Vérfarkasnak lenni…

Hermione, miután Perselusék visszatértek, másnap meglátogatta Remusékat. Dora éppen induló félben volt a munkahelyére, de nagy lelkesedéssel ölelte meg a másikat.

– Úgy örülök, hogy itt maradsz egy ideig – mondta Hermionénak.

– Igen, jót fog tenni egy kis levegőváltozás – suttogta Hermione.

– Sajnos, most mennem kell. Remus odabent van – mutatott a ház felé. Még váltottak egy ölelést, majd Dora hoppanált, és Hermione elindult a ház felé.

Odabentről vidám zsivaj hallatszott ki. Kissé furcsa volt a jelenség, tekintve, hogy Remus sohasem volt egy túlságosan virgonc ember. Kopogtatott, mire egy hat év körüli kisfiú nyitott neki ajtót.

– Te ki vagy? – kérdezte a gyerek.

– Hermione vagyok, apukádhoz jöttem – mosolyodott el a nő. A kisfiú beszaladt és szót valakinek. Egy Nathaniellel nagyjából egykorú kislány jelent most meg.

– Te vagy Hermione Granger? – tátotta el a száját a lány. Halványan emlékezett a nőre, de így élőben teljesen más volt.

– Igen, az apukátokhoz jöttem – próbálkozott meg újra. Ám ekkor egy kedves hangot hallott meg bentről.

– Theodora ki jött? – érdeklődött a férfi. Mikor meglátta Hermionét arcán széles mosoly jelent meg.

– Egy rég elveszett barát – adta meg a választ a nő.

– Már nagyon vártalak.

– Sajnálom, hogy most jöttem csak, de sok minden történt –szabadkozott a nő.

– Ne törődj vele, gyere be – invitálta be a házba.

Leültek a nappaliban, míg a gyerekeket kiküldték játszani a kertbe. Remus elmesélte a betegségét, hogy miként tudják megoldani a dolgaikat. Dora mennyire örült mikor hírét kapta, hogy Hermione visszajött. Mesélt a gyerekeikről, és a mindennapjaikról is. Mikor a családi témából kifogytak elkezdtek beszélgetni a francia kisfiúról, aki a Roxfortba fog járni.

– Azt mondod, hogy a tünetei olyanok, mint az enyémek voltak?

– Igen. Minerva elintézte, hogy ide járhasson az iskolába, és majd kap ösztöndíjat is. A minisztérium azt akarja, hogy Perselus… kísérleteket folytasson a farkaskór ellen – taglalta a nő.

– És ő belement?

– Igen – felelte a nő.

– Hát, biztos nehéz lesz a fiúnak, hiába van farkasölőfű főzet, még mindig csúnyán néznek a vérfarkasokra – húzta el a száját Remus.

– Ki a vérfarkas? – jelent meg az ajtóban Theodora.

Hermione kérdőn nézett Remusra, aki bólintott, hogy beszélhetnek.

– Lesz egy francia fiú a Roxfortban. Máshova nem vették föl, mert fél éve megharapta egy vérfarkas. A neve Mathew Peizer – fejezte be Mione.

– Szegény, nehéz lehet neki távol a családjától – húzta el a száját a lány.

– Nem is ez az igazán nehéz, hanem, hogy az édesapja már nem tekinti őt a fiának a kór miatt – mondta Hermione.

Theodora mélységesen felháborodott és haja a dühtől vörösödni kezdett.

– Mekkora egy tuskó – morogta idegesen.

– Sajnos, azt kell mondjam, hogy igen. Ezért is szeretnék kérni egy szívességet tőletek…

– Mi lenne az? – érdeklődött Remus.

– Mivel Mathew senkire sem számíthat és rajtam kívül senkit se ismer, jó lenne, ha legalább lenne valaki a közelében, akit nem tör ki a frász egy vérfarkas láttán – hadarta a nő.

Remus felsóhajtott. Tudta, hogy ez lesz.

– Szeretnéd, ha Theodora kicsit istápolná a srácot? – kérdezett rá kerek perec.

– Őszintén szólva, örülnék neki. Nem tudom, hogy melyik házakba kerültök majd, de jó lenne, ha néha ránéznél egy kicsit.

– Rendben, meglátom, hogy mit tehetek – egyezett bele a lány.

Hermione mivel Perselus megkérte rá, szólt Remuséknak Nathaniel közelgő születésnapi bulijáról. Theodora már javában ötletelt, hogy mit kéne adnia a fiúnak, mikor Hermionénak ideje volt mennie.

A nyári szünet a végéhez közeledett. Az összes varázslócsalád felvonult az Abszol úton, hogy megvegye csemetéiknek az iskolakezdéshez szükséges kellékeket. Perselus is elkísérte fiát, hogy megvegyenek neki minden szükséges holmit.

Hermione azonban a Kings Crossra sietett. Matthew érkezése, aznap, kilenc órára volt bejelentve. A nő elvegyült a tömegben, nem akart túlzottan érintkezni senkivel.

Mikor a zsupszkulcs megérkezett előresietett, és elkezdte keresni Matthew édesanyját, de sehol sem látta a piszkosszőke hajú szemüveges boszorkányt. Helyette meglátta a kissé elárvultan ácsorgó kisfiút. Odasietett hozzá, és már messziről rákiáltott.

– Mathew! – szólt oda neki, mire a fiú felé kapta a fejét.

– Hermione néni! – integetett neki.

A nő odasietett hozzá és alaposan megölelgette őt.

– Jobban vagy? Minden rendben? Hol van édesanyád? – faggatózott a nő.

A fiú arcáról lehervadt a mosoly és kihúzott a zsebéből egy borítékot. Hermione rosszat sejtve elhúzódott a tömegtől a fiúval, majd elkezdett olvasni.

Kedves Ms Granger!

Mélységesen sajnálom, hogy nem a megbeszéltek alapján találkozik a fiammal. A férjemnek nem tetszett, hogy elakartam kísérni Matthewt, és letiltotta a számlaszámomat, így csak annyi pénzem volt, hogy Matthew utazni tudjon.

A szívem szakad meg érte, kérem higgye el, de van még két gyermekem akikkel szintén törődnöm kell. A férjem azt mondta, ha el merem kísérni Matthewt, akkor haza se menjek többé. Most biztosan gyávának tart és ezt meg is értem. Igaza van.

Kérem, segítsen a fimnak, hogy jó élete legyen. Szeretem őt, de innen semmit se tudok érte tenni. Még egyszer sajnálom, hogy ekkora gondot okozok önnek, és köszönöm a segítségét. Ön egy angyal.

Üdvözlettel: Mrs Peizer.

Hermione felsóhajtott, elég volt a gyerekre néznie és már látta lelki szemei előtt a hisztit, amit az apja lefolytatott. Mélységesen megvetette az ilyen embereket.

– Nos, úgy néz ki, hogy vasárnapig nálunk fogsz vendégeskedni… - kezdett bele.

– Sajnálom, hogy gondot okozok – sóhajtott föl a gyerek.

– Ne sajnálkozz, egy gyerek sohasem lehet gond. A gond a felnőttekkel van, akik nem értik meg őket…

– Köszönöm – suttogta a fiú.

– A holmijaid merre vannak? – kérdezte Hermione.

– Nem sok mindenem van. Anya összezsugorította, és a zsebembe tettem őket – mondta a fiú.

– Jól van… akkor menjünk bevásárolni. Az egyik tanárod és a fia is most készülnek az Abszol útra – mesélte lelkesen.

Elsétáltak a Foltozott üstbe, ahol most igencsak nagy volt a nyüzsgés. Mikor a kőfalhoz értek és Hermione megérintette őket a pálcájával a fal feltárult. Matthew ámuldozva nézte a zsúfolásig megtelt vásárlóutcát. Hermione kézen fogta bátorításként és elindultak. Elsőnek betérte a bájital szaküzletbe, ahol megvették a fiú felszerelését. Ezután benéztek a könyvesboltba, ahol szintén sikeresen összeválogatták a megfelelő könyveket. Matthew érdeklődve nézett egy vaskos könyvet, de mivel csak az alap dolgokra volt pénze, így letett a vásárlásról. Hermione látva, hogy a fiút mennyire érdekli az SVK könyv lekapta a polcról és azt is a többihez tette. Matt ámuldozva nézett rá.

– De nekem erre…

– Ez ajándék lesz – mosolygott rá a nő.

– Köszönöm szépen – lelkesedett föl a fiú.

Miután itt is végeztek, átsiettek a talárszabászatba. Madam Malkin éppen Perselusékat szolgálta ki.

– Merlinre, hogy ez a gyerek mekkorát nőtt… ha így folytatod fiatalúr, magasabb leszel apádnál – dicsérte a gyereket.

– Magasabb, okosabb, és nagyobb nőcsábász is – egészítette ki Hermione.

Nathaniel majdnem leugrott a székről.

– Hermione! – kiáltott föl. Persze Pitonnak nem igazán tetszett a másik beszólása.

– Á, kedves kolléga, úgy látom, jókedvében van – húzta föl szemöldökét a férfi.

– Igen, tudja, éppen randevúm van – kacsintott a férfira, mire az kissé vörösödni kezdett. Közben Matthew félénken kinézett Hermione mögül.

– Miss Granger! Évek óta nem láttam… de azért nem ilyen régóta. Ugye nem az ön kisfia – mutatott Matt-re.

– Nem… ő az egyik ismerősöm fia. Franciaországból jött ide tanulni – mondta a nő.

Matt gyorsan köszönt egyet, de még mindig zavarban volt.

– Kár, pedig igazán szép kis legény lesz belőle is. Micsoda hatalmas barna szemek – csodálkozott el a gyereken. Közben Nathaniel végzett és leugrott a székről, majd alaposan megölelgette Hermionét.

– Na kedveském, most te jössz – intett Mattnek, aki fölállt a székre.

Ahogy a szabásznő felhajtotta a nadrágja szárát észrevette a harapást. Matt felnyögött és segítségért Hermionéra nézett. Ám nem volt akkora probléma, mint aminek ő hitte.

– Te szegénykém… szóval ezért jöttél a Roxfortba… micsoda lelketlen állatok művelnek ilyet

– szörnyülködött el a boszorkány. Pályafutása alatt látott már néhány vérfarkas harapásból hátramaradt nyomot.

– Ön nem fél tőlem? – kérdezte tétován a fiú.

– Már miért félnék drágám? Te egy helyes kis kölyök vagy, a professzor aki ott áll, pedig a Farkasölőfű főzet feltalálója. Nem lesz itt semmi gond – legyintett a boszorkány. Matt hálásan nézett rá, majd Pitonra. Hermione és Perselus gyorsan megtárgyalták a dolgot és Nathanielnek támadt egy ötlete. Odasétált a fiúhoz, leguggolt elé és elkezdte vizslatni sebhelyét.

Matt megint zavarba jött.

– Mit nézel? – kérdezte feszülten.

– Csak, hogy neked mekkora sebhelyed van – mondta a fiú, majd a saját karján lévő égési nyomot a fiú lába mellé tette és összemérte őket.

– Mire jutottál? – kérdezte most már Matt is kíváncsian.

– Hogy a tiéd csúnyább, de az enyém nagyobb – vigyorogta Nathan. Matt akaratlanul is elmosolyodott. A két gyereknél így kezdődött el a barátság. Perselus ugyan apai féltésből kicsit ellenezte a nagy a barátkozást, de végül belátta, hogy Potteréknek se lett bajuk Lupin mellett és akkor még főzet sem volt, így hát aggályait gyorsan félre is tette. Örült neki, hogy fia talált egy barátot.

Amikor a talárszabászatban is végeztek elindultak a még fennmaradó dolgaikat megvenni. Menet közben egy fagyizó mellett sétáltak el, ahol észrevették Teddyt, Remus kisfiát.

– Teddy Lupin! – kiáltott oda Perselus, mire a gyerek elejtette a fagyit ijedtében. Perselus önelégülten elvigyorodott míg Hermione megcsóválta a fejét. Kisvártatva Dora is megjelent, mögötte pedig a lánya és Remus. Hermione látva, hogy Remus is jelen van óvón a háta mögé tolta a gyereket.

– Ez a betegség, hogyan fertőz? – kérdezte Perselust.

– Csakis közvetlen érintéssel, de azt is csak személyesen. Nincs hordozó – mondta a férfi. Matt kérdőn nézett a két felnőttre, majd a feléjük sétáló családra. A férfi valamiért ismerős volt neki. Úgy érezte, mintha ismerné.

– Hermione, Perselus – köszöntötte őket Dora.

– Ti is bevásároltok? – kérdezte Theodora a fiúktól.

– Aha… - mondta Nathaniel.

– Igen – válaszolta Matt.

Hermione némán biccentett a Matt felé jelezve Remusnak, hogy ő az. A férfi, értve a célzást, tisztes távolból beszélgetni kezdett.

– Biztos te vagy a legújabb farkas a Roxfortban – mosolyodott el a férfi. Matt tátott szájjal nézett rá.

– Honnan…

– Te nem érezted, hogy furcsán ismerős lennék? A vérfarkasok megérzik egymás jelenlétét. Tudjuk, hogy ki jelent számunkra veszélyt, és ki a barát – taglalta Remus.

– Szóval, akkor ön is olyan, mint én? – tátotta el a száját a fiú.

Dora felnevetett.

– Nem, te sokkal helyesebb vagy, ennél a kivénhedt bolhazsáknál – dünnyögte Dora kedvesen. Remus tettetett sértettséggel nézett feleségére.

– Ki a bolhazsák? Soha nem voltam bolhás, összekeversz Siriusszal – mondta viccelődve a férfi.

Matt elmosolyodott látva a két felnőttet. Ez némi reményt ébresztett benne, hogy talán neki is lehet normális élete. Közben Theodora csatlakozott Nathanielhez, és elcsábították Matt-et a Weasley boltba. Odabent régi vendégként fogadták őket.

– Üdvözlet a fiataluraknak, és a kisasszonynak – kiáltott föl George.

– Szia George bácsi – köszönt széles mosollyal Nathan.

– Ó, itt van a kedvenc Pitonom. Apád merre hagytad? – kérdezte sunyin méregetve a bejáratot.

– Apa odakint beszélget – mondta a fiú.

– És a barátod ki? – faggatózott George.

– Matthew és vérfarkas – mondta komolyan Theodora.

George füttyentett egyet.

– Az anyja, pedig nem is tűnsz vérszomjasnak. Semmi vész, a bátyám Bill is az lett egy kicsit, de mázlija volt, nem változott át, csak szereti a nyers husit – borzongott meg a gondolatra. Nathan fölnevetett és őt csakhamar követte Matt és Theodora is. Mire a felnőttek beértek Nathan már egy csomó mindent összeválogatott.

– Hát itt meg mi folyik? – kérdezte Piton kikerekedett szemekkel. Fia kosarában vagy fél tucat őrültebbnél őrültebb Weasley termék volt.

– Apa légyszi – nézett rá könyörögve a fiú.

– Ha ezek közül eggyel is lebuksz, garantáltan büntetőmunkára fogsz menni – morogta a férfi.

– Apu, anyu ugye megvesszük? – kérlelte szüleit Theodora miközben egy törpegolymókot szorongatott.

– Hát én nem is tudom – húzta el a száját Remus.

– Ez csak egy kis lény… nem piszkít, és nem eszik sokat – taglalta George.

– Apaaaaa – könyörgött a lány. Nathaniel és Matt összevigyorogtak. Remus lassan beadta a derekát.

– Jól van, legyen.

– Gyenge vagy Lupin – vigyorogta Perselus.

– Tudom, de most nézz rá, amikor ilyen szemekkel mered rám – mondta panaszosan.

Matthew is alaposan körbenézett. Ismerte ezt a boltot, és mindig is szeretett volna találkozni a termékek feltalálóival. Minden annyira csodásnak tűnt, el sem tudta hinni, hogy ez mind igaz. Hermione tudta, hogy a zsupszkulcsos utazás igen fárasztó, így nem sokáig időztek tovább az Abszol úton. Elköszöntek a többiektől és elindultak Minervához.

– Most hoppanálni fogunk – mondta Hermione, és erősen megfogta a gyerek kezét. Matt szorosan hozzábújt, mert nem akarta, hogy félúton elhagyják. Mikor kinyitotta a szemét egy ház elülső kertjében voltak.

– Most hol vagyunk? Te itt laksz? – kérdezte a fiú.

– Egy ideig igen, de szeptembertől a Roxfortban fogok lakni. Egyébként ez az igazgatónő háza Minerva McGalagonyé – magyarázta Hermione, és lassan odasétáltak a házhoz. Odabentről egy nő dudorászására lettek figyelmesek.

– Megjöttünk – szólalt meg Hermione.

– Na végre, azt hittem már eltérítettek titeket. De… – sietett eléjük az igazgatónő. Viszont látva, hogy csak ketten vannak, meglepődött.

– Majd elmesélem – mondta Hermione.

– Rendben. Nos, bizonyára ön Mr Mattew Peizer, ha nem tévedek.

– Igen, asszonyom – felelte a fiú.

– Én Minerva McGalagony igazgatónő vagyok – mutatkozott be az asszony.

– Köszönöm szépen a lehetőséget – hajolt meg a fiú tisztelettudóan.

McGalagony meglepődött a viselkedésén.

– Maga is egy ugyanolyan diák, mint a többiek. Nincs kivételezés vagy hátrányos megkülönböztetés – mondta neki.

– Gyere, megmutatom a szobád – húzta maga után a fiút Hermione. Azt a szobát kapta meg ami Nathaniel szobája mellett volt. Minerva úgy vélte, hogy nem lenne jó húzás Nathaniel szobájában elhelyezni a fiút, nehogy a kis Piton féltékeny legyen.

– Tessék, ez a tiéd. A fürdőszoba a folyosó végén van. Én pedig szemközt. Az igazgatónőé a földszinten van, ha szükséged lenne ránk, itt vagyunk. Pakolj ki, nézz körül, és szólj, ha valami baj van – hadara Hermione.

– Rendben – válaszolta csendesen a fiú. Úgy tett, ahogy a nő mondta. Kipakolt, eltette a holmijait, hiszen még három napja volt hátra az utazásig. Épphogy elkezdte megszokni a szobáját, mikor valaki kopogtatott. Nathaniel jelent meg, ahogy kinyitotta.

– Helló – köszönt Nathan.

– Szia, hát te? – lepődött meg Matt.

– Apa áthozott… bejöhetek? – érdeklődött, mire Matt félreállt az útból.

– Persze – engedte beljebb.

– Először is, mesélj arról, hogy milyen a családod, én is elmesélem az enyémet – kezdett bele Nathan.

– A Peizer család egy régi aranyvérű család. Apám… nagyon nem örült neki mikor kiderült, hogy vérfarkas lettem. Olyannyira, hogy haza se akart engedni. Fél évig éltem a kórházban. A testvéreimet apám eltiltotta tőlem, nehogy megfertőzzem őket. Van egy húgom és egy öcsém, most már ők viszik tovább a család nevét… Anya szeret, de nem tehet semmit apa ellen. Ide is úgy jöttem, hogy apám egy fityinget se adott, szóval elég ciki volt a boltokban – vallotta be.

– Fú, bocsi, de nem bírom az apád – nyögött föl Nathan.

– Nem vagy vele egyedül… sajnos ez van. Most június közepéig a Roxfortban leszek. Szünetekre se megyek haza… a nyáron meg majd kiderül a dolog – vont vállat.

– Hát akkor, én még jobb vagyok egy fokkal. Na, akkor most én jövök. Apám az igazgatóhelyettes és SVK tanár, valamint eddig ő tanította a bájitaltant és a Mardekár ház feje is ő. Szóval kissé súlyos egyéniség, elég mogorva és szigorú. Anyám meghalt négy éves koromban, nem nagyon emlékszem rá… ő halálfaló volt, ahogy apám is az volt, de mellette kém is… mármint a jó oldal kéme – hadarta. Próbált minél rövidebb idő alatt minél több információt egybesűríteni.

– Hát ez se túl jó… na és Hermione néni? – faggatózott Matt. Közben előkerültek az iskolás könyvek és elkezdték átlapozni őket.

– Hát ő apa tanítványa volt, és a híres „arany trió” női tagja – mesélte Nathan.

– Úgy érted, hogy tényleg ő az a Hermine Granger akiről az újságok annyit beszéltek? Az, aki részt vett Harry Potter mellett a csatákban? – tátotta el a száját Matt.

– Igen, ő az.

– Fú, de komoly – ámuldozott a fiú.

– Szóval mikor anyám meghalt, apámhoz kerültem, aki azt se tudta, hogy létezek. Nem tudott velem bánni, de Hermione igen. Fél évig viselte a gondom, és megtanította apámmal, hogy mit csináljon velem, aztán… elment – hangja kissé elhalkult.

– Ezt nem értem. Miért ment el? – értetlenkedett a fiú.

– Ezt nem mondhatom el, de jó oka volt rá… elégedj meg ennyivel – szögezte le Nathan.

– Jól van – egyezett bele Matt. Miután ezt lezárták sok mindenről beszélgettek, kezdve az iskolától, a családon át a kedvenc sportjukig, mindenről. Nathaniel úgy három óra múlva ment haza az apjával, így Matt ismét egymaga volt.

Szeptember elseje most hétfőre esett, ami azt jelentette, hogy Nathaniel születésnapja vasárnap volt esedékes. Mivel aznap már a Roxfort felé utaztak a terv szerint, így a bulit péntekre tették. Nathaniel ugyan sejtette, hogy lesz egy kis ünneplés, de nem tudta, hogy mikor. Így amikor péntek délután Hermione hazavitte őt, nagy meglepetésére, mindenki, akit ismert, ott volt. Hermione és az ő barátai is. A gyerekek nem győztek szaladgálni és a megbűvölt lufikat vadászni. Minden annyira tökéletes volt, a torta, az ajándékok, és az hogy Hermione is ott volt. Minden évben mikor elfújta tortáján a gyertyát azt kívánta, hogy a nő visszatérjen. Most itt volt az ideje, hogy valami mást kívánjon.

– Kívánj valamit és fújd el – kacagta Hermione.

Nathaniel behunyta a szemét és arra gondolt, amit a világon a legjobban akart.

– Legyen Hermione az anyám – suttogta gondolatban, majd elfújta a gyertyákat.

– Mit kívántál?

– Na, mond már el!

– Titokban tartjuk – nyaggatták a kisebbek.

– Nem lehet, mert akkor nem teljesül – mondta a fiú határozottan.

Hermione rengeteg fényképet készített az eseményről. Szinte egyetlen percre sem tette le a gépet, egészen addig, míg a felnőttek el nem kezdtek táncolni. Valamilyen andalító, lágy zene szólt az egész kertben. Hermione sorban fényképezte le a párokat, Haryéket, Ronékat, Remusékat és a többieket. Mikor fordult volna a géppel, látóterébe került Perselus. A férfi felé nyújtotta kezét és némán invitálta táncra a másikat.

Hermione tétován körbenézett, mintha félne attól, hogy mit szólnak majd mások ehhez. Mikor látta, hogy mindenki elfoglalt, kezét belecsúsztatta a férfiéba.

Perselus lassan, de határozottan csúsztatta egyik kezét a nő derekára amitől Hermione szívverése meglódult. A férfi elkezdte őt vezetni a zene ütemére. Lassan keringőztek körbe a kertben, észre sem véve, hogy néhányan milyen meglepetten méregetik őket.

Perselus igyekezett, hogy ne nézzen a nő szemébe. Félt, hogy ha így tesz, akkor nem tud majd magán uralkodni. Hermionénak más problémája volt. A zsigereiben érezte, ha nem hajtja a fejét Piton vállára, akkor menten meghal, de minimum elájul. Végül észrevétlenül közelebb lépett a férfihoz, míg mellkasuk már összeért. Piton szívverése kihagyott egy ütemet, ahogy megérezte a nő testét az övén. Kedve lett volna sóhajtani, de tudta, hogy az mekkora hiba lenne jelen esetben.

A nő lassan a férfi vállára hajtotta fejét és még a szemét is lehunyta. Úgy érezte, hogy repül, mintha minden tökéletes lenne az életében. Perselus is hasonlóan érzett, csak neki ettől bűntudata volt. Piszok nagy bűntudata, Lily emléke felé, Hermionéval szemben, és még a fia felé is. Magával viaskodva tartotta meg azt a kis távolságot, ami kettejük közt volt.

Mikor a szám véget ért, fájdalmasan, de elváltak egymástól.

– Köszönöm a táncot – mondta a férfi udvariasan.

– Én köszönöm – suttogta a nő, majd továbbállt cseverészni Ginnyvel, aki az asztaloknál állt.

– Te, mióta vagy ilyen jóban Pitonnal? – kérdezősködött Ginny.

– Miért? Szerinted milyen jóban vagyok vele? – értetlenkedett a nő.

– Hermione, nem vagyunk sem hülyék, se pedig vakok – mondta Harry kissé félszegen. Nem tudta, hogy mennyire mehet messzire a másiknál.

– Nem értelek…

– Piton csak veled ilyen. Veled kedves, türelmes, vicces, aggódó, udvarias, tisztességes, és még sorolhatnánk – pedzegette Ginny.

– Csak arra vagyunk kíváncsiak, hogy mi van köztetek – mondta ki végül Harry.

– Csak barátok vagyunk – jelentette ki a nő, de egy tétova pillantást vetett a férfira, aki most fiával beszélgetett.

– Ha te mondod – adta föl végül Harry és másról kezdtek el beszélgetni.

A délután és az este nagyon jól telt. Mindenki egyaránt jól érezte magát, akár gyerek, akár felnőtt volt. Nathaniel rengeteg ajándékot kapott, de ami még ennél is boldogabbá tette őt, az Hermione és az apja látványa volt. Biztosra vette, hogy Merlin nagyon szereti őt valamiért, hiszen visszahozta Hermionét, és úgy néz ki, hogy az idei kívánsága is teljesül hamarosan.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2011.12.04. 23:10 hojumo Köszi a frisset! Nagyon jó fejezezet volt, végre egy kis előrelépés... :) Válasz: Köszi szépen! Lesz itt még előre, hátra oldalra sasszé és miegymás. :D