Harryék megérkezése óta már egy hét telt el. A ház szinte teljesen átalakult, és ebben főleg a lányok keze volt benne. Már közel sem volt olyan rémisztő belülről, mint azelőtt. A falakat világos tapéta díszítette, míg a nappaliban a bordó volt a domináns szín, jelezvén a ház lakói mind Griffendélesek… illetve nem mind, de Pitonnak nem volt beleszólása a dologba. A Rendtagok rendszeresen megfordultak a főhadiszálláson, s ezzel egyetemben a fiatalokat száműzték az emeletre.
- Ez kész röhej, tőlem várják el a világ megmentését, de a gyűléseken nem lehetek ott! – lázongott Harry.
- Harry nyugodj meg, azzal semmit nem segítesz, ha árkot jársz a padlóba. – csitította Hermione.
- Hagyd már Mione, teljesen igaza van! – csattant föl Ron.
- Szerintem mindkettőjüknek igaza van. Piszokság, hogy ő a kulcsember és mégis mindent eltitkolnak előle, de értsd meg Harry, azzal nem jutsz közelebb a célhoz, hogy itt mászkálsz… - Glory szavaira Harry szeme fölcsillant.
- Szóval? Mi a terved? – lehuppant a lány mellé.
- A mai gyűlésre már nem tudunk bejutni, ám a holnapira igen. – magyarázta Glory.
- Miért holnap is lesz gyűlés? – kérdezett vissza Ron.
- Igen, lesz. A terv pedig a következő. Én átváltozom, egy telefület rám aggattok, aminek a másik felét beviszem a szobába… - Hermione a fejét ingatta.
- Nem jó, ha Mordon is itt lesz, rögtön kiszúr, és Remus szaglása is jobb az átlagosnál. – akadékoskodott.
- Akkor be kell kenni valami olyasmivel, amitől nem tud szabadulni. Mondjuk, holnap ráboríthatnátok egy üveg parfümöt, lehetőleg valami jó töményet, és persze Glory is kap majd belőle. – hadarta Harry.
- Ez egész jól hangzik. – vigyorgott Ron. Hermione még mindig kételkedett a dolog jó végkimenetelében, de ráhagyta barátaira. Másnap Ron volt olyan „ügyetlen”, hogy egy egész üvegnyi parfümöt Remus nyakába öntött, amitől persze a férfi nem bírt megszabadulni. Sirius piszkálta is érte eleget.
- Remus, az illatod olyan, akár a virágos rét tavasszal… - Remus csak morgott valamit az orra alatt, majd megsértődve bevonult szobájába, s csak a gyűlés előtt jött ki onnan. A fiatalok jól időzítettek, hiszen erre a gyűlésre, most az igazgató is eljött, ami betegsége és gyenge fizikuma miatt különleges alkalomnak számított. A terv menetrend szerint sikerült. Glory bejutott a terembe, mielőtt bezárták volna, s mivel Mordon nem vett részt a megbeszélésen, így a lebukás kockázata nullára csökkent.
Harryék vigyorogva hallgatták a bent folyó eseményeket. Legnagyobb sajnálatukra semmi érdemlegeset nem tudtak meg, s mikor a tagok többsége elvonult, ők is indulni készültek, ám az ismét becsukódó ajtó és Sirius gyanús hangja megállította őket. Már csak az igazgató, Remus, Sirius, Piton és Molly maradtak a teremben, na meg persze Glory, aki még mindig az egyik szekrény alatt lapult.
- Albus meddig akarsz még titkolózni Glory előtt? Ez nem fair egyikükkel szemben sem! – pattant föl a helyéről Sirius. Perselus értetlenül nézett hol az igazgatóra, hol pedig az ideges Black-re.
- Nyugodj meg kedves fiam, ha eljön az ideje, ők is megtudják… - duruzsolta az öregember, aki most valóban annyi idősnek látszott amennyi.
- Mégis mi folyik itt Albus? – tette föl a kérdést Piton.
- Neked ahhoz semmi közöd Piton! – kiáltotta el magát Sirius, amire Perselus is felpattant.
- Mind a ketten üljetek le! Sirius, fogd vissza magad, kérlek, Perselusnak nagyon is sok köze van a dologhoz… - Albus hangja kissé idegesnek hatott.
- Albus, azt hiszem, Siriusnak igaza van, már mindannyian itt vannak… meg kell tudniuk az igazat, és ez nem csak Glory kilétére vonatkozik. – A félhold alakú szemüveg mögött szomorú tekintet ült ki az idős férfi arcára.
- Nem hiszem, hogy ez a legjobb időpont erre, Sirius… - hangja egyre rekedtebben csengett.
- Ti tudtok valami mást is, nincs igazam? Ki vele! Elég a félrevezetésekből Albus! – kiáltotta el magát Piton.
- Meg kell neki mondanod, hogy ki az igazi apja! – kiabálta szinte egyszerre vele Black, mire a szekrény alól előkúszott egy macska, s átváltozva egy értetlenkedő, könnyes szemű lánnyal találták szembe magukat.
- Mi folyik itt? – suttogta visszafogottan, majd az ajtóhoz lépve kitárta azt, s az emeleten elbújó barátainak intett, hogy jöjjenek be.
- Potter, most azonnal menjenek ki! – förmedt rájuk Piton. Az igazgató annyira reményvesztettnek és betegnek tűnt, hogy ha Harry nem ismerte volna már évek óta, azt mondaná, ez nem Albus Dumbledore…
- Nos… akkor itt a vége, ha tudni akarjátok, akkor fejet hajtok a többség akarata előtt, és feltárok egy tizenhét éves titkot. – Kis szünetet tartott, majd belekezdett az egész történet elmesélésébe. – Sajnálom, hogy hazudnom kellett neked Glory, de igazából nem Sirius az édesapád. - A lány kikerekedett szemekkel nézte a férfit, majd hirtelen Siriust vette célba.
- Te tudtad és hazudtál nekem? – kérdezte döbbenten.A férfi bólintott.
- Igen és sajnálom! Ezt kellett kitalálnunk, mivel egy Black-et nem üldöznek annyira… - A lány elhűlve meredt vissza az asztallapra.
- Ez csak egy kis láncszem a szerkezetben. Gloryt a szülei küldték el közvetlen születése után. Mikor is születtél édes lányom? – kérdezte tőle a férfi, holott már tudta a választ, ám ezt a lány szájából akarta hallani.
- 1980. augusztus 1. Csupán pár perccel éjfél után… - Hermione megdermedt, hiszen neki már kezdett összeállni a kép. Remus sajnálkozva bámulta a lányt.
- Glory te is a lehetséges kiválasztottak közé tartoztál, de a szüleid úgy vélték, hogy inkább az ikertestvéred lesz az, akire ráillik a jóslat. - A lány fölkapta a fejét. A levegőért kapkodott és egyre csak zilált.
- Ezek szerint van egy testvérem? – kérdezett vissza hitetlenkedve.
- Ezt nem értem Albus, hiszen csak két gyerek volt egész Angliában, akire ráillett a jóslat. Az egyik Longbottom volt, aki harmincadikán született a másik pedig … - meglepetten nézett az érintett felé. –, Potter.
Harry megkövülten állt és egyre csak a fejét rázta.
- Az nem lehet, az én szüleim sohasem küldték volna el a gyereküket, míg a másikat maguk mellett tartották. Ez merő agyrém! – kiáltott fel, s könyörgőn nézett az igazgatóra, ám megnyugtatás helyett további idegeskedést váltott ki belőle az egész.
- Akkor, ezek szerint Harry a testvérem, és én is Potter vagyok? – Sirius már bólogatott, de az igazgató leintette.
- Most jön az a rész, amiről csak Albus és én tudtunk… - motyogta Remus.
- Sajnálom Harry… - A fiú értetlenkedve nézett rá. – Igazából már régen el kellett volna mondanom nektek. Hiszen azzal, hogy hallgattam megfosztottalak titeket a lehetőségtől, hogy megismerjétek az édesapátokat. – Glory szédülve kapaszkodott meg a szekrény oldalában, másik oldalról pedig Hermione karolt belé, hogy el ne essen.
- Albus ne hordjon össze hülyeségeket, Lily sohasem csalta volna meg azt a semmirekellő férjét! – háborgott Piton.
- Most az egyszer egyetértek Pitonnal, Lily nem csalta volna meg Jamest! – az igazgató szomorúan nézett föl Perselusra.
- Biztos vagy te ebben Perselus? Egyetlen alkalmat sem tudsz, ami okot adhatna rá? – Piton összevont szemöldökkel bámulta az asztalt. Albus tudta, hogy Perselusnak dereng valami.
- De az csak egy… tévedés volt… egy egyszeri alkalom és… biztos vagyok benne, hogy mással sohasem csalta volna meg Pottert! – olyannyira belelendült a nő védelmezésébe, hogy észre sem vette hangosan is kimondta a szavakat. – Ó a francba! - Majd leroskadt a legközelebbi székre, s úgy nézett reményvesztetten az igazgatóra.
- Az az egy alkalom több, mint elég volt rá Perselus. – nyugtatta meg az igazgató. Harry rémületében hátrálni kezdett, de a csukott ajtó megállította.
- Ez nem igaz! EZ NEM IGAZ! AZ ÉN APÁM JAMES POTTER ÉS NEM EGY MOCSKOS HALÁLFALÓ! – üvöltötte magából kikelve.
- Harry higgadj le! – mennydörögte Albus.
- Maga… maga csak ne mondja meg nekem, hogy mit csináljak! Minden mocskos szál a maga kezében fut össze… mindvégig tudta, de nem mondott, vagy tett semmit. Tisztában volt vele, hogy a nagynénémék bezárva tartottak, éheztettek és megvertek, de nem tett semmit! Tudta milyen veszélyek leselkednek rám, de nem mondott semmit! Azt is tudta, hogy én szerepelek a jóslatban, de erről is hallgatott! Mindvégig eltitkolták a húgom létezését, és hogy igazából nem az vagyok, akinek mások hisznek!
- Így hát magának van a legkevesebb joga beleszólni abba, hogy mit csinálok… Tudja mit? Nem érdekel, sem a jóslat, sem a többi. Mentsék meg a nyomorult világukat, ahogy akarják, azt hiszem én már így is többet tettem, mint az elvárható volt, hiszen… – hisztérikusan fölnevetett. –, …hiszen én csak egy kölyök vagyok, mégis tőlem várnak el olyan dolgokat, amit a minden idők legnagyobb mágusának nevezett hazug alak sem képes megtenni! – Összeszorított szemöldökkel, szúrós tekintettel nézett végig a felnőtteken. – Köpök az egészre, oldják meg maguk. – Mikor Piton lélegzethez jutott, rögtön utána szólt.
- Potter, állj meg, nem beszélhetsz így az igazgatóval! – A férfin látszott, hogy őt is megviselték az előbb hallottak. Harry hátrafordult, s a férfi felé vágtatott.
- Magának sincs semmi beleszólása az életembe! Hat éven át kínzott egy olyan dolog miatt, amiről nem is én tehettem, ráadásul… ezek szerint alaptalanul. Semmi köze hozzám ezt vegye tudomásul, sohasem bocsájtom meg magának, ami velem tett, előbb kérek bocsánatot Voldemorttól és délutáni tea közben átadom neki a pálcám díszcsomagolásban, mint hogy elfogadjam, hogy maga az apám! – a szavakat szinte köpte, s Piton meg sem tudott szólalni. Ezután Harry egy hirtelen mozdulattal hátat fordított a díszes társaságnak, majd egy ajtódörrenéssel elhagyta a termet. Kisvártatva egy meglehetősen reszketegen ácsorgó lány indult meg tétován a kijárat felé. Mikor Hermione megpróbálta megállítani, az kényszeredetten felnyögött, s kirántotta karját a lány kezéből.
- Asszem hányok… - Azzal kisietett a teremből, egyenesen a földszinti mosdó felé. Ron döbbenetében megszólalni is elfelejtett, így néma csöndben indult meg Harry után. Hermione idegesen követte barátnőjét a mellékhelyiségbe, hogy az ajtó előtt várja meg, míg jobban nem lesz.
- Hogy tehettétek? – Sirius csalódottan nézett hol barátjára, hol pedig az igazgatóra.
- Mindent az ő érdekükben tettem… - suttogta az öreg. – Piton felhorkantott.
- Elég a mellébeszélésből Albus, mi csak gyalogok vagyunk a sakktáblán, amivel te és az a szemét játszotok. Hát most azt hiszem, ő győzött… a kölyök sohasem fog megbocsájtani se neked, se nekem. Ha elmondtad volna, ha tudtam volna róla, akkor…
Sirius belé fojtotta a szót.
- Akkor mi lett volna? Magad mellé veszed, és szerető apja leszel? Ezt kétlem… ebben Albusnak igaza van, egy: te nem vagy képes közel engedni magadhoz senkit; kettő: Harry mostanra már halott lenne, ahogy te is; három: …
Pitonnak be kellett látnia van abban valami, amit Black mond, ő sohasem lett volna jó apa, és már nem is lesz az.
- Nincs három… Black, igazad van, de ennek már nincs jelentősége. Gratulálok Albus, sikeresen tönkretetted egy csomó ember életét, nem beszélve a milliónyi ártatlan emberről, akik nemsokára meg fognak halni. – Undorodott a helyzettől, az igazgatótól, de még saját magától is. Otthagyta a termet, ám nem a szobája felé vette az irányt, hanem kifelé… Piton elhagyta a házat.
Szia drága!Jujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj ezt csak most vettem észre és az eleje nagyon de nagyon tetszik.Nem tudom,hogy miért de én valahogy soha nem tudtam elfogadni Siriust,hogy miért az roppant egyszerű.Mert amióta a roxfortba tették a lábukat mindig is Perselust bántották megalázták és soha nem hagytak neki nyugtot és ezt teljesen természetesnek is vették azt gondolták sőt a mai napig azt gondolják,hogy mind az amit ők tettek abban nics semmi rossz pedig mekkorát tévednek.Amikor az első fejit olvastam és Harry azon gondolkodott,hogy kire emlékezteti a lány sőt,hogy neki is olyan szép zöld szeme van akkor már tudtam,hogy Harry húgáról van szó de az valahogy nem fért bele,hogy akkor most ki az igaza apa.De így már érthető.Azt hiszem meg tudom érteni most Harry kifakadását,Glory roszúllétét és Perselus elkeseredését.Azért kétlem,hogy ha Perselusnak elmondják az igazat akkor ne tudott volna kitalálni valamit, hogy mindkét gyermekét biztonságban tudja úgy,hogy közben ne bukjon le.Ráadásul az iskolás éveit sem rontotta volna el Harrynek még akkor sem ha esetleg ő maga sem mondhatja el az igazat.De tekintve,hogy attól a perctől kezdve,hogy Harry átlépte a roxfor kapuját mindig figyelt rá és igyekezett megvédeni még jobban óvta volna ha tudja az igazat.Egy viszont tény ezzel a tettével most Dumbledore nagyon nagyot hibázott.Most csak abban reménykedhetünk,hogy Perselusnak nem fog baja esni amiért elhagyta a házat.Azt,hogy ebben a helyzetben miként lesz megoldható,hogy mindenki megbékéljen a helyzettel azt még nem tudom,mindenesetre remélem,hogy egy napon Perselus és a gyerekei megbékélnek és meg tudnak bocsájtani,hogy végre normális család lehessenek.Izgatottan várom ám a kövi fejezetet.Ez is a kedvenceim közé ment.Imádom a Severitus történetet különösen mert nincs benne könnyes egymás nyakába borulás amint kiderül a titok hanem keményen meg kell küzdeniük azért a bocsánatért.Imádom élvezettel olvastam.Kiváncsian várom a kövi fejezetet.Puszi,mei.
Válasz:
mei drágám, említettem neked ma már hogy... imádlak? Hát igen kissé zűrös egy banda, és lesz ez még így se, de nem lövöm le a hippogriffet XD. Na jó, félre a hülyeséggel. Tényleg nem lett nagy összeborulós, és ahogy végiggondolom nem lesz az... annyira, pesrze ez a történet is híven tükrözi a stílusom, nincsen rózsa tövis nélkül, ergo, ha valami elromolhat, az el is fog romlani. Tehát lehet nagy hullámvölgyekre számítani, tudod... csak a szokásos.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Harry Potter és a Tizenkettek szövetsége
Szia drága!Jujjjjjjjjjjjjjjjjjjjjj ezt csak most vettem észre és az eleje nagyon de nagyon tetszik.Nem tudom,hogy miért de én valahogy soha nem tudtam elfogadni Siriust,hogy miért az roppant egyszerű.Mert amióta a roxfortba tették a lábukat mindig is Perselust bántották megalázták és soha nem hagytak neki nyugtot és ezt teljesen természetesnek is vették azt gondolták sőt a mai napig azt gondolják,hogy mind az amit ők tettek abban nics semmi rossz pedig mekkorát tévednek.Amikor az első fejit olvastam és Harry azon gondolkodott,hogy kire emlékezteti a lány sőt,hogy neki is olyan szép zöld szeme van akkor már tudtam,hogy Harry húgáról van szó de az valahogy nem fért bele,hogy akkor most ki az igaza apa.De így már érthető.Azt hiszem meg tudom érteni most Harry kifakadását,Glory roszúllétét és Perselus elkeseredését.Azért kétlem,hogy ha Perselusnak elmondják az igazat akkor ne tudott volna kitalálni valamit, hogy mindkét gyermekét biztonságban tudja úgy,hogy közben ne bukjon le.Ráadásul az iskolás éveit sem rontotta volna el Harrynek még akkor sem ha esetleg ő maga sem mondhatja el az igazat.De tekintve,hogy attól a perctől kezdve,hogy Harry átlépte a roxfor kapuját mindig figyelt rá és igyekezett megvédeni még jobban óvta volna ha tudja az igazat.Egy viszont tény ezzel a tettével most Dumbledore nagyon nagyot hibázott.Most csak abban reménykedhetünk,hogy Perselusnak nem fog baja esni amiért elhagyta a házat.Azt,hogy ebben a helyzetben miként lesz megoldható,hogy mindenki megbékéljen a helyzettel azt még nem tudom,mindenesetre remélem,hogy egy napon Perselus és a gyerekei megbékélnek és meg tudnak bocsájtani,hogy végre normális család lehessenek.Izgatottan várom ám a kövi fejezetet.Ez is a kedvenceim közé ment.Imádom a Severitus történetet különösen mert nincs benne könnyes egymás nyakába borulás amint kiderül a titok hanem keményen meg kell küzdeniük azért a bocsánatért.Imádom élvezettel olvastam.Kiváncsian várom a kövi fejezetet.Puszi,mei.
mei drágám, említettem neked ma már hogy... imádlak?
Hát igen kissé zűrös egy banda, és lesz ez még így se, de nem lövöm le a hippogriffet XD. Na jó, félre a hülyeséggel. Tényleg nem lett nagy összeborulós, és ahogy végiggondolom nem lesz az... annyira, pesrze ez a történet is híven tükrözi a stílusom, nincsen rózsa tövis nélkül, ergo, ha valami elromolhat, az el is fog romlani. Tehát lehet nagy hullámvölgyekre számítani, tudod... csak a szokásos. 