nimphadora - G-Portál

	Névnap

Bejelentkezés

Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót

Menü

	Chat

Házi kedvenc

Fogadd örökbe te is a kedvenced!

Hat évvel ezelőtt

Már lassan hat éve, hogy elhagyta Angliát. De ne siessünk ennyire előre, előbb nézzük át mi történt hat évvel ezelőtt.

A háború befejezése után mindannyian szétszóródtak. Harry legyőzte Voldemortot és végre nyugalom borult a szigetországra. Hermione volt az első, aki finoman szólva lelépett. Túl sok volt neki ez a háború és túl fájdalmas is. Tizenkilenc évesek voltak akkor, de még ez is túlzottan fiatalnak számított. Hermione családját megtámadták és könyörtelenül lemészárolták a halálfalók. A Rend túl későn érkezett. A lány félholtan hevert a padlón ezer sebből vérezve. Harry teljesen kiborult, Ront pedig mélységes önvád kínozta. A lány sejtette, hogy családja veszélyben van, de senki nem hallgatott rá, senki nem figyelt föl a szavaira.

Harry, csakis a harcra összpontosított, Ron pedig el volt foglalva a saját családjával. Ó, igen. Ron és Lavender összeházasodtak végül – vagy túl hamar – és hamarosan megszületett az első gyerekük. Érthető volt hát, hogy Ron már nem figyelt oda annyira a lányra.

A Rend többi tagja hasonló gondokkal küszködött, család, barátok, munkahely, életben maradás. Remus és Tonks a kis Teddy nevelgetésével töltötték napjaikat, mikor éppen nem halálfalókat üldöztek. McGalagonyt teljes mértékben az iskola ügyei árasztották el. Dumbledore pedig… ő már nem volt a régi, megtört és beteg ember lett, Harryre ezért is hárult sokkal nagyobb felelősség. Mindegyikőjüknek korán kellett felnőnie. Mindenkinek megvolt a maga baja, még Pitonnak is.

Kiderült, hogy a mindig komor bájitalmesternek sokkal több titkolnivalója van, mint azt bárki is gondolta volna. Egyik nap hirtelen előkerült egy négyéves kisfiú, akiről kiderült, hogy Piton fia. Mindenki meglepődött, hiszen senki sem tudta, hogy a bájitalmesternek volt valakije. Többek közt maga a férfi sem tudott róla. Később kiderült, hogy a gyermek egy halálfaló nőtől született, akivel végeztek egy összecsapás alatt. A kisfiút pedig a nagyapja Pitonhoz küldte, hiszen tudta, hogy a férfi melyik oldalon is áll igazából.

Tehát ott volt Piton és a fia Nathaniel. A férfi nem tudott mit kezdeni a gyerekkel, a kicsi pedig folyamatosan pityergett és senkit sem engedett a közelébe egyedül Hermionét. Az élet fintora volt ez, hiszen Hermione mindenét elvesztette a családját, a házát, a pénzét és a becsületét is. Hasonlóan a gyermekhez mindenkit eltaszított maga mellől talán ezért is kötött ki végül egymás mellett a két kósza lélek. Hermione a főhadiszállásra költözött lévén nem volt hova mennie. Piton pedig mivel a gyereket nem vihette a Roxfortba szintén ugyan ott kötött ki.

Amire nem számított senki, az az, hogy Nathaniel szó szerint csüngni fog Hermionén. A lány sebeinek többsége még be sem gyógyult igazából mikor a gyerek már a nyakán lógott. Mrs Weasley próbálta elszakítani a kicsit tőle, de nem sikerült. Hermione eleinte a gyerekre sem reagált semmit, csak bámult ki a fejéből. Végül mikor Piton rángatta ki a kisfiút a szobából és az sikítozni kezdett a lány felpattant és behúzott egyet Pitonnak. Remus jelen volt, így megpróbálta megállítani a lányt, de az csak akkor nyugodott meg mikor Nathaniel átkarolta a lábát.

– Ms Granger, befejezte? – kérdezte Piton vérző szájjal. A lány, mint aki álomból ébredt úgy nézett föl a férfi arcára. Megrettent saját tettétől, majd attól, hogy Remus hátulról lefogja. Nem bírta elviselni senki érintését, még Ginny és Molly közeledését is lerázta magáról. Remus észrevéve a problémát gyorsan elengedte őt.

– Saj… sajnálom – nyögte a lány, majd a lábába kapaszkodó gyereket figyelte. Piton felsóhajtott, majd újra a gyerekért nyúlt, de a lány hirtelen felkapta Nathanielt és magához szorította.

– Ms Granger, magának pihennie kell – mordult föl a férfi.

– Jól vagyok – felelte Hermione erőtlenül.

– Hermione nem vagy jól – szögezte le Remus.

– Hagyjátok itt velem… kérlek – suttogta a lány. Piton annyira szánta a lányt, hogy nem tehetett mást, belement. Onnantól kezdve Nathaniel és Hermione olyanok voltak, mint anya és fia. Piton többször azon kapta magát, hogy figyeli a párost. Megfordult a fejében, hogy megkéri a nőt nevelje föl a fiát, hiszen ő nem értett a gyerekekhez. Persze anyagilag támogatta volna őket, de ennél többet nem tehetett. Végül belegondolt, hogy amennyiben a háborúnak vége a nő biztos új életet akar kezdeni és nem hiányzik majd neki egy kis kolonc a nyakára. Ezért eldöntötte, hogy Nathaniel érdekében megpróbál elviselhetőbb lenni és „összebarátkozni” a gyerekkel.

Piton jól sejtette a háború vége közeledett. Fél évre rá, hogy a kisfiú előkerült és Hermione élete teljesen tönkrement, eljött az utolsó csata. Hermione csak a háttérben tevékenykedett, nem volt képes tovább harcolni. Pár nappal a végső csata után már tudta, hogy elhagyja Londont. Nem sajnálta, hogy nem látja a barátait, a tanárait, egyedül Nathanielért aggódott. Tudta, hogy Piton mennyire nyers és durva, de az utóbbi egy hónapban azt is észrevette, hogy a férfi próbálkozik jó apa lenni így hát kelletlenül, de elhatározta magát.

– Elmegyek – jelentette ki egyik este mikor mindenki jelen volt. Harry aki még jócskán sérült volt alig kapott levegőt.

– De hát miért? – csúszott ki a száján az értetlen kérdés. Hermione fáradtan nézett rá és erőltetett egy mosolyt.

– Új életet akarok kezdeni. Ha itt maradok ez lehetetlen lesz… - suttogta. Nathaniel bágyadtan pislogott rá.

– Mione, elmész? Nathan is megy? – kérdezte a kicsi. Hermione vett egy mély levegőt és belekezdett.

– Nem, Nathan itt maradsz az apukáddal. Csak én utazom el – mondta. A kisfiú felpattant és föltartotta kis kezecskéjét.

– Ennyi napra? – mutatott egyet.

– Többre, Nathaniel, sokkal többre… - suttogta a nő. A kisfiú szája széle legörbült és pityeregni kezdett.

– Elmész, mint a mama és nem jössz vissza – szipogta. Hermione már majdnem úgy volt vele, hogy mégis marad a gyerek kedvéért mikor Piton közbelépett. Fölvette a síró gyereket és elkezdte ringatni.

– Nathaniel, Hermione néninek nagyon fontos dolga van és ezért kell elmennie – kezdett bele Piton, amivel mindenkit meglepett.

– Micsoda? – faggatózott a gyerek. Hermione, hogy oldja a feszültséget elnevette magát.

– Tanulni fogok Nathaniel, és az nagyon sok idő…

– De itthon nem lehet? – kérdezte a kicsi.

– Itt nincs olyan iskola – hazudta a lány.

– Vidd Nathant is! – kiáltott föl a kicsi.

– Nem lehet, nehéz a tanulás és nem lenne időm rád – hadarta a nő. A kisfiú még szipogott párat, majd föltette az utolsó kérdést, ami mindenkit sokkhatásként ért.

– Visszajössz? – Hermione hezitált, hogy mit is mondjon, de végül úgy érezte az lesz a legjobb, ha az igazat mondja.

– Sajnálom, Nathan, de nem jövök vissza… - Ez a mondat még hosszan csengett a jelenlevők fülében. Nem tudták elhinni, hogy a lány örökre elhagyja őket. Végül Dumbledore törte meg a csendet, ami nehéz ködként telepedett a szobában levőkre.

– Mikor indulsz gyermekem? – suttogta az öreg. Őt is megviselték a történtek, teste lassacskán ment tönkre.

– Holnap reggel – felelte Hermione mosolyogva, de tudták, hogy ez a mosoly most csakis egy ember miatt tartható fent, Nathaniel miatt.

Aznap éjszaka szinte senki sem aludt. Mindenki a hirtelen bejelentés hatása alatt volt. Hermione összepakolta azt a keveset, amije még megmaradt. A Minisztériumtól mindenki, akinek a családját bizonyíthatóan halálfaló támadás érte kárpótlást kapott, így a lánynak volt némi pénze az újrakezdésre. Már hajnalodott mikor a lány kinyitotta a szemét és az ablakhoz lépett. Pitont most is kint találta a kertben, a fa alatt üldögélt. Sokszor látta itt mióta ideköltöztek, de sohasem kérdezte meg tőle, hogy miért teszi mindezt. Kíváncsi volt rá, hogy mit mondana a férfi, ha megkérdezné. Furcsa módon lábai elindultak lefelé a lépcsőkön, egyenesen az udvarra. Ahogy kilépett kissé megborzongott a késő nyári szellőben, ami végigsöpört az udvaron. A harmatcseppek ott csillogtak mindenfelé a fákon és borokon. Piton észrevette, hogy nincs egyedül, de nem gondolta volna, hogy Hermione a betolakodó.

– Nem tud aludni? – kérdezte a lánytól.

– Nem igazán – felelte. Végül a lány is leült a férfi mellé a földre. Piton meglepődött rajta, hiszen ez merőben behatóbb volt annál, mint amit Hermione el tudott viselni bárkitől is.

– Biztos el akar menni? – suttogta Piton maga elé.

– Igen. Így lesz a legjobb mindenkinek…

– Ostobaság! – csattant föl Piton, de meg is bánta, mivel a lány ijedten rezzent össze mellette. - Bocsánat, csak… úgy vélem ez ostobaság. Miért lenne az jó a barátainak, ha soha többé nem láthatnák? – értetlenkedett a férfi.

– Azért, mert arra az éjszakára emlékeztetem őket. Látom Ron szemében a szégyent és a sajnálatot. Lavenderrel is sokat veszekszik azóta. Magát okolja, amiért a családját választotta a barátja helyett és ez nem jó… Harry pedig… Szerencsétlen Harry, a bűntudata napról napra nő, ahogy engem lát és már nem úgy lát, mint a barátját, hanem… - nagyot nyelt. – Hanem mint azt a tépett ruhás, sebekkel teli meggyalázott nőt. Ez túl fájdalmas nekik és nekem is. El kell mennem, ha elmegyek, előbb-utóbb elfelejtenek, de legalábbis azt, ami velem történt… és talán én is – suttogta. Piton már értette a lányt, így nem akadékoskodott tovább.

– Nathanielnek hiányozni fog. Én nem vagyok valami jó apa – dünnyögte a férfi. Hermione hirtelen őszintén rámosolygott a másikra, amitől az teljesen ledöbbent.

– Professzor, csak legyen vele is olyan, mint a mardekárosaival, akkor nem lesz gond. Ne legyen túl szigorú és szeresse azt a kicsit. Higgyen nekem, Nathaniel engem gyorsan elfelejt, de maga itt lesz neki.

Piton hosszasan meredt maga elé, nem jutott szóhoz. Csak most kezdte átlátni a dolgokat, hogy ez a fiatal nő miként irányítja még most is a szálakat maga körül. Mindenki azt hitte teljesen kifordult önmagából és senki nem érdekli, ellenben most is a többiekért aggódik. Igazán becsülte ezért.

– Akkor sok sikert az új életéhez… ha segítség kell, csak szóljon – csúszott ki a férfi száján. Hermione halkan nevetni kezdett. Először, mióta a családját elvesztette.

– Maga igazán rendes ember, professzor. Öhm… uram, mit csinál idekint mindig hajnalban?

– szögezte neki a másiknak a kérdést.

– Hogy? Tehát mégsem vagyok olyan láthatatlan, mint azt sejtettem – motyogta a férfi, amivel ismét mosolygásra késztette a másikat. – Nos, szeretem nézni a napfelkeltét, és nem igazán tudok sokáig aludni – taglalta a férfi. A lány csak bólintott, majd olyan dolgot tett, amitől Perselus Piton élete gyökerestül megváltozott, odahajolt a férfihoz és adott egy puszit az arcára. Ártatlan kis érintés volt, de mind a kettőt elindította a lassú gyógyulás útján. Végül a lány felállt és csöndesen visszatért a házba.

A férfi még jó ideig ücsörgött ott és próbálta feldolgozni a sokkoló tényt, hogy kapott egy búcsú puszit attól a griffendéles ex-diákjától, akit éveken át lebecsült. Furcsa melegség öntötte el, amitől egyben szomorú is lett.

Két órával később már a lányt búcsúztatták.

– Hermione, ha szüksége lenne valamire, csak szóljon – pedzegette Minerva. Ő volt az egyetlen, aki tudta, hogy hova is készül pontosan a lány, de senkinek sem árulhatta el.

– Rendben.

– Ne felejts el minket – kezdet el Ron.

– Írj majd levelet – folytatta Ginny.

– Sajnálom… - csúszott ki Harry száján, de Hermione csak rámosolygott.

– Semmi gond, azért megyek el, hogy ezt rendbe hozzam. Vigyázzatok magatokra és egymásra – mondta. Nathaniel ismét szipogni kezdett mire Hermione fölvette és a fülébe suttogott.

– Nathaniel, fontos feladatod lesz. Vigyázni kell a papádra. Gondoskodj róla, hogy néha nevessen is, tanulj jól, hogy büszke lehessek rád, rendben? – kérdezte suttogva. A kicsi bólintott.

– Egyszer látlak újra? – kérdezte a kicsi. Hermione nem tudott nemet mondani, őszintén remélte, hogy nem hazudik a kicsinek.

– Egyszer… majd visszajövök. - Átadta a kisfiút az apjának, intett még párat barátainak, majd megfogta a zsupszkulcsot és eltűnt.

Attól a naptól fogva Harryék szinte semmit nem tudtak róla. Sem azt, hogy hol él, mit csinál. Hermione, Minervával tartotta a kapcsolatot, havonta küldött neki levelet, de megkérte az igazgatónőt, hogy senkinek ne áruljon el róla semmit.

Harryék úgy két évvel később megpróbálták megkeresni őt, de zsákutcába futottak. Most pedig hat évvel azután, hogy elhagyta Londont ismét visszatért.

<< >>