11. fejezet
Eileen és a tárgyalás
- Nahát, Piton! Irtó édi a fiad! Egyáltalán nem olyan, mint te. - Erre ismét kuncogás futott végig a társaságon. De Piton hárított.
- Nymphadora, nyughass! Tudtommal te a szőrösebb férfiakra buksz és a fiam csak most töltötte be a tizenhetet.
- Nem is azért mondtam! Nekem tökéletesen megfelel Remus és örökre elköteleztem magam mellette. - Eme kijelentés után Lupin igencsak elvörösödött.
- Most meg mi van? Attól, hogy nem kéred meg a kezem, még összetartozunk és már el sem hagyhatsz!
- Ezt meg hogy érted Tonks? - kérdezte Harry.
- Úgy, hogy márciusra már kézzel fogható bizonyítéka lesz annak, hogy szeretjük egymást. - Elmosolyodott, mert Hermione felugrott és szabályszerűen letámadta a fiatal nőt.
- Komolyan?! Ez… ez hihetetlen, annyira örülök nektek! - sikkantotta meghatódottan Hermione. A fiúk értetlen fejét látva kötelességének érezte felvilágosítani őket.
- Úristen! Látszik, hogy mind férfiak vagytok! - vetett egy lesajnáló pillantást az asztalnál ülőkre. – Tonks gyereket vár Lupintól. - hirtelen kurjongatás és ujjongás töltötte be az egész házat, mindenki gratulált az újdonsült szülőknek. A nap további részében kihallgatták Perselust és a gyerekeket is. Minden apró részletet számon kértek tőlük, amivel az elmúlt napokat töltötték. Ők szépen válaszolgattak, és precízen hárították a feladatukra irányuló összes kérdést.
- Már megmondtuk nektek, ha megkínoztok se fogjuk elárulni nektek - dühöngött Ron mikor már tizedszerre próbálták rábeszélni a vallomásra. Dühösen vágta le magát egy fotelba és kezdte el fixírozni az udvartól nem messze álló kis erdőt. Furcsa volt, mert a rengeteg ezen része mindig tele volt kis énekes madarakkal, viszont most egy árva madáron kívül semmit sem látott.
Az is már reggel óta folyamatosan gubbasztott az ágon és figyelte a ház körül mászkáló embereket. Az éjszaka furcsán telt az Odú ideiglenes lakóinak számára. Mivel mind hozzászoktak már a saját szobához, furcsa volt ismét három emberrel megosztani lakrészüket. Hermione és Ginny sokáig beszélgettek még Harryről és a többiekről egyaránt.
Az éjszaka hűvösebb volt a megszokottnál, így a kis ház lakói mélyen bebújtak a takaró alá a hajnali hideg elől. Ám amikor pirkadni kezdett, már szinte mindenki fent volt. Idegesek voltak a soron következő tárgyalás miatt. Még Piton is halálosan rettegett, bár ezt a morgásán kívül semmiben nem lehetett észrevenni.
- Már megmondtam neked Alex, hogy se te, se senki más nem fog elkísérni a tárgyalásra. Ezzel a témát le is zártam.
- Na nem! Piton, az még hagyján hogy minket nem enged ki, de hogy még Alex sem kísérheti el, az már túlzás!
- Ne szólj bele, Potter! Foglalkozz inkább a feladatoddal! - morogta Piton és közben kényszeredetten elvett egy pirítóst, majd beleharapott.
- Apa, ne már! Kérlek! Észre sem veszed majd, hogy ott vagyok. Ígérem! - Jobb kezét a szívére tette. Apja vett egy nagy levegőt és bólintott egyet.
- Oké. Akkor mikor indulunk? - kérdezte Hermione.
- Magáról nem volt szó kisasszony! Szépen itt marad és vigyáz Potterre meg Weasleyre - vonta össze a szemöldökét, ám ez a lányt nem hatotta meg.
- Professzor, mondtam már, hogy reggel sokkal kevésbé gyilkosak a poénjai, mint délután? - Molly csak elismerően elmosolyodott, majd lerakott egy újabb adag palacsintát az asztalra.
- Jaj könyörgöm, hagyjátok már abba! Korán reggel van, és én alig tudtam aludni valamit az éjjel - nyögte Ron aki ismét az ablak felé nézett és félhangosan megszólalt.
- De bolond egy madár!
- Milyen madár, Ron? - kérdezte anyja, a fiú kimutatott a fán gubbasztó kis madár felé.
- Hát az ott! Már tegnap is ott gubbasztott, biztos beteg. Amúgy fura hogy az énekes madarak meg eltűntek. - Molly kinézett és rögtön rávágta.
- Ja, az! Az a madár már legalább 1-2 napja csücsül egyhelyben, szinte meg se moccan. - Hermione érdeklődve meredt ki az ablakon.
- Ez tényleg fura, de legalább a többi eltűnését megmagyarázza. Ez egy ragadozó. Igaz kicsi, de a többi fél tőle. Amúgy nem nagyon láttam még erre ilyet, szerintem a Vörös Vércse nem honos erre. - Alex pillanatok alatt felpattant, kiköpve kávéját az ablakhoz csörtetett. Mikor meglátta a madarat, azt hitte megbolondult, de mikor jobban megnézte már tudta. Felszaladt a szobájába pálcájáét, majd kivágtatott az ajtón egyenesen a fa felé, amin a madár ült.
- Ó, hogy az a jó édes… esküszöm, csak kerüljön a kezem közé egyesével, tépem ki a tollait! - ordibálta idegesen menet közben. A többiek semmit sem értve a nyomába szegődtek.
- Hogy lehet valaki ekkora hülye?
- Miért vagy ilyen Alex, Az csak egy madár! - értetlenkedett Harry. Közben odaértek a fához és Alex irdatlan erővel kezdett el bömbölni pálcáját a madárra szegezve.
- Most azonnal told le azt a tollas hátsód onnan, vagy esküszöm nem éled túl, ha nekem kell leszedni! - A madár csak tüntetőleg elfordította a fejét.
- Szóval ezt akarod? Mégis, hogy volt merszed ehhez? Te ostoba, csökönyös liba! - ekkor már a madár is visszavijjogott rá.
- Merlinre! Alex, nem hiszem, hogy ezt így kéne megoldani - próbálta csitítgatni Hermione Alexet, aki szinte tajtékzott a dühtől. Lassacskán összeállt a kép és rájött ki van a fa tetején.
- Utoljára mondom, szállj le a földre és változz vissza, vagy különben Amerikáig rugdosom azt a tollpamacs feneked! – Ezek után a madárnak sem kellett több hirtelen leszállt és elkezdte átváltozását.
Mikor ismételten emberi alakban állt a többiek előtt, lángoló szemekkel nézett Alexre. A jelenlévők hitetlenkedve figyelték az iménti jelenetet és Mordon szinte szívinfarktust kapott, hogy az ő védelmi körén hogyan juthatott be egy idegen. Az említett személy egy tizennégy év körüli, magas, vékony, hosszú, fekete göndör hajú és csillogó fekete szemű lány volt hasonló idegállapotban, mint Alex.
- Én vagyok az idióta liba? Te hülye barom, nem én hagytam ott a tizenhárom éves húgomat egyedül! Hogy nem süllyedsz el szégyenedben, TE szemét! - a lány pálcáját a fiúra szegezve kezdett előre haladni. Piton elhűlten figyelte a jelenetet, a kislány pontosan úgy nézett ki, mint édesanyja egykoron, csak a szemei voltak az övéi. Igen, Piton felismerte a lányt. Eileen volt, egy igencsak mérges és makacs Eileen. Erre a gondolatra kirázta a hideg.
- Nem értesz semmit, Eileen. Meg kellett tennem és meg is tudtam az igazat! - A lány hitetlenkedve nézett először a bátyjára, majd az eddig észre sem vett tömegre, ami összegyűlt körülöttük. Hirtelen elszégyellte magát, majd leeresztette pálcáját.
- Mégis mire jutottál? Arra, hogy egy alávaló gyilkos, egy szemét áruló? Akinek senki és semmi sem szent! Aki nagy ívben tojik a családjára! - Először a szégyentől halkan kezdett el beszélni, majd a végére ismét ordítás lett a dologból.
- Ne beszélj így róla, még csak nem is ismered!
- Tudod mit? Igazad van, nem ismerem, de nem is akarom! Mert gyűlölöm már a puszta gondolatát is, hogy az ő vére kering az ereimben! - szűrte ki a fogai között.
Bár halkan mondta, szinte mindenki tisztán értette a szavait. Már mindenki tudta, hogy ki is a kislány és őszintén sajnálták Pitont, akinek mindezt végig kellett hallgatnia. Lupin lépett oda Perselus mellé és bátorítóan vállára tette kezét. A bájitaltanár meg se rezzent, csak nézett maga elé teljesen megsemmisülten. Alig tudta felfogni, hogy lányát, akit csak most lát először, és akiről csak két hete tud, máris elvesztette. Irdatlan fájdalom volt a lelkében, olyan, mint eddig soha.
Keserűen elmosolyodott, mert most jött rá, hogy neki is van szíve, amibe saját gyermeke döfte bele a tőrt. Alex már nem bírta hallgatni húga sületlenségeit, így ösztönből cselekedve lekevert neki egy jókora atyai pofont, amitől a lány elhallgatott. Perselus felkapta a fejét a csattanásra, és ijedten nézte fiát, akit fojtogatott az elnyomott indulat. Aztán lányára esett a pillantása, aki immáron higgadtan, de hitetlenkedve mered bátyjára. Nem is tudta mit cselekszik csak odarohant, és maga felé fordította fiát, erősen megragadva karját.
- Ha még egyszer meglátom, hogy kezet emelsz a húgodra, nagyon megbánod, értve vagyok? - sziszegte a meglepett fiú képébe.
- De… de hát, amiket rád mondott én… - elcsuklott a hangja, mikor ránézett Eileenre, aki most már nagyra nyílt szemekkel nézte az Alexet tartó férfit.
- Nem érdekel, mit mondott. Akkor sem érdemli meg a pofont tőled! Neked, akire felnéz nem ilyen példát kéne neki mutatnod - mondta olyan higgadtan, amennyire a helyzet megengedte. Majd eleresztette a fia kezét.
- Mag… maga az apám? - kérdezte rekedten Eileen, Piton csak biccentett, ahogy belenézett a fekete szemekbe újra belényilallt az előbbi fájdalom, de nem tudta elfordítani a tekintetét.
- Tudom, hogy neked nincs szükséged a védelmemre, és nem is fogadnád el, de… nem tudtam elnézni azt, hogy a bátyád miattam pofozott meg. Nyugodj meg, nem kényszerítelek semmire. Szabad akaratodból dönthetsz, hogy meg akarsz-e ismerni, vagy sem. - lassan elfordította a fejét és Mordonhoz szólt.
- Rémszem, akár indulhatunk is, csak mi ketten megyünk a tárgyalásra. Alex, ti maradtok, nem akarok zűrzavart. - A vén auror bólintott és elindult a kijárat felé. Mindenki megrendülten nézte a párost. Molly elkezdte beterelgetni a gyerekeket a házba.
- Istenem, a szívem szakad meg Perselusért - pityergett a nő. – Hiszen annyit kellett már szenvednie és most… most pont olyan, mint… aki a halálba készül, és már nincs miért élnie - dadogta a nő. A fiatalok nem tudták magukat türtőztetni és először Alex és Hermione majd Harry és Ron is lélekszakadva rohantak a férfi után.
- Apa, várj!
- Piton, várjon! Mordon, ne engedje el! - kiabálta Harry. Mikor utolérték, mindenki csodálatára a négy fiatal olyan szorosan ölelte át Perselust, hogy félő volt, megfullad. Ekkor már Mrs Weasley sem tudta visszatartani potyogó könnyeit és a háttérből is kiáltások hallatszottak az ott maradók részéről.
- Sok sikert Piton!
- Sikerülni fog Perselus, bízunk benned!
- Gyere vissza épségben! - hallatszott mindenfelől a bíztatás. Eileenben felmerült a kérdés „azaz ember egy gyilkos, de akkor miért féltik őt ennyire, és a többiek miért aggódnak érte?”. Ahogy ezen gondolkozott ránézett a férfira, akit körülálltak a többiek és egy pillanatra találkozott tekintete apjáéval. Abban csak reménytelenséget és keserűséget látott. Még látta, mikor a kertkapun kívül a két férfi eltűnik, és a többiek elindulnak a ház felé. Ginny ment oda hozzá és nyújtott neki kezet.
- Ginevra Weasley, szolgálatodra. Tudom, hogy nem valami szívderítő dolog megtudni, hogy ki is valójában Piton, de ha ezt megússza, szerintem adnod kéne neki egy esélyt.
- Talán, de ne számítsatok rá - fintorodott el.
- Rendben. Szerintem menjünk be és együnk valamit. Odabent tovább tudunk beszélgetni, és ha nincs kedved Alex közelében lenni, majd elküldjük őket, rendben? - A lány csak bólintott. Odabent kínos csend támadt, ahogy a két testvér leült az asztalhoz.
- Szeretnék bocsánatot kérni mindenkitől. Nem volt túl szép tőlem ez a kirohanás. Csak ideges voltam, mert Alex otthagyott egyedül és azt se tudtam hova tűnt. El kellett készítenem a lokalizáló főzetet és ahhoz három hét kellett - nézett bocsánatkérőn Mrs Wealeyre.
- Semmi gond kis drágám, egyél csak nyugodtan.
- Nem lesz semmi gáz. A nevem Nymphadora Tonks és ismerem az apádat, nehezen kezelhető ember, de alapvetően mindig a jó oldalon állt.
- Az én nevem Remus Lupin, ismertem Pitont és az édesanyádat is. Egyet mondhatok, ha édesanyád elmondja Perselusnak a létezéseteket, minden másképpen alakul.
- Ez kedves önöktől, de akkor sem változtat a tényen, hogy az apám egy gyilkos.
- Ne haragudj ezért Eileen, de amit tett, jó okkal tette. Másfél hónapja még én is legszívesebben leátkoztam volna a fejét, de már tudom az igazat.
- Hidd el, Piton egy sunyi pincepatkánynak néz ki, de igazából egész rendes, ha megismered.
- Na de Ron, hogy beszélhetsz így róla? Amúgy Hermione Granger vagyok, a vörös srác Ron Weasley, a fekete meg Harry… - Eileen félbeszakította.
- Potter, tudom. Kösz, hogy a hiszti rohamom ellenére még nem hajítottatok ki.
- Semmi gond, látnod kéne az ikreket, aki őket kibírta, az mindent el tud viselni - mondta Ron.
- Ők most… hova mentek? - fordult bátyja felé, aki hallgatásba burkolózva ült az egyik széken.
- Most van a tárgyalása Dumbledore halála miatt. Remélem, minden simán megy.
- Alex, eddig nem akartalak ezzel terhelni, de nem biztos, hogy édesapád túléli. - mondta Remus a srác szemébe. – Hiába a levél, ha ki akarják készíteni, ki is fogják. Ne haragudj a nyers megfogalmazásért, de ezt tudnod kellett. Lehet… lehet, hogy soha többé nem láthatod. - Alex elfehéredett és majdnem elájult. Hermione szipogva dőlt Harry vállára és próbálta tartani magát. Mindenki meglepetésére Eileen szólalt meg.
- Akkor mire várunk? Menjünk utánuk, nem akarom kihagyni, hogy megmentsük, és aztán a képébe vághassam, hogy ÉN bezzeg nem hagytam cserben őt. - Mindenki elmosolyodott kissé a megnyilvánuláson.
- Tudod Eileen, ez igazán Pitonos megnyilvánulás volt. Szemrehányásnak burkolt aggódás, nem is rossz - felelte Lupin. – Akkor Alex, kérnénk egy zsupszkulcsot és megyünk is.
Az említett azonnal felpattant és elkezdte a varázslást. Pár perc múlva már menetre készen állt a kis banda, név szerint Eileen, Ginny, Alex, Hermione, Harry, Ron, Lupin, Mr Weasley és Tonks. Mikor megérkeztek a minisztériumba, siettek feltűnés nélkül közlekedni. Harry köpeny alatt Hermionéval. Ron és Ginny apjukkal az oldalukon.
Eileen és Alex pedig Tonkssal, aki mint kísérő mutatkozott be mindenkinek, aki megkérdezte jövetelük célját. A tárgyalás már javában folyt, mikor a társaság becsörtetett a terembe, az egész Wizengamot tátott szájjal figyelte a megjelenteket. Piton egy székhez láncolva ült a terem közepén, de mikor meglátta a társaságot majdnem felpattant.
- Nyugalom Perselus, nem bírtam visszatartani a gyerekeket, különben meg a lányodat okold, ő volt a felbujtó! - mutatott a vörösödő kislányra. A bíróság egyes tagjai meghatónak találták, hogy a gyerekek így aggódnak Pitonért. A férfi először le akarta ordítani a fejüket, majd végtelen hálát érzett a megjelentek iránt. Immáron magabiztosabban felelgetett a kérdésekre.
- Akkor folytatnánk tovább a tárgyalást! A levelet és az ezzel kapcsolatos emlékeket a bíróság megvizsgálja. A hallottakat - itt a gyerekekre nézett – pedig figyelembe veszi. A Wizengamot most fél órára visszavonul tanácskozásra.
A bíróság tagjai felálltak és kivonultak a teremből. Perselust ott hagyták három auror társaságában. A fiatalok kérdőn nézetek Tonksra, aki leszaladt az aurorokhoz és engedélyt kért, hogy beszélhessenek Perselussal. Azok vonakodva bár, de beleegyezetek.
- Rendben, de egy méternél közelebb nem mehetnek hozzá - közölte egy sebhelyes auror. Alexék leszaladtak a terem közepébe.
- Minek jöttetek ide, túl veszélyes - morogta Piton, majd fia szemébe nézve legilimentálva üzenetet küldött neki.”vigyázzatok ezek közül kettő halálfaló”.
- Ugyan már apa, csak nem gondoltad, hogy egyedül maradsz? - Alex vette az üzenetet és válaszolt is. „Melyik kettő? Amúgy meg Eileen akart annyira idejönni.”
-„a két fiatalabb az” majd tekintetét a fiúk között ácsorgó kislányra vetette. Annak arcáról semmit sem lehetett leolvasni, Pitont nagyon emlékeztette fiatal önmagára.
- Igazán nem kellett volna ide jönnötök – dünnyögte Piton.
- Nem te mondtad, hogy rám bízod, mit akarok kezdeni veled? Úgy döntöttem meg akarlak ismerni, ha nem jössz be, mint apa, akkor még mindig leléphetek. De ahhoz először is ki kellene innen szabadulnod - darálta a kislány. Tovább beszélgettek, s közben letelt az idő, az ítélőszék ismét visszatért.
- Alaposan átgondoltuk az előkerült bizonyítékokat. Valamit számba vettük a vallomását és az emlékeit is. - Piton óriásit nyelt.
- A Wizengamot ülésén a Perselus Piton által meggyilkolt Albus Percival Wulfric Brian Dumbledore halála ügyében született eljárás során a Wizengamot tagjainak 63%-a döntött a felmentés mellett. Így szabad bejelentenem, hogy a Perselus Piton elleni vádakat ejtettük és a vádlottat ártatlannak ítéltük.
Óriási üdvrivalgás jött a gyerekektől, akik alig várva, hogy lekerüljön Pitonról a bilincs azonnal a nyakába ugrottak. Néhányan még elnézték a jelenetet, majd útjukra indultak. Piton ránézett lányára és egy bátortalan mozdulattal kinyújtotta felé kezét. Az hezitált kicsit, de végül elfogadta az ölelő karokat és hozzábújt apjához. Piton még soha életében nem volt olyan boldog, mint mikor mindkét gyerekével az oldalán elindult az Odúba. Immáron szabad emberként.
|