November 1

 

Lily állapota minden nappal egyre jobb lett. Perselus úgy gondolta, hogy talán ideje lenne, hogy újra pálcát fogjon a kezébe. Éppen ezért, miután elkísérte Harryt az iskolába reggel, tett egy kis kitérőt a Roxfortba. Albus értetlenül pislogott, ahogy összefutott vele a folyosón.

 

- Jó reggel, Perselus, mi járatban? – érdeklődött.

 

- Csak beugrottam valamiért – mondta gyorsan a férfi, és már tovább is indult, csakhogy Albus a nyomába szegődött, és mintegy vadászkopó, követte őt még a lakrészébe is.

 

- Lily és Harry jól vannak? – érdeklődött, mert rosszat sejtett.

 

- Tökéletesen. Harryt most tettem le az iskolánál, Lily pedig, ha ilyen ütemben gyógyul, maxiumum két hét, és elkezdheti gyakorolni a járást – taglalta, miközben a hálószobájából előhozott egy ládikát.

 

Dumbledore lassan feladta az ötletét, hogy Harryt felhasználva irányítsa a dolgok menetét, és inkább egy amolyan néma egyezményt kötött Perselusszal, hogy felejtsék el az egészet. Látta, hogy Piton mennyire rajong Lilyért, és most már a fiáért is. Úgy vélte, hogy talán ideje föladnia ezen tervét, és valami mást kell kitalálnia.

 

- Talán holnap meglátogatom őket, ha nem gond.

 

- Harry holnap egyig iskolában van, mert szakköre lesz – felelte Piton csevegő hangnemben.

 

- Rendben, akkor majd délután benézek egy kicsit – válaszolta Dumbledore, majd kíváncsiságától vezérelve megkérdezte, hogy mi van a ládikában.

 

Perselus ugyan vonakodott, hogy elmondja, de végül is nem volt túl nagy titok.

 

- Lily pálcája van benne. Megpróbáljuk, hátha tudja használni – jelentette be. Albus nem is lepődött meg, már számított erre.

 

- Remélhetőleg minden rendben lesz. Nos, akkor nem is tartalak föl tovább, menj csak – búcsúzott el az igazgató.

 

- Akkor holnap – biccentett Piton, és útnak indult hazafelé.

 

Eleinte nagyon dühös volt az igazgatóra, amiért még mindig előnyt akart kovácsolni Lily állapotából és Harryből egyaránt. Aztán látva, hogy az öreg tanúsít némi – őszinte – megbánást, lassacskán alábbhagyott indulata. Még most is haragudott rá, de már nem olyan hévvel, mint pár hete. Eldöntötte, ha kell, ő maga védi meg Lilyéket, akár Dumbledore-ral szemben is.

 

Ahogy belépett a házba, Lilyt ott találta az asztalnál ülve, amint éppen répát próbált meg hámozni. Amióta le tudott jutni az emeletről, ragaszkodott hozzá, hogy legalább ennyit besegítsen a háztartásba. Persze Trixi tiltakozott, de végül beadta a derekát.

 

- Szia, merre jártál? – kérdezte mosolyogva. Perselus odasétált az asztalhoz, és letette a dobozt.

 

- Csak ezt hoztam el – kezdett bele, majd inkább odatolta a csomagot a nő elé.

Lily értetlenül nézte az ósdi fadobozt, majd tétován kinyitotta. Szeme kikerekedtek a meglepetéstől: abban néhány régi levél és fénykép hevert, rajtuk pedig békésen pihent egy varázspálca. Az ő pálcája.

 

- Ez… – kezdett bele, de Perselus csak egy kurta bólintással jelezte, hogy nem téved.

 

Lily óvatosan kiemelte a pálcát, ami apró szikrákat lőtt ki magából, jelezve örömét, hogy végre visszatért gazdájához. A nő alig tudott uralkodni magán. Amikor végül első könnycseppjei előbukkantak, már nem tudta, hogy miért is sír. Elvégre visszakapta a pálcáját, és ezzel a múltjának egy újabb kis darabkáját.

 

- Hogy került hozzád? – kérdezte rekedten a másiktól.

 

- Nos, én… mikor azt hittem, meghaltál, én… eltettem emlékbe. Tudom, eléggé morbid dolog, de valahogy úgy éreztem, mintha ott lennél velem – mondta alig hallhatóan, és némi szégyenkezéssel a hangjában.

 

- Köszönöm – hálálkodott a nő, szinte föl sem fogva a másik szavainak jelentőségét.

 

Perselus ugyan próbált utalásokat tenni arra, hogy mennyire és miért volt számára ilyen fontos a másik, de Lily ezeket rendre figyelmen kívül hagyta. Mintha tudomást sem akarna venni arról, hogy a férfi többet érez iránta puszta barátságnál.

 

Pedig Lily nagyon is tisztában volt vele. Tudta, hogy mennyit tett érte a másik, és ezért hálás volt. Szerette, hiszen gyermekkorának legjobb barátja volt. Viszont a másik mostani érzéseivel nem tudott mit kezdeni. Észrevette ő, sőt, még mikor a fejében élt bezárva, akkor is hallotta a másik vallomását, és emlékezett is rá. Csakhogy ő ezt nem akarta. Még nem…

 

- Szerinted működne a kezemben? – kérdezte végül, csakhogy terelje a témát. Perselus egy tompa sóhajjal nyugtázta, hogy ismét nem ért célt.

 

- Majd lassan elkezdjük próbálgatni. Varázserőd van, az biztos, hiszen a pálca szikrázott, és érezni is a belőled áradó mágiát, még ha csak gyengén is. A probléma a kézkoordinációddal lesz…

 

- Igen, még mindig darabosan mozognak – morogta Lily, és úgy nézett a jobb kezére, mintha az tehetne mindenről.

 

- Gyakorolni kell, tornáztatni, hogy a finom mozgás újra előjöjjön – papolta a férfi.

 

- Úgy lesz – egyezett bele ellenkezés nélkül Lily.

 

- Apropó, Dumbledore majd átjön hozzátok.

 

- Találkoztál vele? – kérdezte kíváncsian Lily. Némileg megnyugodott, hogy Perselus már nem akart a másik torkának ugrani első látásra.

 

- Igen… most azt hiszem, megyek, és elkészítek egy főzetet – taglalta Piton, majd eltűnt az ajtaja mögött.

 

Lily szomorúan nézett utána. Nem akarta bántani a másikat, mégis, minden egyes ilyen alkalommal Perselus visszahúzódott a csigaházába. Nem igazán tudta, hogy mit tegyen. Tényleg nagyon szerette a másikat, de ez még nem volt szerelemnek nevezhető, pusztán egy erős ragaszkodás, semmi több.

 

Piton mindig elmenekült a nem túl nyílt elutasítás elől. Ilyenkor általában erősen átkozta magát, amiért arra vetemedett, hogy akár egy fél szóval is utaljon érzéseire. Elvégre az évek alatt már megtanulta, hogy az érzések csak bajt hoznak az emberre. Hányszor fogadta meg, hogy elfojtja őket, és nem szereti tovább a másikat szerelemmel… Mindezidáig kudarcot vallott.

 

Most viszont eldöntötte, hogy véget vet ennek. Lily szemmel láthatóan nem érdeklődött úgy iránta, ő pedig nem akarta elüldözni maga mellől az állandó „érzelmi kitöréseivel”. Így tehát döntésre jutott, mindörökre elfojtja Lily iránt érzett szerelmét.

 

Iszonyatosan nehezére esett, majd belepusztult a fájdalomba és a bánatba. Látni Lilyt, beszélni vele, megérinteni. Mintha csak tüzes vassal égették volna a szívét és a lelkét. De erős maradt. Ahogy Lily napról napra erősödött, és tanult meg újra járni, úgy fogta vissza magát Perselus, és zárta el az érzéseit egy képzeletbeli ládába.

 

A változást Lily is észrevette, és nem értette. A már jól megszokott heti vallomás egyszerűen eltűnt. Azon agyalt, hogy vajon mi lehet ennek az oka. Persze ez némi könnyebbséget jelentett a számára, hiszen nem kellett kínosan ügyelnie minden mozdulatára és mondatára. De valahogy hiányzott is neki.

 

Perselus nem bánt vele másként. Előzékeny volt, türelmes, kedves, de ez mégis más volt, mint régebben. Sütött belőle, hogy ez pusztán baráti jó szándék, semmi több. Eljött az október vége, és Lily, habár még csak keveset, és azt is bottal, de tudott menni. Első dolga az volt, hogy elmenjen Pitonnal Harry elé az iskolához. Nem csak a fiú, de az osztályfőnöke is odavolt a meglepetéstől.

 

- Annyira örülök – lelkendezett a fiatal pedagógus.

 

- Én is, higgye el…

 

- Kérlek, tegeződhetnénk? Végre nem vagytok idősebbek csak három-négy évvel – találgatott a fiatal nő.

 

- Rendben. Most viszont lassan mennünk kell. Ma még el kell mennünk valahova – suttogta csöndesen Lily. Még a tanárnő is sejtette, hogy mi lehet az a hely.

 

Mikor már sötétedni kezdett, Piton Lilyvel és Harryvel hoppanált Godric’s Hollow-ba. A város szinte minden ablakában és ajtajában töklámpások világítottak. Az utcákon néhány jelmezes gyerek kószált. Ahogy a temetőhöz közeledtek, valami furcsa dologra lettek figyelmesek. Már messziről látszottak a gyertyák, amikkel kidíszítették a helyet.

 

Lily megszorította fia kezét, ezzel is bátorítva őt, hogy nem lesz semmi baj. Harry egy kicsit reszketett, részben a fogcsikorgató hidegtől, ami egyáltalán nem volt jellemző erre a napra, másrészről viszont a félelemtől. Még sohasem járt sötétben a temetőben, még ha az a gyertyák fénye miatt jóformán nappali világítást kapott is.

 

Befordultak az egyik sarkon, és hirtelen eléjük tárult James Potter sírja. A sírt megannyi koszorú, virágcsokor, gyertya és mécses borította. A sír majdnem egy méteres körzetében égtek a fények. Jó néhányan álltak a sír fölött, ami mindhármukat meglepte. Az egyik ott tartózkodó ekkor fölkapta a fejét, és rájuk nézett.

 

- Hát itt vagytok – küldött feléjük egy tétova mosolyt Sirius. Nem akart most veszekedni Pitonnal, ezen a napon csakis Jamesre akart gondolni és a jó élményeikre.

 

- Igen – bólintott Lily, és közelebb sétáltak a sírhoz.

 

Piton a háttérbe húzódott, nem akarta megzavarni ezt a családi eseményt. Úgy érezte, hogy nincs joga ott lenni. A helyét Sirius vette át, aki odatámogatta Lilyt. A környező emberek most rémülettel vegyes döbbenettel nézték a nőt és fiát egyaránt.

 

- Maga… Lily Potter? – kérdezte egy idős férfi.

 

- Igen – válaszolta csöndesen a nő. Erre már mindenki köréjük sereglett.

 

- Hogy lehet ez? – kérdezte egy másik.

 

- Hol volt mostanáig?

 

- Mit csinált?

 

- Miért mondják, hogy halott? – jöttek a kérdések.

 

Sirius csak csöndesen állt, nem akart megszólalni, elvégre ez nem az ő dolga volt. Piton azonban látva Lily szenvedését közbelépett.

 

- Ebből elég! Lehetne magukban annyi tisztesség, hogy nem támadják le szerencsétlen nőt, aki a halott férje sírjánál akarja leróni a kegyeletét – förmedt rájuk.

 

- Én tudom ki maga! Maga Perselus Piton, egy halálfaló – kiáltott föl egy öregasszony.

már Pitonnak sem volt menekvése, őt is ostromolták a kérdésekkel. Ez így ment nagyjából két percig, míg Harry vékonyka, de annál erőteljesebb hangon megszólalt.

 

- Fejezzék be! – kiáltott föl, mire most mindenki rámeredt.

 

A hirtelen beállt csöndben a gyerek még rosszabbul érezte magát, de folytatta. – Maguk nem tudnak rólunk semmit. Nem ismerik Perselus bácsit, nem tudják, hogy ő mentette meg anyát, mégis gonoszul viselkednek vele! Anya beteg volt, kómában feküdt, és Perselus bácsi néhány hónapja gyógyította meg! Nézzenek anyára, még mindig nincs jól, de kijöttünk, mert ez így helyes, de maguk mindent elrontanak! – kiabálta dühösen a gyerek.

 

Néhány felnőtt elszégyellte magát, hogy milyen undorító módon viselkedtek. Másokat nem nagyon hatott meg a fiú beszéde. Harryék szerencséjére Mordon és néhány auror akkor érkeztek, hogy tiszteletüket tegyék. Az öreg auror már hallotta hírét, hogy Lily életben van, de még nem találkoztak.

 

- Itt meg mi folyik? Engedély nélküli tüntetés? Nem akartam ma senkit se bevinni, de Merlin látja lelkem, megteszem – fenyegetőzött az öreg auror. Erre többen visszavonulót fújtak és elszeleltek. Lily hálásan nézett az öregre.

 

- Köszönöm – szipogta.

 

- Nincs mit, kedvesem, ez a legkevesebb. Lerójuk a tiszteletünk, aztán vigyázunk rátok, amíg itt lesztek – ajánlotta föl.

 

- Köszönjük – mondta egy félmosollyal Harry.

 

Mordon egy koszorút bűvölt a sírra, majd egy perces néma csönd után a háttárbe , húzódtak. Piton is velük tartott, és otthagyta Lilyt Sirius, Harry és a közben megérkező Remus társaságában. Lupin nagyon megörült, mikor Lily megölelte. Sirius és ő hátra mentek, hogy ne legyenek útban, így már csak Lily maradt ott Harryvel. A gyertyák fényében pont úgy festettek, mintha valamilyen csoda szüleményei lennének.

 

- Furcsa az élet, halálfalóból rendtag, rendtagból halálfaló. Már semmiben sem lehet biztos az ember. – dünnyögte Mordon, miközben Pitont vizslatta.

 

- Azért szerelmet ne valljon nekem – vágott vissza Piton.

 

- Fogd vissza magad, kölyök, vagy csúnyán megjárod – korholta Alastor. Piton inkább nem feszítette tovább a húrt, csöndesen megvárta, amíg Lilyék elbúcsúznak Pottertől.

 

Amikor végeztek a sírnál Lily elbúcsúzott, majd Pitonnal az oldalán elindultak hazafelé. Csöndesen lépkedtek, nem mondtak semmit. A hoppanálás után azonban Piton hirtelen megszólalt.

 

- Harry, haza tudod vinni anyádat? – kérdezte.

 

- Persze – vágta rá a fiúcska.

 

- Hova mész? – értetlenkedett Lily.

 

- Meglátogatom édesanyámat – felelte egyszerűen Piton. Lily gondolkodás nélkül cselekedett.

 

- Veled megyünk.

 

- Hogy? – lepődött meg a férfi.

 

- Te eljöttél velünk, pedig utáltátok egymást Jamesszel, én viszont imádtam az édesanyád, és ő is szeretett engem. Kérlek, hadd menjünk veled – kérlelte.

Piton nem gondolkodott rajta sokáig, belement a dologba.

 

Mivel Lily még nem bírt hosszabb távon gyalogolni, ezért ismét hoppanáltak. Egy külvárosi, romos kis temetőbe érkeztek. Annak ellenére, hogy milyen nap volt, itt szinte egyáltalán nem világítottak a gyertyák. Lily szomorúan nézett körbe, tudta, mi ez a hely. Régen ide temették azokat, akiknek nem volt pénzük vagy hozzátartozójuk. Piton céltudatosan haladt előre, csukott szemmel is megtalálta volna a sírhelyet. Harry szorosan anyjához bújt, így, sötétben a temető sokkal félelmetesebbnek tűnt, mint a gyertyák halovány fényében. Lily gondoskodón átölelte fiát, és nem engedte el. Végül megérkeztek.

Egy kis sír volt csak, rajta pedig ez állt.

„Édesanyám, örökké emlékezni fogok rád.”

 

Lily kíváncsian nézett Perselusra, aki érzelemmentes arckifejezéssel bűvölt egy koszorút a sírra. Még maga előtt sem merte bevallani, de rettegett attól, hogy ő is így végzi, egy félreeső temetőben, és csak a jeles napokon látogat el valaki hozzá, vagy még talán akkor sem.

 

Lily megérezte a másikban végbemenő változásokat, és azonnal reagált. Óvatosan előre nyújtotta szabad kezét, és megfogta a férfiét. Piton egy kósza pillanatra, de levetette álcáját, és meghatott döbbenettel bámult a másik szemébe. Lily, látva ezt az őszinte csodálkozást, maga is meglepődött. Azonban a saját érzésein sokkal jobban elcsodálkozott, mint a másikén. Valami furcsa melegség és bizsergés futott végig a lelkén. Mintha a lelke egy tized másodpercre összeért volna Perseluséval.

 

Az romantikus pillanatnak Harry vacogó fogainak hangja vetett véget. Piton ismét felöltötte érzelemmentes álarcát, és visszafordult a sír felé. Lily elengedte a kezét, nem akarta tovább feszíteni a húrt. Csöndesen elmondott egy imát, miközben a férfi még odabűvölt egy mécsest a sírra. Harry nagyjából eddig bírta csöndben, míg végül megszólalt.

 

- Perselus bácsi anyukája fekszik itt? – kérdezte csöndesen anyjától.

 

- Igen – felelte Lily.

 

- És az apukája? – kérdezte a kicsi.

 

Perselus háta megfeszült, és nagyot sóhajtott. Lily nem ismerte teljesen a történteket, így nem tudott válaszolni fia kérdésére. Azonban nem is volt szükség a magyarázkodásra. Piton leguggolt a fiú elé, és mesélni kezdett.

 

- Erről nem szeretek és nem is akarok beszélni, ezért csak egyszer mondom el, rendben? – Harry bólintott. – Az én apám rossz ember volt. Nem volt varázsló, és nem szerette a mágiát. Amikor megtudta, hogy az anyám és én is tudunk varázsolni, nagyon goromba lett. Nagyjából úgy viselkedett velem, mint veled a nagynénédék. Verte anyámat és engem is. Egyszer, mikor tizenhat éves voltam, kaptam egy levelet, hogy az édesanyám meghalt a kórházban. Az apám úgy megverte, hogy belehalt.

 

- Megölte? – nyikkant meg Harry ijedten.

 

- Igen, apám megölte őt. Megpróbáltam bosszút állni, de apám jól elrejtőzött. Én is meg akartam ölni őt, de nem találtam. Mikor rájöttem, hogy hol van, és megláttam, csak szánalmat éreztem iránta. Egy mugli kórházban feküdt nyomorékan. Részegre itta magát, és erőszakoskodott egy nővel, akik pedig látták, jól megverték. Rá két hónapra, hogy megtaláltam, ő is meghalt. Nem tudom, hogy mi lett a holttestével, de nem is érdekel. Őt sem érdekelte, hogy nekem kellett eltemetnem anyámat egy ilyen helyre – fejezte be csöndesen. Harry szomorúan nézett rá, majd hirtelen a férfi nyakába borult, és adott neki egy puszit.

 

- Ne meséld el többet, ez nagyon szomorú – kérlelte a gyerek. Perselus fölpillantott Lilyre, aki szipogva nézte őket, és úgy felelt.

 

- Megpróbálom elfelejteni – dünnyögte.

 

Harry még pár pillanatig szorosan ölelte, majd eltávolodott a férfitól. Piton jobbnak vélte, ha elindulnak. Már így is sokkal érzelgősebbre sikerült az estéje, mint szerette volna. Csöndesen indultak el hazafelé. A két felnőtt egy szót sem szólt, igazából nem is tudták, hogy mit mondjanak. Mind a ketten eléggé zavarban érezték magukat. Lily amiatt, hogy nem volt a másik mellett, amikor az a poklot járta meg, Perselus pedig azért, mert nem tudta tartani magát a másik előtt. Egyedül Harry tűnt elégedettnek, ahogy kettejük közt sétálva – kézen fogva – haladtak a ház felé. A kicsi fejében az járt, hogy milyen jó is így sétálni az anyjával és… Itt megtorpant, elvégre Piton nem az apja volt. Végül arra jutott, hogy talán még az is lehetne, csak abban nem volt biztos, hogy a férfinak kellene-e egy ilyen gyerek, mint ő.

 

Aznap este már senki sem akart beszélgetni, inkább elvonultak a saját kis zugaikba, és ki-ki a maga módján próbálta feldolgozni a történteket. Míg Lily értetlenül állt újdonsült érzései fölött, addig Perselus még makacsabbul el akarta határolni magát. Harry viszont azon törte a fejét, hogy hogyan csináljon Pitonból apát, vagyis hogyan legyen Perselus az ő apja.

 

Másnap mindenki igyekezett úgy tenni, mintha előző nap semmi sem történt volna. Hétvége lévén Harry sokáig aludt, így Lilynek volt elég ideje, hogy alaposabban is átgondoljon mindent. Tudta, hogy fia egyre jobban kötődik Perselushoz, és az ő érzései is egyre furcsábbak lesznek, de abban nem volt biztos, hogy ezeket viszonoznák is. Végül nagy nehezen, de eldöntötte, hogy lépnie kell.

 

- Perselus, beszélhetnénk? – kérdezte a férfi ajtajában állva. Pár másodperccel később kinyílt az ajtó.

 

- Valami gond van?

 

- Nem… vagyis igen. Szóval, csak szerettem volna, ha tudod, hogy amint rendbe jövök, és tudok gondoskodni Harryről, akkor elmegyünk, és nem zavarunk tovább – hadarta. Perselus nem tudta mire vélni a hirtelen jött szóáradatot.

 

- Miért akarsz elmenni? Mármint tudom, hogy saját életed van, de akkor is?

 

- Mert ez a te házad, és mi itt élősködünk a nyakadon, és zavarunk téged – mondta kissé kelletlenül a nő.

 

- Hát, most, hogy mondod, Harry kiesz a vagyonomból – próbált viccelődni, de Lily úgy tűnt,nem vevő rá.

 

- Én komolyan beszéltem…

 

- Jó, akkor én is komolyan fogok beszélni. Te még hónapokig nem fogsz tudni normálisan gondoskodni a fiadról. Ha rendbe is jössz, mégis, hova mennél? Nincs otthonod. Esetleg a nővéredékhez költözöl, vagy netalán Blackhez? Biztos örülnének a barátnői, akik hetente váltogatják egymást… Nem beszélve arról, hogy nincs pénzed, se munkád. Márpedig pénz nélkül nehéz dolgod lesz – vetette oda kissé dühösen.

 

- Jól van, elég lesz, fölfogtam – kiáltott rá Lily.

 

- Tudom, hogy ez a mostani helyzet nem túl ideális, de jobb lesz. Én idén még itthon vagyok, de szeptembertől ismét a Roxfortban leszek, és nem zavarlak titeket. Maradjatok itt, itt nem kell albérletet fizetni, és Harry iskolája is közel van. Ami a pénzkeresést illeti már megbeszéltük előzőleg – taglalta.

 

Lily, így előadva, nem is tartotta akkora bolondságnak a dolgot. Sőt, egy kicsit meg is nyugodott. Valahogy megszerette ezt a házat,

Trixi és Perselus is hiányoznának neki.

 

- Rendben, ez eléggé ésszerűnek tűnik – mondta végül.

 

- Nagyszerű, akkor kezdhetsz segíteni nekem, próbálj meg aprítani – ajánlotta föl a férfi. Lily meglepődött, de nem ellenkezett.

<<      >>

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.