Az élet furcsaságai
Glory végigszaladt a folyosón, egyenesen föl a Nagyterembe. Barátai és testvére már ott vártak rá. Harry érdeklődve figyelte a lány kipirult arcát.
– Te meg hol jártál? – kezdett el faggatózni.
– Csak apánál… ő is ott volt vele. Beszélni akartak velem valamiről - hadarta a lány zavarodottan, közben félénken Dracóra pillantott.
A fiú ki sem látszott a bögre kakaója mögül. Harry is rápillantott, majd felvont szemöldökkel a lányra nézett.
– És? – erősködött tovább.
– Semmi és… megbeszéltük. Ennyi – vetett véget a faggatózásnak a lány. Nem kívánta a Griffendél asztalánál kitárgyalni magánéleti gondjait. Főleg nem úgy, hogy az érintett személy szemben ült vele. Miután megreggeliztek, elsiettek órára. Hiába figyelték napközben szüleiket, azok nem kerültek elő. Sőt, senki sem látta őket. Harry értetlenül állt a dolog előtt, és az ebédnél, mikor szülei még mindig nem voltak sehol kifakadt.
– Hol a francban vannak? – kérdezte ingerülten Glorytól.
– Hogy őszinte legyek, utoljára apa lakrészében láttam őket. Én kimenekültem, mert apa zárdába akart csukatni, de ő feltartotta.
Direkt nem mondták ki a nő nevét, és anyának sem szólították, nehogy valakinek feltűnjön. Miközben Glory beszélt, megjelent Draco és Neville, majd élénk beszélgetés közepette helyet foglaltak mellette.
– Szerintem a Williams féle Mágikus Növény Kalauz jobb mint amit Rachel Wild írt – vitatkozott a szőke.
– Szerintem meg pont fordítva van. Hiszen amit Wild írt, ahhoz még képi illusztráció is van - vágott vissza Neville.
– Viszont abban nincsenek benne a nagyon ritka növények, csak azok, amiket minden sarkon megtalálsz.
– Ez igaz, de lásd be, az amúgy is ritka növények már vagy kihaltak, vagy olyan ritkák, hogy nem botlasz beléjük minden bokor tövében – válaszolta a griffendéles.
– Tudod mit? Együnk, én ehhez már fáradt vagyok – mordult föl a szőke.
Neville elégedetten elvigyorodott.
– Meghátrálsz, mardekáros? – piszkálta a másikat.
– Meg. Örülj, mert ilyen nem sűrűn lesz – fenyegette meg Draco.
– Ha-ha…
Draco csak most figyelt föl a mellette ülő Gloryra, és a dühös képű Harryre.
– Itt meg mi történt? Valaki eltörte a pálcád? – érdeklődött Harrytől.
– Csak nézz a tanári asztal felé, mit látsz? – utasította a másikat.
Draco érdeklődve szemlélte végig a tanárokat.
– Semmi extra, Dumbledore megint csoki tortát eszik – vágta rá reflexből.
– Nem! Akkor úgy mondom, mit nem látsz?
Draco összevont szemöldökkel újra végigstírölte az asztalt, mire nagy nehezen leesett neki.
– Hol vannak? – kérdezett rá gyanakodva.
– Hát ez az, gőzöm sincs! Kezdek aggódni, hogy valami történt - morogta Harry.
Draco kaján vigyorral válaszolt neki.
– Ha „az” történik, akkor én nem aggódnék értük - vihogta, mire Glorytól kapott egyet a fejére.
– Ne beszélj így! Ez undorító, főleg hogy róluk van szó - borzongott meg a lány.
– Hé! Hallottad már azt, hogy öreg ember nem vén ember?
Glory sértődötten tátotta el száját.
– Fúj - nyögte ki, Harry pedig dühösen meredt Dracóra.
– Én még enni akarok, szóval sürgősen fejezd be - morogta oda neki.
– Már bocs, de ez egy tök normális dolog. Ráadásul, náluk ez lenne a minimum azok után. Amúgy meg mégis mit hisztek? A nagyapám jóval túl volt az ötvenen, mikor apám megfogant.
Ezen még Neville is megborzongott.
– Na és nagyanyád mennyi volt? – kérdezett rá Ron, aki eddig a fejét tömte fáradhatatlanul.
– Ha jól tudom, akkor huszonhárom…
Ezt hallva Ron szájából kiesett a falat, ami közfelháborodást keltett.
– Fúj, Ron, egyél már normálisan! - förmedt rá Hermione.
– Te jó ég, milyen vén kéjenc volt már az öreg - lepődött meg Ginny.
– Hát, ezt nem tagadom. Előtte volt két felesége, de azok csak lányt tudtak neki szülni, viszont az utolsó az bejött.
Glory felháborodottan meredt rá.
– És ennyire fontos, hogy fiú gyereketek legyen?! Más még egy lánynak is örülne - fakadt ki a lány.
Draco meglepetten meredt rá.
– Ne érts félre, ezek ők. Tény, hogy ha lesz valamikor gyerekem, akkor jó lenne, ha fiú lenne, bár az én nevemmel szerencsésebb, ha lánynak születik, mert akkor a férje nevét föl tudja venni - Glory kezdett elsápadni, ami Dracónak tűnt fel először. Tudta, hogy ez kényes téma, így gyorsan elkezdett terelni. – Persze, amennyiben te hozzám jössz feleségül, a fenének se kell gyerek, úgy is csak a gond van velük. Ha meg annyira szülsőködhetnékünk támad, majd örökbe fogadunk párat. Te gyógyító leszel, én meg jól menő mágusjogi ügyvéd - dicsekvésként kihúzta magát és átkarolta Gloryt.
A lány olyan mélyen elvörösödött, mint még soha.
– Ne hülyéskedj, jó? - mordult rá alig hallhatóan.
– Én teljesen komoly vagyok! Nálad tökéletesebb feleséget keresve sem találhatnék, főleg, hogy ismersz, és annak ellenére nem utálsz, ez már magában jó dolog. Az már csak hab a tortán, hogy okos vagy, kedves, céltudatos, és észvesztően szexi - hogy még nagyobb legyen a hatás rákacsintott a lányra.
Már egyre többen figyeltek rájuk az asztalnál, míg Lavender rá nem kérdezett.
– Ti most jártok?
A válasz egyszerre érkezett.
– Nem! – kiáltott föl Glory.
¬¬
– Igen – válaszolta Draco.
– Na most igen vagy nem? – faggatózott Harry türelmetlenül, amitől már Draco is meglepődött.
– Te nem akarnál kinyírni azért, mert a húgodnak csapom a szelet? – akadt ki.
– Nem, de előjegyzésbe veszlek herélésre, ha megbántod - válaszolta Harry türelmetlenül.
– Ez szép. Őszintén szólva, én… - tétován Gloryra nézett és nyelt egyet. – Szóval nem akarsz a barátnőm lenni? – kérdezett rá a lánynál, mire az összeszűkült szemekkel meredt vissza rá.
– Teperj még egy kicsit, én nem adom magam könnyen - azzal felpattant és elviharzott. Draco értetlenül nézett Harryre.
– Most meg mit mondtam?
– Semmit, csak nem mindenki előtt kellett volna ezt megkérdezni tőle - vágta rá Harry.
Draco fáradtan sóhajtott föl.
– Akkor nincs más választás, marad a jól bevált udvarlás - dünnyögte.
– Te most komolyan ráhajtasz Gloryra? – lepődött meg Ron.
– Aha, miért? Csak nem te akartál? – kérdezett vissza Draco.
– Nem, kösz! Nekünk rövid életű kapcsolatunk lenne, szerintem még egy csókig se jutnánk el. Egyszerűen taszítjuk egymást – magyarázta Ron.
Végül mindenki belenyugodott a történtekbe, és tovább folyt az étkezés. Harry időről-időre a tanári asztal felé pillantott. Így, hogy belegondolt, szülei talán együtt vannak „úgy”, nem tudta hogyan is érezzen. Részben örült volna neki, hiszen legalább egy kis ideig boldogok lennének, ám csak egy kis ideig, és itt jött a „nem örül része”.
Perselus mérgesen indult el lánya után, hogy beszéljen vele. Elvégre az ő kislánya nem adhatja oda magát egyetlen férfinak sem! Amikor viszont lánya eltűnt az ajtó mögött, Lily előtte termett, és megcsókolta. Először föl sem fogta, hogy mi történt, végül leesett neki. Nem akart visszacsókolni, erősen ellenállt, bár tény, hogy nem lökte félre a nőt, pedig megtehette volna. Egyszerűen tűrte Lily támadását. Mikor a nő rájött, hogy fölöslegesen strapálja magát, elhúzódott. Perselus mozdulatlanul állt, és még mindig nem akarta elhinni, hogy Lily az előbb megcsókolta. Valahogy leblokkolt, ezért nem cselekedett. Pedig szíve vadul dübörgött és azt követelte, hogy ragadja meg a nőt, és csókolja addig, míg csak szusz van benne.
– Perselus én… - kezdett bele Lily, de a férfi leintette.
– Ssss - csitította le a nőt. – Lily, ezt… nem szabad. Nem lehet… te hamarosan elmész, és én itt maradok egyedül a fájdalmammal - suttogta.
Lily tétován fölemelte a kezét és végigsimított a férfi arcán. Perselus megborzongott a puha kezek nyomán.
– Sajnálom… ha tényleg ezt akarod, akkor soha többé nem teszek ilyet, bár iszonyat nehéz lesz – válaszolta Lily.
Perselus idegesen a hajába túrt és elgyötört képpel nézett Lilyre.
– Fogalmad sincs, milyen pokolian nehéz ez, hogy mennyire szeretnélek itt helyben ledönteni, és addig kényeztetni, amíg bele nem halok - nyögte ki a férfi.
Lily halványan elmosolyodott.
– Ez igazán kedves tőled – kuncogta.
– Ez nem kedves, hanem szánalmas - válaszolta szenvedve.
– Hüm… akkor én most egy nagyon kegyetlen nő lennék, ha ismét megcsókolnálak? – kérdezett rá szempilláit rebegtetve a nő.
Perselus fujtatott egyet.
– Az lennél…
– És megbocsátanál érte, ha elcsábítanálak? – kérdezősködött tovább, és közben még közelebb lépett Perselushoz.
– Neked igen, magamnak viszont soha - Lily felsóhajtott.
– Majd én megbocsátok neked magad helyett is - suttogta, majd egy lágy csókot lehelt a férfi ajkaira.
Perselus józan esze egyre inkább háttérbe szorult. Álmai nője, élete szerelme itt volt a karjaiban, és csak őt akarta. ŐT! Hát hülye ő, hogy ne adja meg a nőnek amire vágyik, még ha szenvedés is lesz a vége? Hát persze hogy nem! Visszacsókolt, olyan hevesen, olyan intenzitással mint még soha. Vágyott Lily édes ajkaira, csakis magának akarta, most és mindörökké. Ahogy a nő ajkai szétnyíltak, úgy tört magának utat Perselus. Forró és heves csókcsatába kezdtek, egyikük sem engedett a másiknak, mindketten irányítani akartak. Perselus beletúrt Lily hajába, és magához szorította a nő derekát. Lily egy hirtelen mozdulattal felugrott Perselus csípőjére, és lábaival karolta át. A férfi egy pillanatra elvált tőle, hogy fölfogja mi is történik, de a nő ismét csókra csábította. Mindkettejük vére dübörögve száguldott az ereikben. Mikor szétváltak, Perselus elkezdte csókolni Lily nyakát, mire a nő ajkait nyögések hagyták el.
Már csak ez hiányzott Perselusnak, elemi erővel csókolta meg újra a nőt, és elindult vele a kanapé felé. Lily nem ellenkezett, hagyta, hogy ledöntsék a lábáról. Két újabb csók között arra lett figyelmes, hogy ruhái egyre fogyatkoznak, így ő is nekilátott, hogy lebűvölje Perselusról a ruháit. Végső kétségbeesésében már szabályosan letépte őket a férfiról. Ahogy meztelen testük egymásnak feszült, régen szunnyadó érzelmek törtek a felszínre. Úgy ölelték egymást, mintha ez lenne az utolsó együtt töltött pillanatuk. Így aztán egyre hevesebben kutatták egymás testét. Perselus a döntő pillanatban még megtorpant egy pillanatra, mintha agyáról felszállt volna a lila köd. Ám Lily követelőző csókjától végleg elveszett. Ahogy testük egybeforrt, mindketten felsóhajtottak. Olyan vágyak törtek rájuk, amiket már nagyon régen éreztek utoljára. Ott, abban a barlangban, akkor volt ilyen. Igaz, az volt az egyetlen alkalom, de ahhoz fogható egyikőjük életében sem volt. Testük egyre gyorsabban ringatózott, még az utolsó pillanatban is tökéletes összhangban voltak, és együtt repültek a magaslatokba.
Perselus fáradtan és lihegve hanyatlott a törékeny női testre. Nem volt pehelysúlyú, de Lily kifejezetten örült neki, hogy most egy kicsit ő lehet az „erősebb”. Persze nem tartott sokáig, Perselus gyorsan kapcsolt, és legördült a nőről. A következő pillanatban viszont ismét egymás mellett pihentek. Lily boldogan ölelte át szerelmét, és Perselus arca is nyugodt volt. Igyekezett kizárni agyából a bűntudatot, úgy vélte, arra még bőven ráér, és nem kéne elrontania ezt a percet. Lily tétován fölnézett rá.
– Ugye nem bántad meg? – kérdezte tőle, mire a férfi megrázta a fejét.
– Most még nem - válaszolta.
– Szeretlek, Perselus Piton - suttogta a fülébe és lassan elpilledt.
Perselus elmosolyodott, betakarta magukat, adott egy puszit szerelmének és így szólt:
– Szeretlek Lily Evans, örökkön örökké…
Eltelt úgy két óra, mikor Lily elkezdett ébredezni. Perselus mellette szuszogott, és ő nem akarta fölébreszteni. Ahogy elnézte kedvesét, hirtelen megfordult valami a fejében, amitől elvörösödött. Megrázta a fejét, majd közelebb hajolt Perselushoz, és egy csókot lehelt az arcára, majd egyre lejjebb haladt. A férfi már az első csóknál ébren volt, de nem mert megszólalni. Egy rekedt nyögés viszont lebuktatta, mikor Lily a hasát kezdte el csókolgatni.
– Ideje volt fölébredni… - kuncogta Lily.
– Te kis boszorka, hát mit teszel velem? – szörnyülködött a férfi.
– Én semmi olyasmit, ami a professzor ellenére lenne…
Ezután ismételten egymásnak estek, és ott folytatták, ahol pár órával ezelőtt abbahagyták. Mikor ismét lehiggadtak és pihegve feküdtek egymás mellett, Perselus ijedten ült föl a helyén.
– Nekem ma óráim lettek volna! – kiáltott föl, felpattant és elkezdett öltözködni.
Lily kuncogva nézte párját, amint egy lábon ugrálva próbál meg belebújni a nadrágjába.
– Nyugalom, Albus küldött egy levelet, hogy megoldotta a helyettesítésünket -
Perselus morogva ült vissza az ágyra.
– Nagyszerű, akkor már ő is tud a dologról.
Lily megforgatta a szemeit.
– Szerinted van olyan, amiről Albus nem tud?
– Nincs – vágta rá a férfi.
– Én inkább a gyerekek miatt aggódnék - utalt rá a nő, hogy velük még lesznek problémáik.
– Mármint a sajátjainkra gondolsz vagy a diákokra? – értetlenkedett Perselus.
– Speciel most a diákokra gondoltam. Pletykálni fognak
– Ha megteszik, pontokat vonok le! – fenyegetőzött.
– És én nem kapok büntetést azért, amit tettem? – kérdezte szempilláit rebegtetve Lily, és igyekezett minél ártatlanabbnak tűnni.
Perselus megengedett egy önelégült féloldalas mosolyt a nő felé, majd így szólt:
– Azt hiszem egy kis büntetőmunka nem fog megártani - vigyorogta a férfi.
– És mi lesz a feladatom? – kérdezősködött a nő miközben elkezdett Perselus felé mászni az ágyon.
Piton nagyot nyelt, hiszen a nő hihetetlenül csábító volt.
– Te meg akarsz engem ölni – állapította meg, mire Lily meglepetten megtorpant.
– Én csak tudni szeretném, mi lesz a büntetésem - suttogta.
– Nos, akkor maradj velem minden egyes percben, ameddig csak lehet, és engedd meg, hogy szeresselek.
Lily elmosolyodott, és belevetette magát Perselus karjaiba.
Már délután kettő felé járt az idő, mikor valaki irgalmatlanul dörömbölni kezdett az ajtón. Perselus szitkozódva kelt föl Lily mellől, akivel a hálóban kötöttek ki. Magára kapott egy köntöst és úgy ment ajtót nyitni.
– Na végre, hogy előkerültél! – förmedt rá Harry, és szabályosan berontott az ajtón.
– Már bocsánatot kérek, de ez még mindig az én lakrészem, és nem való így betörni - förmedt rá a fiúra.
– Hol van ő? Hol van anya? Tudom, hogy együtt voltatok! – kezdett bele Harry.
– És ha úgy is lenne, téged az miért zavar? – fakadt ki a férfi.
– Csak mert anya két hónap múlva elmegy, és te megint totál magad alatt leszel, azért! Aggódom érted az ég szerelmére, nem hiányzik se neked, se nekünk, hogy tiszta félkómás zombi legyél. Nekünk szükségünk lesz még rád, NEKEM! – kiabálta idegesen a fiú.
Ekkor már Lily is előkerült a hálóból. Harry úgy nézett rá, mint akiben iszonyatosan csalódott.
– Harry, mi a baj?
Harry fujtatva mászkált fel-alá.
– Azt hittem több eszed van ennél! – förmedt rá az anyjára.
Perselus ezt már nem tűrhette, fogta magát és egyszerűen lekevert egy pofont a fiúnak. Harry döbbenten meredt rá. Még mikor csak a tanára volt, akkor sem kapott egyetlen pofont sem a férfitól, akkor most miért?
– Befejezted? Ne beszélj így az anyáddal! Mind a ketten tudjuk, hogy mit csinálunk, eleget szenvedtünk ez miatt, és úgy döntöttünk, nem érdekel minket. Ha csak két hónapig lehetünk boldogok, akkor csak két hónapig, de az tökéletes lesz. Ne rontsd el ezt, fiam! - hadarta a férfi.
Harry arcát tapogatva meredt hol rá, hol az anyjára.
– Azt hiszem bocsánatot kéne kérnem… szóval bocs, és ne haragudjatok! Azt hiszem, elszállt az agyam – vallotta be.
– Az már biztos… Harry ne aggódj, rendben leszek – biztosította róla apja.
– Hát jó…, de remélem azért védekeztek – csúszott ki a fiú száján, mire Perselus elsápadt.
Erről el is felejtkeztek, de Lily nem aggódott.
– Csak nyugalom, ugyan mi baj lehetne belőle, tudjátok két hónap - vont vállat, és a többiek végül belenyugodtak.
Harry, ahogy lehiggadt, kezdte egyre jobban zavarban érezni magát, látva, hogy szülei köntösben vannak. Leesett neki, hogy lehet éppen megzavart valamit.
– Öm, na én megyek…, már így is kínos a helyzet. Még egyszer bocs… - azzal már ott sem volt.
Perselusék döbbenten néztek utána, míg végül kitört belőlük a nevetés.
|
Miért van az az érzésem, hogy Lily mégis teherbe esik? És talán pont emiatt maradhat végleg a családjával? Vagy csak álmodozok? Draco és Glory aranyosak és annyira jó, hogy Neville draco egyik legjobbbarátja lesz lassan! Harry viszont nagy volt, ahogy kiosztotta a szüleit, majd szinte rögtön le is lett állítva! Köszi a frisset és várom a folytatást!
Hát cö... (pánikba esik XD) NEEEEM nem lesz benne ilyesmi áááááá nem! :D Örülök, hogy tetszik :D