Megérkezés
Másnap reggel már korán felkeltek, és még egyszer átnézték az összekészített csomagokat. Miután minden holmijuk egyben volt, Draco összezsugorította a bőröndöket, majd egy kis kézi hordozóba próbálták betuszkolni a két vadászgörényt. Az állatokat tavaly karácsonyra kapták a gyerekek.
A hófehéret Lizinek, még a tarkát Joninak nevezték el. Persze Dracót kicsit zavarta az állatok jelenléte, tekintve nem túl kedves emlékeit még negyedikből. Éppen sikerült bezárni őket, mikor megérkezett az első zsupszkulcs.
- Na jó, gyerekek. Mindent csináljatok úgy, ahogy megbeszéltük! Rendben? – kérdezte aggodalmasan a szőke férfi.
- Igen, apa! Tudjuk, hogy nem szabad elengedni és kapaszkodni kell! – ismételgette magát Heléna erősen bólogatva.
- Jó! Akkor itt az ideje, mindjárt indul. Antonius te is szorítsd jó erősen. – Hermione eközben magához ölelte kisfiát, aki bólintott egyet. Pár pillanaton belül megérezték az ismerős rántást, és hirtelen eltűntek. Kissé imbolyogva értek földet, de szinte azonnal indulniuk kellett tovább. Ötször ismételték meg az utazást, mígnem megérkeztek a végcéljukhoz.
.oOo.
Ezalatt a Főnix Rendjének főhadiszállásán már szinte mindenki ott volt, aki számít. McGalagony, a főbb rendtagok, Harry, Ron, Ginny, Remus és Tonks, akik ott laktak a házban kisfiukkal együtt. Izgatottan várták az érkezés pillanatát, régen látott barátnőjüket. Az utóbbi években senki semmit nem tudott a lányról. Ginny néha beszámolt egy-két kisebb dologról, de arra nem voltak felkészülve, ami pár perc múlva fogadja őket.
- Szerintetek nagyon megváltozott? – kérdezte az asztal végében ülő vörös férfi.
- Egyáltalán nem. Hermione mindig ugyanaz marad. Szerintem most is imádja a könyveket, és maximálisan igyekszik ellátni a feladatait. – Ginny arcáról sugárzott az öröm, hogy viszontláthatja barátnőjét. Kezében egy két év körüli vörös kislányt tartott, akinek óriási zöld szemei mindenkit megigéztek. Harry büszkén nézett családja felé, majd egy apró puszit nyomott lánya homlokára.
- Mikor érkeznek meg, Minerva? – Remus a kandalló mellett ácsorgott és onnan kémlelte az asztalnál ülőket.
- Bármelyik pillanatban itt lehetnek, és ami azt illeti, remélem mindenki épségben lesz. – Itt egy kissé összeszűkült a tekintete.
- Ezt meg hogy érti, Minerva? – jött a további kérdés a szoba egyik ablakától. Mordon gyanakvó tekintettel fürkészte az egyre idegesebb asszonyt. – Nos?
- Semmi gond nincs Alastor. Csupán van olyan fejlemény, amiről a többiek nem tudnak. – Harry éppen fel akarta tenni a következő kérdést ám ekkor az előszobából tompa zaj és beszélgetés szűrődött be.
A főhadiszállásra való megérkezés nem ment zökkenőmentesen. A kicsik eléggé nyűgösen viselték az utat, az állatokról nem is beszélve. Heléna a megérkezés után pár pillanattal már ki is nyitotta a kis kalitkát, melynek következtében Lizi elszaladt. A bent lévők már csak kiabálásra lettek figyelmesek, és hogy egy szőke kislány szalad végig a folyosón.
- Heléna! Mondtam, hogy még ne engedd ki őket. Most szaladgálhatok azok után a kis…
Ám itt Draco elharapta a mondanivalóját. Hermione olyan szemeket meresztett rá, hogy attól még egy oroszlán is visszahúzódna a barlangjába. – Áh mindegy – legyintett egyet majd elindult a kislányához, aki a szekrény alá rejtőzött kis állat megszerzését tűzte ki célul. Közben a bentiek is kijöttek.
- Ti meg mit műveltek itt? – kérdezte Mrs Weasley, de közben már karjaiba is zárta a fiatal nőt.
- Sziasztok. Annyira örülök, hogy láthatlak titeket. Amúgy semmi különös, csak Lizi megijedt és beszaladt a szekrény alá, Heléna pedig utána ment. Draco most próbálja meg levadászni őket. – A sok értetlen arcon végignézve újra kezdte. – Szóval Lizi egy vadászgörény, aki megijedt az utazástól, és elszaladt. Heléna megpróbálta megfogni, de megszökött. Draco most próbálja meg kiszedni a szekrény alól mindkettejüket. Jut eszembe. Draco Malfoy tudtommal varázsló vagy! Mire való a pálcád, szedd már ki onnan azt az állatot.
- Kösz az infót, „drágám” – gúnyosan elmosolyodott, majd elővarázsolta az állatot egyenesen lánya karjaiba. – Ha még egyszer megszökik, garantálom, hogy vacsora lesz belőle. – Kislánya erre csak egy döbbent nyikkanást hallatott, majd Hermione mögé szaladt.
- Keri, apa meg akarja enni Lizit –suttogta a nő fülébe, aki ekkor már leguggolt a kislányhoz.
- Nem gondolta komolyan! Apa ennél finnyásabb… – Ezt egy kis gúnyos nyelvöltögetés keretében le is rendezték. – Szóval mindenki, ő itt Heléna Malfoy. Van, aki emlékezhet rá futólag, egy kis pokrócban elfért még régen. – A felnőttek bátorítóan mosolyogtak a kislányra, aki kiszemelte magának Mrs Weasleyt és rögtön letámadta. Odaszaladt a nőhöz és nagy áhítattal nézett föl rá.
- Te vagy a nagymamám? – csillogó kék szemei még az átlagosnál is nagyobban voltak. Draco a homlokára csapott, majd odalépett lánya mellé.
- Bocs, prücsök – kissé összetúrta lánya haját – de hiába a boci szemek, ő akkor sem a nagyid. – A kislány szomorúan nézett le a földre, majd nagyot sóhajtott.
- Az igaz, hogy nem vagyok a nagyid – az idősödő nő leguggolt a kislány elé majd folytatta – de szívesen leszek egy amolyan pótnagymama, ha szeretnéd. – Heléna hevesen bólogatott, majd a nő nyakába ugrott.
- Kislányom, azért nem kéne így rámászni az emberekre.
- Semmi gond, Draco, nyugodtan maradhat. Nagyon aranyos. – Végül sorra kezet fogtak és üdvözölték a másikat. Lassan a társaság bevonult a nappaliba, mikor már mindenki bement, Hermione még mindig az ajtóban állt.
- Hermione te nem jössz be? – kérdezte Harry furcsállva a lány viselkedését, aki csak ekkor vette észre a sarokban gubbasztó sötét alakot. Már éppen befelé indult volna, mikor a csomagjaik felől motoszkálást hallott.
A zajra Draco is fölugrott és szinte egyszerre értek az előtérbe. Persze a többiek is követték őket. Mikor megtalálták a zaj forrását az emberek arcán vegyes érzelmek tükröződtek. Általánosan mindenki mosolygott a félig a ketrecből kilógó kisgyereken. Hermione arca is felderült és lassan közelítette meg a gyereket.
- Antonius, te mit művelsz kincsem?- Alig bírta visszatartani a nevetését, a ficánkoló lábak láttán. A nagy tömörülés okára még Piton is kíváncsi volt. Szépen odasomfordált a többiekhez és onnan nézte az eseményeket.
- Semmit! Csak, Joni már megint elaludt és nem akar fölkelni – hallatszott a vékony kis hangocska, a ketrec belsejéből.
- Akkor talán hagyd aludni egy kicsit. – Draco hangjára csak egy durcás levegővétel volt a válasz. – Bocsi, én megpróbáltam – vont vállat majd visszament a többiekhez.
- Na jó, te akartad kisfiam. Antonius Granger! – szedte össze a legszigorúbb hangját, amitől a kisfiú ijedten farolt ki a ketrecből. – Gyere ide légy szíves, be kell mutatkoznod! – Antonius megilletődve ült föl a sok ember láttán, majd gyorsan fölállt.
- Csókolom. Antonius Granger vagyok. – Gyorsan visszafordult a ketrec felé és olyat tett, amitől az összes felnőttnek leesett az álla. Kicsi kezeit kinyújtotta, és abba egy pillanat alatt belerepült az alvó görény. – Ő, pedig, Joni! – büszkén elmosolyodott. Azt hitte a felnőtteknek az állat láttán esett le az álluk, pedig tévedett. Harry lassan közeledett Hermione felé.
- Hermione, ő itt, a TE fiad? – Hangja kissé megremegett mikor az utolsó szót kimondta. A lány csak bólintott és kézen fogta kisfiát.
- Igen, és ha bárkinek, bármi problémája van ezzel… – körbenézett a jelenlevőkön – az nekem mondja, most! Ne később! – A rendtagok mind heves fejrázásba kezdtek, kicsit sokkolta őket ez a hír. Hermionénak van egy fia, akinek már most nem elhanyagolható az ereje. Mindemellett a fiatal nő olyan vehemenciával védelmezi gyermekét, amellyel csak ritkán találkoztak. – Rendben. Ha, valami kérdésetek van, arra később válaszolok.
- Hermione, szerintem a gyerekek fölmehetnének Teddy szobájába játszani. Teddy gyere le, vendégeink vannak! – Tonks elkiáltotta magát, mire az emeletről apró lábdobogás kíséretében megérkezett egy kék hajú kisfiú. – Ő itt a fiam, Teddy Lupin – mutatta be a megszeppent kisfiút.
- Ők pedig Heléna és Antonius. – Hermione kissé előre tolta fiát, akinek furcsa arckifejezését, csak Teddy vörös hajszíne múlta fölül. Ekkor tört meg a jég a gyerekek közt, mert szinte egyszerre ugrottak oda az ismét kék üstökkel pompázó kisfiúhoz és felváltva kezdték el faggatni.
- Ezt, hogy csináltad? – faggatta a kislány.
- Én is meg akarom tanulni! – kiáltott föl Antonius.
- Mutasd meg, kérlek! – könyörgött a lányka.
- Még egyszer! – Közben elindultak az emelet felé, de még mindig lehetett hallani a hangos kiáltásokat, amiket egy-egy átváltozásnál hallattak. Hermione nagyot sóhajtva fordult vissza a többiekhez.
.oOo.
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Olyan aranyosak a kicsik
És a görények,el sem tudom hinni, hogy mehetett bele Malfoy :)
Hát nagy harc volt az tény XD