nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Rémálmok

Rémálmok

 

 

Hermione és Sirius ezután jóformán minden szabadidejüket együtt töltötték. Harry eleinte furcsállva nézte a párost, de mikor rákérdezett a furcsa viselkedés okára, Sirius röviden és tömören megmagyarázta a dolgot.

- Hermionénak szükséges van rám, és nyugodj meg, csak barátok vagyunk – mondta határozottan. Harry ezután nem is firtatta a dolgot. Lassan kezdett hozzászokni, hogy keresztapja és legjobb barátnője sülve főve együtt vannak és már jóformán létezni sem tudnak egymás nélkül. Persze a féltékenység elemi erővel tombolt benne, amiért kirekesztettnek érezte magát. Siriusnak bűntudta volt, ezért elintézte Mollynál, hogy Ginny és Ron néhány napra odaköltözhessenek hozzá.

Harry és Hermione örültek a látogatóknak, bár a lány eleinte igencsak nehézkesen tudott kommunikálni Ronnal, de lassacskán kezdtek zöldágra vergődni. A fiú legalább már hajlandó volt két szónál többet beszélni vele, sőt rá is nézett és nem kapta el idegesen a fejét. Ez persze csak addig tartott, amíg egyik este, mikor már a házban is elviselhetetlen volt a hőség, Hermione egy alig valamit takaró hálóingben sétált végig a házon. Harry már ügyet sem vetett erre. Hozzászokott, hogy a lány néha magáról megfeledkezve jelenik meg így előttük. Ezt ő csak pozitívumnak tekintette. Ginny először féltékeny volt, de aztán rájött, hogy fölösleges aggódnia, ugyanis nincs miért.

Hermione éppen az említett rövidke hálóingben sétált át a nappalin, mire Ron annyira megdöbbent, hogy Harrynek sikerült megnyernie a sakk játszmát.

- Ez az! Köszi Hermione – szólt a lány után Harry.

- Nincs mit! – kiáltott vissza a lány, bár nem igazán tudta, hogy miért hálás neki a másik. Már a konyhában volt, és éppen egy kis hideg limonádét öntött magának, mikor egy másik eléggé alul öltözött alak jelent meg a helyiségben. Sirius pizsamanadrágban állt meg az ajtóban és döbbenten nézte az előtte álló jelenést. Hermione haja fel volt gumizva, hogy így is több levegőhöz jusson. Vállait egy-egy alig látható vékonyka pánt fedte, és a hálóingnek csúfolt szinte már átlátszó anyag halványan sejtette a lány karcsú vonalait. A formás combokról nem is beszélve, amik a már említett ruhadarab alól kandikáltak ki. Sirius nagyot nyelt és visszavonulót akart fújni, de már késő volt. Hermione váratlanul megfordult, majd rámosolygott.

- Te is szomjas vagy? – kérdezte meg ártatlan hangon.

- Öm… aha – nyögte, de közben magát átkozta ostoba viselkedéséért. Egyszerűen nem tudta elhinni, hogy ennyire nem tud úrrá lenni saját érzésein. Hermione visszafordult a szekrényhez, és egy pohár után kezdett kotorászni. Kissé lábujjhegyre állt, hogy jobban hozzáférjen a keresett tárgyhoz, Sirius legnagyobb bánatára. A férfi kínjában már az öklébe harapott, hogy megszakítsa a gyönyörű látvány okozta sokkot. Hirtelen agyán végigfutott, hogy mennyire tudná szeretni, kényeztetni azt a gyönyörű testet. Ahogy Hermione visszafordult már gyorsan helyet is foglalt, hogy ne tűnjön annyira esetlennek. A lány odasétált és leült vele szemben.

- Köszönöm – felelte kissé rekedten.

- Szívesen – válaszolta a lány, majd saját limonádéját kezdte el kortyolgatni. Tekintete néha elkalandozott Sirius felsőtestén. Igyekezett nem túl feltűnően mustrálni a másikat, de persze így is lebukott. Sirius zavartan fonta karba kezeit mellkasa előtt, csakhogy elrejtse meztelenségét.

- Mit nézel annyira? – kérdezett rá végül. Hermione zavarában elvörösödött és elkapta a fejét.

- Semmit…

- Aha… - mondta kissé szkeptikusan a férfi.

- Jól van, csak a tetoválásaidat! Azt mondtad egyedül voltál a cellában, mégis van rajtad egy csomó tetoválás – állapította meg. Szerette volna megfejteni, hogy mi rejlik a sok festék mögött.

- Jó, nem mindig voltam egyedül. Néha összezártak halálfalókkal és egyéb bűnözőkkel, hátha kinyírjuk egymást. Ez nem egészen járt sikerrel. Minden ilyen alkalommal, már amit túléltem, készítettem magamnak egy tetoválást – mondta a férfi. Hermione ahogy végignézett az arcán, lassan kezdte érteni, hogy mennyi borzalmon mehetett át barátja. Óvatosan nyújtotta ki kezét, hogy megérintse a Sirius mellkasa közepén elhelyezkedő ábrát. A férfi összerezzent, ahogy a lány finom ujjai bőréhez értek. Merlin volt a megmondhatója, hogy mennyire vágyott már egy ilyen érintésre. Hermione elmerengve simított végig a tetoválás vonalán. Észre sem vette, hogy milyen gyengédség ült ki arcára.

- Nagyon fájtak? – kérdezte. Sirius torka kiszáradt, így innia kellett egy kicsit, mielőtt válaszolt volna. Hermione a mozdulatra észhez tért és visszavonulót fújt.

- Jobban fájt a tudat, hogy engem hisznek a barátaim gyilkosának – felelte csöndesen.

- Én is gondolkoztam rajta, hogy csináltatni kéne egy tetoválást – bukott ki a lányból. Sirius szeme kikerekedett.

- Hermione, én nem ajánlom. Fájdalmas dolog, és egy nőnek nem éppen a legelőnyösebb, ha agyon van varrva – dünnyögte a férfi.

- Nem is annyit gondoltam, mint amennyi rajtad van. Csak egyet… - felelte.

- Neked arra is kell gondolnod, hogy ha valami hivatalos helyre mész el, és estélyit veszel föl, akkor nem túl illendő, ha mondjuk, egy sárkány tátog a vendégekre a hátadról – somolyogta.

- Nem is arra gondoltam – rázta meg a fejét a lány.

- Akkor mire? – kíváncsiskodott a férfi.

- Hát, először is, egy apró tetoválásra, másodszor, olyan helyre, amit csak én láthatok… vagy akinek megmutatom – felelte kissé elpirulva. Sirius félrenyelt és köhögni kezdett. Hermione felállt és elkezdte hátba veregetni. Erre már a többiek is megjelentek és értetlenül meredtek a párosra.

- Ti meg mit műveltek? – bukott ki Ronból.

- Csak mondtam Siriusnak, hogy én is akarok egy tetoválást – vágta rá a lány. Harry megcsóválta a fejét, Ginny pislogott párat, Ron pedig mélységesen felháborodott.

- Na de Hermione! Mégis hogy képzeled? Tönkre akarod tenni magad?! – kiáltott fel. Hermione arcáról lehervadt a mosoly, és dühösen nézett barátjára.

- Ron, neked aztán végképp nincsen semmi közöd ahhoz, hogy mit teszek a saját testemmel – sziszegte a fiú arcába.

- Na de, akkor is. Hogy fogsz úgy kinézni? – sopánkodott a srác.

- Ron, semmi közöd hozzá. Ha együtt járnánk, akkor azt mondom, van némi beleszólásod a dologba, de te az óta a nap óta száznyolcvan fokos fordulatot vettél, és jóformán rám se tudsz nézni egy olyan dolog miatt, amiről nem én tehetek! – üvöltötte a fiú szemébe, majd sírva felszaladt a szobájába. Harry bosszúsan nézett barátjára.

- Ezt jól elcseszted. Már éppen kezdett kimászni a gödörből – dohogta Harry.

- Most miért én vagyok a hibás?! Olyan nagy bűn, hogy ha ránézek, rögtön beugrik, hogy megerőszakolták? – bukott ki Ronból, majd szája elé kapta a kezét és rémülten nézett húgára, majd Siriusra. Ginny hitetlenkedve meredt bátyjára.

- Te mocskos, utolsó féreg. Hogy lehet valaki ilyen érzéketlen és aljas… - sziszegte a lány és közel állt hozzá, hogy megátkozza.

- Ron, ugye nincs harag, ha most megkérlek rá, hogy holnap reggel menj inkább haza. Szeretném, ha Hermione megnyugodna, és kétlem, hogy ez összejön, ha te itt maradsz a házban. Ginny, ha megkérhetlek, menj fel hozzá. Nagyobb szüksége van most egy barátnőre, mint azt gondolná – mondta csöndesen Sirius.

- Most kidobsz, miatta? – fakadt ki Ron.

- Nem doblak ki Ron, ugyanúgy kedvellek, mint eddig, de Hermione most az első. Harry és én már hetek óta azon fáradozunk, hogy rendbe jöjjön. Amint láttad legalább már annyit sikerült elérni, hogy velünk szemben fesztelenül tud viselkedni. Eleinte ki sem akart jönni a szobájából, bezárkózott és mindenkit le akart átkozni. Most kezdett valamennyire kibújni a csigaházából, de alaposan visszazavartad oda. Én a helyedben összetettem volna a két kezem, ha a barátnőm egy ilyen borzalom után még akart volna tőlem valamit. Mert Hermionénak nem kellett volna más tőled, csak egy kis gyengédség és türelem, de te megfosztottad ettől. Ő egy csodás nő, és Te nem érdemled meg – fejezte be Sirius, majd faképnél hagyta Ront és Harryt. A vörös hajú bambán meredt maga elé, de amint kissé észhez tért, azonnal szedelődzködni kezdett és a hopp hálózaton keresztül hazasietett.

 

 

Hermione zokogva borult az ágyára, és azt sem vette észre, amikor Ginny belépett utána. Annyira elege volt Ronból, mindig mindent elrontott, mindig miatta kellett sírnia. Ahogy megérezte valaki kezét a hátán, összerezzent. Felpillantva Ginny könnyes szemét látta, és már tudta, hogy barátnője is tudomást szerzett a titkáról. A vörös hajú lány szorosan átölelte, és ringatni kezdte.

- Nyugodj meg, már minden rendben lesz – csitította.

- Nem, semmi sem lesz rendben, ezt senki sem érti meg… - szipogta Hermione.

- Én megértem, és Harry is, és Sirius is.

- De Ron nem – hüppögte szomorúan.

- Most komolyan az idióta bátyám miatt sírsz? Hiszen tudod, hogy mekkora egy tökfej. Már bocs Hermione, de okosabbnak ismertelek meg. Ron egy hormontúltengéses kamasz, akinek csakis azon jár az esze, hogy lányokat csábítson el.

- De akkor velem miért ilyen?

- Mert zavarban van, bűntudata van, amiért nem tudott megmenteni – magyarázta.

- De ez akkor is olyan szörnyű. Már minden kezdett jó lenni. Sirius olyan rendes velem, kedves és megértő. Harry mellettem áll… Erre Ron megint elcsesz mindent – bosszankodott utolsó könnycseppjeit törölgetve.

- Csak idézni tudom magam, Ron egy idióta.

- Na és a többi fiú? Mi lesz, ha megtetszik valaki, de nem merem közel engedni magamhoz, és emiatt elhagy? – kérdezte pánikszerűen.

- Akkor jobb is így. Te nem egy olcsó nőcske vagy, akit csak kefélésre kell használni – bukott ki Ginnyből. Hermione halkan elnevette magát.

- Köszönöm Gin, örülök, hogy itt vagy nekem – suttogta Hermione.

- Én is. Na de más téma, tetoválás? Nem túl merész ez? Még szegény Sirius is majdnem megfulladt – somolyogta Ginny.

- Sirius nem ezért fulladozott – mosolyodott el a lány, majd elengedte barátnőjét.

- Nem? Akkor miért?

- A tetoválás helye miatt. Azt mondtam egy kicsit akarok és olyan helyre, amit csak én látok… vagy akinek megmutatom – vette suttogóra. Ginny először eltátotta a száját, majd kaján vigyor ült ki a képére.

- Te kis perverz, mégis hova gondoltad? – kérdezte vidáman Ginny.

- Talán a csípőmre, vagy az alhasamra, még nem tudom – tűnődött el.

- Akkor már nem is csodálom szegény Sirius reakcióját. Tuti elképzelte rajtad a tetoválást… vagyis, ó… ez nem tudom, mennyire érint kényesen ez a téma.

- Mármint a szex? Amíg képletesen beszélünk róla, addig nincs bajom – legyintett a lány.

- Oké. Szóval Siriusra visszatérve. Te nem láttad hogyan küldte el Ront melegebb éghajlatra, nagyon védelmez téged – mosolyodott el.

- Tudom, ő a támaszom, benne kivétel nélkül megbízom – jelentette ki Granger.

- Most meg kéne sértődnöm, de nem teszem. Ebből is láthatod, hogy milyen jó barát vagyok. Visszatérve a tetkóra, ha te csináltatsz, akkor én is – jelentette ki Ginny.

- Hé! Anyád megöl, ha megtudja – sápítozott Hermione.

- Nem anyámnak akarom mutogatni, inkább Harrynek – kacsintott a másikra.

- Tényleg, hogy álltok olyan téren?

- Harry nagyon is jól… áll – vigyorodott el, majd hangos nevetésben törtek ki mind a ketten.

- Hát ez nagy volt. Imádlak Ginny – mosolyogta Hermione még öt perc elteltével is.

- Tudom, olyan imádnivaló vagyok, és szerény – csapta hátra vörös hajzuhatagát a lány.

- Az, na menj és nyugtasd meg Harryt, hogy rendben vagyok, én meg lefekszem aludni – ásított egyet.

- Rendben, jó éjt – köszönt el Ginny, majd kisétált a szobából. Hermione pár percre rá már aludt is. Csakhogy zavartalan pihenése nem tartott sokáig. Csakhamar rátörtek a már olyannyira ismert rémálmok. Hermione izzadtan hánykolódott az ágyon. Takarója már régen lecsúszott a földre, míg hálóingje egyre feljebb csúszott. Álmában megtámadták, és erőszakoskodni akartak vele. A lány végül egy halk sikítás közepette felriadt. Lihegve bámult a sötét szobába. Riadtan nézett körbe, de nem látott semmit. Ez azonban nem nyugtatta meg. Ki kellett onnan mennie. Úgy ahogy volt felpattant és kilépett a folyosóra.

Sirius álma szintén nyugtalan volt, ám más okból kifolyólag, az övé sokkal kellemesebbnek ígérkezett. Egy fiatal női testet tartott a karjai közt, és élvezettel fedezte föl annak minden egyes porcikáját, mikor valami furcsa hangra ébredt föl. Először azt sem tudta, hogy mi történt, majd rossz érzése támadt. Végignézett magán és bosszankodva állapította meg, hogy az ilyen álmok még most sem hagyják hidegen. Küldött magára egy frissítő bűbájt, de hiába nyúlt köntöséért, felvenni már nem volt ideje. Az ajtó kinyílt és egy meglehetősen ijedt Hermione állt benne.

A lány annyira megrémült, hogy nem tudta mit tegyen. Félt egyedül maradni. Tétován elindult Harry szobája felé, majd meggondolta magát. Elvégre mégsem zavarhatja meg őt és Ginnyt. Mit csinálna, befeküdne közéjük? Nem, ezt nem tehette. Bátortalanul tért vissza a szemközti ajtóhoz, ami Sirius szobájába vezetett. Reszkető kézzel nyitott be, majd megtorpant, amikor meglátta az ágyban ülő férfit a takaró alatt.

- Hermione, mi a baj? – kérdezte Sirius.

- Sirius – nyögte ki a lány, majd becsukta az ajtót és szabályosan rávetette magát a férfi ágyára. Black értetlenül és kissé ijedten fogadta a hirtelen jött rohamot.

- Mi történt? – kérdezte a már rajta fekvő lányt, aki szorosan a mellkasába temette arcát.

- Olyan rossz volt, úgy félek – nyögte ki Hermione.

- Rémálmod volt? – kérdezte a férfi, de választ nem várt. Hát persze, hogy rémálma volt, egy ilyen veszekedés után.

- Azt álmodtam, hogy elkaptak és… és… - szipogta. Sirius megsimogatta a lány fejét, és átölelte.

- Ne félj, már nem lesz baj – suttogta a lány fülébe, mire az lassan megnyugodott. Ahogy arca a férfi csupasz mellkasán pihent, valami furcsa nyugalom és boldogság töltötte el. Szinte megmagyarázhatatlan érzés volt.

- Annyira sajnálom, hogy a terhedre vagyok – suttogta bűntudatosan.

- Nem vagy és sohasem leszel, ezt ne felejtsd el – bizonygatta a férfi.

- Tényleg sajnálom. Nem is tudom, mi lesz velem nélküled a Roxfortban. Ki fog átölelni és megnyugtatni? Kinek sírhatok majd a vállán? Így belegondolva, talán nem is kéne visszamennem – húzta el a száját. Siriusnak nagyon jól esett ez a bizalom, amellyel a lány felé fordult.

- Hermione, valamit el kell mondanom – kezdett bele. A lány lassan lemászott róla, és immár ülő helyzetben nézte a félig fekvő férfit. Már maga a látvány is kissé megbabonázta.

- Igen? – kérdezett rá kábán.

- Ez titok, nem akartam elmondani, de mivel egy hét múlva amúgy is kezdődik az iskola, így már mindegy. Viszont Harrynek nem mondhatod el – kötötte ki.

- Persze, miről van szó? – szedte össze magát.

- McGalagony Remust akarja SVK tanárnak, de ő még egy évig megfigyelés alatt lesz az új főzet miatt. Ha beválik, akkor már senki sem köthet bele abba, hogy alkalmazza. Viszont a helyet be kell tölteni, így azt gondoltuk ki, hogy addig én venném át a tantárgy tanítását. Szeptembertől én is Roxfortban fogok lakni – mondta a férfi. Hermione boldogan ugrott a nyakába. Annyira örült, hogy szinte megszólalni sem tudott. Csak szorosan ölelte a másikat, mint akit sohasem akar elengedni.

- Sirius, ez annyira jó hír! – lelkendezett.

- Örülök, hogy örülsz – vigyorgott rá a lányra.

- Megígérem, hogy nem mondom el Harrynek, se senkinek – emelte fel kezét.

- Rendben. Most viszont lassan aludni kéne, hajnali kettő van – pillantott az órájára. Hermione zavartan mocorogni kezdett.

- Sirius? – kezdte alig hallhatóan.

- Igen?

- Nem alhatnék itt? – kérdezte meg a lány, és arca már vörös volt, mint a pipacs. Sirius megvakarta a fejét, majd így szólt:

- Nem biztos, hogy jó ötlet. Én a tanárod leszek és különben is… mi lesz, ha Harry véletlenül benyit? Félre fogja érteni a helyzetet – kezdett bele.

- Te csak szeptembertől leszel a tanárom, így most nyugodtan itt alhatok, persze, ha megengeded. Harry meg el van foglalva Ginnyvel…

- Hermione, van még valami – kezdett bele.

- Micsoda? – nézett rá hatalmas szemekkel a lány.

- Nem vállalok felelősséget magamért az éjszaka folyamán. Úgy értem, hogy rossz szokásom, ha valaki alszik mellettem, akkor többnyire rámászok vagy ölelgetem álmomban – vallotta be.

- Ez csak üres kifogás – dohogta a lány.

- Nem igaz, kérdezd meg Remust is! Szerencsétlen majd szívbajt kapott, amikor reggel arra ébredt, hogy hátulról ölelgetem – mondta vigyorogva.

- Ó. Hát, engem nem érdekel, ha normálisan tudok melletted aludni, akkor rendben. Amúgy is szoknom kell az érintéseket – mondta határozottan a lány. Sirius felsóhajtott, majd rábólintott. Hermione már mászott volna be a takaró alá, de a férfi megállította.

- Állj! Ne mozdulj! – figyelmeztette.

- Miért? Mit csináltam? – rémüldözött a lány.

- Előbb fel kell öltöznöm – jelentette ki a másik, mire a lány teljesen elvörösödött. Sirius maga köré tekerte takaróját, és úgy állt fel.

- Te meztelenül alszol? – kerekedett ki a szeme.

- Igen. Nagyon meleg van – mondta kissé zavartan a férfi, majd a szekrényhez vánszorgott, és egy pizsama után kezdett kutatni, de ott rendre hosszú ujjúak akadtak a kezébe.

- Sirius, elég, ha egy alsónadrágot felveszel. Nem kell, hogy miattam hőgutát kapj az éjszaka – nyögte ki a lány. Sirius komoly képpel nézett a másikra.

- Hermione, az alsónadrág nagyon vékony…

- És? – értetlenkedett a lány.

- És ha netalán átölellek, vagy valami, akkor mindent érezni fogsz… - utalt egy bizonyos kis kellemetlenségre. Hermione ha létezik olyan, még vörösebb lett.

- Nem… nem baj. Elég lesz az alsónadrág – bizonygatta inkább magának, mint a férfinak. Sirius felsóhajtott és előkeresett egy fehér selyem boxert, majd visszasétált az ágyhoz. Hermione már az oldalán feküdt a férfi felé fordulva és csak a takarót várta. Ahogy a férfi ráterítette és elkezdte igazgatni, láthatóvá vált szinte az egész teste. Az izmos mellkas és has, és ráadásul az a boxer nagyon szépen rásimult a férfi hátsójára. Hermione arca lángolt, de most már nem a szégyentől. Ahogy Sirius befeküdt mellé, Hermione szorosan lehunyta a szemét. Black kissé feszengett, de mikor sikerült kényelmesen elhelyezkednie – persze tartva a távolságot a lánytól – kezdett megnyugodni.

- Jó éjt, Hermione – köszönt el.

- Jó éjt, Sirius – suttogta a lány, majd egy apró puszit nyomott a férfi arcára. Fogalma sem volt, hogy ez az apró puszi mennyi érzést indított el a másikban. A lány pár percen belül már aludt is, Sirius viszont még majdnem egy órán keresztül bámulta az alvó szépséget. Nem győzött betelni a lány szép arcával, a kissé elnyílt ajkak látványával, nem is beszélve Hermione fedetlen válláról, mely annyira csábította őt. Mennyire szerette volna megsimogatni, megérinteni. Csak adni rá egy futó csókot, megtapasztalni, hogy tényleg olyan puha a bőre, mint amilyennek látszik. Lelke sajgott a benne tomboló érzésektől.

Mikor már kezdett beletörődni, hogy semmit sem fog érezni a másik közelségéből, Hermione álmában mocorogni kezdett. Azt hitte ismét rémálma van, így felkészült rá, hogy felkelti a másikat. Hermione azonban nem hánykolódott, nem nyöszörgött, csak egyszerűen odahúzódott a férfi mellkasához és párnának használta azt.

Sirius még levegőt venni is elfelejtett a hirtelen jött érzéstől, ahogy a lány combját a csípőjére tette, ezzel is közelebb szorítva őt magához. A férfi igyekezett nyugalmat erőltetni magára, és valami nagyon csúnyára gondolni. Mondjuk Bellára, vagy Bellára és Voldemortra. Igen, ez hatott. Érezte, hogy a benne feszülő vágy alábbhagy, és ő kezd megnyugodni. A hirtelen jött érzést, most egy másik váltotta fel, ami majd szétfeszítette mellkasát. Úgy érezte, hogy bármit megtenne ezért a boszorkányért, bárkit és bármit legyőzne, ha arra kérné, ha szüksége lenne rá. Riadtan nézett le a lányra, mikor az halkan motyogni kezdett.

- Köszönöm… Sirius… - suttogta alig hallhatóan. A férfi szíve nagyot dobbant. Ezek szerint a lány vele álmodott. Mondjuk nem is volt meglepő, mivel ott aludt mellette, de akkor is. Black számára ez óriási dolog volt. Elégedetten vigyorogva hunyta le a szemét, és ölelte magához, a lány pedig elégedetten hümmögött egyet.

- Aludj szépen hercegnőm – suttogta neki, majd egy puszit nyomott feje tetejére, és ő is álomba merült.

 

<<      >>

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2023. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77