Rajtaütés

Hermione a felébredés után nem tette zsebre, amit kapott. Mindkét fiú nekiesett és elmondta neki a véleményét. A boszorkány tudta, hogy rosszat tesz, és változtatnia kéne ezen, de annyira nehezére esett. Elvégre ameddig fájt valamije, addig nem gondolt másra, csakis arra. Nem kellett a múltján rágódnia, vagy Malfoyon, sem pedig Perseluson.

– Tudom és megígérem, hogy… - kezdett bele, de Nathaniel hátat fordított neki.

– Hányszor ígérted meg Mattnek? – kérdezte szemrehányón a fiú.

– Én az ötödik után abbahagytam a számolást – felelte alig hallhatóan Matt.

– Oké, lehet, hogy kissé elszaladt velem a ló, de azért… - próbált meg védekezni a nő.

– Nem! Hermione, azt ígérted magadhoz veszel, hogy ketten boldog család leszünk, anya és fia, de ebből semmi nem lesz, mert te mindent elrontasz! Egyszer nem lesz, aki segítsen rajtad és elvérzel, vagy ott maradsz holtan a földön. Szerinted az milyen érzés lenne nekem? Köszönöm, de egy családot már elvesztettem, még egyet nem élnék túl! – azzal fölállt és egyszerűen faképnél hagyta a nőt. Nathaniel sem maradt ott sokáig. Gyorsan befejezte a kötözést, és sietett barátja után. Hermione hosszasan meredt maga elé. Végül aztán maga sem tudta, hogy miért, de fölkelt és elindult a gyengélkedő felé.

Nehezére esett a mozgás, nem érezte jól magát. Tudta, hogy nagyon elrontotta a dolgokat, de még talán sikerül helyrehoznia. Csak jusson el a gyengélkedőig ájulás nélkül…

Ahogy benyitott azonnal keresni kezdte a javasasszonyt.

– Poppy! – szólongatta, de válsz nem jött. Helyette azonban az irodából Piton lépett ki. Hermione riadtan lépett egyet hátra. Perselus volt az, akivel a legkevésbé akart találkozni.

– Mi a gond? - kérdezte a férfi.

– Semmi különös, Poppy hol van?

– A Mungóba kellett mennie, valamilyen továbbképzés… - válaszolta a férfi.

– Akkor majd visszajövök később – nyögte a nő és már fordult volna meg, de megszédült. Perselus úgy kapott utána, nehogy a földön kössön ki. Hermione észlelve maga körül a férfi karait, újult erővel lökte el magától. Perselust pedig teljesen meglepte és letaglózta a dolog.

– Csak segíteni akarok! Tisztán látszik, hogy rosszul vagy!

– Jól vagyok! – sziszegte a nő és hátat fordított, de a férfi elkapta a bal karját, mire ő fájdalmasan felordított. Perselus amilyen óvatosan csak tudta feltűrte a talár ujját, hogy lássa a már átvérzett kötést.

– Merlinre, mi történt? – rémült meg, és odavonszolta a nőt egy ágyhoz. Hermione makacsul hallgatott és fogcsikorgatva tűrte, amíg a férfi lehámozza róla a kötést. Az elé táruló látvány sokkal rosszabb volt, mint amire számított.

– Édes Merlin, adj erőt! – hűlt el Perselus. A nő bal alkarján nem volt bőr, jóformán látni lehetett az élő szöveteket.

– Csinálj valamit… Kérlek – szipogta Hermione. Már alig bírt magánál maradni. Perselus gyorsan lefektette és már rohant is a bájitalokért és kenőcsökért.

– Vettél már be valamit? – kérdezte türelmetlenül.

– Csak egy fájdalomcsillapítót… - nyögte fájdalmasan a boszorkány.

Perselus, amilyen óvatosan csak tudta, kitisztította a sebet, de még így is kínkeserves perceket szerzett vele a nőnek. Miután ezzel készen volt, megitatta Hermionéval a gyulladáscsökkentő és nyugtató főzetet, aztán elkezdte bekenni sebzáró kenőccsel és némi bőrnövesztő krémmel.

– Hogy történt? – kérdezte miután nagyjából végzett.

– Ostoba véletlen…

– Ne hazudj. Képzett bájitalmester vagyok, túléltem a háborút, gyógyítottam annyit, mint te és tisztában vagyok a sérülések utáni nyomokkal. A kézfejeden rengeteg lohasztó főzetet használtál, a karjaidon pedig még ott vannak a sebhelyek, amik a nyáron nem voltak ott. Így tehát felteszek neked egy egyszerű kérdést, és elvárom, hogy őszintén válaszolj rá. Szándékosan okozol magadnak sérüléseket? Válaszolj! – utasította. Hermione a hangra összerezzent. Újra elsősnek érezte magát, aki bájitaltan órán túl sokat jelentkezett. 

– Én… Igen – vallotta be. Nem volt értelme tovább tagadnia.

– Miért teszel ilyet magaddal? Nem értelek! – csóválta meg dühösen a fejét a férfi. Hermione érezte, ahogy könnyei végigfolynak az arcán és megállíthatatlanul zokogni kezdett.

– Mert te is utálsz… undorodsz tőlem. Mindenki gyűlöl, én is magamat… Utálom magam, kár volt életben maradnom! – fakadt ki a nő, és bár, alig lehetett érteni amit mond, Perselushoz mégis eljutottak a szavai. Döbbenten nézte a magába roskadt nőt. Fogalma sem volt róla, hogy ennyire megtört lelkileg.

– Hermione, miért utálnálak? Nem értelek…

– Mert megcsókoltalak, és utálsz ezért, mert úgy látsz te is, és undorodsz tőlem, ahogy Harryék is, és nem akarod, hogy a közeledben legyek – hajtogatta újra és újra. Perselus alig akarta elhinni.

– Hermione, nem utállak, és nem nézek rád úgy, én csak… - ám inkább félbehagyta a mondandóját. Nem akarta még jobban összezavarni a másikat.

– Nem utálsz? – nézett rá könnyes szemeivel a nő.

– Egyáltalán nem. Én egy kicsit összezavarodtam… de, már jól vagyok és hidd el, nem utállak, nem haragszom rá és nem látlak úgy, ahogy gondolod – próbálta megnyugtatni.

– De, akkor miért kerültél? Miért nem jöttél oda hozzám? – vonta kérdőre.

– Azt hittem utálsz, és nem akarsz velem barátkozni soha többé – válaszolta bűntudatosan a férfi.

– Nem utállak… és hiányoztál – vallotta be. Perselus egy tétova mosolyt küldött a nő felé, aki szipogva ugyan, de viszonozta azt.

– Megígéred, hogy nem csinálsz többé ilyet? – kérdezte a férfi. Hermione rábólintott, és hosszú hetek óta most érezte azt először, hogy be is tudja tartani ezen ígéretét.

– Sajnálom a csókot… - motyogta végül. Perselus arcáról lehervadt a mosoly, majd önkénytelenül válaszolt.

– Én nem… mármint, jó csók volt. Öhm… - fejezte be kissé zavartan. Hermione pislogva nézett rá.

– Ez nem ér, én nem emlékszem rá! – sápítozott.

– Kár, hogy nem emlékszel, egyszeri és megismételhetetlen volt, egyszerűen fenomenális – kínozta a férfi. Hermione pedig csak tűrte a szekírozást.

– Gonosz vagy, neked könnyű, te bárkit lesmárolhatsz, én meg csak veled voltam képes, és azt is részegen, nem is emlékszem rá – morogta sértetten.

– Na, köszönöm, csak velem és csakis részegen, mintha én lennék a pestis… - dohogta Perselus.

– Tudod, hogy nem úgy értettem, csak…

– Tudom, csak mérges voltál.

– Igen, és bocsánatot kérek érte. Szóval jó volt? Mármint… összehasonlítva más csókokkal. Nem volt más? – faggatózott a boszorkány.

– Most végül is mire vagy kíváncsi? – vonta föl a szemöldökét Piton.

– Csak arra, hogy normális voltam vagy sem. Úgy értve, hogy nem lehetett érezni rajta valami… rosszat? – pedzegette a nő.

– Mármint az átható alkoholgőzön kívül? Nem, egy normális csók volt, leszámítva, hogy nem én kezdeményeztem, hanem te.

– De, ezt vehetjük pozitívnak is, nem? Mármint, ha meg tudtalak csókolni, akkor az már haladás…

– Igen, az. Most viszont pihenned kell, a nyugtató is lassan hatni kezd majd – csitította a férfi. Hermione sokkal jobban érezte magát, megkönnyebbült pusztán attól, hogy Perselus a közelében volt. Maga sem tudta, hogy mennyire ki van merülve, szinte azonnal elaludt.

Eközben az auror parancsnokság egyik irodájában, nagyszabású hadművelet készülődött. Harry, Ron, Tonks és még néhány megbízható auror, valamint Owens is.

– Oké, akkor vegyük át még egyszer. Este tízkor megyünk be, itt a házkutatási parancs, mindent át kell néznünk. Malfoyt addig házi őrizetbe helyezzük, nem engedhetitek el, és a pálcáját is el kell tőle venni – kezdte Dora.

– És, ha nem találunk semmit? – kérdezte az egyik auror.

– Mr. Potter és én tudjuk, hogy mit keresünk, maguk csak csapjanak minél nagyobb felhajtást, amíg mi kutakodunk – nyugtatgatta Tonks a fiatal auror lányt.

– Oké, ha megvan, amit kerestetek, akkor Malfoyt nem szabad elengednetek, mert ha meglép akkor fújhatjátok a dolgot. Wizengamot elé kell állítani, de csakis egy független bizottság dönthet majd felette. Nagy port fog kavarni – szólt közbe Owens.

– Hé, főnök? A spicli mióta dirigál!? – kérdezte Ron kissé bosszúsan.

– Mióta ő az egyik koronatanúnk – morogta kelletlenül Dora.

– Nélkülem nektek annyi, ahogy nekem is nélkületek, szóval ne csesszétek el… kérlek – vigyorodott el a férfi.

– Akkor hát, mindenki tudja a dolgát. Kilenckor itt találkozunk. Most leléphettek – parancsolta Dora. A kis csoport szétszéledt, mintha ott sem lettek volna.

– Gondoljátok, hogy sikerül? – törte meg a csöndet Owens.

– Na szép, már te sem hiszel bennünk? – háborgott Harry.

– De hiszek, csak ez annyira hihetetlen. Szerintem Malfoy még a halállal is lepaktált, csakhogy megússza…

– Emlékeztetőül, Voldemortnak több élete volt, és mégis meghalt, tehát csak fel a fejjel – gügyögte Harry idegesítőn.

Az este kilenc hamar eljött. A tagok egy tucatnyian voltak, és mind Dora és Harry parancsára vártak. Amint tízet ütött az óra, hoppanáltak a Malfoy kúriához. A csapat ketté vált, és megpróbáltak minél feltűnés mentesebben bejutni a házba. Legalább fél tucat védő és riasztó bűbáj volt a kúria körül, valamint odabent is szembetalálkoztak két őrrel, akik fel-alá járkáltak a házban.

Az emelet felől női sikítozásra lettek figyelmesek, így megszaporázták a lépteiket. Egy díszesen faragott mahagóni ajtó mögül jött az egyre csak rimánkodó női hang. Harry arca megkeményedett, ahogy a mellette álló Roné is. Hirtelen betörték az ajtót, és az eléjük táruló látványtól döbbenten néztek körül. Pálcáikat egy pillanatra sem vették le a célról. Odabent Malfoyon kívül három férfi volt, akik éppen egy megkötözött nőt erőszakoltak meg.

– Megállni! Auror parancsnokság, mindenki le van tartóztatva! – kiabálta Nymphadora és azonnal elkábított két férfit, akik a pálcájukért nyúltak. Malfoy meglepetten nézett rájuk.

– Na de kérem, milyen jogon törnek be az otthonomba!? – sápítozott.

– Ezen a jogon. Ez egy minisztériumi házkutatási parancs! – mutatta föl Harry dühösen. Közben az egyik auror nő eloldozta szerencsétlen lányt, akit addig kínoztak és a talárjával takarta el.

– Mégis, mivel vádolnak? – kérdezte képmutatón Lucius.

– Többrendbeli gyilkossági kísérlet, zsarolás, hivatalos személy lefizetése, tiltott árucikkek forgalmazásával való visszaélés, és többszörös nemi erőszak – sorolta fel Harry.

– Még ilyet! Kikérem magamnak, én egy tisztességes férfi vagyok! – tiltakozott Malfoy. Viszont mikor a pálcájáért nyúlt volna, Harry kiütötte azt a kezéből.

– Tanúkkal tudjuk bizonyítani a vádakat, Mr. Malfoy.

– De hát, ez aljas rágalom! Ez az olcsó nőcske is egy szerencsétlen kis utcalány, neki ez a dolga, még, hogy erőszak! – háborgott még mindig. Az említett fiatal nő reszketve emelte föl a fejét.

– Még hogy utcalány?! Maga mocskos halálfaló! Clair Weston vagyok, az apámnak szállítmányozó cége van. Malfoy megzsarolta, hogy tönkreteszi és Azkabanba záratja, amikor apám rájött, hogy az ő egyik hajóján is Malfoy csempészárui voltak. Erre ez a szemét… elrabolt, és velem zsarolta apámat. Már három hete itt vagyok és ezek… Ezek az állatok… nap, mint nap… - nyögte elhaló hangon.

– Ne hazudj, te aljas szuka! – ordított rá Malfoy.

– Nyugodjon meg Mr. Malfoy, nincs oka aggodalomra… persze, amennyiben igazat mondott. Önt és a… barátait addig őrizetbe vesszük, amíg átkutatjuk a házat.

Azzal néhány embert elküldött, hogy nézzenek körül és csapjanak minél nagyobb felhajtást. Malfoy persze nyugalmat színlelve ült vissza foteljébe, mintha mi sem történt volna.

– Nos, Mr. Malfoy, nincs kedve körbevezetni minket a házban? Megoldhatnánk ezt egészen egyszerűen is, valljon be mindent – ajánlotta föl Harry.

– Nem ismerek be semmit, amit nem követtem el.

– Tudja, megvannak a kifinomult eszközeink, hogy kiderítsük az igazat – hallatszott Ron felől, aki az előbb segített kitámogatni a szerencsétlenül járt lányt.

– Ó, mégis mi lenne az? Veritaserum? Legimilentálás? – kérdezte öntelten.

– Szívesen mondanám, hogy igen… és ezt is fogjuk tenni természetesen, persze a legutolsó kis afférja, ahogy ön fogalmazott emlékei még biztosan a fejében van, így frissen el is intézhetjük ezt az esetet. A többit, gyanítom eltávolította, és biztos helyen őrzi őket… - kezdte Harry nemtörődöm hangon. Malfoy hirtelen megfeszült ültében. Dora tudta, hogy most megfogták.

– Azt hiszik, ilyen könnyen megúszhatják ezt? Rátörnek egy Malfoyra a saját otthonában, gyanúsítgatják, és megalázzák? Holnapra mind az utcán fogják végezni! – sziszegte dühösen a szőke férfi.

– Miért ilyen durcás? Nem tetszik a stílusunk? Apropó, ugye az irodája a hálója mellett van? – kérdezte Nymphadora és elindult az ajtó felé. Malfoy dermedten nézett utána, majd Ron unszolására ő is fölkelt és átsétáltak a helyiségbe.

– Itt ugyan semmi terhelőt nem fognak találni! – mondta gőgösen Malfoy.

– Igaza lehet… Itt biztos nincs semmi, de azért egy kis ellenőrzést végrehajtunk – jelentette be Harry, majd néhány diagnosztikai bűbájt szórt a szobára. Persze az mind negatív lett.

– Én megmondtam! – bizonygatta diadalittasan a férfi.

– Ne örüljön annyira Malfoy. Rejtett helyiséget és bűbájokat nem találtunk… Viszont, van itt valami furcsa.

– Mégis mi lelte Potter?

– Ejnye, a vér nagyon maszatol… Nehéz tisztítani – dünnyögte Harry. Egyszerűen élvezte, ahogy Malfoy elsápad.

– Nem értem…

– Persze, hogy nem! Ismerős kis átok, Voldemort is ilyesmit használt. Kiválóan el lehet vele rejteni dolgokat, és csak egy kis vér kell a kinyitásához – taglalta elégedetten Harry, majd megvágta kezét és a falhoz érintette. Azonban semmi sem történt. Malfoy elégedetten felröhögött.

– Ugyan már, még egy ekkora hülyeséget!

Harry idegesen fordult felé, Draco csak annyit tudott neki mondani, hogy vérrel nyílik a rejtett szekrény, de az mégsem működött.

– Maguknak végük! Holnap mind ki lesznek rúgva! Lucius Malfoyon senki sem foghat ki! Még az unokáik sem fognak munkát találni! – röhögte magabiztosan a férfi.

Ron nem bírt uralkodni magán és teljes erejéből behúzott egyet Malfoynak. A férfi orra hangosat reccsent, majd ömleni kezdett belőle a vér.

– Ibióta Wesby! – nyögte Malfoy, miközben megpróbálta elállítani vérző orrát. Nagy igyekezetében, hogy kerítsen egy zsebkendőt néhány csepp vére a falra hullott, mire az egy pillanatra felfénylett. Harry pedig rájött a titok nyitjára.

– Mr. Malfoy, szörnyen röstellem Ron viselkedését, kérem, engedje meg, hogy helyrehozzam a kárt, amit okozott – kezdte negédesen. Malfoyt rohadtul nem érdekelte a bocsánatkérés, csak a fájó orrára tudott koncentrálni. Ron megkövülten nézte, amint Harry meggyógyította a sérülést. Dora sem értett belőle semmit.

– Úgy látom Potter, maga valamivel értelmesebb a többinél. Azt ajánlom, hogy vigye innen a koszos kis putriját, és ne kerüljenek a szemem elé! – sziszegte dühösen.

– Persze uram. Így fogok tenni… Apropó, megengedi, hogy kitisztítsam a zsebkendőjét? – kérdezte, majd választ sem várva kikapta azt a férfi kezéből.

– Nem kell, egyszerűen égesse el – utasította Malfoy.

– Kár lenne érte, nagyon szép darab, csak sajnos a vér nehezen jön ki belőle… Talán igaza van, jobb lesz, ha kidobja, ha már úgy sem lehet használni, akkor letakarítom vele azt a kis vérfoltot a falról… - kezdte Harry és már nyúlt volna a fal felé, mikor Malfoy megszólalt.

– Erre semmi szükség! Kérem, kissé elfajultak az indulatok, most már talán mehetnének is, nem teszek feljelentést – hadarta Luxius feszülten.

– Milyen nagylelkű. Azért én mégis letakarítom ezt, itt… - mutatott a falon lévő kis vérfoltra, ami tőle származott.

– Nem! – kiáltotta Malfoy, de már késő volt. A Lucius vérét tartalmazó zsebkendő hozzáért a falhoz és a bűbáj felfedte a titkos szekrényt. Odabent szép patinás rendben sorakoztak az emlékfiolák, alattuk pedig egy ládában a keresett iratok. Malfoy minden piszkos kis ügyletének bizonyítékai. Ron vidáman felkurjantott, nem rejtette véka alá örömét. Dora is kifújta az eddig benntartott levegőt, míg Malfoy úgy tűnt még mindig a sokk hatása alatt van.

– Nos, Mr. Malfoy… úgy vélem, hogy ezek igencsak terhelő bizonyítéknak számítanak, így kérem… Kísérjen el minket az auror parancsnokságra. Az ügyvédjét majd a Wizengamot független testülete jelöli ki. A tárgyalás… ha minden igaz, két nap múlva lesz esedékes… - mondta higgadtan Harry.

– Mr. Potter, úgy vélem, ez nem a hivatalos eljárás. Lucius Malfoy, a mágiaügyi minisztérium hatalmánál fogva, le van tartóztatva. Jogában áll hallgatni, amennyiben nem él ezzel a jogával, bármi, amit mond, felhasználható ön ellen a bíróságon. Kérem, fáradjon ki – mutatott az ajtó felé Dora, és közben máris kattant a mágikus bilincs Malfoy kezén.

Ahogy kiléptek a kúriából, rengeteg újságíró jelent meg előttük. Mindenki faggatózott, kérdéseket tettek föl az üggyel kapcsolatban. Rengeteg fénykép készült Malfoyról.

– Kérem, távozzanak, reggel a hivatalos sajtótájékoztatón mindent megtudhatnak! – tájékoztatta őket Harry, majd gyorsan hoppanáltak. A Malfoyt terhelő bizonyítékokat pedig a legtitkosabb úton, és bűbájokkal kezelve szállították el, egy csakis Harry által ismert helyre.

Hermione riadtan ébredt föl. Álmában Malfoy üldözte, és sikerült is elkapnia. Perselust szólongatta, hogy segítsen neki, de a férfi nem jött. Végül, mégis sikerült fölébrednie és most riadtan forgatta körbe a fejét. Egy pillanatig nem tudta, hogy hol van, majd eszébe jutott ami napközben történt.

– A gyengélkedő… - suttogta maga elé. Karja már nem fájt annyira, de még így is rossz volt megmozdítania. Ahogy felállt, hogy elindul kifelé a mellékhelyiségbe, a bejárati ajtó alatt fényt látott beszűrődni. Valakik álltak odakint és beszélgettek, bár Hermione nem tudta tisztán kivenni, hogy kik is lehetnek azok. A kíváncsisága felülkerekedett józan eszén és nekiállt hallgatózni.

– Ez már biztos? – kérdezte a mély hang, akiben Perselust vélte fölfedezni.

– Egészen biztos, most jött a bagoly, hogy letartóztatták! – válaszolta Minerva. Hermione óvatosan kinyitotta az ajtót és kidugta a fejét.

– Kit tartóztattak le? – kérdezte csöndesen, mintha attól félne, fölébreszt valakit.

– Hermione, neked aludnod kéne! – korholta meg Perselus és elkezdte visszatessékelni az ágyba.

– Csak a mosdóba indultam – tiltakozott a nő, majd kikerülve a férfit eliramodott eredeti célja felé. Perselus az ajtóban ácsorogva várta, hogy végezzen, mikor pedig kilépett egy szó nélkül fölkapta és az ágyához vitte.

– Nem vagyok nyomorék – tiltakozott a nő.

– Nem, de nem vettél föl papucsot és már csak egy felázás hiányoznak neked… - oktatta ki Piton. Minerva elmerengve nézte őket. Valahogy olyan természetesnek tűnt számára ez a jelenet. Nem volt sem zavaró, sem pedig kirívó, csak olyan… normális?

– Apropó, miről beszéltetek? Kit tartóztattak le? – faggatózott. Minerva tétován Perselusra nézett, mintha csak az engedélyére várna.

– Nos, Harryék ma rajtaütöttek Lucius Malfoyon és letartóztatták. Két nap múlva lesz a tárgyalása… - jelentette be. Hermionéval megfordult a világ. Malfoy rács mögött volt, de ezt ő nem akarta elhinni.

– Úgy is kijut onnan – suttogta csöndesen.

– Nem fog, megtalálták az összes terhelő bizonyítékot… - válaszolta a férfi.

– Az összest? Mármint tényleg az összest? – riadt meg kissé.

– Hermione, valószínű az is köztük van, amit veled tett, viszont az emlékeket egy zárt biztosság fogja tanulmányozni, senki nem látja majd őket – nyugtatgatta őt. Hermione nem volt meggyőzve. Már így is sok volt neki, hogy az egész varázsvilág tisztában van a megaláztatásával, nem akarta, hogy ezt még széles vásznon végig is nézzék.

– De mi lesz ha…

– Nem lesz ha, Malfoynak vége – zárta rövidre a témát. Minerva közben szépen eloldalgott. Nem akart tovább zavarni. Sejtette, hogy Hermionénak most csakis egyetlen emberre van szüksége, az pedig már mellette van.

Hermione könnyei némán hullottak a takaróra. Egyszerűen lehetetlen volt, nem tudta elhinni. Biztosan csak álmodik, aztán, ha fölébred minden olyan lesz, mint volt. Perselus bár, megfogadta, hogy tart némi távolságot, ezen fogadalmát máris megszegte. Óvatosan ölelte át a fiatal nőt, és az boldogan kapaszkodott belé. A férfi átérezte minden fájdalmát és kétségét, neki is volt benne része, így sejtette, hogy min mehet át a másik. Egyikük sem tudta volna megmondani, hogy mennyi idő telt el. Talán csak percek, de végül Hermionét és Perselust egymás karjaiban nyomta el az álom. Békésen pihentek, háborítatlanul. Hermione biztonságban érezte magát Piton karjaiban, míg a férfi lelke lassan megnyugvást talált. Már nem gondolkodott fölösleges, ostoba közhelyeken. Nem akart menekülni, csak ott akart lenni a másikkal és támogatni őt. Tudta, hogy ennek az egész hajcihőnek hamarosan vége szakad, és akkor talán végre, boldogan élhetnek. Együtt.

<<      >>

Súgó 1 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2012.03.25. 21:56 Libricica Oh, jaj! Nemsokára vége :( :'( Nagyon tetszett - én megmondtam, hogy Piton megtudja. xD Remélem Matt is megbékél és Piton... Álmodozok egy sort :) Várom a következőt! Válasz: Azért ne kezdj el idő előtt búslakodni. Eddig 25 fejezet van készen, de még lesz minimum 3 hozzá, szóval annyira nincs közel a vég, csupán még nem vagyok készen vele :)