nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Lily

Lily

 

 

Lily gyomra görcsbe rándult, ahogy meglátta Perselust, persze a külső higgadtságot megpróbálta megtartani, de azt már nem tudta visszafogni, hogy ne bámulja a férfit. Aztán Hermione elkezdte faggatni és persze figyelnie kellett rá, hogy mit mond. Mikor már kezdte magát viszonylagos biztonságban érezni, Albus bejelentette, hogy menni készül. Ez még nem is lett volna gond, ha nem rángatta volna bele őt is a kis játékába. Így most mind a hárman fölfelé baktattak a lépcsőkön egy szót sem szólva. Perselus már megszokta a néma csöndet, így nem zavartatta magát. Felérve miután bekísérték az igazgatót a szobájába Piton máris indulni készült.

 

- Várj még egy percet, ha kérhetem, mutasd meg Lisának, hogy hol lesz a szobája. A Draco melletti lett neki előkészítve – Piton bólintott.

 

- Jó, de akkor siess, mert nem áll szándékomban még órákig felvigyázónak lenni.

 

- Értettem, nos kedvesem, csak a jelszavadat szerettem volna elárulni, illetve ezt a könyvet odaadni – nyújtott oda a nőnek egy vaskos lexikont. – Úgy tudom, hogy még mindig kísérletezgetsz az animágia területén. Tessék, ebből sok mindent megtanulhatsz. Óh és a jelszavad: föltámadás. – Lily hunyorogva nézett az idős mágusra, akinek a szemében huncut fény csillant.

 

- Köszönöm, bácsikám. Akkor mi megyünk is, jó éjt – még adott az öregnek egy puszit, majd Perselusszal elindultak kifelé. Piton egy darabig nem szólt semmit, csak a nő kezében tartott könyvet figyelte.

 

- Ön is tanul animágiát? – bukott ki végül belőle a kérdés.

 

- Hogy? Óh, igen, próbálkozom vele, és eddig egész tűrhető eredménnyel. De bizonyára ön is animágus… vagy talán tévedek? – Piton úgy döntött már nincs miért hazudnia, így csak rábólintott.

 

- Na és mióta ismerik egymást Blackkel? Úgy láttam elég szoros a kapcsolat maguk közt… - Perselus még magán is meglepődött. Mégis hogy a fenébe jutott eszembe ilyet kérdezni? Tette föl magának a kérdést, amire nem kapott választ.

 

- Egy ideje ismerem már és valóban nagyon jó barátok vagyunk. Persze ő amolyan kishúgként tekint rám… - Piton ismét nem bírta ki és közbeszólt.

 

- Persze ön más nézőpontból szemléli őt, igaz? – Lily, kishíján elnevette magát a feltételezésre.

 

- Nem, egyáltalán nem. Nekem ő csak barát, egy jó barát, amolyan testvér, aki az idegeimre megy. – Piton ismét bólintott egyet.

 

- Bocsássa meg, hogy ennyit kérdezősködöm, de szakmai ártalom… jut eszembe, ön ezek szerint szintén érintett valamilyen téren a bájitalkészítésben? – valamiért nem bírt leállni a kérdésekkel, pedig az esze azt súgta ez már túlmegy minden határon.

 

- Sajnos nem annyira mélyen vagyok a dologban, mint szeretném. Annak idején választanom kellett és végül az aurori pálya mellett döntöttem, így utólag már kicsit bánom, de hát ki tudja, mit hoz még az élet! – vállat rántott és halványan rámosolygott Perselusra, aki még mindig gyanakodva szemlélte a nőt.

 

- Meg is érkeztünk, ez az ön szobája, ha esetleg eltévedne a festmények majd útbaigazítják. Jó éjt! – kicsit megbiccentette a fejét, majd sarkon fordult és a már megszokott lobogó talárral elsétált. Lily kissé kábultan nézett utána és nem vette észre, hogy nincs egyedül a folyosón. Glory sétált éppen felé, és végignézte az egész jelenetet.

 

- Üdv, látom tetszik magának – kezdett bele a lány egy kicsit sem kedvesen. Lily ijedtében akkorát ugrott, hogy majdnem az ajtón kötött ki.

 

- Megijesztettél, kissé elbambultam, mit is mondtál?

 

- Csak annyit, hogy fölöslegesen stíröli az apámat, mert semmi esélye nála. Ő csak egy embert szeretett, az anyámat, aki már meghalt, ne is álmodozzon róla, hogy a magáé lesz! – Azzal felhúzott orral becsörtetett Draco szobájába. Lily döbbenten állt a hallottak előtt, és úgy érezte magát, mint egy kisiskolás, akit kioktattak. Végül besétált a szobájába, hogy lepihenjen végre. Lezuhanyzott, majd átöltözött pizsamába. Úgy döntött még olvasgat egy kicsit, hátha attól elálmosodik, de még ez sem jött össze. Hiába olvasta újra és újra a sorokat, az agya semmit sem fogott fel belőle. Idegesen a hajába túrt, majd a kandallóhoz lépve egy adag Hopp-port szórt bele, leguggolt és belekiáltott.

 

- Sirius, ébren vagy még? – A válasz nem is késett sokat.

 

- Igen, de miért?

 

- Azonnal megyek… - Sirius még mondani akart valamit, de már nem volt rá lehetősége, ugyanis a nő már rá is törte az ajtót.

 

- Én ezt nem tudom végigcsinálni! – fakadt ki, körül sem nézve. – Ez lehetetlen, mégis hogyan vigyem véghez a feladatom, ha a saját lányom lehord a sárga földig… - Sirius erős szemöldök rángására csak lassan figyelt föl, majd hátra fordulva megpillantotta Gloryt és Hermionét.

 

- Óh… sziasztok. Azért szólhattál volna, hogy nem vagy egyedül! – mordult föl a nő és magában azért rimánkodott, hogy a lányok ne kezdjenek el kombinálni.

 

- Óh, ezek szerint magának van egy lánya? Hol van? – kérdezte Hermione, aki egyre jobban élvezte a helyzetet.

 

- Hát ő, most nincs itt…

 

- Azt látjuk, de miért hagyta el? Miért nem hozta magával? – kötekedett tovább Glory.

 

- Ez nem az, aminek látszik… - próbált meg védekezni, majd segélykérőn Siriusra nézett.

 

- Jól van lányok, ebből elég… - Glory fölpattant, majd haragosan odaállt Sirius elé.

 

- Látom téged is teljesen behülyített, ez csak egy olcsó nőcske, aki még a gyerekét is elhagyta… és te neki adsz igazat? – Lily arcán végiggördült egy könnycsepp, majd dühösen a lányra förmedt.

 

- Neked fogalmad sincs arról, hogy milyen az ha nem lehetsz a gyerekeddel! Fogalmad sincs milyen mikor elszakítanak tőle! Halvány lila gőzöd se lehet arról, hogy mit érezhetek, semmit se tudsz rólam, mégis elítélsz és megint csak kioktatsz ahelyett, hogy próbálnál megismerni, pontosan olyan vagy mint az apád! – kiabálta a végére, majd szája elé kapta a kezét kiszaladt a szobából. Glory dermedten állt ugyan azon a helyen, és megpróbálta feldolgozni a hallottakat. Sirius nem tudva, hogy mit tegyen a nő után sietett, magára hagyva a két lányt.

 

- Glory… - szólt ijedt hangon Hermione.

 

- Mi az? – kérdezett vissza nem túl kedvesen amaz.

 

- Valahogy olyan furcsa ez nekem… honnan ismeri az apádat? Miért mondja, hogy pont olyan vagy mint ő? Mi ez az egész mese, hogy elszakították a gyerekétől? És mi ez a kioktatás…

 

- Nem tudom… a folyosón úgy egy órája beszóltam neki, hogy szálljon le az apámról, mert ő csak anyát szerette… - Hermione arca egyre jobban elkomorult.

 

- Akkor sem értem. Hirtelen megjelenik Siriusszal olyan jóban vannak, mintha már általánosba is együtt jártak volna, ismeri Tappmancsot… megvédte Harryt a vacsoránál. Auror, és jó volt bájitaltanból. Az igazgatóval is nagyon jóban van… most meg kiderül, hogy a gyereke beolvasott neki. De mikor beszélt vele? Hiszen egy óra alatt még egy bagoly sem fordul olyan gyorsan, nem mellesleg az a gyerek még csak most tanulhat meg írni… és eddig egyedül te oktattad ki… - Hermione szeme kikerekedett és úgy nézett Gloryra, mint aki szellemet lát.

 

- Mi van? – tett föl ismét a kérdést a lány.

 

- Hogy mi van? Ha tudnám, hogy a halálból van visszatérés azt mondanám, hogy az a nő a másik szobában az anyád! Ez van. Ismeri Siriust, Albust, és szerintem még Pitont is, bár jól rejtegeti. Megvédte Harryt és próbált összebarátkozni veled is. Egész este az apádat stírölte és láttam az arcán hogy majdnem elájul, mikor Dumbledore azt kérte tőle, hogy kísérjék föl… ez egy… és akkor még te is veszekedtél vele, erre alig egy órával rá beront és feldúltan panaszkodni kezd neki, hogy nem fog menni a dolog mert a lánya kioktatta… - Glory hitetlenkedve hallgatta végig a dolgot, de úgy vélte, hogy ez az egész csak valami ostoba tréfa lehet.

 

- Igen, egész szép kis összeesküvés, de mint tudjuk, a halálból senki sem tér vissza. – vetette oda nyersen. Sirius közben feldúltan érkezett vissza és nem túl kedves módon zavarta ki a lányokat.

 

- Szégyelljétek magatokat mind a ketten! Hogy lehettek ilyen kegyetlenek, fogalmatok sincs, hogy szerencsétlen miken ment keresztül, és mégis így elítélitek. Ha miattatok adja föl, én nem bocsájtom meg nektek, abban biztosak lehettek. Megpróbálja a lehetetlent és ezt kapja pont tőled Glory… - Hemrione kapva kapott az alkalmon, hogy Sirius így is eléggé ideges, és nem tud tisztán gondolkozni.

 

- Na persze de ha ő annyira ártatlan, akkor miért nincs itt a gyereke? Vagy inkább úgy kérdezem miért nem mondja meg Lily az igazat?!

 

- Mert nem teheti! – üvöltötte Sirius, aztán tátott szájjal és halálra vált arccal meredt a döbbent lányokra. Idegesen hátrálni kezdett míg bele nem ütközött a kanapéba. Hermione diadalittas arccal szaladt oda hozzá és ölelte át.

 

- És megint Hermionénak van igaza, ez az! – kiáltott föl, majd Gloryra nézett, aki úgy tűnt hamarosan el fog ájulni.

 

- Az a nő… az Lily? Mármint Lily Evans? Az a Lily? Az anyám? De… dedede hogy? – pánikszerűen kapkodta a levegőt. Sirius mit sem várva indult el Lily szobájába. Hermione úgy loholt utána mint egy pincsikutya, de persze magával rángatta a levegőért kapálódzó Gloryt is. Sirius szabályosan berontott a szobába, ahol az ágyon egy könnyeit potyogtató főnixet találtak.

 

- Lily… vagyis… Lily? – hitetlenkedett Hermione.

 

- A fenébe. Most nézzétek meg, pedig mennyit dolgoztunk, hogy át tudjon változni! – Sirius bosszankodva nézte a magába roskadt főnixet.

 

- Nem értem… hogyan? – szólalt meg Glory két levegő vétel közt. Sirius mintha csak engedélyre várna, ránézett a főnixre.

 

- Ők jöttek rá, igaz én is elszóltam magam, tehát ebből még nem lehet gond… - A főnix bólintott, de még mindig búsan lehorgasztotta fejét.

 

- Igen. Ő itt Lily, ugyan az a nő, akit Ti olyan nagy szeretettel fogadtatok. – A két lány elkezdett fészkelődni.

 

- De hogy került ide?

 

- Hermione, ha hagynád, hogy folytassam, akkor ez is kiderülne. Szóval odafönt rontotta a „mindenki boldog” összképet, mert állandóan az itt maradottakat siratta, ezért kapott egy lehetőséget, hogy újrakezdje. Emberi testet nem kaphatott, de egy mágikus lényét igen. Így lett főnix, akkor pottyant le az égből, mikor ti összekapartátok. Az itt maradásának a feltételei a következők voltak, animágiával emberi testbe juttatnia magát, majd elváltoztatott külsővel elérni, hogy Piton beleszeressen. Ha ez sikerül, itt maradhat az élők közt, ha nem, akkor örökre visszatér oda… - kezével az ég felé bökött, mire Hermione leguggolt a főnix elé.

 

- Kérlek, ne haragudj… vagyis ne haragudjon, Mrs. Potter, én nagyon sajnálom… - esedezett bocsánatért a lány.

 

- Szerintem már megbocsájtott, legalábbis ez a pislogás szerintem azt jelenti… - A főnix belecsípett Sirius kezébe. – Jól van, nem szólok be többet – Gloryra Pillantott, majd folytatta. – Nem mondhatja el senkinek, hogy ki is ő, azzal viszont nincs gond, ha más jön rá, de elvileg mi sem árulhatjuk el senkinek. Esetleg szeretnél kettesben maradni vele? – kérdezte végül a lánytól, aki bólintott. Sirius Hermionéval átvonult az ő szobájába, hogy ne legyenek útban.

 

 

Glory tétován ült le az ágy elé a földre, majd fejét kezeire támasztva kezdte el méregetni a madarat. Szemöldökét összeráncolta, majd egyik ujjával tétován megbökte a madarat.

 

- Bocs, de ez hihetetlen, te egy madár vagy… - a megállapításra a főnix elfordította fejét. – Nehogy megsértődj! Vagyis, na jó, bocsánatot kérek, meg ilyenek… bunkó voltam, és sajnálom, de meg kell értened. Hirtelen feltűnt valaki, aki feltűnően vizslatja az apám, hát persze, hogy nem tetszik a dolog. – kezdett bele a magyarázkodásba a lány. – Igazán lehettél volna diszkrétebb is és nem nyáltól csorgó szájal nézni minden mozdulatát. – Lily kezdett besokallni és a főnix alakban nem sokat tudott tenni, hogy leállítsa lányát. – Meg egyáltalán mi volt ez az én jól nevelt és intelligens kisasszony vagyok, jól jár velem mindenki stílus, ez egyáltalán nem menő… - Lily úgy érezte felrobban, ha nem szólhat vissza, ezért összpontosított. A következő percben már egy vörös hajú nő ült az ágyon, aki nem mellesleg, meztelen volt.

 

- Melinre vegyél föl valamit! – kiáltott föl Glory, mire Siriusék visszaszaladtak. Az eredmény még több kiáltozás és egy migrénes férfi lett.

 

- Sirius fordulj el! – parancsolta a nő, mire a férfi vállat vont és az ajtót kezdte el bámulni. Lily gyorsan magára kapta pizsamáját.

 

- Valamit kezdeni kéne ezzel a pucéran változok át dologgal… olyan idegesítő! – panaszkodott a nő, de mikor megfordult még a lélegzete is elállt. Glory ott guggolt ugrásra készen, könnyes szemekkel. Lily arca ellágyult és kinyújtotta kezeit felé. A lánynak se kellett több, azonnal rávetette magát és sírni kezdett.

 

- Ssss, jól van, nyugodj meg! – Lily el sem hitte, hogy a kislányát tartja a karjaiban. Glory belefúrta arcát a nő mellkasába és úgy szipogott tovább. Sirius inkább úgy döntött, hogy érdemesebb a kandallót bámulnia, ha nem akar ő is bőgni. Persze Hermione erre is rájött, és mosolyogva megcsóválta a fejét. Ahogy elnézte Lilyt, amint lányát öleli, neki is honvágya támadt. Az utóbbi években szinte alig volt szüleivel és már a nyári szünetek vége előtt jóval el is hagyta őket.

 

- Jó neki… - suttogta maga elé, de persze Sirius meghallotta.

 

- Valami baj van? – Hermione odakapta fejét, majd hevesen megrázta.

 

- Semmi, csak kicsit honvágyam támadt, tudod jóformán alig voltam anyáékkal a nyáron és hiányoznak. – A szomorú tekintet teljesen letaglózta Siriust, aki önkéntelenül sétált oda a lányhoz, majd úgy ölelte át, mint akit meg akar nyugtatni. Hermione megdöbbent ugyan, de nem ellenkezett, belesimult az ölelésbe, és belemosolygott a férfi mellkasába. Az idilli helyzetet Lily torokköszörülése zavarta meg.

 

- Öhm… nem akarok beleszólni, de ne itt éljétek a szerelmi életeteket! – A két illetékes úgy rebbent szét, mintha megégették volna magukat, majd heves tiltakozásba kezdtek.

 

- Én nem, vagyis mi nem, mi egyáltalán nem… - kezdte Hermione.

 

- Pontosan úgy van, ahogy ő mondja, mi abszolút de nem… - folytatta Sirius.

 

- Na persze… - Lily vetett rájuk egy lesajnáló pillantást. Glory közben összeszedte magát, így elkezdett kérdezősködni.

 

- De mégis hogyan?

 

- Jutalmat kaptam, de még így is küzdenem kell érte. Ha szilveszterig nem tudom elérni, hogy Perselus belém szeressen, vagyis nem belém, hanem Lisába. Nem mutathatom meg az igazi valóm… - Glory szörnyülködve hallgatta végig.

 

- De, hát ez szörnyű, hiszen akkor olyan mintha azt akarnád, hogy egy másik nőbe szeressen bele. Mi lesz ha rájön? Vagy ha sikerül, és már visszaváltozhatsz? Örökre meg fog utálni, mert átverted… ez annyira abszurd! – lázongott a lány, miközben hol az anyját, hol pedig Siriust nézte.

 

- Igen, magam alatt vágom a fát, de azt hiszem erre mondják, hogy néha áldozatot kell hozni. Ha a visszajövetelemért ilyen árat kell fizetnem… még akkor is megéri. – látszott a nőn, hogy mennyire nehezére esik ezt kimondani.

 

- Hátha nem veszi majd ilyen komolyan, elvégre egy igen okos férfiról van szó. – szólalt meg hirtelen Hermione.

 

- Igen, Perselus okos, de legalább annyira sértődékeny is – válaszolta Lily kissé rekedten. – Ne haragudjatok, de kettesben maradhatnék Gloryval? Tudom, hogy lesz még időnk beszélgetni, de jó lenne, ha most… - Sirius bólintott, és Hermionéval elindultak kifelé.

 

- Óh, Glory, majd kitalálok valamit, ha Harryék keresnek. – A lány bólintott, és ők elhagyták a szobát.

 

- Szóval? Még mindig egy könnyűvérű kis nőcskének tartasz? – A lány megrázta a fejét.

 

- Nem, dehogy! Csak ideges voltam, mert úgy vettem észre, hogy apa is fölfigyelt rá… vagyis rád.

 

- De jelen helyzetben ez jó. Hiszen most ez a cél, aztán remélem, hogy apád is megbékél. Tényleg, odafentről látok mindent, de az érzéseiteket nem tudtam nyomon követni. Te mit érzel iránta? Megkedvelted már?

 

- Hát, végül is meg, bár néha olyan, mint egy két lábon járó kőszobor…

 

- Az enyhe kifejezés, Perselus nem csak néha olyan… sajnos mostanában állandóan, ezért is lesz nehéz dolgom. – válaszolta Lily.

 

- Na igen, de Harryvel még rosszabb. Csak az elbeszélésekből tudom, hogy mi is történt köztük, de ismerve őket, nem lesz könnyű igazán megbékélniük. – Lily bólintott, és szomorúan sóhajtott egyet.

 

- Azért meg kéne próbálni kibékíteni őket. Tényleg, hogy mennek az okkulmencia óráik, és az animágia?

 

- Ginny, már átváltozott egy feketerigóvá, Ron pedig elég nehézkesen, de már nagyon hasonlít egy egérre, bár a mérettel még van egy kis gondja, kutya méretű egér… - Ezen mind a ketten jót nevettek. – Draco tökéletes kis görényke lett, viszont se Harry se Hermione nem tudott még átváltozni.

 

- Harryvel az lehet a gond, hogy nem tudja eldönteni mivé is változzon. Hermione pedig… szerintem ő túl tökéleteset akar, és ezért van benne egy gát.

 

- Lehet, de majd csak összejön nekik. Az okkulmenciáról nem sokat tudok, de Hermione elmondása szerint most lényegesen jobb a helyzet, mint pár éve. – Lily elmosolyodott, majd magához húzta a lányát.

 

- Ennek örülök, na de mesélj nekem, bármiről, ami csak az eszedbe jut. – Glory elgondolkozott egy pillanatig, aztán elkezdett mesélni. Szóba kerültek a nevelőszülei, a barátai, Harry, az apja, Sirius, a griffendélesek és még Draco is, aki ezalatt békésen szunyókált a szomszéd szobában.

2 hozzászólás
Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.
Utolsó hozzászólásokÚjabbak 1 KorábbiakLegelső hozzászólások
2010.03.04. 21:49
Kiki

Folytatást, folytatááást!!! Légyszi. Lilynek tényleg nem lesz könnyű dolga.

2010.03.04. 14:43
Fantasia


A pucér Lily szerintem minden jelenlévőnek kínos volt. Na egen Draco stílszerűen görény. Harry vajon tényleg kígyó lesz ha sikerül neki, vagy más?

 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2025. November
HKSCPSV
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77