Siriusék sietősen visszatértek a kastélyba és azonnal mentek is Albushoz. Az idős mágus az asztala mögött ült, de azonnal fölpattant, ahogy a két férfi megérkezett.
- Nos? Megtaláltátok? – faggatta a két férfit.
- Mi… - kezdett volna bele Sirius, amikor betoppant Lily és Piton.
- Ti már végeztetek is? – lepődött meg Perselus.
- Ja… - vetette oda Sirius, mert már kezdte idegesíteni, hogy nem hagyják szóhoz jutni.
- ÉS?! – kiabált rá Lily.
- Ha hagynátok, elmondanám! Na, szóval Sipornak kellett volna elpusztítani a medált, de ő nem tudta ezért eldugta. Nekünk viszont odaadta, hogy pusztítsuk el – azzal a zsebébe nyúlt és elővett egy zsebkendőbe csomagolt valamit. – Tessék – letette az asztalra, majd visszahátrált.
- Ez lenne az? – kérdezte meglepetten Lily.
- Miért mire vártál, tűzijátékra? – mordult föl Piton. – Ez veszedelmesebb egy sárkánynál is. Albus, zárd el, amíg el nem tudjuk pusztítani…
- Igen, az lesz a legjobb, ha elteszem. Nagyon szép munka Sirius, hála neked, eggyel kevesebb.
- Köszönöm, de az érdem nem az enyém volt… - mondta a férfi lehajtott fejjel.
- Regulus a szívében igazi Griffendéles volt, csak az eszére hallgatott – Sirius felsóhajtott.
- Na és ti? Mit intéztetek? – kérdezte Remus.
- A mi látogatásunk nem úgy alakult, ahogy kellett volna… Luciusék ránk találtak… - kezdett bele Piton.
- Hogy te mekkora béna vagy! – csúszott ki Sirius száján.
- Bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű… - vágott vissza a bájitalmester.
- Elég! Halljuk mire jutottál? – állította le őket Albus.
- Szóval elé tártam a jövője egy részletét, valamint elhintettem előtte, hogy én meg tudnám gyógyítani a fiát, és hogy szükségünk van egy kémre.
- Gondolod, hogy segít nekünk? - kérdezett közbe Remus.
- Remus, őszintén? Nem tudom. De egy biztos, ha kötélnek áll, akkor is le kell tennie a megszeghetetlen esküt, biztosítékként. – Albus bőszen bólogatott.
- Nos, akkor most várunk, a többi pedig hamarosan úgy is kiderül – azzal mindenki elindult a szállása felé. Lily meglátogatta Minervát, aki a fiára vigyázott.
- Jó estét Minerva, megjöttünk – köszönt Lily, majd a mögötte sunnyogó Piton is biccentett egyet. Bár jó régóta ismerte a Griffendél ház fejét mégsem volt kibékülve a gondolattal, hogy most oda kell mennie az ő lakrészébe.
- Nagyszerű, és hogy ment?
- Jól, egész jól, majd Albus mindent elmond – darálta Piton, aki szeretett volna mielőbb eltűnni.
- Értem, akkor hát itt van Harry… - adta át gyorsan Minerva a kicsit, mire Lily fölvonta a szemöldökét.
- Történt valami? – kérdezte gyanakodva a nő, mire McGalagony hevesen rázni kezdte a fejét.
- Semmi! – Lily összeszűkült szemekkel nézett rá.
- Minerva, mi történt? – faggatta tovább az idős nőt, mire az megadta magát.
- Semmi vészes, csak a kicsi megtalálta a csokoládé tartalékom és megette… - Lily a homlokára csapott.
- Mégis mennyi csokiról van szó? – kérdezte rosszat sejtve.
- Csak két… három tábláról… és pár csokibékáról…
- Hogy mi?! Te szentséges Merlin, akkor most egész éjszaka nem fog aludni… - szitkozódott a nő.
- Bocsáss meg, csak egy kicsit adtam neki, de látta hogy hol volt a többi és amikor nem figyeltem, kilopta őket – védekezett az asszony.
- Már mindegy, készülök a virrasztásra… na menjünk, majd csak túléljük ezt is – sóhajtott Lily, közben Harry folyamatosan Piton felé kapálózott.
- Akkor mi megyünk is, jó éjt McGalagony professzor – köszönt el Perselus és kislisszolt az ajtón, Lily pedig kissé morcosan követte. Perselus elindult a szobája felé, de nem egyedül. Lily automatikusan követte őt. A férfi nem szólt semmit, mert látta hogy a másik erősen gondolkozik valamin. Elérték az ajtót, és a nő szó nélkül követte az előtte haladót. A szobába érve Perselus megállt, mire Lily belefutott.
- Na jó, mi a bajod? – kérdezte a férfi.
- Nekem semmi.
- Persze, etess mást – vetette oda Perselus miközben leült a kandalló elé. Harry kislisszolt anyja kezei közül és azonnal megrohamozta a megbűvölt kisautót.
- Nem hiszem el, hogy egy ilyen meglett nő, aki mellesleg tanár, nem figyel oda egy alig másfél éves gyerekre! Komolyan, ez azért durva, mégis kiben bízzak ezután? Ott van Albus, szeretem… imádom, de kétlem, hogy elbírna egy gyerekkel. Siriusról inkább ne is beszéljünk, Remus még mindig frászt kap, ha valaki hozzáér vagy neki kell valakihez hozzáérni…
- És mi van velem? – tette föl a kérdést a férfi. Lily lehuppant mellé, majd a vállára hajtotta a fejét.
- Nem akarlak téged terhelni mindennel. Már így is túl sokat teszel értem, értünk… hogyan tudom ezt meghálálni neked? – a férfinek volt pár ötlete, de gyorsan visszaterelte gondolatait a helyes mederbe.
- Semmivel, ez természetes…
- De Perselus, biztos lenne jobb dolgod is, mint egy özvegy nőt és a gyerekét pesztrálni… - vitatkozott a nő.
- Ugyan mi?
- Nem tudom! Új bájitalokat föltalálni, szórakozni, társaságba járni, kikapcsolódni, építeni az életed, a karriered… mellesleg mi van veled, még sohasem beszéltél nekem egyetlen lányról sem… - Perselus érezte, hogy forrósodik a helyzet, és lassan elveszíti az irányítást, ami egyenlő a totális és megmásíthatatlan lebukással. Lily várakozva nézett rá, mikor az ajtón kopogtatást hallottak. Perselus fölpattant és az ajtóhoz sietett. Albus állt előtte, de nem egyedül.
- Gyertek be… - sürgette őket, mire mindannyian beléptek, de a két csuklyás alak megállt az ajtóban.
- Perselus, úgy vélem, hogy ezt nektek kell elintéznetek. Szóljatok, ha esetleg szükség lenne rám… - mondta az öreg, majd eltűnt a kandallón át. Lily fölkelt, majd Perselus mellé sétált, mire a másik kettő felfedte kilétét. Lucius és Cissy volt az, de nem egyedül, mivel a nő talárja alatt valaki mocorogni kezdett és egy szőke üstök bújt elő. Harry érdeklődve figyelte a vendégeket, majd kikerekedett szemekkel vizsgálta a másik gyereket. Draco hasonlóan érdeklődött, és szülei meglepetésére ennek hangot is adott.
- Baba… - Cissy ekkor figyelt föl a másik fiúcskára.
- Igen, ő az én kisfiam, Harry szeretnél vele játszani? – kérdezte a szőke fiúcskát, mire az anyjára nézett, majd vissza rá és végül Harryre. Az anyja letette őt, mire a fiúcska tétován anyja kezébe kapaszkodva, elkezdett totyogni. Lucius feltűnés mentesen figyelte minden mozdulatát. Amint a két gyerek egymás mellé ért, leültek a szőnyegre és elkezdtek játszani, vagyis Harry játszott, Draco pedig elkezdte őt utánozni.
- Ilyet még nem csinált… - jegyezte meg Cissy elcsodálkozva.
- Vannak barátai? Úgy értem hasonló korú gyerekek… - kérdezte Lily.
- Nincs, senki sincs, akikkel összejárnánk…
- Akkor ezért van – állapította meg Lily. Közben Perselus intett a fejével, hogy menjenek át az irodájába.
- Mi átmegyünk az irodába, Lily, ha megkérhetlek gondoskodnál Cissyről és Dracóról?
- Persze, menjetek csak - válaszolta a nő és a két férfi eltűnt az egyik ajtó mögött.
- Szóval? Hogy döntöttél? – kérdezte Piton.
- Ez nem ilyen egyszerű, Perselus te is tudod, ha lebukom nem csak nekem, de a családomnak is vége… - Piton bólintott.
- Hidd el, pontosan tudom…
- Bizonyítékot akarok, hogy amiket mondtál a Nagyúrról és a jövőnkről, mind igaz! – követelte a férfi. Ekkor asz asztalon megjelent egy merengő.
- Rendben, de előre figyelmeztetlek, nem lesz kellemes utazás és a biztonság kedvéért, ha utána sem állsz át a mi oldalunkra, akkor ezeket az emlékeket törlöm a fejedből, rendben? – Lucius bólintott. Ekkor Piton különféle emlékeket szedett elő a fejéből, amiket aztán a merengőbe engedett. Lucius amint a másik megadta a jelet, belemerült az emlékek forgatagába.
Egy ismerős szobában találták magukat, a zöld falak és a játékot most is ott sorakoztak. Lucius körbenézett és meglátta a fiát a kiságyban.
- Ez Draco? – kérdezte tétován.
- Igen, ekkor kapta meg tőlem a gyógyszert – válaszolta Piton. A következő pillanatban belépett Lucius és Perselus, majd az alvó fiúcskához léptek.
- Gondolod, hogy használ? Nagy szégyen lenne, ha a fiamból kvibli lenne… - Az igazi Lucius elfintorodott az emléket látva.
- A fiad egészséges lesz – Válaszolta az emlék Piton és megitatta a fiúval a kémcső tartalmát. Ezután váltott a kép, a Roxfortban voltak a tanévnyitó ünnepségen, egy szőke fiú lépett a süveghez és még a fejére sem került a süveg, már ordította is:
- Mardekár! – Lucius mosolyogva figyelte a jelenetet.
- Ez igaz? Tényleg mardekáros lesz?
- Szerintem ez az egy dolog, ami nem fog változni a jövőben, hogy ő oda kerül – taglalta Piton. A kép megint váltott.
- Mielőtt ezt megnézed tudnod kell, hogy abban a jövőben Voldemort eltűnt tizenegy évre miután megölte Harry családját. Harry volt az, aki végzett vele, vagy legalábbis kiiktatta egy időre – Lucius nagy szemekkel meredt a másikra. Közben a kép kitisztult és egy temetőben találták magukat. Lucius végignézte, ahogy Voldemort újra testet ölt. Elszörnyedt a félig hüllő kinézetű valamin. Ehhez nem is fűzött semmilyen kommentárt, ám a következő képek is hasonlóan sokkolták. Egy régi kúria falain belül voltak. Voldemort éppen kedvenc hobbijának hódolt, miszerint embereket kínzott halálra, többnyire muglikat. Lucius végignézte, ahogy egy férfit előtte csonkítanak meg egy nőt pedig halálra erőszakolnak. Ekkor elkezdett öklendezni.
- Bírd ki, lesz ennél még rosszabb is! – parancsolt rá Perselus és a kép változott. Ismét ugyan az a hely, Lucius térdepelt a nagyúr előtt, arca tele volt sebekkel, ruhája szakadt és koszos volt.
- Nagyúr, kérlek könyörülj rajtam… tudom, hogy hibáztam, de… - ekkor eltalálta egy cruciatus átok, amitől a földön fetrengett. Aztán az átok véget ért. Az igazi Malfoy körbenézett és meglátta a tőle pár méterre zokogó Narcissát. Ekkor Voldemort odarángatta a nőt, majd mindenki előtt leteperte a földre. Lucius nem bírta nézni. Az emlékbeli szőke férfi dühtől eltorzul arccal és reszkető kézzel hevert a földön és végignézte, ahogy a feleségét megbecstelenítik. Ám a Nagyúrnak ennyi nem volt elég, elvárta, hogy az összes jelenlevő halálfaló tegye meg ugyanezt, mintegy elrettentésül, amiért Malfoy hibázott.
- Ez lehetetlen! Ez egy állat! Ez nem normális?! Ki képes ilyen bődületes kegyetlenségre? – kelt ki magából Malfoy.
- Mégis mit vártál? Én elmondtam mi lesz… - mikor látta, hogy Lucius lassan eszét veszti a látvány és a hangok hallatán, képet váltott. Ebben Lucius a börtönben ült, Cissy és Draco jött hozzá látogatóba a rácson keresztül beszélt vele. Ahogy meg akarta fogni felesége kezét, az elhúzódott tőle.
- Cissy sohasem emészti meg azt, ami vele történt. Idegösszeroppanást kap, a fiadnak pedig Voldemort egy külön feladatot ad… - a kép ismét váltott. Roxfort, óratorony Dumbledore fegyvertelenül áll Draco előtt, aki könnyeivel küszködve tartja őt sakkban.
- Draco azt kapja büntetésül, hogy ölje meg Albust… a fiad nem tudja teljesíteni, így a halál vár rá… - az utolsó kép egy átkokkal megkínzott szinte félig halott fiút mutatott neki, akit az emlékbeli Perselus ápolt. Luciusnak ennyi bőven elég volt, remegve ért padlót a földön és kiadott magából mindent.
- Próbálj meg megnyugodni, itt egy nyugtatófőzet, ezt idd meg – Lucius szó nélkül lehajtotta a fiola tartalmát, közben Perselus föltakarított utána.
- Ez mind igaz? Valóban így lesz? Ilyen lenne a jövő? – suttogta maga elé a férfi.
- Nem, valószínűleg változik, mivel már a kiindulási pont is más. Voldemort nem tűnt el, ez pedig mindent fölborít és mindenek előtt felgyorsít. Lucius, tudom hogy ellenkezik az elveiddel, hogy az „ellenségeidnek” segíts, de gondolj bele. Ha segítesz, közelebb kerülünk hozzá, hogy az a szörny megdögöljön végre és nyugodt, normális életünk legyen! – Lucius szeme megvillant.
- Egy olyan élet, ahol ő nem létezik és a magunk urai vagyunk? Hát legyen, ha csak a fele is igaz annak, amiket az előbb láttam, örömest állok az oldalatokra, és ha lehet személyesen szúrom hátba azt a nyomorék szemétládát! Megvédem a családom, a nevem!– Perselus elvigyorodott.
- Pontosan ezt vártam Lucius Malfoytól, na gyere megkeressük Albust, ő elmondja a továbbiakat…
- És a fiam? Akkor meg tudod őt gyógyítani? – reményteljesen nézett a másikra.
- Persze, hiszed vagy sem… Dracót akkor is meggyógyítottam volna, ha nemet mondasz nekem. Elvégre mégsem hagyhatom cserben a keresztfiam – Lucius őszintén elmosolyodott, talán életében először.
- Köszönöm… - Piton leintette, majd kiléptek az ajtón. Odakint legnagyobb meglepetésükre Lily és Cissy teázgattak, míg Harry és Draco felváltva nyüstölték a kisautót.
- Brüm… - nevette Draco, mire az apja odasietett fölkapta és egy puszit nyomott a gyerek homlokára. Cissy kikerekedett szemekkel nézett rá.
- Lu… Lucius, jól vagy?
- Persze, nem őrültem meg, csak rájöttem, hogy mit kell tennem – magyarázta a férfi, majd visszatette fiát, adott egy csókot feleségének és elindultak Perselusszal. Persze mielőtt kiléptek volna egy kiábrándítót szórtak magukra.
- Hát ez furcsa volt… - állapította meg Lily.
- Nekem mondod? Még sohasem csinált ilyet mások előtt…
- Férfiak, ki érti őket? – vont vállat Lily mire mindketten kuncogni kezdtek.
- Jut eszembe, mi van közted és Perselus közt? – Lily elvörösödött.
- Semmi, tényleg semmi, csak… ő a legjobb barátom. Megmentett engem és a fiam, sajnos James… - ismét könnybe lábadt a szeme.
- Sajnálom, tudom mit érezhetsz… de neked itt van Perselus, akire támaszkodhatsz és még van pár barátod gondolom…
- Persze, ott van Remus, és Sirius… - Cissy arca felragyogott.
- A kicsi Sirius?
- Hogy kicsi? Csak ezt meg ne hallja, már így is komplexusai vannak… - ezen ismét nevetni kezdtek.
- Tudod, valahol Siriusra mindig büszke voltam, mert képes volt ellentmondani a családnak, képes volt arra amire én soha - sóhajtott föl Narcissa.
- Tudod valamit nem értek. Elnézem a fiad és összehasonlítva az enyémmel valahogy… érettebbnek tűnik, pedig Draco az idősebb – aggodalmaskodott a nő.
- Szerintem ez a betegsége miatt van, de hamar behozza, amint meggyógyul.
- Úgy legyen – bólintott a szőke, majd tovább nézték, ahogy Draco minden áron Harryt akarja utánozni.
Szokás szerint nagyon jó!!!
Annyira aranyos eggyütt a két gyerek Remélem az ikreket is hamarosan folytatod!
Üdv Timi