Roxmorts
Harryék szépen fölsétáltak a toronyba. Ginny a várttal ellentétben nem volt ott. Ron és Harry már kezdtek aggódni a lány miatt, de Perselus azt mondta neki, hogy a lánynak most szüksége van egy kis magányra. Úgy két órával később a legkisebb Weasley elő is került. Kissé szégyenkezett a délelőtti viselkedése miatt, így inkább messzire elkerülte Harryéket.
Hermione volt az egyetlen, akitől nem menekült kilométerekre. Ez betudható volt annak, hogy a lány volt az egyik legjobb barátja a másik pedig, hogy tudta Hermione megérti őt. Ellentétben az idióta bátyjával és a barátaival. Dühös volt a fiúkra, mert nem álltak ki mellette – ami egyébként nem volt igaz – és nem neki adtak igazat.
- Szerintem lépj túl ezen – suttogta Hermione, miután nagy nehezen sikerült a másikat lecsalni a szobájából. Mivel a klubhelyiségben senki sem volt úgy döntöttek, hogy ott maradnak.
- Könnyű azt mondani. Ha rád azt mondanák, hogy ribanc vagy, akkor Harryék tuti megvédenének – mordult rá a lány.
- Igazából nem értelek. Nem vagy ribanc, tehát nem tudom, hogy miért veszed magadra ezt az egészet. Tény, hogy sok pasival jártál már, de egyikkel sem volt komoly kapcsolatod… - akadékoskodott az idősebb.
- Na ja, de ezt magyarázd el a többieknek is. Harry is azt hiszi, hogy valami könnyűvérű nőcske vagyok – suttogta szomorúan. Hermione halványan elmosolyodott.
- Szóval nem is az bánt, ahogy Cho beszélt, hanem hogy Pont Harry előtt, így azt hiszed, Harrynél már semmi esélyed nem lenne? – tárta föl a tényeket a lány. Ginny csak szomorúan lehajtotta a fejét.
- Hermione, azt hiszem én föladom. Mennyi célzás kell még neki? Kiskorom óta bele vagyok zúgva, és minden évvel egyre rosszabb lesz. Már a pasikkal is azért kezdtem el járni, hogy hátha így fölfigyel rám – mesélte kedvtelenül.
- Tudod a fiúk későn érnek és általában azt nem veszik észre, ami az orruk előtt van – fejtegette Hermione.
- De ez akkor is durva. Neked legalább tudod, hogy ott van Krum aki komolyan akar is tőled valamit – Hermione feszülten mocorogni kezdett.
- Hát… persze. Viktor nagyon rendes és nincsenek hátsó szándékai. Nem olyan, mint azok a beképzelt pasik, akik el vannak telve maguktól, csak…
- Csak? – vágott közbe Ginny.
- Hát, tudod jó vele sétálni, nézni a naplementét, jó hozzábújni és fogni a kezét, de ha jobban belegondolok nincs köztünk az az izzás. Tudod, mire gondolok! – magyarázta lelkesen.
- Tudom, nincs görcsben a gyomrod, ha hozzád ér, vagy nem érzed úgy, hogy mindjárt elalélsz ha csak rád mosolyog… - ábrándozott Ginny. Harry és Perselus ezt az időpontot választotta rá, hogy odaüljön hozzájuk.
- Szia Ginny, megnyugodtál már? – kérdezte Harry.
- Fogjuk rá – húzta el a száját a lány.
- Miről beszélgettetek? – kérdezte Perselus, miközben beleharapott egy almába.
- Viktorról és Hermionéról – mondta Ginny röviden. Perselus torkán megakadt az almadarab és erős fuldoklási roham jött rá. Harrynek úgy kellett hátba veregetnie őt.
- Jól vagy? – aggódott Hermione.
- Ja… - köszörülte meg a torkát Piton. Na ná, hogy nem volt jól, hiszen majdnem megfulladt és ki miatt fulladt meg majdnem? Na ná, hogy Krum miatt! – Hogy esett volna el a seprűről első alkalommal mikor ráültették… - gondolta magában a fiú.
- Ami délelőtt történt, bocs… azt hiszem Cho miattam ilyen – húzta el a száját Harry. Ginny akaratlanul is nagy levegőt vett.
- Ja, még mindig össze akar veled jönni – mondta unottan Hermione.
- Csakhogy nekem nem kell ez a felszínes, kétszínű és sekélyes csaj. Mikor jártunk se én kellettem neki, csak a hírnevem és az infók Cedricről… Szánalmas, amit művel – mondta dühösen Harry.
- És Ginnyvel még csak nem is jártok – toldotta meg Piton. Ginny reményvesztetten nézett Hermionéra, mire a lány agya gyorsan kattogni kezdett.
- Jövő héten Roxmortsos hétvége. Ti mit akartok csinálni? – kérdezte gyorsan a lány, hogy terelje a témát.
- Én még nem tudom – vont vállat Piton.
- Én se… - kontrázott rá Harry.
- Én nem megyek. Sőt beteget jelentek a hétre… már tuti mindenki tudja, hogy mekkora egy vesztes vagyok – suttogta elkeseredetten Ginny.
- Már miért lennél vesztes? – értetlenkedett Harry.
- Azt hiszi, hogy mindenki ribancnak tartja, mert volt pár barátja – taglalta Hermione.
- De nem csináltál velük semmi olyat – szögezte le Harry.
- Te honnan veszed, hogy nem csináltam semmi olyat? – kérdezett rá kissé ingerülten a vörös hajú lány.
- Mert az én jövendőbeli feleségem csak velem fog olyasmiket csinálni – vágta rá Harry komoly képpel. Ginny szemei cikesz méretűre tágultak.
- He? – csúszott ki a száján.
- Mit nem értesz ezen? – kérdezte zavarta Harry.
- Most csak szívatsz – nyögött föl Ginny.
- Én ugyan nem, és hogy lásd mennyire komolyan gondolom a hétvégén együtt megyünk Roxmortsba – jelentette ki a fiú. Piton magában felvésett egy jó pontot a másiknak.
- Mármint te… Te randira hívsz engem? – döbbent meg a lány. Harry elvigyorodott a másik reakcióját látva.
- Igen, de ha zavar a randi kifejezés, akkor nevezzük pusztán baráti találkozónak – mondta tettetett sértettséggel. Ginny felpattant a kanapéról örömében.
- Nem! Dehogy! A randi jó lesz… tökéletesen jó – vigyorogta a lány.
- Oké, akkor egy randi szombaton, semmi kötöttség, meglátjuk, hogy milyen lesz… - mondta Harry.
- Persze, ahogy gondolod… izé, én most megyek. Sok… sok a házim – dadogta a vörös hajú lány.
- Persze menj csak, ma még úgy is találkozunk – kacsintott rá Harry. Ginny olyan fejet vágott, mint akit megbabonáztak, majd elindult a hálótermek felé. Hermione rosszallóan csóválta a fejét.
- Ne játszadozz vele, tudod hogy ő tényleg szeret téged – oktatta ki a srácot.
- Én nem játszadozom! Perselus is mondta, hogy Ginny hogyan érez irántam és Ron is előhozakodott ezzel párszor, de… eddig nem gondoltam bele Ron miatt, hogy akár járhatnánk is.
- Ebben az esetben örülök. Ha gondolod kiderítem, hogy mit szeretne Ginny és majd informállak – ajánlotta föl a lány.
- Az nagyon jó lenne. Kérdezd meg a virágot – mondta Harry, de közben már el is indult a szobájuk felé.
- Meglesz – intett neki a lány. Mire föleszmélt Perselus is kereket akart oldani.
- Hát te? – kérdezte értetlenül.
- Mi van velem? – tettette az ártatlant Piton.
- Furcsa vagy, kerülsz engem… - jegyezte meg a lány rosszallóan.
- Csak képzelődsz – vágta rá Piton.
- Na persze… Szóval Roxmorts, ha nincs különösebb terved elnézhetnénk a könyvesboltba. Úgy tudom, hogy van néhány érdekes könyvük bájitaltanból – mondta a lány.
- Hát… rendben – felelte a fiú.
- Oké, utána meg akár be is ülhetünk valahova… - folytatta Hermione. Piton nagyot nyelt, és pislogott párat.
- Te most… randira hívsz engem? – kérdezte ijedten. Hermione gonoszan elvigyorodott és csábosan elkezdte rebegtetni szempilláit.
- Miért? Az olyan rossz lenne? – kérdezte.
- Hát én… izé… - végül Hermione felnevetett.
- Csak nyugalom, ez tényleg egy baráti séta lesz, semmi több. Nem kell frászt kapni – mondta a lány kissé sértetten.
- Nem azért. Mármint nem kaptam frászt, csak… meglepődtem.
- Na persze… - vetette oda Hermione, és ő is elindult kifelé a klubhelyiségből. Piton tudta, hogy elrontott a dolgot. Pedig itt lett volna a lehetőség, hogy valami alakuljon a lánnyal.
- Alakuljon? – suttogta maga elé. Nem tudta eldönteni, hogy mi lenne a jobb. Megtartani ezt a kezdetleges barátságot, vagy… akár sokkal többet kéne kialakítania a másikkal.
- Mi van, ha nem sikerül, akkor nem lesz többé barátság köztünk…
- És mi van, ha összejön? – kérdezett vissza a másik hang, amit már olyan régen hallott.
- Gondolod, hogy van rá esély? – kérdezte a hangtól
- Van, és te attól félsz igazán, hogy összejön a dolog. Tudod, hogy működhetne. Mind a ketten értelmiségiek vagytok, szeretitek a nyugodt életet, nagyon hasonlítotok. Igazából attól félsz, ha egy új szerelem jelenik meg az életedben, a régit el kell engedned… - oktatta ki a hang.
- Ez nem igaz. Lily már elment – szögezte le Piton.
- Pontosan, és itt van Hermione, tehát nyomás utána – utasította a hang. Perselus majdnem átesett egy puffon, amit valaki ott hagyott az útban. Sietősen lépett ki a portrélyukon. Nem tudta, hogy merre mehetett a lány, így első ötlettől vezérelve a könyvtárba ment. Nem is sejtette, hogy Hermione már régen odakint van a szabadban és koránt sem egyedül.
Hermione büszkeségét sértette a fiú habozása. Nem ilyennek ismerte meg a srácot. Tudta, hogy bármilyen témáról is volt szó, Perselusnak határozott véleménye volt és nem szerencsétlenkedett így. Igaz nem akarta randevúra hívni a másikat és csak piszkálni akarta egy kicsit, de nem hitte volna, hogy az ilyen idétlenül reagál rá. Dühösen vágtatott le a lépcsőkön és az első emeleti fordulóban beleütközött valakibe.
- Ó, bocsánat – nyögte a lány, de még nem látta, hogy ki volt az akinek nekiment.
- Semmi gond, Hermione. Hova sietsz? – kérdezte Viktor.
- Szia… vagyis, jó napot professzor – váltott magázódásra.
- Hermione, az rendben, hogy amíg tanítok és te tanulsz nem járunk, de attól még barátok vagyunk. Tudtommal Charlie-t is tegezed, akkor velem nehogy elkezdj magázódni – fenyegetőzött a férfi.
- Jól van, bocsánat. Csak kicsit ideges vagyok – mondta, de már meg is bánta. Nem éppen Viktorral akarta ezt megbeszélni.
- Miért vagy ideges? Akarsz beszélni róla? – ajánlkozott Krum.
- Nem, de egy séta jól esne. Szép idő van – hárított a lány.
- Igen, én is kifelé indultam. Meg kell néznem a pályát és a felszereléseket – mondta a másik.
- Akkor veled megyek, majd mondod, hogy mit csináljak és segítek – ajánlkozott a lány.
- Az jó lenne, több kéz gyorsabban kész – mondta mosolyogva a férfi, majd elindultak kifelé. Út közben összeszedtek néhány elsőst, akik korrepetálásra mentek a tanárhoz. Hermione nem győzött csodálkozni, hogy Viktor milyen türelmes és kedves a gyerekekkel. Egy teljesen új oldaláról ismerte meg. A repüléstan csak elsőtől negyedik év végéig volt kötelező a Roxfortban. Utána csak választható tárgyként volt felvehető. Hermione az első adandó alkalommal lepasszolta a tárgyat. Így eddig nem tudhatta, hogy Viktor órái milyenek is igazából.
- Matthew, Andreas, Cathrin ti lassan mehettek néhány kört. Ne menjetek másfél méternél magasabbra. Adam, Sarah, Peter és Nathali ti csak a helyben lebegést gyakoroljátok. Arthur… te próbáld meg odahívni a seprűt, talán ma összejön. – Hermione együtt érzőn nézett a hugrabugos kisfiúra.
- Ezzel nekem is gondom volt. Mindenben jó vagyok, a repülést leszámítva – borzongott meg a lány.
- Kár, hogy nem jársz órákra, megtanítanálak – mondta vigyorogva a srác.
- Köszönöm, de félek, hogy akkor rövid távon vagy te vagy én lennénk eltávolítva az iskolából. Tudod, már ezzel is a határokat feszegetjük, hogy most itt vagyok – pimaszkodott a lány.
- Gyerekek, van azzal valami gond, ha ma Hermione segít nekem a gyakoroltatásban? – kérdezte a kicsiktől.
- Nincs! – vágták rá egyszerre.
- Látod? – tárta szét a kezét a férfi.
- Cseles – vigyorogta a lány. Közben kihordták a fél szertárat és elkezdték átnézni a seprűket.
- Hát ezek eléggé leharcoltak – húzta el a száját Viktor.
- Ezek főleg az elsősöknek vannak. Tudod a szabály…
- Persze. Minden esetre mindegyikre ráfér egy alapos generál – pedzegette.
- Miért nem beszélsz az igazgatóval, hátha tudna szerezni néhány seprűt – ötletelt a lány. Végül abban maradtak, hogy a meglévő készletet javítják föl. A gyerekek gyakorlása másfél óra múlva véget ért így elindultak a kastély felé. A kis hugrabugos Arthur boldogan mesélte egyik barátjának, hogy most már sikerült odalebegtetnie a seprűt és Hermione segítségével föl is tudott rá szállni. Perselus mikor ezt meghallotta eliramodott. Egész idő alatt a lányt kereste minden felé, de sehol sem találta. Az egyetlen hely a pálya volt, ahol nem nézte meg. Csöndesen közeledett, nem akart felesleges zajt csapni. Már látta Hermionét, amint néhány seprűt lebegtet és rá akart köszönni, de hirtelen meghallotta Viktor hangját.
- A kicsik már tudnak repülni, de te nem – mondta a férfi.
- És ez így is marad – szögezte le a lány.
- Miért ellenzed ennyire a repülést?
- Nem ellenzem, csak béna vagyok belőle és ezért, utálom – mondta a lány egyszerűen.
- Én a könyvtárban ülni utálok, de megtettem mikor a tusára készültem – mondta a srác.
- Téves, te azért ültél a könyvtárban, mert én ott voltam – gúnyolódott a lány. Viktor elnevette magát.
- Ó, tehát Ms Granger szerint én hazudok? Ez büntetőmunkával jár kisasszony – gúnyolódott Krum. Perselus simán be bírta volna verni a pasi fejét, vagy kiherélni, vagy mind a kettőt egyszerre.
- Mekkora egy surmó – morogta csöndesen, de nem tágított. Eldöntötte, hogy ő bizony akkor is megvárja, míg a pasi eltűnik.
- Ó, büntetőmunka, mi az nekem – legyintett a lány.
- Tehát különleges büntetőmunkát akar… akkor – hirtelen előkapott két seprűt és az egyiket a lány kezébe nyomta.
- Az kizárt – nyögte a lány, de már a kezében is volt a seprű.
- Ha nem csinálod levonok száz pontot a házadtól – fenyegetőzött Viktor.
- Nem tennéd… - incselkedett Hermione.
- Öt pont a Griffendéltől Ms Granger – mondta a tanár, mire Hermione szájtátva meredt rá.
- Te! Fú… jól van – morogta és végül fölkecmergett a seprűre. Mindig is utálta ezt a fajta utazási módot, félt hogy leesik.
- Nagyszerű, most gyerünk magasabbra…
- De félek – hisztizte a lány.
- Lehet egyszer ez menti meg az életed – mondta a srác kissé hadarva.
- Persze – morogta a lány, majd följebb lebegett. Az egész csak tíz percig tartott és Hermione majdnem megcsókolta a földet mikor talajt fogott.
- Ugye nem is volt szörnyű – vigyorogta Viktor.
- Ez annál is rosszabb volt, mint mikor Harryvel Siriust akartuk megmenteni és üldözőbe vett egy vérfarkas – morogta a lány.
- Rendben, akkor értékelem az elszántságát Ms Granger, tíz pont a Griffendélnek – mondta. Hermione csak megcsóválta a fejét.
- Lehetetlen alak vagy Viktor Krum – somolyogta a lány.
- Inkább hihetetlen, de most menjünk lassan vacsoraidő. Apropó mit csinálsz Roxmortsi hétvégén? – kérdezte miközben szorosan a lány mellett sétálva haladt a keskeny ösvényen. Perselus fogait csikorgatva átkozta porrá magában Viktor Krumot, na meg Albus Dumbledoret, amiért alkalmazta őt.
Eljött a várva várt első szabad hétvége. Minden diák izgatottan várta a kimenőt. Az elsősök különösen, mivel most mentek le először mióta itt vannak. Harry, Hermione segítségével egy szál fehér liliommal kedveskedett Ginnynek és kézen fogva sétáltak le a faluba. Mindenki döbbenten nézett utánuk, Cho Chang pedig majd felrobbant mérgében. Ron, Perselus és Hermione elmentek a könyvesboltba, majd az édességeshez is. Piton már várta, hogy a lány mikor lép le tőlük, de az még mindig ott volt. Mikor beültek Madam Pudifoot kávézójába észrevették Harryéket és az őket néző döbbent lánysereget.
- Ha Harry így folytatja, akkor rövid időn belül elhalálozik – vigyorogta a lány.
- Az tuti, ezek a csajok kinyírják amiért összejön Ginnyvel – mondta Ron.
- Hát minden esetre egész jól néznek ki együtt – jött a kedves hang oldalról. Hermione fölkapta a fejét és meglátta Dorát. A nő hasa már igencsak terebélyes volt.
- Dora! – ugrott a nyakába és alaposan megölelgette. Perselus is olyan könnyedén ölelte át a nőt, mintha mindig is ilyen viszonyban lettek volna.
- Hogy vagy? – kérdezte Piton.
- Megvagyok, csak unatkozom. Rendszerint délelőtt Ronéknál vagyok, este pedig Charlie szokott benézni… na meg hétvégén is – mesélte a nő.
- A bátyám nem is mondta, hogy ennyi időt tölt nálad – tűnődött el Ron.
- Nem kötök mindent az orrodra, öcsi – jelent meg az említett.
- Hogy jöttetek ide? Tudod, hogy sem hoppanálva sem pedig hopp-porral nem utazhatsz – oktatta ki Piton a nőt.
- Igen apuci, tudom… Amúgy vonattal jöttem – nyugtatta meg a fiatalokat. Közben Harryék is észrevették őket. A fiú odasietett a nőhöz és vagy öt percig ölelgette.
- Hogy van az én kedvenc keresztfiam? – kérdezte vigyorogva.
- Honnan veszed, hogy fiú? – kérdezte Ron.
- Hát amilyeneket néha rúg… tuti, hogy kviddicsezni fog – kuncogta Dora. Közben Charlie alaposabban végigmérte húgát és a mellette helyet foglaló Harryt.
- Ti amúgy mit műveltetek egy külön asztalnál? – érdeklődött felvont szemöldökkel. Ginny nagyot nyelt.
- Öm… mi csak… beszélgettünk – mondta a lány.
- Randin vagyunk – helyesbített Harry, ám Ron és Ginny rémült tekintete valamiért semmi jót nem ígért.
- Aha, szóval Randi… és ki adott erre engedélyt? – kérdezte Charlie vészjóslón.
- Ron? – kérdezte bizonytalanul Harry.
- Ronnak ebbe nincs beleszólása – szögezte le az idősebb Weasley.
- Na álljon meg a menet Mr Sárkánypecér… ha igazat mondasz akkor a randizáshoz neked is engedélyt kéne kérned Harrytől mint a testvéremtől – szólt közbe Dora. Harry szélesen elvigyorodott.
- Ez azért nem ugyan az ők csak gyerekek – akadékoskodott a férfi.
- Én nem nevezném gyereknek azokat akik legyőzték Voldemortot – taglalta Dora. Úgy tűnt eléggé mérges.
- Jól van, Harry… randevúzhatok Dorával? – kérdezte asrác.
- Hát… ha szemét lennék azt mondanám, hogy nem. Viszont ÉN rendes vagyok és nem állok az utatokba – mondta a fiú nagylelkűen. Dora csak biccentett egyet a fiatalok felé jelezve Charlie-nak, hogy ő jön.
- Jól van, járj a húgommal, de ha baja esik vagy megbántod megemlegeted – sziszegte a férfi.
- Ezzel elkéstél, én már megfenyegettem, hogy kiherélem – vigyorogta Ron.
- Jó fiú, Ron! – dicsérte meg öccsét az idősebb. Hosszasan beszélgettek, fölelevenítve a nyári emlékeket. Megbeszélték, hogy az őszi szünetben hazamennek és minden időt Dorával fognak tölteni. Annyira elmerültek a beszélgetésben, hogy alig vették észre az érkező tömeget benne Dracóval, Terryvel és Lunával.
- Á, itt az egész Griffendél – jegyezte meg Terry.
- Ti meg a Hollóhát krémje vagytok, mi? – kérdezett vissza Ron.
- Az már biztos – mondta beképzelten Terry, majd odahúztak egy asztalt Harryék mellé. Draco feszengve foglalt helyet, de szemét le nem vette Doráról és a gömbölyödő hasáról. A nő csakhamar felfigyelt a szőke srácra.
- Draconis Malfoy – szólt a fiúnak, mire az megrázta a fejét.
- Jaj ne, könyörülj… csak ne az egész nevem – nyögött föl a fiú.
- Már kicsiként is utáltad – mondta a nő. Draco egy pillanatig döbbenten nézett rá, majd eltátotta a száját.
- Dora néni… - nyögte ki.
- Néni a nénikéd… na jó, az én vagyok. Végre, hogy fölismertél!
- Hát jó régen találkoztunk… vagy tíz éve… - találgatott a fiú.
- Igen, akkor vigyáztam rád utoljára a nyári szünetben, aztán apád megtudta, hogy a félvér unokanővéred a pesztrád és a családjaink összevesztek – húzta el a száját Dora.
- Ja… azért kár, szerettem veled lenni. Mindig hülye képeket vágtál – mondta a fiú elgondolkodva.
- Ilyeneket? – kérdezte a nő, majd malacorrot bűvölt a képére. Draco és vele együtt az asztalnál ülők mind fölnevettek.
- Szóval gyereked lesz? – nézett a nőre, majd tekintete megakadt a mellette ülő LLG tanáron. – Tőle? – toldotta meg a kérdést.
- Hé Malfoy! Attól, hogy nem az iskolában vagyunk, még kérek egy kis tiszteletet – torkollta le a fiút.
- Bocs… - Dora habozott. Nem tudta, hogy elmondja-e vagy sem, végül csak elmosolyodott.
- Ha elvállalja az apaságot, akkor övé a gyerek – mosolyogta a nő. Az avatatlanok nem tudták, hogy ez a mondat milyen jelentőséggel bírt. Charlie hirtelen örömében megcsókolta Dorát. Harry kihasználva az alkalmat megköszörülte a torkát.
- Öhm, ha megtenné professzor, hogy a jelenlétemben kimászik a nővérem szájából azt megköszönném – Charlie bosszankodva vált el a nő ajkaitól.
- Potter még egy ilyen és büntetőmunka egy hétig az istállóban – mordult rá a fiúra. Draco most kíváncsian szólt közbe.
- Testvér? Nővér? Lemaradtam valamiről? – értetlenkedett.
- Tudod Dora nálam vagyis nálunk lakik. Úgymond örökbe fogadtuk egymást – mesélte Harry.
- Aha. Hát ez azért durva… Weasley-k és Potter az unokanővérem részéről. Perselus a keresztapám részéről… Terry az én részemről, mint legjobb haver és… - nézett Lunára és Hermionéra.
- Mi az minket nem tudsz besorolni? – kérdezte gúnyosan Hermione.
- Téged hozzáadlak Weasleyhez – vágta rá Draco, mire Ron vörösödni kezdett.
- És én? – kérdezte Luna mosolyogva.
- Te… mondjuk az én részemről mint… legjobb havercsaj? – kérdezte a fiú. Luna szélesen elvigyorodott.
- Vállalom – mondta.
<< >>
|