Közelebb

A gyógyító már majdnem két órája volt bent Doránál, de a fiúknak még semmi hírük nem volt. Ginny az ajtó előtt várakozott míg Hermione bent volt a gyógyítóval és Bonnyval.

- A nyugtató főzet már hat – mondta halkan a gyógyító, hogy ne zavarja meg a kismamát.

- Mi a helyzet a babával? Ugye nem lesz gond vele – kérdezte reménykedve Hermione.

- Sajnos azt kell mondanom, hogy Ms Tonks veszélyeztetett terhes, így még nagyobb felügyeletet kell mellé biztosítani, mint eddig. Sajnos az elkövetkező egy másfél hónapot az ágyban kell töltenie – közölte a férfi.

- Merlinre… és ha betartjuk az előírást, akkor ugye nem lesz gond? – reménykedett a lány.

- Ezt nem garantálhatom. Lehet, hogy Ms Tonks erősnek tűnik, de a szervezete le van gyengülve. Őszintén szólva nem is tudom, hogy hogyan dolgozhatott így aurorként… minden esetre a baba fizikailag egyelőre jól van – taglalta a gyógyító miközben elkezdte összepakolni a magával hozott holmikat.

- Hogy érti, hogy fizikailag? – aggodalmaskodott Hermione.

- Azt kell mondjam, hogy a babát nagy megrázkódtatás érte. Láttam már ilyesmit korábban és volt rá példa, hogy a gyermek sajnos kvibli lett… Minden esetre a baba minél tovább marad az anyja hasában annál nagyobb az esélye, hogy egészségesen születik meg és a varázsereje sem csorbul – fejezte be a férfi. Hermione felsóhajtott és az alvó Dorára nézett.

- Köszönjük szépen… Bonny és Dobby a házimanók állandóan vele lesznek és majd valahogy mi is megoldjuk a dolgot – mondta kicsit zavartan a lány.

- Az lenne a legjobb, ha egy családtag lenne mellette. Talán az édesanyja, vagy a baba apja lenne a legmegfelelőbb személy.

- Majd meglátjuk, hogy mit tehetünk az ügy érdekében – suttogta a lány. Közben kiléptek a folyosóra ahol Ginny várta őket. A lány feszülten várta a híreket, de Hermione intett hogy majd később. Már a lépcső aljában jártak mikor a nappali ajtaja kinyílt és a kis társaság feszülten várta a híreket.

- Ha bármi gond van hívjanak, akár az éjszaka közepén is ha kell. Ms Tonks feküdjön, csak végszükség esetén kelhet föl… Tudom, hogy elég izgága teremtés, ezért fokozottan figyeljenek rá. Élete valószínűleg leghosszabb időszaka lesz a hátralevő néhány hét…

- Úgy lesz. A bájitalt meddig szedje? – kérdezett rá végül Hermione. A gyógyító már a kabátját vette föl és úgy válaszolt.

- Az erősítő főzetet egészen a végéig szednie kell. Persze nem lesz egyszerű hiszen a bájital hosszabb szedés után émelygést okozhat. Próbálják belecsempészni az ételébe úgy elviselhetőbb lesz – tanácsolta. Hermione bólintott és kikísérte az ajtón a gyógyítót. Amint visszatért fáradtan dőlt neki az ajtónak. Mindenki feszülten várakozott, senki se szólalt meg. Hermione nem tudta, hogy mit is mondhatna.

- Dora most alszik… a gyógyító azt mondta, hogy nem sok kellett hozzá hogy beinduljon a szülés, viszont akkor a baba nem élte volna túl. Dora… veszélyeztetett terhes. Szigorúan feküdnie kell, csak a mosdóba kelhet föl. Nem szabad idegesíteni, semmilyen stressznek nem szabad kitenni vagy a baba látja kárát… - a jelen levők egy emberként fújták ki a levegőt.

- De akkor most jól vannak, ugye? – kérdezte Harry még mindig feszülten.

- Nem… nincsenek jól. A gyógyító azt mondta, hogy Dora fizikailag nagyon rosszul van és az is csoda, hogy az auror ellenőrzésen átment… Teljesen le van gyengülve, sőt… ahhoz képest hogy terhes szinte semmit se hízott. Amennyivel többet nyom az maga a baba súlya, szóval ha úgy vesszük még fogyott is. A kicsi pedig… most fizikailag még jól van, de elképzelhető, hogy a stressz miatt sérült a varázsereje és… kvibli lesz belőle – taglalta dühösen a lány. Charlie fel-alá kezdett járkálni, dühében még a falba is sikeresen belevágott egyet. Ginny szipogva bújt Harry mellkasához oltalmat keresve. Ron a fejét vakarta és próbált magához térni, míg Perselus karba font kézzel állt az ajtófélfának támaszkodva. Remus reakciója annyi volt, hogy kiejtette a kezében tartott teáscsészét, bár a tea már rég kifogyott belőle.

- Felmegyek hozzá – mondta Charlie.

- Inkább hagyd. Most alszik – mondta Hermione. A férfi kénytelen volt hallgatni a másikra.

- Talán szólni kéne Dora anyjának – tanácsolta Ginny tétován.

- Nem biztos, hogy most az édesanyjával akarna beszélni, hiszen mióta felvállalta a babát alig találkozott a szüleivel – morogta Piton feszülten.

- Akkor szóljunk anyának. Elvégre ő van mellette majdnem minden nap – vágta rá Ron.

- Ez nem rossz ötlet… - vágta rá Charlie. Remus még mindig a kanapén ült lábánál a törött csészével. Furcsa érzés járta át, pontosabban az volt a furcsa hogy nem érzett semmit. Hallotta, hogy mi történt, de mégse érzett semmit. Mintha meghalt volna és már nem fájna semmi. Nem volt bűntudat, bosszúság, harag, düh, szomorúság, aggodalom, izgalom, idegesség, vágy, félelem… semmi se volt. Tudatában volt az eseményeknek, hiszen hallotta és föl is fogta őket, de mégsem érzett semmi. Mintha minden érzést egy pálcaütésre kiöltek volna belőle.

Hermione látva a férfi katatón állapotát odasétált elé, majd hogy a szemébe tudjon nézni leült a földre. Remus lassan pillantott csak rá, mint aki félig álmodik.

- Remus… jól gondold meg hogy ezután mit fogsz tenni. Nem járkálhatsz vissza Dora életébe kényed-kedved szerint. Az érzelmi és idegi feszültség miatt lett Dora ilyen gyenge és esendő. Még egy ilyen és annak végzetes következményei lesznek. Tehát el kell végre döntened, hogy mit akarsz. Akarod azt a nőt fönt a szobában a gyereketekkel együtt, vagy zokszó nélkül félreállsz és hagyod, hogy a helyed átvegye Charlie. Jól gondold meg mert nem lesz vissza út… Ha most elengeded az végleges lesz. A baba Charlie-t fogja apjának hívni, Dora mellett Charlie fog aludni éjszakánként és a többi gyereküknek is ő lesz az apja. Ha pedig Dora úgy akarja a gyereked semmit se fog tudni rólad… Van még egy kis időd. Menj haza és gondold át – lassan fölállt a földről és a férfi fölé magasodott. – Addig ne gyere vissza amíg nem döntöttél. A baba születéséig van időd, de tovább nem – suttogta határozottan és keményen a lány. Szemében olyan elszántság és düh volt olvasható ami mindenkit megdöbbentett. Hermione belül forrt a méregtől. Most zokszó nélkül meg tudta volna csinálni a Cruciatust…

Remus nem mondott semmit. Kissé támolyogva állt föl, majd lehajtott fejjel – mint egy élő halott – kisétált a nappaliból egyenesen az ajtóhoz. Még vetett egy fájdalmas pillantást az emelet felé és kisétált a dermesztő októberi szélbe. Harryék csöndesen figyelték az eseményeket, senki sem tudott mit mondani, de nem is kellett. Hermione mint valami vezető elkezdte őket irányítgatni.

- Dorának nem lesz baja és a babának se. Charlie szólj légyszíves édesanyádnak, hogy majd nézzen át. Ginny, Ron, Harry, Perselus ti menjetek el nyugodtan a koncertre, nem hiányzik hogy Dorának emiatt is rossz érzései legyenek, hogy miatta hagytátok ki a Walpurgis Leányai koncertet, rendben?

- És te? – szólalt meg Harry.

- Én amúgy sem vagyok nagy koncertre járós alkat, itt maradok és vigyázok Dorára Dobbyval és Bonnyval együtt. Még nagyjából két óra és Tonks magához tér… akkor majd elmagyarázom neki mit mondott a gyógyító – darálta a lány. Vonásai kemények voltak és talán túlságosan is ridegek. Keze ökölbe szorult és a szorítása egy pillanatra se engedett.

- Oké, akkor én megyek szólok anyának – vágta rá Charlie, majd a kandallón keresztül távozott.

- Hermione nekünk is maradni kéne… - kezdet Ginny.

- Nem! Az lesz a legjobb ha elmentek bulizni. Szerintetek Tonksnak milyen bűntudata lenne mikor tudja, hogy már hónapok óta csak erre vártok? Én itt maradok, ti meg szépen elmentek – jelentette ki a lány ellentmondást nem tűrően.

- Jól van, igazad van… Dorát ismerve kiakadna ha nem mennénk el – egyezett bele Harry. Perselusnak viszont nem tetszett az ötlet és úgy döntött ő bizony ellenszegül Hermione akaratának.

- Én is maradok, amúgy se rajongok a bandáért csak azért mentem volna mert ti is mentek – vont vállat. Hermione hiába vette elő legcsúnyább nézését Pitonra semmilyen hatással nem volt, így végül a lány nem tehetett mást, belement. Mrs Weasley nem telt bele sok idő és már meg is érkezett. Persze pusztán féltő, - anyai – gondoskodásból elhordta Remust mindenféle csúfságnak. Charlie bőszen bólogatott a válogatott szitkok mellé, amik elhagyták anyja száját.

- Komolyan nem értem mi baja annak az embernek! Nem mintha nem örülnék neki hogy Dora és az én Charlie-m, de akkor is! – bosszankodott a nő miközben elkezdett vacsorát készíteni.

- Ismeri Remust, nehéz eset – sóhajtott föl Harry.

- A legnehezebb, akit eddig a hátán hordott a föld – morogta Piton.

- Szegény kicsi Dora… - suttogta végül elcsöndesedve az asszony. Vacsora után Harryék elkezdtek készülődni. Kilenc előtt tíz perccel pedig már indulásra készen álltak.

- Ne felejtsétek el Neville és Luna ott vár majd rátok – oktatta ki őket Hermione.

- Tudjuk – sóhajtott Ron unottan.

- Na menjetek és bulizzatok egy jót – mosolyodott el halványan a lány, majd kilökdöste a ház ajtaján a többieket. Mikor az ajtó becsukódott arcáról leolvadt a mosoly és helyét átvette valamiféle búskomor világfájdalom. Annyira elmerült gondolataiban, hogy észre sem vette a lépcső alján ácsorgó Pitont. A fiú kíváncsian nézett a lány után. Nem tudta, hogy vajon mi baja lehet. Követte őt a nappaliba, ahol Hermione leroskadt a kanapéra. Perselus egy kis ideig nézte őt, majd úgy döntött nincs mit vesztenie, közelebb megy.

- Szia… - köszönt halkan. Hermione felnézett rá de arcán ismét az az erőtlen kétségbeesés jelent meg mint amit az ajtónál is látott.

- Szia – jött a csöndes köszönés.

- Leülhetek? – kérdezte Perselus. Hermione bólintott és megpaskolta a mellette lévő helyet. Lábát felhúzta és átkarolta, teljesen begubózott. Piton egy ideig csöndesen szemlélődött végül kibukott belőle a kérdés:

- Mi a baj?

Hermione meredten bámulta a tüzet, mintha teljesen máshol lenne. Piton nem akarta erőltetni a dolgot így nem kérdezett rá újra. Inkább ő is a kandalló bámulása mellett döntött. A csönd ólomsúllyal nehezedett a helyiségre és Perselus úgy érezte, mintha visszatért volna régi életébe. Aztán a lány hirtelen megszólalt.

- Miért ilyen szemét az élet? – kérdezte suttogva.

- Hogy mondod? – fordult oda a fiú.

- Miért kell a jó embereknek szenvednie? Ott voltak Harry szülei jó emberek voltak és mégis meghaltak. Neville szülei nem különben és most azt sem tudják, hogy kicsoda a fiuk… Luna édesanyja is csodás bájitalmester volt és mégis meghalt… Cedric sem ártott senkinek és egyszerűen megölték. Siriusnak voltak hibái ahogy az apádnak is, de mégis… jó emberek voltak és meghaltak… Erre most itt van Remus. Végre boldog lehetne és mit csinál? Elcsesz mindent – morogta a lány, majd egy fényképet a tűzbe hajított. Perselus csak nézte a lassan megfeketedő képet, amin Remus Lupin állt a harmadéves trióval és bőszen mosolygott a képet készítőre.

- Az élet ilyen volt és ilyen is lesz, bárki bármit tegyen ellene – felelte végül Piton. Hermione felhorkantott és homlokát a térdére hajtotta.

- Hiányzik… - suttogta alig hallhatóan. Perselus nem tudta, hogy vajon kire gondol a másik.

- Kicsoda? – kérdezett rá végül. Ám a válasz nagyon meglepte.

- Piton professzor – sóhajtott föl a lány és Piton megmerevedett. – Nyugodtan nevezhetsz bolondnak, ahogy Harryék… de nekem ő fontos volt. Fontos része volt az életemnek. Számomra ő egy példakép volt, egy leküzdhetetlen akadály… Sohasem dicsért meg, sohasem adott pontokat egy pillanatig sem éreztette, hogy jó vagyok. Ez ösztönzött… miatta lettem ilyen, mert meg akartam felelni neki. – Perselus szíve hevesen dobogott. Szíve szerint most azonnal megdicsérte volna a lányt, de nem tehette. Viszont nem akarta, hogy Hermione ilyen letargikus állapotba maradjon, így megpróbálta jobb kedvre deríteni. Megköszörülte a torkát és beszélni kezdett.

- Micsoda griffendéles önteltség Ms Granger… - kezdte a régi stílusában, mire a lány döbbenten kapta föl a fejét. – Talán azt képzeli, hogy az igyekezete számított is nekem valamit? Sajnálattal közlöm, hogy mivel Merlin jóvoltából a Griffendél ház diákja lett eszem ágában sem áll bármilyen módon pozitív megerősítésben részesíteni önt… - morogta mintha csak az egyik óráján lenne. Hermione arcán széles mosoly jelent meg és beszállt a játékba.

- Professzor, maga igazságtalan. Én a lelkem is kidolgozom mindig, de magának az se jó – vetette oda játékosan.

- Mit számít nekem egy griffendéles törékeny kis lelke – húzta föl az orrát, de majdnem elnevette magát.

- Ha mardekáros lennék, akkor is ilyen lenne professzor? – kérdezte komoly képpel, mire Perselus arca kissé megfeszült.

- Ha mardekáros lenne Ms Granger, én lennék a legboldogabb, mert a házam egy olyan kivételes elmével gyarapodott volna, mint ön. – Mire befejezte Hermione mellkasa egyre gyorsabban emelkedett, mintha készülne valamire, vagy mintha rájött volna valamire. Így Perselus gyorsan hozzátette. – Na meg persze az ágyam is gazdagítaná, és sohasem szabadulna onnan – mondta kis gúnyt erőltetve a hangjára. Hermione szeme kikerekedett, majd egy pillanatig feszült csönd telepedett közéjük míg végül a lány nevetésben tört ki. Perselus megnyugodott, hogy most már minden rendben és a titka biztonságban van.

- Hát ez jó volt – kuncogta a lány vidáman.

- Igen elég hitelesen tudok utánozni – bizonygatta Perselus.

- Azért nem… apád sohasem mondott volna olyat, hogy bevisz az ágyába – somolyogta a lány.

- Honnan tudod? Amilyen vén kéjenc volt lehet, hogy rólad álmodozott a zuhanyzó alatt – vigyorogta gonoszul, mire Hermione elkezdett vörösödni.

- Ááááá ne is mondj ilyeneket – könyörgött a fiúnak.

- Ugye milyen szörnyű – mondta önelégülten a srác.

- Nem azért… túl élénk a fantáziám – dünnyögte a lány még mindig vörösödő képpel, de most már Perselus is csatlakozott hozzá.

- Öm, azt hiszem hogy ideje témát váltani – jelentette be, majd gyorsan elfordult a lánytól.

- Igazad van… tényleg túl élénk a fantáziám… már látom ahogy zuhanyozik és alaposan végigmossa magát, aztán a zuhanyzó ajtaja kinyílik és én megjelenek mögötte – duruzsolta a lány miközben szemöldökét emelgette. Perselus nagyot nyelt és csodáért imádkozott.

- Hagyd abba kérlek… - nyögött föl. Persze Hermione azt hitte, hogy undorában rázta ki a hideg, pedig ha tudta volna, hogy nagyon is el tudta ő képzelni ezt a jelenetet.

Végül hanyagolták a Piton témát és úgy döntöttek, hogy megnézik lábadozó barátnőjüket. Molly és Charlie éppen Dorát etették meg akit nagyon feszélyezett a szituáció. Ahogy benyitottak meglátták az ágyban fekvő nőt ami már majdnem sírt mert tele akarták tömni.

- Hogy van a legszexibb kismama? – kérdezte Perselus vidáman, mire Charlie-tól kapott egy bosszús pillantást.

- Ha ilyen helyes pasik látogatnak meg akkor jobban érzem magam – mosolyodott el Dora.

- Ezt jó hallani… amint fölkeltél meghívlak egy gyertyafényes vacsorára – udvarolt Perselus. Tudta, hogy Doránál az ilyenek hatnak és rögtön jobb kedve lesz.

- Vigyázz, a szavadon foglak – kacsintott rá a nő.

- Egyelőre csak maradj fekve – utasította Charlie.

- Ha egyszer fölkelhetek, egy évig nem akarok ágyat látni – morgolódott a nő.

- Hidd el kedvesem, ha megszületett a baba… minden pillanatban egy ágyért fogsz imádkozni – bizonygatta Molly. Dora kissé elfintorodott. Tudta, hogy sok dolga lesz a gyerekkel, na de hogy ennyire sok…

- Asszem kezdek begyulladni – nyögött föl.

- Semmi probléma. Most gondolj bele. Nekem hét gyerekem van és nem volt házimanóm mégis megcsináltam – legyintett Mrs Weasley.

- Ha te mondod… - egyezett bele lemondón. Nem akarták túl sokáig föltartani őt, így Hermione és Perselus elköszöntek, majd elindultak a szobáikba. Menet közben Perselus megtorpant a lépcsőnél. Hermione már majdnem becsukta maga mögött a szobájuk ajtaját.

- Hermione… - szólalt meg hirtelen a fiú. A lány kidugta a fejét az ajtón, hogy lássa mit akarhat a másik.

- Nincs kedved még beszélgetni? Harryék hajnali egynél előbb úgy se érnek vissza – taglalta a fiú. A lány elgondolkodott, majd bólintott.

- Oké, de előbb lezuhanyozom, aztán megyek – mondta végül, majd becsukta az ajtaját. Perselus elmosolyodott. Fél éve még nem gondolta volna, hogy ilyen baráti – szinte már családias – viszonyt fog folytatni Potterrel és a barátaival. Régen mindegyiket csak üresfejű, szűklátókörű idiótának tartotta, de most… most már ők a barátai és a családja. Furcsa melegség áradt szét testében, ahogy rájuk gondolt. Csak most kezdte igazán megérten hogy Albus mit akart elérni a tervével. Ő, Perselus Piton egy új életet kapott, amiben boldogabb és jobb ember lehet mint a régiben volt. Úgy gondolta, hogy amíg a lány lezuhanyozik addig ő is rendbe szedi magát. Fölnyalábolta törölközőjét, majd besétált a folyosó végén lévő fürdőbe.

Hermione nem sokat szöszmötölt. Gyorsan összekapta holmijait és bevágtatott a fürdőbe, majd magára zárta az ajtót. Levetkőzött és ruháit szépen, gondosan összehajtva tette a fürdőben álló székre. Már elindult a zuhany felé, mikor a tükörben meglátta magát. Rövid haja miatt a nyakát és a vállát borító sebhelyek jól látszódó halvány rózsaszínes nyomot hagytak maguk után. Hermione elhúzta a száját. Sohasem tartotta magát csinosnak vagy szépnek. Mindig átlagos külseje volt. A haja kész katasztrófa volt, ezért is szabadult meg végül tőle. Így sokkal kevesebb baja volt vele. Az arcában semmi figyelemre méltó nem volt, teljesen semleges vonásokkal bírt. Ami az alakját illeti lehetett volna sokkal nőiesebb is, de a sors – vagy a gének – mást szabtak rá. Összefoglalva nem igazán tetszett neki a látvány. Végül beleunt az önmustrálásba és beállt a zuhany alá. Viszonylag hamar végzett, sohasem szeretett hosszú ideig pancsolni, kivéve a Prefektusi fürdőt. Ott órákig is el tudott lenni. Most viszont pár perc alatt kint volt a zuhany alól és már javában öltözködött. Fölnyalábolta levetett ruháit és besietett a szobájába, hogy eltegye azokat. Ginnyvel közös hálójuk volt, így most ideiglenesen két ágy volt a szobában. Lepakolt az ágyára, vetett egy utolsó pillantást a tükörbe, hogy a haja mennyire kócolódott össze, végül vállat vont.

- Elvégre csak az emeletre megyek – suttogta tükörképének. Lila selyempizsamáját vette föl, amire túlbuzgón sem lehetett volna mondani, hogy sokat enged mutatni. Viszont nem is hódításra készült, csak beszélgetésre… Persze már megfordult a fejében, hogy talán meg kéne próbálnia kezdeményezni Perselusnál, de ezt az ötletet végül mindig elvetette. Nagyot sóhajtott, majd kilépett a szobából és elindult a másodikra. A folyosón hűvösebb volt így gyorsan szedte a lábait. Nem sokáig vacillált, bekopogott, de mivel senki se nyitott ajtót, így lassan lenyomta a kilincset és belépett.

- Perselus! – szólalt meg az ajtóból, de a fiúnak nyoma se volt. Úgy gondolta, hogy a fiú biztos leszaladt valamiért, de hamarosan megérkezik, így beljebb sétált és elkezdett körbenézni. Már jó ideje nem volt ebben a szobában. Emlékezett rá, amikor a nyáron rendbe hozták. Most már sokkal több minden volt benne. A falon hosszú polcokon sorakoztak a fiú könyvei. Néhány mágikus fénykép is volt már a kandallón és az íróasztalon. Kíváncsian fölvette az egyiket és alaposabban szemügyre vette. Azon Harry, Perselus és Tonks voltak láthatóak, amint a kertben ücsörögnek a füvön. Harry szélesen vigyorgott, míg Tonks mellette nevetett, Perselus pedig csak halványan mosolygott.

Hermione akaratlanul is végigsimított a képen. Szerette amikor Perselus nevet, bár nem sokszor tapasztalhatta eddig. A fiút mindig valami furcsa szomorú aura lengte körbe, ami ellen hiába akart tenni, nem tudta elsöpörni a fiú feje fölül. Akaratlanul is eszébe jutott Piton professzor és az, hogy ők ketten mennyire egyformák. Ha Hermione nem bízott volna ennyire vakon az igazgatóban talán még meg is kérdőjelezte volna, hogy nem-e egy és ugyanazon személyről van szó. De mivel rendes kislány volt, nem kételkedett és elhitt mindent, ami az ősz mágus száját elhagyja, legalábbis igyekezett elhinni mindezt. A tanulmányozás közepette észre sem vette, hogy az ajtó kinyílt és megjelent valaki.

Perselus túlságosan sietősre vette a formát így mikor a fürdőbe ment, nem vitte magával a pizsamáját, most pedig egy szál törölközőben volt kénytelen grasszálni. Átkozta is magát az ostoba kapkodásáért, de úgy vélte még van elég ideje mielőtt a lány végezne. Elvégre a nők szeretnek hosszasan ázni a zuhany alatt, de nem Hermione. Ahogy a fiókot kihúzta az kissé megnyikordult, és Hermione automatikusan fordult a hang irányába. Szeme kikerekedett ahogy meglátta Perselus csupasz hátát. Tekintete automatikusan elindult lefelé és megállapodott Perselus fenekén – amit bár törölköző fedett – viszont kellemesen csalódott. A fiú nem volt olyan nyeszlett mint azt gondolta. Igaz nem volt olyan izomzata mint Krumnak, de azért látszott rajta, hogy van izom azokban a karokban. Hermione beharapta alsó ajkát és úgy meredt a fiú hátára. Szeretett volna odamenni és szorosan hozzábújni, megérinteni a fiú fehér bőrét. Érezte ahogy a gyomra görcsbe rándul és szíve gyorsabban kezd el verni. Már meg is tette az első tétova lépést, mikor a fiú hirtelen ledobta a törülközőt magáról és Hermione a látványtól a szája elé kapta a kezét. Most – teljes pompájában – láthatta Perselus fenekét. Hermione úgy érezte, hogy nem sok hiányzik hozzá és minden erkölcsösségét félredobva egyenesen rámásszon a másikra. Mikor Perselus magára erőltette a fekete pizsamanadrágot lassan megfordult, de még ekkor sem vette észre a lányt. Haja a szemébe lógott sűrű függönyt alkotva kettejük közt. Hermione most elölről is szemügyre vehette a másik mellkasát.

- Merlin segíts… - nyögött föl a lány, mire Piton megmerevedett. Akár egy lassított felvételen úgy emelte föl fejét, hogy kikerekedett szemekkel és rémülten nézzen a lányra. Csak egy hajszál választotta el a sikítástól, de Hermione gyors reakciójának hála – vagyis, hogy a lány odaugrott és befogta a fiú száját a kezével – nem keltettek feltűnést.

- Maradj csöndben… ha most ránk nyitnak, akkor tuti félreértés lesz belőle – suttogta a lány. Perselus lassan bólintott, jelezve értette a parancsot. Hermione tétován elvette a kezét a fiú szájától, de nem távolodott el tőle. Szinte érezte a fiú leheletét a bőrén, bal keze Perselus vállán nyugodott, míg a jobb keze – amivel a száját fogta be előzőleg – lassan lecsúszott a fiú mellkasára.

Perselus szíve majd kiugrott a helyéről, amit már a lány is érzékelhetett a szinte minimális távolság miatt. Nem bírt megszólalni, agya vészesen kattogott. A bőre, ahol Hermione megérintette mintha lángolt volna. Szerette volna megragadni a lányt és olyan intenzitással megcsókolni, hogy az a karjaiba aléljon. Annyira kívánta a másik érintését, csókját hogy majd bele pusztult. A vágy – amit lassan a lány is észre vett – kezdett eluralkodni Perseluson. Azaz a pizsamanadrágja kezdett túl szűk lenni. Mivel Hermione túl közel állt hozzá megérezte a másik érdeklődését. Kikerekedett szemmel meredt a másikra és elvörösödött. Perselus sem maradt adósa, hasonló színt öltött, mint Weasley mikor begurul.

- Perselus… mond, hogy nem azt érzem, amit érzek… - nyögte Hermione. Piton nagyot nyelt és megköszörülte a torkát.

- Sajnálom… de azt kell mondjam, hogy helyes a feltevésed… - fejezte be zavartan. Hermione kissé hátrébb húzódott, de keze még mindig a másik mellkasán volt, majd egy kósza pillantást vetett lefelé.

- Ajaj… - nyögte, majd tekintetét visszakapta a fiúra. Az még mindig totál vörösen nézett a másikra. Nem mert megmozdulni.

- Hermione… ez… ez csak egy természetes testi reakció… ne értsd félre – kezdte idegesen a fiú.

- Akkor úgy érted… hogy ez miattam? – lepődött meg a lány. Hangjából őszinte megdöbbenés hallatszott. Piton értetlenül meredt rá.

- Miért? Mit hittél, hogy a fürdőben álmodoztam valakiről? – kérdezte kissé felháborodva a fiú.

- Nem vagyis… nem tudom. Nem vagyok fiú. Nem látok a fejetekbe…

- Még szerencse, különben már elszaladtál volna – morogta Piton és megpróbált nyugalmat erőltetni magára. Hermione hirtelen kapcsolt és elvette kezét a másik testéről. Perselusnak hirtelen hiányérzete támadt.

- Sajnálom… én nem akartam, bár nem tudom, hogy mit tettem amivel… nos – motyogta zavarában. Lassan hátrálni kezdett, míg neki nem ütközött a fotelnak. Perselus kihasználva az alkalmat gyorsan megfordult és fölkapta pizsama felsőjét. Mindketten kínosan érezték magukat, de Hermione kissé tanácstalannak is tűnt. Piton amint lehiggadt visszafordult és leült az ágya szélére, majd a lányt kezdte vizslatni. Kínos percek következtek. Egyikük sem akart megszólalni. Végül Piton adta föl és válaszolt a lány előbbi kérdésére.

- Elég volt hozzá a közelséged… az érintésed… - mondta rekedten. Még mindig feszült volt, de legalább már nem olyan feltűnően. Hermione oldalra biccentettet a fejét és úgy nézte a másikat.

- Én azt hittem, hogy a fiúknak több kell ahhoz hogy… nos tudod – utalt az előbbi incidensre. Piton csak meredten nézett rá. Most kezdett benne tudatosulni, hogy bár Hermione gondolkodásában érett nő, tapasztalata viszont szinte a nullával egyenlő.

- Hát… az elég gond, ha ilyen fiatalon már több kell ahhoz, hogy… ilyesmit elérjünk – mondta végül.

- Akkor ezt átlagban minden lány után így érzitek? Mármint… ez akkor baromira kellemetlen lehet nektek – ámuldozott a lány.

- Azért nem minden lány után. Szituációtól és személytől függ.

- Mármint? – faggatózott a lány.

- Függ a szituációtól, mondjuk gyógynövénytanon tuti nem jönne rám a… szóval tudod, miközben a mandragórát ültetjük át. Viszont egy olyan helyzet, mint ez… nos ez már izgalmasabb – vallotta be.

- És a személy?  - érdeklődött tovább Hermione. Kihasználta az alkalmat, hogy végre van olyan, akivel egy kicsit el tud beszélgetni ilyesmiről is.

- Hát kinek milyen a zsánere… Mondjuk, ha Te és Harry lettetek volna ilyen helyzetben nem hiszem hogy Harryből ilyen reakciót váltottál volna ki, viszont… Ronnak ennél kevesebb is elég lett volna – mosolyodott el gúnyosan.

- Ez nem volt szép – dorgálta meg a másikat.

- Bocs… igazad van.

- Szóval ez személyfüggő. Ezek szerint a te zsánered az olyan lányok, mint én? – lepődött meg teljesen őszintén a lány.

- Igen, olyasmi lányokat szeretek mint te… öm… viszont ezen mi a meglepő? – értetlenkedett a fiú.

- Én azt hittem, hogy te az olyan Lavander félékre buksz – suttogta kissé bűntudatosan a lány.

- Nem mondom, hogy képzeletben nem szórak… szóval érted. Viszont élőben inkább zavarba jönnék tőle.

- De tőlem nem – jelentette ki a lány, mintha csak egy órai felelet lenne.

- Tőled nem.

- Miért nem? – kérdezett rá ismét. Piton úgy érezte, hogy az agya vészesen lüktet a fájdalomtól.

- Nézd… Te egy hihetetlenül csinos, okos, intelligens, elragadó, gyönyörű, csodálatos nő vagy… kell ennél több? – Mire befejezte agyáig eljutott, hogy tulajdonképpen ő most majdhogynem szerelmet vallott a másiknak. Hermione pislogott párat, de meg se moccant. Piton kezdett aggódni, hogy valami baja van. Végül a lány arcán halvány pír jelent meg és kissé elmosolyodott.

- Szerinted komolyan ilyen vagyok? – kérdezte, mert nem akarta elhinni, amit hall.

- Igen. A legnagyobb és legmélyebb őszinteséggel kijelenthetem, hogy amit mondtam az teljes mértékben és megmásíthatatlanul… igaz – fejezte be egyre halkulva. Hermione csillogó szemekkel állt föl a fotelből kissé megrémisztve a fiút. Ahogy felé közeledett Perselus egyre hátrébb csúszott az ágyon. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy minek örülne jobban, ha a lány és ő őrültek módjára tépnék le egymásról a ruhát és egész éjjel vadul szeretkeznének, vagy hogy a lány inkább menjen el és hagyja békén amíg még megteheti. Mielőtt Hermione elérte volna Perselust a fiú ajtaján kopogtattak. Mindkét fiatal a zaj forrása felé fordult, ahol Charlie feje jelent meg.

- Öm srácok anya elment, én Dora mellett maradok – mondta.

- Oké… - mondta kissé nagyobb lelkesedéssel a lány mint kellett volna.

- Rendben – nyögte Perselus. Charlie egy pillanatig furcsán méregette őket, majd jó éjt kívánt és elhúzott. Hermione visszafordította a tekintetét Pitonra, de mintha mindkettőjük ismét két lábbal állt volna a talajon.

- Azt hiszem… jobb lesz ha aludni megyek – motyogta a lány és elkezdett kioldalazni.

- Aha… aludj jól – mondta a fiú, de már csak a csukott ajtót érte a válasza. Kissé elhúzta a száját, de végül elmosolyodott. Jó volt tudnia, hogy milyen hatással van a lányra és ő is rá. Tudta, hogy nem szabadna, de aznap éjjel fantáziáját szabadjára engedve álmaiban Hermionéval töltötte az éjszakát.

<<      >>

Hozzászólások megjelenítése

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.