13. fejezet.
Túlélni egy hónapot

Az esküvő káprázatosra sikeredett. Az emberek ott tartózkodásuk alatt szinte teljesen elfelejtették, hogy a védőkörökön túl még dúl a véres háború. Bár nem nyíltan, de igaz már ez sem tarthat sokáig.

Az Odúban lassan ébredezni kezdtek az emberek és újra beindult az élet. Mindenki útja a konyhába vezetett így egy kisebb fajta forgalmi dugó alakult ki. A nagy sürgés-forgásban senkinek nem tűnt föl egy párocska, akik csendben meghúzódva ültek egy sarokban. Végül Harry szólalt meg.

- Mrs Weasley mi a mai nap folyamán elhagyjuk a házat és Ginny és Eileen is velünk, jön. – erre az egyszerű, parancs szerű kijelentésre az asszony mérgesen kezdett bele a monológjába.

- Na, azt már nem Harry Potter! A fiam már nagykorú ő dönthet a sorsáról, de a lányom még nem. Ezt vegyétek tudomásul! Ginny itt marad és kész!

- Anya úgy látom nem érted, ez nem engedélykérés volt, hanem bejelentés - közölte higgadtan a tényeket lánya.

- Ne feleselj az anyáddal Ginevra itt az lesz, amit én mondok, és te nem mész innen sehová! - fújtatott dühösen az asszony.

- Mrs Weasley úgy látom, nem érti. Ginny velünk jön, ha életben akar maradni - suttogta Harry. Az asszony ijedten nézett szét a kis helységben.

- Mégis mi folyik itt? Magyarázatot várok.

- Csak annyit mondhatunk, hogy hetünket köt az eskü, és aki ebből kilép, azaz életével fizet. - felelte Ron, hihetetlen komolysággal, melyet eddig még sosem láttak a vörös fiútól.

- Ez így van Molly, de ne idegeskedj, a lányod és Eileen csak háttérsegítő lesz. Nem esik bántódásuk és a búvóhelyünk is biztonságos - próbálta nyugtatni az asszonyt Piton. Az nagy levegőt vett és megpróbálta elfojtani feltörő zokogását. Ginny odament a nőhöz és szorosan átölelte.

- Szeretlek anya, de most mennem kell. Itt mindenki vigyáz a másikra, és nekem már több okom is van arra, hogy túléljem. - Ahogy megfogta az asszony kezét, a lány ujján megcsillanta kis ékszer melyet tegnap este adott egymásnak a két fiatal.

- Gin… Ginny ez… - vetett egy pillantást Harryre aztán vissza lányára.

- Tudom, hogy nem volt szép csak így, de ezzel nem tudtunk várni. Fogadalmat tettünk egymásnak Ginnyvel, hogy amint lehet, összeházasodunk - ölelte át a vörös lányt Harry. A szobában mindenki ledöbbent és levegőért kapkodott.

- Dumbledore professzornak igaza volt a szeretet ad igazán erőt ellene, és ezt nem taszíthatom el magamtól, bármi is történik. - Molly csak bólintott egyet és magához ölelte a fiatalokat. Sorra mindenki gratulált nekik, majd elindultak csomagolni a szobáikba. Eileen a lányokkal ment, bár neki a pálcáján és a rajta viselt ruhán kívül nem volt más holmija. Fél óra múlva már menetkészen álltak lent a konyhában, és búcsúzkodtak az ottmaradtaktól.

- Molly ne izgulj, vigyázok rájuk, nem fognak semmi hülyeséget csinálni - suttogta oda Piton a kezét tördelő asszonynak, aki csak biccentett egyet.

- McGalagony professzor, lenne itt egy lista, néhány ritka gyógynövényről és bájital hozzávalókról. Ezekre sürgősen szükségünk lenne. Fogalmazhatunk úgy is, hogy életbevágó!

- Persze Perselus mindent megteszek, hogy előkerítsem ezeket. De, hogy juttatom el maguknak?

- Csak szóljon Sipornak, és ő majd kézbesíti a holmit, de legkésőbb 31-én meg kéne, hogy kapjuk, különben nem tudunk visszamenni az iskolába - folytatta a férfi.

- Értettem és mindent megpróbálok elkövetni ez ügyben. - Azzal a professzor visszafordult a fiatalokhoz, akik már elköszöntek a jelenlévőktől és útnak indultak.

- Fú, nem gondoljátok, hogy mostanában annyi zsupszkulcsot készítek, hogy akár a minisztériumban is dolgozhatnék? - morogta Alex. – Rengeteg erőmet kiveszi, hogy lenyomozhatatlant tudjak formálni.

- Ez szükséges volt, legközelebb csak egy hónap múlva kell, ha minden jól megy - mondta Hermione aki elindult az emelet felé.

- De hát ez a Black ház! Ti itt voltatok közel egy hónapig, és mi nem tudtunk róla? - méltatlankodott Ginny.

- Ezért is bocsi, de minél kevesebben tudjátok hol vagyunk, annál jobb nekünk és a házat is, megerősítettük, szóval ide már csak az jön be, akit te beengedsz és az illető szándéka nem gonosz - sorolta a lány ismét.

- Akkor a mi szobánk hol lesz? - kérdezte Eileen.

- Hát az emeleten van még egy szabad szoba, de ha külön szeretnétek aludni azt is, megoldhatjuk valahogy - mondta Mione. Az érintettek egymásra néztek, és gyorsan megvitatták a döntést, miszerint nekik tökéletesen megfelel a közös szoba amennyiben ők, rendezhetik be.

- Hihetetlen nők – dünnyögte Ron, de a következő pillanatban három pár iszonyatosan mérges szempár szegeződött rá.

- Szerintem Mr Weasley, ha a hátralévő egy hónapban életben akar maradni, kerülj az effajta beszólásokat, mert félő, hogy ha a hölgyek önnek esnek és én sem tudok közbelépni - tettetett komolyságot Piton.

- Ha-ha-ha. Jó akkor irány a szoba. Hermione, mutasd meg nekik hol találják!

- Ron nem vagyok a manód se a rabszolgád amúgy is, megmutattam volna nekik, nem kell utasítgatni! - Azzal a három lány felviharzott az emeletre. Délre nagyjából berendezkedtek és a ház java részét is rendbe rakták. Megbeszélték, hogy amíg nem tudják elkezdeni a bájitalfőzést, addig is gyakorolnak a pincében.

Ez így ment egészen 31-éig, amikor is egyrészről megérkeztek a bájital hozzávalók és eljött Harry születésnapja. A kis társaság egy apró meglepetés bulit szervezett, igaz Piton gyorsan lelépett fejfájásra hivatkozva, de valójában mindenki tudta, ez az este csak az övék lesz és a professzor nem akart zavarni. Másnap reggel kiosztották a feladatokat a főzéssel kapcsolatban.

- Mivel Mr és Ms Weasleynek nem vesszük hasznát a bájitalkészítésnél, neki kéne folytatni a kutatásokat a még hiányzó horcuxok után.

- Már megbocsásson professzor úr a szemtelenségem miatt de, kezd egy kicsit idegesítő lenni az állandó MS WESLEY-ZÉSE. Nem lehetne, hogy minket is a keresztnevünkön szólítson? Az sokkal egyszerűbb és kényelmesebb lenne. - Piton fintorgott egyet majd végignézett az asztalnál ülőkön.

- Előre szólok ez csakis ebben a házban érvényes. Amint visszamentünk a Roxfortba, ismét Ms Weasleynek fogom hívni. De maguk nem hívhatnak a keresztnevemen világos voltam? - Az illetékesek úgy bólogattak, mintha csak órán lettek volna.

- Akkor folytatnám, Ginny ha nincs ellenére. - A lány bólintott egyet. – Szóval ön és a bátyja a könyvtárban fognak tovább kutatni. Ez alatt Pott… Harry gyakorol a pincében éppen azzal, aki nincs felügyeleten. De ez mindenkire, igaz ezt az egy hónapot maximálisan ki kell használniuk, mert az iskolában nem nagyon lesz idejük ilyesmire. – Ron ugyan puffog egy kicsit magában, de elfogadja a döntést.

- A bájitalt hogyan fogjuk elkészíteni? - érdeklődött Hermione.

- Mivel a házban csak négyen vagyunk, akik elég gyakorlattal rendelkezünk eme veszélyes mérgek elkészítéséhez azt hiszem, Alex és Eileen lesz az egyik páros, mi pedig a másik, ha nincs ellene kifogása.

- Nem, nincs, ez szerintem is jó ötlet, de a beosztás ne legyen több nyolc óránál, mert utána már szétszórt az ember. Így ha lejárt az idő még pihenni is tudunk.

- Oké akkor a főzést mi kezdjük el, mert az első pár óra a legfontosabb és csak én tudom elkészíteni ezt a löttyöt, szóval szerintem este kezdünk - vágta rá a fekete lány. Az említett időpont gyorsan elérkezett, és mivel minden hozzávaló rendelkezésükre állt eljött az ideje a munkának. A felosztás nagyon jól működött mindkét párosnál, idővel már meg sem kellett szólalniuk a másik minden rezdülését érezték.

Ronék ez alatt fáradhatatlanul kutattak a kehely után, egyelőre nem sok eredménnyel. Sorra vették az összes helyet, ahol Voldemort valaha is megfordult, de mindeddig semmi értékelhetőt nem találtak. Harry olyan lendülettel vetette bele magát a munkába, hogy attól társainak is megjött a kedve feladatukhoz. Mikor volt egy kis szabad idejük edzettek vagy kutattak. Amilyen gyorsan telt el az első két hét olyannyira lassan a hátralévő idő. A szövetség tagjain egyre jobban érezhető volt a feszültség és a fáradtság.

Alex és Eileen egyre többet veszekedtek, Harry pedig egyedül érezte magát. Egyedül Piton tartotta magát valamennyire, de egy este ő sem bírta tovább és kiakadt. Mikor már másodszorra vágta el ugyanott a kezét kiabálni kezdett.

- Hogy az a szentséges… csapna bele abba a jó édes… - Hermione megkövülten nézett a férfira.

- Lenyugodna, végre nem hiszem el, hogy annyira fájna az a kis seb, hogy így kelljen vinnyognia miatta! Különben meg attól hogy a csillagokat is lekáromkodja az égről, nem lesz jobb!

- De Ms Granger attól kifejezetten jól érzem magam! Fogalmam sincs, hogy tudta Black elviselni ezt a nyomorult bezártságot.

- Szerintem nem sok különbség van aközt, hogy bezárkózik a laborjába, vagy teszem azt, a velem való egy légtérben tartózkodás van ilyen fantasztikus hatással magára?! - Ekkor már a lány is ordított.

- Még is hogy jön maga, ahhoz hogy kioktasson engem maga felkapaszkodott, tudálékos kis… - Ám a lány arckifejezése láttán elakadt a mondandójában. Hermione arcára mélységes csalódás és szomorúság ült ki.

- Menjen a francba! Maga sem különb nálam semmivel. Azt hiszi, nekem olyan jó érzés bezárva lenni egy átkozott pincébe... - Tekintetét belefúrta a férfiéba. – magával? – Piton azt hitte, eljött a világ vége. Minden olyan értelmetlen volt körülötte. Ez a lány csak próbált barátkozni vele és ő sikeresen elüldözte az egyetlen embert, aki jó ideje önszántából akarta megismerni.

- Hermione és sajnálom csak…

- Ne mentegetőzzön, már úgy sincs értelme és tudom, hogy mit gondol rólam, és nem is hibáztatom ezért. Csak arra kérném, hogy mostantól csakis a legszükségesebb esetben szóljon hozzám. Köszönöm. - Azzal elfordult és folytatta a munkáját. Piton még jó ideig gondolkozott a lányról, de nem tudta, igazából mit is kéne tenni.

Bocsánatot akart kérni, mert nem tudta elviselni azt, ahogyan a lány ránéz. Bár igazából nem akarta bevallani magának, de a lány fontosabb volt számára, minthogy örökre elveszítse. Ám a napok csak teltek, és lassan a férfi is kezdte feladni a reményt. A lány az összes beszélgetést és bocsánatkérést hárította. Nem akart újra esélyt adni a férfinak a megalázásra. Piton végső elkeseredésében Harryhez fordult.

- Harry beszélhetnék veled valamiről? Ez igencsak kényes téma - szűrte a fogai között.

- Persze segítek, ha tudok professzor. De mégis mi lenne az? Várjon egy pillanatot… - Felállt az ágyáról és bezárta az ajtót majd egy Disaudio elsuttogása után visszahuppant a helyére. –Most már folytathatja. Ez csak óvintézkedés. - Piton fintorgott egyet és lassan belekezdett.

- Ez elég szerencsétlen helyzet lassan kész a főzet ám Hermione már lassan két hete nem szól hozzám.

- Miért, ha szabad kérdeznem? Csak nem megbántotta?!

- Mondhatjuk az egész akkor kezdődött, mikor elvágtam a kezem és elkezdtem, ordibálni vele ő meg viszonozta. A végén majdnem sárvérűnek hívtam, de még időben észbe kaptam. – A férfi itt elszégyellte magát. Igen, Perselus Piton a bájitalmesterek réme képes ilyen alapvető emberi érzelemnyilvánításra.

- Ám Ms Granger nem hiába iskolaelső, pontosan tudta mit nem mondtam ki. Azóta bármivel is próbálkozom, semmi hatása vagy otthagy, vagy tüntetőleg elnémul.

- És gondolom ez magát, nagyon idegesíti.

- Még hogy nagyon idegesít Potter! Maga szerint itt aggódnék, mint egy barom, ha nem érdekelne! Majdnem megőrülök, hogy nem beszélget velem! Ebben a házban csak vele lehet értelmesen beszélgetni és mi tagadás, egy hónap alatt elkényeztetett ilyen téren. Értse, meg hiányzik nekem a beszélgetés… vele. - Harry kajánul elvigyorodott, amiből a professzor semmi jóra nem következtetett.

- Szóval maga megbántotta Mionét és sehogy sem tudja kiengesztelni. Viszont rohadtul szenved attól, hogy ő nem szól magához, ergo hiányzik magának, ergo kedveli őt ergo… - Piton közbevágott.

- Ha ki meri mondani Potter esküszöm a világ megmentő nélkül, marad! - vicsorogta a férfi.

- …tetszik magának nagyon, de nagyon! - Piton olyan vörös lett, mint a cékla. Harry kezdett megijedni, hogy mindjárt szétrobban. Szerencséjére hirtelen kopogtattak.

- Harry, gyere légy szíves, Ginny keres! - szólt be Hermione.

- Mindjárt megyek, csak van egy kis elintéznivalóm. Ja, Mione, ha ráérsz, később veled is, szeretnék beszélni.

- Rendben. A szobámban leszek, még van négy órám, míg visszamegyek a börtönbe. - Ezt olyan hangsúllyal mondta, mint aki hányni akar. Azzal felrohant a lépcsőn. Piton értetlenül meredt a fiúra.

- Nyugalom nem köpöm be magát, csak puhatolódzok, hogyan lehetne kibékíteni eme kedves kis házsárkány lelkét. - Piton biccentett egyet majd kirobogott a szobából. Harry pedig le Ginnyhez.

- Szia drágám, miért kerestél?

- Semmi különös, csak hiányoztál - bújt közelebb a fiúhoz, aki boldogan ölelte át.

- Imádlak, ugye tudod, de most egy kicsit el kell mennem. Hermioneval kellene beszélnem életbevágó.

- Miért?

- Hát, mert mostanában olyan fura… tényleg te nem tudod. esetleg mitől? - érdeklődött a srác.

- Sajnálom de nem. Próbálkozz nála. – A gyors puszi váltás után nem sokkal Harry már Hermione ajtaján kopogott. Miután belépett, gyorsan megragadta Hermione vállát és a szemébe nézett.

- Ki vele kislány mi a baj?! Tudom, hogy van valami, de te túl makacs vagy ahhoz, hogy eláruld! Gyerünk, ki vele!

- Nem tudom, miről beszélsz! - tettetett értetlenséget a lány, amitől olyan lett a képe, mint Ronnak bájitaltanon.

- Mione te vagy a kedvenc nővérem és a legjobb barátom. Ki vele! - A lány csak sóhajtott egyet és ráborult Harry vállaira.

- Olyan gonosz volt velem. Pedig én nem tettem semmit, de ő mégis majdnem azt mondta rám, hogy sárvérű vagyok és... és igazából utál engem - szipogta a lány. Harry erre csak elnevette magát, amit a lány nem értett.

- Figyel Mione, biztos csak ideges volt. Fáradtak vagytok és kikészültetek. Nem hiszem, hogy sárvérűnek tart, mert akkor nem a mi oldalunkon lenne. Utálni meg végképp nem utál, mert akkor nem jött volna oda kétségbeesve hozzám, hogy segítsek neki. Ő sem bírja ezt a helyzetet, mert hiányoznak neki a beszélgetéseitek. - Harry vigyorgott a lány vörösödő arcán és szorosan magához ölelte.

- Figyelj, ha utálna, nem törné magát, hogy megbékítsen érted?! A többi most már csak rajtad múlik - nézett bátorítóan a lányra, majd kilépett a szobából. Pont, mikor Piton kilépett csak egy mosollyal arcán intett kezével az ajtó felé, majd fütyörészve lesomfordált a lépcsőn. A férfi összeszedte minden bátorágát és bekopogott az ajtón. Hermione nem akart hinni a szemének mikor meglátta a váratlan vendéget.

- Professzor úr… mit keres itt? Már annyi az idő… észre sem vettem… - hadarta a lány és zavartan nézelődni kezdett. Ám a férfi csak egy szót tudott kinyögni.

- Sajnálom. - Hermione lélegzete elakadt, ahogy a lehajtott fejű enyhén vörös férfira nézett. Azt hitte csak álmodik, de mikor belenézett a fekete szemekbe rájött, hogy ez a valóság. Hirtelen ötlettől és örömtől vezérelve átölelte a férfit, aki meglepetésében hátratántorodott. Nem tudta mit tegyen a lánnyal, ám mikor az halkan sírni kezdett, óvatosan átölelt és nyugtatgatni kezdte.

- Ssss… nyugodjon meg. Nem lesz semmi baj. Én itt vagyok. - Úgy látszik ez hatásos volt, Hermione lassan lehiggadt, majd hátrébb lépett.

- Én is sajnálom ezt az egészet, csak olyan fáradtnak érzem magam, és minden olyan nehéz. - sorolta szomorúam Mione.

- Hermione gondoljon bele, már csak három nap és végzünk. Most viszont lassan tényleg mennünk kéne. - A lány visszaszaladt a szobájába és felvett egy kardigánt, majd a férfi oldalán lesétált a pincébe. A maradék idő játszva elrepült és elérkezett az igazság pillanata. Az eseményre a ház összes lakója összegyűlt.

- Ha ez nem működik, akkor semmi – jelentette ki Alex, aki már igencsak álmos volt. Letették a két horcruxot a földre, majd ráöntötték a bájitalt. A diadémból és a medálból fájdalmas sikoly tört elő, mintha valaki a halálán lenne. Majd ahogy a tárgyak lassan megsemmisültek velük együtt a hangok is szertefoszlottak.

A ház lakói el sem merték hinni, hogy sikerült és már csak két ilyent kell megsemmisíteni. Örömujjongásukat csak az óra hajnali kongása szakította félbe. Még volt két napjuk a vonatindulásig, így azt alaposan kihasználva jóformán alvással töltötték az idejüket.

- Megjöttek az iskolai felszereléseitek. Még a múlt héten küldtem el Mollynak de, hála az égnek minden megvan - mondta Piton miközben, átnézte az újonnan érkezett csomagot.

- Tényleg apa, hogy lesz a beosztás? Nagy felhajtással vagy csöndes kis besorolással? - morfondírozott Alex.

- Az attól függ, hogy mit akartok. Ha szeretnétek külön is, megejthetjük, de ha nem zavar a nyilvánosság, akkor az elsősökkel együtt is mehettek - fejtette ki a kész tényeket a férfi.

- Szerintem jó lesz az elsősökkel!
- Eileen biztos vagy te ebben? Tuti hogy feltűnőek lesztek, mert újak vagytok plusz a vezetéknevetek Piton szóval… - szisszent fel Ron mikor Hermione oldalba bökte.

- Vállaljuk, különben meg kit érdekel, hogy mit szólnak mások! - vonta meg a vállát a kislány. Még előző este összekészítették a holmiijaikat és levitték az emeletről. Este még egy ideig beszélgettek, Harryék meséltek a Roxfortról és az ott eltöltött időkről.

Például arról, hogy hányszor lógtak ki a láthatatlanná tévő köpeny alatt. Persze Piton is említette, hogy hányszor kellett ez miatt pontokat levonnia az említett cselekedetek miatt. Lassan az egész ház álomba szenderült. Némi izgalommal vegyes félelem keveredett a levegőben.

A reggeli indulás is hasonló volt az eddigiekhez kapkodós bár mikor eszükbe jutott, hogy most zsupsz-kulccsal közlekednek, némileg megnyugodtak. A csomagokat már előreküldték és lassan ők is indulásra készek voltak.

- Jut eszembe, örülnék, ha az idei tanévben leszállnátok Dracoról. Neki is kijutott a rosszból épp úgy, mint nekem.

- Ezzel azt akarja mondani, hogy a pattogó görény is visszajön az iskolába?! Azok után, hogy ki akarta nyírni az igazgatót? - kiabálta Ron.

- Nyugalom Weasley emlékeztetném, hogy azt kellett volna tennie, de Draco nem olyan, mint az apja. Soha nem is volt és nem is lesz belőle olyan hidegvérű gyilkos.

- Na persze - fonta össze tüntetőleg a karjait a vörös fiú.

- Figyeljenek ő, nem akar halálfaló lenni. Egy elkényeztetett kis aranyvérű suttyó, de nem gonosz. Dumbledore is tudta ezt, azért kellett nekem végezni vele - mondta hidegen.

- Rendben nem átkozzuk meg ameddig békén hagy minket - vágta rá Harry. Piton csak bólintott.

- Ti nem ismeritek azt a fiút. Kiskorától kezdve mindig azt sulykolták a fejébe, hogy csak az aranyvérűek a jók, mindenki más alárendelt. Talán az egyetlen ember, akiről nem így vélekedett, az én voltam. Kicsiként sokat vigyáztam rá, mikor az apjáék elutaztak. Semmi mással nem lehetett lekötni csak, azzal hogy bájitalokat főztünk, talán ez az egyetlen jó dolog van, ami bele lett nevelve.

- Apa miért vigyáztál rá annyit? Ennyire jóban voltál a szüleivel? - kérdezte Alex.

- Jóban voltam, és mikor csak úgy több hétre lepasszolták a fiukat, mit tehettem volna? Dobtam volna ki az utcára a keresztfiamat? - mikor észbekapott hogy elszólta magát szája elé kapta a kezét.

- Aha. Most már érthető, miért Draco cica a kedvence! - röhögte Harry. Piton csak vállat vont és a zsupszkulcs felé intett. A kis tömeg körbeállta a régi rozsdás vödröt és egyik pillanatról a másikra eltűntek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.