nimphadora
Névnap

 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Menü
 
Chat
 
Házi kedvenc

 

 
Egyszer véget ér...

Egyszer véget ér…

 

 

Az időjárás egyre melegebb volt. A Roxfort diákjait folyamatosan csábította a napsütés és a meleg a kint létre. A tanév lassan a végéhez ért, már a RAVASZ vizsgáknak is vége volt.  Az egész iskola - akárcsak a varázsvilág – túljutott a sokkon, melyet Voldemort rémuralma okozott. A kedélyek lassan lecsillapodtak, főleg mióta a Sötétő Nagyúr végleg elhagyta ezt a világot. Miután Harry legyőzte, nem bírta túl sokáig. Saját érzései emésztették föl, és egy héttel szilveszter után meghalt. Mindenki megkönnyebbült, hogy végre, tényleg nyugalom lehet a világban.

 

A hatalmas megdöbbenést az okozta, hogy Lily Potter hirtelen előkerült. A halottnak hitt nő megjelenése általános értetlenséget keltett. Albus előállt egy elég vad, ám hihető mesével, miszerint Lily nem halt meg, csak dermedt állapotba jutott, és addig nem tudott felébredni, míg Voldemortnak elég hatalma volt. Ám úgy fél éve sikerült áttörést elérniük egy bájitallal, amit Perselus véletlenül kísérletezett ki. Így aztán Lily újabb pletykák kereszttüzébe került azzal, hogy akkor mégis hogy lehet az, hogy a nő terhes. Kitől van a gyerek? Ekkor még nem tudták, hogy a nőnek ikrei lesznek.

 

Lily átvette Lisa helyét a tanításban, és hasonlóan jó eredményeket ért el a gyerekekkel, mint alteregója. Már egyáltalán nem volt titok, hogy a mogorva bájitaltan professzor és a gyönyörű SVK tanárnő egy párt alkotnak. A tanév vége felé haladva Lily hasa egyre nagyobb lett, de ez mit sem rontott az órái minőségén. Harryék nekifogtak a tanulásnak, hogy behozzák az elmaradást, így mikor a vizsgáik elérkeztek, nyugodt szívvel vágtak bele.

 

Egy hete volt az utolsó vizsgájuk, és nekik már semmi dolguk nem volt, így naphosszat a tó partján henyéltek a napsütésben. Hermione Perselus segítségével letette a bájitalmesteri vizsgát, és az eredményekre várt. Az igazgató azt akarta, hogy a diákok csak a ballagáson tudják meg vizsgaeredményeiket. Persze azért mindenkinek megsúgták, hogy sikerült, avagy mégsem.

 

A ballagás reggelén mindenki sietősen készülődött. A szülők már kora reggel óta szállingóztak az iskolába. A jó idő miatt úgy döntöttek, kint rendezik meg az ünnepséget. Odakint már javában folytak az előkészületek. A székeket név szerint készítették elő, mint ahogy a családtagok részére is a padokat.

 

Harryék kissé szomorúan álltak neki a készülődésnek. Újra előjöttek a régi emlékek. Az együtt átélt vidám és szomorú események. Hermione külön izgult, mivel neki beszédet is kellett mondani a diáktársai előtt. Már fél tíz volt, és a házvezetők lassan elkezdték összeterelni a végzőseiket. A griffendélesek vörös talárban és sapkában, míg a többi ház a saját színeiben sorakozott föl. Minerva büszkén nézett végig az összes végzősön.

 

– Egy kis figyelmet kérek! A házak sorakozzanak föl! – szólalt meg Minerva, mire mindenki sorokba rendeződött. – Nagyszerű. Most pedig mindenki a neki kijelölt helyre üljön le. Büszke vagyok rá, hogy taníthattam önöket. Gratulálok mindenkinek! – tapsolta meg a diákokat, mire azok füttyögve és tapssal jutalmazták meg a tanárnőt. Aztán McGalagony megadta a jelet, és a diákok elindultak. A hozzátartozók mind felállva tapsolták őket. Mikor mindenki a helyére ért, az igazgató szólásra emelkedett.

 

– Hát ismét eljött ez a nap. Ilyenkor mindig összeszorul egy kissé a szívem, hiszen melyik szülő ne érezne így, ha a gyermekei felnőnek és kirepülnek a családi fészekből. Szomorú és egyben örömteli esemény ez, de bízom benne, hogy az öröm azért jóval több mint a szomorúság… - ezen mindenki jót mosolygott. – Úgy vélem, hogy nem is kéne tovább szaporítanom a szót. Megkérem Ms Hemrione Grangert, hogy tiszteljen meg bennünket a ballagó évfolyam búcsúbeszédével. – Hermione vett egy mély levegőt, majd felállt és elindult a pódium felé. Többen tapsoltak miközben a lány elérte célját.

 

– Halljuk! – kiabálta be Ron, mire többen lepisszegték.

 

– Csak ismételni tudom az igazgató úr szavait. „hát ez a nap is eljött”. Sokunk ezalatt a hét év alatt olyan eseményeken ment keresztül, melyeket más egy egész élet alatt nem tapasztal meg. Mindannyian sokat nevettünk és sírtunk egyaránt. Hol jegyeink miatt, hol a barátok viccein, hogy egy… nem túl kedves professzor megnyilvánulásain – általános kuncogás vette kezdetét. – Ezek a közösen átélt események lesznek azok, melyek összekötnek minket. Egy roxfortos diák, vetődjön a világ bármely pontjára is, biztosan fog találni kedves ismerősöket. Legyen akár Griffendél, Hollóhát, Mardekár vagy Hugrabug, a végén mind csak arra emlékszünk, hogy milyen volt: Milyen volt itt lenni, és ezek közt a falak közt élni. Milyenek voltak az órák, a meccsek, a bálok! Vannak szép emlékeink és kevésbé kellemesek, de Roxfort mindig is itt lesz nekünk.

A szívünkben. Most, hogy kilépünk a „nagybetűs életbe”, ami talán nem is olyan más és nem is olyan nagybetűs, kissé mégis félünk. Új iskolák, munkahelyek, barátok és kollegák vesznek majd minket körül. Egyre többször fel fog jönni ez a mondat: „Emlékeztek mikor a Roxfortban…” és mi mind emlékezünk majd. Bár a házaink miatt állandóan rivalizáltunk egymással, ha egy külsős diákkal találkoztunk azt mondtuk neki:

„A Roxfortnál nincsen jobb iskola.”. Volt, hogy lázadtunk, gyűlöltük a sok dolgozatot, a házi feladatokat, és magát az iskolát is, de visszagondolva ezek mind gyerekes érzések voltak. Hiszen minden, ami ebben az iskolában zajlott, csakis a Mi érdekeinket szolgálta. És eljutottam ahhoz a témához, ami mindenkit foglalkoztat. Felnőttünk? – tette föl a költői kérdést, majd beharapta alsó ajkait, és megrázta a fejét.

– Azt kétlem. Egyik pillanatról a másikra senki sem nő föl. Attól, hogy elhagyjuk az iskola oltalmat adó falait, még mind gyerekek vagyunk. Így hát kérem a szülőket, nagyszülőket és testvéreket… hogy úgy két óra múlva ne kezeljenek minket felnőttként. Mert mi mind gyerekek vagyunk… a Roxfort gyermekei. Gratulálok a végzős évfolyamnak… megcsináltuk – fejezte be a lány, mire a diákok felálltak és tapsolva kántálták Hermione nevét. A lány elsörösödve, de sugárzó arccal fogott kezet a tanári kar tagjaival. Utoljára az igazgató fogadta.

 

– Ezennel a bizonyítványok átadását megkezdem. Ms Hermione Jane Granger kiváló minősítésű RAVASZ vizsgaeredménye és kiváló minősítésű bájitalmesteri bizonyítványa miatt felvételt nyert a Roxfort Boszorkány és Varázsló Képző Szakiskola tanári karába, mint bájitaltan professzor. Amennyiben a kisasszony elvállalja, szíves örömest várjuk vissza szeptembertől, mint Granger professzorasszony… - mosolyogta az igazgató. Hermione leesett állal és kikerekedett szemekkel nézett az öreg mágusra.

 

Mindenki hasonlóan fogadta a hírt, és amikor Hermione rábólintott, ismételten üdvrivalgásban törtek ki. Ahogy a lány felmutatta a bizonyítványait, szülei boldogan ölelték meg egymást. Ezután sorban következtek a diákok. Harryék közben gratuláltak Hermionénak a sikeres eredményekhez és az álláshoz is. A lány alig tudta elhinni. Perselus megengedett felé egy halvány mosolyt, és biccentett egyet jeléül, hogy üdvözli az iskolában. Amikor egy diák fölment az emelvényre, elmondták az eredményeit és hogy mihez fog kezdeni a továbbiakban. Mikor egyik ismerősük nevéhez ért a felolvasás, mindenki fölkapta a fejét.

 

– Mr. Draco Malfoy kiváló vizsga eredményei miatt felvételt nyert az Londoni Mágusjogi Egyetem, Varázsbűn jogi szakára, gratulálunk neki – Draco átvette a bizonyítványt és büszkén vonult a helyére. Glory küldött neki pár puszit, majd meghallotta saját nevét, így felpattant és elindult az emelvényhez.

 

– Ms Glorya Piton kiváló vizsga eredményei miatt felvételt nyert az Angol Gyógyító és Patikárius Egyetem, Gyermekgyógyító és Patikárius szakokra. Sok sikert a két szakhoz, Ms Piton – Glory bólintott egyet, majd elvonult.

 

– Biztos elbírsz egyszerre két szakkal? – kérdezte meg ismét Harry, mint már eddig sokszor. Glory válaszát azonban nem várta meg, mert már ő következett.

 

– Mr Harry James Potter-Piton kiváló vizsgaeredményeihez gratulálunk, és az iskola nevében felkérjük, hogy egy évre vállalja el a Sötét Varázslatok Kivédésének tanítását az alsóbb évfolyamoknál. Elvállalja, Mr Potter? – Harry már tudott erről, így nem kellett rajta gondolkoznia. Míg édesanyja a babákkal lesz elfoglalva, addig ő segít be helyette. Ez amúgy is kapóra jön neki, hiszen még nem tudott dönteni, hogy mihez is kezdjen az életével. Rábólintott, majd visszament a helyére. Ő is hasonló tapsvihart kapott, mint Hermione. Ezután Neville jött, vagyis bicegett. Ugyan már nem kellett neki mankó, de egy botra támaszkodva tudott csak járni.

 

– Mr Neville Longbottom várakozáson felüli vizsgaeredménye miatt felvételt nyert az Ír Botanikai és Mineralógiai Egyetemre, Botanika szakra. Gratulálok, fiam… - fogott kezet vele Dumbledore. Ezután eltelt egy kis idő, majd Neville csendre intette a többieket, mert Padma következett.

 

– Ms Padma Patil kiváló vizsgaeredményei miatt felvételt nyert az Ír Botanikai és Mineralógiai Egyetemre, Mineralógia szakra. Gratulálok hozzá… - Harry oldalba bökte Nevillet, aki elégedetten tapsolt kedvesének. Ezután következett Ron. A fiú kissé kétségbeesett ábrázatát látva a többiek kezdtek elbizonytalanodni miatta.

 

– Mr Ronald Weasley… várakozáson felüli vizsgaeredményei miatt felvételt nyert a Mágiaügyi Főiskola Tanácsadó szakára. Gratulálok… csak sikerült – veregette hátba Dumbledore, mire Ron megkönnyebbülten felsóhajtott. Az ikrek ugyan felajánlottak neki egy állást, de ő nem fogadta el. Harryék bíztatására jelentkezett az iskolába, és sikerrel járt.

Ahogy az utolsó diák is megkapta a bizonyítványát, az összes ballagó az égbe dobta a sapkáját. Vidáman kapaszkodtak egymásba, és örültek, hogy elérték amit kitűztek maguk elé. Egy szebb jövőt.

 

 
Oldalajánlás
 
Saját írásaim
 
Mások írásai
 
Pontos idő
 
Naptár
2023. November
HKSCPSV
30
31
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
01
02
03
<<   >>
 
Hirdetőfal

Nimphadora: Sorsdöntő fordulat
13. fejezet
Egyelőre felfüggesztve de nem véglegesen!
 

Nimphadora: Piton fia

Befejezett!

  

 

 
Szavazás
Lezárt szavazások
 
Látogatók
Indulás: 2009-06-30
 

A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Aki érdeklõdik a horoszkópja után, az nem kíváncsi, hanem intelligens. Rendeld meg most és én segítek az értelmezésben!    *****    A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött + napi agymenések és bölcseletek    *****    KARATE OKTATÁS *** kicsiknek és nagyoknak *** Budapest I. II. XII.kerületekben +36 70 779-55-77