|
A támadás
Harry és barátai vidáman sétáltak visszafelé az Odúba. Elköszöntek Mr Westtől és megígérték, hogy hamarosan újra meglátogatják az idős varázslót.
- De jó lenne, ha itt laknátok! – ábrándozott Ginny.
- Igen. Szép a ház és a környék, és itt vagytok ti is – válaszolta mosolyogva Harry.
- Egy csomót játszhatnánk – helyeselt Ron. Charlie és Bill hátul battyogtak és elmélyülten beszélgettek a kviddicsről. Az ikrek egymást nyúzták, Percy pedig nem győzte őket kioktatni. Harry azon morfondírozott, hogy milyen tökéletes lett az élete. Vannak barátai, ott van neki Perselus, aki vigyáz rá, és talán még ebbe a szép házba is beköltözhetnek.
Boldog gondolataiból a fák közül előtoppanó alak zökkentette ki. A fiatalok megálltak és riadtan kezdtek el hátrálni. Bill és Charlie védekezőn maguk mögé taszigálták a kisebbeket.
Az alak bár ember volt, az arca mégis állatiasnak tűnt. Mintha valami torzszülött vigyorgott volna rájuk elszántan.
- Azt hittem már sohasem talállak meg fiú – kezdte reszelős hangon. Harry ijedtében nagyot nyelt.
- Mit akar maga? – förmedt rá Bill.
- Nekem csak a kis fekete kell, veletek nincs elintézni valóm vöröske – gúnyolódott a nagydarab férfi.
- Harry a barátunk, nem adjuk oda! – kiabálta dühösen Ginny, de a lábai közben vészesen megremegtek.
- Azt majd meglátjuk… - morogta, majd ütemes léptekkel megindult feléjük. Rémülten hátráltak pár lépést, mígnem történt valami. Egy láthatatlan fal jött létre köztük és a furcsa idegen között.
- Ez anya pajzsa – állapította meg ámuldozva Percy.
- Az… viszont ez azt jelenti, hogy az a fazon nem ember – nyögte Charlie. Szerette ő a veszélyes állatokat, de ez azért neki is sok volt.
- Milyen érdekes védőpajzs… - morogta undorodva Greyback, majd elkezdte fölmérni a terepet és körbejárta a fiatalokat.
Bill gyorsan kapcsolva középre húzta Harryt.
- Ne engedjétek Harry közelébe! – azzal berántotta középre. Harry moccanni sem mert, reszketett, mint a nyárfalevél.
- Szorosan álljuk körbe, mindenki fogja meg Harryt és induljunk el haza… A pajzsoktól úgy sem fér hozzánk – adta ki az utasítást Charlie.
A gyerekek így tettek, és lassan, szinte csoszogva indultak el. Persze a vérfarkas nem adta fel. Rendre próbált rést találni a pajzson. Úgy vélte, ha ráijeszt a kisebbekre, azok elszaladnak, és így Harry védtelen marad.
- Egyesével foglak széttépni titeket! – fenyegetőzött, mikor már vagy tizedjére repült hátra. Végül beleunt és átváltozott. A gyerekek most még inkább megrémültek,. Ginny már javában sírt, és Ron is erősen küszködött önmagával. Charlie és Bill idegesen forgatták a fejüket, remélték, hogy valakinek feltűnik szorult helyzetük, de senki sem járt a környéken.
Idő közben hatalmas vihar volt készülőben, mintha az időjárás is megérezte volna a gyerekek riadalmát. A hirtelen jött erős szél nehezítette az előrejutásukat, Ginny nem egyszer elesett menet közben, ami szintén nem segítette elő az előre haladást.
- Nem adhatjuk fel! – nyögte Ron elszántan és előrébb tuszkolta Ginnyt. Csakhogy a kavicsos domboldalt a víz feláztatta, így mintha egy jégpáncélon próbáltak volna meg feljutni. Fred lába megcsúszott és egyensúlyát vesztve lebucskázott egészen a domb aljáig, ahol egy jókora kőbe beverte a fejét. George át sem gondolta, hogy mit tesz, utána szaladt, de ő meg a bokáját ficamította ki, mikor megbotlott.
- A franca! Minek kell nektek ugrálni?! – kiabálta le dühösen Bill.
- Menjünk le értük… - kezdte Charlie.
- Nem. Te, Percy, Ron, Ginny hazakíséritek Harryt, én meg itt maradok az ikrekkel – szögezte le Bill.
- De… - kezdte Charlie.
- Nincs de, nekünk nem lehet bajunk, de Harryre vigyázni kell… Fogjátok közre! – parancsolta a fiú, majd lesietett a sebesült testvéreihez. Greyback elégedetten vicsorgott a fiúkra, és bár csábította Fred vérző fejsebe, mégis megállta a kísértést, és egy újabb támadást intézett Harryék ellen.
Charlie erőt vett magán és hátrahagyta testvéreit, hogy a többiekkel biztonságba jussanak.
A vihar egyre hevesebben dúlt, a villámok is megsokasodtak. Ginny bátor kislány volt, de semmitől sem félt annyira, mint a villámlástól. Reszketve próbált meg lépést tartani a többiekkel, viszont mikor az egyik villám egy közeli fába csapott be Ginny összeesett. A három megmaradt Weasley fiú védelme kevésnek bizonyult. Greyback újra megtámadta őket. A támadás ezúttal félig sikerrel járt. Bár közelebb nem jutott Harryhez, de a Weasley gyerekeket is egyre inkább eltávolította a fiú közeléből. Mikor egy leszakadó faág Ron és Percy közé esett, a két fiú ijedtében nagyot ugrott hátra, és végre elérkezett a fenevad ideje…
Amint Albus kilépett a Weasley család kandallóján. odakint elkezdett tombolni a vihar. Mrs Weasley aggódva nézett ki az ablakon, de a váratlan vendég láttán sietősen felé fordult.
- Jaj Albus, jó hogy jön… Nézze ezt az ítéletidőt… - aggodalmaskodott az asszony.
- A gyerekek hol vannak Molly? – kérdezte sürgetőn az öreg. Közben már Piton is megjelent.
- A gyerekek odakint vannak, de nem tudom, hogy merre – mondta rémülten a nő látva Piton riadt arcát.
- Greyback itt van – morogta Piton, majd az ablakhoz sietett.
- Merlinre, minek is engedtem el őket! – siránkozott az asszony. A hirtelen megjelenő Sirius és Remus már meg sem döbbentette. Magára kanyarította a talárját és kilépett a férfiakkal az esőbe.
- Mégis merre mehettek? – kérdezte Piton feszülten.
- Nem tudom, talán a közeli erdőbe… A fiúk vadmálnát akartak szedni tegnap… - magyarázta az asszony.
Piton azonnal eliramodott és őt követték a többiek is. Már elérték az erdő szélét mikor néhány alakra lettek figyelmesek. Alastor Mordon volt az egyik.
- Hát ti mi a Merlin búbánatát kerestek itt? – kérdezte recsegő hangján az öreg.
- Harry itt van a Weasley gyerekekkel – mondta Albus.
- Akkor siessünk, a vadász újra nyomra bukkant, és ráadásul elég frissekre – hadarta Mordon. Gyors léptekkel már-már futva indultak el. A távolban láttak valami mocorgást a domb tövében. Molly rémülten vette észre, hogy azok az ő fiai.
- Erre! – kiabálta Bill. A felnőttek gyorsan odasiettek.
- Megsérültetek? – faggatózott Albus.
- Fred legurult a domboldalon, George-nak meg kiment a bokája. Charlie elindult a többiekkel vissza a házhoz, védik Harryt a vérfarkastól – hadarta a fiú.
Molly sírva vizsgálta meg Fredet, aki még mindig eszméletlen volt. Az egyik auror és Mrs Weasley visszavitték a három fiút a házba, míg a többiek tovább indultak. Piton és Sirius fej-fej mellett rohantak végig az úton, amerre a gyerekeket sejtették. Alig pár száz méterre meg is találták őket. Valaki a földön feküdt.
- Merlinre, ez a kis Ginny! – riadt meg Remus és ő is meggyorsította a lépteit. Míg Lupin Ginnyvel foglalkozott, addig Perselus és Sirius elkezdtek átkokat szórni a vérfarkasra, aki már Harry fölé magasodott. Charlie, Ron és Percy rémülten ültek a földön és várták az elkerülhetetlent.
Az átkok mintha lepattantak volna a bestiáról, de legalább annyit elértek vele, hogy Greyback a figyelmét rájuk fordította. Harry összegörnyedve feküdt a földön, sírt és reszketett félelmében. Perselus nem teketóriázott, odarohant a fiúhoz, amíg Black a vérfarkast lekötötte. Harry amint megérezte magán valaki érintését sikítani és kapálózni kezdett.
- Harry én vagyok! – kiabálta Piton, de ez sem hatott igazán. A fiú magán kívül volt. Mordon és a vadász is megérkeztek és beszálltak a küzdelembe. Mordon néhány ártása után a vérfarkas már inkább menekülőre fogta volna, de ekkor a vadász fölé lebegett, és mint valami sötét kísértet átkarolta a bestia nyakát. A vérfarkas pár másodpercig küzdött, de utána a szemei fennakadtak és holtan rogyott össze.
- Harry… Perselus vagyok, apa vagyok – próbálkozott kétségbeesetten a férfi, mire Harry szemei kipattantak és a másik nyakába vetette magát. Rémülten nézett körbe, majd a földön fekvő vérfarkasra esett a pillantása.
- Maghalt… - nyögte.
- Már vége Harry, nem bánthat többé – mondta az igazgató tőlük nem messze.
Mordon és a jelen levő auror fölnyalábolták a tetemet és sietősen távoztak. Harry reszketve nézett Piton szemeibe.
- Úgy féltem… - nyögte elhaló hangon.
- Én is féltem – mondta megnyugtatón Perselus. Harry lehajtotta a fejét és sajnálkozva belekezdett.
- Bocsánat…
- Nem! Nem kell bocsánatot kérned, nem tehetsz semmiről – hadakozott Piton. Sirius közben szótlanul nézte a jelenetet. Furcsa volt számára, hogy az ősi ellensége, Pipogyusz milyen türelmesen és óvatosan bánik Harryvel. Közelebb akart menni, de Albus megállította.
- Ez nem a megfelelő hely és idő – intette óva. Sirius morogva ugyan, de belátta, hogy az igazgatónak igaza van. Közben Harry odahajolt Perselushoz és a fülébe suttogott valamit, mire az ex-mardekáros némán intett a pálcájával. A mozdulatot csak Sirius látta, és nagyon érdekelte, hogy mi is történt. Összeszedték a gyerekeket és elmentek a Weasley családhoz.
Mrs Weasley aggodalmasan mindenkire száraz ruhát és törölközőt varázsolt, majd legalább fejenként egy liter forró teát itatott velük, és ez alól még a felnőttek sem voltak kivételek. Ront persze hat hippogriffel sem lehetett volna visszatartani Harrytől.
- Anya, nincs bajom! – ellenkezett a fiú.
- Nem érdekel! Meg is halhattatok volna! – siránkozott az asszony.
- De nem haltak meg – jött a hang a nappali ajtajából.
Ron, Bill, Charlie és Percy valamit Harry érdeklődve néztek a férfire, akit eddig még nem láttak. Vagyis inkább elég régen láttak. Bill felpattant és rémülten nézett anyjára.
- Anya, ez itt Sirius Black? – kérdezte kissé riadtan.
- Igen, de azt még én sem tudom, hogy mit keres itt szabadlábon – kezdte az asszony.
Harry kíváncsian nézte a szakállas férfit, akinek a szeme vidáman csillogott mikor ránézett.
- Tisztáztak. Hála egy tanúnak, bebizonyosodott, hogy nem én árultam el a barátaimat.
- Akkor ki volt? – kérdezett rá Charlie.
- Féregfark… vagyis Peter. Nem én voltam a titokgazda, hanem ő…
- De te megölted – szögezte le Molly szemrehányón. Black mögött az ajtóban megjelent Perselus, és egy adagnyi száraz ruhát hozott Harrynek.
- Háború volt Molly. Szerintem nem tudsz olyan Rendtagot mondani, aki ne ölt volna… Még a legártatlanabbak is végzetek egy-két halálfalóval – morogta miközben beslisszolt Black mellett, aki fintorogva nézett rá.
- Nem szorulok a védelmedre…
- Nem is azért tettem – válaszolta sértetten Piton.
Harry átvette a száraz ruhákat és besietett a fürdőszobába. Molly rosszallóan nézett a két férfira.
- Olyanok vagytok, mint a vénasszonyok. Azon vitatkoztok, hogy melyikkőtök a jobb, és közben megfeledkeztek arról, ami igazán fontos – szidta le őket az asszony.
Piton tért magához elsőként. Bánta, hogy Harry előtt ilyen volt, még ha igazából semmi bántót nem is mondott.
- Black, majd négyszemközt megbeszéljük… - mondta végül a másiknak, majd elindult Harry után, aki túlzottan sok ideje tartózkodott a fürdőben.
- Harry, minden rendben? – kérdezte a gyerektől, aki kinyitotta az ajtót, de nem jött elő.
Piton megforgatta a szemeit és besétált hozzá. Harry a kád szélén ült és zavartnak tűnt.
- Mi a gond? – kérdezte Perselus miközben becsukta az ajtót.
- Az ott ő? – kérdezte Pitontól és Perselus tudta, hogy az „ő” alatt pontosan kit is ért a gyerek.
- Igen, a keresztapád – suttogta. Leguggolt a fiú elé és úgy beszélt tovább. – Harry, nem kényszerítelek semmire, ahogy ő sem. Szabad akaratodból leszel azzal, akivel csak akarsz. Ha megismered rájössz, hogy nagyon… szeret téged. Ki tudja, lehet pár hónap múlva már nem is velem akarsz majd élni – mondta nemtörődömül a férfi.
- Te mit szeretnél? – fordult oda hozzá Harry.
Perselust meglepte ez a gesztus. Elvégre ő a Roxfort rettegett bájitalmestere, akinek nem hogy nem kérik ki a véleményét, de még ellenzik is úgy általában.
- Nos én… azt hiszem jó döntést fogsz hozni. Már megmondtam neked egyszer, ha szeretnéd velem maradhatsz, de ha mással akarsz élni, nem tarthatlak vissza. – Nem tudta jobban kifejezni magát. Elvégre azért még mindig James Potter fiáról van szó. Akit neki gyűlölnie kéne. A kulcsszó viszont a „kéne” volt. Piton már nem gyűlölte őt. Kedvelni kedvelte, sőt… talán már meg is szerette a gyereket. Abban biztos volt, hogy hiányozna neki, ha elmenne tőle.
- És ő mit akar? – kérdezte végül.
- Black téged akar. Szeret… téged – mondta csöndesen.
Harry kissé elmosolyodott, majd megölelte Pitont, mire az ledermedt. Értetlenségének hangot is adott.
- Ezt miért kaptam?
- Mert jó apa vagy – jelentette ki egyszerűen a fiú. Perselus arcára széles és őszinte mosoly ült ki. Mondták már neki hogy kiváló tanuló, páratlan bájitalmester, csodás kém, de ezek mind felszínesnek tűntek. Úgy érezte, mintha életében először dicsérték volna meg.
- Köszönöm… Ideje kimennünk. – Harry bólintott, majd megfogta a férfi kezét és kiléptek a fürdőből. Mindenki érdeklődve nézett rájuk. Sirius szeme féltékenyen villant, ahogy meglátta az egymásba kulcsolódott kezeket.
- Molly, azt hiszem, hogy mi hazamegyünk. Frednek és George-nak jobbulást – mondta Piton és elindultak az ajtó felé. Harry viszont benyomta a satuféket és nem mozdult. Piton értetlenül nézett rá.
- A születésnapom – kezdte suttogva Harry.
Piton, mint akiben felvillant az isteni szikra homlokon csapta magát.
- Bocsáss meg… Tehát, Harrynek negyedikén, három nap múlva lesz a születésnapja. Szeretnénk meghívni titeket rá – hadarta.
Molly meghatottan bólogatott.
- Persze! Ott leszünk… azaz hol leszünk? Hol lesz a parti? – faggatózott.
- Hát az igazat megvallva a Roxfortban nem lehet, a Fonó sori házam még kettőnknek is kicsi, és nem túl bizalomgerjesztő, szóval nem tudom – vallotta be a férfi.
Ekkor Charlie szólalt meg.
- Harry mondtad már apukádnak a házat? – Perselus kíváncsian nézett a fiúra.
- Miről van szó? – fordult Harryhez. Az kicsit tétovázott, de végül belekezdett.
- Ma megnéztünk egy házat, itt van nem messze az erdőben. Mr West egy öreg bácsi, akinek nincs senkije és odaköltözik a rokonaihoz Amerikába és… eladná a házát. Olyan gyönyörű ház! Hatalmas és szép! Óriási kertje van, körben rengeteg fával, és azt mondta van egy kis patak is a közelben. Olyan jó lenne! Ronék is itt vannak, így nem lennék egyedül. – A végére egészen belelkesült. Perselus Mollyra nézett, aki csak bólintott, hogy amit a fiú mond az igaz.
- Nos, akkor megnézzük Mr West házát. Öm… elkérhetem valamelyik fiad? – fordult az asszonyhoz.
Charlie szíves örömest vállalkozott a feladatra. Piton szórt magukra egy védő bűbájt az eső ellen és elindultak. Persze Sirius mint önjelölt testőr velük tartott. Harry néha felé nézett és egyszer még egy félénk mosolyt is megejtett felé.
A házhoz érve az öreg azonnal ajtót nyitott nekik.
- Á! Harry fiacskám, gyertek be. Ő itt biztos az édesapád. Sirius ezt hallva köhintett egyet.
- Jó napot uram, Perselus Piton vagyok, ő pedig itt Harry keresztapja – mutatkozott be az öregnek Perselus, szándékosan nem nevezve meg Siriust.
- Igen, igen… Sokat hallottam magáról – mondta Mr West miközben hellyel és teával kínálta őket. Piton elhúzta a szája szélét, tudta, hogy az újságokban csakis rosszat írnak róla.
- Gondolom a múltam nem jó ajánló levél – morogta.
- Ne foglalkozzon most ezzel. Mindenki elkövet hibákat, ki kisebbeket. ki nagyobbakat. Van, aki csak letép egy virágot és nem tudja, hogy ezzel az egész fajtát kihalásra ítéli. Apróságokból is lehet végzetes katasztrófa… Mindazon által örömömre szolgál, hogy ilyen sikeres a bájitalok terén Mr Piton. Bevallom ismertem az édesanyját. Régen patikáriusként dolgoztam Londonban, és sokszor találkoztam vele. Szomorúan fogadtam a halálhírét… Hogyan halt meg? – faggatózott az öreg.
Pitonnak nem akaródzott válaszolni, de végül kinyögött valamit.
- Balesetben halt meg… - Harry hitetlenkedve pattant föl.
- Nem szép dolog hazudni! A nagymamát a nagyapa ölte meg, halálra verte, te is tudod. Ő rossz ember volt, nem szerette a mágiát, vert téged és a nagyit is, és ő ebbe halt bele! – kelt ki magából a fiú.
Sirius felvont szemöldökkel nézte a jelenetet. Szinte már várta, hogy Piton leordítja Harry fejét, az amiért előhozakodott ezzel.
- Harry… az ilyesmiről nem beszélünk, azt hittem ezzel tisztában vagy – mondta kissé csalódottan.
Harry, mint aki megvilágosodott a szája elé kapta a kezét.
- Ne haragudj! – kezdte bűnbánón.
- Fiatalság bolondság, ami a szívén az a száján. Egyébként mélységesen egyetértek vele… Mr Piton az édesapja nem volt jó ember. Nincs olyan ok, amiért bántani kéne egy gyermeket vagy egy asszonyt – motyogta az öreg.
- Te is ezt mondtad – fordult Pitonhoz Harry.
- Igen… - suttogta Perselus. Közben az idős varázsló áttért Siriusra.
- És te, fiam? – fordult Black felé, aki kissé szégyenkezve mutatkozott be.
- Elnézést kérek, Sirius Black vagyok…
- Csak nem az, aki elárulta a Potter családot? – nyögött föl az öreg.
- Igen, vagyis nem! Rólam volt szó, de nem én árultam el őket. Szabadon engedtek, mert bebizonyosodott az ártatlanságom.
- Ez megnyugtató. Elárulni a barátaidat az egyik legszörnyűbb tettek közé tartozik – morogta Mr West.
- Igen… - értett vele egyet Sirius.
- De nem csevegni jöttek egy öregemberhez, ha jól sejtem… Kövessenek – intette maga után a négyest.
Körbejárták a házat, mindent alaposan megnéztek benne. Öt hálószoba, egy konyha, egy nappali, két fürdő és az alagsori pince.
Pitonnak be kellett látnia, hogy ez a ház tényleg gyönyörű.
- Nagyon szép az otthona, Harrynek igaza volt – mondta elismerően.
- Az ám, de sajnos nehéz eladni – dünnyögte az öreg.
- Ugyan miért? – értetlenkedett Sirius.
- Azért, mert vidéken van és nem a városban. Másodszor a város muglik lakta… lehet, hogy szép a ház és a táj, de mégsem kapok érte sok pénzt – motyogta az öreg.
- Mennyit kér érte? – faggatózott Perselus.
- Ha Londonban lennénk, megérne úgy hatszázezer galleont… - kezdte. Sirius szemöldöke fölszaladt a plafonig és füttyentett egyet.
- Az nem semmi – jegyezte meg.
- Bizony, de így csak jóval áron alul tudom eladni… Négyszázezer galleonért az önöké lehet Mr Piton – ajánlotta.
Perselus először szóhoz sem jutott. Harrynek bár nem volt fogalma arról, hogy mi mennyit ér, úgy gondolta, hogy ez biztos jó ár lehet a házért. Piton gyors fejszámolást végzett, közben Sirius is aktivizálta magát.
- Piton ha neked nem kell én megveszem – vigyorogta és rákacsintott Harryre. Persze Perselus azonnal visszavágott.
- Na nem! Harrynek tetszik ez a ház, így mi fogunk itt élni. Megvan rá a pénzem – jelentette ki.
- Ja, persze… Mégis honnan lenne ennyi pénzed?
- Először is eladom a régi lakásom, ha többet nem is, de kétszázezret megkapok érte, aztán öt éve dolgozom a Roxfortban, nem nyaralok, nem költök szinte semmire, mindamellett bájitalmester vagyok, ami elég jól kifizetődő mellékállás, nem számítva, hogy a Prince család utolsó leszármazottja vagyok, így enyém az egész Prince vagyon… - mondta tettetett közönnyel.
Sirius dühösen felfújta a képét.
- Nem minden a pénz… - morogta sértetten.
- Nem is tudom, hogy ki kezdte… - sziszegte Piton. Harry szomorú tekintetét látva úgy döntött a többi sértést inkább elengedi a füle mellett.
- Akkor, hogy dönt? Megveszik a házat? Csak mert az unokám holnap úgy is látogatóba jön, így talán már holnap este vele tudnék menni, és önök is beköltözhetnek – ajánlotta föl.
Harry reménykedő szemekkel nézett Pitonra, aki egy apró mosolyt küldött a fiú felé.
- Rendben, áll az alku! – nyújtotta a kezét, és az üzletet megkötötték. Ezután még hazakísérték Charlie-t, majd Harry és Perselus a Fonó sorra hoppanáltak, viszont nem voltak egyedül. Sirius velük tartott.
Az ócska környéket és a lepukkant házat elnézve Sirius már kezdte megérteni, hogy miért is döntött Piton a költözés mellett.
- Ez rémes! – jegyezte meg fintorogva.
- Az, a gyárak többsége már bezárt, régen nem lehetett kilépni az utcára, mert akkora volt a füst – mesélte Perselus megfeledkezve arról, hogy kinek is mondja.
- Ezek szerint te itt nőttél föl? – faggatózott Sirius.
- Nem… egy arany kalitkában, csak most játszom az eszem – fintorgott Perselus.
Harry közben fölsietett a szobájába és lepakolta a holmiijait.
- Tájékoztatásul közlöm, hogy nem fogom magam hagyni, hogy lerázz… - morogta Sirius.
- Képzeld, bár minden porcikám tiltakozik ellene… nem foglak, Harry miatt – sziszegte Piton.
- Egy utolsó, képmutató, álszent kis mocsok vagy Piton. Semmit sem változtál az évek alatt, még mindig ugyan az a pöffeszkedő kis segg vagy, mint régen voltál – suttogta alig hallhatóan.
Harry viszont szinte az egészet hallotta. Ott állt a lépcső aljában és megkövülve meredt a kettősre.
- Harry… – nyögött föl Piton, aki előbb vette észre a fiút, mint Black.
- Nem bírtok ki két percet veszekedés nélkül? – kérdezte szomorúan a fiú.
- Harry sajnálom, én… - kezdte Sirius, de a fiú leintette.
- Nincs, de Harry! Én meg akartalak ismerni, Perselus sem ellenkezett, nem tiltott el tőled, inkább azt akarta, hogy ismerjelek meg, de te mindent elrontottál! – kiabálta, majdnem sírva felrohant az emeletre. A házimanó gondterhelten nézett utána.
- Harry úrfi nagyon érzékeny, sok rosszon ment keresztül. Fontos lenne neki, hogy az a két ember, akiket a családjának tekinthet megbékéljen egymással – morogta az orra alatt, majd elindult a fiú után.
Perselus fáradtan rogyott le a foteljébe és Sirius is helyet foglalt a kanapén. Sokáig hallgattak, egyikük sem tudott megszólalni. Egy házimanó leiskolázta őket, és ráadásul igaza volt. Mind a ketten idiótán viselkedtek.
- Harry miatt… meg kell tanulnunk normálisan kommunikálni – kezdte Perselus.
- Igen. Nem akarom, hogy James fia utáljon… - suttogta Sirius.
- Black, én nem bánom, ha így hívod, mikor kettesben vagytok, de máshol vigyázz a szádra. Ő hivatalosan az én fiam, és jó lenne, ha így is maradna, így legalább kevesebb veszélynek van kitéve, mintha mindenki tudná, hogy ki is igazából. Mit gondolsz, ha kiderül, hogy Harry Potter árvaházban volt, és örökbe lehet fogadni, hogy reagálnak a varázslók? Tőlem elvennék, mondván, hogy az erkölcsi hátterem nem megfelelő egy gyerek felneveléséhez. Te hasonlóan járnál. Weasleyéket a sok gyerek miatt rónák meg, és a végén valami Malfoyékhoz hasonló családba kerülne – tálalta borzongva.
Sirius belegondolt a lehetséges jövőbe, és úgy döntött tesz egy próbát.
- Oké, modorizálom magam Harry kedvéért, de te se piszkálj! – kötötte ki.
- Ha nem vetted volna észre, mióta kiszabadultál mást se teszek – morogta Perselus. Még beszélgettek egy ideig, majd eljött a nagy beszélgetés Harry és Sirius között.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Köszi a frisst, nagyon tetszett, de remélem Greyback nem fog teltámadni, ugye??? Most csak ennyi van .
