27.fejezet
Malfoy, harcok és a miniszter

Hermione ijedten kapta föl fejét a zajokra. Az ajtó hirtelen vágódott ki és Lucius ismételten örömmámorban úszó arca vált láthatóvá.

- Nos hölgyeim, elérkezett a szórakozás ideje. A csata már folyik, akármi is legyen a végeredmény, ti azt már nem tudjátok meg. –guggolt le Hermione elé, majd kegyetlenül fölrángatta a még mindig ájult Eileen mellől.

- Mégis mit fog tenni Voldemort, ha megtudja, hogy a foglyait megölték?! – nyögte Hermione mikor földet ért.

- Az téged ne izgasson sárvérű, akkor már halott leszel, de előbb… - vigyorodott el ördögien – szórakozzunk egy kicsit!

- Maga megőrült! Eresszen el, maga állat! Hallja? – a férfi durván fölpofozta a falnak nyomott lányt, akinek fölrepedt a szája.

- Neked itt nincs jogod semmihez, azt csinálod, amit mondok! –rázta meg a lányt, majd a földre lökte. Éppen rámászott volna, mikor kicsapódott a pince ajtaja és egy szörnyen ideges Perselus Piton lépett be a tömlöcbe. Azonnal rávetette magát Malfoyra és puszta kézzel kezdte el ütlegelni. De mint ismeretes, Lucius tudta használni a pálcáját ellentétben Perselusszal. Így Pitont egy Cruciatus-átok becsapódása után ártalmatlanná tette.

- De jó, itt van a megmentőtök! Nézzétek, ahogyan szenved, hát nem felemelő? – Hermione odafordította a fejét, hogy lássa a szenvedő férfit.

- Látod sárvérű, ez is mind miattad van. – Aztán levette a rontást a férfiról és egy erős kötöző bűbájjal ártalmatlanná tette.

- Lucius, nem tulajdonítasz esetleg túl nagy jelentőséget egyetlen embernek? Mást se hallani, csak azt, hogy ez is Granger hibája – fortyant föl Piton.

- Nem. Ez így is van. Most pedig díszpáholyból nézheted, ahogyan… - Ám ekkor ismételten kinyílt az ajtó és a kissé megviselt Draco és Alex lépett be. Ám ők is meglepődtek, mikor nem tudták használni pálcáikat. Lucius viszont felkészült volt és egy hasonló bűbájjal, mint az előbb, a fiúkat is ártalmatlanná tette.

- Most komolyan, ez életem legszebb napja. Az összes ellenségem egy helyen. Így még jobban megkönnyítitek a dolgomat. Nem baj, legalább ti is kiélvezhetitek a látványt. – kezével végigsimított Hermione fején.

- Mit művelsz?! Mit akarsz tenni?! – ordította Piton a legrosszabbtól tartva.

- Ugyan Perselus, ne mondd, hogy nem vetted észre, milyen csinos Granger. Csak egy kicsit… szórakozunk mielőtt vége mindennek. – A megkötözöttek kétségbe esetten próbáltak kiszabadulni, de minden hasztalan volt.

- Jaj, ne mocorogjatok már, így csak idegesítetek. Crucio! – Az átok Alexet találta el aki amúgy is egyre rosszabbul volt a szervezetében lévő méregtől, így elájult.

- Hagyd ezt abba! – ordította magából kikelve Piton.

- Ugyan miért? Ennek a kölyöknek így is annyi. Ha nem vetted volna észre, megmarta a kígyó – ciccegett még egy sort, majd visszafordult Granger felé.

- Szóval hol is tartottunk?

- Ne érjen hozzám, maga szemétláda! Mert különben…

- Mi lesz kislány? Megölsz? –Hangosan felröhögött majd a lányra vetette magát. Megpróbálta megcsókolni, ám Hermione megharapta. Persze ettől éktelen haragra gerjedt és ismételten lekevert egyet szerencsétlennek.

- Ezért még megfizetsz nyomorult. – hirtelen a földön fekvő Eileenre nézett és vigyorogni kezdett. – Tudod mit, veled még ráérek foglalkozni, előbb kezelésbe veszem a kislányt.

- Ne csináld!

- Ne merd megtenni! Ha csak egy ujjal is hozzáérsz, én kibelezlek! – fenyegetőzött Piton.

- Nocsak, vajon ki lehet ez a lány, hogy ennyire véditek? – gondolkozott el hangosan.

- Semmi közöd hozzá, te féreg. – Draco szinte köpte a szavakat.

- Ó fiam, hát szabad így beszélni az apáddal? Crucio! – A szőke fiú vonaglani kezdett a fájdalomtól. Aztán Lucius megunta a dolgot.

- Ez szánalmas. Csak nem ezzel a kis lotyóval kavarsz, fiam?

- Nem vagyok a fiad te mocsok, és ha tudni akarod még csak gondolni se merek rá, hogy egy ilyen lány, mint Eileen, rám néz.

- Beszélsz itt hülyeséget, Draco, hiszen Malfoy vagy és egy Malfoy mindent megkap, amit csak akar.

- Ebben tévedsz. Hatalmasat tévedsz.

- Nem érek rá bájcsevegni, így még érdekesebb a dolog, hiszen a lány a barátnőd… - indult el az ájult lány felé.

- Ha hozzáérsz a lányomhoz, megöllek! – üvöltötte Piton. Erre már Lucius is felé fordította fejét és kárörvendően elvigyorodott.

- Ez remek, így még izgalmasabb lesz. Az áruló apuci és a hős szerelmes láthatja egy ártatlan kislány szenvedéseit. – Mikor Eileen fölé hajolt, az fölébredt és eszeveszetten kezdett el kapálódzni. Ezt már Hermione se hagyhatta, teljes erejéből kezdte el ütni Lucius hátát, aki visszafordult hozzá.

- Hát, ha ennyire türelmetlen vagy, akkor kezdhetek veled is. – Leszorította a padlóra, majd így folytatta: – Tudod, öröm lesz végignézni, ahogyan a többiek beleőrülnek a tehetetlenségbe, ahogyan látják a szenvedésed. – A lány csak megrázta fejét. – Képzeld, ez is mind miattad lesz! Ők megőrülnek, majd meghalnak. Mindenki meghal körülötted… - Hermione szemében valami tűz villant fel.

- Nem miattam halnak meg. A szüleim se miattam haltak meg, ahogyan senki más nem fog meghalni a szeretteim közül. – Lucius értetlenül nézett rá, majd elfintorodott.

- Tudtam, szóval Piton szajhája vagy. Így már szinte kedvem sincs hozzád érni. De valahogy csak sikerül megoldanom ezt is. – A férfi egy hirtelen mozdulattal elkezdte fojtogatni a lányt. Hermione már alig kapott levegőt, de akkor bevillant előtte egy kép. Saját magát látta, amint egy csecsemőt tart a kezében. Ez furcsa mód elég erőt adott neki ahhoz, hogy ellökje magáról a férfit.

- Honnan van benned ennyi erő, te átkozott szuka?!

- Csak szólok, hogy nem bennem van… - tette kezét a hasára – hanem a fiamban. – Lucius elképedve nézte a nőt, aki csak felemelte kezét.

- Most mit akarsz csinálni? Megsimogatsz? – ironizált Malfoy.

- Nem, téged soha többé senki… nem fog simogatni. – Lucius megindult a lány felé, Hermione viszont csak megmozdította a kezét. A következő pillanatban a férfi szabályosan felkenődött a falra, megtalálva az egyetlen kiálló vasdarabot a tömlöcben.

- Látja itt egyedül egy valaki hal meg miattam… és az maga lesz. – A férfi még lélegzett párat, majd örökre távozott. Hermione odament a többiekhez és eloldozta őket.

- Mindenki jól van? – kérdezte aggodalmasan, amire csak egy-egy bólintást kapott.

- Látjátok? Ő szenvedett a legtöbbet és még tőlünk kérdezi, hogy jól vagyunk e? – suttogta Eileen, és átölelte Hermionét. – Te vagy a legjobb… anya a világon.

- Oké, akkor szerintem húzzunk innen a lehető leghamarabb. Tudni akarom, mi lett a csata vége és hátha még be is szállhatunk! Meg Alexet se ártana a Mungóba juttatni – hadarta Draco, miközben felnyalábolták az ájult srácot. Sietve hagyták el a kastélyt, vissza se néztek.

Miután a sebesült fiút és testvérét egy gyógyítóra bízták, sietve indultak vissza a csata színterére. Mikor megérkeztek, majdnem eltalálta őket egy halálos átok. Csak Piton lélekjelenlétének volt köszönhető, hogy nem lett nagy baj a figyelmetlenségből. Minden felől átkok és ártások száguldottak az ellenség felé. Szinte semmit nem lehetett látni a nagy füstben.

- Hermione, neked fedezékbe kéne menned, nem gondolod?

- Eszem ágában sincs itt hagyni titeket! Majd ha vége a harcnak, biztonságban leszünk, de addig… - nézett szigorúan az egyre csak hápogó szőke srácra.

- Ne most veszekedjetek, dolgunk van! – szidta le őket Piton. A két fiatal csak bólintott egyet, majd útnak indultak egyenesen a harcok közepébe.

Harry Potter élete nagy harcát vívta a legfőbb ellenségével és sajnos minden veszni látszott, mikor pálcája kirepült a kezéből. Barátai éppen akkor értek oda és ijedtségükben szinte a lélegzetük is elállt. Voldemort az utolsó támadás indítására készült, hogy örök életre nyomorba döntse a varázsvilágot. A jelen lévő szövetségesek előtt lepergett az életük, csak egy választásuk volt. Nem akarták, hogy a sötét oldal győzzön. Sorban hunyták le szemüket és koncentrálni kezdtek. Ezalatt az ispotályban Eileen is megérezte a közelgő veszélyt.

- Mindjárt vége lesz… - nézett le szomorúan testvérére és megszorította annak kezét. De furcsa dolog történt. A karácsonyra kapott karkötők mind világítani kezdtek, jelezvén, tulajdonosaik lelke összekapcsolódott. Harry lassan kelt föl a sárból és indult el Voldemort felé. Az kétségbe esetten próbálta megállítani a fiút, hasztalanul. Az utolsó halálos átok, mellyel Harryt akarta eltalálni visszapattant és saját magával végzett. Az egész harctér megmerevedett, mikor észrevették a sötét varázsló elestét. A halálfalók nem harcoltak tovább, megadták magukat. Az aurorok mindet az Azkabanba vitték. Sokan meghaltak és még többen sérültek meg, de a jó oldal győzelmet aratott.

Pár nap elteltével a dolgok kezdtek visszatérni a régi kerékvágásban. A halottakat eltemették, a foglyok visszakerültek Azkabanba. Az iskolában is elkezdődött a tanítás. Közvetlenül a harcok után, Harry és a többiek is hoppanáltak az ispotályba, hogy elláthassák sérüléseiket. A legrosszabb bőrben Alex volt, a többiek pár nap alatt rendbe jöttek. Hermione hosszasan ült a fekete fiú ágya mellett várva, hogy az felébredjen, ami úgy az ötödik napon be is következett.

- Ti… ti meg mit kerestek… itt? – tette fel az első kérdést mikor meglátta az ágya körül összes barátját.

- Ostoba kölyök, csak nem gondoltad, hogy nem leszünk itt, amikor magadhoz térsz? – Az apja gunyoros megnyilvánulásától azonnal észhez tért.

- Na kösz. Szépen vagyunk, mondhatom. A fiad most tér magához, TE meg azonnal szívatni kezded. – Piton kicsit morgolódott, aztán meglepő dolgot tett.

- Jól van, igazad van. Bocsánat, csak annyira ideges voltam. Féltem, hogy elveszítelek. Szeretlek kisfiam. – Alex meghatódott az őszinte szavaktól.

- Kösz apa, én is szeretlek. De jut eszembe, hol van Hermione? – Tekintetét végigvezette a szobán, de a lányt sehol se látta.

- Most szaladt át egy vizsgálat miatt, de mindjárt jön.

- Ugye nincs baja a gyereknek? Az kész tragédia lenne, ha az öcsémnek valami baja esne.

- Nincs bajuk, mind a ketten jól vannak. Ez csak egy rutin eljárás, de ne nagyon hangoztasd, hogy kicsoda a baba, mert ez még egyelőre hétpecsétes titok. – nyugtatta meg Clar, aki közben az ágya szélére ült.

- Nyugi, itt csak mi vagyunk, senki nem hallja meg. De rendben, csöndben maradok. – A megkönnyebbült nevetésben senki sem vette észre, hogy az ajtó lassan visszacsukódik. Majd egy szőke nő siet végig a folyosón.

A másnap reggel volt a legszörnyűbb, mióta a harcoknak vége lett. A nagyteremben mindenki kezében a Reggeli Próféta egy példánya díszelgett. Mikor Hermione leért, már javában folyt a pletykálkodás.

- Itt meg mi van? – meredt értetlenül barátaira, akik csak sajnálkozva néztek rá.

- Sajnálom Hermione, de valahogy… kitudódott a baba kiléte. – A lány hirtelen megtántorodott és csak a szerencsének, na meg persze barátai erős szorításának köszönhette, hogy nem nyalta végig a padlót. Közben Perselus is megérkezett és aggódva vizsgálgatta kedvese arcát.

- Hermione jól vagy?

- Persze csak… egy kicsit váratlanul ért. – A teremben egyre nagyobb lett a nyüzsgés, melyet csak egy valami tetőzhetett volna. Nagyis valaki, aki természetesen már ott állt az ajtóban két megtermett aurorral az oldalán. A miniszter kifürkészhetetlen arckifejezéssel állt meg az egyre idegesebb lány előtt.

- Ms Granger, Mr Potter és… Mr Piton – biccentett az idős férfi. – Biztosan sejtik, miért vagyok itt. Tudomásunkra jutott, hogy ön Ms Granger gyermeket vár Piton professzortól, aki közismerten a tanára.

- Azt hiszem, már nincs értelme tagadni. Terhes vagyok Perselustól. – A tanár neve hallatán többen felsikkantottak.

- Akkor tehát igaz… így sajnálom, de Perselus Piton, önt le kell tartóztatnom. Ugyanis visszaélt helyzetével és kapcsolatot kezdett egy fiatalkorú diákjával. Önt pedig, Granger kisasszony azonnali hatállyal el kell, hogy távolítsam a Roxfortból. – Ekkor érkezett meg az igazgatónő, aki rögtön kezébe vette az irányítást.

- Mr Scrimgeour. Mielőtt igazságtalanul meghurcolja, illetve elhurcolja az egyik tanáromat, hallgasson végig.

- Rendben van igazgatónő, de semmi olyat nem tud nekem mondani, amitől megváltozna a véleményem.

- Majd meglátjuk. Amint tudja, Piton professzor és Ms Granger között valóban létezik kapcsolat, ám ez nem hagyományos. Köztük, már fél éve szövődik érzelmi szál, de megegyeztek, hogy a tanév végéig nem lesz köztük semmi.

- Hát ezt elég érdekesen tartották be – fintorgott egyet az idősebb férfi.

- Ha kérhetném, hallgasson végig. Tehát mindegyikünk tisztában van a szabályokkal és a büntetésekkel, melyek ezen szabályok áthágásával érvénybe lépnek. De kérdezem én van jogunk szétszakítani ezt a fantasztikus kapcsolatot? Hiszen mind a két ember annyit szenvedett már életében.

Elvesztették a családjukat, a szeretteiket, majd szerencsésen megtalálták egymást, és most folytatni akarják az életüket együtt. Egyszer már tönkretette őket valaki, akit mindenki ismer. Perselus az egész életét arra áldozta, hogy kémkedjen a jó oldalnak. Több mint tizenhét évig kockáztatta az életét azért, hogy információkat szerezzen.

Ezalatt elvesztett egy szeretett nőt, akitől van két csodálatos gyereke, de a sors kegyetlensége miatt őket csak nemrég ismerhette meg. Hát kérdezem én Scrimgeour maga is olyan, akar lenni, mint Voldemort?! Maga is el akarja választani a családokat egymástól?! – A miniszterelnök megsemmisülten állt a terem közepén. Fejét lehajtva a padlót kezdte el kémlelni.

- Mert ha igen, akkor teljességgel fölösleges volt a háború, a sok elvesztegetett lélek. – Nagy levegőt vett, hogy megnyugodjon, majd folytatta. – Szóval, mit válaszol, Rufus? Együtt maradhat hát ez a két ember és nevelhetik majd a gyermeküket, vagy sem?

- Én… ő… - Nagy csönd telepedett a teremre, mindenki hallani akarta a döntést. Hermione szorosan hozzábújt Pitonhoz. Mikor Scrimgeour rájuk nézett, így szólt: – Én nem vagyok Voldemort, így maguk együtt maradhatnak, de… – megvárta, amíg elhalkul a tömeg.

- De ez csak és kizárólag magukra érvényes. Tekintsék egyfajta fizetségnek a sokévi szolgálatért és a jó oldalon való részvételükért. Ms Granger, maga már gyermekként bebizonyította, hogy méltó helye van a Griffendél házban. Valamint Piton professzor is bizonyságot tett szolgálatairól. Ezennel az összes eddig fölhozott vádat ejtem Perselus Piton és Hermione Granger ellen. Továbbá a gyermekük létezését sohasem róhatják föl nekik, mint szabályszegést. – A teremben üdvrivalgás tört ki. Mindenki ugrált és a másikat ölelgette. Már nem számított, hogy az illető zöld vagy piros mintás talárt visel. Ezzel a nappal végre elkezdődött az új, jobb varázsvilág története.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Frissítés

Csak regisztrált felhasználók írhatnak hozzászólást.