Csoda
Harry pálcáját rászegezte Voldemortra és kimondta rá a bűbájt, mire a horcruxok visszatértek testükbe, elhagyva a jelenlegit. Harry érezte, ahogy az ő testében lévő lélekdarab is ki akar törni. Már nem volt ereje visszatartani, pálcáját elejtette és a földre hanyatlott. Abban a pillanatban elsötétült előtte a világ. Már nem látta a többieket, sem a Nagyurat, egyedül volt. Aztán valaki szólongatni kezdet.
– Harry… Harry, kisfiam, ébresztő… - mondta neki a hang, mire ő lassan kinyitotta a szemét. A hirtelen jött fénytől újra visszacsukta, mert bántotta a szemét.
– Hol vagyok? – kérdezte rekedten, mire a másik felnevetett.
– Nyisd ki a szemed, és meglátod – válaszolta a hang. Harry erőt vett magán, és újra kinyitotta a szemét, aztán meglátta őt.
– Apa! – kiáltott föl, mikor meglátta Jamest. A férfi boldogan elmosolyodott, ezek szerint valamennyire még mindig az apjának tekinti őt a fiú, és ez boldoggá tette.
– Ahogy vesszük… - válaszolta elhúzva a szája szélét, és átölelte Harryt.
– Meghaltam? – jött a kérdés a fiútól.
– Nos… azt hiszem, igen, de Merlin majd jobban elmagyarázza a dolgot… - Harry bólintott, majd fölállt és James oldalán elindultak a tótól nem messze lévő templomhoz. Az ajtóban ott állt egy hosszú fehér szakállú öreg, aki barátságosan mosolygott.
– Üdvözöllek, Harry Potter. Nagy dolgot vittél véghez – hajtott előtte fejet az aggastyán.
– Voldemort halott? – érdeklődött a fiú.
– Nem, de már teljesen ártalmatlan. Csak idő kérdése és elnyeri méltó jutalmát a túlvilágon – mondta az öreg.
– Értem… Hol van a barátom, Hermione? És hol van az apám? – hirtelen Jamesre nézett. – Mármint, tudod, hogy hogy gondoltam… - hadarta idegesen a fiú.
– Persze, megértem – legyintett James nemtörődömül.
– Az apád még nem ért ide, a barátnőd pedig jól van. Ha minden igaz, éppen most megy megnézni téged – mondta Merlin, és odamutatott a tóra. Harry odasietett és belenézett, de csak saját magát látta.
– Hogy működik? – sürgette apját.
– Csak gondolj arra, akit látni szeretnél – adta meg a választ a férfi.
– Hermione… - suttogta Harry, majd a vízben megjelent a lány képe. Hermione feje be volt kötve, pizsamát és köntöst viselt, úgy haladt a folyosókon. Aztán hirtelen elért egy ajtóhoz. Vett egy mély levegőt és benyitott.
A szoba fáklyákkal volt kivilágítva, és ott feküdt ő az asztal tetején. Ami viszont még ijesztőbb volt, hogy egy nagy fekete kutya feküdt mellette, aki morogva vicsorgott a felé közeledő lányra. Hermione ismét sírni kezdett és közelebb ment. Nem érdekelte Sirius rosszallása, csak itt akart lenni, Harryvel.
– Harry… én annyira sajnálom… - szipogta a lány. – Ott kellett volna lennem veletek. Milyen barát vagyok?! – kérdezte magától vádlón, és megfogta a fiú hideg kezét.
– Biztos nagyon fázhatsz… hideg van itt. Te sohasem szeretted az alagsort… - suttogta a lány. Óvatosan megsimogatta Harry homlokát. A fiú eközben értetlenül nézte a jelenetet.
– Mit csinál? Miért beszél így? Hiszen halott vagyok – értetlenkedett a fiú.
– Szerintem nehezebben dolgozza föl, mint bárki is gondolná – mondta James.
– Még jó, hogy Sirius itt van és melegen tart téged… - suttogta a lány és látszott rajta, hogy nem sok híja van és elájul. Sirius egy hirtelen mozdulattal leugrott Harry mellől, átváltozott és elkapta a lányt. Hermione félig ájultan hevert a karjaiban.
– Sirius… - szipogta a lány, majd a férfi nyakába vetette magát és keservesen sírni kezdett. A férfi csak tartotta, de nem mondott semmit. Már nem tudott. Úgy érezte, mindent elvesztett.
– Jaj, Hermione… - sóhajtott föl Harry. Arca elgyötört volt és fáradt.
– És ő még egészen tűrhetően van. A többiek sokkal rosszabbul viselik. Anyád már sírni sem tud, Glory teljesen kibukott. Ron amennyire tudja, támogatja Ginnyt, de egyikük sincs jól. Szenvednek… - mondta James, miközben egy újabb helyszínt mutatott meg Harrynek.
– Bárcsak visszamehetnék… - sóhajtott föl Harry. Merlin csak erre várt, majd megszólalt.
– Éppenséggel van rá lehetőség… - dünnyögte az öreg. Harry odakapta a fejét.
– Hogyan?! – sürgette az öreget.
– Csak türelem, fiacskám… te még nem vagy teljesen halott. A testedben még ott az élet, bár olyan gyengén, hogy szinte alig észrevehető. Amennyiben vissza akarsz menni, megteheted – mondta az öreg. Harry felpattant és odarohant elé.
– Persze, hogy vissza akarok menni! – vágta rá.
– Nos, ebben az esetben, csak összpontosítanod kell, majd… de mielőtt elmennél, üzennék valamit édesanyádnak – azzal a tó fölé emelte kezét, mire abban megjelent egy kép. Lily volt az, nagy hassal, várandósan.
– Édesanyád megtalálta az egyetlen kiskaput ahhoz, hogy ne hozhassuk vissza. Ugyanis olyan életet nem vehetünk el, aminek még nem járt le az ideje… már pedig, ha az övét elvesszük, azzal megöljük a benne növekvő új életeket is… - Harry csak pislogott
– Új életek? – döbbent meg, aztán elvigyorodott. – Albus és Eileen! – kiáltott föl, majd James nyakába ugrott. A férfi boldogan mosolygott.
– Üzenem Lilynek, hogy legyen nagyon boldog, és miattam ne aggódjon. Elleszek valahogy… - mosolyogta James.
– Átadom, és mindent köszönök. Hogy elfogadtál, hogy szerettél, és hogy az apám voltál… Szeretlek – suttogta Harry James vállába, mire a férfi elnevette magát.
– Én is, fiam, én is… - Az ölelkezést Merlin hangja zavarta meg.
– Úgy vélem, sietned kéne. A tested gyengül, ahogy apádé is, és ha nem tudja meg hogy élsz, akkor ő is ide fog jönni, de sajnos őt már nem küldhetjük vissza, és ő aztán tényleg elviselhetetlen egy alak. Ha lehet, ne is jöjjön felénk legalább száz évig… – sürgette őt Merlin. Harry elvigyorodott, majd egy utolsó puszit adott Jamesnek, becsukta a szemét és koncentrálni kezdett.
Sirius azon volt, hogy Hermionét visszavigye a gyengélkedőre. Már az ajtó felé tartottak, mikor Hermione felkiáltott.
– Harry mozog! – Sirius felsóhajtott.
– Harry halott, Hermione… - suttogta rekedten Sirius, de a lány kapálózva odarohant Harryhez.
– Harry él és lélegzik! ÉL! – sikította egyre hisztérikusabban. Sirius odalépett mellé, hogy elrángassa, de akkor észrevette, hogy a fiú szemhéja megrebben. Gyorsan megragadta Harry karját és finoman rázni kezdte, akár egy ájult embert, akit észhez akarnak téríteni.
– Harry, Harry, térj magadhoz… - könyörgött neki. A fiú szemei résnyire kinyíltak, és rekedten megszólalt.
– Apához… gyorsan… - nyögte. Sirius karjaiba vette a fiút és rohanni kezdtek a gyengélkedő felé. Hermione amennyire tudta, követte őket, bár jócskán lemaradt út közben. Általános döbbenet és pánik lett úrrá mindenkin, mikor meglátták, hogy Sirius berohan a karjában Harryvel.
– Mr. Black! Mit csinál Mr. Potter testével? – rémüldözött a javasasszony.
– Harry él, lélegzik… azt akarta, hogy hozzam az apjához – mondta a férfi. Két auror segített a Perselus melletti ágyra tenni a fiút, majd odaléptek Siriushoz, ha kell lefogják, tekintve hogy őrültnek nézték.
– Az lehetetlen, Mr. Potter nem mutatott életjeleket – morogta a javasasszony, de a biztonság kedvéért odament megvizsgálni. Lily meredten nézte fiát, míg Glory ugrásra készen állt. Aztán Madam Pomfrey felsikított, és hátra lépett két lépést.
– Te szentséges Merlin! A fiú él! – sikított egyet, majd azonnal elkezdte megvizsgálni és ellátni. Harry résnyire szűkült szemekkel nézett anyjára, aki döbbenten bámult vissza rá.
– Szia… - szólalt meg Harry, mire üdvrivalgásban tört ki az egész gyengélkedő. – Add apa kezét… - kérte a fiú fáradtan. Glory ugrott oda és apja kezét Harryébe tette, majd félrerángatta onnan anyját, aki még mindig alig kapott levegőt. Harry, bár nehezére esett, ismét beszélni kezdett.
– Apa… nehogy elmenj… Merlin azt mondta, nem kér belőled. Én is itt vagyok, mind… itt vagyunk neked. Anya is… maradj itt, kérlek – suttogta a fiú, majd szemei lecsukódtak. Glory ijedten nyögött egyet, de a javasasszony megnyugtatta.
– Csak elaludt. Az életjelei egyre erősebbek, ha így folytatódik tovább, akkor pár nap múlva lábra állhat – közölte a Madam.
– Hála az égnek – mosolyogta boldogan Glory, és átölelte Dracót. A szőke fiú még mindig alig hitte el a dolgot.
– Ez a srác már megint megcsinálta… - dünnyögte hitetlenkedve, miközben Harry arcát figyelte. – Olyan, mint egy macska, kilenc élete van…
Perselus érezte a fájdalmat, ami szétárad a testében, majd a nagy semmi következett. Nem érzett és nem hallott semmit. Olyan volt, mintha lebegne, aztán hirtelen mintha fényt látott volna. Hallotta a körülötte lévőket, de nem tudott nekik válaszolni. Látta őket, de nem tudott mozogni, mint aki nem ura a saját testének. Hallotta, ahogy arról beszélnek, Harry meghalt, és látta sírni az embereket. Úgy vélte, már nincs miért tovább maradnia, hiszen Harry már előre ment, és hamarosan Lily is utánuk jön.
Már azon volt, hogy egyszerűen föladja, mikor Sirius berontott Harryvel a gyengélkedőre. Black arról hadovált, hogy Harry életben van. Biztosra vette, hogy az ex-griffendéles megőrült. Aztán a Madam is megállapította, hogy fia él. Nem sokkal ezután valaki megfogta a kezét. Harry volt az, és hozzá beszélt. Azt ugyan nem értette, hogy mit, de úgy érezte, maradnia kell. Harry él, és ő is élni akar. Aztán Harry hirtelen lecsukta a szemét és ő nagyon megijedt. A javasasszony megállapította, hogy fia csak elaludt, és ő megkönnyebbült. Nem értette, hogy Lily miért nem mozdul, és miért nem öleli át Harryt. Hiszen ez lett volna a normális, ám a nő csak meredten ült és Harryt nézte. Nem bírta tovább, hogy így kell látnia őket, azt akarta, hogy a nő térjen észhez, és legyen a régi. Összeszedte minden erejét,hogy végre át tudja törni azt a falat, ami körülvette, és amiből idáig nem tudott előjönni. Hirtelen megszólalt:
– Ha… rry. – suttogta alig érthetőn, de ez is elég volt, hogy Glory ott teremjen mellette, és boldogan elárassza puszikkal. Na, ez már jobban tetszett a bájitalmesternek, így megengedett egy halvány mosolyt.
– Apa, rendbe fogsz jönni. Harry is jól van – magyarázta lelkesen a lány. Perselus nehezen, de kinyitotta a szemét és Lily felé fordult.
– Itt… maradok – suttogta rekedten, mire Lily arcán hatalmas könnycseppek gördültek végig. Ez volt az első reakciója azóta, hogy visszatértek a kastélyba. A Madam most Perselust kezdte vizsgálgatni.
– Nehéz ügy lesz, ide valami nagyon jó bájital kéne, de a bájitalmesterem itt fekszik… - morogta a nő, mire Glory felpattant.
– Majd én megcsinálom. Hermione segít benne – vállalkozott rá a lány.
– Drágám, ez bonyolult bájital, és Ms Granger sem áll a helyzet magaslatán, kétlem, hogy… - akadékoskodott a nő, de látva a lányok elszántságát rábólintott.
– Kérjük a receptet. Draco is jön segíteni, ellenőrzi a munkánkat… - mondta Hermione magához térve. A javasasszony kikereste a könyvet, amiben benne van a bájital elkészítésének menete, majd Hermione kezébe nyomta.
– Rendben, de siessenek. Perselusnak a bájital nélkül maximum négy órája lehet hátra. – A lányok bólintottak és eliramodtak a labor felé. Perselus elhúzta a szája szélét.
– Szegény laborom… - morogta, mire Lily a nyakába borult és sírni kezdett. Perselus örült is és nem is a nő megnyilvánulásának. Hiszen ezután biztos, hogy beszélni fognak róluk, és nem csak a Roxfortban. Ezután hetekig egy szaftos pletyka főszereplője lesz. Hurrá… Bár ha belegondolt, ez sem érdekelné. Sőt, az sem, ha egész hátralevő életében ezen kéne átmenni, és rózsaszín tütüben kéne tanítania, akkor, ha Lily mellette maradhatna. Furcsa módon már nem zavarta a tény, hogy pár napjuk van csak hátra együtt. Belenyugodott volna? Lily, hála a javasasszony ténykedéseinek és egy jó adag nyugtató főzetnek, pityeregve hajtotta fejét Perselus mellkasára. Nem akarta terhelni a férfit, de olyan jó volt érezni a le-fel emelkedő mellkast, és hallani a dobogó szívet.
A lányok és Draco eközben leértek a laborba, és elkezdték előkeresni az alapanyagokat. Ez jóval bonyolultabb főzet volt, mint amikhez hozzászoktak, de úgy voltak vele, hogy most hárman vannak rá, így majd csak sikerülni fog. Hermione megpróbálta fölaprítani a macskagyökeret, de keze annyira remegett, hogy majdnem a saját ujját vágta le.
– Sajnálom, de azt hiszem… nekem ez most nem fog menni. Még mindig kótyagos a fejem – kért bocsánatot.
– Semmi gond, akkor csak ellenőrizd, hogy mit csinálunk, már az is jó lesz – bíztatta Draco, azzal átvette az ő munkáját. Mikor már a bájital javában forrt, megjelent Sirius némi étellel, és innivalóval, valamint Hermione bájitalával, amit be kellett vennie.
– Hoztam nektek pár falatot, és neked a gyógyszeredet – mondta a lánynak, aki szinte falfehér volt.
– Hermione, egyél egy kicsit, és vedd be a bájitalod, most úgy sincs szükség a felügyeletre, a bájital forrási szakaszban van – utasította Draco. Hermione elvett egy szendvicset, de pár falat után le is tette. Iszonyatos hányingere lett, biztos az agyrázkódástól.
– Inkább a bájitalt – sóhajtott föl, majd kivette Sirius kezéből és lehajtotta.
– Jól vagy? – kérdezte aggodalmasan a férfi.
– Voltam már jobban is – felelte a lány.
– Inkább vissza kéne menned a gyengélkedőre – tanácsolta Glory.
– Nem! Itt maradok és segítek, ha beledöglök is, de nem maradok ki még egyszer a harcból. Ha csak ennyit tehetek, akkor ennyit teszek, de nem leszek haszontalan. Harryt már cserben hagytam odakint… még egyszer nem teszem meg vele. Folytassuk a főzést – mondta a lány dühösen, majd fölállt, de kissé megszédült. Sirius utána kapott, és le akarta ültetni.
– Sirius… ha segíteni akarsz, akkor tarts hátulról… ennél itt kell lennem – mondta a lány kissé fáradtan. Sirius úgy vélte, nem tehet mást, hiszen Hermione akár meg is gyűlölné, ha most erőszakkal fölcipelné a gyengélkedőre. Így hát tartotta, hogy az el ne essen, miközben a másik kettőnek dirigált.
Hosszú, két órás munka után már csak arra vártak, hogy a bájital hűljön egy kicsit, és átönthessék. Hermione Sirius ölében ült, fejét a férfi vállgödrében pihentette. Félig-meddig már aludt, de rendre felriadt, ha hallott valamit.
– Draco, segíts átönteni – mondta Glory, majd a fiú segítségével átöntötték a főzetet kis fiolákba. Ezután elindultak fölfelé a lépcsőkön, egyenesen a gyengélkedő felé. Persze az utolsó métereken szabályosan át kellett verekedniük magukat, hiszen majdnem az összes diák ott sorakozott, hogy megtudjanak valamit Harryről. Általános döbbenetet keltett, mikor meglátták Siriust, amint Hemrionét cipeli a karjaiban.
– Black professzor, mi történt Hermionéval? – kérdezte a hollóhátas Padma Patil.
– Ms Granger vezette le annak a főzetnek az elkészítését, ami meggyógyítja Piton professzort… Még nincs jól, és nem is szabadott volna fölkelnie, de gondolom mindenki ismeri őt, hogy milyen. Most pedig, ha megbocsájtotok, akkor beviszem, hogy lepihenjen… - mondta a férfi, majd belépett az ajtón. Odabent még többen voltak, mint ezelőtt. Már Ron és Ginny is ott toporogtak Harry ágyánál. Hermione kapott egy másikat, és a javasasszony azonnal le is fektette.
– Nem megmondtam, hogy feküdnie kéne? A nagy hősködésben, hogy mindenkit megmentsen, még a végén belehal nekem – aggodalmaskodott a nő.
– Madam Pomfrey, elkészítettük a főzetet. Hermione irányított minket, nélküle nem ment volna – vallotta be Glory. Csodálta barátnőjét, hogy még ilyen állapotban is képes volt tökéletesen irányítani őket.
– Nagyszerű, akkor be is adom a professzornak – azzal odasietett Piton mellé, és ébresztgetni kezdte. – Professzor úr, itt a bájitala… - Piton résnyire kinyitotta szemét, majd szemügyre vette a bájitalt.
– Ki… csinálta? – kérdezett rá, mire Glory magyarázkodni kezdett.
– Hermione vezényelt, és mi készítettük Dracóval – vallotta be. Perselus elmosolyodott.
– Ötven pont… fejenként a házaiknak… - mosolyogta, majd lehajtotta a fiola tartalmát. Grimaszolt párat a bájital íze miatt, de csakhamar ismét álomba merült.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Szia!!Nagyonm tetszett,ennek örömére énis kedvet kaptam,h beküldjem az emailedre a történetemet:P reméálem nincs vele semmi baj,levan bétázva:D
Várom a folytatást,mikorra várható,és gondolom már csak az epilógus lesz:S
Am a közeljövőben írsz új Severitust??thx a választ(okat:P)