Harry másnap meglehetősen furcsán ébredt. Először is végtagjai elnyomorodtak, mivel valaki jóformán leszorította őt az ágyról. Aztán ugyanez a valaki leszedte róla az összes takarót, így kissé didergett. Mikor rádöbbent, hogy ki a titkos takaró tolvaj és ágyrabló, elmosolyodott. Húga feküdt mellette és úgy aludt, akár a tej. Arca még sohasem volt ennyire boldog, mint most. A fiú nehézkesen ugyan, de kikászálódott az ágyból. A folyosón végighaladva belépett szobájába. Ahogy a zuhany alá állt, egyszer csak furcsa érzése támadt. A reggeli jókedv pillanatok alatt elpárolgott, akár a forró víz az ablaküvegről. Nem tudta mire vélni, majd lassacskán végiggondolta.
- Ezek nem a saját érzéseim. – állapította meg, de ezután már csak két lehetősége volt. Mivel testvére édesdeden, és mosolyogva aludt, rádöbbent, hogy Pitont érzi. Ijesztő volt a tudat, hogy mit is érez a férfi, ugyanakkor megdöbbentő. Halványlila gőze nem volt arról, hogy valaki ennyi mindent érezhet egyszerre. Volt ott, gúny, harag, döbbenet, szorongás, gyötrelem, keserűség és egy kis félelem is. Ahogy a zuhannyal végzett, úgy döntött lemegy reggelizni. Arcán még mindig tükröződött a megrázkódtatás, mely elemi erővel zúdult rá.
Az ajtón belépve először Mrs. Weasleyt pillantotta meg. Az asszony már kora reggel talpon volt és készítette a reggelit a ház lakói számára.
- Jó reggelt Mrs. Weasley! – köszönt, majd helyet foglalt az egyik széken.
- Jó reggelt kis drágám, hogy aludtál? Sirius mondta, hogy tegnap kidőltetek Gloryval. Tényleg, ő hol van? – az asszonyból megállíthatatlanul áradtak a kérdések, és a fiú azt sem tudta, melyikre válaszoljon.
- Igen, elaludtam nála, és meglehetősen elnyomorodva ébredtem… Amúgy ő még alszik. - Ahogy befejezte, Piton lépett be az ajtón. Elég morcos képpel, de ezen semmi csodálkozni való nem volt.
- Reggelt Molly… - morogta, majd lehuppant az egyik székre. Harryről pedig alig akart tudomást venni, csak mikor belé nyilallt a hiányérzet. Tulajdonképpen nem is az övé volt, de erre mégis felfigyelt. – Neked is Potter.
- Harry, nehogy magadra vedd, de Perselus csak egy bögre kávé után képes valamennyire elviselhetővé válni. – A fiú bólintott és meredten figyelte a férfit, amint eltűnik benne a maradék kávé is.
- Mit bámulsz? – kérdezte meg mogorván a férfi, mire Harry hasonló stílusban válaszolt.
- Köze hozzá? – még maga is meglepődött, hogy ezt kimondta. Szája elé kapta kezét, majd rémülten Mollyra nézett. A nő halványan elmosolyodott.
- Hát, úgy tűnik, az érzéseitekkel még nem vagytok tisztában. Sirius hellyel-közzel tájékoztatott a dologról. Szerintem egy kis idő, és jobban fogjátok kezelni a dolgokat. – Ekkor lépett be egy szintén morcos Golry.
- Reggelt… - nyögte, majd levetette magát Harry mellé, kivette Piton kezéből a kávét, és az utolsó cseppet felhörpintette, utána viszont, majdnem elhányta magát.
- Fujj, ez meg mi? – köhögte. – Kávé? Én nem iszom ilyen szemetet…
- Akkor miért vetted ki a kezemből? – kérdezett vissza Piton. A lány csak vállat vont. – Mit'tom én! – a stíluson meglepődött, hiszen ő nem szokott ilyen lenni. – Valaki mentsen meg! Mrs. Weasley, segítsen, keveredik bennem apám és Harry… mit tegyek? – Fáradtan az asztalra dőlt.
- Ajaj. Pedig te eddig tisztában voltál vele és tudtad is kezelni valamennyire. – hadarta az asszony egyre gondterheltebben.
- Ez egyre bizarrabb. Mi történt magával reggel uram? Éreztem, hogy nincs jókedve… - motyogta Harry. Nagyon furdalta az oldalát a kíváncsiság, hogy vajon mi lelte a férfit.
- Nincs hozzá semmi közöd, de most az egyszer elárulom… tükörbe néztem. – A fiú kiköpte éppen lemenő félben lévő teáját, majd törölgetni kezdte száját. Glory oly mértékben röhögött, hogy félő volt, hogy lefordul a székről.
- Ez vicc akart lenni? – nyögte ki végül Harry. Piton halványan elmosolyodott, és ugyanakkor neki is jobb kedve lett. Érezte, hogy a férfi már nem olyan feszült, mint korábban és ez nagyon tetszett neki. Lassacskán megérkeztek a többiek is.
- Jó reggelt fiatalok, na milyen volt az éjszaka? – köszöntötte őket Sirius.
- Elég… megviselő, tudni illik a kisasszony leszedte rólam a takarót, és kis híján a földre lökött. – panaszkodott Harry, mire Sirius hátba veregette.
- Legalább már tudod, hogy milyen egy nővel aludni, takaró nuku, az ágyon nincs hely, ha meg szólnál neki, jön a hisztivel… - a lányok rosszallóan meredtek a férfira, mire Sirius kínosan elmosolyodott. – Ja, hogy ennyien vagytok? Azt hiszem nagy a túlerő… - Sirius már a menekülési útvonalat kereste.
- Sirius, mi nem fogunk bántani… - szögezte le Hermione, de ugyanebben a pillanatban valami megcsillant a lány szemében. Sirius ekkor kezdett el félni, majd óvatosan kihátrált a nappaliba. Hermione fölkelt az asztaltól, és követte a férfit. Utána pedig Ginny és Glory is kisietett. Most már három lány tartotta sarokban Siriust.
- Harry… - nyögte a férfi kétségbeesetten.
- Sajnálom, nem tehetek semmit. – vigyorogta a fiú, és élvezettel nézte, amint a lányok egyre közelítenek keresztapja felé.
- Nocsak Balck. Csak nem félsz három ifjú hölgytől? – Piton hangja csak úgy csöpögött a gúnytól. Sirius legszívesebben elküldte volna melegebb éghajlatra, de oda kellett figyelnie támadóira.
- Van egy lehetőséged. – jelentette ki Hermione.
- És mi lenne az? – Sirius egyre feszültebb lett, egyfolytában a kiutat kereste.
- Ismerd be, hogy mi okosabbak, erősebbek vagyunk nálad. Ezen felül ismerd be, hogy a nők… mindig győznek. – Siriusnak se kellett több, egyszerűen kinevette a lányt.
- Ez hülyeség! Még hogy a nők… - Sirius száján csak úgy kicsúsztak a szavak, de már meg is bánta. A lányok szemében olyan tűz égett, amitől Sirius hátán felállt a szőr. – Ajaj… - ennyit tudott csak kinyögni, majd a lányok egy emberként vetették rá magukat, és csiklandozták, míg a férfi a földön nem kötött ki. Magatehetetlenül kacagott a lányok ostromától, aztán valahonnan előkerült pár díszpárna, és azzal ütlegelték Sirius fejét. Végül az áldozat megadta magát, és beismerte, hogy a lányoknál, vagyis a nőknél nincsen szebb, okosabb, és elbűvölőbb az egész világon.
- Szegény Sirius, én azért sajnálom. – Harry nevetve fordult vissza az asztalhoz és legnagyobb meglepetésére olyat látott, mint eddigi életében még soha. Piton mosolyogva nézte a jelenetet, és ez a fiút teljesen megdöbbentette.
- Képes mosolyogni? – Ez jutott eszébe legelőször, majd kissé szájtátva meredt a férfira. Piton észre se vette, mit művel. Valahogy olyan természetesnek tűnt, hogy most mosolyog, és jól érzi magát. Aztán meglátta Harry arcát, és észhez kapott.
- Mit művelek? Vigyorgok, akár egy idétlen hülye. – Azzal ismét felöltötte a szokásos, kiismerhetetlen, és mindig hideg maszkot. Mely már évtizedek óta jellemzi.
- Mi bámulsz Potter? – mordult föl, majd választ sem várva kiviharzott a konyhából. Harry még most is arra a helyre meredt, ahol a férfi eltűnt.
A nap, szinte csigalassúsággal vánszorgott. A ház lakói sorban köszöntötték föl Harryt és Gloryt. Bár a lány végtelenül boldog volt, Harry mégsem tudott tiszta szívvel örülni ennek a napnak. Sohasem érezte úgy, hogy ez a nap kicsivel is másabb lenne, mint a többi. Nem kapott ajándékokat, nem köszöntötték és legfőként senki nem is foglalkozott vele. Mióta a Roxfortba járt, barátaitól kapott ajándékokat és írtak neki levelet, vagy személyesen köszöntötték, de még így is megmaradt benne az a keserű tudat, hogy mi értelme az egésznek. Unottan és mogorván indult föl az emeletre, hogy lepihenjen egy kicsit. Az új érzések meglehetősen fárasztóak voltak számára. A boldogság, amit jelenleg érzett, nem a sajátja volt, és ez megrémisztette. Tudta, örülnie kéne a napnak, de ez nem akart összejönni. Ahogy elhaladt Piton mellett a férfi meglepődve fordult utána. Valamit mondani akart, talán felköszönteni őt, de annak se lett volna különösebb értelme. Csak álszenteskedésnek tartották mind a ketten, így inkább csak hagyta szó nélkül elsétálni a fiút.
- Pedig azt hittem, hogy élvezi a felhajtást… - töprengett el a dolgon, majd fejét megrázva tovább indult.
- Utálom a születésnapom. – mordult föl Harry, mikor beért a szobájába. Ron lent maradt a lányokkal, így volt egy kis szabadideje. Eldőlt az ágyán és a plafont kezdte el fürkészni. Emlékei közt felsejlett egy nagyon régi eset, mikor születésnapjára egy kisautót szeretett volna. Persze Petunia néni csúnyán leteremtette, hogy mégis, miből gondolta, hogy megkaphatja. Az egész autó nem volt nagy szám, csak egy kis piros, jelentéktelen vacak, de az ötéves kisfiúnak maga volt a megtestesült Mennyország. Az a mód, ahogy nagynénje beszélt vele, és az, amit ezek után tapasztalt, végképp elvette a kedvét mindennemű születésnaptól. Dudly, akinek már egy egész szobára való játéka volt, ugyan azt a jelentéktelen kisautót követelte, és csodák csodájára, ő megkapta. Harry sírni tudott volna, főleg, mikor unokatestvére, direkt a szeme láttára törte össze a kisautót. Harry nem értette, hogy miért teszi, de végleg megfogadta, hogy őt ezek után nem érdekli a születésnapja. Ezt többé-kevésbé sikerült is megoldania. Persze örült barátai ajándékának, jól esett neki a köszöntés, de az a tüske, az a megalázás mindennél rosszabb volt. Szinte látta maga előtt a kisautó képét, ahogy ott árválkodik a bolt kirakatában. Szíve fájón összeszorult, ha arra gondolt, minden mennyire más lett volna, ha szülei nem halnak meg. Forgolódva és rémálmok közepette aludt el, és csak késő délután tudott fölébredni.
Piton, ahogy a fiú elment, besietett a szobájába. Furcsa volt Pottert ilyennek látni. Ez merőben ellenkezett minden eddigi tapasztalatával. Az ő elképzeléseiben ez a nap úgy került elő, mint „Imádjuk Együtt Szent Pottert Nap”, ellenben nem így történt. Na nem a kölyök barátain múlott. Azok szíves örömest ugrálták volna körbe a fiút, de az valamiért elzárkózott a közimádat elől. Úgy döntött lepihen, mert még mindig émelygett a gyomra, ha arra gondolt, hogy milyen mézesmázosan vigyorgott reggel.
- Utálom az életem… - Ahogy elaludt, álmában hirtelen szívébe markolt az elhagyatottság érzése.
„Nem tudta hol lehet, vagy, hogy mi történik vele, aztán meglátott egy kirakatot. Játékbolt volt, benne mindenféle giccses holmival. Szeme megakadt egy apró piros autón, és ahogy meglátta elszomorodott. Szerette volna azt a játékot, de tudta, hogy nem szabad. Hogy neki semmit sem szabad. Aztán megpillantotta ugyanezt az autót egy pufók kisfiú kezében, aki az ablakon hajította ki. Lélekszakadva futott ki az ajtón, hogy megnézze, mi lett a játékszerrel. Ám ott ismét az útjába állt a kövér kisfiú.
- Dudly, miért törted össze? – fakadt ki, és ekkor jött rá, hogy ő is kisfiú. A pufók kölyök gúnyosan felnevetett, majd a sárba lökte őt, és végig kellett néznie, ahogy ripityára törik álmai játékát. Aztán az undok kölyök megszólalt.
- Harry, te csak élősködő vagy, örülj, hogy anya ad enni, de ha meglátja a ruhádat, még azt se fogsz kapni. – Azzal a Dudlynak nevezett fiúcska beszaladt a házba. Nemsokára jött egy kövér férfi, és jól elfenekelte őt, amiért állítólag összetörte a másik kölyök játékát. Majd bezárták egy sötét és szűk helyiségbe, ahol hemzsegtek a pókok.
Persleus arra ébredt, hogy rettentően éhes, mint aki már napok óta nem evett, valamint olyan rettegés, félelem és magány tört rá, mint talán még soha. Riadtan ült föl, szakadt róla a víz és émelygett is.”
- Hülye rémálom. – csúszott ki a száján, azonban felrémlett előtte, hogy kiről is álmodott. Megrázta fejét, majd a fürdőbe indult, hogy fölfrissítse magát. A víz, csak az izzadtságot mosta le róla. Zavarodottan, és igencsak zaklatottan sétált föl az emeletre. A lépcső aljában Harryvel futott össze a szó szoros értelmében. A fiú hasonlóan csodás állapotban hevert előtte a földön.
- Nézz az orrod elé! – mordult rá, majd fölkelt a földről. Harry még akkor is ott ült, de nem foglalkozott vele. Ahogy elindult valamiért hátrapillantott. Potter nagyra tágult szemekkel és eléggé furcsán meredt maga elé.
- Mi bajod van? – bökte ki, mire a fiú megrázta fejét. Pitonnak se kellett több, egy gyors mozdulattal fölrántotta a kölyköt, minek következtében az fölszisszent. – Megsérültél? – Harry tétován bólintott.
- A bordám… fáj. – nyögte ki. Piton megforgatta szemeit, majd a szobája felé kezdte taszigálni a gyereket. Nem éppen kellemes élmény volt ez az amúgy is meggyötört fiúnak, de nem ellenkezett.
- Vetkőzz! – utasította a fiút, aki zokszó nélkül vette le pólóját. A bordája meglilult. – Ez megrepedt. Gyenge csontozatod lehet, ha már ennyitől megsérült. – Harry még mindig nem szólt semmit. Piton a kezébe nyomott valami főzetet. – Idd meg.
- Köszönöm. – bökte ki Harry, majd lehörpintette a gusztustalan löttyöt. Ahogy Piton tovább nézte a bordáját, észrevett valami. A fiú hátán egy csomó régi, és halvány sebhelyet talált. Először nem tudta mire vélni, aztán felülkerekedett rajta a gyanú, miszerint ezeket a fiú nagybátyja okozhatta. Nem szólt semmit, csak tovább tapogatta Harry bordáit. Ott több, régi forradást is talált.
- Mond csak, eddig hányszor törted el a bordád? – Harry vállat vont.
- Szinte minden évben eltört legalább egy. – Harry szinte teljesen érzelemmentesen mondta, mint akit nem izgat túlzottan a fizikai fájdalom, vagy mint, aki már hozzászokott.
- Elég gyenge a csontozatod, ez lehet vitaminhiány vagy… - nem fejezte be, mert rájött, hogy mit is akart mondani.
- Vagy mi? – Harry most először érdeklődve nézett rá. Piton tétován, de folytatta.
- Vagy… örökletes. – Elfordult a fiútól és valamit kotorászott a szekrényben. Harry kíváncsian nézett utána.
- Mi az? – csúszott ki a száján akaratlanul is a kérdés. – Vagyis… ezek szerint, magának is… ö, szóval ebben magára ütöttem? – Piton érzelemmentesen nézett a fiúra. De végül rászánta magát és válaszolt, sőt, még többet is tett, mesélt magáról.
- Igen, sajnálatos módon az én csontozatom is gyengébb volt, nem mellesleg vitaminhiányban is szenvedtem. Hasonlóan nyeszlett voltam, mint te elsős korodban… Na meg persze apám kirohanásai sem tettek jót nekem. – Az utolsó mondatot már inkább magának mondta, mintsem a fiúnak. Harry összeszűkült szemekkel nézett maga elé.
- Jó szar helyzet. – morogta. – Azt még valahogy lenyelem, hogy valaki, valamiért bántja az unokaöccsét, hiszen nem a sajátja, de azt már nem tudom fölfogni, hogy a sajátját hogy képes valaki bántani… az ilyen nem ember. – hangja végig halk volt, de Perselus értette minden szavát. Nem szólt semmit, de mélyen egyetértett a fiúval.
- Most menj. Vidd ezt magaddal, és két óra múlva idd meg. Egy hét múlva kapsz még egyet. Egy hónapig kell ezt szedned, és a csontod megerősödik… - Harry visszavette pólóját, és bár még mindig fájt az oldala, valamiért jobb kedve lett. Maga se értette, de az, hogy volt kettejükben valami közös, furcsán érintette. Furcsán, de nem olyan rosszul, mint azt az elején hitte.
- Még egyszer köszönöm…
- Nincs mit Potter, és… csak éld túl a mai napot. – Harry elmosolyodott, hiszen ennél találóbban nem is lehetett volna megfogalmazni számára, hogy boldog születésnapot.
Ide most csak gyorsan írok pár sort és máris rohanok tovább a kövi fejezetre.Tehát ez is egy csodás rész lett.Elég fura lehet nekik most állandóan a másik érzéseit hangulatát érezni.Az még furább lehet,hogy a másiknak a gyerekkori rémálmait látja mintha a sajátja lenne.De valamiért van egy olyan érzésem,hogy ennek még hasznát is fogják venni és nem utolsó sorban talán ez segíthet nekik jobban megismerni és megérteni a másikat és elfogadni,hogy ők most már egy család.Érdekes volt látni ahogy Perselus egy kicsit megnyílik a fia előtt és elmondja az életének egy kicsi részét.Azt hiszem el indultak azon a bizonyos úton az elfogadás felé,de nem kétlem,hogy még nagyon sok minden vár rájuk.Köszike a mai frisst.Most pedig futok a kövi részhez és utána oda is írok neked valami kis véleményt.Puszika,mei.
Válasz:
Hát jól hiszed, ennek tényleg lesz még kifejlete. De azt hiszem mostanra már tudod is XD Köszike a kritikát, megpróbálok sűrűbben tölteni. Most, hogy elmaradtam így ment a dupla rész, de ez nem lesz mindig így :P Imádlak meikém
Szia drága!
Ide most csak gyorsan írok pár sort és máris rohanok tovább a kövi fejezetre.Tehát ez is egy csodás rész lett.Elég fura lehet nekik most állandóan a másik érzéseit hangulatát érezni.Az még furább lehet,hogy a másiknak a gyerekkori rémálmait látja mintha a sajátja lenne.De valamiért van egy olyan érzésem,hogy ennek még hasznát is fogják venni és nem utolsó sorban talán ez segíthet nekik jobban megismerni és megérteni a másikat és elfogadni,hogy ők most már egy család.Érdekes volt látni ahogy Perselus egy kicsit megnyílik a fia előtt és elmondja az életének egy kicsi részét.Azt hiszem el indultak azon a bizonyos úton az elfogadás felé,de nem kétlem,hogy még nagyon sok minden vár rájuk.Köszike a mai frisst.Most pedig futok a kövi részhez és utána oda is írok neked valami kis véleményt.Puszika,mei.
Hát jól hiszed, ennek tényleg lesz még kifejlete. De azt hiszem mostanra már tudod is XD Köszike a kritikát, megpróbálok sűrűbben tölteni. Most, hogy elmaradtam így ment a dupla rész, de ez nem lesz mindig így :P Imádlak meikém