Merengő
Másnap délelőtt a diákok félkómás állapotban sorakoztak a fiákerek előtt. Senki sem tudott eleget aludni, de mivel a vonat nem várt senkire, így menniük kellett. Barátok búcsúzkodtak egymástól, és várták a mielőbbi viszont látást. A griffendél torony szinte teljesen kiürült. Ron, engedelmeskedve szülei parancsának, hazautazott, hogy családjával legyen. Neville is elutazott a nagyijához, de nem egyedül. Padma vállalkozott rá, hogy hazakíséri a fiút, és az édesapja majd elmegy érte Longbottomékhoz. A bálon ugyan nem táncoltak, de annál többet beszélgettek. Padma rájött, hogy Neville koránt sem az a nyámnyila kis béka, akinek mindenki ismeri, hanem egy öntudatos, kedves és gyengéd férfi, aki hihetetlenül sok szeretetet és tiszteletet tanúsít azok iránt akik megérdemlik. Persze az ikertestvére Parvati ócsárolta egy kicsit a fiút, de végül kezdett beletörődni, hogy nővére nagy valószínűséggel összejön vele. Az első csók akkor csattant el köztük, mikor elváltak a lépcsőházban. Egyáltalán nem volt heves vagy követelőző. Inkább amolyan kutató és lágy, hogy a lány mindig is képzelte. Most pedig már együtt indultak hazafelé Neville otthonába.
Sirius a bál után úgy érezte, mintha lábai ólomsúlyúak lennének. Hermione nem tartott vele, azt mondta, ezt az estét most külön kell tölteniük, hogy a többiek ne fogjanak gyanút. Sirius húzta kissé a száját, de belement a dologba. A vonathoz kissé sziszegve kísérte ki a diákokat, hiszen minden porcikája fájt az előző estétől.
– Mondtam én, hogy ez nem nekem való… - nyögött föl, miközben a derekát markolászta.
– Jaj, te szegény… majd valaki megmasszírozza neked – incselkedett Lily.
– Sajnos ilyen luxust nem engedhetek meg magamnak… - sóhajtott föl lemondóan a férfi.
– Ugyan miért nem? – lepődött meg a nő.
– Mert akkor abból más is lenne… és azt még pár hónapig nem lehet… - Lily azt hitte leszakad az ég.
– Te szentséges Merlin. Sirius Black úgy csapja a szelet valakinek, hogy még nem feküdt le vele?! – szörnyülködött el a nő.
– Egy: mi van abban, ha nem fekszem le vele, talán csak tisztelem őt annyira, hogy amíg ez a helyzet van, ne tegyem ki fölösleges idegeskedésnek. Kettő: én nem csapom a szelet senkinek, udvarolok és azt is a megfelelő embernek, a menyasszonyomnak… - Lily tátott szájjal meredt a férfira, majd hirtelen a nyakába ugrott.
– Eljegyezted? – Sirius bólintott. – Ez óriási! Gratulálok, legyetek nagyon boldogok… megérdemlitek egymást… Jaj nekem, de kár… - sóhajtott föl a nő.
– Na, miért kenődtél el így? –kérdezett rá a férfi.
– Csak eszembe jutott, hogy nem láthatom az esküvődet… - válaszolta kissé szomorkásan. Sirius hasonló hangulatban karolta át, és elindultak visszafelé az iskolába.
Harry korán kelt, hogy még azelőtt becsomagolhassa az ajándékokat, mielőtt a többiek fölkelnének. Csakhogy az egyikkel nem boldogult. Hosszas gondolkodás után úgy döntött, segítséget kér valakitől. Felkapta magára a ruháit, majd eliramodott az igazgatói felé. A kőszörny jelszó nélkül is fölengedte. Harry bekopogott, mire Dumbledore álmos hangja szólt ki.
– Nyitva van… - mondta az öreg. Ott ült az íróasztala mögött, még mindig pizsamában és köntösben, a fején egy hálósapkával.
– Harry, minek köszönhetem a korai látogatást?
– Igazgató úr, tudna segíteni? – kérdezte a fiú izgatottan.
– Attól függ, hogy miben.
– A szüleimnek szeretnék adni egy különleges ajándékot, de nem tudom, hogy hogyan kell előszedni… - kezdett bele.
– Rendben, de még mindig nem értelek…
– Egy emlékről lenne szó. Megtenné, hogy kiszedi a fejemből, hogy este átadhassam nekik? – kérlelte a fiú. Albus rábólintott, majd elővette régi pálcáját, és a fiú halántékának szegezte.
– Csak összpontosíts az emlékre… - Harry vett pár mély lélegzetet, és nekiláttak. Végiggondolta a történteket, hogy mikor ki mit mondott, aztán az ezüstös folyadék elkezdett kicsusszanni a fejéből. Mikor ezen túl voltak, Harry egy üvegcsét tett le az asztalra, az igazgató pedig belehelyezte az emlékfoszlányt.
– Ha szabad megtudnom… mi van benne? – érdeklődött kíváncsian.
– Holnap úgyis megtudja, igazgató úr… - válaszolta Harry ravaszul, majd megköszönte a segítséget, és már ott sem volt. Menet közben beleütközött Dracóba, aki egy halom színes csomagolópapírral a kezében sietett valamerre.
– Szia… látom, te is csomagolsz – vigyorgott rá Harry.
– Aha, de már elegem van. Én nem tudok szépen csomagolni – kezdett el panaszkodni a fiú. Harry felsóhajtott, és rápillantott az órájára.
– Oké, van úgy egy órám, segítek csomagolni, de azután egyedül kell boldogulnod – hadarta. Draco hálálkodva ölelte át egy karral a másikat.
– Legyen áldott a neved! – sóhajtott föl a szőke, majd elindultak a fiú lakrésze felé. Belépve a földön még több csomagolópapírt és szalagot láttak.
– Mi volt itt, hurrikán? – szörnyülködött el Harry.
– Nem, csak már egy ideje próbálkozok. Varázslat nélkül nem tudok csomagolni, de egyetlen normális csomagoló bűbájt sem ismerek - vallotta be Draco.
– Értem. Akkor megtanítom a mugli módszert – mondta Harry komoly ábrázattal. Draco nyelt egyet, nem nagyon fűlött hozzá a foga, hogy órákig bíbelődjön. Azonban Harry szigorú és hajthatatlan volt. Elővették az első ajándékot, ami egy gyógynövényes könyv volt Neville részére. Harry meglepődött, látva, hogy Draco még neki is vett ajándékot.
– Biztos fog neki örülni – mondta mosolyogva Harry. Aztán nekikezdtek a becsomagolásnak. Draco kikerekedett szemekkel nézte, hogyan hajtogatja a másik a papírt az ajándékra. Miután az ajándék készen volt Harry kiadta az utasítást .
– Most te jössz! – Draco kelletlenül elővett egy másik ajándékot. Még egy könyvet, de az a bájitalokkal foglalkozott.
– Na, ezt meg kinek adod? – lepődött meg Harry.
– Hermionénak… hiszen tudod, bájitalmester akar lenni, ahhoz meg jól jön, ha van egy saját példánya, és nem a könyvtárban lévő roncsos vackot olvasgatja – válaszolta a szőke.
– Aha. Na, akkor láss neki. - Persze Malfoynak kétszer annyi ideig tartott a csomagolás, és fele olyan jól sem nézett ki mint Harryé, de azért meg volt elégedve magával.
– Egész ügyes. Na, lássuk a többit – sürgette Harry. Előkerült jó néhány édesség Ginnynek és Ronnak. Azután volt ott egy ezüsttőr Perselusnak a bájitalkészítéshez. Lily kapott egy sálat, amit a fiú Roxmortsban vett. Sirius kapott egy Útikalauz férjeknek című könyvet, amin Harry jókat nevetett.
– Glory mit kap tőled? – kérdezett rá mikor már jóformán minden ajándék be volt csomagolva.
– Hát, ez az… sokáig agyaltam rajta, de nem igazán jutott jó ajándék az eszembe. Aztán úgy döntöttem, hogy neki adom ezt… - mutatott a nyakában lévő arany nyakláncra, amin a Malfoy címer volt rajta.
– Hű… de nem ez az utolsó dolog, ami még a családodhoz köt? – faggatózott Harry meglepetten.
– De. Viszont már az új családomra kell gondolnom. Azok pedig ti vagytok… - suttogta a fiú kissé elszégyellve magát. Harry bátorítón hátba veregette, majd nekiláttak becsomagolni a lány ajándékát is.
– Ha készen vagyunk, akkor én is megyek csomagolni – jelentette ki a fiú.
– Majdnem, de a saját ajándékod nem fogom előtted becsomagolni, szóval húzzál vissza a toronyba, Potter – gúnyolódott Draco.
– Oh, vigyázz, a végén elbőgöm magam – piszkálódott tovább Harry, de már az ajtónál járt.
– Hess kifelé! – zavarta a szőke. Harry vidáman fütyörészve sétált el a toronyig. Hosszú ideje – vagy talán még soha – nem érezte magát ennyire felszabadultnak. A teher, mely a vállát nyomta, végre lehullott róla. Ezután talán végre ő is normális életet élhet. Anélkül sétálhat az utcán, hogy tíz Rendtag loholna a nyomában. Kirándulni mehet a szüleivel… Hát, igen, most már tényleg minden rendben. Vannak szülei, akik szeretik őt. Itt vannak a barátai, akikkel olyan a kapcsolata mintha a testvérei lennének. Itt van a húga, és itt lesznek a kistestvérei. Már nem kell félnie attól, hogy idejekorán meghal valaki keze által. Végre fellélegezhetett. Szíve szerint táncra perdült volna a folyosó közepén, de nem tette. Hiszen ő már „férfi”, legalábbis ezt mondja róla mindenki.
Habár igazából semmilyen változást nem érez ahhoz képest, amilyen még egy héttel ezelőtt volt. Talán csak a kevesebb gond miatti felszabadult érzés jelentett számára újat. Mindenesetre maradéktalanul boldog volt. Gyorsan felmarkolta az összes ajándékot, amit idő közben – és Dobby segítségével – beszerzett, majd elvonult a Szükség Szobájába csomagolni. Igyekezett mindenkinek megfelelő ajándékot venni. Ron kapott egy kviddiccs kesztyűt, Hermione egy mágikus töltőtollat, ami automatikusan javítja a hibákat. Sirius kapott egy üres fotóalbumot, melynek az elején a Black címer díszelgett, de valahogy már nem tűnt olyan ijesztőnek, mint régebben. Dracónak vett egy A mágusjogról kezdőknek című könyvet, hiszen emlékezett rá, hogy a fiú mit szeretne tanulni a későbbiekben. Húgának vásárolt egy pár ezüst fülbevalót, amiben csillogó zöld kövek voltak.
Úgy vélte, az tökéletesen illene a lányhoz. Neville-nek valami különleges, ritka gyógynövény magjait szerezte be, és egy selyemszütyőbe csomagolva félretette őket. Ginny pedig – bár Harry azt hitte erre sohasem kerülhet sor – egy gyűrűvel lesz gazdagabb. Persze ez még nem „az” a gyűrű, csak egy ígéret, miszerint később arra is sor kerül majd. Mikor szülei ajándékához ért elmosolyodott. Két kis csomag hevert előtte, azokban pedig rózsaszín és kék babacipők sorakoztak. Már előre élvezte mardekáros észjárását, hogyan fogja elővezetni a még nagyobb ajándékot. Az utolsó csomag egy óriási adag édesség volt, nem másnak, mint Dumbledore-nak.
– Végre kész… - suttogta, majd összeszedte az ajándékokat, lekicsinyítette őket, és elindult a bagolyház felé. Nem akart várni azzal, hogy Neville és Ron visszatérjen, úgy gondolta, Hedvig majd kézbesíti a csomagokat. Felérve azonnal keresni kezdte hófehér madarát, akit meg is talált a többi bagoly között.
– Szia, Hedvig! – köszönt neki, mire az huhogott párat és leröppent a fiúhoz.
– Úgy látom, jól elvagy idekint, de tudod, hogy vár a helyed odabent… bármikor bejöhetsz – bíztatta a madarat, aki csapkodott párat.
– Figyelj, tudom, hogy karácsony van… de ezt el tudnád vinni Neville barátomnak és Ronnak? Írtam nekik egy-egy levelet is a csomag mellé, így ha nem zavarsz Ronéknál, akkor maradhatsz is, nem kell ma visszajönnöd. – Rákötözte a csomagot Hedvig lábára, majd útjára engedte őt. Hosszan nézett a hófehér gyöngybagoly után. Kicsit olyan érzése volt, hogy mostantól minden más lesz. Boldogabb, de sokkal másabb. Zsebre dugott kézzel indult el a kastély felé. Eszébe jutott jó néhány emlék. Amikor először jöttek a Roxfortba. Mikor Remus a vonaton utazott velük. Sirius, ahogy arra kéri lakjon majd vele… A bál, és a tusa… a minisztérium és még sok más. Az elvesztett barátok, és családtagok. Már nem érezte azt a súlyt, mely régebben ólomként nehezedett szívére, de a fájdalom a hiányuk miatt még mindig megvolt. Azon gondolkozott, hogy mit csinálhatott volna másként, de rá kellett jönnie, hogy bármit is tett volna, a dolog nem lett volna jobb, vagy más. Akiknek a sorsát elrendelték odafönt, az ellen ő mit sem tehet. Sóhajtva lépett be a kastélyba, és indult el megkeresni barátait, akik már biztos fölkeltek.
A délután mindenkinek lázas készülődéssel telt. Sirius egész délután csomagolt – vagyis újra csomagolt – mivel mindig elrontott valamit. A lányok fel-alá rohangáltak és azon agyaltak, hogy mit vegyenek föl. Perselus végre elhagyhatta a gyengélkedőt, de csak azzal a feltétellel, hogy a kezelésekre visszamegy. Lily boldogan kísérte le a férfit az alagsori lakosztályába. Ginny kissé szomorúan pakolta a holmijait, hiszen másnap haza kellett utaznia. A szülei csak ennyi haladékot adtak neki.
– Ez szemétség! Miért kell hazamennem… - nyafogott Ginny.
– Örülj ennek az egy napnak is. Ronnak eleve haza kellett mennie – mondta Hemrione.
– Na, jó, de akkor is… - háborgott a vörös hajú.
– Jut eszembe, anyukád mikorra vár minket? – kérdezett rá Glory.
– Azt mondta, holnap délután ötre – válaszolta.
– Oké, akkor egyszerű lesz a dolog. Holnap veled megyünk, így annyival is több időt tölthetünk együtt – ajánlotta Hermione.
– Jól van – sóhajtott föl a lány, majd nagy nehezen kiválasztotta, hogy mit fog fölvenni az este folyamán.
Bár Perselus nem volt oda az ötlettől, hogy kis családján kívül más is ott töltse a karácsony estét, kénytelen volt belemenni. Lily lelkesen díszítette a nappalit. Mindenhova karácsonyi díszeket aggatott. Hagrid már kora délután meghozta a fenyőfát, így mikor a gyerekek átmentek, neki is kezdhettek a díszítésnek. Lily folyamatosan kattogtatta a fényképezőgépét. Sirius nem bírta ki, és viccből vörösre változtatta a karácsonyfadíszeket. Perselus morgott valamit, majd egy pálcaintésére azok átváltoztak zöldre.
– Nem lesz griffendéles karácsony! – jelentette ki ellentmondást nem tűrőn. Sirius vigyorogva nézett körbe.
– Már pedig ha körülnézel, túlerőben vagyunk – jelentette ki, és igaza is volt. Lily békítőleg ezüst és arany díszítést választott, így senki sem köthetett bele a dologba. Este hét felé járt az idő, mikor a manók megterítettek Perselus étkezőjében. A férfi, mióta itt lakott, még egyszer sem használta erre a helyiséget, most pedig kissé meg is volt lepve. Minden olyan világos és vidám volt. Nem olyan komor,amit már megszokott. Albus is megjelent, persze segítséggel. Harry és Draco mentek föl érte, mivel az öreg nem nagyon bírta a lépcsőzést.
– Hát, már én sem leszek fiatalabb – kuncogta, miközben helyet foglalt az asztalnál.
A vacsora jó hangulatban telt. Harryék megkérték Dobbyt, hogy készítsen róluk fényképeket, a manó pedig boldogan vállalta a megtisztelő feladatot. Lily a már várható ütemezés szerint nem bírt többet enni két falatnál, majd inkább félrevonult, mert elkapta a hányinger. Harry somolyogva nézett utána, Perselus pedig egyre jobban aggódott. Miután a desszertet is kilőtték, átvonultak a nappaliba a karácsonyfa mellé.
– Azt hiszem, itt az ideje az ajándék bontásnak – jelentette ki az öreg, majd tapsolt kettőt, mire minden ajándék megjelent a fa alatt. Egész szép kis halom gyűlt össze.
– Merlinre! Mi ez a sok doboz? – hüledezett Perselus.
– Ilyen, amikor nem csak egy embertől kapsz ajándékot és nem csak egynek adsz drágám – mosolyogta Lily. Albusé volt a megtisztelő feladat, hogy szétossza az ajándékokat.
– Ezek itt Siriusé… Ginny, Glory. Oh, Draco… Harry – adta oda a csomagokat. – Aztán itt van a kedves Lilyé és Perselusé és nicsak… még én is kaptam – lepődött meg a csomagokon. Mindenki heves bontogatásba kezdett, egyedül Harry nem nyúlt semmihez.
– Kisfiam, te miért nem bontasz ki semmit? – aggodalmaskodott Lily. Harry halványan elmosolyodott és kissé könnyes szemekkel nézett szüleire.
– Ez az első igazi karácsonyom – vallotta be, mire többen átölelték. Lily elért ahhoz a bizonyos csomaghoz, így Harry átvette az irányítást.
– Öm, anya várj még azzal. Annak a párja apánál van. Szeretném ha egyszerre nyitnátok ki – Lily bár furcsállta a dolgot belement. Perselus gyorsan kikereste saját ajándékai közül azt, amire Harry utalt.
– Bonthatjuk? – kérdezett rá, mire Harry bólintott. Lily izgatottan tépte le a papírt, ám mikor meglátta az aprócska rózsaszín cipőcskéket, megdermedt. Perselus hasonló reakciót mutatott, majd értetlenül néztek fiukra, de nem csak ők voltak így ezzel.
– Csak nyugalom, nem őrültem meg. A magyarázatot ebben találjátok… - azzal átadta a becsomagolt fiolát Perselusnak. Ahogy a férfi kibontotta, azonnal rájött, hogy az egy emléklenyomat lesz.
– Ez micsoda? – kérdezett rá, mire Harry vállat vont.
– Ott egy merengő, nézzétek meg – javasolta Harry, és igyekezett nem túlzottan mosolyogni. Lily felpattant és odasietett a merengőhöz. Perselus beleöntötte az emléket, és hirtelen belemerültek.
– Harry, mi van az emlékben? – kíváncsiskodott Ginny.
– Csak a jövő… - felelte Harry. Hermione gyanakodva nézett rá.
– Mit tudsz te, amiről mi nem tudunk? – kezdett el faggatózni a lány.
– Nyugi, Hermione, amint visszatérnek, úgyis megtudjátok – csitította őket.
Perselus és Lily körül kezdtek kirajzolódni az emlékbeli körvonalak. Harryt látták James mellett, amint egy idős mágussal beszélgetnek.
– Hol vagyunk? – kérdezte Perselus.
– Ahol eddig voltam – suttogta Lily. Aztán az emlék elkezdődött. Látták, ahogy Harry a barátairól és Perselusról kérdezgeti őket. Aztán odasétálnak a tóhoz és Harry elkezdi nézni őket, majd megszólal:
– Jaj, Hermione… - sóhajtott föl Harry. Arca elgyötört volt és fáradt.
– És ő még egészen tűrhetően van. A többiek sokkal rosszabbul viselik. Anyád már sírni sem tud, Glory teljesen kibukott. Ron, amennyire tudja, támogatja Ginnyt, de egyikük sincs jól. Szenvednek… - mondta James, miközben egy újabb helyszínt mutatott meg Harrynek.
– Bárcsak visszamehetnék… - sóhajtott föl Harry. Merlin csak erre várt, majd megszólalt.
– Éppenséggel van rá lehetőség… - dünnyögte az öreg. Harry odakapta a fejét.
– Hogyan?! – sürgette az öreget.
– Csak türelem, fiacskám… te még nem vagy teljesen halott. A testedben még ott az élet, bár olyan gyengén, hogy szinte alig észrevehető. Amennyiben vissza akarsz menni, megteheted – mondta az öreg. Harry felpattant és odarohant elé.
– Persze, hogy vissza akarok menni! – vágta rá.
– Nos, ebben az esetben, csak összpontosítanod kell majd… de mielőtt elmennél üzennék valamit édesanyádnak – azzal a tó fölé emelte kezét, mire abban megjelent egy kép. Lily volt az, nagy hassal, várandósan.
Lily feszülten figyelni kezdett, hiszen róla volt szó. Merlin vajon mit üzenhet neki? Perselus átkarolta a nőt, és csöndesen figyelték az eseményeket.
– Édesanyád megtalálta az egyetlen kiskaput ahhoz, hogy ne hozhassuk vissza. – Lilyből előtört egy csuklászerű hang. Nem akarta elhinni, hogy mit hallott. Hitetlenkedve rázta a fejét.
– Ugyanis olyan életet nem vehetünk el, aminek még nem járt le az ideje… már pedig, ha az övét elvesszük, azzal megöljük a benne növekvő új életeket is… - Perselus Lilyre kapta a tekintetét, majd a nő hasára. Teljesen ledöbbent. A nő szóhoz sem jutott, egyszerűen megnémult. Perselus boldogan ölelte át és csókolta meg a nőt. Közben Harry ismét megszólalt.
– Új életek? – döbbent meg, aztán elvigyorodott. – Albus és Eileen! – kiáltott föl, majd James nyakába ugrott. A férfi boldogan mosolygott.
– Üzenem Lilynek, hogy legyen nagyon boldog, és miattam ne aggódjon. Elleszek valahogy… - mosolyogta James.
– Átadom, és mindent köszönök. Hogy elfogadtál, hogy szerettél, és hogy az apám voltál… Szeretlek – suttogta Harry James vállába, mire a férfi elnevette magát.
– Én is, fiam, én is… - Az ölelkezést Merlin hangja zavarta meg.
– Úgy vélem, sietned kéne. A tested gyengül, ahogy apádé is, és ha nem tudja meg hogy élsz, akkor ő is ide fog jönni, de sajnos őt már nem küldhetjük vissza, és ő aztán tényleg elviselhetetlen egy alak. Ha lehet, ne is jöjjön felénk legalább száz évig… – sürgette őt Merlin. Harry elvigyorodott, majd egy utolsó puszit adott Jamesnek, becsukta a szemét és koncentrálni kezdett.
Perselus és Lily sugárzó arccal tértek vissza a merengőből. Lily egyenesen Harryhez szaladt és a nyakába vetette magát.
– Miért nem mondtad el?! – kérte tőle számon. Nem tudta, hogy összeszidja fiát, vagy hálát adjon neki.
– Először is azért, mert meglepetést akartam szerezni. Másodszor: Ti mennyit titkolóztatok előttem? Jó, tudom, hogy nem tehettetek mást, de akkor is. Vegyétek úgy, hogy az engem ért sérelmekért ez a három nap a visszavágás… - Perselus lassan odasétált a fiúhoz. Harry felállt, hogy a szemébe nézhessen, majd egyszerűen egymás nyakába borultak. Perselus alig tudta megállni, hogy ne bőgje el magát. Hiszen elég ciki lenne, ha ennyi ember előtt ez történne vele.
– Elárulná valaki, hogy mi a fene folyik itt?! – fakadt ki Sirius. Utálta, ha valamiből kihagyják. Harry odafordult a többiek felé és belekezdett.
– Mikor meghaltam… fölkerültem oda, ahol anya is volt. Találkoztam Jamesszel és Merlinnel is… megmutatták, hogy milyen rossz nektek, hogy mennyire hiányzom, mire vissza akartam jönni. Merlin azt mondta, még van rá esélyem, mert a testem még nem adta föl a küzdelmet. Mielőtt elengedett, üzent valamit anyának – mindenki feszülten figyelt. – Azt mondta, anya megtalálta az egyetlen kiskaput ahhoz, hogy ne hívhassák vissza, vagyis ők ártatlan életeket nem vehetnek el. Már pedig anya ilyen ártatlan lelkeket hord magában, így ha őt visszahívják a babák is vele mennének. – Sirius pislogott párat.
– Tessék? Lily… Lily maradhat? – nyögte ki meglepetten de a szája a füléig ért.
– Igen, anya itt maradhat – jelentette ki Harry. Glory felpattant és úgy kérdezett.
– Anya terhes?! – Harry ismét bólintott, mire általános üdvrivalgás lett úrrá a társaságon. Mindenki önfeledten ünnepelt, még Perselus arcáról sem lehetett letörölni a vigyort. Harry odaült Ginny mellé, majd mikor a többiek nem figyeltek,odaadta neki az ajándékot. A lány kibontva a gyűrűsdobozt megdermedt.
– Ez még nem az… vagyis, nem az igazi. Csak szeretném, ha tudnád, hogy az igazit majd akkor kapod meg, ha befejezted a Roxfortot, és… - Ginny felhúzott szemöldökkel nézett Harryre.
– És ha nemet mondok? – Harry döbbenten elsápadt.
– Nem, te nem akarsz hozzám jönni? – kérdezte elkeseredve, mire a lány felsóhajtott.
– Hát, ha hivatalosan meg sem kérsz rá, akkor nem – jelentette ki a lány, mire Harry észhez tért. Kivette a gyűrűt a dobozból és odafordult a lányhoz.
– Ginny Weasley… előjegyezhetlek az eljegyzési gyűrűre? – kérdezte mosolyogva, mire a lány megcsóválta a fejét.
– Lehetetlen alak vagy, Harry, de így szeretlek. Igen, előjegyezhetsz – mondta a lány, majd Harry az ujjára húzta a gyűrűt. Annyira el voltak foglalva egymással, hogy fel sem tűnt nekik, időközben mindenki őket figyeli. Lily meghatottan bújt oda Perselus mellkasához. Hermione és Sirius váltottak egy óvatos csókot, míg Glory és Draco egymás kezét fogva mosolyogtak a történtek láttán. Ahogy a páros szétvált, mindenki elkezdett gratulálni nekik. Harry nem győzött köszönetet mondani nekik. Végre elérte azt, amiről mindig is álmodott. Barátok, szülők, és egyszer majd egy új család, a sajátja. Hiszen egy embernek nincs is szüksége másra, ha olyanok veszik körül, akik szeretik.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Most nagyon boldog vagyok, imádom az ilyen eseményeket! Hermione és Sirius kapcsolata mikor derül ki.Gondolom, túl sokáig már nem tudják titkolni! Köszi a frisset és várom a folytatást!
He-he, majd meglátod. Az még jó kis meglepi lesz XD, örülök, hogy tetszik :D