Másnap kora hajnalban Lily arra ébredt, hogy iszonyatosan fáj a nyaka. Laposakat pislogva nézett körbe, mert elsőre nem tudta beazonosítani, hogy hol van. Amint észrevette a kanapén szuszogó fiúkat elmosolyodott. Szíve fájón összeszorult, hogy szerettei előtt így kell titkolóznia. Ahogy így elmélázva figyelte őket, hirtelen megérezte a természet sürgetését, ám a mosdó jóval messzebb volt mint két méter. Összeszorított szájjal és keresztbetett lábbal próbálkozott meg, hogy ne pisiljen be. Ezt nagyjából fél óráig bírta, amikor is Harry ébredezni kezdett és kinyitotta szemét.
– Szia… - köszönt rá a nő.
– Jó reggelt… - motyogta a fiú. Ahogy eszébe jutott az előző beszélgetés apjával, ismét fürkészni kezdte a nőt.
– Nem tudtam, hogy itt aludtál… - kezdett bele Lily.
– Nem volt kedvem visszamenni a toronyba, és apa felajánlotta a helyet – mutatott a kanapéra.
Perselus megmozdult, és gyorsan rendezte arcvonásait.
– Jó reggelt mindenkinek. Mióta vagytok fönt?
– Én csak most ébredtem – válaszolta fia.
– Én már egy ideje fönt vagyok… - motyogta a nő már szinte összegörnyedve.
Perselus furcsának találta.
– Valami gond van?
– Semmi, pusztán ki kéne mennem a mosdóba… - vallotta be a nő elgyötört arccal.
– Oh, akkor menjünk.
Lily nagy nehezen fölállt, de a takaró ott maradt, így Harry is láthatta az igen csak pici hálóinget. Ahogy a nő előre sietett mellette a férfival, Harry elvigyorodott. Lily már alig várta a megkönnyebbülést, ami még váratott magára. Perselus egy perc után nem bírta tovább, hogy ne szólaljon meg.
– Mi vagy te, ló? – kérdezte gúnyosan.
Lily az égre emelte a tekintetét és úgy válaszolt.
– Nem, de nagyjából több mint egy órája tartogatom, szóval örülnék neki, ha nem szólnál BE! – kiabált ki a nő.
Perselus gonoszan elvigyorodott, amikor észrevette Harry érdeklődő arcát.
– Látom, elvagytok… - dünnyögte a fiú, miközben a kanapé háttámlájára könyökölve nézte apját.
Lily nagy nehezen kisétált a fürdőből, mire Pitontól kapott egy szemöldökfelhúzást.
– Meg ne szólalj… - morogta a nő.
Piton vállat vont, majd a háló ajtajához sétált, hogy a nő be tudjon menni felöltözni. Harry még mindig apját figyelte, és azt, hogy milyen hatással van rá ez a nő. Mikor Lisa kilépett az ajtón a férfi sétált be helyette, hogy ő is felöltözhessen.
– Harry, nem tudod milyen órát tartott Sirius? – próbálkozott a nő.
– Nem nagyon hallottam róla… - vont vállat a fiú.
Lily kezdte magát kellemetlenül érezni a fiú kutató pillantásaitól. Perselus pár perc múlva készen volt az indulásra.
– Harry, te a kandallón keresztül menj vissza a toronyba – utasította apja.
– Rendben. Majd találkozunk, szia… - köszönt el és eltűnt a zöld lángok közt.
Lily pislogva nézett utána. Furdalta a kíváncsiság, hogy mi történt előző este.
– Perselus…, én vagyok paranoiás, vagy Harry valamiért megsértődött rám?
Piton fontolóra vette, hogy hazudik a nőnek, de végül mégis az igazat mondta.
– Nem vagy paranoiás. Harry gyanakszik rád, és egy egész kis bűnszövetkezetet vonultatott föl ellened.
Lily szájtátva sietett a férfi után.
– De hát mit tettem?! – kérdezte kétségbeesetten.
– Semmit, vagyis… túl kedves vagy, túlságosan beleillesz az életünkbe, és ez zavarja. Még maga sem döntötte el, hogy miként kezeljen téged…
– Miként kéne, hogy kezeljen? – szakította félbe a férfit.
– Azt hiszi, hogy valami szabotőr vagy… és még valamit… - suttogta a férfi.
A nő megfogta a férfi karját és behúzta az egyik oldalsó folyosóra, majd a szemébe nézett.
– Mi az a valami?! – sürgette a másikat.
Perselus szeme kikerekedett ettől a viselkedéstől.
– Nézd, ez hülyeség… Harry a fejébe vette, hogy te vagy a főnix, és az anyja Lily Evans egyben…
Lily arca elsápadt és nem tudta hogy elkapja a tekintetét, vagy levegőt vegyen inkább. Perselus szeme összeszűkült látva a nő sokkos állapotát.
– Jól vagy? – kérdezte idegesen.
– Pe… persze. De hát Lily meghalt… az anyja meghalt… hogy lehetnék én az? – fakadt ki a nő, megpróbálva menteni a menthetőt.
– Azt mondja mikor megmentetted, érezte az anyja jelenlétét és látta is őt. Előbb egy főnix alakjában, aztán az emberi alakjában, és mivel a szobában csak te voltál, veled hozta összefüggésbe.
– De ez… lehetetlen – suttogta a nő. Nem gondolta volna, hogy Harry ennyire észnél van. Azt hitte a fiú ki van ütve, és semmire sem fog emlékezni. Lehajtott fejjel indult el a nagyterem felé, Perselus pedig követte. Most már neki is kezdett gyanús lenni a nő, de nem mert reménykedni. Azt hitte, hogy ez a nő valamilyen csaló, de hogy ki is igazából és miért jött, arra nem tudott rájönni. Némán egymás mellett lépkedve haladtak végig a folyosókon. A nagyteremben még szinte senki nem volt, így nem kellett azon idegeskedniük,hogy mit szólnak a diákok megjelenésükhöz. Perselus nekilátott a reggelinek, de Lily egy falatot sem evett. Albus jelent meg, majd mosolyogva leült a nő mellé.
– Jó reggelt, Perselus, kedvesem…
Lily bólintott, de látszólag egészen máshol járt. Csak turkálta az előtte megjelent ételt, de még egy falatot sem evett. Piton nem bírta tovább és rákérdezett.
– Rosszul vagy?
A nő megrázta a fejét. Szeretett volna elmenni jó messzire és egy kicsit egyedül lenni, de ez az átkozott karkötő megakadályozta benne. Nem akart elkezdeni bőgni, hiszen az egyenesen a lebukásához vezetett volna. Dumbledore elővarázsolt egy kis epertortát, majd a nő elé tolta. Lily rápillantott az öregre, és halványan elmosolyodott. Dumbledore olyan volt számára, mintha az apja lenne. A tudat, hogy van, aki mellette áll, megnyugtatta háborgó lelkét.
– Nos, milyen volt az első éjszakátok? – kérdezte mosolyogva az igazgató.
– Nem valami jó… Harry megjelent az éjszaka közepén. Ki volt borulva, a fejébe vette, hogy Elisabeth áruló, vagy legalábbis nem az, akinek hisszük – Dumbledore bólintott.
– Na( vessző ) és ki lenne igazából? – kérdezett rá mosolyogva.
– Lily… - suttogta a nő megsemmisülten, mire Albus arca elkomorult.
– De mint tudjuk, az lehetetlen… - vetette oda Perselus, várva a másik kettő válaszát.
Albus kortyolt egyet a teájából, és rekedten megszólalt.
– Mennyi mindenre mondták már azt, hogy lehetetlen… Emlékezz vissza a mugliismeret tantárgyadra, fiam. A muglik hosszú ideig lehetetlennek tartották, hogy repülni tudjanak, de végül valaki megcsinálta… lehetetlennek tartották, hogy valaki eljusson a világűrbe és láss csodát, már azon is túl vannak.
– Mire akarsz ezzel célozni, Albus? – sziszegte Piton.
Lily már majdnem szívszélütést kapott az idegességtől, hogy az öreg lebuktatja.
– Semmire, pusztán arra céloztam, hogy a lehetetlen eléggé változó. Nem tartom kizártnak, hogy mi varázslók is, vagy akár a muglik valamikor képesek lesznek a holtak fölélesztésére… bár jómagam azt vallom, hogy ami már eltávozott, nem kéne visszahozni…
McGalagony a beszélgetés utolsó részénél érkezett meg, így bekapcsolódott a társalgásba.
– Jó reggelt! Én személy szerint úgy vélem, hogy a muglik és a varázslók ezt már évszázadok sőt… talán évezredek óta meg is tudják tenni…
Most mindenki ránézett.
– Hogy érti? – kérdezett rá Perselus.
– Reinkarnáció, Perselus. A muglik már évszázadok óta hisznek benne, és szerintem van alapja. Úgy vélem, ahova kerülünk, ott az érdemeink alapján bírálnak el. Márpedig ha valaki kivételesen jót vagy kimagaslót cselekedett életében, úgy vélem, kaphat egy lehetőséget az újrakezdésre…
Lily odakapta a tekintetét.
– Akkor ez olyasmi mint a mesékben, a jó elnyeri méltó jutalmát… még a halálon túl is van élet, de legalábbis létezik a visszacsatolás? – Perselus a nőre nézett.
– Azt ne mondd, hogy hiszel ebben a badarságban… - dörmögte a férfi.
– Miért ne hinnék, hihetően hangzik – vont végül vállat. Úgy vélte a férfit ennyivel le lehet rázni. Legalábbis egy időre.
A napok gyorsan teltek, de Perselus és Lily közt még semmi sem történt. A férfi folyamatosan figyelte a nőt, hogy mit tesz, hogyan viselkedik, még azt is, hogy mit eszik. Ahogy figyelte egyre jobban kezdte megkedvelni. Igaz, nem sokat beszélgettek magánügyeikről, viszont a férfi így is megtudta hogy mi a nő kedvenc könyve, és milyen virágokért van oda. Szépen lassan kezdett kialakulni köztük valami meghitt és békés dolog. Minden este megvárták a másikat zuhanyzás közben, együtt feküdtek le aludni, persze külön ágyban. Perselus lassan megismerte a másikat, de nem tudott meg többet arról, amiről fiával beszéltek.
Már hat napja voltak összeláncolva, mikor is elérkezett a Roxmortsi hétvége. Sajnos nekik is ki kellett menni felügyelőként, hogy vigyázzanak a diákokra. A falut aurorok tartották szemüggyel a halálfalók támadásai miatt. Perselusszal besétáltak az egyik könyvesboltba, hogy körülnézzenek. A férfi kibámult az ablakon és meglátta az egyik ikret. Azonnal karon ragadta a nőt, majd maga után kezdte vonszolni.
– Hé! Mi vagyok én, valami csomag? – méltatlankodott a nő.
– Weasley, várjon! – kiáltott a vörös hajú után a férfi, mire az hátrafordult.
– Á, Piton professzor és Miss Dumbledore, ha nem tévedek… - mosolyodott el Fred.
– Igen, örülök, hogy megismerhettem… - nyújtott kezet a nő.
– Mr Weasley, mondja, hogy megvan végre az az átkozott jelszó, hogy végre leszedhessük magunkról ezt a… szörnyűséget.
Fred rápillantott a nőre, aki behunyta szemét jelezve, hogy csinálja csak.
– Pont a kastélyba indultam a jó hírrel. Átnyálaztuk a könyvet és remélem, hogy ez lesz a jó jelszó…
– Mondja már! – sürgette Piton.
– Jól van! Bár nem tudom hogy mire ez a nagy sietség. Ha engem láncolnának össze egy ilyen gyönyörű hölggyel, én maximálisan kihasználnám az adandó alkalmat, hogy meghódítsam…
Piton úgy nézett a fiúra, mint valami őrülte.
– Ne szórakozzon, Weasley, bökje már ki azt a nyavalyás jelszót!
Fred csitítólag fölemelte a kezét.
– Jól van… - előhúzott a zsebéből egy cetlit, majd odaadta Pitonnak. – Olvassák el, és egyszerre mondják ki, máskülönben nem fog lejönni…
Piton elolvasta a szót, majd kissé zavartan adta oda a nőnek a papírt. Lily szeme kikerekedett, mikor elolvasta. Vettek egy mély levegőt, majd egymás szemébe nézve mondták ki teljesen egyszerre.
– Szeretlek…
A karperecek kattantak egyet és lehullottak a földre. Piton megdörzsölte a karperec helyét.
– Már éppen ideje volt… - morogta.
Lily úgy érezte minden elveszett, nem volt több ötlete, és az ő érzései szerint semmire nem haladtakPerselusszal az elmúlt öt napban. Elköszönt Fredtől, és elindult a Szárnyas vadkanba, hogy megigyon valami jó erőset. Nem szokott inni, de úgy érezte, most rá fog férni egy ital.
Piton értetlenül nézett a nő után. Végül hátat fordított, hogy ő bizony most elmegy és végre egyedül lesz, de valahogy nem bírt az ellenkező irányba haladni. Lábai, vagy inkább egy belső hang a nő után vitte. Mikor belépett a fogadóba, észrevette az egyik sarokban ücsörgő nőt, aki koránt sem volt olyan kedélyes állapotban, mint ő. Odasétált hozzá, majd megköszörülte torkát. Lily mintha álomból ébredt volna felpillantott és észrevette „zaklatóját”.
– Ó… elfelejtettél valamit? - nyögte ki.
– Én nem… vagyis, leülhetnék?
A nő megvonta a vállát, közben belekortyolt a dupla lángnyelv Whisky-be. Piton szemöldöke fölszaladt a plafonig mikor fölfedezte a másik mit iszogat.
– Nem lesz az túl erős? – kérdezte, miközben magának is rendelt egyet.
– Perselus, nem azt mondtad, hogy egyedül akarsz lenni? – kérdezett vissza némi szemrehányással a hangjában a nő.
– De… én csak…
– Akkor miért vagy itt? – kérdezte a nő.
– Lisa, én… tudod, nem vagyok valami jó ebben az egészben. Egyetlen nő volt, akihez igazán közel kerültem eddig… - vallotta be. Igen, kedvelte és igenis tetszett neki a nő, de nem tudta hogy mit kéne tennie. Lily arca kipirult, hogy a hallottaktól vagy a félig elfogyasztott italtól, az már nem derült ki.
Az utcáról hangos kiáltások szűrődtek be, mire mindenki az ablakhoz iramodott. Perselus volt az első, aki feltépve az ajtót kirohant az utcára. Legalább hat halálfaló fogott közre pár diákot, akik mindent beleadtak a védekezésbe. Perselus ijedten fedezte föl köztük fiát és lányát.
– Glory… Harry! – kiáltott oda nekik, mire a két gyerek felé kapta fejét. A lány nem figyelt eléggé és eltalálta egy átok, amitől a földre rogyott. Piton előrántotta pálcáját és rátámadt a halálfalókra, ám azok jóval többen voltak, így nem sok eséllyel szállt szembe velük. Miután Lily is beszállt a harcba jobban álltak valamivel, de még így is kevésnek bizonyultak. Ahogy megjelentek az aurorok, az egyik halálfalómegragadta Glory karját és dehoppanáltak vele. Piton ezt látva dühödten felordított.
– Glory!
A kívülállók, kik csak bámészkodtak összesúgva nézték a férfit. Piton szíve szerint porig átkozta volna a sok mihaszna embert, akik még arra sem voltak képesek, hogy pálcát használjanak. Lily a földre rogyott és keservesen sírni kezdett, Harry pedig, még mindig nem értve hogy mi történt, forgatta fejét körbe és körbe.
– Perselus! – hallották meg Minerva hangját.
– Minerva, elvitték! Elvitték a lányom! Vissza… vissza kell hozni! – kiabálta kétségbeesetten a férfi.
– Minden tőlünk telhetőt megteszünk érte, Perselus. Az aurorokat kérem, kísérjék vissza a diákokat a kastélyba… - Minerva épp csak befejezte, meglátta a földön térdeplő Lisát. – Kedvesem, most nem omolhat össze maga is!
Lily megrázta a fejét, majd föltápászkodott. Sirius ekkor ért le a faluba, és értetlenül meredt körbe.
– Mi történt?
– A halálfalók elvitték Glorya Pitont – válaszolt neki az igazgatóhelyettes.
Sirius Pitonra nézett, aki teljesen megsemmisültnek látszott. Valahogy fölráncigálták a kastélyba a megkövült férfit, és egyenesen az igazgatói irodába mentek. Perselus egyfolytában járkált, ami egyre idegesítőbbé nem vált
– Perselus, jobb lenne, ha leülnél… - kezdett bele Albus.
– Nem ülök le! Az én gyerekemről van szó, az én véremet rabolták el, nem a tiédet! – ordította Piton teli torokból, ami mindenkit meglepett.
Harry némán ücsörgött az egyik sarokban. Nem tudta mit kéne tennie, vagy mondania. Iszonyatos bűntudata volt, amiért nem tudta megvédeni a húgát a támadókkal szemben. Már vagy egy órája bezárkóztak az igazgatóiba, mikor egy levél érkezett a kandallón át. Albus lehajolt érte, majd elolvasta. Piton türelmetlenül kapta ki a kezéből, mivel az öreg semmit nem mondott.
Az áruló Perselus Pitonnak
Nálunk van a fattyad, de egyelőre még nem nyúltunk hozzá. Ha azt akarod, hogy ez továbbra is így legyen, alkut ajánlunk. Küldjétek el Pottert a kijelölt helyre, és visszakapod a lányod. Ellenkező esetben lesz mivel játszadoznom esténként… legalábbis még egy pár napig. A fiú legyen a Szellemszálláson két óra múlva, egyedül, vagy a lányod megdöglik! Biztosíthatlak róla, hogy sokat fog szenvedni mielőtt kileheli a lelkét… nagyon formás egy darab, ne akard, hogy rossz emlékei legyenek az igaz férfiakkal kapcsolatban. Két óra múlva, egyedül jöjjön, ha átvertek, a lány meghal!
Rodolphus Lestrange
Mindenki ledermedt. Piton olyan ideges lett, hogy a benne lobogó mágia elhamvasztotta a kezében lévő levelet. Ez csak tetézte a teremben lévők közt a feszültséget.
– Odamegyek… - állt föl Harry.
Piton egy jól irányzott mozdulattal és nem túl kedvesen visszahajította a székbe.
– Elég legyen az ostoba hősködésedből, te hülye! Nem akarom mindkét gyerekemet elveszíteni egy napon! – üvöltötte a férfi Harry arcába.
– Még van két óránk, kitalálunk valamit… - kezdett bele Albus.
– Mégis mit?! Amíg várakozunk, Glorynak baja eshet! – pattant föl Lily és már ő is mászkálni kezdett.
– Összehívunk egy mentőcsapatot, és elkezdjük keresni a megfigyelt helyeken…
Lily rávágott egyet Albus asztalára, mire mindenki felé fordult.
– Elegem van a tétlenségből! Elegem van abból, hogy nekem mindig mások parancsait kellett követnem, amik semmihez sem vezettek. Egyszer hoztam meg egy olyan döntést, amiért megfizettem, ha kell, újra megteszem gondolkodás nélkül…
Sirius a nő vállára tette a kezét.
– Lisa…,fejezd be. Ezt nem itt és nem most kéne…
Lily azonban lerázta válláról a baráti kezet.
– Nem! Elegem van az állandó gyötrelemből! Én vagyok az egyetlen, aki megtalálhatja Gloryt, hát nem érted?!
Piton értetlenül nézte a veszekedő párost. Draco és Hermione is beszálltak a vitába.
– Tanárnő, ne tegye! Én is aggódom Gloryért, hiszen a legjobb barátnőm, de ezzel mindent elront! Tönkreteszi, amiért eddig dolgozott! – szállt szembe vele Hermione. Lily megtörölte könnyes szemeit, majd így szólt:
– Mit érek az egész szaros élettel, ha a tulajdon gyermekem meghal?! – az az egy szó úgy hasította végig a levegőt, mint forró kés a vajat.
Piton nem tudott tovább állva maradni és lerogyott az egyik székre. Harry, vele ellentétben felpattant.
– Hogy… hogy mondtad? – kérdezte rekedten. Lily az égre emelte tekintetét.
– Hé, ti, odafönt! Tudom, hogy megszegtem a szabályt, csak annyi időt hagyjatok nekem, amíg visszahozom őt… Kérlek, James,tartsd vissza őket… - suttogta a nő, majd levetette Elisabeth Dumbledore alakját és immáron Lily Evans állt a helyén.
Minerva szégyen vagy sem, elájult a látványtól. Harry leforrázva érezte magát és meg sem tudott szólalni. Agya folyamatosan azon járt, hogy ő mindig is tudta… na jó, ha nem is mindig, de már egy ideje sejtette, és igaza lett! Lily szembefordult velük, de nem tudott mit mondani.
– Harry… Perselus… sajnálom, meg kell mentenem. Én nem élhetek úgy, hogy cserébe a lányom veszítse el az életét… - behunyta a szemét, majd átalakult főnixszé. Harry tátott szájjal nézte a madarat. A főnix behunyta a szemét.
– Glory, kincsem… hívj engem… hívj magadhoz… - gondolataival megpróbálta elérni a lányát, és a következő pillanatban már el is tűnt.
A támadás során Glory elájult, és mikor felébredt, egy sötét és nyirkos pincében találta magát. Épp csak fölemelte a fejét, mikor kinyílt az ajtó és egy férfi lépett be rajta.
Glory megpróbált fölállni, de visszahanyatlott a földre.
– Ejnye, pedig mondtam Bellának, hogy úgy nem élvezetes a Cruciatus, ha közben az alany eszméletlen… - dünnyögte a férfi, majd csizmája orrával megbökte a lány lábát.
– Ki a franc maga… - kérdezte rekedten a lány.
– Ó, elnézést a modortalanságomért. A nevem Rodolphus Lestrange, te pedig Piton lánya vagy, ha nem tévedek…
– Mit akarnak tőlem?
– Tőled?! Tőled semmit, szépségem. Nekünk Potter kell, és amennyire ismerjük, eljön majd, hogy kiváltson téged…
– Nem! Ő nem dől be maguknak! Sokkal több esze van annál, mintsem belemenjen egy ilyen ostoba mentőakcióba… - a férfi felröhögött.
– Hogy te milyen naiv vagy. Nincs más választása, vagy különben a halálodig kínzunk… bár most hogy Bella elment a Nagyúrhoz pár órára, tudod az eszembe ötlött valami… - miközben beszélt végighúzta kezét a lány combján.
Glory megpróbálta elrántani a lábát, de csak azt érte el vele, hogy a férfi durván a fenekébe markolt.
– Csak ne heveskedj, szépségem…, különben meglátod milyen heves is tudok lenni, ha megfeledkezem magamról… - a férfi haladt volna tovább kezével a lány testén, mikor az ajtó kivágódott és Bellatrix lépett be rajta.
– Hát te meg mit művelsz?!
– Ha nem látnád, tanulmányozom az árut… - Bella felhorkantott.
– Már megbocsáss, de amíg az én férjem vagy, ne taperolj holmi koszos kis korcsokat, főleg nem olyanokat, akiknek a degenerált apja elárult minket…
– Bella, ne kezdj el féltékenykedni, nem áll jól. Ha téged megdughat a Nagyúr, akkor nekem is jogomban áll szarrá kefélni azt, aki betéved a tömlöcünkbe! – tiltakozott a férfi, miközben szembefordult a nővel.
Glory kezdett egyre rémültebb lenni. Bella sértődötten kapta elő a pálcáját, majd egy nonverbális ártást küldött a lányra, mire az összegörnyedt. Glory úgy érezte, mintha valaki iszonyatos erővel hasba rúgta volna.
– Mit küldtél rá? – érdeklődött a férfi.
– Ó, csak gondoskodtam róla, hogy amennyiben hosszabb ideig szándékozol rajta élvezkedni, nehogy beüssön a baj és ideelljen neked egy fattyút…
Glory szeme könnybe lábadt, bár nem a hír miatt, inkább az iszonyatos fájdalom késztette rá, hogy az első könnycsepp végiggördüljön az arcán. A férfi lenézett a lányra, majd gügyögve így szólt:
– Jaj, szépségem, ne sírj, attól én még ugyanúgy fogom élvezni a dolgokat… persze az már biztos, hogy te nem leled benne sok örömöd.
Bella megforgatta a szemeit, majd kivonult, férje pedig röhögve ment utána, hogy elküldjék azt a bizonyos levelet. Glory megpróbálta ülőhelyzetbe tornázni magát, ami csak sokadik próbálkozásra jött össze neki. Ahogy felült érezte, hogy valami végigfolyik a lábán. Lenézve, temérdek mennyiségű vért látott. Tudta, hogy nem lesz jó vége, ha nem kerül ki innen minél hamarabb. Újra elfogta a félelem és a magány érzése, amitől ismét sírni kezdett. Pedig nem akart. Erős akart lenni, mint az anyja, aki még a halálból is visszatért értük… Ahogy eszébe jutott a kedves arc, a zöld szemek, úgy érezte belehal, ha nem jön érte az anyja. Maga sem tudta miért, de suttogni kezdett.
– Anyuci… gyere… értem… vigyél haza… - szipogta a lány, ahogy térdére hajtotta fejét egyszer csak pukkanásra lett figyelmes. Ahogy felpillantott, meglátta a rémült arcot vágó anyját.
– Anya… - suttogta, miközben megpróbált fókuszálni.
– Szentséges Merlinre…, mit tettek veled azok az állatok? – rémüldözött a nő.
– Jól vagyok, csak vigyél haza… haza akarok menni… kérlek – könyörgött a lány, akár egy kisgyerek, mikor már túlságosan fáradt mindenhez.
A folyosóról léptek zaját lehetett hallani. Lily megpördült és szembe találta magát Bellatrixszal. A fekete hajú nő kikerekedett szemekkel bámulta a vöröset.
– Ez lehetetlen! Neked már hullának kéne lenned! – kiabálta a nő, mire Lily a falhoz taszította egy ártással.
Csakhogy a kiabálásra Rodolphus is megjelent, és egy késátokkal eltalálta a nőt. Lily térdre rogyott, de még volt annyi lélekjelenléte, hogy átváltozzon. A főnix megragadta Glory karját, majd egy pukkanás kíséretében eltűnt.
Az irodában mindenki idegesen és egyben türelmetlenül fészkelődött. Harrynek lett volna egy csomó kérdése, de valahogy most egy sem jött a szájára. Hermione Sirius mellkasának támasztotta a homlokát és úgy próbált meg lehiggadni. Nem értette, hogy Lily hogy lehetett ekkora bolond. A főnix csak pár perce tűnt el, de egy pukkanás kíséretében újra meg is jelent. Glory úgy zuhant a padlóra, mint egy darab kő, őt pedig a főnix követte. Mindenki ijedten pattant föl és rohant oda a tetőtől talpig véres lányhoz, és a mellette heverő mozdulatlan madárhoz.
– Glory! – kiáltott föl Harry, miközben megpróbálta észhez téríteni a lányt, aki tiszta vér volt.
Draco arca elfehéredett és leült a földre. Tetőtől talpig reszketett, főleg mikor észrevette a főnixen látható nyomokat.
– Mellbe szúrták… eltalálta egy késátok… - motyogta maga elé.
Piton nem tudta, hogy hova forduljon, lányához vagy a főnix alakban lévő nőhöz. Végül a madár fölemelte fejét, majd utoljára átváltozott. A látvány sokkoló volt. Lily mellkasa szinte teljesen szét volt szabdalva. Legalább hat helyen érték az átkok, légzése pedig egyre szakadozottabbá vált. A szája sarkából vér csörgedezett és tekintetével Perselust és Harryt kereste. A fiú kínjában fel akart ordítani.
– Glory… - suttogta rekedten a nő, majd köhögött egyet, mindent beborítva vérrel.
– Ne beszélj, már itt van Poppy, ő majd segít! – csitította Sirius.
Lily erőtlenül megrázta a fejét.
– Elszúrtam… - ránézett Perselusra és halványan elmosolyodott.
– Li… ly… - dadogta a férfi.
Harry szeméből már patakokban folytak a könnyek.
– Szeret… lek ti… titeket… - lehelte a nő, majd helyén ismételten egy főnix jelent meg. A következő pillanatban a madár kigyulladt és hamuvá égett.
– Nem… NEM! – ordította Perselus, majd Harryt magához ölelve próbált vigaszt találni. Poppy közben elkezdett sürögni Glory körül, hogy mihamarabb szállítható állapotba hozza.
Nagyon izgalmas lett, bár a vége egy kicsit gonosz, hogy megölöd, de nekem volna egy ötletem, hogy miért is nem fog meghalni. Mert a főnixek különleges képességekel bírnak...
Válasz:
Jaj már le ne lődd a poént XD amúgy majd kiderül :P (El tudjátok hinni, hogy ilyen gonosz legyek? XD)
huh ez meredek fejezet volt és igazán szomorú, kiváncsi vagyok hogyan folytatod majd. nagyon tetszik. és a másik történeted folytatását is tűkön ölve várom
Válasz:
Örülök, hogy tetszik, majd igyekszem a másikkal is foglalkozi, csak mostanában minden összejött XD
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Mert a főnixek különleges képességekel bírnak...
Képesvoltál vissza hozni csak azért, hogy utána megöld. Ne tedd kérlek. Amúgy nagyon jó lett ez feji is.
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Köszi jó fejezet
volt de ilyen véget hagyni neki ez gonoszság.
Remélem hamar jön a következő
Timi