5. fejezet
A Black házban

A barlangot betöltő fény mintha a lelkükig hatolt volna. Tudták, ezzel az esküvel minden megváltozott és eljött az igazi harc kezdete. Pár perc elteltével Harry kezdett bele mondandójába.

- Most már semmi sem tart vissza minket, hogy elmondjuk az igazat. – Harry kicsit várt a folytatással, bátorságot merített Ron és Hermione mosolyából. – Nem tudom, mennyit hallottál a pletykákból, hogy nekem kell megölnöm Voldemortot, de… ez mind igaz. - Alex csak magabiztosan bólintott és várta a folytatást. – Ahhoz, hogy megöljem, szükségünk van néhány tárgyra, amiket jól eldugott és veszélyes átkokkal vett körbe. A horcruxok… - a kék szeműnek leesett az álla és hebegve közbevágott:

- Ezt nem mondod komolyan, az a szemét hüllő horcruxot készített magából? - nyögött felháborodottan és mérhetetlen undorral a képén.

- Ráadásul nem is egyet, hanem rögtön hatot és a hetedik ő maga. Amúgy te honnan ismered ezt az izét? - válaszolt és kérdezett Harry helyett Ron.

- Meglepődnétek, mennyi mindent tanultunk a Szent Johannában. - A megdöbbent arcokat látva elmosolyodott. – Nem kell úgy megijedni, minden épeszű ember irtózik az ilyen borzalmas és sötét holmiktól. Köztük én is. Folytasd Harry.

- Szóval, ahogy már Ron is mondta, hat horcruxot készített. A naplóját még másodikban elpusztítottam, Gomold gyűrűjét pedig Dumbledore pusztította el. Mielőtt meghalt, a nyakláncért indultunk, de csak egy hamisítványt találtunk. - Alex megvilágosodott és széles vigyor terült szét az arcán, mikor egymásra néztek Harryvel. Másik két társuk ebből semmit nem értett és várakozva figyelték a további eseményeket.

- De mostanra már ez is megoldódott, nem igaz? - kérdezte Alex kaján vigyorral a szája szélén. Közben Harry a zsebébe nyúlva elővette a kis arany medált. Ron és Hermione kikerekedett szemekkel nézte az apró ékszert, majd örömujjongásban törtek ki.

- Hát végre megvan! De hogyan és honnan? Harry mikor találtad meg?

- Nyugi Hermione, a Black házban volt. Alex jött rá, ki is R.A.B. barátunk. Sirius öccse volt, de meg is fizetett az árulásért. Siportól szereztük meg. Tudjátok, megváltozott, valahogy tisztel minket, mert bevégezzük azt, amit neki kellett volna. Nem sikerült elpusztítania, ezért eldugta. Ja és Ron, most ott dolgozik az Odúban. - erre az említett idegesen felnyögött.

- Biztos nem lesz semmi gond, rávettem, hogy viselkedjen - mondta büszkén Harry.

- Akkor hatból három. Akárhogy is nézem, a fele már megvan.

- Nem Ron, még csak most jön a neheze Hugrabug kelyhe, Hollóháti valamelyik tárgya és Nagini, a kígyó még hátra van. De a legnehezebb falat maga Voldemort lesz. - Itt a lány jelentőség teljesen Harryre nézett.

- Na, igen, és még ez sincs elpusztítva. Ráadásul fogalmunk sincs, mit kéne vele kezdeni.

- Tudom, hülyén fog hangzani, de az eddigieket hogyan pusztítottátok el? - kérdezte Alex.

- Hát… ööö… csak a naplót tudom, azt egy baziliszkusz fogával szúrtam le - vonta meg a vállát Harry. – Azt nem tudom, Dumbledore hogyan végzett a gyűrűvel. - Hosszú és nyomasztó csend telepedett a kis társaságra. Mindenki azon agyalt, miként lehetne megsemmisíteni a medált. Időközben beesteledett, s mivel a tűz már majdnem kialudt Ron és Alex kimentek tűzifáért, hogy legalább az éjszakai hideget elkerüljék. Útközben Ron egyfolytában faggatta a másikat különleges képességeiről és az amerikai iskoláról.

- Na és milyen tantárgyaitok voltak az Sz. J-ben?

- Semmi különös, lényegében ugyanazok, mint nektek, csak mi iskolai keretek közt tanuljuk az animágiát.

- Na és a pálca nélküli varázslással mi van? - kérdezte izgatottan a vörös hajú, egy jó adag fával a kezében

- Azt én se tudom. Ez valami családi dolog lehet, mindig is tudtam pálca nélkül végrehajtani kisebb trükköket. De én mind semmi vagyok a húgomhoz képest. Látnod kéne: kitűnő tanuló, már tizenkét éves kora óta animágus, ja és pálca nélkül úgy varázsol… huhh, az valami hihetetlen.

- Na, azért te se panaszkodhatsz! Pálca nélkül megszökni a halálfalók elől… - Alex hirtelen felemelte a kezét és csöndre intette. – Mi van? - kérdezte a vörös hajú.

- Valaki van itt, érzem. – A fiú hangja hideg és magabiztos volt. Körbenézett, majd lehunyta a szemét. Ron csak állt kivont pálcával, és várta a támadást. Alex egy hirtelen mozdulattal elindult közeli sziklák felé Ron alig tudta követni. Mielőtt odaértek volna, a leskelődő egy halk pukkanás kíséretében eltűnt. A két fiatal lélekszakadva rohant vissza a biztonságot nyújtó barlangba. Mikor megérkeztek, a futástól lihegve, alig bírták elmondani, mi is történt.

- Ott kint… a sziklánál… valaki kilesett minket - mondta Ron levegő után kapkodva.

- Harry, megtaláltak minket. - jött a tömör válasz immár Alex szájából. A kis társaság kapkodva szedte össze minden holmiját, majd eltűntették a nyomaikat, és csak az indulásra vártak.

- Mégis hova menjünk?

- Vissza a Black házba Hermione, vissza a főhadiszállásra - jelentette ki Harry.

- De mi lesz, ha ránk törnek? Ott sem leszünk biztonságban! - aggodalmaskodott Ron.
- Nem lesz baj. Gondoskodok róla. - Alex hangja mély és nyugodt volt, szemeiben elszántság tükröződött. Megfogta a másik három kezét, majd egy hangos pukkanás következtében eltűntek.

Már sötét volt, mikor a négy fiatal megérkezett a Grimmauld téri házba. A megérkezés lassabb volt a megszokottnál, de tekintve, hogy négy embert kellett egyszerre szállítani, ez nem volt meglepő. Abban a pillanatban, mikor feleszméltek, pálcáikat előrántva kezdték átkutatni a kihalt házat. Röpke tíz perc után felhagytak a kereséssel, mivel semmit nem találtak.

Minden óvintézkedést megtettek, felhúztak több védő, álcázó és riasztóbűbájt a ház körül és odabent is. Mikor ezzel végeztek, fáradtan rogytak le a kis konyhában lévő asztalhoz. Hermione egy intéssel tüzet varázsolt a kandallóba, hogy ne fázzanak. Úgy döntöttek, nekiállnak vacsorázni. Ron elővett a hátizsákból némi ennivalót, majd arca fájdalmas grimaszba torzult.

- Ennyi az összes kajánk - mutatott a kezében tartott kevéske élelemre, azzal letette az asztalra. – Bocsi, de nem tudtam többet bepakolni, anya felfigyelt volna rá.

- Semmi gond Ron, majd holnap megpróbálunk szerezni valamit, de ha nem sikerülne, még mindig bevethetjük a titkos fegyverünket.

- Mire gondolsz Harry, milyen fegyverre? - kérdezte meglepetten a lány.

- Csak arra gondoltam, hogy Sipor ott van az Odúban, és bármikor szólhatunk neki, ha valami baj van.
- Bocs Harry, de én még mindig nem bízom abban a kis csúszómászó békában. Emlékezz csak, mit tett Siriusszal! Elárulta a saját gazdáját!

- Pontosan tudom, hogy mit tett Sipor, Ron, de arra is emlékszem, hogyan bánt vele Sirius. Éppúgy tudod, mint én, hogy gyűlölte. Ő már nem az a gonosz lény, aki volt, értsd meg.

- Fiúk, nem kéne még nektek is veszekedni, azt hiszem ennyi izgalom elég egy napra. - Hermione lezártnak tekintette a témát és inkább felvonult az emeletre.
- Na szép, anyuci megszólalt, pont mintha otthon lennék - hőbörgött a vörös srác.

- Itt is jól hallani mindent Ron, tudod még jó a fülem! - kiabálta le az emeletről a lány, mire Mrs Black portréja ordibálni kezdett.

- Szégyentelen árulók, fajtám ellenségei. Elfoglalták a házam… az én házam! - A fiúk próbálták elhallgattatni a képet, de nem sikerült.

- Már csak ez hiányzott! - Hermione lecsörtetett a lépcsőn, majd félrelökve a fiúkat a képre szegezte pálcáját.

- Fogja be, maga vén bolond! Ez már egyáltalán nem a maga háza, hanem Harryé és csak tájékoztatásul közlöm, hogy MAGA MÁR RÉG HALOTT! De ha végleg el akar tűnni, megoldhatjuk azzal a módszerrel, amit maga alkalmazott a saját fia képén! - pálcája vége szinte izzott, mire a nő hebegve elhallgatott.

- Én is így gondoltam - azzal behúzta a függönyt és egy szemrehányó pillantást vetett a mellette ácsorgó három srácra, majd felment a szobájába.

- Ő mindig ilyen volt?

- Csak részben. Alex, tudod ő így vezeti le a felgyülemlett feszültséget, de tartom magam ahhoz, hogy olyan, mint anya. - Ezt már nem bírták ki kuncogás nélkül, így mindenki kicsit boldogabban hajtotta álomra a fejét aznap éjszaka a Black házban.

A fiatalok csak másnap délben ébredtek föl, és rögtön valami étel után néztek volna, ám mikor ki akartak menni az ajtón, észrevették az utcán ácsorgó, feltűnő, sötét taláros alakokat.

- Tudják, hogy itt vagyunk! - vinnyogta Ron.

- Nem, csak sejtik. Ha tudnák, már bejöttek volna, vagy hívták volna Pitont, hiszen csak ő ismeri a ház titkát - mondta gépiesen Harry.

- Jut eszembe, ezen még nem gondolkoztatok el? - három kíváncsi szempár szegeződött rá. - Piton tudja a ház titkát, de még nem jött ide. Nem furcsa ez egy kicsit? Úgy értem, mintha nem is akarná, hogy a társai megtudják a ház létezését, ezért ő se jön ide.

- De mi célból csinálná ezt, Hermione? Talán csak fél, hátha valami veszélyes csapdát hagytak itt ajándékba a rendtagok - gondolkozott hangosan Ron.

- Az lehet, bár az elmondásaitokból ő nem valami betoji ember… szóval lehet, hogy… ááá - gyorsan megrázta a fejét a gondolatra.

- Mit akartál kihozni ebből az egészből? Csak nem azt, hogy igazából ő a mi oldalunkon áll?! - kérdezte kicsit ingerültebben a kelleténél a „kis Túlélő”.

- Nem akarom mentegetni, én is azért vagyok itt, hogy kiderítsem az igazat.

- Bocs, nem kellett volna felkapnom a vizet, de én láttam, mi történt. Azonkívül még könnyen előfordulhat, amit mondtál. Dumbledore mindig titkolózott mindenki előtt, és mindent eltervezett előre. - Mély sóhaj hagyta el Harry száját. – Most nem mehetünk ki, de éhen sem halhatunk. Ide kell hívnom Siport.

- Biztos jó ötlet ez, Harry? - akadékoskodott Ron.

- Tuti. - Lementek a konyhába és elhelyezkedtek az asztal körül. – Sipor, gyere, szükségem van rád! - mondta kicsit hangosabban. Beletelt egy-két percbe, mire a manó megjelent. Körbenézett a helységben, és nagy szemeiben meglepettség csillogott, majd mélyen meghajolt.

- Gazdám hívatta Siport és ő jött. Gazdám mit óhajt?

- Először is, meséld el, mi történt mikor elmentél az Odúba, a többit majd csak utána - hadarta Harry.

- Mikor az úrfi elküldte Siport, ő szót fogadott és oda ment. Mindenki nagyon ideges volt, mert a fiatalúr és a kisasszony - itt Ronra és Hermionéra mutatott, akik eléggé meglepődtek a megszólításon – szó nélkül elmentek.

Mindenki nagyon aggódott, mert közben gazdám is eltűnt és hallottak a támadásokról. Aztán észrevették Siport, és ő elmondta nekik, amit lehetett, hogy gazdámék jól vannak, de nem mennek haza, mert dolguk van. Engem pedig oda küldtek, mert segítenem kell az asszonyomnak. - Hermione álla szinte a padlót súrolta meglepettségében, hogy valaki pár szótól és némi figyelmességtől mennyire meg tud változni.

- Ügyes voltál, Sipor, és elégedett vagyok veled. Azért hívattalak, mert egy jó ideig itt fogunk maradni mi négyen, de nem mehetünk ki, mert a házat figyelik. Viszont éhesek vagyunk, és nincs mit ennünk. - A manó annyira bólogatott, hogy a fülei a padlót verdesték.

- Sipor hoz ételt, meg amit kell. - A fiatalok leadták a rendelést és azt is megmondták a manónak, hogy senkinek nem mondhatja el, hol vannak, valamint azt, hogy az Odúból kérjen ellátmányt. Ezután Sipor eltűnt, és ők a konyhában vártak rá. Beletelt úgy fél órába, mire visszajött, a vártnál nagyobb csomagokkal megrakva.

- Te jó ég! Sipor, kiraboltad a kamrát? - kérdezte megdöbbenve Ron.

- Nem Sipor volt fiatalúr, hanem az asszonyom mondta, hogy hozzak el mindet, mert önöknek szükségük lesz rá. - Lerakta az egyik óriási batyut az asztalra. – Asszonyom küldött bájitalokat és főzeteket is. - Ekkor felemelt egy kisebb rekeszt. A négy ott lakó alig kapott levegőt.

- Hát, anyukád nem semmi, az fix - jelentette ki Alex, akinek aznap még nem nagyon hallották a hangját.

- Tuti ő a legjobb. Hiszen, aki kibírta hét gyerek mellett, az előtt le a kalappal. - mondta a vörös hajú. Alexnek csak ekkor ért el a tudatáig a „hét gyerek” kifejezés. Minden tisztelete az asszonyé volt.

- Asszonyom nagyon rendes volt Siporral, és azt üzeni Harry gazdámnak, vigyázzon magára. - Az említett elmosolyodott. – A fiatalúr és a kisasszony pedig kaptak egy levelet. Itt van – Azzal átadta az apró vörös borítékot, aminek láttán kis párosunkban meghűlt a vér. Óvatosan átvették a levelet.

- Hermione, nekünk végünk. - jelentette ki nemes egyszerűséggel a rivallóra nézve. Majd lassan kibontották és megszólat az oly ismerős, ám most mégis idegen hang, Mrs Weasley hangja.

- Ronald Weasley, te szemtelen, de legfőképpen felelőtlen gyermek! Hogy a fenébe gondoltátok azt Hermioneval, hogy megszöktök?! Mégis, hogyan tudott rávenni téged, Hermione drágám, hogy vele menj?! Ez felháborító! Így elmenni se szó, se beszéd! Csak kerüljetek a kezem közé, esküszöm, megemlegetitek mind a ketten! Bármi bajotok eshetett volna, meg is sérülhettek vagy még rosszabb! Akkor mi lenne velem, mi? Rám nem is gondoltatok, szegény öreg szívem nem bír ki még egy ilyet! Reggel fölébredek és üres a szoba! Na és te, Harry, mégis tudod, mit csinálsz? Elment a józan eszed? Ti mind olyanok vagytok nekem, mint a gyerekeim, nem igaz, hogy csak így képesek voltatok ott hagyni mindent! Itt mindenki aggódik, Billék is le akarják mondani az esküvőt! Ezt akartátok?! Rendben nem kell minket tájékoztatni, de legalább Sipor maradjon veletek. Ő tud nektek segíteni és tarthatja velünk a kapcsolatot. Remélem, nem lesztek meggondolatlanok. Kérlek, vigyázzatok magatokra, és ha tudtok, jelentkezzetek. Ölelek mindenkit, sziasztok.

Nem is annyira a harag, mint inkább a szomorúság volt a legrosszabb Molly hangjában. Tudták, hogy sok idegeskedést és szenvedést okoztak már neki, ő mindig megbocsátott. „Megbocsátás” gondolta Harry, ez lenne a kulcs mindenhez, a megbocsátás és szeretet? Ahogy így morfondírozott, észre se vette, hogy a manó már meg is terített a kis társaságnak. Némán kezdtek el enni, de a falatok nehezen csúsztak le a torkukon.

Mindenkit megviselt a levél, de a leginkább talán Hermionét, hiszen mindig ő volt a jó kislány. Erre most mit tesz, megszegi a legnagyobb szabályt: NE KERÜLJ BAJBA! Majdnem elsírta magát, ahogy mindez tudatosult benne. A fiúk próbálták vigasztalni, de a lelkiismeret furdalás nagy úr.

- Hermione, anya nem gondolta komolyan, csak nagyon megijedt és valakin ki kellett töltenie a mérgét.

- De csalódott bennem! Bennem, érted? Mintha az anyám lenne, kiskoromtól ismerem. Gondoskodott rólam mikor nálatok voltam, és én hidegvérrel átveretem. Még egy levelet sem írtam - hüppögött a lány majd elvonult a szobájába.

- Hagyjátok most, szerintem ezt neki kell feldolgoznia, egyedül. Most mi lesz? - nézett a manóra majd Harryre.

- Sipor, maradhatsz, de vissza is mehetsz az Odúba.

- Sipor itt marad és gondoskodik a gazdáiról. – Sipor büszkén feszítve mondta ki a véleményét, Harry beleegyezően bólintott.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.