6. fejezet
Váratlan vendég

Már napok óta rostokoltak a Black házban, de szinte semmit sem haladtatok a kutatással. Viszont a ház napról napra szebb és tisztább lett, hála Sipor jókedvének. Még aznap este, mikor megkapták a levelet, elkezdtek takarítani. Először csak a saját szobáikat, később már az egész házat. Lassan minden megváltozott, a szőnyegektől kezdve egészen a falakig. Majdnem az összes felületet a vörös-arany kombináció borította Ron és Harry szobájában.

Ezzel szemben nagy felháborodást keltett, mikor meglátták Hermione szobáját, ami ennek merő ellentéte volt. A nagy baldachinos ágyat zöld selyemhuzat borította, a falon pedig zöldes-szürkés tapéta díszelegett. Idővel a fiúk is hozzászoktak a furcsa összeállításhoz. Olyannyira, hogy a végén mindenki ott töltötte ideje nagy részét.

- Fiúk, örülök, hogy tetszik a szobám, de nem gondoljátok, hogy nekem is szükségem lenne egy kis kikapcsolódásra? - kérdezte felháborodottan egyik kora délután, mikor a srácok megint az ő szobáját szemelték ki. A fiúknak minderre egy vállrándítás volt a válaszuk. – Mondhatom szép, már tisztára olyanok vagytok, mint a testvérek.

- Igen, te pedig a mi aranyos nővérkénk vagy - mondták a srácok, és egyszerre vetették rá magukat a tehetetlen lányra. A tömegverekedésből óriási párnacsata kerekedett és a végén mindent beterített a toll. Zihálva és nevetgélve feküdtek keresztbe-kasul a szobában. Talán még sosem érezték magukat ennyire közel egymáshoz, mint most.

A legfurcsább az volt, hogy Alex, akit csak pár hete ismernek olyan, mintha mindig is ott lett volna velük. Mintha az eddig hiányzó karjukat kapták volna vissza. Az esték mindig változatosan teltek a házban. Volt, mikor a terveken dolgoztak, volt, mikor Alex és Ron vérre menő sakkmeccseit nézték, esetleg a régi időkről sztorizgattak. Amikor Alex egy kis nyugalomra vágyott, behúzódott a könyvtárba és Hermionéval kutattak elfeledett varázslatok, vagy használható rontások után.

Ilyenkor elbeszélgettek és a lány örült, hogy végre van, akivel megértik egymást. Már két hete voltak a Grimmauld téri rezidencián, mikor úgy döntöttek, egy másik problémára koncentrálnak, hátha abban eredményesebbek lesznek. Így került napirendre Harry pálcájának kapcsolata Voldemortéval.

- Jó lenne tudni, miért viselkedik így a pálcám, mikor vele harcolok. Hátha megtudok valamit a legyőzéséről - gondolkozott hangosan Harry.

- De mégis honnan akarsz információt szerezni? Tudtommal Ollivander úr még az előző tanévben eltűnt. - tudakolta a lány.

- Mikor elindultam, először oda akartam menni körülnézni, hátha találok valami jegyzetet a pálcáinkról. De közben megtámadtak és inkább ide menekültünk Alexszel. - mesélte unottan Harry.

- Akkor menjünk oda és nézzünk körül - tanácsolta Alex. – De nagyon kell vigyáznunk, mert szerintem, ha van ott valami, akkor nagyon jól őrzik.

- Igazad lehet, akkor lássunk munkához! Ki kell dolgoznunk egy tervet a bejutáshoz - mondta Ron és elővett egy jókora pergament. Estére készen állt a hadművelet. Mindent aprólékosan kitaláltak, az őrségtől kezdve, a menekülési útvonalakon át, a csapdába jutásig. Későre járt, így mindenki elment aludni, hisz másnap reggel korán kell kelniük.

A reggel hamar eljött és a kis négyes már a konyhaasztalnál ült és némán iszogatta a reggeli kávét. A tűzhely mellett Sipor gondosan készítette a reggelit és közben féltő és ideges pillantásokat vetett gazdái felé. Reggeli után teljes menetfelszerelésben álltak a bejárat előtt, és az utolsó ellenőrzéseket hajtották végre.

- Láthatatlanná tévő köpeny, Csalizajgép, Százfűlé-főzet, minden megvan? Harry, a medált elrejtetted? - nézett az említettre, aki csak biccentett. – Akkor kiábrándító bűbájokat fel, Harry, neked még a köpenyt is! Alex, még ne változz át, csak ha odaértünk. Mindenki megvan? - Összehangolt biccentés, és az ajtó már nyílt is kifelé. Először Harry és Alex hoppanált, majd a fekete hajú fiú visszajött a többiekért a köpeny alatt.

Harry és Hermione óvatosan haladt előre az Abszol úton a köpeny alatt, míg Ron transzformációs bűbájokkal és kiábrándító bűbájjal fedve. Alex immáron kutyaként loholt a nyomukban és jó kutyához méltón mindenkit megszagolt. Mikor megérkeztek az elhagyott üzlethez, semmi mozgást nem láttak se odabent, se a környéken. Besettenkedtek a hátsó ajtón és körbenéztek. Odabent felborogatott polcok, szétszórt és összetört pálcák hevertek mindenfelé.

- Úristen. Mi történhetett itt? - hüledezett Alex a romok láttán.

- Csak a szokásos. - suttogta Ron. – Tudod, amerre ezek megfordulnak halált, szenvedést és káoszt hagynak maguk után. Gyertek, szerintem erre lesz a műhely, menjünk, nézzük meg. Vagyis, ti mentek én meg maradok őrködni - javította ki magát. A többiek leértek a pincébe, de ott sem fogadta őket szép látvány. Szétszórt és elégetett feljegyzések, összetört, félig kész pálcák maradványai hevertek a padlón.

- Semmi, sehol semmi! - mérgelődött Harry. – Ilyen nincs! Ennyit kockáztatunk és egy apró, rohadt nyomot se találunk, ez kész röhej. - Hermione idegesen tekintgetett a lépcső felé.

- Valami zajt hallottam odafentről. - Ekkorra már a másik kettőnek is rossz érzése támadt. – Ron… Ron, mit csinálsz? Valami gond van? - kérdezte suttogva, de választ se várva elindult vissza a lépcsőn felfelé. A másik kettő is követte őt, de ekkor megdermedt bennük a vér. A lépcsőfeljáró tetején egy fekete taláros alak tartotta fogva Ront. Nyakának nyomva pálcáját haladt lefelé a pincébe. A három lent lévő ijedten hátrált, ahogyan az alak közeledett feléjük.

A sötét folyosón semmit se láttak, de mikor Ronnal belépett a szobába már tisztán kivehető volt Perselus Piton körvonala. Az említett arca megdöbbenést jelzett és némi pánikot, ahogyan Harryt észrevette. Lenézett a maga előtt tartott fiúra, akkor jött rá, hogy a Weasley gyereket tartja a markában. Gyorsan elengedte, mintha megégette volna a kezét és idegesen morogni kezdett. A négyes azt sem tudta idegességében, mit tegyen a velük szemben álló pálcás férfival. Így az pár másodperc múlva megszólalt.

- Mi a francot kerestek itt, Potter? Hogy lehettek ilyen felelőtlenek, ennyire hülyék? Az üzletet figyelő bűbájok védik, már tudják hogy itt vagy! - ezt már a szemébe ordította. – Most mi a rohadt életet kezdjek veletek?! Az egész tervet meghiusítjátok, ha elkapnak benneteket. - Egyperces néma csönd után Harry megszólat.

- Ugye nem azt akarja nekünk bemesélni, hogy a mi oldalunkon áll? Láttam, mit művelt a toronyban, maga gyilkos! - ordította a szemébe Harry.

- Te olyat láttál, amit nem kellett volna! Nem is értheted, mi volt az egész célja, ostoba kölyök! - förmedt rá, majd a többiekre nézett és így folytatta:

- Valahogy ki kell innen menekülniük. Maguknak még dolguk van tudtommal! - mondta sejtelmesen, amitől Hermionét kirázta a hideg. Aztán Piton Alexre emelte a tekintetét.

- Maga az, akit annyira keresnek mostanában, ugye? - Alex csak biccentett. Még szinte fel sem fogta, hogy akkor találkozott életében először az apjával. Észrevette, hogy Piton legilimentálni próbálja, ezért elzárta elméjét. A bájital tanár elégedetten biccentett felé, majd így szólt.

- Menjenek gyorsan, majd valahogy kimagyarázom magam. Magukat nem kaphatják el, világos voltam?! - Mintha csak órán lennének, szinkronban kezdtek el bólogatni, bár azt nem értették, miért teszi meg ezt értük volt tanáruk.

- Magával mi lesz, uram? Meg fogják kínozni, amiért mi elszöktünk. - Hermione hangjában aggodalom csendült, amitől még ő is meglepődött.

- Maga csak ne foglalkozzon az egészségemmel, Granger kisasszony. Sokmindent éltem már át, amit a maga kis agya fel sem foghat. Eggyel több vagy kevesebb átkínzott óra már nem változtat semmin. – A professzor szavai hideg gúnytól csöpögtek, de érezni lehetett mögöttük a fájdalmat is.

- Mégis mire várnak Potter? Húzzák már el a csíkot, amíg szépen vagyunk. Merlinre, mit követtem el, hogy ilyenekkel vagyok körülvéve? - nyögött fel a bájitaltanár. A fiúk elindultak az emeletre, s Alex még utoljára belenézett a fekete szempárba, majd gyorsan el is kapta tekintetét, ami feltűnt Pitonnak. „Azok a szemek, olyan ismerősek. De honnan? Á mindegy nem érek rá hülyeségekre.” Utolsónak csak Hermione maradt, aki féltőn nézte a hátramaradó férfit. Amaz utána szólt.

- Azt akarja Granger, hogy azt a helyes kis hátsóját a kijáratig rugdossam!? - Ahogy ezt kimondta, Hermione elpirulva vágtatott föl a lépcsőn, hátrahagyva a sötét pincét. A tanár szája szegletében egy kis mosoly bujkált, amiért még mindig tud hatni volt tanítványaira.
Harryéknek még idejében sikerült lelépni. Ha csak egy másodperccel később hoppanálnak, lebuktak volna. A betörő halálfalók csak a lépcsőn ülő Perselust találták, aki elmesélte hogyan sikerült megszöknie Potteréknek az idegen fiú segítségével.


Harryék biztonságban megérkeztek a Black házba, értetlenül állva az iménti események előtt. Nem tudták felfogni, hogy az a férfi mentette meg az életüket, aki megölte Albus Dumbledore-t. Fáradtan és zavartan rogytak le a nappali kanapéjára, és csak bámulták a mindent elsöprő lángok táncát. Egy idő után Hermione szólalt meg.

- Ugye azt tudjátok, hogy ezt most nem fogja megúszni?! - minden szempár rászegeződött. – Ezt Voldemort nem fogja neki megbocsátani. Ahogy pedig a módszereit ismerem, jobbik esetben is hajnalig fogják kínozni a Cruciatus-átokkal

- Én… én most felmegyek, ha nem gond… - Alex szinte sokkos állapotban indult el szobája felé.

- Szerencsétlen, gondoljatok csak bele, most látta először az apját szemtől szembe és valószínű, hogy a mostani után soha többé nem fogja. - Harry hangja elcsuklott, nem tudta mit mondjon, mit gondoljon. Fáradtan és kétségbeesve vonultak fel szobáikba, és onnan csak este keveredetek elő, mikor Sipor már azzal fenyegetőzött, hogy szólni fog Mrs Weasleynek, amiért nem hajlandók enni.

Ez hatásosnak bizonyult, mert körülbelül. tíz perc múlva mindenki az asztalnál ülve, némán fogyasztotta el vacsoráját. A fülsértő csendet egy halk kopogás törte meg. Sipor az ablakhoz rohant és kinézett rajta. Ott egy fekete baglyot talált. Harryék sietve beengedték, majd leszedték a lábáról a két pergament, egy kicsit és egy nagyobbat. A „kis Kiválasztott” először a nagyobbat nézte meg. Azon a Roxfort pecsétje és halott igazgatójának neve állt. Sietősen kibontotta, majd hangosan kezdte el olvasni.


Kedves Harry!

Mikor megkapod ezt a levelet, már egy hónapja halott leszek. Tudom, mit gondolsz, hogy előre tudtam, mi fog történni és igazad is van. A látszat néha csal Harry, ezt jegyezd meg. Piton professzor a mi oldalunkon áll, még ha jelen pillanatban nem is úgy tűnik. A halálom előre eltervezett és szükséges jó volt, több szempontból is. Voldemort azzal akarta büntetni Lucius Malfoyt, hogy a fiára bízza az én meggyilkolásomat. Tudta, hogy a fiú képtelen rá, ezért az anyja letette a megszeghetetlen esküt Perselussal, ha fiának nem is, de neki meg kellett tennie.
Időközben én megtaláltam a Gomold-ház maradványai közt a gyűrűt, és hibát követtem el: felvettem. Ezzel megpecsételtem a sorsomat, halálos méreg került a szervezetembe. Piton professzor még időben segítségemre sietett, de így is csak egy év haladékot kaptam a halállal való találkozásig. Miután szembesültünk mind az én, mind Piton professzor helyzetével, úgy döntöttem, neki kell megtennie. Nem volt szabad hagyni, hogy szegény Draco lelke is odavesszen. Tudom, mit gondolsz Harry, hogy feláldozható voltam, én magam és a professzor is. Ezt te nem értheted, ezzel a tettemmel, tettünkkel Perselus visszanyeri a pozícióját, és tovább tud segíteni neked. Én pedig gyors és fájdalommentes halállal végzem. Most dühönghetsz, szidhatsz és mindezt joggal azért, mert ezt nem árultam el neked. Sajnálom Harry, de te túl fontos vagy, nemcsak a varázsvilágnak, hanem nekem is. Kérlek téged, bocsáss meg Perselusnak és végezd el az utolsó évedet az iskolában. Hidd el, nem fogod megbánni, sok mindenre rájöhetsz, mit az iskola falai egyenlőre rejtenek előled. Elárulok neked valamit Harry: Perselus erős ember, de sokat szenvedett életében. Őt jobban megviseli ez az egész helyzet, mint engem a szervezetemben lévő méreg. Neki talán az egyetlen embert kellett megölnie, akit a barátjának és talán apjának tekintett. Nem mondom, hogy bocsáss meg neki, bár ez lenne a helyes.
Csak próbáld elfogadni és hagyd, hogy segítsen neked. Szeretet a kulcsa mindennek Harry, a kezdetnek és a végnek is. Ezekkel a szavakkal búcsúzom tőled, és remélem, sikerrel jársz a jövőben.

Örök tisztelettel:
Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore

Ui: „Amit utolsónak keresel, egykor a tudás fejét ékesítette.”


Miután befejezte az olvasást, még kézről kézre járt a levél és jó párszor elolvasták. El kellett ismerniük, hogy ez tényleg Dumbledore kézírása, tehát igaznak kell lennie a levélnek. Harry csak meredten bámult maga elé, és próbálta megemészteni az új információkat. „Piton, az a szemét gyilkos az ő oldalukon áll. Illetve, nem is gyilkos, de hát mégis az. Ááááááá, még a fejem is belefájdul.” Ehhez hasonló gondolatok cikáztak egész este a fejében. Miután kielemezték Piton „ártatlanságát”, mindenki elvonult egy csendes kis zugba gondolkozni. Harry ott maradt a fotelban és egész éjszaka nem aludt semmit. Ron lement a konyhába, s később az asztalra dőlve nyomta el az álom. Hermione a könyvtárban barikádozta el magát, mert agyában megannyi kérdés várt válaszokra. Alex megkönnyebbülten sétált fel a szobájába és dőlt el az ágyán.

- Apa nem gonosz. Nem állt át a sötét oldalra. - Ilyen mondatokat suttogott a sötétségbe, de öröme nem tartott sokáig. Eszébe jutott Perselus, akinek most az ő felelőtlensége miatt kell szenvednie, és talán bele is hal a kínzásokba. Erre a szörnyű gondolatra összehúzta magát olyan apróra, amennyire csak tudta, majd alakot váltott. Mióta meg volt ez a képessége így tudta legjobban elviselni a lelkében lévő zűrzavart.

Az éjszaka hideg és sötét volt, a távolban már lehetett látni a hajnal első sugarait, ahogyan kiemelkednek a látóhatárból. A Grimmauld téren lévő parkban egy furcsa és ideges alak tekintgetett körbe, majd megindult a Black ház felé. Miután kimondta a jelszót, az ajtóhoz lépett és ott mindenféle nyitóbűbájokat hajtott végre. Odabent eközben eszeveszetten kezdett el ordítani a riasztóberendezés, amire mind a négy fiatal pálcával a kezében rohant a bejárat felé.

- Mi a rosseb ez? Azt hittem szívinfarktust kapok ettől a zajtól - hőbörgött Ron.

- Ez csak a riasztó, valaki be akar jönni - szaladt el mellette Hermione.

- Basszuskulcs… Harry ugye nem tudnak bejönni? Mi lesz, ha betörnek? - kiabálta Ron.

- Akkor harcolunk. Nem adjuk egykönnyen magunk - jelentette ki az egyszerű parancsot.

- Oké, ez mind szép és jó, de arra nem gondoltál, hogy az ajtót csak az tudja kinyitni, aki ismeri a ház… - befejezni már nem volt ideje, mert az ajtó kinyílt és egy fekete csuklyás alak támolygott be rajta. Csuklyája a fejére volt húzva így nem tudták megállapítani, ki is lehet. Az alak nekitámaszkodott az ajtónak, majd szépen lassan lecsúszott a földre. Kezéből kicsúszott a pálca és messzire gurult. Ám a meglepetés csak ezután jött, mikor a férfi felfedte kilétét.

- Potter, azt ajánlom, ha meg akarsz ölni, siess vele… mert már nem húzom sokáig. - Perselus Piton arca szinte felismerhetetlen volt, csak hangjáról tudták azonosítani. Szája és szemöldöke felrepedt, arcát zúzódások és mély sebek borították, hangja pedig el-elcsuklott. A fiatalok csak néztek meglepetten, majd Hermione és Alex egyszerre szaladtak oda, hogy segítsenek a súlyosan sérült férfinek. Bevitték a nappaliba, majd egy elővarázsolt ágyra fektették. Ott álltak fölötte tehetetlenül, nem tudták hogyan kéne ellátni egy ilyen szintű sérülést, de Hermione ismét átvette az irányítást.

- Ron hozd ide a rekeszt, amiben a gyógynövények és a bájitalok vannak.

- Harry, te hozz meleg vizet és egy… - ránézett Pitonra. – nem is, inkább két törölközőt. - Az említettek elszaladtak és egyedül hagyták a lányt és Alexet a bájitaltanárral. Hermione lehajolt a férfihoz és elkezdte kigombolni a talárját. Piton egy hirtelen mozdulattal elkapta a kezét.

- Még is… még is mit gondol maga? - a lány kirántotta a kezét, erre a férfi fájdalmasan felnyögött. – Látja mit művelt… ez piszkosul fájt.

- Nem fájt volna, ha nem mocorog. Maradjon nyugton, amíg leszedem magáról a ruhákat. - Egy gondolat futott át a lány agyán, amibe belepirult. De rendíthetetlenül folytatta a férfi vetkőztetését. Mikor már csak az ing volt hátra, visszaért Harry és Ron. Elborzadva figyelték a professzor összezúzott testét és nem tudták eldönteni melyik a rosszabb az, ahogyan a férfi kinéz, vagy az, ahogyan Hermione Alex segítségével kihámozza őt a ruhából.

- Ron keress nekem csontforrasztót és erősítő főzetet! - adta ki az utasítást.

- Már nem azért, de nem vérzéscsillapítót kéne neki adni erősítő helyett, hiszen mindjárt elvérzik? - kötekedett Ron.

- Első számú lecke Weasley… soha ne keverd a csontforrasztót a vérzéscsillapítóval, hacsak nem akarsz kinyírni valakit - morogta a tanár, majd engedelmesen kiitta az üvegcsék tartalmát.

- Fiúk, szerintem hozzatok neki valami erőset, mert ez nem lesz sétagalopp! - mondta elborzadva a lány, ahogy végignézett a csúnya sebeken. Azonnal meg is érkezett a felmentő sereg egy üveg Lángnyelv whisky kíséretében, amit szintén a professzorba diktáltak. Mindenki meglepetésére Hermione kivette kezükből az üveget és meghúzta. Erre még a tanár szeme is cikesz nagyságúra tágult és óvatosan megjegyezte:

- Ms Granger, ugye nem akarja itt leinni magát? Nem mintha nagyon számítana, de ha körülnézek, a helységben egyedül magában bízom annyira, hogy mindenféle bájitalt tömjön belém.

- Ne izguljon, ha én kidőlök, Alex veszi át a helyem, ő legalább annyira ügyes mint én. - Az említett képe olyan vörös lett, mint a pipacs.

- Na persze - fintorgott egyet Piton majd felszisszent a fájdalomtól. – Maga eszement nőszemély, legalább szólhatott volna, hogy kezdi! Különben meg mi van ebben, hogy ennyire csíp? - kérdezte felháborodva a szenvedő alany.

- Csak egy kis fertőtlenítő. Kitisztítom és bezárom a sebeit. De nekem ne mocorogjon, vagy a tömény oldatot fogom magára önteni! - fenyegetőzött a lány.

- Hogy mi? Ez még nem is a tömény oldat volt? Most már biztos, hogy meghaltam és a Pokolba kerültem. - A fiúk, hogy befogják a száját ismét egy jókora adag whiskyt itattak vele, ami már kezdte kifejteni jótékony hatását. – Ez furcsa… én általában bírom az alkoholt… de… de most valahogy, minden olyan furcsa. Biztos, hogy a Pokolba kerültem, de akkor, hogy lehet itt Granger? - nézett a lányra elgondolkozva. – Magát inkább a Mennyországban tudnám elképzelni… - ez volt az utolsó mondata, mielőtt a pia leterítette.

- Huhh… hát ez nem volt semmi! - vigyorogtak a fiúk. – Ez már felért egy bókkal, Hermione! Ki tudja, a végén még rád indul a vén denevér.

- Jajj Ron! - Ezt már nem bírták megállni nevetés nélkül. Miután Hermione kitisztította és bezárta a sebeket, beadta a második adag bájitalt. Aztán kényelembe helyezték magukat, és idegesen várták a hatását.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.