Franciaország

– Trahere usque! – hallatszott, majd egy halványkék fénycsóva indult el Hermione mellkasa felé.

A következő pillanatban több dolog is történt egyszerre. Amint az átok elhallatszott, Perselus rémülten iramodott el előre, míg Harryék kilőttek néhány sóbálvány átkot. Hermione vérfagyasztó sikítást hallatott, majd mindenfelé szétfröccsent a vér.

Néhány pillanatig szinte megállt az idő. Mintha minden megfagyott volna. Perselus félúton térdre rogyott, és megsemmisülten nézte, amint az élettelen test a földre hullik. Néma csönd volt körülötte. Mintha megsüketült volna. Csak a könnyeivel küszködve nézte Hermione, vértől maszatos arcát. Hát vége volt. Örökre vége…

Hermione reszkető térddel rogyott le a földre, közvetlenül a halott fiú teste mellé. Perselust nézte, aki őt bámulta. Nem értették a dolgot.

– Nott halott – állapította meg Harry.

– De mégis hogyan? – értetlenkedett egy auror.

– Ms. Granger tette? – kérdezett rá egy másik. Harry ekkor fölvette a földről Hermione pálcáját, és visszaadta a nőnek, majd segített neki felállni. Miközben odatámogatta Perselushoz, észrevette a barátnője nyakában lógó nyakláncot. A zöld kő meghasadt.

– Hermione, ez milyen nyaklánc? – kérdezte. A boszorkány, mintha csak álomból ébredt volna az ékszerhez nyúlt.

– Perselustól kaptam a születésnapomra, védelmező amulett.

– Gondolod, hogy emiatt fordult vissza az átok? – szólt közbe Perselus is.

– Valószínű, bár alaposabban is meg kell vizsgálnunk. Megengeded? – nyúlt az ékszerért Harry. Hermione levette, majd odaadta a férfinak.

– De majd kérem vissza – szögezte le. Harry elmosolyodott.

– Persze, visszakapod. Most viszont menjetek le a gyengélkedőre, egy kis nyugtató főzet egyikőtöknek sem ártana – jegyezte meg, majd egy aurort adott melléjük, hogy kísérje el őket. Perselus és Hermione egymást ölelve hagyták ott a helyszínt.

Az auror végig velük maradt, nem szólt egy szót sem, csak figyelt, nehogy a párost bárki megzavarja. A gyengélkedőn Poppy fogadta őket, és azonnal aggodalmaskodni kezdett. Aminek a vége az lett, hogy a kis párocska kapott egy exkluzív éjszakát a gyengélkedőn.

A hír gyorsabban terjedt, mint a futótűz. Reggel a Próféta már a Roxforti tragédiától volt hangos. Hermione még fel sem ébredt, de már fél tucat bagoly ült az ágya szélén, várva, hogy átvegye a küldeményeket.

– Hát ez meg… – nyögte félálomban, amikor az egyik bagoly elkezdte húzgálni a haját.

– Állj! Meg ne mozdulj – figyelmeztette Perselus. A nő megdermedt, és úgy maradt. Perselus odasétált az ágyához, és a csomagra szegezte pálcáját, majd gyorsan leellenőrizte őket, szépen sorjában.

– Ez mégis mi volt? – értetlenkedett végül Hermione, miután a férfi az összes küldeményt a kezébe nyomta.

– Csak le akartam ellenőrizni, nehogy veszélyes dolog legyen bennük – vont vállat.

– Egy kicsit paranoiás vagy, nem gondolod? – mosolyodott el a boszorkány.

– Te még csodálkozol ezek után? Éreztem, hogy nem stimmel valami a fiúval. Óvatosabbnak kellett volna lennem… Majdnem elvesztettelek – suttogta bűntudatosan. Hermione odahúzódott a férfi mellé, és hozzábújt. Ő is hasonlóan érzett.

– Féltem, hogy mi lesz veletek…

– Miattunk aggódtál? – lepődött meg Perselus.

– Igen. Hogy vajon mennyire visel majd meg a dolog. Hogy mi lesz Matthewval és Nathaniellel – vallotta be. Perselus átölelte, és a feje tetejére nyomott egy puszit.

– Hihetetlen vagy.

– Ha hihetetlen vagyok, miért érzek bűntudatot miatta? – kérdezte halkan.

– Mert jó ember vagy, és még rajta is segíteni akartál volna. Csakhogy vannak olyanok, akiken nem lehet… - nyugtatgatta a férfi.

– Mégis bűnösnek érzem magam.

– De te semmi rosszat nem tettél. Magának kereste a bajt. Ha nincs az a nyaklánc, akkor… belegondolni is borzalmas, hogy mi történhetett volna veled.

– Igazad van. Nem akarok ezzel foglalkozni többet. Szívem szerint már most megkezdeném a szünetet – nyögte fáradtan Hermione.

– Én is, de még van másfél hetünk. Használjuk arra, hogy megtervezzük a szünetünket – ajánlotta a férfi. Hermione somolyogva nézett a másikra.

– Szünetünket? Honnan veszed, hogy veled akarom tölteni? – incselkedett. Perselus vette a lapot, és beszállt a játékba.

– Nincs más választásod. Ha azt akarod, hogy feleségül vegyelek, akkor velem kell töltened a szabadságod, illetve alaposabban meg kell ismernem az új fiamat is – kötekedett a férfi. Hermione lebiggyesztette szája szélét és úgy nézett a másikra.

– Most olyan aranyos vagy – gügyögte.

– Ha nem te mondtad volna, már meg lennél átkozva – fenyegetőzött Perselus.

– Köszönöm, hogy itt vagy nekem, és ennyi mindent megengedsz – hálálkodott a nő.

– Nem tesz semmit. Örülök, hogy velem vagy. Szeretlek – mondta a férfi, majd jobb kezével a nő álla alá nyúlva felemelte azt egy csókra. Matt és Nathan ezt az időpontot választották a megjelenésre.

– Úúúúúúúú…

– Júúúúúú… – kiáltották egyszerre. A két felnőtt gyorsan szétrebbent.

– Sziasztok, mi ez a lárma?

– Apa, Hermione, én tényleg örülök nektek, de Merlinre kérlek. Ne csőrözzetek előttem… - rimánkodott Nathaniel. Hermione sértetten fordult Matthez.

– Neked is ez a véleményed?

– Hát… igen. Az tényleg jó, hogy szeretitek egymást, de vannak dolgok, amikről mi nem igazán szeretnénk tudni, vagy látni, sőt egyáltalán szembesülni vele, bármilyen úton, módon – szögezte le. Hermione és Perselus döbbenten néztek egymásra.

– Tudod mit? Támadt egy jó ötletem, mi lenne, ha csak mi ketten mennénk Párizsba, a két lázadozót pedig itt hagynánk az iskolában – vetette föl az  ötletet a férfi.

– Szerintem is ez lenne a legjobb. Így szegényeknek nem kéne végignézniük, azt a borzalmat, hogy mi mennyire szeretjük egymást – kontrázott rá a boszorkány.

– Ne!

– Nem úgy értettük! – szabadkoztak a fiatalok.

– Hát erről már lecsúsztatok. Sajnálom fiúk, de itt fogtok maradni, amíg mi haza nem jövünk, sőt, ha továbbra is ilyenek lesztek, az egész szünetet itt tölthetitek – jelentette ki Perselus. A két fiú olyan arckifejezést vágott, mintha citromba haraptak volna.

– Apa, ne már – kezdett el hisztizni Nathaniel.

– Nincs apa, ez van. Miért kellett megjegyzéseket tenni? – vonta kérdőre fiát.

– Oké, ha megígérjük, hogy nem szólunk egy szót sem, akkor mehetünk, ugye? Elvégre mégis csak Mattről van szó. Mármint gondolom jelen kéne lennie, amikor lemondanak róla a szülei, nem?

Perselusnak igazat kellett adnia a gyerekeknek. Sajnos ezt a csatát elvesztette. Minden esetre eldöntötte, hogy csak az utolsó pillanatban közi fiával és Matthewval, hogy jöhetnek.

– Megoldjuk nélküle – jelentette ki. A gyerekek morgolódva és letörten hagyták ott a gyengélkedőt.

Hermione elgondolkozva figyelte a jelenetet. Ez annyira tipikusan Perselusra vallott. Belehalt volna, ha nem így tesz, és ezzel csak saját magának okozott plusz fejtörést.

– Ugye tudod, hogy Mattnek ott kell lennie?

– Tudom.

– Akkor hogy akarod megoldani ezt a problémát? – kérdezte. Perselusnak még nem volt ötlete. Ideje viszont még bőven volt, így ráért a válasszal.

A szünetig hátramaradó idő csigalassúsággal telt a gyerekek számára. Dora másról sem beszélt, csakhogy hova fognak menni szüleivel és a testvérével a szünidő alatt. Nathaniel bosszankodva fogadta, hogy apja minden alkalommal, amikor a szünetről akarta megkérdezni, egyszerűen lerázta őt. Még arra sem reagált, amikor meglengette előtte a K átváltoztatástan dolgozatot.

– Apa, komolyan beszélnünk kell – állt a férfi elé karba font kézzel. Apja felvont szemöldökkel nézte. Eléggé viccesnek hatott a látvány, tekintve, hogy a fia arckifejezéséről saját maga jutott eszébe.

– Rendben, miről akarsz beszélni?

Nathanielt meglepte ez a hirtelen nyíltság. Azt hitte megint meg kell küzdenie az apjával, csakhogy az végre valahára rá figyeljen.

– Öhm, szóval… Tudom, hogy nem voltunk valami rendesek, és beszóltunk, de ezért nem lehetsz ilyen kegyetlen! Téli szünet lesz, és senki sem marad a suliban. Csak ketten lennénk Matthewval. Ráadásul lehet, hogy most látja utoljára a vér szerinti szüleit. Ugye nem akarod megfosztani ettől? Lehetséges, hogy komoly lelki traumát kap, ha nem láthatja őket. Ha már ragaszkodsz a leckéztetéshez, akkor oké, én itt maradok, és Matt is visszajön Franciaország után, sőt részemről lemondok az ajándékokról is, csak Matt hagy menjen veletek – fejezte be. Perselus nem tudta, hogy mit kéne mondania. Furcsa érzése támadt. Öregnek érezte magát. Fáradtan felsóhajtott és közelebb intette fiát. Nathan engedelmeskedett, és bár izgult egy kicsit, tudta, hogy nem kell félnie.

– Matt utazik…

– Köszönöm – hálálkodott a fiú.

– Még nem fejeztem be! – szólt rá a férfi.

– Bocsi…

– Tehát Matt eljön velünk, és te is. Viszont abban állapodjunk meg, hogy nem bosszantasz fölöslegesen sem engem, sem pedig Hermionét.

– Megesküszöm! – vágta rá egyből a gyerek. Perselus kissé elmosolyodott, és összekócolta fia haját.

– Na sipirc pakolni, és szólj Mattnek is, hogy holnap nem vonattal utaztok, hanem egyből velünk jöttök a Zsupszkulcs állomásra – utasította fiát. Nathaniel azonnal eliramodott, hogy közölje a jó hírt barátjával.

A fiúk magukat meghazudtoló ügyességgel igyekeztek mindent belezsúfolni a táskáikba. Dora csak nevetve figyelte, ahogy Nathaniel a ládája tetején egyensúlyozva próbálja meg becsukni a fedelet. Végül némi segítséggel sikeresen bezárták a ládákat, és izgatottan várták a másnapot. Theodora ugyan sajnálta, hogy nem a fiúkkal megy haza, viszont annak nagyon örült, hogy a szünetben azért majd találkoznak.

Szombat reggel a diákok elkezdtek kiözönleni a roxmortsi pályaudvarra. Nathaniel és Matt még a klubhelyiségben elköszönt Dorától, majd elindultak az igazgatóiba.

– Éppen időben, a zsupszkulcsunk alig fél óra múlva indul – jegyezte meg Hermione.

– Bocsi, csak elbúcsúztunk Dorától – mondta Nathaniel.

– Perselus már előre ment, és intézi a helyeinket. Viszont nekünk is menni kéne – noszogatta a fiatalokat Hermione.

– Oké, csak egy pillanat – vett mély levegőt Matt.

– Ne légy ideges, minden rendben lesz – nyugtatgatta a nő.

– Ja-ja, minden rendben lesz. Most Hermione fia leszel, aztán az én testvérem, meg apa másik fia – vigyorogta Nathan.

– Úgy legyen! – bólintott rá a másik fiú, majd egymás után sorban eltűntek a zöld lángok között.

A pályaudvaron mindenfelé boszorkányok és varázslók sorakoztak. Mindenki igyekezett haza az ünnepekre családjához. Hermione jobbján Matt, balján, pedig Nathan sietett a megadott helyre. Perselust már messziről kiszúrták, így legalább őt nem kellett keresgélniük.

– Siessetek, még öt perc! – sürgette őket a férfi.

– Merlinre, kész tömegnyomor van itt – szörnyülködött a boszorkány.

– Egy vén banya rendesen oldalba küldött a botjával – panaszolta Nathaniel.

– Talán azért, mert lerí rólad, hogy nem tiszteled az idősebbeket – oktatta ki a férfi.

– Szerintem meg szimplán rosszindulatú volt – morogta a fiú. Matt változatlanul csöndben kuksolt. Még akkor sem szólalt meg, amikor már a párizsi zsupszkulcs állomáson álltak.

– Most hova megyünk? – érdeklődött Nathan.

– Lefoglaltam két, két ágyas szobát egy szállóban – jelentette be Perselus.

– Az jó lesz, úgy sem maradunk két három napnál tovább.

– Hermione, megmutatod majd az iskolád? Meg a kórházat is – ugrándozott Nathaniel. Matt a kórház hallatán hirtelen felélénkült.

– Meglátogatjuk a többieket?

– Persze, először lepakolunk, aztán elnézünk a kórházba, majd megejtjük a kis „találkozót” az apáddal. Ezután jöhet egy kis séta, és utána vissza a szállóba. A holnapot pedig majd meglátjuk – ajánlotta a nő.

– Oké.

– Király!

– Fiam, egy kicsit visszafoghatnád magad – korholta meg Perselus. Ezután Nathaniel inkább csak magában örült mindennek. Nem akarta kivívni apja még nagyobb rosszallását. Na meg, persze azt sem akarta, hogy Matt rosszul érezze magát mellette.

A szállóba érve azonban egy újabb problémába ütköztek.

– Sajnáljuk, de csak egy kétágyas szobánk van, a többi mind foglalt – mondta a recepciós. Perselus magában már átkozta azt, akivel előzőleg lebeszélte a foglalást.

– Semmi gond, majd megoldjuk valahogy – legyintett Hermione. A férfi már kötözködni akart, hogy mégis hogyan akarja ezt megoldani, mire a nő óvatosan oldalba könyökölte.

– Drágám, gyere és nézzük meg a szobát. Gyertek gyerekek – utasította őket a boszorkány. Perselus kelletlenül sétált kis „családja” után az emeletre. A szoba nem volt valami nagy, de éppen megfelelt a célra. Hermione előkapta a pálcáját, és megpróbált a két meglévő ágyból négyet csinálni. Csakhogy az sehogy sem sikerült.

– Hermione, ezek a szobák varázslat ellen védettek, nemhiába ellenkeztem – morogta a férfi.

– Akkor nincs mit tenni, te és Nathan az egyiken, én és Matt a másikon – mondta a nő.

– Hogy mi?! Miért nem én alhatok veled? – ellenkezett Nathan.

– Nathaniel, Matt és apád még nem ismerik annyira egymást, hogy egy ágyban képesek legyenek elaludni.

– És ha én alszom Nathaniellel? – kérdezte félénken Matt.

– Na és miért vele? Nem akarsz velem aludni? – kérdezte a nő.

– Én már nem vagyok csecsemő – húzta el a száját a fiú.

Hermione kissé gondterhelten fordult Perselus felé, aki látványosan kiélvezte a helyzetet, ugyanis a szája a füléig ért.

– Perselus…

– De szívesen mondanám azt, hogy nem, de mivel rendes vagyok, és úriember, ott az ágyam – mondta, majd az egyik párnát ledobta a földre.

– Apa, nem alhatsz a földön! Tudod, hogy fájni fog a hátad – jegyezte meg Nathaniel.

–Miért, szerintetek nekem és Hermionénak egy ágyban kéne aludnunk?

– Úgy is el fogja venni, akkor miért ne? – csúszott ki Matt száján.

Perselus felvont szemöldökkel nézett a gyerekre.

– Fiatalúr, még egy ilyen megjegyzés, és bajban leszel. Amúgy is, nem az iskolában vagyunk, igazán tegezhetnél – korholta meg a gyereket. Matt először majdnem szívbajt kapott, de végül megnyugodott, hogy megúszta egy kisebb letolással. Hermione nagyon sajnálta szegényt, így a lehető leghamarabb ki akarta menteni őt szorult helyzetéből.

– Szerintem induljunk is a kórházba – vetette föl az ötletet, ami ellen senki nem tiltakozott.

Menet közben vettek egy kis harapnivalót, és a fiúk kiharcolták, hogy némi sült gesztenyét is szerezzenek be. Perselus elborzadva figyelte, amint az a sok étel eltűnik abban a két kis gyerekben. Úgy egy órányi sétálgatás után végül megérkeztek a kórházhoz. Hermionét már a portán fölismerték.

– Ms. Granger? Micsoda öröm, hogy újra itt van – ujjongott az idős varázsló.

– Én is örülök, Sebastian bácsi. Látogatóba jöttünk – mondta mosolyogva, majd előrébb tolta Matthewt.

– Nicsak, ki van itt? Fel sem ismertelek, annyit nőttél – dünnyögte az öreg.

– A bácsi rosszul hazudik, nem nőttem annyit – mosolyodott el Matt.

– Akkor lehet csak a szemüvegem miatt van. Tudod, nemrégen kaptam… Na de menjetek föl, biztos örülnek majd nektek – sürgette meg őket.

Hermione vezetésével a kis csapat elindult a harmadik emeletre. Perselus nem győzte kapkodni a fejét. Mindenhonnan jöttek a köszöntések.

– Hermione, üdv itthon!

– Üdv Ms. Granger, ugye hozzánk is benéz?

– Merlin hozta doktornő!

Ez így ment egészen addig, míg egy jóképű, fiatal férfi be nem szállt melléjük a liftbe. Ami ezután következett, Perselust enyhén szólva is megviselte.

– Thomas!

– Hermione! – kiáltott föl a férfi, és szabályosan letarolt mindenkit, csakhogy Hermionét megölelhesse. Perselus értetlenül és eléggé féltékenyen nézte a jelenetet.

– Ó édesem, annyira hiányoztál. Nem is tudod, hogy milyen üresek a napjaim nélküled – panaszkodott a férfi.

– Te is nagyon hiányoztál nekem.

A Thomas nevű férfi ekkor látványosan végigmérte Perselust, és nem is köntörfalazott.

– Ő lenne a pasid?

– Ő nem a pasim… hanem a szerelmem, Perselus – mutatta be a nő. Perselus erre kissé kihúzta magát, elvégre ő nem egy pasi, hanem a szerelme ennek a csodás nőnek.

– Cica, ha mégsem jönne össze, akkor… küld csak át hozzám – kacsintott a nőre. Perselus köpni, nyelni nem tudott.

– Elnézést, mit mondott? – kérdezte bizonytalanul.

– Csak azt, ha mégsem jönne össze a dolog Hermionéval, akkor látogass meg. Bár hozzám kicsit öreg vagy, de én szeretem az érett férfiakat – mondta negédes hangon. Mielőtt azonban Perselus bármit is tudott volna reagálni, Thomas már ki is szállt a liftből.

– Dr. Vert úgy látom a régi – motyogta elmélyülten Matt.

– Csak nekem tűnt föl, vagy ez a doki tényleg meleg, és ráhajtott apára – jegyezte meg vigyorogva Nathan.

– Dr. Thomas Vert az évfolyamtársam volt, most pedig a szülészeten dolgozik, aranyos férfi és jó barát – mondta kedvesen a nő. Perselus arca megfeszült. Még a hideg is kirázta a gondolatra, hogy rányomultak. Amint kiszálltak a liftből, még több ember sereglett köréjük. Mindenki üdvözölte Hermionét, és Matt sem maradt ki a szórásból.

– Édes Merlin, hát a tékozló gyermek visszatért! – jött a hang egy idős boszorkány felől.

– Madam Pollux – ölelte meg a lány szorosan a nőt.

– Azt hittem hamarabb visszajössz, de lásd elvesztettem a fogadást. Na és te Matthew, fantasztikusan nézel ki! – ámuldozott.

– Köszönöm Madam.

– Na és ők kik? – érdeklődött.

– Ő itt Perselus Piton professzor, a Roxfort igazgatóhelyettese, és a kisfia Nathaniel. Matt és Nathan osztálytársak – magyarázta. Viszont úgy tűnt az idős boszorkány ennyivel nem éri be.

– Aha, tehát ő lenne a híres professzor, akitől annyit tanultál.

– Nekem megtiszteltetés, hogy megismerhetem Madam Pollux – mondta udvariasan a férfi.

– Nem mondom, tényleg van benne valami – súgta oda Hermionénak, aki alig bírta ki nevetés nélkül.

– Madam, kérem, ne bántsa, már így is összefutottunk Thomasszal – mesélte a boszorkány.

– Édes Merlin, akkor nem is csodálkozom rajta, hogy miért ilyen. Az a fiú szörnyen tud viselkedni. Megboldogult öcsém is meleg volt, Merlin nyugosztalja, de mégis tudott normálisan viselkedni. Thomas az utóbbi két hónapban már bemutatott nekem két új barátot is

– morogta az asszony. Perselus most már igazán kíváncsi volt rá, hogy milyen kapcsolat van Hermione, a Madam és a Thomas nevű meleg srác közt.

– Apropó, miért is jöttetek?

– Matt ügyében akarok intézkedni. Örökbe fogadom, ha a családja hajlandó belemenni – jelentette be.

– Ez nagyszerű! Én mondom fiacskám, nála jobb anyukád nem is lehetne. Viszont sajnos nekem mennem kell tovább vizitelni. Még nézz be, mielőtt elmennétek – köszönt el, majd eltűnt az egyik ajtó mögött. Hermione még meglátogatta a régi kis betegeit, majd elindultak a Peizer kúria felé.

<<      >>

Súgó 3 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2012.04.26. 16:05 Diana99 Megnyugodtan, helyreállt a lekibékém, ésatöbbi.  Mondjuk Nottot azért sajnáltam, bármennyire is gonosz volt. *köztudottan állatvédő :P * Összességében tetszett a fejezet is, sajnálattal hallom, hogy vége felé járunk a történetnek. Hamarosan bepótolom majd a többi fejezetnél (és történetnél) is a kritikákat, csak menjenek már le a vizsgáim. Remélem, azért a következő fejezetben kapunk magyarázatot a nyakláncot illetően. Szerintem az örökkévalóságig tudtam volna olvasni, de "A jó író abbahagyja, ahol mások folytatnák, és folytatja, ahol mások abbahagyják."  Remélem, azért egy prológussal megörvendeztetsz majd minket... *nem célozgat, á, nem, ő nem olyan fajta* Röviden, tömören: nagyon kíváncsi leszek a következő fejezetre, kíváncsi vagyok, mivel fogod lezárni a történetet. Válasz: Hát bevallom, nem terveztem prológust írni, ezt a szokásomat most el akartam hagyni, de majd még meglátjuk. :P Örülök, hogy azért tetszett a fejezet. :)

2012.04.26. 11:03 Elizabeth Szia! Huh!Megnyugodtam. Már azt hittem, hogy valamelyik fontos szereplő fog meghalni. De élt bennem a remény - és nem hiába, hogy mégsem. :) Ezt köszönöm! Örülök, hogy pont került a Lucius Malfoy - ügy végére. Jó ez így, hogy teljesen lezártad a történetnek azt a szálát. :) És most lássuk ezt a mostani részt. Őszintén szeretem ahogy és amit írsz, de azt hiszem ezt már kifejtettem nem is olyan régen. Hosszú évek óta lelkes olvasód vagyok. Azonban sajnos ez az új fejezet nem igazán nyerte el a tetszésemet. Igazából jó rész volt, de inkább átvezető jellegű, minimális izgalom és gyorsan pergő események sorozata. Talán ezért nem tetszik annyira, mint az eddigiek. Valahogy idáig több időt szántál a leírásokra, az események és érzelmek kifejtésére. Itt most egy kicsit összecsapottnak éreztem ezeket. Ráadásul Perselus és Hermione kapcsolata sem fejlődött sehova. Ezt azért nehezményezem, mert még nagyon alakulóban van a kapcsulatuk, és ilyenkor szerintem minden fejezetben kellene valamerre fejlődniük, főleg, hogy végig ők voltak a középpontban. Sok helyzetet nem használtál ki - csak szélsebesen átugrottál rajtuk, pl. gyengélkedőn töltött idő. Szóval én egy kicsit hiányoltam az érzelmeket ebből a fejezetből. Tetszett viszont Piton és Nat párbeszéde, és az a Thomas nevű alak. Vicces volt. :D Persze minden olvasó más és más, mindenkinek mások az igényei. De - ha kérhetek ilyet - légy oly kedves, aranyos, jó szívű és a következő fejezetben legyen több leírás és érzelem. :)) Köszi! Egyébként kb. mikorra várható új rész? Mert írtad, hogy lassan kifogysz a fejezetekből. Szép hétvégét! puszi Elizabeth Válasz: Hát őszintén bevallom, hogy már csak egyetlen részem van és azzal vége is a történetnek. Való igaz, hogy kissé összecsapott lett, és ez az én hibám. Csak már szerettem volna gyorsan befejezni. Majd lehet, ha lesz hozzá huzalmam, akkor kicsit átírom az utolsó fejezeteket, de az nem most lesz. Egyeseknek rossz hír, másoknak annyira nem XD, de ennek a ficnek jövőhéten vége, és az Iskolás évek sem húzza már sokáig. Ha pedig abból si felkerül az utolsó fejezet, akkor nyugalmazom magam egy jó időre. Pontosan azért, amit kifejtettél nekem. Valahogy most nem megy úgy az írás, annak pedig nem sok értelme van, hogy ilyesmit adjak ki a kezemből. Köszönöm szépen, hogy évek óta az olvasóm vagy, és remélem ezután is az maradsz. :)

2012.04.25. 23:18 szpalika így már jó :) nagyjából reméltem, hogy nem nyírod ki a főszereplőd, de volt bennem némi félelem miatta... bár a kíváncsiság is, hoggy abból mit hoznál ki....   Válasz: Bevallom elgondolkodtam rajta, hogy Hermione itt bevégzi, de hát ha ezt etszem, akkor az már nem én lennék XD Nem tudok happy end nélkül írni :D

1