A baleset

- Hűű, Lily tényleg ijesztő tud lenni… - állapította meg már az ajtón kívül Sirius. Harry fészkelődni kezdett, majd érdeklődve nézett körbe. Remus még mindig vigyorgott, majd elindultak lefelé a lépcsőkön tudván, hogy a diákok most éppen órákon ülnek.

Lily összefont karokkal ült az ágyon, míg Perselus sértődötten lapozgatott egy könyvet. Az egész helyzet annyira gyerekes volt, és idegesítő, hogy szinte már otthonosnak lehetett tekinteni. Az elmúlt pár napban Lily olyan dolgokon ment keresztül, amit senkinek sem kívánt volna. Elvesztette a férjét, akit szeretett. Mindemellett majdnem meghalt ő is. Már bánta a gondolatot, ami akkor első éjszaka megfordult a fejében.

- Jobb volt, amíg veszekedtünk, addig legalább szóba állt velem… - gondolta és ettől még inkább elszomorodott. Most, hogy nem volt mivel foglalkoznia, agyába tódultak az emlékek, James kiáltása, aztán a zöld villanás, és James élettelenül esik le a földre… aztán az a szörnyeteg felajánlotta neki, hogy a fiáért cserébe élhet, de ő nem akarta. James és a fia nélkül mi lenne nélküle? Aztán mikor már azt hitte, hogy mindennek vége, megjelent Perselus. Akivel már évek óta megszakadt szinte minden kapcsolata, és egyszerűen megmentette őket.

De most ugyanez a férfi ott ül, magába gubózva és ránézésre megállapítható, hogy utálja őt. Valahol itt szakadt el a cérna Lilynél, és először csak némán kezdtek el potyogni a könnyei. Vállát lágyan rázta a zokogás, és úgy érezte hogy semminek sincs értelme a világon. Nem tudta mennyi idő telt el, mióta borult térdeire és öleli át magát, akár egy gyermek az anyaméhben. A kín és az emlékek, a szenvedés, a gyász, a fájdalom most mind egyszerre rohamozták meg, teljesen maguk alá gyűrve őt.

Perselus egyszer csak arra lett figyelmes, hogy Lily, fejét a térdeire hajtotta. Azt hitte csak álmos, vagy netán így kényelmesebben ül, aztán meglátta az ismerős rángatózást. Szíve összeszorult, az emlékre, amiben egy másik nő gubbasztott ugyan ilyen pózban az egyik poros kis sarokban. Édesanyja sírt mindig így, magába fojtva a bánatot. Akaratlanul cselekedett, felállt és odasétált a nő ágyához. Nem tudta mit tehetne, hiszen ő sohasem volt jó az ilyenekben. Nem tudta mit kéne mondania, vagy tennie. Leült az ágy szélére és kezét tétován a nő hátára tette. Olyan közel volt hozzá, hogy szinte beleborzongott csupán az érintésébe is.

Annyi éven keresztül vágyott rá, hogy láthassa, hogy megérintse, hogy egyáltalán hallja a hangját… most pedig itt van, de nem mondhatja el mindezt neki. Perselus félt! Félt a visszautasítástól, és attól, hogy ez a törékeny - talán idővel ismét barátságnak nevezhető -, valami szertefoszlik, akár a hajnali köd a nap első sugaraira. A teste szinte lángolt, égetett, és belül valami ki akart törni. Üvölteni a semmibe, hogy SZERETLEK!… de nem tehette meg. Most biztosan nem. Egyelőre ez a fiatal nő gyászol, és ő pontosan tudja, hogy milyen az, hiszen ő tizenhét évig gyászolta egyetlen szerelmét. Perselus eldöntötte, kitart a nő mellett. Nem akarja… nem tudja elveszíteni, még egyszer! NEM! Ha nincs más, mint barátként mellette állni, akkor megteszi, itt lesz vele, fogja a kezét, és vigasztalja. Bármit megtenne, csak Lily közelében maradhasson.

Lily, ahogy megérezte a hátára simuló kezet, felkapta fejét és könnyfátyolos szemmel tekintett Perselusra. A férfi most nem vágott sem haragos, sem gúnyos arcot. Kicsit emlékeztette a nőt arra, mikor még kicsik voltak, és ő mindig ilyen arcot vágott, ha szomorú volt.

- Perselus szomorú lenne? De miért? – ahogy a fekete szemekbe nézett egyszerűen elvesztette önuralmát és hozzábújt Perselushoz. Úgy kapaszkodott belé, mint fuldokló a mentőcsónakba.

A férfi lágyan átölelte a nőt, majd finoman ringatni kezdte. Nem tudta mit mondhatna, mindent annyira oda nem illőnek érzett. Ott ültek egymást átölelve a néma csendben, de egyikük sem tudott megszólalni. A percek csak teltek, de ők meg se mozdultak. Perselus lassan hozzászokott a nő érintéséhez, és már nem érezte olyan furcsának, mint az első pillanatban. Lily lassacskán megnyugodott, bár az elfojtott sírásból, mostanra hangos szipogás lett. Az ajtó kinyílt és Siriusék léptek be rajta. Látva a jelenetet először ledermedtek. Sirius már lépett volna közelebb, de Remus megállította, majd fejével az ajtó felé intett. Ők itt most nem tehettek semmit.

Siriusék kényszerből ellátogattak Hagridhoz, aki már nagyon várta őket. A csontropogtató ölelést is csak a kicsi miatt úszták meg.

- Jaj drága barátaim… ez annyira szomorú… - hüppögte a vadőr, mikor ránézett a kicsi Harryre.

- Igen, de már nem tudunk mit tenni. Örülhetünk, hogy Lily is megúszta… - Hagrid csuklott egyet.

- Most hol van a drága? Nem akartam zavarni, biztosan kikészült.

- Igen, most Piton vigasztalta, ahogy láttuk… - fintorgott Sirius.

- Perselus Piton? Akkor csak jól hallottam, amit Dumbledore mondott… ezek szerint tényleg neki köszönhetjük Lily életét, Merlin áldja érte… - a végére megint hangosan felzokogott. A kicsi Harry eközben alaposan szemügyre vett mindent, de a leginkább a nagy szürke kutya tetszett neki.

- Tutyus! – nyújtogatta kis kezeit az állat felé, aki egyre csak hátrált. Mikor már-már elérte, kitárult az ajtó, és így az állat menekülőre fogta a dolgot.

- Héééé ááááá! - egy sikítás, majd egy csattanás. Siriusék egyszerre ugrottak föl, hogy megnézzék vajon kinek esett baja. Az ajtó előtt egy fekete talárba burkolózó alak kuporgott a földön.

- Jól vagy? – aggodalmaskodott Remus a kislányt látva, aki sebes térdét tanulmányozta.

- Persze… - szipogta -, már megszoktam, mindig elesek, vagy rám esnek, vagy ilyesmi – hadarta, miközben föltápászkodott. Remus megkönnyebbült, hogy a lánynak különösebben semmi baja. Ahogy megfordult, Sirius felkiáltott.

- Nymphadora! – a kislány először boldogan, majd haragosan nézett a férfira.

- Úúúúúgy utálom, mikor így hívnak! Ha nagy leszek nevet változtatok! – zsörtölődött még egy kicsit. Sirius tekintete megakadt Remus dermedt arcán, majd egy gonosz vigyorral odahajolt a lányhoz.

- Rendben, nem hívlak így, egy feltétellel. – A kislány kíváncsian hallgatta.

- Mi az ajánlatod? – kérdezte végül, mire Sirius felháborodva meg is jegyezte:

- Azt a mardekáros ősödet… na veled se lehet üzletelni! – A kislány haja hirtelen tűzvörösre váltott jelezve, hogy mennyire fölidegesítette a másik.

- Ó, Dora, mi szél hozott? – érdeklődött Hagrid, aki csak most figyelt föl a lánykára.

- Csak jöttem szólni, hogy az igazgató úr várja a vendégeket az irodájában. – Remus hulla fehér arcára nézve a lány felvonta szemöldökét. – Jól vagy? Nem nézel ki valami egészségesen…

- Pe… peeersze… csak elbambultam. – Remus kishíján elájult, ahogy a lány rámosolygott. Sirius még mindig úgy érezte, hogy nem hagyhatja ennyiben a dolgot.

- Na és mond csak Dora, mi a helyzet a pasikkal? – A kislány értetlenül nézett rá, majd legyintett egyet.

- Sirius, nem mindenki olyan, mint te… - Hagrid ezen kuncogni kezdett.

- Na de, hogy beszélsz te a bátyáddal? Ezért büntetést érdemelsz! – kiáltott föl a férfi és üldözőbe vette a kislányt. A vége az lett, hogy estek egy nagyot, Sirius egyenesen rá a gyerekre. Dora fájdalmasan jajdulva mászott ki Sirius alól. A férfi ijedten ugrott hátra, nem tudva, hogy mi történt. Remus mintha csak egy villám csapott volna bele, odaszaladt és megfordította a lányt.

- Mid fáj? – kérdezte aggodalmasan, mire Dora szipogva a bokájára mutatott.

- Azt hiszem kiment… pár bűbáj és rendben lesz. – Furcsa volt látni ezt a kislányt, aki olyan bátran viseli a fájdalmat, Remus valahogy úgy érezte, hogy meg kell őt védenie mindentől. Felkapta az ölébe, és elindult vele vissza a kastély felé.

- Hé! Haver, ő még csak egy gyerek! Nehogy rávesd magad! – kiabálta utána Sirius. Harry egyszer csak sírni kezdett, mire Hagrid odafordult.

- Na nézd már, róla meg majdnem meg is feledkeztünk. – Fölvette a gyereket, majd fintorogva Sirius kezébe nyomta.

- Most meg mi van?

- Azt hiszem becsinált, vidd vissza a kastélyba és tedd tisztába! – Sirius fintorogva, de fölvitte Harryt, hogy valaki - mert ugyan ő biztos nem -, tegye tisztába a gyereket.

Lily légzése már teljesen egyenletessé vált, de még mindig nem engedte el Perselust. Valahogy olyan biztonságban érezte magát az ölelő karok közt. Perselus még egy utolsót simított a nő haján, mikor az ajtó ismét kitárult. Remus lépett be rajta, karjában egy diáklánnyal. Piton felvonta egyik szemöldökét, majd gunyorosan megjegyezte.

- Azért ez egy kicsit túlzás… ilyen fiatalon rámászni valakire… - Lily odafordult, és észrevette a férfi karjaiban a most kékes hajjal pompázó kislányt.

- Remus! Szégyelld magad! - förmedt rá, mire már a férfi is észhez tért.

- Mi? Ja nem! Nem, nagyon nem… Sirius ráesett és kiment a bokája, hol van a javasasszony? – Piton vállat vont, majd vonakodva fölállt és odasétált a lányhoz.

- Látja, Miss Tonks, én ezért mondom mindig, hogy magát védőbűbájjal kellene az utcára engedni. – A lány megszeppenten nézett a férfira, akit még életében nem látott, ennek ellenére az tudja a nevét.

- Ki maga?

- Remélhetőleg egy olyan valaki, akinek nem kell többet ellátnia a törött bokáját. – Remus ijedten nézett a lány lábára.

- Eltört? De hát nem is sírt. - A lány, sértésnek vehette a dolgot, mivel haja ismét elkezdett pirosba váltani.

- Esetleg nem akarod letenni? Azért a kisasszony se pehelysúlyú… - akadékoskodott tovább Piton, akinek igencsak tetszett a kialakult helyzet. – Lesz még elég időd fogni… - Remus erre úgy elvörösödött, hogy arcszíne vetekedett a lány hajával. Végül letette az egyik székre, majd leguggolt mellé. Valahogy nem tudta őt otthagyni. Perselus eltávolította a lány cipőjét és zokniját, hogy aztán szemügyre vegye a feldagadt bokát.

- Igazam volt, eltört… hozok egy pótcsont-rapidot, de előtte helyre kéne igazítani a csontot… Remus, fogd le! – Dora rémülten nézett Remusra, aki legalább olyan ijedt volt, mint ő. Ahogy Perselus megkezdte a műveletet, a kislány arca görcsösen megfeszült, de egy pisszenést sem adott ki. Pár pillanat és egy hangos reccsenés után Perselus befejezte a műveletet, majd elsietett a bájitalt megkeresni. Addig Dora, Remus vállára hajtotta a fejét és próbált nem sírni.

- Tudja, Miss Tonks, magában mindig is ez lesz a nagyszerű és kivételes… sohasem fog sírni, bármilyen fájdalom is érje, és erre igazán büszke lehet… - Dora bólintott, de még mindig nem tűnt meggyőzöttnek, ezért Piton folytatta. – Tudja, ismerek még valakit, aki hasonlóan jól tűri a fájdalmat, dacára annak, hogy teliholdkor kénytelen átváltozni vérfarkassá… - Remus pánik szerűen kapta oda a fejét, nem hiányzott neki, hogy még valaki megtudja a titkát.

- Perselus…

- Ugyan már, mit mártírkodsz… Lupin, te tudod a legjobban, hogy mit jelent ez az egész, de téged se láttalak még bömbölni, mikor a bordáid átrendeződnek. – Remus összerezzent, igen az emlék mindig is túlságosan hatásos, ha erről van szó. Dora tátott szájjal nézett Remusra.

- Te vérfarkas vagy? – Remus elhúzta a száját, majd bólintott. Lily azt hitte megint elkezdi a sírást, mert az egész helyzet annyira abszurd volt. – Milyen? Nagyon fáj? Mit érzel? Elmeséled? – Úgy tűnt, hogy a lány teljesen meg is feledkezett a lábában lévő fájdalomról, és a bájitalt is gyorsan lehajtotta, hogy visszafordulhasson Remushoz. A férfi ismét elvörösödött, még sohasem kérdezte őt senki ilyesmikről. Aztán megérkezett Sirius is Harryvel a kezében, majd odanyomta Lilynek.

- Tedd tisztába… bűzlik tőle a kastély! – majd oldalra kapva a fejét meglátta Dorát. - Jobban vagy már? – A kislány összeszűkült szemekkel nézett rá.

- Nem, miattad eltört a bokám, és még rám mondják, hogy béna vagyok! – Piton erre felnevetett, majd így szólt:

- Jogos a kisasszony panasza, de szerintem most költözzön át erről a székről egy másik ágyra, mivel az éjszakát itt kell töltenie. – Lily ámulva nézte Pitont, amint olyan határozottan viselkedik, mint akinek több éves tapasztalata van az ilyen dolgok terén.

- Jaj ne… utálom a gyengélkedőt, unalmas, és mindig egyedül vagyok.

- Most nem leszel, én is itt vagyok, a nevem Lily, ő pedig a kisfiam Harry. – Dora rámosolygott a nőre, majd bólintott. – Rendben, de Remus is maradjon itt és meséljen a vérfarkasokról! – követelte a lány, mire Remus felsóhajtott.

- Rendben… mesélek róluk. – ígérte, majd óvatosan fölemelte és áttette a Lilyék ágya mellettire. Miközben Remus egyre inkább belemelegedett a mesélésbe, addigra a bájital is hatni kezdett. Sirius kedvtelve figyelte őket, és már azt tervezgette, hogy milyenek lesznek ők együtt, persze ha a kislány felcseperedik.

Időközben Lily elkezdte átpelenkázni Harryt, ami nem ment egyszerűen, tekintve, hogy pálcája a tűz martalékává lett.

- Perselus, segítenél? – A férfi úgy nézett rá, mint valami idegenre.

- Hogy mi? Én ugyan nem fogom bepelenkázni, ezt a kis… bűzgombócot! – háborgott Piton és undorodó arckifejezéssel nézte a gyereket.

- Perselus… nem azt kérem, hogy te tedd tisztába, csak kölcsön szeretném kérni a pálcád… - Piton ezen még jobban fönnakadt, még hogy az ő pálcáját odaadja bárkinek is, az teljességgel ki volt zárva.

- Dehogy adom, ez az enyém…! - Lily lesajnálón nézett végig rajta.

- Akár egy gyerek, aki irigy a játékára… tudod mit? Tartsd meg, nekem ugyan nem kell, és amúgy is béna lennél hozzá, hogy tisztába tedd…! - Pitoban megkondult az a bizonyos büszkeséget jelző harang.

- Na majd meglátjuk! - azzal félretolta Lilyt, és megállt a vigyorgó kicsi előtt. Undorodva szedte le róla a pelenkát, majd mikor az lekerült a gyerekről, olyan gyorsan küldött rá egy tisztító bűbájt, amilyen gyorsan csak tudott. Végül fellélegezve adta rá a gyerekre a tiszta pelenkát, majd egyszerűen a nő kezébe nyomta.

- Tessék, és meg ne halljam legközelebb, hogy nem vagyok képes rá! – vetette oda, majd elviharzott az ágyára. Pár percre rá a gyengélkedőre megérkezett az igazgató, és Sirius a homlokára csapva kapcsolt, hogy nem mentek fel az öreghez.

- Úgy látom, a mai fiatalság fittyet hány az öregek kérésére, és ahelyett, hogy ők jönnének, az időseknek kell felkeresni őket. – Remus szégyenkezve meredt a padlóra, hiszen ő mindig is pontos volt és megbízható, erre most összeszidják, akár egy gyereket.

- Igazgató úr, az én hibám… - kezdett bele Dora, mire az idős mágus érdeklődve felé fordult. – Szóval én szóltam nekik, de akkor hát… eltört a bokám, és felhoztak ide, azután nem engedtem el Remust, de kérem, ne haragudjon rá…! - azzal elővette legártatlanabb tekintetét és úgy nézett Albusra.

- Ohho gyermekem, nos legyen, akkor nem Remus tehet róla, de mi van Siriusszal?

- Oké, bevallom, elkezdtem kergetni Dorát, aztán elestünk, pontosabban én rá, és eltörtem a bokáját, azóta meg itt vagyunk, és teljesen el is felejtettem, hogy önhöz kéne menni. – Miután a gyónást befejezte, Dumbledore csillogó szemmel nézett a Dora ágya mellett ülő Remusra.

- Úgy hallottam, hogy kivételes tehetséged van a tanításhoz, Remus… - A férfi elakadó lélegzettel nézett rá.

- Én nem… nem tudom, ezt Perselus mondta, én… - az igazgató leintette.

- Én bízom Perselus szavaiban, és úgy döntöttem, hogy mivel sajnos két kiváló tanárunk is meg óhajt válni tőlünk már egy ideje, ha még mindig így akarják, akkor átvehetitek a helyüket.

- Mi az, hogy átvehetjük? – kérdezte a bájitalmester.

- Úgy, hogy te tanítod majd a bájitaltant, Perselus. Míg Remus a sötét varázslatok kivédését. – Piton úgy érezte, hogy mindjárt hányni fog.

- Nem, én nem akarok megint tanítani. Elég volt ennyi éven keresztül azon szenvedni, hogy valami értelmet verjek az olyan fajankók fejébe, mint Potter és társai. Azelőtt sem volt egy megvalósult gyönyör a tanítás, de mióta ők megjöttek, nem csak nekik kínszenvedés, de nekem is… - Albus rámosolygott, majd így szólt:

- Perselus, a kastélyt nem hagyhatod el, a te érdekedben, és mivel ilyen nagy veszélyt jelentesz mindenki másra a tudásod miatt, így mások miatt is maradnod kell! Valamint én nagyon örülnék, ha egy olyan valaki tanítaná a diákokat, aki nem csak a tankönyvekben leírtakat tudja nekik megtanítani, hanem valami pluszt is, ami kell a túléléshez.

- A csatamezőn nem bájitalokkal fognak harcolni, hanem pálcával és átkokkal, ha ezt akarod, akkor inkább alkalmazd Lupint és Blacket, ők a te embereid.

- Nos rendben, de ez esetben egy másik személyt kell találnom a bájitaltan tanítására, mivel Lumpsluck professzor még a mai nap folyamán elhagyja a kastélyt, sürgős öhm… családi problémákra hivatkozott. – Piton fújtatott egyet, de nem mondott semmit. – Hát legyen, ebben az esetben a második legalkalmasabb személyt kell fölkérnem… Lily kedves, elvállalnád a tanítást, persze egyelőre csak az év végéig, és ha ezután már nem szeretnél tanítani, akkor keresünk valaki mást. – Lily tátott szájjal nézett az igazgatóra. Az igaz, hogy végig kiváló volt bájitaltanból, és az auror képzőben is várakozáson felül teljesített, de hogy rábízzák a diákokat, azt valahogy nem tudta elképzelni.

- Ezt nem… mármint jó lenne, de itt van Harry… vele mi lesz? És a nagyobb diákok? Annyira nem vagyok tapasztalt, mi lesz, ha miattam buknak meg? – Perselusban megszólalt a lelkiismeret… vagy ha úgy tetszik a számító mardekáros oldala.

- Lilynek igaza van, a vizsga előtt állókat nem lehet ilyen veszélynek kitenni. Akkor csináljuk úgy, hogy én elvállalom őket ötödévtől és az első négy évfolyam megmarad Lilynek. Így több időt lehet a fiával, és talán engem se idegesítenek halálra a kölykök… - Lily szélesen elmosolyodott, majd odasétált Perselushoz, és átölelte.

- Köszönöm. – Perselus csak egy pillanatra mosolyodott el, majd gyorsan rendezte vonásait.

Súgó 2 hozzászólás

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.

1

2009.09.14. 15:02 Denelind Hali! Ohh ez igen arranyos fejezet lett. ^-^ Nekem nagyon tetszik! Remus is... olyan aranyos volt! XD Sirius meg...tipikus Sirius, őt mindig is ilyennek képzeltem el. Nagyon várom már a következő fejezetet, és kicsit azért szomorkás vagyok, mert ilyen rövid lesz a történet... sokkal több fejezetben el tudnám olvasni, hogy mi történik velük. ^-^ Remélem mihamarabb lesz folytatás, én nagyon várom! Puszi! U.I.: Megszületett az új fejezetem a történetemben. ;-) Válasz: Ki beszélt itt rövid történetről, eddig 9 fejezet van kész XD és még vagy 10 lesz, ha neked az rövid... köszi a kritikát :D

2009.09.12. 13:55 mei Szia drága! Oho Perselus Piton te most aztán belesétáltál de alaposan.Ez igazán édes fejezet volt.Nekem nagyon úgy tűnik most,hogy ennek a végén bizony Harrynek lesz egy nagyon új apukája.Perselus utolsó kivánsága annyira teljesült,hogy gyakorlatilag abszolute teljesen megváltoztatta a jövőt.Tehát most már aztán akármit meg lehet tenni hiszen úgysem az fog történni mint a múltban.Azért nem volt szép doglog Remust máris összeboronálni egy első éves kislánnyal még akkor sem ha a végén ő lesz majd a felesége.A végén még ez a kiscsapat valóban teljesen össze fog tartozni és Perselus is teljesen át fog alakulni.Bár még mindig megvan a morozus mogorva és szarkasztikus viselkedése de azért már kezd változni.Lily azt hitte,hogy Perselus mérges rá pedig ha tudná,hogy ő élete egyetlen nagy szerelme.Nos Lily mellett aligha hiszem,hogy olyan morgós vénemberré fog válni mint régen.Hiszen most ott van mellette Lily akit nem akar többé elengedni és ha ez így van akkor előbb utóbb Harryt is el fogja fogadni.Nos legalább már azt is tudjuk,hogy Perselus még arra is képes,hogy tisztába tegyen egy gyereket nem is akárhogy.A bájitaltan tanítását is megosztva viszi majd Lilyvel együtt.Nos Sirusba azért még benne van egy kis kettősség.Tudja,hogy nem csak Lily életét de az övét is megmentette és emiatt hálás a férfinek de azért még nem tudta teljesen elfogadni.Viszont azért az már haladás,hogy nem rontott be amikor a gyengélkedőre visszaérve azt látták,hogy Perselus átölelve vígasztalta a nőt.A régi Siriust nem tudta volna visszatartani Remus azzal,hogy megfogja a kezét és a fejével int,hogy ők itt most nem tudnak semmit tenni.Nos úgy tűnik,hogy elég szépen alakulnak a dolgok.Köszönöm szépen a mai frisst.Életmentő volt.Élveztem olvasni.Kiváncsian várom a folytatását.Addig is puszi,meiImádlak. Válasz: Hát igen Perselus teljesen átalakul, de azért még marad benne a régi morgós és antiszoc énjéből (ezt a kövi fejezetekben meg is látjátok) XD meikém, köszi a kritikát, bocs, hogy nem ömlengek, de elég kevés az időm... imádlak