Lebukás
Perselus mintha egy rémálomba keveredett volna, holott ezek csak az éjszaka emlékei voltak. Annyi minden történt, olyan kis idő alatt, hogy egy gyengébb idegzetű ember biztosan föladta volna. Perselus érezte a hívást, és gyorsan cselekedett, tudta, hogy nem lesz még egy ilyen lehetősége.
Eldugta a kardot, majd lesietett a nappaliba. Ott belebotlott a gyerekekbe, akik értetlenül nézték a férfi sietségét. Valamit mondani akart Harrynek, de a szavak nem jöttek szájára. Végül kinyögött valami hihetetlen badarságot, és egyszerűen kisétált a házból, egyenesen a pokolba.
A hoppanálás után már nem volt visszaút, a Nagyúr megérezte a közelben lévő összes csatlósának jelenlétét, akin rajta van a bélyeg. Perselus is beállt a többiek közé, és csak az alkalmas pillanatra várt.
Megdöbbenésére a halálfalók szinte teljes létszámmal képviseltették magukat, ettől pedig egyre idegesebb lett. Tapasztalatai alapján csak akkor van ekkora nyüzsgés, ha készülnek valamire. Valami fontosra.
Voldemort ekkor ért oda. Ködszerű fekete talárja örvénylett körülötte, és lassú léptekkel közelítette meg hű szolgáit.
- Kedves barátaim… - elégedett vigyor jelent meg a képén, ahogy az emberek összerezzentek a hangjától. Nem hiába, hiszen az utóbbi időben elég kiszámíthatatlan lett. Kedvesen szólt valakihez, és a következő pillanatban az illető holtan rogyott össze.
- Mint tudjátok elérkezett az idő, hogy legújabb kémünket felavassuk. Eddig csak azért nem volt része eme megtiszteltetésben, mert kémként olyan szerepet töltött be, ahol nélkülözhetetlen volt a tisztasága. Ám ma este végre megkaphatja a jegyet. – Perselus érdeklődve nézett körbe, és mikor meglátta az előre lépő szikár alakot, ereiben meghűlt a vér. A vörös üstökű fiú, szinte reszketve lépett Voldemort elé.
- Csak nem félsz fiam? Itt nincs mitől tartanod, a tékozló gyermeket mindig szeretettel várjuk. Kezdésnek esetleg mesélhetnél valami újat. Mit tudtál meg Potter hollétéről? – Ron küszködve nyelt egyet, végül reszketeg hangon így szólt.
- Nagyúr, Potter hollétéről sajnos az óta sem tudok semmit. Egy titkos helyen tartják őt fogva, de Herm… vagyis a sárvérű most vele van, amint visszatért kiszedem belőle a hollétét. – Voldemort kissé fintorgott, és ki is fejezte nemtetszését.
- Az csak egy sárvérű szuka, már régen meg kellett volna aláznod, nem pedig lesni minden óhaját. Elismerem, kémként ezt nem teheted meg, de legalább itt tarthatnád magad az illemhez! Crucio! – az átok hatására a fiú ordítva rogyott össze. – Szóval még mindig nem tudsz semmi használható információval szolgálni?! – a fiú lihegve kapkodott levegő után.
- De tudok… - Voldemort kíváncsian hallgatta végig. – Tudom… tudom ki az áruló. – a háttérben sugdolózás vette kezdetét, de ennek Voldemort egyetlen intéssel véget vetett.
- Beszélj! Ki lenne az a féreg?! – Ron nagyot nyelt, és vontatott hangon így szólt:
- Piton az… ő az áruló. – a sugdolózás mostanra hangzavarrá változott. Voldemort arca pedig csúf vigyorba torzult.
- Tudod, te, mit beszélsz kölyök? Perselus a leghűségesebb halálfalóim közé tartozik. Vagy tán még mindig ilyen jól át tud verni téged? – Ron hevesen megrázta a fejét.
- Nem… Nagyúr, Piton nálunk járt, és ő mentette ki aznap Harryt is, mindvégig a vénember oldalán állt! Most is… most is itt lapul valahol. – Piton szíve kihagyott egy dobbanást, mikor Voldemort felé fordult.
- Nagyúr, ez a vád teljesen alaptalan. Én mindig is csak téged szolgáltalak. A legjobb kémed voltam… és maradok ameddig csak így óhajtod. Valóban jártam a vérárulóknál, hogy ismét megpróbáljak a kegyeikbe férkőzni. Egy hamisított levéllel elhitettem velük, hogy Dumbledore ötlete volt, az egész meggyilkolása. Persze ezek a bolondok minden szavam elhitték. – Voldemort kissé gyanakodva nézett végig szolgáján.
- Ha hazudsz nekem Perselus, a legszörnyűbb kínokban lesz részed, mielőtt meghalsz. – hangja olyan kegyetlen volt, hogy a jelenlévők ereiben megfagyott a vér.
- Tudom Nagyúr, és rád bízom az életem, tégy belátásod szerint. Én tudom, hogy mindvégig melletted álltam, és ettől a hitemtől semmi sem tántoríthat el. – odasétált a Nagyúr elé, majd letérdelt előtte. – Vedd az életem, ha inkább egy taknyos újoncnak hiszel, akit ily könnyű megtéveszteni. – Voldemort összeszűkült szemekkel nézett az előtte térdeplő férfira. Végül az oly rettegett nyelven szólalt meg:
- Naginissz… gyere a gassszdádhosssz! – kisvártatva egy óriási kígyó siklott el a halálfalók lábai közt.
- Itt vagyok… gassszdám. – az állat nyelvét kiöltve szimatolt körbe a levegőben.
- Néssszd meg, hogy melyik hassszudik! – az állat nagy fejével biccentett egyet, majd közelebb csúszott először a fiatalabbikhoz. Ott kis időt eltöltött, majd fejét Piton felé fordította. Perselus bár nem mutatta, alig kapott levegőt.
Ahogy a többi halálfaló és sötét varázslény ott gyülekeztek körülötte, elöntötte a halálfélelem. Tudta, innen már nincs kiút. Nem láthatja meg a napfelkeltét, nem álmodhat többé Lilyről, nem nézheti meg a képét, és többé már nem lehet igazi apja a fiának. Ekkor a kígyó sziszegve odasiklott Voldemort elé.
- Asssz időssszebb hassszudik… bűssszlik tőle a vére. – Voldemort arca semmi jót nem ígért, és Perselus látta, amint keze megfeszül pálcáján. Vett egy utolsó mély lélegzetet, de csak halkan szólalt meg.
- Nagyúr bármit is mondott Nagini, előbb kérlek hallgass végig. – Voldemort biccentett egyet, de folyamatosan őt nézte. – Tudok egy titkot.
- Miféle titkot? – érdeklődése föléledt, hiszen ki tudja, még jól is jöhet a férfi lelepleződése. Kínozni még ráér, arra ott az egész éjszaka. Perselus lassan felegyenesedett, és óvatosan nézett bele a sötétmágus vörös szemeibe.
- Egy olyan titkot, mely megváltoztathatja a varázsvilág történelmét. Tudom, hogy hol bujkál Potter a kis barátaival. Tudom, hogy mi a fiú nagy titka, és azt is, hogy kicsoda az igazi apja. És azt is tudom… - a talár alatt megmarkolta a kardot. - …és azt is tudom Tom, hogy a horcruxaidból már egy se maradt! – ahogy az utolsó mondatot kimondta megvillant kezében, a kard, és egy suhintásra levágta a kígyó fejét.
Voldemort túlvilági hangon kezdett el sikítani, mire a halálfalók arcára rémület ült ki. A Nagyúr, ahogy magához tért, rögtön elkezdte porig átkozni Pitont. A férfi egy ideig kitartott, majd az erőfölény miatt a földre kényszerült. Voldemort még mindig tajtékzott, és legszívesebben az összes sötét átkot kipróbálta volna a férfin.
- Te mocskos fattyú! Hol van Potter?! Mit tudsz róla?! – szemei vészjóslóan megvillantak, és szinte vele egyszerre pálcája is. Ahogy az ő támadása abbamaradt, következett egy másik, és így tovább, míg Piton fel nem ordított a fájdalomtól. – Mond el, és talán kegyes leszek, fájdalmak nélkül juthatsz a Pokolra.
- Lehet, odajutok, de akkor várni fogok rád. Sohasem árulom el, hogy hol van Harry, és ha a többire kíváncsi vagy elmondhatom. Harry James Potter igazából nem az, akinek mindenki hiszi… ugyanis ő nem más, mint Harry James Piton. – Voldemort hitetlen és egyben rémült arckifejezését látva a többi halálfaló hátrálni kezdett.
- Harry eljön majd érted, és a pokolba jutsz, én pedig várni foglak. – Perselus felrepedt ajkából vér csordogált le egészen az álláig. Testét megannyi seb borította, és számtalan csontja eltörött a kínzó átkok sorától. Voldemort magán kívül kezdte meg újra a támadásokat, egyre nagyobb horderejű átkokkal kínozta a férfit. Mikor Perselus már csak vért öklendezve görnyedt a földön, a Nagyúr így szólt:
- Ez a mocsok nem érdemli meg a varázslóhoz méltó halált. Greyback! – üvöltötte, mire azon nyomban egy torzonborz alak sietett elé.
- Parancsolj velem Nagyúr. – hangja olyan behízelgő volt, hogy a jelenlévőknek erős hányingerük támadt.
- Fenrir, küldd ide az egyik vérebedet. – a halálfalók mind összerezzentek, hiszen mi lenne szörnyűbb annál, minthogy valakit élve faljanak föl. Csak két vérfarkas volt jelen, és azok is marakodni kezdtek. Végül a barna bundájú, akin megannyi seb díszelgett odasomfordált hozzá.
Greyback morgott neki valamit, és fejével a földön fekvő rémült alakra bökött. A vérfarkas vonyított egyet, majd olyan irdatlan erővel indult meg Perselus felé, hogy a többiek azt hitték, menten összetöri annak csontjait. Hegyes karmaival végighasította a férfi mellkasát, és olyan erővel kapta őt föl, hogy egy hajítására Piton több méter távolságba repült, hogy aztán egy nagy puffanással ért csak földet. Ahogy az állat szaglászva közeledett felé, ő megpróbált elkúszni, ám az állat gyorsabb volt.
Voldemort és az emberei elégedetten nézték, amint a vadállat Piton fölé tornyosul. Az esés következtében már jócskán kikerültek a halálfalók közül, így azok csak hátulról láthatták az eseményeket. Ahogy az állat pofáját a férfi arcához érintette, megnyalta azt, Piton szemei pedig rémülten kipattantak. A borostyán sárga szemekbe nézve alig akart hinni a szemének.
- Remus… - nyögte, az állat a férfi nyakához hajolt, és maga elé vette bal karját. Piton döbbenetére mintha ráhunyorított volna. Aztán a vérfarkas saját karjába mélyesztette fogait, vele egy időben pedig Perselus is felordított.
Ahogy az állat megfordult, és vértől csöpögő fogaival rávicsorgott a halálfalók gyülekezetére, már tudták, hogy az árulónak vége. Az állat megfordulva felkapta a tetemet, és eliramodott az erdő felé, háta mögött hagyva a halálfalókat.
.oOo.
Már jó pár kilométerre jártak, mikor a vérfarkas megtorpant, és letette a férfi testét. Piton félig ájultan próbálta meg behatárolni, hogy hol is van. Kisebb rémület futott át az arcán, mikor meglátta a képébe lihegő állatot.
- Fúj… Lupin, moss fogat! – hangja rekedt volt, de még érthető. Remus felmordult, és Perselus jobbnak látta, ha nem kötözködik. A távolban már látni lehetett a felkelő nap első sugarait. Ahogy a hold eltűnt, úgy változott vissza a farkas is. Lihegve és sebekkel borítva fordult most Piton felé.
- Ha ezt túléljük, esküszöm… hogy seggbe rúglak. – Piton már alig tudta nyitva tartani szemeit, így Remusnak minél előbb segítenie kellett. Erőt vett magán, és dehoppanált a titkos kis házhoz. Meglepetésére Harry futott ki eléjük, ám amilyen hévvel rohant, olyan hirtelen torpant meg. Remus nem tudta miért, de rájött, hogy a karjaiban tartott Piton látványa sokkolta ennyire a fiút.
- Harry, gyorsan… alig él! – a fiú és barátai lélekszakadva rohantak feléjük, majd a lehető leggyorsabban bevitték őket a házba. Míg Harry őt látta el, addig a másik két fiatal Pitonon próbált segíteni. Harryn tisztán lehetett látni, hogy mennyire megviselték a történtek, ha másból nem is, keze reszketéséből biztosan.
- Ne haragudj… - suttogta, mire Remus bátorítóan vállára tette kezét. Nem tudta mit is mondjon, így csak előállt azzal, amit a szíve sugallt.
- Ne aggódj, rendbe jön. Az apád a legerősebb és a legmakacsabb ember a világon. Nem fog itt hagyni, mikor csak most értesült rólad. – Harry megkönnyebbült, Remus arca őt is erősebbé tette. Miután a fiú nagyjából ellátta a férfit, az felküldte a többiekhez.
- Menj, én elleszek egyedül is, segíts odafönt. – Harry bólintott, majd felrohant a lépcsőn. Az ajtót nyitva találta, ám a benti látványtól hátrálni kezdett. Piton kiterítve hevert az ágyon, és az alatta lévő lepedő csupa vér volt. Hermione hiába próbálta magához téríteni nem sikerült neki. Draco a helyzethez képest viszonylag jól viselte a dolgot, Harryvel ellentétben.
- Kérem... professzor! Az Istenit! – kiáltott föl a lány. Hátrafordulva észrevette Harryt. – Mit állsz ott, gyere már! Valahogy magához kell téríteni, ha nem tudjuk vele megitatni a bájitalt nincs esélye! - Harry tétován araszolt közelebb az ágyhoz, nem tudván mit tehetne csak erőtlenül a férfi vállára tette kezét. Az ideges mászkálást egy halk suttogó hang törte meg. Harry volt az.
- Professzor… ébredjen. Be kell vennie a bájitalt. Kérem… ne tegye ezt velem, ne tegye ezt maga is. Már mondtam, egyszer elveszettem, majd még egyszer, de a következőbe belehalok. – a rekedt hang egyre keservesebbé vált. Hermione szipogva figyelte a fiú próbálkozását. Draco pedig vigasztalóan átkarolta a lányt.
- Hallod, térj magadhoz. Nem teheted ezt velem! – észre sem vette, hogy tegeződésbe kezdett.
Harry pánikszerűen hajtotta fejét a férfi mellkasára, hogy megvizsgálja van-e még szívverése. Tekintete megmerevedett, ahogy a férfi mellkasából nem hallott semmit. Ajka enyhén remegni kezdett, és torkát egy halk csukláshoz hasonló hang hagyta el. Remus ekkor ért oda, és megtörten látta, amint Harry újra árva lett…
.oOo.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége