A kihalt folyosók visszaverték a két közeledő alak lépteinek hangját, és felerősítve adták vissza azt. A kanyargós lépcsőkön lefelé haladva, Harry egyre inkább úgy érezte, hogy bájitaltanra kell mennie. Nem is tévedett sokat, hiszen a tanteremtől két ajtóval jobbra volt Piton lakosztálya. A jelszót kimondva az ajtó föltárult, a férfi pedig sietve belépett rajta. Harry idegesen toporogva állt még mindig egyhelyben, hiszen engedélyt nem kapott rá, hogy ő is beléphet. Piton ezt észrevéve idegesen rámordult.
- Nem azért jöttél, hogy segíts? – Harry zavarodottan bólintott egyet. – Akkor talán erőltesd meg magad, és segíts összeszedni pár dolgot! –A fiú ismét elsőévesnek érezte magát, és ettől kissé megrémült. Óvatosan lépett csak be a nappaliba, s el kellett ismernie az meglehetősen elegánsan volt berendezve. Ki sem nézte volna a férfiból, hogy nem borít be minden létező felületet, a fekete, és a zöld párosítás. Érdeklődve pillantott körbe, majd a falakon lévő polcoknál megakadt tekintete. Ott megannyi könyv sorakozott katonás rendben, témákra osztva. Közelebb lépett, és az első kezébe akadó vaskos példányt leemelte. Piton feszélyezve érezte magát, hiszen eddig nem sok idegen tekintet láthatta magánszentélyét, sőt, mondhatni a tanári karon kívül szinte senki. Most pedig itt van ez a kölyök, és az ő holmijai közt matat. Mindent alaposan megszemlél, hogy aztán vigyorogva mesélje el drágalátos barátainak, miket is tart otthon a vén denevér! Ezen a gondolatmeneten ismét felhúzta magát, így a kelleténél szigorúbban szólt rá a fiúra.
- Tedd azt le! Nem nyúlkálhatsz hozzá más dolgaihoz kérdezés nélkül! Erre nem tanítottak meg?! – Harryn látszott, hogy felölti a védelmi páncélt, ami leginkább egy jó adag utálatból és egy kis undorból tevődött össze. Arca elkomorult, majd nem éppen finomnak nevezhető módon, visszavágta a könyvet a polcra. Piton felszisszent a hangra, hiszen az egy eléggé értékes példánya Mágikus kötések és azok feloldásának. Visszafogta magát, hiszen tudta kissé elvetette a sulykot. Újra az egyik polc tanulmányozásába kezdett. Ott megannyi bájitalos könyv hevert, de a férfi még mindig nem találta azt, amiért jöttek. Leszedett tíz különfélét, majd sietve átrohant egy másik szobába. Harry unottan nézett utána, de mikor öt perc elteltével sem tért vissza, úgy döntött utána megy. Az ajtót, melyen át a férfi eltűnt most félig nyitva találta, így éppen be tudott kukucskálni rajta, ám Pitont nem látta. Ellenben észrevette azt a hatalmas baldachinos ágyat, mely valószínűleg a férfié lehetett. Aztán motoszkálásra lett figyelmes, és majdnem szívinfarktust kapott, amikor Piton egyik pillanatról a másikra szembe állt vele.
- Fogd ezeket! – utasította Harryt, aki hátrált egy lépést, de szó nélkül tartotta a kezét, ám a vártnál jóval nehezebb könyvek alaposan próbára tették.
- Te jó ég… miből vannak ezek? – kérdezte, majd a férfi vigyorát látva inkább befogta. Beletelt még legalább tíz percbe, mire a kellő mennyiségű könyv összegyűlt.
- A könyvek megvannak, most jönnek a bájital hozzávalók. – magyarázta, miközben már a labor felé tartott. Harry tántorogva lépdelt utána. Piton ugyan észrevette a fiú aprócska nehézségét, de úgy volt vele, ha a kölyök ennyire hígagyú, hogy nem képes a pálcáját használni, és helyett inkább cipekedik, akár egy mugli, akkor megérdemli. A raktárból előkerülő hozzávalókat most egy dobozba csomagolta, és úgy lépett oda Harry elé. A fiú már félt, hogy ezeket is neki kell majd vinnie, ám Piton megkegyelmezett neki… ha lehet így fogalmazni. Bár Harry szemszögéből ez inkább megalázó volt. Piton egy egyszerű könnyítő bűbáj után átvette tőle a hatalmas pakkot, lekicsinyítette, majd szó nélkül a zsebébe csúsztatta. Most pedig karba tett kézzel állt előtte, s rendületlenül Harry arcát fixírozta.
- Akár indulhatnánk is! – hangjában olyan él volt, ami Harryt egyenesen hátba döfte. Szeretett volna elsüllyedni szégyenében, hiszen ezt a két aprócska bűbájt még ő is ismerte, de ő továbbra is úgy cselekszik, mint egy mugli. Fájdalmas arccal kullogott a férfi után, aki egyenes háttal s felemelt fejjel lépdelt végig a folyosókon. Harrynek az volt a pillanatnyi benyomása, hogy a Prince név, nem csupán egy név, hanem van valami a jelentés mögött. Ezen keserűen elvigyorodott, hiszen az előző gondolatból következik, hogy benne is kéne lennie valami ilyesminek, de ő ennek még az írmagját sem találta eddig.
A kandallón át tértek vissza a főhadiszállásra, ahol egy meglehetősen ideges társasággal találták szembe magukat. Piton pár másodpercig értetlenül nézte őket, majd fáradtan megdörzsölte orrnyergét, és így szólt:
- Albus ismét lépett egyet a sakktáblán, csak ez most nem jött össze. – Remus már sejtette miről is lehet szó, ám Sirius bamba képpel bámulta Harryt. A fiú vállat vont, majd újra elmondta.
- Az igazgató ismét átvert minket. Megjátszotta, hogy meg fog halni, csak azért, hogy mi ketten odamenjünk és ezzel valamiféle ismerkedési alkalmat szolgáltasson nekünk. – A monológ végére már mindenki értette, hogy miről is van szó, így ki-ki, ment a saját dolgára. Piton egy szó nélkül akart lelépni, ám ebben Harry megakadályozta.
- Uram! Glory esetleg nem kell a kutatásokhoz? – A férfi nyugtalanul pillantott a lányra, aki most nagy szemekkel nézett rá, még mindig nem értve, hogy mire is kéne ő. Piton csak bólintott, majd maga után intette a lányt, aki félszegen sétált mögötte. A pinceszobába érve Piton előhalászta zsebéből a csomagot, majd visszaváltoztatta eredeti méretére. A lány zavartan ácsorgott, hol az egyik, hol a másik lábára, s közben egyik hajtincsét babrálta. Figyelte, ahogy a férfi kipakolja a bájital hozzávalókat, s közben úgy viselkedik, mintha ő ott se lenne. Ez kicsit dühítette, de tudta, vissza kell fognia magát. Piton majdnem megfeledkezett a lányról, ám mikor ismét ránézett, kezdte magát kényelmetlenül érezni. Nem állhatott neki kiabálni, hiszen az nem lett volna túl előnyös számára. Aztán a lány olyat tett, amit a férfi sohasem gondolt volna. Odasétált mellé, és elvett egy könyvet, majd fellapozta, és kisvártatva megszólalt:
- Ekkora hülyeséget… ez a könyv selejtes! – morogta, amire már Piton is fölfigyelt. Még hogy az ő egyik könyve selejtes legyen, ugyan mit tudhat a bájitaltanról egy kis fruska.
- Nem gondolod, hogy esetleg a te tudásod hiányos, és nem a könyv hibás? – gúnyolódott a férfi, és erre a lány kezdett ideges lenni.
- Nem hinném, ugyanis ebbe a főzetbe nem szabad varangy májat adni, mert akkor két nap múlva ki lehet dobni a főzetet… viszont ha ugyanezt szalamandra májjal csináljuk, akkor a bájital akár egy hónapig is megőrzi a szavatosságát. – Piton arcizma megfeszült, és a lány szavait olyan sértésnek vette, mintha őt kezdte volna el szidni. Szemöldökét összeráncolta, és idegesen kikapta a lány kezéből a könyvet, majd ledobta azt az asztalra.
- Ostoba kölyök! Mit tudsz te? Megmondom én! Semmit! – sziszegte a lánynak, akinek nem kellett több, és hasonló hangnemben kezdett el visszabeszélni.
- Nem gondolod, hogy szánalmas, amit csinálsz? Valami elvakult mintát követve utálsz engem és Harryt is! Az ő esetében még azt mondtam, rendben, hiszen évekig ki nem állhattátok egymást. Viszont velem mi van? Én mit ártottam neked?! – fakadt ki a lány.
- Ehhez semmi köze nincs Pot… - ám a lány félbeszakította. Arca olyan haragot tükrözött, mellyel a férfi életében csak egyszer találkozott.
- Most fejezd be! Nem engedem, hogy ócsárold Harryt! Ő is a gyereked, akár csak én! – kiabálta a férfi arcába, mindössze pár centiméterre tőle.
- Úgy hívom, ahogy akarom! Te pedig ne kiabálj itt nekem! Senkitől sem tűröm el ezt a hangnemet! – a lányon látszott, hogy kezd rosszul lenni, de Pitont teljesen lefoglalta a benne felgyülemlett harag, melyet most kiadni készült magából.
- Szánalmas vagy… - ordította a lány, majd hátat akart fordítani, de ekkor kivágódott az ajtó, és egy felbőszült Harry viharzott be rajta. Látva, hogy húga már alig áll a lábán éktelen haragra gerjedt, s legszívesebben bemosott volna egyet a férfinak.
- Maga teljesen megőrült?! Glory beteg, és azért jött magával, hogy gyógymódot találjanak, nem pedig, hogy idő előtt átsegítse a másvilágra! Mit képzel magáról?! Szemétláda… - szemei szinte szikrákat szórtak, és keze ökölbe szorult, csak Glory érintése akadályozta meg abban, hogy véghezvigye azt a „nevezetes” jobb horgot…
- Hagyd Harry. Nem éri meg. Ő egy megkeseredett és szánni való ember, aki nem fogadja el a segítséget. – Aztán Pitonhoz fordult. – Professzor úr, sajnálom, ami történt, ígérem többé nem zavarom az apró-cseprő dolgaimmal… de egy valamit szeretnék még elmondani önnek. Most már belátom, hogy Harry mondta jól. Volt egy apám, akit szerettem, de elvesztettem. Most van valaki, aki önszántából, és nem kötelezettségből a lányának tekint, így hát, köszönöm, de már megvan az apám… nem kérek másikat… a viszont látásra… uram.
Piton kikerekedett szemekkel nézett a lányra, és nem tudta elhinni, amit hallott. Mindkét kölyök kijelentette, hogy köszönik, de belőle nem kérnek… semmilyen formában, és inkább Blacket választják. A férfi úgy érezte, mintha leöntötték volna hideg vízzel. Nézte a távozó lányt, aki egész testében remegett, és Potter segítségére szorult. Aztán tekintete találkozott a smaragdzöld szempárral, amiben most nem gyűlöletet, hanem mélységes csalódást, keserűséget és még valamit vélt felfedezni… szánalmat. Az ajtó halkan csukódott be a két gyerek mögött.
A férfi megsemmisülten ült le a székre, és egyfolytában azon gondolkodott, hogy a lány, vajon mennyire gondolta komolyan mondandóját. Ahogy tekintete a nyitott könyvre tévedt, meglátta a receptet, melyet a lány becsmérelt. Kíváncsian fordította maga felé a könyvet, majd párszor átolvasta a receptet és meg kellett állapítania, hogy a lánynak igaza volt. Valahol jó érzés töltötte el, hogy ő mindössze egy ránézésből megállapította a recept hibásságát, sőt, ki is javította.
Viszont, mikor ahhoz a részhez ért, hogy büszke lehet a lányára… bevillant neki az a keserű arc, a szánakozó pillantások, és a harag, mely mindkét fiatal szemében ott lebegett. Ezen már nem is csodálkozott, hiszen borzalmasan viselkedett, és valószínűleg fordított helyzetben ő Potter helyében már rég behúzott volna saját magának. Piton tudta, ha nem csinál valamit sürgősen, akkor még azt a halvány kis esélyt is elveszti, hogy legalább lányával kialakuljon valamiféle békés viszony. Elővette hát a könyveket, és elkezdte átnézni a recepteket. Már este tizenegy felé járt az idő, mikor rátalált arra a receptre, amit keresett.
- Végre… - az órára pillantva azonban meglepődött. – Észre sem vettem, hogy már ennyi az idő. – motyogta, majd elgémberedett végtagjait megmozgatva elindult fölfelé a konyhába, hogy kerítsen valami maradékot. A lépcsőhöz érve motoszkálásra lett figyelmes, majd a sötét nappaliból Potter lépett ki, kezében egy fiolányi bájitallal. A férfi akaratlanul állította meg a fiút.
- Hová azzal az erősítő főzettel, Potter? – Harry üres tekintettel nézett a férfira, mint akit még soha nem látott, majd nyugodt, de érzelemmentes hangon szólalt meg.
- Glorynak viszem, ha majd magához tér, akkor beadom neki… - miután ezt rezzenéstelenül a férfi arcába mondta elfordult tőle, és fölsétált az emeletre. Piton döbbenten állt a hallottak előtt, nem gondolta volna, hogy a lány ennyire rosszul van. Ideges lett, és tenni akart valamit… ha mást nem, megnézni a lányt, hogy mennyire súlyos az állapota. Végül rászánta magát, majd fölsétált a fiú után. A szobába benyitva, ott találta a lány ágya szélén gubbasztó Siriust, aki folyamatosan cserélgette a vizes ruhát Glory homlokán. A lány látszólag aludt, de valahogy mégis ijesztő volt így látni. Az a cserfes és szemtelen kis fruska, aki délután úgy leteremtette és finoman szólva elküldte melegebb éghajlatra, most magatehetetlenül fekszik az ágyon, akár egy rongybaba. Közelebb akart menni, de Sirius szúrós tekintete és Potter testi valója, mellyel a férfi elé állt, megtántorította.
- Minek jöttél ide, Piton? Nem okoztál még elég bajt? – Sirius hangja rekedten csengett, és szemei kissé megszürkültek.
- Én… csak meg akartam nézni, hogy milyen az állapota. Megtaláltam a receptet, de ahhoz, hogy elkészíthessem, tudnom kell, milyen az állapota. – hadarta a férfi, majd Harryt megkerülve odasétált a lány ágyához és óvatosan fölemelte kezét, hogy megmérje annak pulzusát. Döbbenetében a szemei kikerekedtek.
- Alig van pulzusa… - motyogta, és ettől Sirius egyre idegesebb lett.
- Azt meg hogy érted?! – pattant föl, majd a lány másik karját vizsgálva ő is ugyanerre a következtetésre jutott. Harry, Pitont félrelökve rontott oda a lányhoz, majd apró pofonokat adva neki, megpróbálta fölébreszteni, ám Glory nem reagált. Harry egyre kétségbeesettebb lett, és Siriusnak kellett őt lefognia.
- Glory… nem… ez még nem lehet az… Addig még nagyon sok időnk van! – Sirius két kézzel tartotta vissza Harryt, hogy újra odaszaladjon a lányhoz. Piton megdöbbent arccal fordult feléjük.
- Kómába esett… - állapította meg, mire Harry kitépte magát keresztapja öleléséből, és kiszaladt a szobából. Sirius nem tudván mit tegyen hagyta, hogy a fiú elmenjen, majd Pitonhoz fordulva olyat tett, mint még soha.
- Mentsd meg őt Perselus… kérlek… - Piton ledermedt, hiszen a férfi arcán egy könnycsepp úszott végig. Visszafordult a lányhoz, és egy nagy levegő után hozzálátott annak megvizsgálásához. Úgy húsz perc múlva sétált ki a szobából, és meglepetésére az összes lakó ott sorakozott az ajtó előtt. Úgy vártak rá, mint a Messiásra, és ettől a férfi megrettent. Még ő maga sem tudta, hogy a főzete segít-e a lányon, vagy sem. Mit mondhatott volna neki.
- Megyek, hozzákezdek a főzethez… minden perc számít. – Mrs Weasley felzokogott, és Hermione könnyes szemeit törölgette. Mindannyian szerették a lányt, de ők csak aggódni tudtak érte, és mellette lenni, viszont ami neki kellett, azt most egyedül a bájitalmester adhatta meg. Harry a falnak támaszkodva állt a folyosón, távol a többiektől. Piton észrevette, majd legyőzve érzéseit odaszólt neki.
- Potter! Gyere, szükségem lesz rád! – Harry egy pillanatig habozott, majd közönyös arckifejezéssel elindult a férfi után, hátrahagyva az aggódó, és értetlen barátok sokaságát.
Halihó!
Nos... szóhoz se tudok jutni. XD MEgértem Harryéket is, de valahogy Pitont is. Én nem tudom hogyan reagálnék egy ilyen jelentre. Most egy kicsit össze vagyok zavarodva érzelmi szenpontból. :P De nagyon jól sikerült leírnod a történetet, nekem nagyon tetszet, remélem mihamarabb lesz folytatása. XD
Pussza!
Dency
Válasz:
Hát igyekszem majd hogy még ennél is jobb legyen, aztán remélem, hogy majd akkor is hasonlókat fogsz írni nekem. Köszi :D
Mikor ilyet olvasok mindig elgondolkodom azon,hogy vajon mit is várnak el egy olyan embertől aki egész életében kirekesztett volt állandóan megalázták és bántották és felnőtt éveire elérték azt,hogy teljesen megkeseredett és magányos legyen.Aztán kiderül,hogy ilyen olyan okobol kifolyólag van egy esetleg mint ebben az esetben két kamasz gyereke és felhúzzák magukat azon,hogy Perselus Piton nem képes egyik pillanatról a másikra teljesen megváltozni és számukra elfogadható apaként viselkedni.Pedig biztos vagyok benne,hogy Perselusban meg van a szándék és igen is ő szeretne egy normális kapcsolatot kialakítani a gyermekeivel de türelmesebbnek kéne lenniük.Időt kéne adniuk,hogy felfogja,feldolgozza a tényt,hogy bár soha nem akart apa lenni most kapott kettőt is ezzel szemben ő nem érzi magát jó szülőnek sőt inkább úgy érzi,hogy ő nem ér semmi legfőképpen szülőként nem ér semmit.Ezzel a hozzá állással pedig nem,hogy segítenék hanem egyenesen azt érik el,hogy még inkább így érezze sőt úgy érezze,hogy mások is értéktelennek tartják és nem gondolják,hogy jó lenne apaként csak arra lehet jó,hogy a bájitalaival és a tudásával másokat gyógyítson és életeket mentsen.Legalább Harrynek kéne ezt tudnia.Úgy látom,hogy Sirius ezt pontosan tudja ezért képes arra,hogy kérjen Perselustól és ne essen neki mint a saját gyerekei.Nyilván meg van benne az apai ösztön ha magától gondolta ki,hogy segít a lányán.Igazából Glory nem tudja,hogy milyen élete volt az apjának és miért lett olyan amilyen de vele ellentétben Harry pontosan tudja ezért neki kéne az okosabbnak lennie.Mert így nem csak magának de a húgának és a keresztapjának is fájdalmat fog okozni az apjáról nem is beszélve.Talán Glory betegsége és a kóma elindíthatja őket egy jó úton mivel úgy látom,hogy Perselusnak nem csak az a szándéka,hogy meggyógyítja a lányát de a fia segítségét is fel akarja használni ami valahol jó dolog hiszen addig Harry eltudja terelni a gondolatait és aggodalmát a húga állapotáról és a közös munka egy bizonyos kapcsolatot is kialakíthat apa és fia között.Különösen,hogy mindketten aggódnak a lányért csak Perselusnak még nehéz kimutatnia az érzéseit.A fejezet fantasztikus lett mint mindig.Köszönöm szépen a friss fejit.Élvezet volt olvasni.Kiváncsian várom,hogy merre fognak haladni.Nagyon de nagyon várom a folytatását.Imádlak és puszika,mei.
Válasz:
Hát igen, Harryék már csak ilyenek, de azért Pitont sem kell annyira sajnálni. Valóban nehéz neki és próbálkozik, de a fiataloknak ez nem tűnik föl. Hát majd kiderül, hogy idővel eből mennyi jön össze... mármint a nagy családi szeretetből. Köszi a kritikát meikém :D
Halihó!
Nos... szóhoz se tudok jutni. XD MEgértem Harryéket is, de valahogy Pitont is. Én nem tudom hogyan reagálnék egy ilyen jelentre. Most egy kicsit össze vagyok zavarodva érzelmi szenpontból. :P De nagyon jól sikerült leírnod a történetet, nekem nagyon tetszet, remélem mihamarabb lesz folytatása. XD
Pussza!
Dency
Hát igyekszem majd hogy még ennél is jobb legyen, aztán remélem, hogy majd akkor is hasonlókat fogsz írni nekem. Köszi :D