nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
A pálca

A pálca




A horizonton épphogy megjelentek a nap első fénysugarai, melyek beterítették az alatta elterülő rétet és mezőket, mikor a közeli erdő sűrűjéből egy bicegő alak tántorgott kifelé. Sötét csuklyája most is fejébe volt húzva, de jelen képességeihez mérten megpróbált minél előbb a biztonságot nyújtó határvonalak mögé húzódni.

Ahogy elérte oltalmat nyújtó házát, már csak megszokásból is, de halkan nyitott be. Nem úgy, mint az iskolában, hogy az ajtókeret is kiszakad egy-egy becsapás után. Most szépen halkan közeledett. A nappaliban meglátta a kis kanapén kuporgó fiút, közelebb ment, hogy legalább egy pillantás vessen annak arcára, s ekkor látta meg a vörös kis szőrpamacsot, mely Harry mellkasán szendergett.

- Nem szégyelled magad! Hát ennyi neked a hűség? Jön egy fiatalabb, és az öreg már ejtve is van, mi? Jellemző… nők… – Közben leemelte a macskát a fiúról, minek következtében Harry fölébredt. Furcsán nézett a felette álló férfira, aki a macskához beszélt. Kissé megrázta fejét, majd megszólalt.

- Ezek szerint nem csak én őrültem meg… – Elfojtott el egy ásítást.

- Mit vartyog itt kora reggel, Potter? – kérdezte a férfi, s már távozni készült, de Harry megállította.

- Ne! Várjon! Kérem vissza a cicát! – kérlelte szinte kétségbeesetten. Ahogy fölpattant a kanapéról lecsúszott nadrágjának fölhajtott szárára lépett, és hasra vágódott benne. – Aúúú… – nyögte ki, majd nehézkesen bár, de sikerült fölállnia. Piton egyik szemöldökét fölhúzva nézett a kissé furcsa öltözéket viselő fiúra.

- Potter! Ez az én pizsamám magán? – kérdezte mérgelődve, s szemei szigorúan összeszűkültek. – Legalább annyi esze lehetett volna, hogy a saját méretére alakítja! – dorgálta meg a fiút, miközben rászegezte pálcáját. Harry ijedten lépett hátrébb, de ekkor a rajta lévő pizsama elkezdett összemenni, végül tökéletesen passzolt rá. Még nézte egy kicsit a rajta lévő anyagot, majd rekedten megszólalt.

- Köszönöm… – Csak ennyire futotta, mert a férfi beképzelt vigyora újra kezdte kihozni a béketűréséből. – Ne vigyorogjon rajtam! Ha lett volna pálcám, megcsináltam volna! – duzzogott a fiú, majd egy lépést tett a férfi felé, kezét a macskáért nyújtva.

- Mit akar, Potter? – nézett rá értetlenül a fiúra.

- Csak a cicát… – mondta újra elgyötörten a fiú.

- Most ugye viccel? Nem… adom… oda! – mondta szaggatottan a férfi.

- Nem lehet ilyen szívtelen! Adja vissza a cicát! – kezdte el újra a gyerekes hisztit Harry.

- Potter! Maga teljesen meghibbant? Vagy netán agyilag is megsérült a kínzások során? Ez itt az ÉN macskám! Nem pedig holmi cica! – Az utolsó szót szinte köpte.

- De igenis, ő egy aranyos kiscica, és jobb gazdát érdemel, mint maga! Képzelem, mit művelhet szerencsétlennel! Biztos kínozza szegényt, azért néz ki ilyen gyalázatosan! – lázadozott Harry.

- Potter, fékezze magát! Mégis mit képzel rólam? Hogy képes lennék védtelen állatokat kínozni? – háborodott föl a férfi. Harry végigmérte a férfit, majd kibökte az első gondolatot, ami az eszébe jutott.

- Simán! Hiszen engem is kínzott hat éven keresztül! Megölte Dumbledore-t, elárulta a szüleimet, a Rendet! Sirius is maga miatt halt meg! Maga miatt vannak rémálmaim, és maga miatt kell látnom az anyám halálát újra és újra minden éjjel! Gyűlölöm magát, Piton! Gyűlölöm! – ordította a fiú teljes erejéből, majd egy éles csattanás hangja hasított a levegőbe.

Piton alig tért magához, és kezére meredt, amellyel az előbb megütötte a fiút. Harry fájdalmasan tapogatta az imént szerzett piros foltot arca jobb felén, de most már csöndben maradt. Úgy érezte, a maradék önbecsülését is elvesztette. Hozzászokott a pofonokhoz, nem az törte le ennyire, hanem az újra felbukkanó veszteség, és hogy igazából az nem a férfi számlájára írható, hanem az övére. Szégyenkezve hajtotta le fejét, majd kezét ökölbe szorította. Nehezen ugyan, de rábírta magát egy bocsánatkérésre.

- Elnézést… – nyögte ki, és legszívesebben elszaladt volna, de tudta, innen egyelőre nem szabadulhat. Piton egyik döbbenetből a másikba esett. Először, hogy Potter szembeszállt vele. Másodszor, hogy ő pofonvágta, amin külön meglepődött. Most kifejezetten undorodott magától, hiszen annak idején saját tapasztalatból tanulta meg, hogy ő sohasem fog kezet emelni egy gyerekre sem, és erre most mégis megtette…

Viszont a legnagyobb meglepetést maga Potter jelentette. A mindig büszke és gőgős griffendéles „hős” most bocsánatot kért az ő hibájáért. Zavarban érezte magát, így nem tudott megszólalni. Mind a ketten a padlót kezdték el vizsgálgatni, majd egy panaszos nyávogásra eszméltek föl. Piton karjában még mindig ott volt a kölyökmacska.

- Potter, először is leszögezném, hogy ameddig itt van, addig azt kell tennie, amit én mondok… – Egy pillanatra elhallgatott, majd folytatta. – A macskát úgy egy hete találtam egy vadászcsapdában. Én mentettem meg, és azóta velem van … – Harry félbeszakította.

- Ez volt az a küldetés, amiről Voldemort beszélt? – kérdezett rá a fiú, ám a név hallatán Piton összerezzent.

- Ne mondd ki a nevét! – hurrogta le a fiút, s közben észre sem vette, hogy letegezte.

- Dumbledore professzor szerint, aki… – Most Piton szakította félbe.

- Igen… tudom, Potter! Aki fél a névtől, az magától a dologtól fél, de ez jelen esetben nem igaz… – „legalábbis nem teljesen…” gondolta magában. – … hiszed vagy sem, ha én kimondom a „nevét” akkor enyhén szólva is kínkeservesen megszenvedem…

- Ezt hogy érti? Olyan, mint valami nyomkövető, mármint a jegy a karján? – faggatta tovább a fiú, és közben visszahuppant a kanapéra.

- Inkább olyan, mint egy érzékelő, ezen keresztül hív minket, üzen és büntet is – magyarázta, közben leült az egyik fotelba.

- Akkor, ha kimondja a nevét, a jegyen keresztül megbünteti magát? – Harry arca eltorzult a döbbenettől, mikor Piton bólintott. Ezt követően a macska leugrott az öléből, és Harryhez sétált. A fiú diadalittasan elmosolyodott, majd simogatni kezdte a kis állatot.

- Jó cica vagy… – Piton mélységesen fölháborodott a jeleneten.

- Te kis céda! Na, ezért nem kell nekem macska! Főleg nem nőstény! Az összes nő áruló, pláne, ha macskákról van szó! – Undorodva nézte, ahogy Harry becézgeti az állatot. – Potter, bele se merek gondolni, ha a macskát így becézgeti, akkor mit művelhet Ms. Weasleyvel… különben meg senki nem mondta magának, hogy egy férfi szájából a „cicázás” csak akkor fogadható el, ha azt egy nőre mondja? Így kissé ferde hajlamúnak tűnik tőle. – Harry szája a padlót verte döbbenetében, annyira fölháborította a feltételezés, hogy beszélni is elfelejtett.

- De… de… de hát én… én maximálisan a lányokat szeretem! – jelentette ki olyan intenzitással, hogy még a cica is kiszaladt az öléből.

- Nocsak, Potter, úgy nézem, ismét elhagyták… – mosolygott gonoszan, miközben már ő simogatta a jószágot. Harry megpróbált lehiggadni, és összeszedni gondolatait.

- Rendben, azt hiszem ezt az értelmetlen veszekedést befejezhetjük. Inkább mondja el, amit már tegnap este akart… – Piton kissé meglepetten nézett a fiúra. Ez a fajta hirtelen tanúsított önuralom új volt a fiúnál, bár igaz, hogy már egy éve nem látta a kölyköt, de ez idő alatt rengeteg mindenben változott a fiú. Nagy levegőt vett, majd belekezdett a hosszúra nyúló magyarázkodásba.

- Ez már éppen esedékes volt… Akkor az egész cécó elején kezdem. – Egy pillanatra megállt a beszédben, majd a padlót bámulva belevágott a mesélésbe. – Az egész azzal kezdődött, hogy Narcissa Malfoy és Bellatrix Lestrange fölkerestek még tavaly nyár elején. Lucius bukása után a nagyúr megharagudott a Malfoy családra, és büntetésként Dracót szemelte ki magának. Kiadott neki egy parancsot, amit ha nem teljesít, ő és a családja is rajta vesznek… – Ismét szünetet tartott.

– Mint mondtam, Draco anyja tudta, hogy fia képtelen lesz végrehajtani a feladatot, így megkért engem, ha ez a feladat fiának nem sikerül, akkor én… hajtsam végre helyette. Akkor még nem tudtam, mi is lesz a feladata, így beleegyeztem. Megszeghetetlen esküt tettem le Narcissának. Közben Dumbledore valahogy megsérült… ugye te is láttad a karját? – kérdezte a fiút, aki eddig feszülten hallgatott, most pedig bólintott egyet.

- Az igazgató szervezetébe hatalmas mennyiségű méreg jutott, amit nem tudtam időben hatástalanítani. Ugyan nyertem neki egy ki időt, de pusztán csak egy évet… – Harry arca elfehéredett és ajkai kissé szétnyíltak, lassacskán körvonalazódni kezdett előtte egy szövevényes terv, melyet, mint mindig, most is az igazgató fogott össze.

– Albus nem akart magatehetetlenül egy ágyban meghalni, s közben jött Draco feladata. Albus tudta, hogy azzal, ha én… ölöm meg… megmentem mind Draco életét, bebiztosítom magam a Nagyúr előtt, s neki is megoldom a problémáját. Eredetileg úgy terveztük, hogy te nem leszel ott, s így továbbra is segíteni tudok neked, de ezt valahol elrontottuk… – Harry csak most találta meg a hangját.

- A vén gazember… hát még a halálból is irányítgatja az életünket… – Keze olyan mértékben ökölbe szorult, hogy Piton kezdett megijedni, hogy a fiút utána újabb adag sebforrasztóval kezelheti.

- Potter, azért egy kis tiszteletet mutass iránta! Lehet, hogy igazad van, sőt én is hasonlóan érzek, de ő akkor is egy remek ember volt! Így elvárom, hogy tisztelettel beszélj róla – oktatta ki a fiút, aki csak nemtörődöm vállvonással válaszolt. Piton úgy döntött, egyelőre ennyi elég is lesz; lassan fölkelt a fotelból, a macskát pedig Harry kezébe nyomta.

- Vigyázz rá! Úgy látom, téged különösen szeret… – mondta gúnyosan, majd elindult a fürdő felé, de Harry hangja megállította az ajtóban.

- Hogy hívják? Mármint… a ci… macskát! – próbálta megemberelni magát, hogy ne váljon többé gúnyolódás célpontjává, és ennek Piton talán egy kicsit még örült is. Viszont mikor válaszolni akart, eszébe jutott, hogy nem úgy tervezte a macska elnevezését, hogy bárki is tudjon róla. Nyelt egyet, mielőtt kimondta volna, s tudta ezzel újabb kérdésáradatnak néz elébe.

- Lily… – Harry azt hitte rosszul hall, így újra rákérdezett.

- Tessék? Azt hiszem, rosszul… – Ám Piton idegesen félbe szakította.

- Jól hallottad elsőre is! – Azzal bevonult a fürdőbe, és nem is szándékozott onnan kijönni még jó darabig. Harry ámuldozva nézte hol az ajtót, hol pedig a macskát. Lassan emlékei közül előkereste azt a pár emlékfoszlányt, mely még Remusszal való beszélgetésükből maradt.

„Még a főhadiszálláson voltak, mikor Remusszal beszélgettek a „régi” időkről. Sokat mesélt neki az apjáról, a Siriusszal való csínytevésekről, valamit arról, hogy anyja jó barátja volt Pitonnak…

- Na persze Sirius valahogy mindig megúszta a dolgot, Lily hiába próbálta fegyelmezni őket… sohasem hallgattak rá. – Halkan elnevette magát, majd így folytatta. – Ha tudnád, hányszor veszekedtek azon, hogy Jamesék ne bántsák Perselust… – Erre már Harry is fölkapta a fejét.

- Micsoda? Még hogy anya védte Pitont? Azt a zsíros hajú szemetet? – Harry annyira ledöbbent, hogy szája tátva maradt. Persze Remus ennek nem örült, így azonnal kioktatta őt.

- Harry, Perselus nehezen kiismerhető, de hidd el, többet szenvedett életében, mint eddig bárki más… leszámítva talán téged, de higgy nekem, Lily jó barátja volt Perselusnak, s mikor már megszakadt köztük a kapcsolat, Lily még akkor is védte őt. Ha fogalmazhatok így… Perselusnak egyetlen barátja volt az életben, az pedig édesanyád volt.”

Harry meredten bámulta a padlót, s nem tudta most mihez kéne kezdenie. Harcolt a saját lelkében dúló érzelmekkel:

„Piton gyilkos, halálfaló, áruló…” – jutott az eszébe.

„Piton megmentette az életét nem is egyszer…” – Aztán egy másik gondolat.

„Piton egy zsíros hajú szemétláda!” – hallotta fejében Sirius hangját.

„Perselus sokat szenvedett…” – visszhangzották Remus szavai.

„Piton mindig szívatja a Griffendélt, igazságtalanul von le tőlünk pontokat!” – rémlett föl előtte Ron egyik monológja, melyben Piton volt a fő téma.

„Piton professzor egy remek ember, okos és sokat kockáztat azzal, hogy a halálfalók közt kémkedik!” – hallotta Hermione hangját.

A gondolatai kavarogtak, s csak gyomra panaszos korgása térítette vissza a való világba. Fölállt, és a konyha felé vette az irányt. Előző este fölfedezte a helyiséget, így világosban még könnyebb volt megtalálni azt. Furcsamód a konyhában volt egy hűtő, ami persze nem árammal, hanem valami különleges bűbájjal működött. Előhalászott három tojást, majd keresett egy serpenyőt, viszont a tűzgyújtással volt némi gondja.

- Ajjaj, pálca nélkül ez itt nem megy, és gyufát sehol se találok – töprengett, s közben végigkutatta a fiókokat. Ahogy a nappali felé nézett, meglátta a fotelben kaparászó cicát. Kíváncsian ment oda hozzá.

- Mit találtál? – kérdezte a csöppségtől, majd lehajolva észrevett egy varázspálcát. – Hmm, azt hiszem, ez a professzoré… tényleg fáradt lehet, ha csak így elhagyja… – Morfondírozott még egy kicsit, hogy mi lenne, ha kicsit kölcsönvenné a pálcát, majd eszébe jutott, hogy az általában csak a gazdájának engedelmeskedik, így fogta és fölvette, hogy áttegye az asztalra.

De ekkor a pálcából szikrák törtek elő. Harry megdöbbent, hiszen ez egyértelmű jele annak, hogy a fadarab elfogadta őt. Több se kellett neki, odaszaladt a tűzhelyhez, majd meggyújtotta azt, s szinte azonnal le is tette a pálcát.

- Ez volt a legfurább dolog, amit életemben láttam… – Dünnyögött még egy darabig, majd elkezdte készíteni a reggelit.

.oOo.

Még nincs hozzászólás.
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2023. December
HKSCPSV
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77