alá a nyilatkozatot és ajánlom, hogy ne halljak maguk felől, legalábbis nem ilyen téren… - Gyorsan aláfirkantották a dokumentumokat, és a miniszternek már nyoma sem volt.

- Nos, ezzel is megvolnánk, mától mindketten tiszta lappal indulhattok, fiaim. – Remis majdnem elbőgte magát, ahogy mindez tudatosult benne. Perselus arca meg se rezzent, csak ült ott és bámult ki az ablakon. Számára az a papír semmit se jelentett. A csöndes magányból egy zöld szempár zökkentette ki. Ám ez nem az a szempár volt, amire számított. Egy kisfiú nézett rá kikerekedett szemekkel. Kis kezét felé nyújtogatta, hogy a férfi vegye föl.

- Te meg hogy kerültél ide, Potter? – döbbent meg a férfi, mert nem emlékezett rá, hogy a gyerek is ott lett volna mialatt a miniszterrel tárgyaltak. Persze amint a miniszter elment Lilyék is megjelentek. Hátra fordulva meglátta az ölelkezőket, köztük a javasasszonyt, akinek a fiúra kellett volna vigyáznia, és őt is. Dumbledore érdeklődve nézte félhold alakú szemüvege mögül a kibontakozó jelenetet. A kisfiú annyira szeretett volna fölmászni, hogy a nagy próbálkozás közepette majdnem elesett. Perselus keze automatikusan indult el a gyerek után, hogy elkapja. Észre sem véve magán, hogy mit tesz, fölemelte Harryt, és az ölébe ültette. A kisfiú szélesen elmosolyodott, majd hozzábújt a férfi mellkasához. Piton egy pillanatra ledermedt, majd szája apró mosolyra húzódott. Mikor észrevette, hogy az örömködő zajok a háta mögött megszűntek, riadtan kapta hátra a fejét. Mindenki őt figyelte, és Harryt, aki felettébb boldognak tűnt. Piton összeszedve minden erejét megpróbált olyan közönyös lenni, amennyire csak tudott.

- Mi olyan érdekes?

- Semmi, de ha megbabonáztad Harryt, akkor nem leszünk jóban – vetette oda Sirius. Piton felhorkantott, és azonnal védekezni kezdett.

- Hidd el, Black, nekem se nagy öröm, hogy ez a kölyök állandóan a nyakamban csüng… - Látva Lily kissé szomorú arckifejezését, gyorsan módosított a visszavágáson.

- Azzal a Potterrel, vagyis Harryvel, akit ismertem nem jöttünk ki, de ez a kicsi valamiért szimpatikusnak tart… és bármennyire szeretném, hogy másként vélekedjen elüldözni nem fogom. – Reménykedve nézett Lilyre, aki úgy tűnt kissé megnyugodott. A nő ezután elvette Harryt, Perselus öléből, mire a gyerek azonnal sírni kezdett.

- Mi a baj? – kérdezte az anyja aggodalmasan a kicsit.

- Pelsi… - szipogta a kicsi, és kezét a férfi felé nyújtogatta. Lily nem tudva, hogy mit tegyen ott állt a gyerekkel. Perselus megsajnálta őt, fölállt és átvette a fiút.

- Na gyere ide, Potter. De ha tovább bőgsz, visszamész anyádhoz. – Harry varázsütésre elhallgatott.

- Ezen most meg kéne sértődnöm – háborodott föl Lily.

- Szerintem csak arról van szó, hogy a kicsi Harry Perselust tekinti apj… - kezdett bele a javasasszony, de mikor rájött, hogy mit is akart mondani, elharapta a mondat végét. Viszont ennyi is elég volt, hogy Lily szomorú szemébe könnyek gyűljenek. Piton tétován tett egy lépést a nő felé, majd Harry arcát úgy fordította, hogy lássa az Lilyt, és a fülébe suttogott.

- Pott… Harry, nézd meg a mamát, szomorú, vigasztald meg, adj neki egy puszit. – A kicsi ránézett, majd az anyjára, míg végül kis kezeivel elkezdett nyújtózkodni.

- Mami… - Lily alsó ajkát beharapva nézett a gyerekre, majd átvette őt, és magához ölelte. Egy „köszönöm-öt” tátogott a férfinak, aki kissé zavartan biccentett egyet.

Ezután mindenki ment a saját dolgára. Sirius visszatért a házába, hogy körbenézzen egy kicsit. Remus ott maradt az igazgatóval megbeszélni a tantervet. Lily és Perselus pedig lesétáltak a bájitaltan terembe, hogy felmérjék a készleteket. Harry idő közben elbóbiskolt, így a legcélszerűbbnek az bizonyult, ha egy figyelő bűbáj mellett lefektetik Perselus lakrészében.

- Tedd ide… - mondta a férfi, mikor az ágyához értek. Lily óvatosan letette a gyereket, majd betakarta.

- Most aludni fog úgy másfél két órát. – állapította meg a nő, majd elindult kifelé, hogy végre hozzálássanak a munkához. Perselus furcsán irracionálisnak látta az aprócska embert azon a hatalmas ágyon. Végül kisétált a másik után.

- Akkor hol kezdjük? A szertárnál vagy a tanteremnél? – kérdezte Lily olyan lelkesedéssel, amit már régen látott Perselus, ha a szertártakarításról volt szó.

- Nézzük meg, hogy mink van, és mit kell rendelni. Aztán átrendezzük a tantermet – javasolta a férfi.

- A termet minek akarod átrendezni? Bár igaz, hogy nem ártana kissé barátságosabbá tenni…

- Barátságosabbá? Ez már így is túl barátságos! – Lily fölfújt arccal és csípőre tett kézzel meredt a férfira.

- Én nem tanítok egy kriptában. Tudtommal nem vagyunk vámpírok, sem hullák. – Perselus sóhajtott egyet és megmasszírozta orrnyergét. Magában nyugtázta, hogy ez egy igen fárasztó nap lesz.

- Nem festünk semmit rózsaszínre és nem lesznek plüss ülőpárnál sem – szögezte le a férfi.

- Nem is azt mondtam, de egy olyan tanterem, mint Minervának van, szerintem tökéletes lenne… - Piton lemondóan sóhajtott, majd bólintott és elkezdték átrendezni az egész termet. Bűvöltek még pát ablakot a tanterem falára, hogy világosabb legyen. Bár a férfi szerint ez már így is elporlasztott volna egy tucat vámpírt, de a nőnek nem volt elég. Úgy két óra elteltével, mikor már mindent megváltoztattak, amit csak lehetett megszólalt a riasztó. Harry fölébredt. Visszasiettek a lakosztályba, ahol Harryt a takaró alatt bujkálva találták meg. Lily kuncogva kereste meg fiát.

- Hát vajon hova lett az én nagy fiam? – kérdezte tettetett meglepettséggel, mire a kicsi kacarászni kezdett. Piton felvont szemöldökkel nézte a takaró alatt lévő gombócot.

- Hihetetlen, hogy ő is volt ekkora… - Lily hátrakapta a fejét, mire a férfi csak vállat vont. – Furcsa őt ilyen… kicsinek látni. Én már nagyként láttam őt először, igaz akkor sem volt valami hatalmas termetű, a többiekhez képest igen csenevész volt. De ez így, hogy látok egy kupacot az ágyamon, ami tulajdonképpen ő, hát… kissé elgondolkodtató. – Lily elmosolyodott, ahogy ezt végighallgatta.

- Perselus, mindenki volt egyszer gyerek. Én, Te és még Dumbledore is.

- Persze, de így akkor is furcsa, nem mellesleg talán most majd szívesebben emlékszik vissza az otthonára, mint akkor. – Lily leült az ágy szélére, és fölemelte a takarót, ahonnan fia előugrott. A nő tettetett ijedtséget színlelt, amitől a kicsi mosolyogni kezdett.

- Jaj, de megijedtem… - kapott a szívéhez, mire Harry átölelte és az ölébe mászott. Elnézve kisfiát, és az előbb hallottakat valami nem hagyta nyugodni.

- Tényleg annyira szörnyű volt neki a testvéreméknél? – Piton hezitált egy kicsit, majd úgy döntött a nőnek joga van tudni az igazat.

- Igen. Harryt lekezelték, és jóformán úgy tekintettek rá, mint mi egy házimanóra. A fiad főzött, mosott és takarított rájuk. Az unokatestvére rendszeresen megverte. Persze a drága szülők nem szóltak rá, és még a fiadat szidták össze. Az sem egy elhanyagolandó dolog, hogy a fiad egészen a Roxfortba kerüléséig a lépcső alatti gardróbban lakott. – Lily elborzadt tekintettel meredt Pitonra.

- Hogy voltak képesek ilyenre? Hiszen ő csak egy gyerek! Mit ártott nekik egyáltalán?

- Csak annyit, hogy ők begyepesedett rendmániás, mágiagyűlölő muglik. Nem tűrték meg azt, ami kicsit is más, és a fiad sokszor ellenállt nekik. – Lily elmerengve nézte a padlót, de agyában egy újabb kérdés kezdett körvonalazódni.

- Te honnan tudsz erről? És más is tudott róla? Miért nem akadályoztátok meg? – Lily bár nem vádaskodásnak szánta a dolog mégis úgy hangzott.

- Nézd. Az igazgató annyit tudott, hogy nem kényeztetik el éppenséggel, de nem szólhattunk bele a nevelésébe. A védelem, amit a halálodkor rábocsájtottál csak akkor védte meg, ha azon a helyen van, amit az otthonának tekint, illetve az egyetlen vérrokonánál – Lily fáradtan felsóhajtott.

- Bocsáss meg, én csak… olyan nehéz ezt hallani. Tunival már régóta nem beszéltünk, de fogalmam sem volt róla, hogy ő ennyire megvet engem, hogy még a saját unokaöccsével is ilyen gyűlölettel bánik.

- Nem te tehetsz róla. Ő mindig is irigy volt rád, az elvakultsága vezette oda ahova… de ez még meg sem történt. Most koncentráljunk arra, hogy átnézzük a tananyagot.

- Rendben… - Azzal kezdetét vette a megbeszélés. Kimentek a nappaliba, ahova Harry pár új játékát is lehozták, hogy nyugodtabban tudjanak dolgozni. A fiúcska a kandalló előtt a szőnyegen játszott, egy megbűvölt kisautó után mászkált, miközben a felnőttek belemerültek a beszélgetésbe. Ismét eltelt úgy két óra, és Harry panaszos nyöszörgése döbbentette rá őket, hogy már javában elmúlt az ebédidő.

- Jaj, ne haragudj kicsim! – esedezett bocsánatért a nő, miközben fölnyalábolta fiát. Piton kinyújtóztatta elgémberedett végtagjait, és hamarosan követte őket.

- Lily, a konyhára menjünk, az étkezőben már vége az ebédnek. – A nő sarkon fordult és elindultak a konyha felé. A festményhez érve megcsiklandozták a körtét, majd beléptek. Egy seregnyi házimanó szaladt gyorsan eléjük és kezdték el faggatni őket, hogy mit kérnek, hogy a két felnőtt alig tudott megszólalni. Végül leültek az egyik asztalhoz, és várták, hogy az étel eléjük kerüljön. Szépen megebédelek, majd mikor már jóllaktak visszatértek a pincébe, hogy továbbvegyék a tanterv egyeztetését.

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2009.12.10. 15:43 mei Szia drága! Hehe Sirius úgy látom,hogy hiába próbálkozik nem jön össze neki,hogy Lily és Perselus megutálják egymást.Miért is tennék?Hiszen Perselus végre kapott egy lehetőséget és nem fogja elszalasztani még akkor sem ha csak a barátja lehet Lilynek és Lily pedig hálás amiért ő és a fia életben maradtak,ráadásul Perslus mellette van és ezzel sokat segít neki,nem beszélve arról,hogy úgy tűnik Perselus nem tud úgy nézni a kis fiúra mint az utált egykori Harry Potterre.A miniszter bár eleinte ellenséges volt Remussal és Perselussal a végén igen csak rendesen viselkedett.Ha jól értettem akkor a miniszter rokona is vérfarkas kórtól szenved és igen csak meggyőzte őt mind a bájital mind az,hogy a rokona is tesztelheti a bájitalt de Perselus esetében úgy tűnik,hogy a megszeghetetlen eskü volt az ami döntő volt vele kapcsolatban és csodálkoztam,hogy eltekintett tőle.Ez igazán rendes volt a minisztertől.Arra viszont nagyon kiváncsi lennék,hogy vajon a kis Harry miért ragaszkodik ennyire Perselushoz?Vajon tényleg őt tekinti apjának?Nos ebből a fejezetből nekem pontosan kiderül,hogy Siriussal ellentétben Perselus sokkal normálisabban viselkedik annak ellenére,hogy Sirius még mindig egy bunkó fajankó.Egyszerűen nem értem,Lily felnőtt nő és nem olyan régen halt meg a férje akkor miért kell Siriusnak ilyen bunkó módon viselkednie vele csak azért mert a fiatal anyuka csak úgy tudott normálisan aludni,hogy Perselus ott maradt vele éjszakára különösen,hogy esze ágában sem volt semmi olyat tenni a nővel még akkor sem ha igazán vágyik rá.Hehe előbb-utóbb Perselus észre sem fogja venni és a kis Harryt úgy fogja kezelni mintha a saját fia lenne.Élvezet volt olvasni.Köszi a friss fejezetet.Kiváncsian várom a folytatást.Addig is puszi,mei.