|
Komolyan
Hermione, Perselus karjaiban ébredt. Még akkor sem hitte el, amikor kinyitotta a szemeit és az arcától pár centire ott volt a másiké. Hosszasan gyönyörködött a férfi vonásaiban. Perselus tényleg nem volt szépnek mondható, de Hermione valamiért így is őt látta a legtökéletesebbnek. A szemeit, amivel annyi érzést ki tudott fejezni, a száját, ami gúnyos mosolyra görbül. Még az orrát is szerette. Ezen a gondolaton kuncogni kezdett, ami felébresztette a másikat is.
Perselus szemei riadtan pattantak fel, és ahogy meglátta a közvetlenül mellette fekvő nőt, majdnem lezuhant az ágyról.
– Hermione, hogy kerülsz te… - kezdte, de lassan eszébe ötlött az előző éjszaka.
– Elaludtunk – magyarázta meg egyetlen szóval a nő. Perselus eléggé idiótán érezte magát. Óvatosan fölkelt a boszorkány mellől, aki továbbra is érdeklődve figyelte őt. A hátán felállt a szőr ettől a fajta nézéstől. Mintha szemmel vetkőztetnék, persze nem olyan módon, mint általában. Nem volt kacér mosoly, sem pedig vágytól csillogó tekintet, egyszerűen őt bámulta.
Az ajtó hirtelen kitárult és Minerva sietett feléjük, kezében egy Reggeli Prófétát lobogtatva. Már messziről lerítt a boszorkányról, hogy jó hírei vannak.
– Hermione, Perselus!
– Neked is jó reggelt, Minerva. Mi járatban? – kérdezte kissé morgolódva a férfi.
– Gondoltam, ezt látni szeretnétek – azzal átnyújtotta az eddig szorongatott újságot.
Malfoy áldozat / vagy bűnös?
A tegnap éjszaka folyamán, Anglia egyik nagy múltú családjának fejére – név szerint L. Malfoyra – meglepetésszerűen tört rá egy csapatnyi auror. Ez akár könnyen a minisztériumi vezetés leváltásába is kerülhet, amennyiben nem bizonyosodik be Mr. Malfoy bűnössége. Lapunk megtudta, hogy számos bizonyíték szól az említett úr ellen (tiltott, fekete mágiával kezelt tárgyak behozatala, zsarolás, gyilkosság és erőszak).
A minisztérium által, az ügy vezénylésére kinevezett Mrs. Nymphadora Lupin ma hajnalban sajtótájékoztatót tartott az üggyel kapcsolatban. Mi, elsőként jelentünk meg a helyszíne, hogy tudósítsuk önöket eme megdöbbentő eseményről.
A tájékoztatóból kiderült, hogy Mr. Malfoy minden kétséget kizárólag saját szándékából folytatta halálfaló tevékenységét. Emellett, a háború vége óta maga vette át a varázsló alvilág vezetését, így szerény személyében egyszer s mindenkorra lefülelték az egész hálózatot.
Bűnlajstromát súlyosbítva – egy a nevét eltitkoló hölgyet –, éppen akkor mentettek ki Mr. Malfoy karmai közül. Az említett hölgyet, mint már annak előtte oly sok társát, Mr. Malfoy megerőszakolta és kínozta bűntársaival.
Mindezek mellett kiszivárgott, hogy talán felesége, a néhai megbecsült Mrs. Narcissa Malfoy – született Narcissa Black –, talán nem önkezűleg vetett véget az életének. Forrásunk szerint, a hölgy el akarta hagyni férjét ezen rettenetes cselekedetei miatt, ám a férj ezt nem engedte, így szerencsétlen asszony rövidesen azok sorát bővítette, akiket a vádlott halállistára tett.
A bizonyítékok közt van számtalan emléklenyomat, melynek vizsgálata folyamatosan zajlik. Valamint, megtalálták Mr. Malfoy bűnszövetkezetének minden papíron rögzített anyagát, kezdve a zsarolásoktól, a lefizetéseken át a csempészett áru elosztásáig.
Az Auror Parancsnokság reggeltől fogva folyamatosan veszi őrizetbe az ügyben érintetté vált tettestársakat. A bántalmazott hölgyek listáját a minisztérium szigorúan titkosan kezeli. Mindamellett ezen újságcikkben is kérjük azokat, akik elég bátorságot éreznek magukban, hogy valljanak Mr. Malfoy ellen, a holnap délelőtt tíz órakor kezdődő tárgyaláson.
Sokan kérdezték, hogy miért ilyen közeli az időpont. Erre csakis egy választ kaptunk: Már elég ideig halogattuk.
Ez némi árnyékot vet magára a minisztériumra is, tekintve, hogy számos tisztviselő volt Mr. Malfoy üzlettársa. Ezen körökben is megkezdték a vizsgálatokat. Aki esetlegesen attól tart, hogy a vádlott a kapcsolatai révén megúszhatja, annak azt üzenik, hogy erre semmi esély, mivel egy független tagokból álló bíróság vizsgálja majd az ügyet.
Amennyiben újságunk újabb információkat tudna meg az üggyel kapcsolatban, azt az esti számban elolvashatják.
Reméljük, hogy Mr. Malfoy ügyében tisztességes és jogos ítélet születik, és vele együtt megszakad az a bűnözési hullám, mely még mindig sötét fellegként lepi be Anglia tiszta egét.
Írta: Anne Wood
Hermione falta a sorokat. Keze kissé remegett, ahogy az újságot tartotta. Perselus, hogy enyhítsen a másik feszültségén – na és persze, hogy ő is hozzájusson az információhoz –, óvatosan megfogta a másik kézfejét. Hermione ettől hamar lehiggadt.
A férfi fürkészőn figyelte a másik minden rezdülését. Persze nem hitte, hogy a nő örömtáncot fog lejteni, de valamivel több pozitív reakciót várt volna.
– Nos? Mi a véleményed? – kérdezte tőle végül.
– Majd elhiszem, ha látom a rács mögött, vagy holtan, addig semmiképp – szögezte le. Perselus bólintott, ez egy eléggé reális megközelítés volt.
– El akarsz menni a tárgyalásra? – Hermione nem válaszolt. Még ő maga sem tudta, hogy mit akar.
– Nem tudom, majd elválik – válaszolta végül.
– Ha gondolod, velem jöhetsz…
– Veled? – lepődött meg a boszorkány.
– Igen, én tanúskodom ellene. Jó néhány stiklijéről tudok, ami a halálfaló korszakát illeti, talán hasznomat vehetik. – Hermione még mindig értetlenül meredt rá.
– Miért teszed ezt? Régen a barátod volt, és a keresztfiad apja… - értetlenkedett.
Perselus úgy döntött, elmondja az igazságot az üggyel kapcsolatban.
– Csakis Narcissa kérésére fogadtam el a keresztapaságot. Lucius húzta az orrát, mert habár „jó” halálfaló voltam, mégiscsak egy félvér. Cissy viszont, kedvelt engem, többek közt azért, mert Draco fogantatása is tőlem függött…
– Hogy mi? – tátotta el a száját Hermione.
– Lucius nem éppen egy tenyészbika, már ami az utódnemzést illeti. Sokáig próbálkoztak, mire az én bájital kúrám eredményeként megfogant Draco. Cissy úgy vélte, hogy jobb lesz a fiának, ha egy józan elméjű ember is lesz mellette, nem pedig sok elvakult vérmániás őrült, mint a férje és a barátai.
– És ez bejött, már ahogy hallottam – dünnyögte Hermione.
– Való igaz, Draco nem volt könnyű eset. Lucius mindig ellenem dolgozott, de végül rátért a helyes útra, és most boldog családapa két kisgyerekkel – mosolyodott el őszintén.
– Egy kicsit, mintha a fiad lenne, nem? – kérdezte kissé tétován a nő.
– Talán… Visszatérve a barátságra, nekem Lucius nem volt barátom, esetleg csak csatlóstársam, üzleti partnerem, de barátom az biztos nem. Pláne azóta nem, hogy megtudtam mit tett veled – fejezte be halkan, miközben Hermione szemébe nézett. Karja a nő vállán nyugodott és szelíden simogatta őt. A boszorkányt kirázta a hideg, a másik közelsége miatt. Annyira jó volt mellette ülni, és csak hallgatni őt.
– Miattam? – nyögte ki végül a kérdését, és ajka kissé megremegett. Perselus érezte, hogy vékony jégen táncolt, ezért mielőtt a jeges vízbe pottyant volna, visszaosont a biztonságot jelentő partra.
– Igen, te vagy a legjobb barátom… és a fiam... – ám itt elakadt. Hermione várakozva nézett rá.
– Mije?
– Nathaniel úgy szeret, mintha az anyja lennél – vallotta be. Hermione számára ez nem volt újdonság, viszont így, ahogy a férfi kimondta, valahogy komolyabbnak, mélyebbnek tűnt a dolog.
Mielőtt újabb mélységekbe merülhettek volna a beszélgetés során, az ajtóban megjelent Matt és Nathan, akik lélekszakadva rohantak feléjük.
– Hermione!
– Apa!
– Nem szaladgálunk az iskolában! Mi történt, ég a Roxfort? – kérdezte kissé gorombán Perselus.
– Rengeteg újságíró van odakint… - kezdte Matt.
– Veled akarnak beszélni Malfoyról! – kiabálta idegesen Nathan. Hermione megfeszült. Hát már sohasem lesz vége? Még itt is utoléri Malfoy, hogy ő az iskolában van? Perselus azonnal cselekedett, mivel már hallani lehetett a kisebb tömeget a gyengélkedő ajtaja előtt. Egy lendülettel a karjaiba kapta Hermionét, akit váratlanul ért a támadás.
– Mire készülsz? – kérdezte riadtan, de Perselus csak küldött felé egy féloldalas vigyort és elindult az irodában lévő kandallóhoz.
– Apa, mit művelsz? – értetlenkedett Nathan is, de szorosan követték a két felnőttet.
– Lányszöktetés… megmentem anyátokat – jelentette ki észre sem véve a nyelvbotlást. A két gyerek hitetlenkedve meredt egymásra, majd cinkos mosollyal segítettek hopp-port szórni a tűzbe.
– Perselus Piton lakosztálya – mondta ki hangosan a férfi, majd a zöld lángok elnyelték őt és Hermionét is. Matt és Nathan pedig nevetve indultak el az ajtó felé, ahol már befelé tülekedett a tömeg.
Hermione szívverése meglódult, alig kapott levegőt. Nem félt, nem is volt ideges, egyszerűen maga a puszta tény, hogy a másik karjaiban van, volt rá ilyen hatással. Nem beszélve arról a furcsa vigyorról, ami csakis neki szólt. Persze az sem volt elhanyagolható, amit a másik mondott. Hermione nem tudta, hogy csak képzelte, vagy valóban úgy szólította, ahogy. Persze nem sok jelentősége volt, elvégre tényleg mindkét gyerek anyjának tekintette magát, de ahogy a másik mondta… Na, abban volt valami megmagyarázhatatlan.
– Perselus… Mit mondtál az előbb? – kérdezte kissé bizonytalanul. Piton lassan rájött, hogy talán elszólhatta magát, így megpróbált terelni.
– Hogy megszöktetlek…
– Igen, de a másikat! – sürgette a lány.
– Nem emlékszem – hazudta.
– De, emlékszel! Te még az elsős dolgozataimra is emlékszel, hogy ne emlékeznél erre? Hiszen alig egy perce mondtad csak ki! – tiltakozott a nő miközben leültették a kanapéra.
– Mit mondtam? – kérdezte Perselus, és reménykedett benne, hogy a nő nem kezd el kombinálni.
– Azt mondtad a fiúknak, hogy megmentem az anyátokat.
Na bumm, Perselus meg volt lőve, ő pontosan úgy értette ahogy hangzott. Ő, mint a családfő megmenti a feleségét, vagyis a két gyereke anyját a bajból.
– Nem te mondtad, hogy az anyjuk vagy? - nézett Hermionéra a férfi.
– De, csak olyan furcsán mondtad…
– Mégis hogyan?
Hermione már nem látta olyan jónak feszegetni ezt a témát, elvégre nem akarta rátukmálni a másikra saját magát.
– Nem tudom, csak olyan furcsa volt.
– Tudod, lehet azért, mert éppen téged cipeltelek – próbált meg viccelődni a férfi. Hermione szájtátva nézett rá.
– Hogy te milyen gonosz vagy!
– Tudom. Apropó, amíg elintézem a riportereket, addig maradj itt. Ha bármi kell, szólj egy manónak.
Választ sem várva elindult kifelé. Még alig tett meg pár métert, mikor a fia és annak barátai szaladtak felé.
– Apa! Üldöznek a riporterek! – kiabálta Nathaniel, és valóban, igaza volt. Nem sokkal később, a sarkon néhány fényképezőt kattogtató varázsló jelent meg. Perselus gyorsan a csőcselék elé állt és némán utasította fiát, hogy menjenek be a lakrészébe. A gyerekek nem teketóriáztak, mind a hárman beszaladtak az ajtón.
Odabent Hermione érdeklődve fordult feléjük.
– Mi történt?
– Kergetnek az újságírók – adta meg a választ Dora.
– Ajaj, az nem jó. Perselus? – kérdezte félősen a boszorkány.
– Elintézi, ne féltsd – legyintett egyet Nathan, majd lehuppant mellé a kanapéra. Matt is csatlakozott hozzájuk, ahogy a kissé feszengő Dora is. A lány még nem volt vendégségben professzora lakrészében.
– Meséljetek nekem valami jót – kérlelte őket Hermione.
– Hát mivel kész káosz van a suliban, ma elmarad a tanítás. Elvileg a hálókörleteinkben kéne lennünk… - kezdett bele Matt.
– Akkor miért nem vagytok ott?
– Mert üldöztek! – adta meg az egyszerű választ Nathan.
– Na persze… ezen kívül van még jó híretek?
– Semmi extra, csak tudod… az anyánk vagy – nevette el magát Nathaniel, mire Matt is szélesen elmosolyodott.
– Hé! Én lemaradtam! – lázadozott Dora.
– Tudod, apa úgy menekítette ki Hermionét a gyengélkedőről, és azt mondta… hogy lányszöktetés és megmenti anyánkat – mesélte vidáman a fiú. Hermione azért ezt nem találta ennyire viccesnek, de nem állította le a gyerekeket.
– Kár, hogy ténylegesen nem vagy az. Tök jó lenne… Mármint, ha jól alakul nekem a gondviselőm leszel, de azért az mégsem ugyanaz, mintha lenne egy testvérem is mellé, meg egy apám. Bár a professzor, mint apa… Egy kicsit félnék tőle – vallotta be Matt.
– Pedig apám maximálisan jó fej. Tud vidám is lenni, szerintem jól járnál vele – győzködte őt Nathan. Hermione úgy érezte, hogy itt kell közbeszólnia.
– Ugye, tisztában vagytok vele, hogy egy álomvilágban éltek? Perselus és én nem vagyunk egy pár…
– De még lehettek! – szólt közbe Nat. Hermione valamiért nem akart rácáfolni, és ez még őt is megdöbbentette. A két fiú sokat sejtető pillantást váltott egymással, amit a boszorkány nem vett észre.
Pár másodpercre rá nyílt az ajtó és Perselus már vissza is tért. Kissé ziláltabban nézett ki, mint amire Hermione – vagy bárki más –, számított.
– Nos? – kérdezte a nő.
– Ezek megvesztek! – jelentette ki a férfi, és a megmaradt önbecsületét igyekezett megigazítani félrecsúszott talárjával együtt.
– Kifogott rajtad néhány újságíró? – kérdezte vigyorogva Nathan.
– Képzeld, közrefogtak és egymás után bombáztak a kérdéseikkel. Még az sem volt ennyire szörnyű, mikor a tárgyalásomnak vége lett és felmentettek, pedig az sem volt semmi! Hermione mesélhet róla netek – morogta a férfi. A gyerekek most a nő felé néztek, aki így kénytelen volt pár mondattal elmesélni, hogy mi történt.
– Perselust felmentették a bűnök alól, teljesen tisztázódott. Rengeteg riporter volt ott, és mind vele akart beszélni. Egy boszorkány fehérneműre vetkőzött és úgy ugrált a tömegben, csakhogy apátok észrevegye. – Hermione észre sem vette, hogy mit mondott. A gyerekek döbbent arckifejezése láttán kezdett csak el gondolkodni,hogy valami nem stimmel. – Basszus… - nyögte ki végül, majd gyorsan hátrakapta a fejét, ahol egy dermedt férfit látott, akinek még a szája is tátva maradt.
– Hermione, azt mondtad apátok? – kérdezett rá Nathan.
– Talán… – felelte határozatlanul a nő.
– Csak nyelvbotlás volt, különben is Perselus kezdte! – mutatott a még mindig dermedt férfira, aki most kezdett felengedni.
– Egy pillanat, én azt azért mondtam, mert te mindkét gyerek számára olyan vagy, mintha az anyjuk lennél, de én és Matthew? – mutatott magukra, ám a kérdés ott lógott a levegőben.
– Csak kicsúszott – mondta végül a nő.
– Nathaniel, a kandallón keresztül menjetek vissza a klubhelyiségetekbe – utasította Perselus a gyerekeket. Azon nem akartak ellenkezni, azonnal felpattantak és már szépen sorban léptek is be a kandallóba.
Hermione nem igazán akart kettesben maradni a másikkal, de hát mit tehetett volna? Tartotta volna maga elé élő pajzsként a gyerekeket? Ő nem volt az a típus.
Perselus arca kiismerhetetlen volt, és egyre közeledett a nő felé. Hermione nagyot nyelt, mert nem tudta, mire számíthat. Ahogy a férfi odaért mögé, még a lélegzete is elakadt.
– Perselus, én…
– Hermione! Te leapáztál? – kérdezte színtelen hangon a másiktól. Hermione nem tudta, hogy mit feleljen. Persze ostobaság lett volna szemtől szembe belehazudni a másik képébe, de valahogy nem állt rá a szájára, hogy igennel feleljen. Végül inkább a hallgatás mellett döntött.
– Mégis mitől félsz? Tőlem? Azt hiszed, bántanálak egy ilyenért? – húzódott kissé hátra eléggé csalódottan a férfi.
– Nem! Tudom, hogy nem bántanál – tiltakozott a boszorkány, miközben Perselus felé fordult, és rátérdelt a kanapéra. A férfi egyszerűen nem értette a másikat. Egyszer olyan, mintha félne tőle, máskor pedig azt hiszi, talán – de csak talán – viszonzásra lelnek érzései.
– Akkor miért viselkedsz ilyen furcsán?
– Én furcsán? – lepődött meg a nő.
– Igen. Egyszer tartod a távolságot, máskor pedig olyan vagy, mint… - inkább nem mondta ki.
– Mint mi? Milyen vagyok? Magyarázd meg, hátha tudok válaszolni – kérlelte a nő.
– Olyan, mint aki vonzódik hozzám – bukott ki a válasz a férfiból.
Hermione szája kissé tátva maradt, szeme kikerekedett és még el is pirult. Tehát lebukott. Pedig mennyire próbálta tartani magát. Hát most vége. Talán emiatt örökre megutálják, de legalábbis eltávolodik tőle a másik.
Perselus a hallgatást rossz ómennek tekintette, így hátat fordított. Kezét idegesen a hajába túrta, és szemmel láthatóan ideges volt. Hermione utálta ezt. Nem akarta bántani a másikat, de már nem bírta tovább magában tartani. A szavak gondolkodás nélkül hagyták el ajkait.
– Olyan nagy baj lenne? – kérdezte alig hallhatóan. Perselus nem is értette elsőre az egészet. Lassan fordult meg, hogy szembenézhessen a másikkal. Ám amit ott látott őt is megdöbbentette. Hermione szelíden mosolygott rá, de szeméből annyi bánat és szenvedés sugárzott, ami mellbe vágta a másikat.
– Mit is mondtál? – kérdezte, mert már teljesen el is felejtette. Hermione erőt vett magán és belekezdett.
– Olyan nagy baj lenne, ha vonzódnék hozzád? Tudom, hogy mit gondolnak rólam az emberek, hogy milyen egy förtelmes emberi lény vagyok, és ezzel nem is vitatkozom. Elvégre, igazuk van és… - Perselus leintette.
– Várj, honnan veszed ezt a bődületes baromságot? Mi az, hogy fertelmes lény vagy? Még, ha Voldemort vagy Bellatrix mondaná magára, azt esetleg megértem, de te? Hiszen te egy kedves, szeretnivaló, csodás fiatal nő vagy!
– Ezt mondod, mert meg akarsz nyugtatni, de igazából te sem így gondolod… - suttogta alig hallhatóan. Arcára szomorú mosoly ült ki, készen volt elfogadni a visszautasítást.
– Merlinre, Hermione, ne képzelődj! Én ezeket komolyan mondom neked. Számomra te vagy a létező legcsodálatosabb nő. Nélküled már létezni sincs erőm, te jelented számomra a napot, érted érdemes fölkelnem reggelente – bizonygatta. Hermione valahogy még mindig nem tudta elhinni, hogy a másik komolyan gondolja.
– Kérlek, ne kínozz tovább… - könyörgött, és megjelent az első könnycsepp az arcán.
– Hermione, nem állt szándékomban kínozni téged. Sajnálom, ha annak érezted a vallomásom, ígérem… Soha többé nem fog előfordulni – komorodott el a férfi tekintete. Hermione zihálva nézett a másikra. Vallomás? Ez az egyetlen szó elindított valamit a nőben. Csakis a másik arca lebegett a szeme előtt, minden más gondolata háttérbe szorult. Már maga sem tudta, hogy mit csinál. Szája akaratlanul szólásra nyílt.
– Szeretlek… - A férfi ezt hallva vett egy mély levegőt.
– De, csak, mint barátot… - folytatta a nő helyett, aki hevesen megrázta a fejét. Perselus értetlenül nézett rá.
– Szerelmes vagyok beléd – szipogta könnyeivel küszködve. A férfit mintha megátkozták volna. Hirtelen semmit nem hallott, agyában pedig ez a rövidke mondat visszhangzott. Szerelmes vagyok beléd. Szerelmes vagyok beléd. Szerelmes vagyok beléd…
Teste engedetlenül elindult a nő felé, akit még mindig rázott a zokogás. Kezét óvatosan a vállára tette, mire a boszorkány könnyes tekintetét a férfira fordította.
– Szeretlek, amióta azt a búcsú puszit kaptam a Black ház kertjében a fa alatt… - vallotta be a férfi is. Hermione hitetlenkedve megrázta a fejét. Ez lehetetlen volt. Elvégre őt képtelenség úgy szeretni. Senki sem lenne, aki szeresse őt, még Perselus sem lenne rá képes.
Ahogy önmagával vitatkozott, Perselus ajka váratlanul az övére tapadt. Óvatos, szinte lehelet puha csók volt, annyi finom szeretettel és törődéssel fűszerezve, amennyivel csak lehetett. Perselus meg akarta mutatni a másiknak, hogy komolyan gondolja. Tényleg szereti őt. Óvatosan csúsztatta bal kezét a nő derekára, míg jobbjával Hermione nyakát kezdte cirógatni. Hermione, pár pillanatig csak dermedten állt a csók alatt. Aztán, mintha egy fal omlott volna le előtte, viszonozta azt. Érezte, ahogy egy kéz a derekára, egy másik pedig a nyakára siklik. Megborzongott az érintéstől, és csakis jó értelemben. Kutató keze elindult a férfi mellkasán, míg végül a tarkóján kötött ki, kissé közelebb vonva magához a másikat.
Perselus kimondhatatlanul örült ennek az aprócska megnyilvánulásnak. Ebből tudta, hogy a másik végre megértette. Már nem volt több félrebeszélés, több akadály. Mindketten tudták, hogy most már csakis jó jöhet. Ahogy szétváltak Perselus homlokát a másikénak támasztotta és úgy beszélt.
– Szeretlek, komolyan – mondta. Hermione sem maradt adósa.
– Én is… Komolyan – harapta be alsó ajkát a nő.
Perselus boldogan felnevetett és magához ölelte Hermionét. A boszorkány nem ellenkezett, még csak egy kicsit sem érezte rosszul magát. Mintha a mögötte lévő évek kifizetődtek volna. Már ettől az öleléstől boldog volt, kimondhatatlanul boldog.
<< >>
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
De a fejezet tetszik, csak sajnálom, hogy mindjárt vége. 
Mit kapunk utána? 
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Remélem nem adod Malfoyhoz Mionét!
Hát Malfoynak hellyel-közzel lesz benne némi érdekeltsége XD